Blog

2. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Folytatom a sztorimat arról, hogy hogyan is telt az első 60 napom vállalkozóként, mint business coach, ígéretemhez híven, most ‘ráncba szedett tanulságok formájában’ 🙂 Ha az első része a sztorimnak kimaradt, azt itt helyben pótolhatod 🙂

Hát akkor íme, a pontba szedett tanulságaim listája az elmúlt 60 napom alapján:

1.Tervezni igenis kell.

Álmodozni jó, szükséges is vizualizálni, hogy hol is szeretnék tartani, milyen is lesz az, amikor elérem a célt, meg hogy mi is lesz az a cél, honnan fogom azt tudni, hogy már elértem azt a célt? Mindezt tűpontosan és akkurátusan leírni, megtervezni is pont ilyen szükséges ÉS fontos. A szó elszáll, az írás megmarad. Ugye. Emellett meg az írott dolog is pont segít a vizualizációban, hogy lássam a saját szememmel, hogy igen, akkor én ’innen ide’ jutok majd el és ehhez ’ez’ lesz az út. Szóval én amondó vagyok, hogy, ha egy fontos döntés előtt állsz, akkor kérlek, tervezz. Gondold végig, hogy honnan hová tartasz, mit és hogyan szeretnél elérni, mi lesz a következmény – és szépen írd is le olyan pontosan, olyan részletességgel, ahogy csak tudod. És fogod tudni. Mert akarod azt a változást.
Vagy nem?!

2. A káosz az új rend.

Mióta vállalkozó vagyok és a magam idejének az ura (azért ezt nagyon jó leírni 😊), azóta nincs két napom, ami egyforma. Mondhatod, hogy amúgyse egyforma, de tudjuk sokan, hogy a szürke monotónia mégiscsak létezik. No, jelenleg, ha létezik is nálam, most színes köntösben flangál egész álló nap. Szóval tutira nem szürke 😊 Merthogy tényleg mindegyik napom más. A korábbi évek napi rutinjából annyi maradt meg, hogy a fiamat reggel elviszem a suliba. Meg hogy délután együtt tanulunk és együtt van a család. A kettő közti időszak pedig igazán változatosan alakul: felkészülés a coaching alkalmakra, találkozók az ügyfelekkel és a leendő ügyfelekkel, szakirodalom feldolgozása olvasás és blogírás formájában, vállalkozás ügyintézése (adózás, számlázás), marketingtevékenységek széles körű ügyintése (márkaelemek megteremtése: logó, vizuális elemek, névjegy; honlap gondozása, külső honlapokon való megjelenés, hirdetések, adatbázisokban való megjelenés, előadások, hírlevél tartalmak készítése, élménytábor szervezése, stb). A legtöbb időmet amúgy a blogírás viszi el, de tőletek, kedves Olvasóm, azt kapom vissza, hogy megéri csinálnom, hát csinálom lelkesen 😊. Úgyhogy amit itt tanulok az a türelem és a rugalmasság.

Türelmesnek kell lennem, hisz pont attól új valami, hogy nem régi …  (hogy szúrjam be ide, hogy most hangosan felkaccantottam ezen a L’art pour l’art stílusú megjegyzésemen?! 😊, vagy én vagyok egy új Coelho?! :D), vagyis tök természetes dolog, hogy még nincs napi rutin. Most alakul, most készül – a legjobb dolog, amit tehetek, hogy türelmes vagyok és rugalmas.

3. Mindig tanulok.

És ezt pont így értem, ahogy mondom. Mindennap tanulok a coachingról, az emberekről, emberektől, az egész vállalkozósdiról – teszem ezt aktívan (könyvekből, tanfolyamokból, szakemberekkel történő konzultációkból, az ügyfeleimtől, meg magamról is …), meg passzívan is, amikor ’helyzet’ van és olyan dolog történik, amire én pont nem számítottam. Például, amikor ’számítok valamilyen reakcióra, mert én magam úgy csinálnám’  – de egy másik ember meg máshogy csinálja 😊 Ilyenkor jó sokat tanulok – leginkább magamról 😊Meg úgy általában a vállalkozás ’szeszélyességéről’, a hol fent-hol lent érzésről, ami alighanem az egyik ismérve a vállalkozói létformának.

4. A hétfő is lehet egy jó nap.

A váltásom az alkalmazotti létből a vállalkozói létbe tervezett volt. 1 évig tanultam az ’új szakmámat’, ezt megelőzően pár hónapos belső önismereti munka is volt szakemberrel, hogy magamra és a vágyaimra is rátaláljak, és egy másik évet pedig a váltás előkészítésére szántam a munkahelyen és szakmai tapasztalatszerzésre az új szakmámban. Tudatos és tervezett lépéssorozat volt kb. 2,5 éven keresztül. Maga a kilépés a munkahelyről a lehető legjobban sikerült, pont úgy, ahogy elterveztem – és amire büszke is vagyok. De kemény időszak volt. Sokszor kimerültem, sokszor úgy éreztem magam, mint egy bokszoló a 12., mindent eldöntő körben a ring sarkában: alig éltem, erőtlen voltam, kedvem sem volt a ringbe visszamenni és az utolsó erőmig mégiscsak harcolni. Ilyenek voltak nekem az utolsó időszak hétfői. Már vasárnap este konkrét gyomorideg fogott el, hogy úristen-holnap-mármegint-hétfő-és-nekem-dolgozni-kell-menni. De hideg vizet spriccoltam az arcomra, megráztam magam és bementem. Vagyis emlékeztettem magam arra minden vasárnap, hogy ezt miért csinálom, hogy mit is fogok elérni azzal, ha másnak még bemegyek dolgozni és igenis, még forgó gyomorral is a tőlem telhető legjobbat teszem le az asztalra. És ehhez be kellett mennem a munkahelyre. Hogy aztán kijöhessek. Mert először le kell ahhoz ülnöm, hogy felállhassak, hogy a magam lábára állhassak! Mert kell lennie ’rossz hétfőknek’, hogy legyenek aztán ’jó hétfők is’. És 2019-ben, alig pár héttel később a kilépésem után már újragondoltan tudok a hétfőre nézni: ez a nap is olyan, mint a többi – egy olyan nap, amikor élhetem azt az életet, amit szeretek. Amit magamnak elterveztem.

5. Tartsd a fókuszt!

Erősségemnek gondolom azt a képességemet, hogy képes vagyok az ’üres lapra rajzolni’. Vagyis elgondolni ma, hogy mi is lesz a közeli és távoli jövőben. Nem okoz gondot az a kérdés, hogy hogy látod a jövődet? – valahogy mindig van rá válaszom. Konkrét válasz. Hogy ez honnan jött belém, azt nem tudom, de azt már igen, hogy van ez a képességem és tudatosan tudom használni minden előnyével együtt. És megtanultam, hogy hátránya is van: mert amíg a jövőn gondolkozok és szép, színes és szagos jövőképet festek le, addig nem vagyok a jelenben. Ha sokat vagyok a jövőben és az álmaimat szépítgetem, akkor sokat nem vagyok a jelenben. És ha nem vagyok a jelenben, ugyan ki csinálja meg nekem a jövőbeli álomképemet?? A MA kell a HOLNAPHOZ. Mert a HOLNAP csak úgy, önmagában nem létezik. Pontosítok: létezik, ha szerencsénk van másnap is felkelünk, de akkor az a holnap mitől lesz olyan, amit tegnap akartam? Persze, élhetünk, mint Marci Hevesen, nem tiltja ezt senki – csak épp akkor ne panaszkodjuk, hogy jaj, sosem sikerül nekem semmi, meg jaj, nem érem el soha a célomat. A célokat, a sikert nem adják ingyen. Azért meg kell dolgozni. Mindennap meg kell értük dolgozni. Pont MA kell ahhoz dolgozni, hogy holnap azt mondhasd: tettem a célomért. Minden nap, minden MA egy alkalom arra, hogy tegyél valamit a célodért.

No – hát erre figyelmeztetem én is magam mindennap reggel, amikor felkelek: MA van az a nap, amikor tehetek a célomért és teszek is! Úgy akarok lefeküdni, hogy ha véggiggondolom a napomat, akkor azt érezzem: ez a nap sem múlt el hiába. És erre gondolok akkor is, amikor már vagy félórája ülök ihlet nélkül a klaviatúra felett és csak telik az idő, de nekem meg nincs kedvem írni a blogot, pedig az az aznapi feladat, az idő meg egyre telik én egyre feszültebb leszek, hogy na! Ági, hát nem történik semmi! És akkor azt mondom: elég ebből – csak kezdd el Ági. Csak egy szó. Csak az első mondat. Csak még egy mondat, nem baj, ha nem az igazi, majd átírod. És akkor lassan, döcögve, szóról-szóra, mondatról-mondatra egyre több minden jelenik meg a laptopom kijelzőjén a Word doksiban. És egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem kínlódom, hogy már nem feszengek, hogy mit is hogyan is kéne írni, hanem csak úgy dől belőlem a szó és már a 3. oldal lesz sűrűn teleírva 😊 Mert amúgy meg szeretek írni😊 Most majd azon kezdek el itt helyben rágódni, hogy jaj! vajon el fogod-e ezt mind olvasni és hogy jaj! vajon mit szólsz hozzá? Aztán meg azt mondom magamnak: hogy pont az fogja elolvasni, akit érdekel – nem többen és nem kevesebben. És nekem pont ők számítanak, ők az én mélyen tisztelt Olvasóim, akik közt vannak barátok, családtagok, ismerősök, volt és jelenlegi kollégák, tanítóim a múltamból és a jelenemből, ügyfelek és érdeklődők – és nekem ez így pont jó! Miattatok is sikerül a fókuszban maradnom és miattatok is sikerül úgy lefeküdnöm minden este, hogy igen! a mai napom is eredményes volt 😊

6. Segítők a legjobb útitársak.

Jó érzés, hogy az ember a maga útját járhatja. Jó érzés azt érezni, hogy igen, sikerülnek a dolgok (van, ami nem, persze, de ez is az út része). Nekem mindig fontos volt, hogy ezt a jó érzést megosszam, hogy többeket is belevonhassak az örömömbe, hogy másoknak is adhassak abból a jóleső érzésből, ami bennem van. Jó egyedül is menni, de jobb szeretem, ha vannak mellettem 😊 Ők a családom, a barátaim, coach társaim, a szakemberek (akik valami olyanhoz értenek, amihez én meg nem vagy nem eléggé, pl. könyvelés), – akik mindannyian tudnak bölcs tanítóim is lenni és mindannyian örülnek velem, vagy épp osztoznak a kételyeimben, a szomorúságomban – mert ilyen napok is vannak. Én az a típus vagyok, hogy a poharat ’félig telinek’ látja, örülök annak, ami van és nem bánkódom azért, ami nincs (illetve nem bánkódom túl hosszan 😊). De még egy félig teli pohár is szereti, ha megtalálja a többi vizet, amivel a pohár teli lehet 😊 Nekem a többi vizet a segítőim jelentik mellettem 😊

7. Megvan mindenem, ami a kezdéshez szükséges.

Engem mindig le tud nyűgözni mások tudása, ügyessége, tulajdonsága, képessége – vagy bármi, amiben szerintem ők nagyon jók. Ez lehet tényleg bármi, pl ha jól egyensúlyoz valaki egy citromkarikát a nyelvén is ujjongok, meg akkor is ha épp megnyerte az Olimpiát. Őszinte csodálattal adózom a különböző emberek különböző tehetségének és hiszem azt, hogy mindenki jó valamiben (akár több mindenben is). Elhiszem ezt másnak.

Magamnak már kevésbé.

Emlékszel, hogy azt írtam, hogy el akartam menni arra az évtervező rendezvényre, hogy majd ott megcsináljuk a jövő éves tervemet? Emlékszel, hogy ebből mi lett? Én csináltam meg végül egyedül. És miért? Mert meg tudtam csinálni egyedül is. Mert marketing-közgazdász végzettséggel, közel 20 éves céges marketingben, vállalatmenedzsmentben szerzett tapasztalataim vannak. Hát mi kéne ennél több így kezdésnek? Hányszor csináltam éves marketingtervet nemzetközi viszonylatban a munkám sorám? Közel 10-szer. És hogyan sikerültek? Rendre teljesítettük őket a csapattal. És persze, más egy több országot felölelő, több szegmenset lefedő tervet építeni, mint egy újonnan induló vállalkozás tervét összerakni. De akkor is van honnan indulnom, van használható tudásom. Hát akkor használjam. Nem tudok mindent, de eleget ahhoz, hogy most egy határozott indulást vegyek – tisztelem mások tudását, ami lehet több, mint az enyém. Amikor itt lesz az ideje, igénybe is veszem majd – ahogy igénybe veszem azt, amit már most is tudok. Elhiszem, hogy megvan mindenem, ami a sikeres kezdéshez szükséges. Elhiszem (most már tényleg! 😊), mert időt és energiát fektettem abba, hogy megismerjem eléggé magamat, hogy mi az, amit tudok, amire számíthatok magamtól.  És az elmúlt 60 napom ezt már szépen domborítja is 😊 És hogy a nap végén, amit csodálok abban a másik vállalkozónőben, akinek a rendezvényére elmentem (a lendülete, bátorsága, a stílusa, a kommunikációja) – az tulajdonképp… bennem is megvan. Ha nála ezt látom annak, amiért neki sikerülnek a dolgok, akkor nálam miért ne működne? Úgyhogy vissza az alapokhoz, ami így szól: Higgy magadban! Először magadban higgy, hogy aztán mások is hihessenek benned! Ismerd és szeresd az erősségeidet, hogy aztán céltudatosan tudd használni őket.

8.  Van miért és kiért csinálnom!

Közel 40 000-en láttátok és olvastátok az előző részt a Facebookon, a LinkedIn-en és közel 5 ezren valóban olvastátok is a cikkemet, legalábbis hosszan elidőztetek a honlapomom 🙂 NAGY KÖSZÖNET a figyelemért! Nélkületek ma nem írhatnám ezeket a sorokat 🙂

’Eddig tartott a móka mára, zárul Móka Misi mókatára’ 🙂 De én meghívlak, hogy folytassuk! Gyere és találkozzunk!

Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 31-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.

Blog

1. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Miután sikerrel megbolygattam sokak lelki (és valós) világát a decemberi cikksorozatommal – amiben arról írtam, itt olvashatod, hogy vajon mi vitt rá, hogy közel 20 éves multinacionális, vezetői életemet lezárjam és átlépjek a főállásként a coach szakmába, mint egyéni vállalkozó – gondoltam, hogy megosztom veletek az első 60 napom tapasztalatát, mint vállalkozónő.

2019. Január 1. – ’Vajon a nap ma fényesebben ragyog, mint máskor?’ gondolattal nyitottam ki a szemem aznap reggel, mit sem törődve azzal, hogy naptárilag is egy új év vette kezdetét. Én azzal voltam elfoglalva, hogy memorizáljam a számomra új időszámítás minden percét, úgyhogy gyorsan lecsekkoltam, hogy vajon a nap most is Keleten ébredt-e fel, vagy nincs-e valami átsuhanó üstökös az egyébként szép, tiszta égbolton. Némi csalódással vettem tudomásul, hogy bizony, ez is pont olyan reggel, mint a többi. Újév vagy új időszámítás ide vagy oda, ettől még éhesek voltak a velem együtt szilveszterező férfitagjai is a családnak és mehettem szépen a konyhába előkészíteni a táplálékot maguknak 😊 Még a macska sem mutatott semmi ’extra állati megérzést’ arról, hogy aznap egy különleges nap van számomra, álmosan pislogva követett, mert ő is kaját akart 😊

Pedig belülről bennem csak úgy buzogott a tettvágy! Csinálni akartam a vállalkozást! Nagyon! A fejemben már nem januárt írtam, hanem minimum májust, könnyedén átugorva az olyan kis elhanyagolható dolgokat, mint ’belépés a piacra’, avagy ’márkaépítés’, netán ’vevőszerzés’  – én már fejben készen voltam 😊 Már január elsején ott tartottam fejben, hogy ’megy nekem minden, az első 10 lépcső balerina kecsességgel magasan átugorva, és működik minden olajozottan és simán’. És ezt gondolom, hogy az égiek is pontosan látták ezt (meg felteszem a többi ember is körülöttem :D), hogy a tettvágy az buzog bennem, csak épp mintha túlbuzogna….  és bár gyorsan, de a föld felett futok ebben a nagy hevületben – a fizika törvényeiből pedig az adódik, hogy, ha az ember lába nem éri a talajt miközben fut, háááát – akkor talán nem is halad….?? Úgyhogy az ‘égiek’ gyorsan’ intéztek nekem egy fincsi bokarándulást már január 4-én, ami egészen konkrétan és határozottan lehozott a földre 😊 Ezért tekintem a bokarándulásomat az igazi kezdetnek, amikor a VadAgnes.Coach vállalkozás igazán elkezdődött 😊 Meg is örökítettem ezt az élményemet egy cikkben, ezt itt olvashatod.

Január tehát arról szólt, hogy testben és lélekben is két lábbal kellett a FÖLDÖN elhelyezkedni, hogy én higgyem el legelsőként, hogy meg tudok állni, SŐT, még lépni is tudok előre 😊 Már korábban elhatároztam, hogy ’ha egyszer végre a magam lábán állok’, akkor majd szépen megtervezem, hogy hogyan is néz ki a vállalkozásom, hogyan szerzek ügyfelet, mennyi bevétel-kiadás lesz, mit fogok pontosan csinálni ahhoz, hogy idővel a bevétel több is legyen, mint a kiadás 😊 Akkor úgy gondoltam, hogy nagy segítségemre lesz egy évindító, évtervező témájú rendezvény, amit egy, általam elismert vállalkozónő tartott. Szerintem ő piszok jól megcsinálta az ő saját vállalkozását, teremtett valamit a semmiből, ami nekem imponál és mindenképp követendőnek gondolom. Tetszik nekem az ő lendülete, a bátorsága, hogy beleveti magát a dolgokba és nem izgulja magát halálra (vagy ha igen, akkor ezt nem lehet érezni, látni meg pláne nem) minden egyes alkalommal, hogy akkor most az a valami elég jó-e, de még inkább a legjobb …? Bírom benne azt is, hogy jó a dumája: közvetlen, humoros, élvezetes olvasni is, amit ír és ahogy – és még én is (=aki marketing közgazdászként végzett és közel 20 évig marketing területen is dolgoztam) ’bedőlök neki’ és vásárlásra adom a fejemet, mert fogtam magam és elmentem erre az évindító, évtervező rendezvényére. Ez a rendezvény nem ígért kevesebbet, mint, hogy a nap végére a kezemben lesz a hőn áhított éves tervem a vállalkozásomat illetően. Azonban ez ilyesformán nem valósult meg, nem találtam túl sok fogódzkodót ezen a rendezvényen – pontosabban szólva: nem adott többet, mint, amit már egyébként is tudtam. Így némileg csalódottan hazabattyogtam (a még mindig fájós lábammal ez tényleg battyogás volt 😊) és a csalódottságomat extra energiává változtatva másnap addig fel nem álltam az asztal mellől, amíg tényleg el nem készültem az egész éves, hetekre lebontott üzleti és marketing tervemmel. És bevallom, piszok jól esett, hogy ’csak’ annyi kellett, hogy végre rászánom magam és időt, energiát nem sajnálva végiggondolom a helyzetemet és azt, hogy mit is szeretnék elérni. Meghatároztam azt is, hogy mit kell ahhoz tegyek nap mint nap, hogy 2019 december végén azt tudjam mondani: megcsináltam a tervemet. És amikor belegondolok, akkor látom, hogy nem ez lenne az első eset, hogy amikor valamit pontosan megtervezek, akkor aztán azt tapasztalom, hogy jéé, pont azt történt, amit magamnak megfogalmaztam célként 😊

Így lett január első hetében egy olyan üzleti tervem, amit azóta is használok: csiszolgatom tovább és akkurátusan vezetem az elért eredményeket. Mert hogy ilyenem is van ám 😊 Ezt is a tervezésnek köszönhetem, hogy végiggondoltam, hogy mi is számomra a eredmény? Mikor van az a nap, amikor úgy megyek aludni, hogy: Na, ez aztán eredményes nap volt, megcsináltam, amit akartam! Ezen a napon is pont azt csináltam, ami szükséges ahhoz, hogy a célom felé lépjek! Én eredmény-orientált vagyok, fontos látnom, hogy amit csinálok, annak van látható eredménye. De nekem kell meghatározni, hogy mi számomra a látható eredmény. Így tudom azt megélni, hogy azt érzem, hogy már MOST is, már MA is azt az életem élem, amit szeretnék. Nem kell várnom semmire. Nem kötöm egymillió feltételhez az örömömet és a boldogságérzetemet – csak egyhez: MA tegyem meg, ami kell a holnapomhoz. Ennyi. És ebben remekül segít a jó kis üzleti tervem 😊

És eredményként már a január is hozott sok érdeklődő személyt, sok gondolatot, igényt – lehetőséget a kapcsolatteremtésre, lehetőséget arra, hogy a coaching hatékonyságát többen is megismerjék. A telefon csippanása új köntöst kapott: korábban már maga a hang is nyomasztó volt számomra, mert azt jelentette, hogy ’ahh, újabb email, újabb olyan munka, amit már nem akarok csinálni’ – és amíg ez a csippanás ma is egy új emailt jelent, addig nekem most már mégis merőben mást jelent: ’wow, egy újabb ember, aki kérdez, érdeklődik, mond, tesz, kér valamit tőlem!’ – örömmel tölt el, hogy jelen vagytok, hogy velem vagytok, hogy jöttök és hogy többötökkel dolgozhatunk is együtt! Jelen állás szerint elmondhatom azt, hogy az elmúlt 60 napban átlagosan minden második nap érkezett valaki hozzám 😊 És szerintem ez csodálatos! Itt is köszönöm a figyelmet, a nyitottságot, amit kapok tőletek! És ki is fejezem a vágyamat: kérek még ebből! Kérek még belőletek – kérek még belőled! 😊 Fantasztikus megismerni Téged!

A február pedig folytatta azt, amit elkezdett a január: újabb és újabb élmények, gondolatok, tapasztalások és emberek, akikkel egymás ’útjába kerültünk’. Kijelenthetem, hogy minden nap hoz valami újat a számomra, a legtöbbször jó dolgokat, szóval ezekre könnyű jól reagálni 😊 Ami nehéz, az a ’rendszer-teremtés’, hogy kialakuljon valamiféle rutin ebben a sok új dologban. Még úgy érzem, hogy jelenleg nincs elég nap mögöttem, hogy érdemi statisztikát jelentsek magamnak, szóval gyűjtögetem a tapasztalataimat, hogy hogy lehetek önfenntartó pl. pont a blogírással. Mert ehhez sok idő kell, és amikor több találkozó van, akkor nem a gép mellett ülök, azaz nem készülnek a bejegyzések. Most áthidaló megoldásként írok, amikor tudok és kihasználom, ha van ihletem: ilyenkor van, hogy szinte egész nap csak írok 😊 A blogírás nekem fontos, hiszen amikor találkozunk, akkor azt mondjátok, hogy ’szoktalak olvasni’, meg ’tetszett, amit írtál’ – szóval Te meg én nem ülhetnénk ott, ha nem írnék, úgyhogy én bizony folytatni fogom az írást! 😊

És ha szoktál olvasni, akkor már tudhatod, hogy úgy szeretek írni, hogy legyen egy kis ’rendbe szedett’ tanulság is benne, mert abban bízom, hogy ezt elviszed magaddal és használod 😊 Amúgyis ezt is mondjátok nekem, hogy legyek csak bátor, mondjam csak nyugodtan a megéléseimet, tapasztalataimat, mert szeretitek olvasni és sokszor érzitek úgy, hogy pont nektek, pont akkor szól és pont rólatok is szól és pont tudjátok használni 😊

….. De a tanulságokról akkor majd a következő részben mesélek 🙂 Ha várod és szeretnéd tovább olvasni, légyszi’ nyomj egy like-ot, hogy tudjam, hogy ott vagy 🙂

Addig is meghívlak, hogy találkozzunk! Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Wellbeing Gyakorlati Fórum: 2019. március 27-én előadóként veszek részt és a krízisek és traumák okozta személyiségfejlődésről beszélek. A szakmai tudásanyag mellett lesz alkalom kötetlen beszélgetésre is. Részleteket itt találsz.
  3. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 20-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.
  4. Írj nekem – ami épp a legjobban foglalkoztat, ami most elgondolkodtatott a cikk olvastán.

 

Blog

Ábrándozás az Élet Megrontója? – avagy Mi a Boldogság Titka?

„Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?”

Vörösmarty Mihály már A merengőhöz című versében is boncolgatta, hogy vajon mi is teszi az embert boldoggá? Ezzel azonban nem ő volt az első, akit ez a kérdés foglalkoztatott. Boldogságról ábrándozunk már ősidők óta, Arisztotelész is foglalkozott már a témával és ő “a legfőbb jónak” nevezte a boldogságot. Arisztotelész szerint a ’jó’ relatív fogalom, vagyis minden embernek más és más jelentheti a ’jó’-t.

Manapság sokan az tárgyaktól és/vagy egy másik embertől várják a boldogságot: ’Legyen egy ház, egy autó, munka, pénz, szerető férj/feleség/gyerek, stb – és ha meglesz, akkor boldog leszek’. Várjuk tőlük a boldogságot, az meg hol van, hol nincs – akárcsak a mesékben. Pedig, ha végiggondoljuk, az emberiség nagy része az elmúlt évtizedekben sok mindent megkapott: átlagosan tovább élünk, jobb életkörülmények közt, több esély van a betegségek gyógyítására, elérhető számunkra az a technológia, amely néhány évvel ezelőtt még sci-finek tűnt….

Ezek fényében akkor nem érdekes mégis, hogy amíg az életünk objektív feltételei jelentősen fejlődtek, addig mi, emberek, mégsem váltunk boldogabbá??

De akkor vajon mitől leszünk boldogok?

A kérdés nem új és nem is könnyű. Emberek, tudósok, filozófusok sokaságát mozgatja ez meg a mai napig. Az elmúlt néhány évben azonban robbanásszerű fejlődés mutatkozott a boldogság kutatásában, melyekből sokat tanulhattunk meg arról, hogy hogyan befolyásolja a boldogságérzetünket a jövedelem, az iskolázottság, a házasság vagy épp az egyedüllét. És talán meglepő, hogy ezen tényezők egyike sem bizonyul erős hatásnak. A kutatások alapján biztonsággal kijelenthetjük, hogy boldogságérzetünkhöz az említett dolgok csak rövid ideáig, átmenetileg járulnak hozzá. Mert hiszen persze, jobb sok pénzt keresni, mint keveset, vagy jobb, ha van munkánk, mintha nincs, de mindezektől mégsem leszünk tartósan boldogabbak.

Akkor hát melyek a boldogságot befolyásoló valódi tényezők?
Matthew Killingsworth boldogságkutató szerint, a boldogságnak sokkal inkább ahhoz van köze, hogy mennyire vagyunk jelen, mennyire figyelünk arra, amit épp csinálunk. Killingsworth szerint elég valószínű, hogy boldogságérzetünkhöz sokkal jobban hozzájárul az, hogy milyen a hozzáállásunk az élethez, mit is csinálunk épp, vagy kivel vagyunk körülvéve. Ezeket azonban nagyon nehéz mérni, hiszen ez minden embernél mást és mást jelent. Ezért is volt egyedülálló a Killingsworth által kidolgozott módszer, mely az emberek boldogságát kutatta. A modern világ előnyeit kihasználva Killingsworth megalkotta a trackyourhappiness.org (Kövesd nyomon a Boldogságodat) webes és telefonos alkalmazást, hogy az emberek boldogságát figyelhesse meg valós időben, a mindennapi életvitelük során.

De hogyan is működik ez applikáció? A nap folyamán véletlenszerűen küld jelzést az alkalmazás használójának és feltesz egy csomó kérdést, amire a felhasználónak válaszolnia kell. A kérdésekre adott válaszok segítségével rögzített és nyomon követhető lesz, hogy az adott pillanatokban milyen érzések mennek végbe a válaszadókban, éppen mit csinál, kivel van, mire gondol, mit érez. A válaszok segítségével alkalom nyílt meglátni azt, hogy az ember boldogsága hogyan változik a nap folyamán, akár percenként is. Mert a helyzet az, hogy nagyon is változik…

A kutatás idején az applikáció több, mint 650.000 valósidejű jelentést rögzített több mint 15.000 embertől közel 80 országból. Ez a szám nem csak nagy, de igazán örvendetes az is, hogy sokféle korosztály (18- 80+ éves) is képviseltette magát, ahogy jövedelem, családi állapot vagy iskolázottsági szint alapján is széles a válaszolók skálája.

Mit mutatnak az adatok? Emberi lényként megvan az az egyedülálló képességünk, hogy az elménk elkalandozzon a jelenből: hogy figyelni tudunk valami másra is, mint ami a jelenben történik – ezt hívjuk ábrándozásnak, elkalandozásnak vagy képzeletnek is. Szoktunk is élni ilyesmi szófordulattal, hogy ’fejben máshol vagyok, csak a testem van itt’.

A kutatás során rögzített válaszok azt mutatták, hogy pl: amikor dolgozunk a számítógép előtt, akkor közben észrevétlen elgondolkodunk a nyaralásunkról, vagy a szülői értekezletről, vagy hogy mit fogunk vacsorázni / Vagy amikor ülünk az autóban, akkor már az otthoni tennivalókon jár eszünk…. magyarán tök mással foglalkozunk agyban, mint az a tevékenység, amiben benne vagyunk. Vagyis az egyes tevékenységek közepette erőteljesen elkalandozik a figyelmünk, ’máshol jár az eszünk’.

És mi az összefüggés a boldogság és az elkalandozás közt? – kérdezed.
Mivel tudjuk, hogy az emberek egyik legősibb vágya az, hogy boldogok szeretnének lenni, az agyunk nagyon sokszor elkalandozik olyan helyekre, olyan tevékenységekre, ahol mi boldogabbnak hinnénk magunkat – elvágyódunk abból a helyzetből, amiben épp vagyunk. Amikor elkalandozunk, akkor az agyunk kényszerítéstől mentes marad. Nem tudjuk megváltoztatni a fizikai valóságot, de bárhová eljuthatunk a gondolatainkban. Az agyban érzett örömök talán hozzásegítenek ahhoz, hogy az elkalandozás által növeljük a boldogságérzetünket? Akkor most lehet, hogy az ábrándozás az egy jó dolog?

A Killingsworth vezette kutatás viszont egyértelműen kimutatta, hogy jóval boldogtalanabbak vagyunk, amikor ábrándozunk! Nézd csak meg az ábrát:

Boldogság

Hogy történhet ez meg?
A rögzített válaszok alapján kiderült, hogy amikor ábrándozunk, jóval gyakrabban gondolunk kellemetlen dolgokra, mint kellemes dolgokra. Agyunk, amikor elkalandozik, előszeretettel rágódik az aggodalmainkon, szorongásainkon. Sőt, a válaszok alapján, amikor közömbös dolgokon merengünk, akkor is boldogtalanabbnak érezzük magunkat mint, amikor ’fejben és testben’ pont ott vagyunk, ahol, és arra figyelünk, amit épp csinálunk. Ami még ennél is meglepőbb, hogy még ha valami kellemesnek mondott dologra is gondolunk, valójában akkor is egy kicsit boldogtalanabbaknak érezzük magunkat, mintha nem kalandoznának el!

Ezek alapján talán már ér kijelenteni, hogy az ábrándozás, az elkalandozás bizony boldogtalanság-érzetet okoz. Vörösmarty milyen jól rátapintott! 🙂

Mi, emberek, mégis nagyon sokat és sűrűn ábrándozunk. Egészen pontosan az idő 47%-ban máson jár az eszünk! Különösen nagy ’elkalandozási arányszámot’ mondhat magának a tusolás, az emberek 65 %-a másra gondol tusolás közben. Fogmosáskor az emberek fele kalandozik el fejben, amíg épp tisztára mossa a fogát, míg edzés közben pedig az emberek 40%-a réved a gondolataiba. Egy pikáns adat, hogy az emberek 10%-a még szeretkezés közben is máshol jár gondolatban.

Összességében elmondható, hogy szinte mindegy mit csinálnak az emberek, a gondolataik elkalandoznak, legalább az idő 30 százalékában, amely Killingsworth szerint azt jelenti, hogy az ábrándozás nem pusztán gyakori, hanem mindenütt jelen van és minden tevékenységünket átjárja.

Ábrándozni gyakori és normális dolog, de csöppet sem hat ránk jól.

De akkor mit is tehetünk?
A tudatos jelenlét gyakorlása segítséget jelenthet. Ilyenkor figyelmünket az adott pillanaton tartjuk és teljes figyelemmel vagyunk az iránt, ami éppen történik. Nem engedjük, hogy gondolataink elterelődjenek. A tudatos jelenlét technikája elsajátítható, megtanulható. Legtöbbször a saját testérzeteinkre való figyelemmel (pl légzés folyamatának megfigyelésével) kezdődik a folyamat, pontosan azért, mert a testünk érzetei mindig a jelenben történnek. És pontosan ezért horgonyként szolgálhatnak számunkra a rohanó gondolatok sodrásában. Amennyiben a testünkben zajló folyamatinkra, testérzeteinkre összpontosítunk máris a ’most’-ban találhatjuk magunkat- ezzel pedig távolabb kerülünk, kizökkenünk az agyunk által generált gondolatainkról, visszatérünk az elkalandozásból a jelenbe.

Ezt tudatos jelenlétet is gyakoroljuk a coaching folyamatok során, alkalom nyílik önmagunk ilyen szintű megismerésére is.

Ha most szeretnél boldog lenni és megtanulni, hogy Te magad mitől lehetsz boldog, hogyan tarthatod azt fent, akkor most van itt az ideje, hogy a díjmentes 0. alkalmat lefoglald magadnak! 😊 >> Időpontfoglalás

Várlak! 🙂

Blog

Ellenálló vagy Alkalmazkodó vagy?

Végiggondoltad már, hogy Te mit teszel, amikor valami nem felel meg neked? Ellenállsz vagy alkalmazkodsz?

És azt tudtad, hogy lényegében mindegy melyiket teszed, mert mindkettő káros rád? A belső ellenállás hátrányai jobban ismertek: ha valamit nem akarunk, akkor az ‘juszt se’ sikerül úgysem, a legtöbbször azért, mert annyira nem akarjuk. Mert ha nem akarjuk, nem fordítunk rá figyelmet, energiát, nem teszünk érte semmit, nem vagyunk türelmesek – szóval miért is sikerülne?? Így nem is fog.

Akkor talán jobb alkalmazkodni? Részben igen. De ezt sem érdemes túlcsinálni. Az úgynevezett káros alkalmazkodásról nem sokat hallunk.

Pedig mindannyian tesszük.

’Nincs túl sok kedvem hozzá, de megcsinálom… Nem annyira szeretem, de most ez a munkám van’ – ismerősen hangzik? Ilyenkor a belső akaratunk ellenére cselekszünk. Ahhoz, hogy mégis bemenjünk dolgozni, meg mégis megcsináljuk azt a dolgot, ehhez erőfeszítésre van szükségünk, hiszen ellenállásunkkal szemben cselekszünk, ilyenkor károsan alkalmazkodunk.

A káros alkalmazkodás hosszú távon magunk ellen hat, zabálja az életenergiánkat, ami a jövőbeli erőnk is egyben. Ma nélkül pedig nincs holnap.

Aki állandóan megterhelő kompromisszumokat köt (ami már inkább megalkuvás?), az kiégéshez vezethet. És ezek nem kellenek, hogy nagy döntések legyenek, ahogy az állandóan hulló vízcseppek is képesek óriási barlangrendszereket hosszú idő alatt kivájni, úgy sok rossz ’kis’ kompromisszum is felemészthet.

– De dolgozni meg mégis menni kell! – mondod.

– Nem, nem kell. Nem KELL azt a munkát csinálni, ami szépen lassan kinyír téged – mondom én.

– De akkor mit csináljak?

– Szánj magadra időt és értsd meg a belső akaratodat. A coaching munka során fény derül arra, hogy valójában mi is az, amit tényleg szeretsz, vagy mitől nem szereted azt, amit nem szeretsz. Ezen információk birtokában már könnyebb abba az irányba menni és olyan módosításokat véghez vinni, mely akaratunkkal megegyezőek. Persze a dolgokért tenni kell, ahhoz, hogy változni tudjanak. Ahogy magadért is tenni kell, ha változni és változtatni szeretnél.

A 0. coaching találkozó díjmentes. Mit veszítesz, ha most lefoglalod az időpontodat?  >> Ehhez kérlek töltsd ki ezt az űrlapot!

 

Blog

A vámpírok köztünk élnek…

Vígan érkeztél a munkahelyre. Jól ébredtél, kivételesen sikerült éjfél előtt már elaludni, így nem is volt olyan vészes az a reggel 6 órási ébresztő. Tettre készen nyomtad meg a számítógépen a bekapcsológombot, amikor….

…. amikor megjött a kolléganőd.

Ez önmagában nem egy megrendítő hír, hiszen sok embernek van kolléganője ugyebár – de ő … ő valahogy más. Nem tudod pontosan mi van vele, de egyre többször nagyon igyekszel, hogy még csak rá se kelljen nézned. Beszélni már jó ideje nem beszéltek, ami kissé furcsa, hisz’ melletted ül naphosszat. De nem, mégsem – te már nagyon ügyelsz, hogy a legelfoglaltabbnak tűnj az egész földkerekségen és bámulsz a monitorodra mereven.

Ja, hogy még nem is kapcsoltad be? Nem baj! Ez nem zökkenthet ki a szerepedből. Az elmúlt hetekben megtanultad a leckét: ha ránézel, ha megszólalsz, urambocsá’ érdeklődve hallgatod, amit mond, akkor neked véged van…

Véged van és nemcsak azért, mert kicsit sem érdekel, amit mond, mert:

  • már legalább 5-ször elpanaszolta, hogy a lányát nem vették fel a 10 osztályos gimibe, és te nem akarod meghallgatni hatodjára is. Szegény gyerek, ő már biztos 10x is hallotta…;
  • ha épp nem panaszkodik, akkor meg a még meg nem érkezett kolléganőket olyan hévvel kritizálja, hogy neked a gyomrod is felfordul;
  • persze, ha netán jelzed neki, hogy ez bizony nem szép dolog, akkor még ő van vérig sértődve és azonnal látványos szenvedésbe kezd és könnyes szemmel mered rád és vágja az arcodba, hogy őt már senki sem szereti, hogy őt már senki nem hallgatja meg … (ahh, vajon miért nem?!) – neked meg azonnal bűntudatod támad és feladva korábbi elveidet mégiscsak tovább hallgatod
  • de amikor újra megneszeli a figyelmedet, akkor meg olyan lesz, mintha egyszeriben felhúzták volna és energiától ismét megtelve, hangosan felnevetve a szemedbe mondja, hogy jaj, hát ő ezt nem így gondolta! Nem akarja ő rádtolni magát! Tudja ő jól, hogy te ilyen kis udvarias nyuszilélek vagy, mert már az apáddal sem voltatok jóban, de nem baj, mert így te egy rossz szót, annyit nem mondanál soha senkinek és hogy milyen jó, hogy ti ketten itt vagytok egymásnak! Ő bármikor számíthat rád!

Na, ezen a ponton Te már feladtad. Tényleg nem szólsz egy szót sem.

Nem szólsz, mert nem tudsz. Erre nincsenek észérvek, a logika ördöglakattá alakul át és amúgyis olyan kimerült lettél, elnyomva, megalázva érzed magad. Összeszűkült gyomorral, idegesen csak negatív gondolataid vannak, hogy igen, te egy nyuszi vagy- egy jó nagy gyáva nyuszi! Aki valójában gonosz vérnyuszi, hiszen ki akarta játszani embertársát és mindent elkövetett, hogy ne kelljen hozzá szólnia – hát milyen ember az ilyen?!! Ember az ilyen egyáltalán? Hát nem, mert egy NYUSZIIIII!!

És azon veszed észre magad, hogy teljesen lezsibbadtál. Nem tudsz mozdulni és mégis legszívesebben messzire rohannál. El-el, messzire innen! Nem bírsz ezzel a kolléganővel egy légtérben lenni, mindig ezt csinálja veled!!

De tudod, hogy ilyenkor mi is történik valójában? Van egy nem tudományos, ám annál kifejezőbb és ismert fogalom az ilyen személyekre: energiavámpír. Az a kolléganő, akitől ennyire menekülnél, mert ha kinyitja a száját, akkor folyton kritizál, vitatkozik, panaszkodik, játssza az áldozat szerepét, ott manipulál, ahol tud, kihasználja a gyenge pontjaidat és a végén még benned kelt bűntudatot – na ez kérem, ha mind megtörténik, akkor nagy eséllyel egy valódi vámpírral, egy energiavámpírral van dolgod.

És ez most nem csak urbán legenda. Energiavámpírok léteznek, bár gyakran még ők maguk sem tudják, hogy azok. De ez nem tarja őket vissza attól, hogy gátlástalanul lelejmolják a kis nyuszilelkek maradék energiáit, mert bizony, kitűnő érzékkel választanak maguknak ’áldozatot’.

Abszolút érvényesül a természet törvénye: az erősebb gyengébbet választ, ha éhes. Így aztán ha ilyen helyzetbe kerülsz és kifejezetten azt érzed, hogy téged valaki szipolyoz, magadba is kell, hogy nézz. Erre van egy pár jó módszer, amiket mindjárt meg is osztok.

De hogy néz ki az energiavámpír tudományos szempontból? Mit mond erre a jelenségre a pszichológia?

Tudományos oldalról már nem ennyire egzakt ez a jelenség, nehezen körbe határolható, mert elég sok betegséghez és/vagy mentális zavarhoz kapcsolható az energiavámpírság tünetegyüttese. Az energiavámpírok közül sokan szenvedhetnek önértékelési zavarokban, rendre mástól várják a választ, vagy valamilyen más személyiségzavarban szenvednek. Bár nincs egyértelmű megegyezés a pszichológiában róla, de több pszichológus az ún ’indulatátvitel’-t, vagy indulatáttételt, nevezi meg, mint lehetséges gyökérprobléma, amiért az energiavámpír energiavámpírrá válik.

Az indulatátvitel/indulatáttétel az a jelenség, amikor a személy egy másik ember(ek) iránt érzett érzéseit az épp vele egy helyszínen lévő emberre tolja át. Ez egyébként lehet negatív és pozitív indulat egyaránt, nyilván, mi a saját bőrünkön a negatív indulatokat érezzük meg sokkal jobban.

Az energiavámpír azért teszi ezt, mert így újra meg újra átélheti azt az érzést – hogy miért teszi ezt, ez rejtély, mindenesetre egy gyógyító környezetben, amikor az energiavámpír egy szakképzett terapeutával van, akkor ilyen formában (érzelmi kapcsolat révén) történik náluk az emlékek helyretevése.

Persze, ez lenne az ideális, hogy az energiavámpír felismeri, hogy vele ez történik és segítséget kér.

De mit tehetsz te? Egy pár dolgot azért mindenképp:

  1. Figyelj nagyon! Különösen, ha meg vagy győződve, hogy tőled rendszeresen energiát szívnak el, akkor kérlek nézz mélyen belülre magadban is. Ugyanis a kiegyensúlyozott testi és mentális teljesítőképesség az egyik legjobb pajzs az energia-elbitorlás ellen.
    Tudom, ezt könnyű mondani, de hogy hogyan is érheted ezt el? Meditációval biztosan! A rendszeres meditáció csökkenti a stresszt és megváltoztatja a gondolkodási mintákat. A bennünket érő negatív hatásokra sokkal ellenállóbak leszünk, ugyanakkor sokkal kevésbé heves érzelmi reakciókat mutatunk. Ha érdekel a meditáció, már írtam róla itt is, mert a saját bőrömön is ugyanezt tapasztalom és a coachingban is nagyon jól használható.
  2. Tudd azt is, hogy ha nem muszáj, akkor ne töltsd az időd egy energiavámpír társaságában. Nem kötelező (kivéve, ha mégis, mert melletted ül, de akkor menj vissza az egyes ponthoz légyszi’ 😊). Minden egyéb más helyzetben, amikor azt érzed energiát vesznek el tőled, emlékeztesd magad, hogy egy adott helyzetből jogod van bármikor kilépni, vagy egyáltalán bele se menni. Egyébként meg ha tényleg az a helyzet, hogy a Föld legnagyobb energiavámpírja a melletted ülő kolléganő, akkor meg ér és érdemes minimálisra korlátozni az interakció hosszát, rövidre zárni a beszélgetést, és nem belemenni például a panaszkodásba, vagy mások kritizálásába.
  3. Ismerd magadat! Tudd meg, hogy neked hol a határ? Mennyire folysz bele mások életébe vagy engeded, hogy mások belefolyjanak a tiédbe? Állítsd fel a határaidat és figyelj arra, hogy kit engedsz azon belülre!
  4. Figyelj önmagadra és tegyél magadért! Tanulj meg töltekezni! Mindegy, mi az a tevékenység, amelyből feltölt: torna, kalácssütés, rajzolás vagy körömfestés – a lényeg, hogy találd meg, és használd egészséggel! 😊

És ne feledd az energiaáramlás és szabályát (vagy más néven ’adok-kapok’ szabály): az energia mindig egyensúlyra törekszik. Ahol kevesebb energia van, oda áramlik a többletenergiából.

Szóval, ha épp a szomszéd energiavámpír által leszívott állapotban vagy, akkor még az is meglehet, hogy te is éhes leszel egy kis új energiára…??

Én mindenesetre most küldök egy kis energiát így is 😊

Írd meg légyszi’, hogy megérkezett-e hozzád és hogy mit váltott ki belőled! 😊

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 3. rész

Ha most kapcsolódsz be a történetembe, akkor Neked írom azt, hogy ezek a sorok azért születtek, mert közel 20 év multinacionális alkalmazotti/vezetői lét után meghoztam a döntést, hogy 2019. januárjától főállású vállalkozóként folytatom tovább az életemet, mint coach. Eljutni idáig, finoman szólva sem volt könnyű és gyors folyamat sem – a bejárt utamat, érzéseimet, gondolataimat osztom meg ezeken a sorokon. Teszem ezt azért, hogy ’rend’ legyen bennem, hogy méltón zárjak le egy korszakot, hogy megéljem és eltegyem az emlékeimet jól felcímkézve, hogy amikor kell, azért elő tudjam őket venni, de ne legyenek szanaszét dobálva a fejemben, a szívemben, hisz’ akkor nem férnek be majd az új élmények 😊 És írom ezen sorokat amúgy Neked is: mert hiszem azt, hogy amíg egyediek vagyunk, addig valahol meg mégis közösek, hogy összeköt bennünket valami, amit úgy hívunk: az Élet. Az Élet meg nagy rendező, bár külsőleg mindannyian másoknak hatunk, meg a DNS láncunk is egyedi – az életutunk, a tanulásaink, a sorsunk nagyon is mutathat közösséget. Én hiszek az adok-kapok-ban és én most ezen sorokon keresztül adom Neked azt, amit megéltem, tanultam. Te meg majd kiszemezgeted, hogy mi kell Neked 😊 A blog első részét itt, a másodikat meg itt olvashatod, a harmadik rész meg pont itt kezdődik 😊

2015. áprilisa van. Bő egy év telt el, hogy a volt férjemmel elváltak az útjaink és abban a bő egy évben igazán ’hasítottam’ a munkahelyen: európai szintű kinevezést kaptam egy nagy csapat élére, még egy plecsnit a vezetői adottságomról, folyamatosan fenntartott bizalmat, hogy még innen is lehet tovább, ha akarom. És én azon a napon este csak feküdtem az ágyamban. A lábamat húzta a görcs, a szívem ritmikátlanul, össze-vissza vert, a gyomrom borsónyira szűkült, rázott a hideg. Nem éreztem hasonlót soha korában.

Féltem.

Féltem attól, hogy soha nem lesz reggel.

Hogy nekem nem lesz már reggel sosem. Mert most menten elpatkolok. Valami történik velem, ami nem tudom, hogy mi, csak azt érzem, hogy megbénít. Meg sem tudok mozdulni, miközben a szívem majd kiugrik a helyéből és egyáltalán nem vagyok ura a testemben zajló folyamatoknak. Nekem meg reggel Londonba kellene utaznom, mert lesz egy kétnapos meeting. Nekem most aludni, meg pihenni kéne, ehelyett tényleg mindjárt végem van.

És itt vagyok egyedül. Teljesen egyedül a házban. Ha történik velem valami, hosszú órák is eltelhetnek, mire valaki majd megtalál. Mi lesz velem?

Na ez volt az az éjszaka, ami egyszerre bénított le és aktivizált soha nem látott erővel. Olyan dolgokat tettem, amit azelőtt soha: lemondtam a londoni utat az utazás napján. Megértették és elfogadták.

Azonnali szabadságot kértem a munkahelyen: megmondtam neki, hogy összeomlottam, képtelen vagyok dolgozni menni.  Megértették és elfogadták.

Felhívtam a pszichológust, akinek már vagy egy éve hordoztam a telefonszámát a pénztárcámban.

Pár nappal később már nála ültem.

Kisminkelve, szép ruhában. De valószínűleg mégis igazán pocsék kinézetben. Hiszen nem a ruha teszi az embert. Ha valami belül igazán rossz, az nyomot hagy kívül is.  Itt volt az ideje rendbe tenni magamat belülről is.

És akkor álljanak itt azok a gondolatok, amiket megtanultam, újragondoltam magamról:

Érzelmek és Érzések

Nekem bőven kijutott belőlük. Amióta az eszemet tudom nagyon érzékeny vagyok, hamar elérzékenyülök és mások rezgéseit, aktuális érzelmi állapotát is nagy pontossággal érzem meg.

És mindezt, hosszú éveken keresztül, kemény munkával próbáltam a minimumra letolni. A munkahelyen különösen, hisz’ egy ’vezető nem lehet érzelmes’, egy ’vezető erős, könnyezni sem könnyezik, nemhogy sír!’ – a ’munkahelyen nincs helye érzelmeknek’. És én próbáltam, annyira próbáltam nem érezni a munkahelyen, hanem ’hideg fejjel’, számokra, a rációra hagyatkozni, megfelelni az elvárásoknak. És évente többször is meglepődtem, amikor a környezet mégis azt jelezte vissza, hogy ’túl érzelmes vagyok’ …. és még volt utána más is, de én azt már nem hallottam, mert:

Túl érzelmes?? Én??! Hát de hogy??!! – Horkantottam fel és bumm, már meg is sértődtem. Meg dühös is voltam, sírtam egyet a mosdóban, aztán otthon is puffogtam erről egy kicsit. Vagy 2-3 napot, igazán nem többet. Vagy csak akkor többet, ha otthon nem értették meg, hogy nekem van igazam, mert kinek másnak? …. Még hogy én érzelmes!  …. Én??!! Pff. Impulzív vagyok, már az első főnököm is megmondta az első munkahelyen – és akkor mi van??!!

No, látod ugye, hogy honnan jövök 😊 Jah, jó messziről, nagy út van mögöttem 😊 Most ugyanezt árnyaltabban látom már. Azt gondolom, hogy érezni szuper dolog. Jó, hogy vannak érzelmeim. De nagyon nem mindegy, hogy én mihez kezdek velük, hogy hogyan élem őket meg belül és hogyan ’tálalom’ ezeket a környezetnek. Ha ez a környezetemre terhes, akkor valami nem oké. És az sem oké, hogy az egész nap visszafojtott érzéseket otthon, a társamon töltöm ki. Az érzéseket nem visszafojtani kell, hanem megismerni, megélni őket olyannak, amilyenek  – de tudni azt, hogy az érzéseimért én vagyok a felelős, bennem születnek, nálam van a ’gyeplő’, rajtam múlik, hogy mihez kezdek velük. Vagyis az oké, ha feszült, vagy szomorú vagyok, mert miért ne lehetnék? De tényleg muszáj ebbe az érzésbe hosszú percekre, akár órákra is beleragadni? Tényleg muszáj ilyenkor a környezetünkkel zsémbesnek, kiállhatatlannak lenni? Ki tud ezen változtatni? Hát én.

Az ’érzelmi intelligencia’ azóta beépült nemcsak a szótáramba, hanem a mindennapjaimba is. Nagy tanulás volt rájönni, hogy attól, hogy érzelmeink vannak, az még nem egyenlő az ’érzelmileg intelligensnek lenni’ állapottal. Ahogy jó volt pontosabban megérteni magamat is, hogy az érzelmi intelligencia mely területén van dolgom magammal.

Most magamnak is emlékeztetőül megint ide írom az Érzelmi Intelligencia (EQ) területeit:

  1. öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
  2. önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
  3. társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
  4. társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus.

Így mostanra már azt is gondolom, hogy egy vezetőnek is oké érezni, különösen, ha emberekkel is közvetlenül foglalkozik a vezető. Jól jön, ha rá tudok hangolódni a másikra, megértem az aktuális állapotát, ha kíváncsi vagyok rá is, mint ember, mert így megértem őt. Ha értem őt, akkor tudom támogatni a munkájában a legjobban. És nagyon sokszor nem is ebben kértek támogatást, ’csak mint ember’. Egy vezető is érezhet ’csak úgy’ is, hiszen emberből vagyok, de ezt igenis helyén kell kezelni egy munkahelyen. Erre nekem kell vezetőként figyelnem. Az érzéseimért én vagyok a felelős.

És amúgyis, jobb, ha észben tartom, az ember a munkahelyen ugyanaz az ember, aki hazamegy aznap és vacsorát főz, tanul a gyerekkel és beszélget a férjével. Ha ez az ember, aki én vagyok, ‘belülről borul’, akkor bizony csak idő kérdése, hogy akár a munkahelyen, akár otthon, akár mindkét ‘fronton’ változzon a helyzet. Egyensúlyt találni magunkban tehát kardinális fontosságú.

Egy nőnek mindig választania kell: karrier vagy család

Már jó ideje folyik a csapból, hogy „a mai világban egy nő nem lehet egyszerre sikeres a munkahelyen és a magánéletben is”. Engem szoktak az ilyen általános megfogalmazások dühíteni belül (érzelmek, ugye), ez az egy meg különösen piszkáló hatással van rám – mert provokációnak érzem és azonnal ’ringbe’ akarok szállni, mert én ’meg akarom mutatni’ hogy ez nem így van, mert ’nekem senki emberfia nem mondhatja, hogy nem vagyok rá képes, hogy nem vagyok erre elég jó’ (maximalizmus, ugye, ami nálam egy fiatal felnőttkorban elszenvedett apai dorgálás, meg egy gyerekkori, feldolgozás alatt lévő, apa-lánya kapcsolatrendszer eredménye). Persze az, hogy van egy erő, egy energia, ami bennünket mozgásba hoz, az nem rossz azért. A provokációt még coachingban is szoktuk mozgósító erőként alkalmazni, de ezzel azért finoman kell bánni. Nekem például van/volt tanulnivalóm, hogy el tudjam dönteni, hogy ’mikor veszem fel a kesztyűt’ és mikor meg nem, illetve, ha nem veszem fel a kesztyűt, hogyan használom fel mégis a felszabaduló tettrekészséget magamban?

Nem szeretnék fals reményeket táplálni, úgyhogy tisztán elmondom, hogy nem ismerem a Szent Grál titkát ebben a témakörben (sem😊). Amit megéltem magam, az az, hogy de, lehet egy nő sikeres vezetőként. Meg lehet sikeres otthon anyaként, társként is. Csak nekem ezt a kettőt eddig nem sikerült időben egyszerre egyeztetni (de láttam már jó példákat, szóval biztos nehéz, de nem lehetetlen). Én most azt mondom magamról, hogy nekem eddig azért nem sikerült, mert a fókuszban nem tudtam egyensúlyt tartani. Ami kicsit azért abszurdum, hiszen a fókusz önmagában hordozza, hogy attól fókusz, mert egy időben egy valamire figyelünk épp: karrier vagy család. De akkor mit tehetek mégis én, mint nő, ha bennem van a vágy, hogy szeretnék jó anya és társ lenni és szeretném, ha sikeres lennék a munkámban is?

Szerintem sok mindent.

És ez a sok minden az alapos önismerettel kezdődik.

Amikor megismerem magam, hogy ki is vagyok valójában és amikor elfogadom azt, hogy ki is vagyok valójában.

És én egy érzelemgazdag, magamat és másokat is szeretni és becsülni tudó nő vagyok, aki harmonikus életre vágyik. A harmónia nekem azt jelenti, hogy megélhetem a nőiségemet, a nőiességemet, a partneri, anyai szerepemet és megtalálom azt a munkát, amiben szintén merek önmagam lenni. Ahol sikeres vagyok a magam szintjén, magamhoz viszonyítva, nekem jólesően, ahol azt érzem, értelme van annak, amit naphosszat csinálok. Akkor élem jól az életem, ha a szívem és a tetteim egyensúlyban vannak, amikor az eszem nem ‘vitatkozik’ a szívemmel és fordítva sem teszik ezt. Amikor azt érzem, pont az csinálom, amit kell, hogy csináljak, mert ez ‘jön belülről’.

Szenvedélyes munka versus ’csak’ munka

Nagyon jó munkaerőnek számítottam az elmúlt közel 20 évben. Lehetett rám számítani, nemcsak teljesítettem az elvárásokat, hanem rendre túl is szárnyaltam őket. Erőfeszítéseimet nemzetközi szakmai díjak, elismerő oklevelek, kiváló szakmai visszajelzések, előléptetések, jó fizetés kísérték – ezek nekem fontosak voltak, örültem nekik.

Egy darabig.

Aztán azt vettem észre, hogy ezek illanó örömök voltak csak. Nagyot lobbantak, aztán másnapra ki is aludtak. Eleinte egy újabb célon dolgoztam ilyenkor, amit szintén teljesítettem, és jöhetett is a következő. Az is sikerült és mégsem éreztem boldognak magam tartósan.

Később már ’csak tettem a dolgom’, az évek és a rutin kisegített, jó volt, amit csináltam még így is. De a szenvedély már hiányzott belőlem. Olyanokat kezdtem el mondani egyre többet, hogy ’én ezt nem így csinálnám, ha a magam ura lennék’, ’én már ezzel nem értek egyet’, ’nem hiszek ebben’, ’nem érdekel’ – untam és szellemileg, lelkileg is unatkoztam. Kivéve…

Kivéve akkor, amikor a vezető gyakorlat részeként a heti rendszeres megbeszéléseket tartottam a csapatom tagjaival, egyenként. Ilyenkor azt vettem észre, hogy ’félre tudom tenni magamat’ és a másikra figyelek. És nagyon leköt, hogy mi van a másik emberrel, hogy felizzik bennem valami, amikor azt érzem, hogy támogatást, segítséget kér és vár tőlem. Örültem, hogy szakmailag vagy direktben tudtam segíteni, vagy kitaláltuk együtt, hogy mi lehetne a legjobb következő lépés, és örültem akkor is, amikor magukról, a saját személyes helyzetükről, nem ritkán nehézségükről meséltek. Bizalomnak éltem ezt meg és érezhetően közel kerültünk egymáshoz, holott a legutóbbi csapatom 95%-a Európa, Arábia és India különböző országaiban ült, és őket meg engem csak a technika hozott egy idő- és légtérbe. Azt vettem észre, hogy az emberek szívesen fordulnak hozzám ’csak úgy’ is, és hogy miután beszéltünk, akkor úgy szummázták, hogy ’jó, hogy beszéltünk, segített’.

Ezeken a beszélgetéseken azt éreztem, hogy tudok valami olyat, valami sajátosat nyújtani, amiben az emberek fogódzkodót találnak. Nagyon gyakran kaptam azt a visszajelzést, hogy a beszélgetéseink során mennyire értékelték azt, hogy meg tudtam őket hallgatni, ha kellett, tudtam segíteni és az is visszatérő elem volt, hogy tudtam őket inspirálni, motiválni, hogy ’megtanítottam őket repülni, mert ők is elhitték, hogy lehetnek szárnyaik’.

Én meg úgy éreztem, hogy igen! Ez számomra az, amit értékes munkának tartok: hogy pozitív hatással tudok lenni másokra, hogy hozzá tudom őket segíteni az ő saját legjobb lépésükhöz, a saját boldogságukhoz! Fontos nekem, hogy a munkámban is megéljem azt, hogy ’hasznos’, amit csinálok – és nekem ez az, amit hasznosnak élek meg. Szeretem és fontos nekem (test)közelből megélni és látni a munkám eredményét: ami lehet mosoly a másik arcán, lehet egy eltöprengő kifejezés a kérdésem hallatán, egy felcsillanó szem egy hirtelen jött megoldásra, egy spontán kis levél, hogy ’most végre megéltem, hogy milyen egy hozzá illő vezetővel dolgozni’, őszintén örülni és büszkének lenni a másik emberre,  vagy épp a meghatódottságtól könnyes szemmel mosolyogni, mert a másik boldogsága akkora …). Ez a típusú munka az, ami szenvedéllyel tölt el újra meg újra, és olyan mélyen jóleső érzés jár át, ami hosszan tartó nekem is és a másik embernek is. Amolyan ’pillangó-hatás’ a világra, egyéni szinten történik és mégis kihat a világra😊 És én nem is munkaként gondolok már rá 😊 Ezt nekem ’nem kötelező’ csinálnom, ezt azért csinálom, mert jól esik nekem és jó lesz ezzel a másik embernek is, hogy jól esik másokat az útjukon támogatni (miközben én is újra meg újra felfedezem magamat is :)).

Ettől a felismeréstől már ’csak egy lépés volt’ a coach iskola, ami tovább vitt az önismeret útján és ami szakmai támogatást adott az ösztöneimnek. Ezért lettem tehát coach: mert valahol mindig is az voltam 😊

 Egyedül nem megy?

Az elmúlt éveimben nemcsak szakmailag, de a magánéletemben is nagy utat jártam be – és most végre azt érzem, hogy az egyik és másik út is összeér, integrálódik, hogy tulajdonképpen egy az utam és nem kettő (meg több) – és én most az én saját életutamon vagyok.

És arról is meg vagyok győződve, hogy mindez nem jöhetett volna így létre, ha nincs a támogató környezet, a Családom mellettem. Anyukám, a testvérem a feleségével, a kiterjedtebb Családom, a barátok, a partnerem – mind-mind biztos támaszként álltak mellettem. Rám hagyták, hogy mit és hogyan intézek, de ott voltak és jöttek, ha hívtam őket, mehettem hozzájuk, ha szerettem volna, hallgattak, ha arra vágytam, beszéltek, segítettek, ha kérdeztem őket, adtak zsepit, ha bőgtem és néha velem is sírtak. Hálás vagyok nekik mindezért (is). Velük együtt könnyebb volt és azt gondolom, hogy időben gyorsabban is átjutottam a nehézségeimen.

Nekem meg jó volt rálátni arra is, hogy nem kell mindig egyedül megcsinálni mindent, lehet, hogy meg tudnám, de oké segítséget és kérni és elfogadni azt. Azt is érzem, hogy a biztos párkapcsolatom is ad egy olyan pluszt, amire merek hagyatkozni és bátrabban merek rálépni a régi-új utamra 😊 Elfogadtam magam társas lénynek, aki egy partnerkapcsolatban érzi a legjobban magát.

Mert bár igen, megtanultam és merek egyedül lenni, tudom magamról, hogy egyedül is tudok haladni, már egyedül is egésznek érzem magam– csak épp nem ez az, amit szeretek, nem ez az, amire vágyom. Az érzelemgazdag énem, a lélek, akinek a testem az otthona, egy szerető partneri kapcsolatban tud a legjobban működni, ahol nem egymástól függünk, hanem szeretjük azt az embert, aki mellettünk van, úgy, ahogy van.

Spiritualitás és meditáció

A meditáció közel 3 éve van az életemben.  Vicces módon, pont a maximalizmusom miatt kezdtem el, mert egy volt kollégám azt mondta, hogy úgyse tudom 30 napig se csinálni…. Még hogy én nem tudom??! – lángolt fel bennem a harci vágy és bumm, elkezdtem. Egy angol nyelvű applikációval indult az egész. Napi 10 perc – szólt az instrukció. Oké, ennyi belefér, majd este meghallgatom, úgyis álmatlanul fetrengek már hosszan már hónapok óta, legalább eltelik majd 10 perc. Így is tettem: meghallgattam az első 10 percet este, lefekvés után.

Illetve majdnem meghallgattam, mert elaludtam rajta kb. 5 perc után, a végére másnap nem emlékeztem…. Azta! Hosszú idő után végre sikerült elaludnom hamar! De jó cucc ez a meditáció! -gondoltam és a következő nap is megnéztem mi lesz: hát elaludtam ismét. Meg a harmadnap is, meg utána mindig. Így ’szoktam rá a meditációra’ és így lettem túl észrevétlen az első 30 napon is.

Persze, aztán a kezdő meditációs időszak után én is megtanultam, hogy szuper, ha az ember ennyire megnyugszik, hogy belealszik, de amúgy a meditációnak nem ez a célja 😊 A meditáció tudatos jelenlét, egy olyan éber állapot, ami lehetővé teszi befogadni a világot olyannak, amilyen – minden ítélkezés nélkül. A meditáció sem gyógyír mindenre, de kimutathatóan pozitívan befolyásolja és hozzájárul a fizikai és mentális jóléthez és bizonyítottan stresszoldó hatású.

Velem is ez történt, érzem magamon a pozitív hatásait, megtanultam megélni az érzéseimet, de nem ’beléjük ragadni’. Felszabadítóan hatott rám, hogy rájöttem: van választásom, mindig van választásom – és ez igaz az érzelmeinkre is, el tudom dönteni, hogy milyen érzésekkel hogyan viszonyulok helyzetekhez, új perspektívákat kínált. Rám nagy hatással volt a meditáció, ezért az elmúlt időszakban beleástam magam jobban a tudatos jelenlét meditációs alapjaiba is (más néven mindfulness), képzettséget szereztem belőle, mert a coaching és a meditáció együttes alkalmazása szintén egy nagyon hatékony, előre mozdító kombináció.

A meditáció meg ’valahogy együtt jár’ a spiritualitással – amikor az ember elméje csendben van és nem ontja magából a gondolatokat, akkor meghallhatjuk a ’szív hangját’ – a lelkünk hangját. Több tanítás létezik, több, ma is élő mester tanait lehet elsajátítani, én is megtaláltam a nekem szólót. Úgy érzem, hogy a meditáción keresztül ’élesedett a látásom és a hallásom’ – nemcsak a magam hangját hallom meg jobban, hanem másokét is még jobban. És ez felelősséggel jár, biztos kézzel kell, hogy kormányozzak a magam és mások érzelmei és gondolatai közt. A meditáció meg ebben is segít tovább.

ZÁRSZÓ: A történetem itt nem ért véget, hanem folytatódik tovább. 2019. januárjával egy új fejezet nyílott az életem könyvében, amit írok tovább 😊 És most már abban a helyzetben vagyok, hogy elmondhatom, hogy persze, nem én irányítok mindent és nem is kell, hogy ez legyen a cél – de a toll, amivel a történetemet írom, már nálam van. És igenis én döntöm el, hogy mit írok a következő lapra 😊

És hiszek abban is, hogy mindenki képes megtalálni a saját tollát. A Te tollad vajon miről írna?

Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 1. rész

Bár nem mondott semmit, hallottam, ahogy fújtat egyet és láttam, ahogy grimaszt vág az arcával a hírre, hogy önszántamból eljövök a jó kis munkahelyemről és feladni látszok egy olyan életformát, amire sokan vágynak. Miért jössz el? – kérdezte végül, és látszott rajta, hogy tényleg kíváncsi a válaszomra. Ha Te is az vagy, akkor bingó, mert most bizony megtudod! 😊

De lássuk csak, hol is kezdhetném…. Közel 20 évről évről írni röviden …. na, nekem az nem nagyon megy, és amúgy most nem is szeretnék, mert ezen sorok, mint egyfajta memoár maradnak majd fent nekem is. Úgyhogy már most szólok, csak akkor folytasd, ha van kb. 4-5 perced az első részt végigolvasni – mert lesz több rész is! 😊. Ha idő szűkében vagy, akkor legalább ezt a pár kérdést vidd el magaddal: Te miért kelsz fel mindennap? Mi az, ami bevisz a munkahelyre? És mi az, ami miatt nem akarsz a munkahelyre menni mégsem? Boldognak érzed magad? Ahogy ma élsz, szeretnéd pont úgy az életed hátralévő részét is eltölteni?

A kezdetek

Egyszer volt, hol nem voltam én is 22 éves …. a főiskola közgazdász-marketing szakának elvégzése után, életem első interjúján (az állásra akkor még újsághirdetésen keresztül, levélben elküldött önéletrajzzal jelentkeztem…) – megfeleltem és felvettek egy nemzetközi vállalathoz. Vidáman, tettre készen, nyitottam léptem be a multinacionális világba. Dolgozni, tanulni és fejlődni akartam. És a mai napig azt gondolom, hogy a lehető legjobb helyre kerültem 😊 Bár a feladatom nagyságára csak évek múltán döbbentem rá (ki kellett alakítanom a vállalat magyarországi marketing részlegét, marketingtervet építeni és futtatni azt, tettem ezt egyszemélyben), vitt előre a kíváncsiság, a tanulási és elismerés utáni vágy, a megfelelési igény a tapasztaltabb kollégák felé – és mindez remekül működött.

Közel hét évet töltöttem ennél a vállalatnál, tapasztalt kollégákkal, jó emberekkel és jó vezetőkkel körülvéve. Rendületlenül szerveztem a kiállításokat, szemináriumokat, tisztítottam az adatbázist, rendeztem a sajtó- és online megjelenést, küldtem a hírleveleket, fordítottam a honlapot, tuszkoltam több ezer karácsonyi lapot a borítékba munkaidő után. Ez utóbbit többször is morogva, mert a papír folyton elvágta a kezemet. Úgyhogy, ha anno valaki vérlenyomatos karácsonyi képeslapot kapott, akkor utólag is ezer bocs 😊 – szó szerint a véremet adtam a munkámért.

Most is azt gondolom, hogy a kemény, áldozatos munkának akkor is megvolt az eredménye, a vállalat marketingje erős alapokat kapott a munkám során, eljutottunk a célközönséghez, a forgalmi adatok szépen íveltek felfelé. Anno az egyik vevő meg is jegyezte: ’megkerülni sem lehet a céget, mert olyan erős a jelenléte’ 😊 Mennyire tetszett ez nekem akkor! 😊 Meg most is – szerintem ez egy jó eredmény a marketing szakmában 😊.

Aztán egyszer, ’röpke’ 7 év után, mégis úgy éreztem, hogy elég.
Menni akarok.

Azt éreztem, hogy új dolgokra vágyom, új tapasztalásokat szeretnék, új környezetben, új kihívásokkal. Hogy szeretném magam egy (marketing) csapatban is kipróbálni, ahol közös ötletelések vannak, közös problémák, közös kihívások és közös megkönnyebbült nevetés, amikor már készen vagyunk. Éreztem azt is, hogy szeretném azt is kipróbálni, hogy milyen az, amikor nagyobb felelősséget kapok és rám bíznak feladatokat, embereket – látni akartam, hogy ezzel hogyan boldogulok?

Ez már akkoriban is ’luxus-problémának’ számított, hiszen az elégedetlenség, ami bennem volt, az belőlem fakadt, az én tanulási, fejlődési vágyamból. Én akartam menni akkor is, nem akartak elküldeni. A munkahely jó volt és szerethető. Szerettem is. Pontosan ezért tudtam beleadni az akkori legjobbamat és pontosan ezért sikerült kezdő létemre látványos szakmai sikereket elérni. A konkrét feladatokon egy idő után talán túlnőttem (= azt éreztem, hogy többet/jobban/ is meg tudok csinálni), de az embereket, a kollégákat nagyon nehéz volt ott hagyni. Sok jó tanítást kaptam akkor, amikre nyugodtan és büszkén hagyatkozom azóta is és szabom saját szájízre a saját tapasztalataimmal, megéléseimmel.

Az egyik emlékezetes mondás ez volt: ’Ágnes, figyelje meg, hogy egy vezető mindig magányos’ – fogalmam sem volt akkor, hogy miről beszél. Hát miért lenne magányos? Mi az, hogy magányos? Miért kellene ennek szükségszerűen így lennie? Velem biztos nem így lenne!  – az akkori válaszgondolataimon most én is mosolygok, bár megéltem azt is, amikor ez a mondás ’igaz’ volt és azt is, amikor meg nem. Menet közben rájöttem arra is, hogy az ’igazság’ szubjektív, a vezetői magány nem csak a többiektől, vagy a munkahelytől függhet. Ez, kérem szépen, tőlem függ, de nagyon.  Attól, hogy én hogyan is vagyok/voltam benne a mindenkori szituációban. De ez a jelenség lehet, hogy önmagában is megér egy misét, úgyhogy erről majd máskor.

Életem sztorijának mesélésében tehát ott tartok, hogy azt már tudtam, hogy el akarok jönni az első munkahelyemről és azt is, hogy miért: tanulni, fejlődni akartam. Munkálkodott bennem a ’szakmai éhség’, a saját magam határainak a feszegetése, hogy megmutassam országnak-világnak: nekem ez megy és tudok kiváló lenni! (Megjegyzés: a -túlzott- maximalizmus, a kiválóságra törekvés az emberekben, bennem is, elakadásról árulkodik – amit felismeréssel, gondos munkával fel lehet és célszerű is feloldani. Jót tett velem is, hogy ezen dolgoztam 😊)

2007-ben, könnyek közepette, sok jó emlékkel a szívemben elhagytam életem első munkahelyét.

Az volt rá a teóriám, hogy az ’elsők’ midig ilyenek … az ’első szerelem’, az ’első csalódás’, az ’első fizetés’, az ’első lakás’, az ’első gyerek’ — és a lista folytatható, de hogy ezek az ’elsők’ mindig olyan mély nyomot hagynak. Mégis változást akartam, mert hittem azt, hogy vár rám valami, amiben még jobban kiteljesedhetek….

Folytatás következik.

A 0. Coaching találkozónk díjmentes (60 perces) >> Ehhez kérlek töltsd ki ezt az űrlapot!

Addig is mondd el, hogy mire gondolsz most:

Blog

Érzelem a Munkahelyen – Lehet?

Munkahelyen nincs helye érzelmeknek! Nem szabad kimutatni az érzelmeket, egy vezetőnek meg pláne nem! – csattannak hangosan a kimondott/kimondatlan elvárások rajtunk. Talán nem is tudjuk, hogy mekkora veszélyben vagyunk: az (örökös) racionalitás, az érzelemmentes logikusság ténylegesen veszélyeztetheti az egészségünket: kiégéshez vezethet.

Azok az emberek, akik:

– mindent pontosan akarnak tudni
– tudományos eredményekre alapoznak a döntéseknél
– szívesen és sokat elemeznek
– nem foglalkoznak az érzéseikkel (másokéval sem)
– tényekre hivatkoznak
– szeretik, ha igazuk van

-> nos, ők fokozottan ki vannak téve a kiégés veszélyének.

Mindez azért történik, mert nem akarják, vagy (még) nem tudják a saját érzéseiket megfelelően érzékelni. Ha ezt tennék, időben meghallanák a kiégésre figyelmeztető belső hangokat és cselekedni kezdenének.

A túl logikusan gondolkozó emberek gyakran nem vesznek észre másokat, kizárják a saját és a mások érzéseit is a tudatukból, mert az érzelmi intelligenciájuk gyakran nem elég fejlett.

Pedig a szív és a fej összehangja kiemelkedően fontos. A munkahelyen is. Minderre kiváló esélyed van, ha segítségül hívod az empátiádat, az érzelmi intelligenciádat. Aki az érzéseire hallgatva él, az kevésbé van kitéve a kiégettség állapotának.

Hozzuk bátran egyensúlyba az érzelmeket és a tudatosságot a döntéseinknél – nem csak magunknak, hanem a munkahelynek is ezzel tesszük a legjobbat.

Az érzelmi intelligencia fejleszthető. Ahogy a tudatosság is. És mindkettőt egyszerre fejlesztjük a coaching folyamatokban. Az egyik ügyfelem így nyilatkozott a coaching folyamatunk után:

 “Ajánlom mindazoknak a coachingot és első sorban az Ágnessel való közös munkát, akik szeretnének önmagukhoz közelebb kerülni, megérteni érzéseiket, gondolataikat és életüket tudatos döntések mellett élni. Az Ágnessel való közös munka egy csodálatos utazás volt, amin az Ő szakmai felkészültsége, érzelmi intelligenciája és a “multi” környezetből hozott tapasztalatai kísértek végig. “

Ha Te is szeretnél ebbe az irányba elindulni és fejleszteni a tudatosságodat, az érzelmi intelligenciádat, akkor foglald le a díjmentes 0. alkalmat most. Már csak pár alkalom elérhető 2018-ban, győződj meg róla, hogy tied az egyik!

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

 

Blog

Félek! Mit tegyek?

A félelem félelmetes.  Sokan félünk a félelemtől.

Félünk, mert kiszámíthatatlanul érkezik, mert sötét erővel húz, mert aggályokat, kétségeket ébreszt bennünk, mert rettegésre késztet bennünket, mert bénítóan hat ránk, mert bizonytalanná tesz bennünket, mert nem hagy bennünket aludni, mert folyton a nyomunkban van és olyan, mintha sosem szabadulhatnánk tőle – a lista túl hosszú.

Túl fájó. Túl félelmetes.
A félelmet nem szeretjük.
Nem a barátunk.
Vagyis a félelem az ellenségünk.

És ha az, akkor le kell győzni! – Nyoma se maradjon!

Ezt zúgják a harangok, erre sarkal a tanár az iskolában, ezt ordítja az edző a pálya széléről, ezt mondja a főnök a munkahelyen, sőt, még az asszony is folyton ezzel jön otthon: Ne mááár Győző, most mit vagy úgy berezelve?! Legyél már úrrá magadon!
Te vagy a férfi, most te tényleg félsz?!

Hát tényleg.

Győző is, meg mindenki más is a világon. És ez tök oké, mert a félelem normális emberi érzelem. Úgy bizony! Még akkor is, ha nem szeretjük ezt bevallani vagy felvállalni.

Mindenki fél valamitől, nem létezik félelem nélküli élet. A félelem természetes reakció, mely védelmet nyújt számunkra és elővigyázatossá tesz. És pont emiatt legyőzni sem kell.

A félelemnek két fajtája van:

  • Az egyik a természetes félelem, amikor életünk fenyegető helyzetbe kerül. Ez egészséges életösztön. Adott helyzetben akár életet is menthet. A természetes félelem az emberi haladás, fejlődés útját egyengeti.
  • A félelem másik formája nem természetes, nincs kézzel fogható kiváltó oka, nevezzük ezt képzelt félelemnek.

Képzelt félelem mert, ha jobban megnézzük, akkor látjuk, hogy a félelem a jövőre irányul, melyről nem tudjuk, hogyan alakul. Olyanoktól félünk mint, pl.: öregség, halál, munkahelyünk elvesztése, szegénység, betegség, stb. A félelem abból ered, hogy a lelkünk mélyén tudjuk, hogy a jövőért pont ma, a jelenben tudunk tenni bármit is. Viszont, ha félünk (attól, ami még be sem következett), akkor pont ma, pont most elmulaszthatjuk azt a sorsdöntő lépést megtenni. Paradoxon helyzet.

A képzelt, lelki eredetű félelem forrása legtöbbször visszavezethető a gyermekkorba. Ebben az időszakában keletkeznek magvai és a tudatalattiban szunnyadnak, majd bizonyos idő elteltével a csírái előtörnek a fellépő stressz, vagy krízis hatására.

Az lelki eredetű félelem egyszerre utal valamire és megakadályoz valamit.

A félelem célja pontosan az, amit meggátol.

Szóval a félelem gonosz is, hisz’ pont azt gátolja, amit akarunk??!

Mit lehet akkor a félelemmel tenni?

  1. Az első segítő lépés az lesz, hogy hagyjuk, hogy átjárjon bennünket a félelem. Húú, ez már önmagában is megint félelmetes, nem? De szükséges, hiszen csak így tudjuk elérni azt magunkban, hogy elfogadjuk, hogy bizonyos helyzetekben igenis félelmet érzünk és ez természetes. Ez egy megszokott és teljesen emberi dolog. Félelmünk elfogadása teszi lehetővé, hogy benézzünk a kulisszák mögé.  Hogy megértsük a félelmünk valódi üzenetét, hogy mi is az, amit valójában el szeretnénk érni.
  2. Ha változni akarunk, akkor más érzelmeinkhez hasonlóan a félelmet is komolyan kell vennünk – de nem csak és kizárólag a félelemre kell koncentrálnunk. Aki mindig a félelmére hallgat, az megtartja a problémáit is.
    De figyelmen kívül sem hagyhatjuk a félelmet, mert attól, hogy elutasítjuk, ignoráljuk, csak egyre fokozódni fog, mert figyelmet akar magának. Ez a csapda, mert akkor elkezdünk csak a félelemre figyelni és akkor máris ott tartunk, hogy nem teszünk semmit a bénultságunkban – így a probléma is velünk marad.
  3. Ezért jobb, ha a félelmünkkel tudatosan foglalkozunk: észleljük, elfogadjuk, megpróbáljuk kideríteni, hogy valójában milyen vágyunkat is gátolja, hogy mi is az igazi célja a félelemnek.

Így fogod meglátni, hogy a félelemben lehetőséget is rejlenek és ha kideríted a félelem valódi célját, akkor az életed megváltoztatását is okozhatja – pozitív értelemben.

Szóval én azt mondom, hogy nem kell leküzdeni a félelmet.

Nem kell mindenáron legyőzni.

A félelmet meg kell hallgatni.

Szóval, mondd – Te mitől félsz?

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Foglald le ITT a díjmentes időpontodat.

Ha meg csak üzennél, azt itt teheted meg:

 

Blog

Szilárd Meggyőződésem!

Meg vagyok győződve róla! – mondjuk állunkat felszegve, magunkat kihúzva. Vajon van fogalmunk arról, hogy ezzel mit is veszünk a vállunkra? Vajon sejtjük, hogy épp egy ördögi kör kellős közepén vagyunk? Hogy miért?

Mert szentül hiszünk a meggyőződéseinkben, mélyen belénk ivódtak, gyakran eggyé válnak velünk és önmaguktól ritkán változnak. És mi ezzel a baj? – kérdezed.

Néha semmi- mondom én. Néha meg életünk végéig rossz hatással vannak ránk.

De mi is valójában a meggyőződés? 

A meggyőződés olyan feltételezés, amelyeket helytállónak gondolunk és ezért szerepet játszanak a saját valóságunk megformálásában. Például: mindig rosszul emlékszem az évszámokra; mindig eltévedek idegen helyen, az összes nő pletykál, az összes pasi sörözik, sosem érek oda sehová időben, nem bírok reggelente felkelni, stb.

Tapasztalataink a meggyőződéseink szűrőjén jutnak el hozzánk, vagyis CSAK azokra az információkra irányítjuk a figyelmünket, amelyek megfelelnek ezeknek a feltételezéseinknek: vagyis ha épp mégis beugrik az évszám, ezt figyelmen kívül hagyjuk, ahogy azt is, ha mégsem késtünk el a találkozóról. Még csak tudomást sem veszünk ezekről az információkról –  szóval figyelem, mert pont itt bukjuk el a dolgokat!

Elbukjuk, mert a meggyőződésünk kihat a gondolkodásunkra, azon keresztül a tetteinkre, a lelkiállapotunkra, viselkedésünkre: és tényleg azon kapjuk magunkat, hogy nem jut eszünkre az a hülye évszám és már megint elkéstünk.

Ezért okkal történik az is, hogy akik elkönyvelték magukat ’rossz előadónak, aki folyton besül a prezentációk során’ és ebben a hitben/meggyőződésben léteznek, akkor mihelyst prezentációra kerül sor, már cikázik is bennük a gondolat, hogy ’béna vagyok!’. Idegesek lesznek, gyomruk diónyi lesz. Ha meg ideges vagy, akkor ez bizony meglátszik rajtad a prezentáció közben, mert hadarsz vagy dadogsz, kerülöd a szemkontaktust – és igen, a közönség egy idő után már nem figyel és észleli a te zavartságodat. Benned meg már megy is az önigazolás: hogy na ugye! Mondtam, hogy béna előadó vagyok!

De vajon ez tényleg így van? Tudunk ezen változtatni?

Én azt mondom, hogy érdemes a meggyőződéseinket együtt magunkat is felülírni időről-időre.  A meggyőződéseinket mi hozzuk létre, tehát mi is vagyunk azok, akik változtatni, formálni tudjuk azokat. Szóval álljunk meg egy pillanatra, amikor épp benne vagyunk a ‘soha sem’, vagy a ‘mindig’ mondatainkban és kérdezzük meg magunkat, hogy tényleg sose, meg tényleg mindig??? Ha a válaszunk, hogy azért vannak kivételek – akkor nyert ügyünk lehet. Ha meg nem emlékszünk kivételre (ami könnyen lehet, lásd önigazolás fentebb), akkor meg legyen bátorságunk megkérdezni magunktól, hogy tudnánk-e azt a berögzült dolgot máshogy csinálni? Mi kell nekünk ahhoz, hogy a rossz tapasztalatainkat felülírjuk? Mit tehettünk azért, hogy befogadjuk azt az információt is, amikor épp ‘kivétel’ van és az a bizonyos dolog mégis jól sikerült? Hogyan győződünk meg arról, hogy a jó kimenetelt is érzékeljük és elraktározzuk?

Ezen a ponton talán már láthatod, hogy nekem is van egy meggyőződésem: az, hogy igenis lehet a meggyőződéseken változtatni és neked is menni fog! 🙂 Nehéz dolgod lesz elhitetni velem ennek az ellenkezőjét .) De azért csak próbálkozz 🙂

Te milyen meggyőződésedtől szeretnél szabadulni? Írd meg nekem és találjuk ki rá  a megoldást együtt:

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

Blog

Nyomom ezerrel és mégsem moccanok…

Hatékony akarok lenni, ezerrel csinálom és mégsem jutok egyről a kettőre! Sokunkban megfogalmazódik ez az érzés, de lehet, hogy kevesebben tudjuk, hogy miért is történik ez velünk.

A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk: a rövid távú cselekedeteink nem szolgálják a hosszú távú céljainkat. Pl: megesszük a desszertet az ebéd után, holott már egy hete fogyózunk, mással töltjük az időt a munkahelyen és ezért nem halad a nagy projekt, inkább megcsinálunk 3 kicsi feladatot, csak ne kelljen nekifogni “annak a nagy feladatnak”. És bár így gyorsabban jön a ’megcsináltam, vége!’ érzés, de közben meg csak nő bennünk a feszültség, az érzés, hogy nem haladunk mégsem a dolgokkal.

Dan Ariely, pszichológia és viselkedési közgazdaságtan professzor gondolatait olvasva azonban körvonalazódik megoldás a munkahelyi hatékonyság növelésére:

  1. Reggeli aktivitás kihasználása: Az emailek gyors átszkennelése helyett inkább fogjuk a kipihent agyunkat azonnal munkára és igenis kezdjük ‘azzal a nagy feladattal, amit már egy ideje tologatunk” – a nap egy másik részében majd elolvashatjuk a felgyűlt emaileket.
  2. Nagyobb projektek kisebb lépésekre való lebontása: ha elég kicsi valami, könnyebben állunk neki és ezzel kedvezhetünk az ’ez is készen van’ csábításának is.
  3. Ha nincs ihlet, ne várjunk rá: Csak kezdjük el (lsd a 2-es pontot).
  4. Önbecsapás elkerülése: csak azért, mert épp csinálunk valamit, az még nem tesz bennünket hatékonnyá. Legyen merszünk eldönteni, hogy amit épp teszünk, szolgálja-e az céljainkat.
  5. Üresjárat: Ha előfordul, hogy épp nincs dolgunk, akkor ne tömjük azonnal tele mindenféle időrabló tevékenységgel, dolgozzunk inkább ilyenkor a hosszú távú céljainkon!
  6. Óvatosan a feladatlistával: ha túl sok minden van rajta, megriadunk tőle és inkább nem kezdünk neki és ezzel további feladatok fognak rákerülni, amitől az a lista csak nő és nő…. Ilyen az, amikor a kígyó a farkába harap 🙂

+1 tőlem: Ismerjük meg a magunk működését: mikor vagyunk aktívak, mennyi pihenésre van szükségünk ahhoz, hogy agyunk jól működjön, hogyan tudunk jól dolgozni, mit is teszünk akkor, amikor épp hatékonynak érezzük magunkat, hogyan segítjük vagy épp szabotáljuk magunkat munka közben….

Te tudod, hogy ezekre a választ? Nem baj, ha nem 🙂 Én itt vagyok, hogy segítsek! Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

 

 

Blog

Lelki Béke! Kereslek!

Három belső erő dolgozik az emberben (gyakran feszülnek egymásnak is): a lélek (lelkiismeret); az ego és a test.

A lélek azt akarja tenni, ami helyes, az ego azt akarja, hogy igaza legyen, a test meg azt akarja tenni, ami jól esik, ami kényelmes.

A három dolog egész jól ‘fülön csíphető’ és elkülöníthető. Például: az ego ‘szól’ akkor, ha épp más kárára élcelődünk (mert biztosak vagyunk benne, hogy ‘mi jobban tudjuk’), vagy akkor is, amikor olyan dolgot veszünk meg, amire igazából nincs anyagi keretünk (mert ‘erre most van szükségem/jól néz ki/a szomszédnak nincs még ilyen’).

A lélek hangjára akkor figyelhetsz fel, amikor bár nincs kedved valamit megtenni, mégis megteszed, mert ‘ezt érzed helyesnek’, pl: sokan állnak a pénztárnál, te is haladnál már, mégis magad elé engeded az anyukát a két kisgyerekével; vagy amikor minden rációd ellenére pénzt nyomsz a hajléktalan kezébe a piros lámpánál.

A tested meg azt csinálja, ami jól esik neki: már a negyedik palacsintát tolod, pedig már rég jóllaktál és edzés is után vagy; vagy már harmadjára nyomod le a szundi gombot reggel- biztos lehetsz benne, hogy ilyenkor a tested beszél 🙂

A ‘szent háromság’ pedig akkor van, amikor képesek vagyunk azt csinálni, amit igazán akarunk, annak ellenére, hogy épp máshoz lenne kedvünk. Ha ez mind összejön, a lelkünk megbékül 🙂

A béke legyen velünk! 🙂

Addig is, mondd el nekem ITT, hogy mire gondolsz!

A 0. Coaching találkozónk díjmentes (60 perces) >> Ehhez kérlek töltsd ki ezt az űrlapot!

 

Blog

Becsülöm Önmagam!

Önbecsülés = Önszeretet

Megakadt a szemed ezen az állításon? Azonnali gondolatok kezdtek cikázni benned, hogy ez igaz / nem igaz / csak részben igaz / vagy valami még hiányzik a teljes képhez?

Barátsággal üdvözlöm a megjelenő egodat 🙂 Az ego ugyanis fontos pillére az önbecsülésnek és többnyire fordított a korreláció köztük: minél nagyobb az önbecsülésed, annál kisebb az egod – és fordítva is igaz.

Az ego fogalma sem éppen egyszerű, elképzelhetjük pl. ragasztóként, ami összetartja az önmagunkról alkotott képet a hiedelmeinkkel, értékeinkkel és viselkedésünkkel. Állandóságra és tartósságra vágyik (állandó pozitív visszajelzési igénye van) – függetlenül attól, hogy ez nekünk jó-e vagy sem.  Ezért van az, hogy ‘bevágod a durcát’ és nem kérsz bocsánatot a másiktól, holott legbelül érzed, hogy kellene. Az ego ki nem állhat tévedni, de még ennél is jobban utálja, hogy ezt be kéne ismerni. Ilyenkor mondjuk azt, hogy a ‘világ igazságtalan’/’körülmények áldozata lettem’. Az ego megszűri a világunkat, távol tartja azt, ami (szerinte) ártalmas, ezzel eltérést okoz abban, ahogy mi látjuk magunkat és ahogy elvárjuk, hogy mások lássanak bennünket.

Az önbecsülés arról szól, ahogy másokkal bánsz, úgy bánsz magaddal is.

És ebben a (túlzott) ego az egyik faktor, ami meggátolhat….

Az önbecsülés az egyén hajlandósága arra, hogy megtapasztalja önmagát, mint az élet alapvető kihívásaival megbirkózni képes, boldogságra méltó lényt. Mindez magába foglalja gondolkodási, tanulási, döntéshozási képességünket, s a felfogást, hogy a siker, a beteljesedés, a boldogság jó és természetes számunkra.

Az önbecsülés nem pillanatnyi boldogság, pillanatnyi érzés, ehelyett tudatunk megfelelő működése által az idő folyamán kiépül bennünk, s a valóságon, realitásérzetünkön alapul, szükségünk van rá, mert szükségünk van arra, hogy meg tudjunk bízni önmagunkban.

Önbizalmat nem kaphatunk másoktól, ezt csak mi tudjuk önmagunkban kialakítani!

Ehhez az első lépés az önmagunk elfogadása, szeretete.

Kérdezz tőlem:

Blog

Mindenki Magából Indul Ki!

Mindenki magából indul ki.

Tartja egy közismert népi bölcsesség . De vajon min alapszik ez a megfigyelés?

Ha erős érzelmeket élünk meg valakinek a viselkedésével kapcsolatban, szinte biztosra vehetjük, hogy a projekció is közrejátszik a dologban.

A projekció (kivetítés) egy védekező mechanizmus, amely során a bennünk keletkező, fel nem ismert, nemkívánatos gondolatokat vagy késztetéseket másoknak tulajdonítjuk, vagy bennük látjuk.

Ezáltal lehetőségünk nyílik arra, hogy az önmagunkban elfogadhatatlannak látott dolgokat elrejtsük, de közben mégiscsak kifejezésre jutnak ezek a tartalmak. Például, amikor azonnal rávágjuk, hogy a másik hazudik – akkor az esetek nagytöbbségében épp mi magunk vagyunk azok, akik nem játszanak tiszta lapokkal. A projekció tömegméretekben is működik, például amikor kisebbségi csoportokat vádolunk minden rosszért.

A projekció azért történik, mert nem adunk asszertív* módon teret dühünknek, irigységünknek és más negatív érzelmeinknek, így azokat nagy a valószínűséggel másban fogjuk viszontlátni. A projekció célja a védelem, hogy megakadályozza az „én”-t negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. Ez olyan jól működik, hogy eltorzíthatja a valóság megfelelő érzékelését.

Mit tehetünk a projekció feloldása érdekében?

  1. Vegyük észre, hogy történik. Akár mi projektálunk, akár ránk projektálnak- észleljük azonnal!
  2. Szétválasztás. Válasszuk szét a múltat a jelentől, vagyis különítsük el a múltbéli tapasztalatoktól a jelenbe vetített tartalmat. Szóval mielőtt nekiesel a másiknak, hogy megcsal, akkor nézz magadba, hogy mi a helyzet veled belül?
  3. A felismert érzelmek kifejezése magunk és a másik felé. Így tudunk felelősséget vállalni magunkért, a saját részünkért a szituációban. És pontosan elég a saját részünket vállalni.

*Az asszertivitás, vagy asszertív kommunikáció egy olyan tanulható készség, vagy viselkedés, amikor valaki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül, hogy passzív vagy agresszív lenne. Az asszertívan viselkedő ember kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be (passzív), és nem próbálja dominálni a másik felet (agresszív). – forrás: Wikipédia

Blog

Érzelmi Intelligencia: Fejlesszük együtt! 3. rész

Üdvözöllek újból! 😊 Készen állsz, hogy folytassuk az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségeit feltáró ötletsorozatot? A korábbi cikkekben átnéztük, hogy mit tehetsz akkor, ha könnyen stresszessé válsz, ha nehezen érvényesíted magad vagy ha nehezedre esik kifejezni az érzelmeidet. Ezek olyan jelenségek, melyek jelezhetik, hogy az EQ-d fejlesztésre vágyik😊. A jelzésekről itt találsz összefoglalót.

De mi történik akkor, ha rendre azon kapod magad, hogy hamar ítélkezel, aztán pedig ember legyen a talpán, aki meg akarja változtatni a véleményedet, mert te ahhoz foggal-körömmel ragaszkodsz?

Azt mutatják a kutatások, hogy aki úgy alkot gyorsan véleményt, hogy csak azokat a tényeket, információkat veszi figyelembe, amelyek alátámasztják a véleményét és az ellenérveket pedig figyelmen kívül hagyja – akkor ennek a személynek nagy gyakorisággal alacsony az EQ-ja. Az ilyen személy akár orrvérzésig is kiáll helyes vagy helytelen véleménye mellett egyaránt. Értelemszerűen nem szokták kedvelni az ilyen emberek társaságát sem munkahelyen sem másmilyen társas kapcsolatban. Megint egy ok lehet arra, hogy változtass magadon 😊

Ellenben a magasabb EQ-val megáldott emberek hagyják ötleteiket „pácolódni”, hiszen tudják, hogy az első reakciókat érzelmek okozzák. A gondolataiknak is időt adnak és megvizsgálják a lehetséges következményeket és ellenérveket is. Ezután megbeszélik az ötletüket másokkal és számításba veszik a többiek véleményét is.  Próbáld csak ki! 😊

Nézzük akkor a következőt: hogy állsz a negatív érzelmekkel?

Gyakran érzed magad feszültnek, idegesnek, hamar ’elszakad a szíj’ és rámorransz a másikra? Nem tudsz leállni egy pillanatra sem? Folyamatosan ’harci üzemmódban’ vagy, ugrásra készen? Napokig szomorú, kedvetlen vagy búskomor szoktál lenni?

Ha leginkább igenekkel válaszoltál a fenti kérdésekre, akkor sanszos, hogy hajlamos vagy ’benne ragadni’ a negatív érzelmekben. Ennek egyébként régre visszavezethető oka van: az ősembernek nap mint nap meg kellett küzdeni az életben maradásért. Amikor veszély fenyegette akkor menekülni kényszerült és ez a reakció nagyon fontos volt a túlélés szempontjából. Azonban amikor ez a veszély már elmúlt, akkor a stressz szint is visszaállt a normálisra.  A mai világban már nem a kardfogú tigristől kell rettegnünk, de akad bőven, ami stresszet generálhat, ami bennünket védekezésre, menekülésre, pozícióváltásra ösztönöz. A folyamatos stressz azonban két kézzel rombolja a testet és akár olyan egészségügyi következményei is lehetnek, mint a magas vérnyomás vagy a szívelégtelenség.

Megelőlegzem, hogy biztosan érdekel, hogy mit tehetsz, hogy ez ne történjen meg veled?

Talán mostanra ismerős is lehet a gondolat, mert az első lépés az:

  1. A saját érzelmeid megfigyelése – ez szükséges ahhoz, hogy azonosítsd, hogy épp mi is zajlik benned. Ehhez az előző részben osztottam meg egy pár lépést, ami segíthet.
  2. Ha megvan, hogy milyen érzés is az, ami épp benned van, akkor próbáld összekapcsolni a gondolatokkal. Sok érzés, a negatívak meg különösen, elég intenzíven vannak jelen, könnyebben észlelhetőek. Ilyen esetekben megkérdezhetjük magunkat, hogy mit is tudnánk mondani a helyzetünkről valakinek, aki megkérdezni, hogy mi a helyzet? Példa gyanánt gondold el, hogy ülsz az autóban és magadban, vagy félhangosan puffogsz a hülye dugó meg a többi ostoba autós miatt. Lehet, hogy már a gondolatától is felment benned a pumpa? 🙂 Mit is tehetsz ilyenkor? Képzeld el magadat gondolatban és mondd el a jelenséget, amit látsz: Rengeteg autó van az úton, az egyik piros kisautóban egy nő ül. Egy nő, aki már legalább 30 perce levegőt is alig vesz, meredt szemekkel nézi az utat, fehérre változott ujjakkal szorítja az autója kormányát, idegesen ráncolja a homlokát, húzigálja a száját. Kicsit vörös is az arca, sőt, a nyakán is vörös foltok vannak már az idegességtől. Lehet, hogy mindjárt felrobban…? Biztosan nagyon siet és ideges, mert nem halad. Sok másik autóban is hasonló fejek vannak. Ők is szeretnének haladni. Érdekes, hogy mindenki a másikra mutogat és dudál, pedig valamennyi autós a dugó része. Egyik sem hibás jobban a másiknál. Valójában hibás-e egyáltalán valaki? Együtt képezik a dugót. Vehetne egy jó nagy levegőt ez a nő, még a végén tényleg kidurran… és el is dönthetné, hogy hogyan szeretne tovább utazni abban az autóban: továbbra is ilyen vörösre duzzadt fejjel, feszülten? Vagy talán normalizált érzelmi állapotban? Ki hozhatná meg ezt a döntést, ha nem ő?!

Megtörténhet, hogy mire végig érsz a történetben, elmosolygod magad, ami egyből csökkenti a stressz szintedet és mivel a történeteden agyalsz, el is tereled a figyelmedet, kizökkentheted magad a beragadt állapotból. Persze ugyanilyen segítő hatással lehet rád, ha mondjuk bekapcsolod a zenét (vagy épp ki, hogy csend legyen), vagy nagy levegőket veszel. A lényeg, hogy ismerd fel, hogy mi zajlik benned és hozz egy döntést, hogy továbbra is ideges kívánsz-e maradni, vagy inkább csinálsz valami jobban esőt helyette.

 A döntés a tiéd. Ahogy az érzéseid is. Te döntesz az érzéseidről és nem az érzések döntenek rólad. Vedd vissza a kontrollt! 😊

Mit gondolsz, mit érzel most? Oszd meg velem:

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.