Vad Ágnes Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

2. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Folytatom a sztorimat arról, hogy hogyan is telt az első 60 napom vállalkozóként, mint business coach, ígéretemhez híven, most ‘ráncba szedett tanulságok formájában’ 🙂 Ha az első része a sztorimnak kimaradt, azt itt helyben pótolhatod 🙂

Hát akkor íme, a pontba szedett tanulságaim listája az elmúlt 60 napom alapján:

1.Tervezni igenis kell.

Álmodozni jó, szükséges is vizualizálni, hogy hol is szeretnék tartani, milyen is lesz az, amikor elérem a célt, meg hogy mi is lesz az a cél, honnan fogom azt tudni, hogy már elértem azt a célt? Mindezt tűpontosan és akkurátusan leírni, megtervezni is pont ilyen szükséges ÉS fontos. A szó elszáll, az írás megmarad. Ugye. Emellett meg az írott dolog is pont segít a vizualizációban, hogy lássam a saját szememmel, hogy igen, akkor én ’innen ide’ jutok majd el és ehhez ’ez’ lesz az út. Szóval én amondó vagyok, hogy, ha egy fontos döntés előtt állsz, akkor kérlek, tervezz. Gondold végig, hogy honnan hová tartasz, mit és hogyan szeretnél elérni, mi lesz a következmény – és szépen írd is le olyan pontosan, olyan részletességgel, ahogy csak tudod. És fogod tudni. Mert akarod azt a változást.
Vagy nem?!

2. A káosz az új rend.

Mióta vállalkozó vagyok és a magam idejének az ura (azért ezt nagyon jó leírni 😊), azóta nincs két napom, ami egyforma. Mondhatod, hogy amúgyse egyforma, de tudjuk sokan, hogy a szürke monotónia mégiscsak létezik. No, jelenleg, ha létezik is nálam, most színes köntösben flangál egész álló nap. Szóval tutira nem szürke 😊 Merthogy tényleg mindegyik napom más. A korábbi évek napi rutinjából annyi maradt meg, hogy a fiamat reggel elviszem a suliba. Meg hogy délután együtt tanulunk és együtt van a család. A kettő közti időszak pedig igazán változatosan alakul: felkészülés a coaching alkalmakra, találkozók az ügyfelekkel és a leendő ügyfelekkel, szakirodalom feldolgozása olvasás és blogírás formájában, vállalkozás ügyintézése (adózás, számlázás), marketingtevékenységek széles körű ügyintése (márkaelemek megteremtése: logó, vizuális elemek, névjegy; honlap gondozása, külső honlapokon való megjelenés, hirdetések, adatbázisokban való megjelenés, előadások, hírlevél tartalmak készítése, élménytábor szervezése, stb). A legtöbb időmet amúgy a blogírás viszi el, de tőletek, kedves Olvasóm, azt kapom vissza, hogy megéri csinálnom, hát csinálom lelkesen 😊. Úgyhogy amit itt tanulok az a türelem és a rugalmasság.

Türelmesnek kell lennem, hisz pont attól új valami, hogy nem régi …  (hogy szúrjam be ide, hogy most hangosan felkaccantottam ezen a L’art pour l’art stílusú megjegyzésemen?! 😊, vagy én vagyok egy új Coelho?! :D), vagyis tök természetes dolog, hogy még nincs napi rutin. Most alakul, most készül – a legjobb dolog, amit tehetek, hogy türelmes vagyok és rugalmas.

3. Mindig tanulok.

És ezt pont így értem, ahogy mondom. Mindennap tanulok a coachingról, az emberekről, emberektől, az egész vállalkozósdiról – teszem ezt aktívan (könyvekből, tanfolyamokból, szakemberekkel történő konzultációkból, az ügyfeleimtől, meg magamról is …), meg passzívan is, amikor ’helyzet’ van és olyan dolog történik, amire én pont nem számítottam. Például, amikor ’számítok valamilyen reakcióra, mert én magam úgy csinálnám’  – de egy másik ember meg máshogy csinálja 😊 Ilyenkor jó sokat tanulok – leginkább magamról 😊Meg úgy általában a vállalkozás ’szeszélyességéről’, a hol fent-hol lent érzésről, ami alighanem az egyik ismérve a vállalkozói létformának.

4. A hétfő is lehet egy jó nap.

A váltásom az alkalmazotti létből a vállalkozói létbe tervezett volt. 1 évig tanultam az ’új szakmámat’, ezt megelőzően pár hónapos belső önismereti munka is volt szakemberrel, hogy magamra és a vágyaimra is rátaláljak, és egy másik évet pedig a váltás előkészítésére szántam a munkahelyen és szakmai tapasztalatszerzésre az új szakmámban. Tudatos és tervezett lépéssorozat volt kb. 2,5 éven keresztül. Maga a kilépés a munkahelyről a lehető legjobban sikerült, pont úgy, ahogy elterveztem – és amire büszke is vagyok. De kemény időszak volt. Sokszor kimerültem, sokszor úgy éreztem magam, mint egy bokszoló a 12., mindent eldöntő körben a ring sarkában: alig éltem, erőtlen voltam, kedvem sem volt a ringbe visszamenni és az utolsó erőmig mégiscsak harcolni. Ilyenek voltak nekem az utolsó időszak hétfői. Már vasárnap este konkrét gyomorideg fogott el, hogy úristen-holnap-mármegint-hétfő-és-nekem-dolgozni-kell-menni. De hideg vizet spriccoltam az arcomra, megráztam magam és bementem. Vagyis emlékeztettem magam arra minden vasárnap, hogy ezt miért csinálom, hogy mit is fogok elérni azzal, ha másnak még bemegyek dolgozni és igenis, még forgó gyomorral is a tőlem telhető legjobbat teszem le az asztalra. És ehhez be kellett mennem a munkahelyre. Hogy aztán kijöhessek. Mert először le kell ahhoz ülnöm, hogy felállhassak, hogy a magam lábára állhassak! Mert kell lennie ’rossz hétfőknek’, hogy legyenek aztán ’jó hétfők is’. És 2019-ben, alig pár héttel később a kilépésem után már újragondoltan tudok a hétfőre nézni: ez a nap is olyan, mint a többi – egy olyan nap, amikor élhetem azt az életet, amit szeretek. Amit magamnak elterveztem.

5. Tartsd a fókuszt!

Erősségemnek gondolom azt a képességemet, hogy képes vagyok az ’üres lapra rajzolni’. Vagyis elgondolni ma, hogy mi is lesz a közeli és távoli jövőben. Nem okoz gondot az a kérdés, hogy hogy látod a jövődet? – valahogy mindig van rá válaszom. Konkrét válasz. Hogy ez honnan jött belém, azt nem tudom, de azt már igen, hogy van ez a képességem és tudatosan tudom használni minden előnyével együtt. És megtanultam, hogy hátránya is van: mert amíg a jövőn gondolkozok és szép, színes és szagos jövőképet festek le, addig nem vagyok a jelenben. Ha sokat vagyok a jövőben és az álmaimat szépítgetem, akkor sokat nem vagyok a jelenben. És ha nem vagyok a jelenben, ugyan ki csinálja meg nekem a jövőbeli álomképemet?? A MA kell a HOLNAPHOZ. Mert a HOLNAP csak úgy, önmagában nem létezik. Pontosítok: létezik, ha szerencsénk van másnap is felkelünk, de akkor az a holnap mitől lesz olyan, amit tegnap akartam? Persze, élhetünk, mint Marci Hevesen, nem tiltja ezt senki – csak épp akkor ne panaszkodjuk, hogy jaj, sosem sikerül nekem semmi, meg jaj, nem érem el soha a célomat. A célokat, a sikert nem adják ingyen. Azért meg kell dolgozni. Mindennap meg kell értük dolgozni. Pont MA kell ahhoz dolgozni, hogy holnap azt mondhasd: tettem a célomért. Minden nap, minden MA egy alkalom arra, hogy tegyél valamit a célodért.

No – hát erre figyelmeztetem én is magam mindennap reggel, amikor felkelek: MA van az a nap, amikor tehetek a célomért és teszek is! Úgy akarok lefeküdni, hogy ha véggiggondolom a napomat, akkor azt érezzem: ez a nap sem múlt el hiába. És erre gondolok akkor is, amikor már vagy félórája ülök ihlet nélkül a klaviatúra felett és csak telik az idő, de nekem meg nincs kedvem írni a blogot, pedig az az aznapi feladat, az idő meg egyre telik én egyre feszültebb leszek, hogy na! Ági, hát nem történik semmi! És akkor azt mondom: elég ebből – csak kezdd el Ági. Csak egy szó. Csak az első mondat. Csak még egy mondat, nem baj, ha nem az igazi, majd átírod. És akkor lassan, döcögve, szóról-szóra, mondatról-mondatra egyre több minden jelenik meg a laptopom kijelzőjén a Word doksiban. És egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem kínlódom, hogy már nem feszengek, hogy mit is hogyan is kéne írni, hanem csak úgy dől belőlem a szó és már a 3. oldal lesz sűrűn teleírva 😊 Mert amúgy meg szeretek írni😊 Most majd azon kezdek el itt helyben rágódni, hogy jaj! vajon el fogod-e ezt mind olvasni és hogy jaj! vajon mit szólsz hozzá? Aztán meg azt mondom magamnak: hogy pont az fogja elolvasni, akit érdekel – nem többen és nem kevesebben. És nekem pont ők számítanak, ők az én mélyen tisztelt Olvasóim, akik közt vannak barátok, családtagok, ismerősök, volt és jelenlegi kollégák, tanítóim a múltamból és a jelenemből, ügyfelek és érdeklődők – és nekem ez így pont jó! Miattatok is sikerül a fókuszban maradnom és miattatok is sikerül úgy lefeküdnöm minden este, hogy igen! a mai napom is eredményes volt 😊

6. Segítők a legjobb útitársak.

Jó érzés, hogy az ember a maga útját járhatja. Jó érzés azt érezni, hogy igen, sikerülnek a dolgok (van, ami nem, persze, de ez is az út része). Nekem mindig fontos volt, hogy ezt a jó érzést megosszam, hogy többeket is belevonhassak az örömömbe, hogy másoknak is adhassak abból a jóleső érzésből, ami bennem van. Jó egyedül is menni, de jobb szeretem, ha vannak mellettem 😊 Ők a családom, a barátaim, coach társaim, a szakemberek (akik valami olyanhoz értenek, amihez én meg nem vagy nem eléggé, pl. könyvelés), – akik mindannyian tudnak bölcs tanítóim is lenni és mindannyian örülnek velem, vagy épp osztoznak a kételyeimben, a szomorúságomban – mert ilyen napok is vannak. Én az a típus vagyok, hogy a poharat ’félig telinek’ látja, örülök annak, ami van és nem bánkódom azért, ami nincs (illetve nem bánkódom túl hosszan 😊). De még egy félig teli pohár is szereti, ha megtalálja a többi vizet, amivel a pohár teli lehet 😊 Nekem a többi vizet a segítőim jelentik mellettem 😊

7. Megvan mindenem, ami a kezdéshez szükséges.

Engem mindig le tud nyűgözni mások tudása, ügyessége, tulajdonsága, képessége – vagy bármi, amiben szerintem ők nagyon jók. Ez lehet tényleg bármi, pl ha jól egyensúlyoz valaki egy citromkarikát a nyelvén is ujjongok, meg akkor is ha épp megnyerte az Olimpiát. Őszinte csodálattal adózom a különböző emberek különböző tehetségének és hiszem azt, hogy mindenki jó valamiben (akár több mindenben is). Elhiszem ezt másnak.

Magamnak már kevésbé.

Emlékszel, hogy azt írtam, hogy el akartam menni arra az évtervező rendezvényre, hogy majd ott megcsináljuk a jövő éves tervemet? Emlékszel, hogy ebből mi lett? Én csináltam meg végül egyedül. És miért? Mert meg tudtam csinálni egyedül is. Mert marketing-közgazdász végzettséggel, közel 20 éves céges marketingben, vállalatmenedzsmentben szerzett tapasztalataim vannak. Hát mi kéne ennél több így kezdésnek? Hányszor csináltam éves marketingtervet nemzetközi viszonylatban a munkám sorám? Közel 10-szer. És hogyan sikerültek? Rendre teljesítettük őket a csapattal. És persze, más egy több országot felölelő, több szegmenset lefedő tervet építeni, mint egy újonnan induló vállalkozás tervét összerakni. De akkor is van honnan indulnom, van használható tudásom. Hát akkor használjam. Nem tudok mindent, de eleget ahhoz, hogy most egy határozott indulást vegyek – tisztelem mások tudását, ami lehet több, mint az enyém. Amikor itt lesz az ideje, igénybe is veszem majd – ahogy igénybe veszem azt, amit már most is tudok. Elhiszem, hogy megvan mindenem, ami a sikeres kezdéshez szükséges. Elhiszem (most már tényleg! 😊), mert időt és energiát fektettem abba, hogy megismerjem eléggé magamat, hogy mi az, amit tudok, amire számíthatok magamtól.  És az elmúlt 60 napom ezt már szépen domborítja is 😊 És hogy a nap végén, amit csodálok abban a másik vállalkozónőben, akinek a rendezvényére elmentem (a lendülete, bátorsága, a stílusa, a kommunikációja) – az tulajdonképp… bennem is megvan. Ha nála ezt látom annak, amiért neki sikerülnek a dolgok, akkor nálam miért ne működne? Úgyhogy vissza az alapokhoz, ami így szól: Higgy magadban! Először magadban higgy, hogy aztán mások is hihessenek benned! Ismerd és szeresd az erősségeidet, hogy aztán céltudatosan tudd használni őket.

8.  Van miért és kiért csinálnom!

Közel 40 000-en láttátok és olvastátok az előző részt a Facebookon, a LinkedIn-en és közel 5 ezren valóban olvastátok is a cikkemet, legalábbis hosszan elidőztetek a honlapomom 🙂 NAGY KÖSZÖNET a figyelemért! Nélkületek ma nem írhatnám ezeket a sorokat 🙂

’Eddig tartott a móka mára, zárul Móka Misi mókatára’ 🙂 De én meghívlak, hogy folytassuk! Gyere és találkozzunk!

Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 31-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.

Véleményed van? Oszd meg!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.