új vezető kihívásai
Blog

Új vezetők kihívásai

Akkor nem tehetünk mást, te most innentől átveszed a people management részt. Hogy őszinte legyek, csalódtam Laciban, mert az ő szintjén ezt már tudnia kellene. Egy 2-es szintű vezetőnek ezt már tudnia kellene!’ – hallom a hátam mögül a szavakat, melyek puskagolyóként csapódtak az utca kövén.

A fenti telefonbeszélgetésbe akaratom ellenére csöppentem bele. Egy konferencia beléptetői sorában álltam épp a nyílt utcán, amikor határozott tűsarok kopogással beállt mögém a telefonáló. Tisztán és artikuláltan beszélt, fenti mondatai azonnal hatottak rám is, önkéntelenül egy lépést tettem előre, hogy kikerüljek a hallótávolságból, hiszen jól hallhatóan szigorúan személyes és bizalmas dolgokról volt szó.

És amíg dafke se néztem hátra, addig érzés szinten csak megjelent a bosszúság bennem, hogy vajon mi a túrért kell ennyire hangosan az utcán beszélni olyan dolgokról, ami egészen bizonyosan nem tartozik a nagyvilágra?!

Majd azon kezdtem el töprengeni, hogy ’szegény Laci’ (akit nem meg- vagy lesajnáltam, pusztán együttéreztem vele), vajon tudja-e, hogy épp most van vezetői mivoltjában (jó hangosan) elítélve?

Hogy talán itt törik épp keresztbe a vezetői karrierjét? Itt, egy sorban állva, a nagyvilág füle hallatára a nyílt utcán?!

Érdekelt volna az is, hogy vajon

– kap-e alkalmat és lehetőséget, hogy ő is elmondhassa a maga álláspontját?

– volt-e tiszta elvárás felé kommunikálva, hogy mit is akar tőle látni a szervezet?

– volt-e alkalma „people management”-et tanulni, kapott-e valós és minőségi segítséget ebben a folyamatában?

– a telefonáló vajon vette-e a fáradtságot, hogy személyesen is beszéljen Lacival?

Mert azt tudtuk eddig is, hogy egy vezető felé rengeteg elvárás érkezik. A szervezettől, a munkatársaktól, a vezetőtársaktól. Persze, egy vezető jó, ha állja a sarat – hiszen ezért vezető, nemde?

Hiszen mi, akit ő vezetővé emeltük, kiválasztottuk, mindent megtettünk, hogy ő sikeres vezető lehessen. Nemde?!

Csak mert a statisztika szerint, a frissen kinevezett vezetők több mint fele nem teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket … és ennek elsősorban nem a szaktudás hiánya az oka.

Sokkal inkább a vezetői tapasztalat hiánya,

vagy a lassú reagálás,

vagy a megfelelő támogatás hiánya okozza a problémákat.

Az is köztudott, hogy egy új, vagy újonnan kinevezett vezetőnek számos kihívással kell megküzdenie. A napi feladatokon túl meg kell ismernie az embereket, be kell illeszkednie a szervezeti rendszerbe, ha volt, akkor egykori elődjének hagyatékával is illene valamit kezdenie, na meg az sem árt, ha a vezetői meetingeken időnként brillírozni is tud.

És manapság mindezekre nincsenek hónapok. Napok, esetleg hetek vannak csupán, hogy a történéseket, az új információkat feldolgozza és reagáljon rájuk.

És ami a leginkább hiányzik egy új vezetőnél, az gyakran pont a #peoplemanagement tudás. Mert hiába van 5-10 éve a cégnél, hiába piszok jó szakember, emberekkel bánni egy egészen más történet. Figyelni, hallgatni, megérteni, reagálni, motiválni, delegálni, számonkérni, visszajelezni… fenntartani és növelni a kollégák teljesítményét, közben kezelni a konfliktusokat, megértően támogatni a magánéleti elakadásokat ez mind-mind egy <kiváló vezető> feladata.

Akivé majd LESZ egy új vezető.

Akkor, ha Ő MAGA is MEGFELELŐ TÁMOGATÁST kap…

Sejtem, hogy ha Te épp HR, vagy cégvezetés területen dolgozol, már egy ideje mélyeket sóhajtasz, hogy pontosan érted, hogy miről írok, hogy Te pont így csinálnád, ha

  • nem egyedül lennél
  • hallgatnának rád és elfogadnák a javaslataidat
  • nem vágták volna le a tréning és vezetőfejlesztési büdzsédet
  • lenne több időd ilyen érdemi feladatokra és nem fulladnál meg az adminisztrációban
  • lenne valaki, aki meg NEKED segít ebben!

Én pedig nyújtom a kezem feléd, nézek a szemedbe és mondom: ÉN ITT VAGYOK.

Itt vagyok Neked, a Vezetőidnek, a Szervezetednek.

Én vagyok a Te coach partnered, a Te értő szakmai kezed ’meghosszabbítása’, aki ugyanilyen értő füllel és tudással támogatja a VEZETŐT, aki felé ekkorák az elvárások!

Egyéni vagy team #coaching-gal, adott helyzetre szabott készségfejlesztői #workshop-okkal tudlak Téged és a Szervezeted Vezetőit a legnagyobb kihívások közepette is úgy támogatni, hogy a támasztott elvárások megléphetőek legyenek!

Vigyük együtt sikerre a peoplemanagement-et!

#VadAgnes #leadershipdevelopment

Empatikus vezetés - Coaching ROI
Blog

Empatikus Vezetés – azaz Hogyan Alakítsuk át az Érzelmeket Vállalati Nyereséggé?

A munkában nincs helye az érzelmeknek. Mára ez hiedelem nemcsak megkopni látszik, hanem épp az ellenkezője látszik körvonalazódni: szó szerint kifizetődő is lehet, ha egy munkahelyen megjelenik az érzelem. Persze, ennek mikéntje egy összetett folyamat.

Hogyan lett trendi az empatikus vezetés?

Egyre több vezető ráeszmél, hogy egy munkatárs nem tudja (vagy csak ideiglenesen képes) az irodán kívül hagyni mindennemű érzéseit, félelmeit, aggályait. Egy vezető ezért nem bújhat ki azon felelőssége alól sem, hogy képes legyen megérteni az embereket és azok érzéseit is. Kizárólag így tud hatékony kapcsolatokat építeni a csapatban, hogy ha figyelembe veszi az egyéni sajátosságokat is – beleértve az egyéni érzeteket is.

Jómagam huszonévesen, a 2000-es években kezdtem el dolgozni egy multinacionális nagyvállalatnál marketing munkakörben. Fiatal, tapasztalatlan és egyben lelkes munkaerőként ösztönösen igényeltem a tapasztaltabb kollégák iránymutatását és nagyra értékeltem a tudásmegosztást is. Feladatom nem kisebb volt, mint a vállalat magyarországi marketingjét megteremteni és pozícionálni az iparágvezető céget a magyar piacon is.

A kitartó tanulni akarásom és a megfelelő támogatás együttesen látványosan formálta a pályámat. Nem telt el egy év sem, amikor egy dühödt telefonhívást kaptam. A vonal másik végén ’A Vevő’ volt. Köszönés helyett meglehetősen nagy indulatokkal rám rontott: „Hagyják ezt abba! Nem tudok úgy keresni az interneten, hogy ne a maguk cégét találjam meg! Most kénytelen vagyok maguktól vásárolni!” – A szám a fülemig ért, hiszen, munkám eredménye ezen, a némileg ingerült visszajelzésen keresztül is már jól látszódott.

 Fel sem merült bennem, hogy mindez történhetett volna máshogy is.

Hogy könnyen kerülhettem volna én is egy olyan munkahelyi környezetbe, ami még a 2000-es évek tájékán nagyon jellemző volt: ahol még fennhangon hirdették, hogy az ’erőforrásunk az ember’. Ezeken a munkahelyeken úgy szólt a vezető a HR-hez (ha volt HR-es egyáltalán), hogy ’kéne egy új ember’. Mintha csak azt mondták volna, hogy kellenek friss virágok a vázába, mert a mostaniak már elhervadtak.

Ez akkortájt ’normális’ volt – a legtöbb munkahely így működött.

Aztán az idő előrehaladtával egyre több szervezet észlelte, hogy nem lehet a munkavállalóra kizárólag erőforrásként, ’egy cellaként egy excelben’ gondolni. Hogy sokkal kifizetődőbb, ha az új munkatárs nem lép ki 3 hónap után, vagy hogy nem ’kelletlenül dolgozik’. Ez pedig úgy érhető el, ha értékeinek és erősségeinek megfelelő munkakört lát el, azaz figyelembe vesszük őt, mint Ember is.

Ekkor kezdett el a posztindusztrális világ először beszélni munkaerő megtartásról, elköteleződésrőlmunkahelyi lojalitásról, tehetséggondozásról. Végre kimondásra került, hogy egy munkavállaló többé nem redukálódik a készségek listájára.

Minden egyes munkatárs egy egyedi tehetség-halmaz, érzelmekkel, szükségletekkel, értékekkel és célokkal, amelyeket figyelembe kell venni vezetőként.

Csak így képes egy vezető igazán ráhangolódni a csapatára, hogy képes megismerni az meg kell találni az “egyéni beállítottságokat is”. Az Ember megismerésével lesz képes egy szervezet vonzani és megtartani a számára megfelelő szakembereket és a legjobb feltételeket megteremteni számukra.

Az empatikus vezetés nem más, mint a vezető azon képessége, hogy a másik ember szempontjait is értően és érzően képes meglátni és figyelembe venni, ahogy képes a saját maga érzéseit és gondolatait is a megfelelő módon megosztani másokkal.

Mindez egy nyílt és őszinte teret eredményez, amit mostanában pszichológiai biztonságnak is hívnak. Egy ilyen környezetben az egyén képes fejlődni és megbecsülve érzi magát, mely további fejlődésre sarkallja.

Az empatikus vezetés tehát humánus is. Gyakran támadják is az empátiát gyakorló vezetőket, hogy ’nem elég keménykezűek’ és hamar megkapják a ’gyenge vezető’ címkét is.

Pedig nem is tévedhetnének nagyobbat.

Mostanra már számos kutatás bizonyítja, hogy az empátiára épülő munka az emberekkel kifejezetten előnyös az üzleti élet számára, még számokban is mérhető. Kutatások igazolják, hogy a szervezet jövedelmezősége összefügg a vezetők érzelmi kompetenciájával.

Manchester Inc. kutatása a coaching üzleti hatását vizsgálta, amely lényegében közel áll az empatikus vezetéshez. A következtetések a következők* (lsd. még a lábjegyzetet a cikk után is!):

a coaching 48%-kal növeli a munka minőségét,

52%-kal csökkenti a konfliktushelyzetek számát,

és ennek eredményeként 23%-kal csökkenti a költségeket

és 23%-kal növeli a jövedelmezőséget.

Érdemes ránézni még a többi számosítható eredményre is:

Forrás: Maximizing the Impact of Executive Coaching: Behavioral Change, Organizational Outcomes, and Return on Investment – By Joy McGovern, Ph.D., Michael Lindemann, Ph.D., Monica Vergara, M.A., Stacey Murphy,Linda Barker, M.A., & Rodney Warrenfeltz, Ph.D.

Ahogy a nem-számosítható eredmények is jelentősek:

Forrás: Maximizing the Impact of Executive Coaching: Behavioral Change, Organizational Outcomes, and Return on Investment – By Joy McGovern, Ph.D., Michael Lindemann, Ph.D., Monica Vergara, M.A., Stacey Murphy,Linda Barker, M.A., & Rodney Warrenfeltz, Ph.D.

Miben különbözik az empatikus vezetés az autoriter vezetéstől?

A direktív-autoriter stílusában a vezetőt az a meggyőződés vezérli, hogy a munkatárs (akit ő csak ’beosztottnak’ hív) “nincs rendben”: nem elég képzett, fegyelmezett stb. A pszichológiában ezt “apa-gyerek” kapcsolatnak nevezik: a vezető (apa) határoz meg feladatokat és irányít, a csapat (gyerek) engedelmesen követi a parancsokat. Ennek eredményeként a menedzser dicsér vagy büntet. Az „apa” elismerést kap az eredményekért, a „gyerekek” a hibásak a kudarcokért.

A modern megközelítések már eltérnek az direktív, megmondó megközelítéstől. A csapatban a kapcsolatok sokkal inkább a partnerségre épülnek, amiben egyenlőek pozíciók, “felnőtt – felnőtt” a kapcsolódás. Vagyis nemcsak a vezető, hanem minden dolgozó is részt tud venni a célok kitűzésében, állandó felügyelet nélkül dolgozni, és felelősséget viselni az eredményért.

A ma vezetőjének ezért előnyös és üzletileg is hasznos jó emberismerőnek lennie, hiszen így lesz képes az empátiáján keresztül azt a kapcsolódást megtalálni a másik személyhez, ami a legjobban fog kettőjük közt működni. Hiszen mindannyian egy kicsit mégis mások vagyok, más igényekkel, értékekkel – az empatikus vezetéssel mindez feltárható és mind az egyén, mind a szervezet érdekének szolgálatába képes állítani.

Érzelmi intelligencia és az empátia

Az empátiát gyakran azonosítják az érzelmi intelligenciával. Valójában az empátia, csak egy része az érzelmi intelligenciának. Az érzelmi intelligencia az intelligencia azon fajtája, ami a saját és mások érzelmeinek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásolásával kapcsolatos.

Goleman, mint az ’EQ Atyja’ 4 területet azonosított:

1.     öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása

2.     önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)

3.     társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)

4.     társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus

Talán ebből jól látszódik, hogy mindezt átíveli az empátia. Ugyanakkor az empátia nem csak egyszerűen annyit jelent, hogy: „Megértem, milyen a helyedben lenni.” Az empátián keresztül valóban képesek vagyok megérteni a teljes kontextust, hogy pl., miért hozta meg valaki azokat a döntéseket, amelyeket meghozott. Mi történt, ami miatt valaki megtette azokat a lépéseket, amelyeket megtett? És tegyen bármit is, az empátiával rendelkező nem ítéli azt meg, hogy jól vagy épp rosszul tette.

Az empatikus vezető magas érzelmi intelligenciával rendelkezve ’teremtő és nyílt’ környezetet képes létrehozni, melyben az egyéni felelősségek is emberi méltósággal letisztulnak – az eredmények pedig így születhetnek meg.

Az empatikus vezetés fejlesztése:

·       Tanuld meg megérteni saját (és így mások) érzelmeid teljes skáláját, “pozitívakat és negatívakat” egyaránt (megkülönböztetni, elfogadni és kezelni őket)

·       Mutass példát a csapatodnak, hogyan lehet megfelelő módon kimutatni a munkahelyi érzéseket (még a nehéz érzeteket is), anélkül, hogy károsítaná az emberi kapcsolatot és az eredményt

·       Tarts a határokat a csapattal való kommunikáció során – mind a saját, mind a többiek között (vonódj be, legyél aktív, de ne kényszeríts a másikra magad, ha nem igényli ezt és ne próbáld megoldani helyette a személye problémáját)

·       Fejleszd a kommunikációd hatékonyságát: hallgass többször aktívan (figyelem), csatol vissza többször (és fogadd is, ha neked érkezik visszajelzés).

·       Gyakorold a bizalmat a csapatban: add meg a lehetőséget az egyéni felelősségvállalásra is (folyamatért, eredményért)

·       Tanuld meg észrevenni a munkavállalók érzelmeit – non-verbális jelzésekkel és párbeszédekben is

·       Alakítsd át viselkedési mintáidat és a csapattal való kommunikációdat: vedd jobban figyelembe az emberek sajátosságait (érzelmi állapot nehéz élethelyzetekben, temperamentum, szükségletek-igények, értékek)

Az empatikus vezetés kockázatai

Az empatikus vezetésben a határokat is tiszteletben kell tartani. Az üzleti életben fontosak a pénzügyi eredmények, ezért az empátiát nem szabad összetéveszteni a szánalommal.

A vezetőnek meg kell értenie, tisztelnie kell a csapat érzelmeit, lehetőséget kell adnia azok megélésére. De ne „essünk” ezekbe az állapotokba. Például, ha egy alkalmazott konfliktust provokál, a vezető bevallhatja: „Rendben, most dühös vagy, ezért teremted ezt a helyzetet. Tarthatunk egy kis szünetet – és ezután visszatérünk a konstruktív párbeszédhez, megpróbáljuk megérteni egymást.”

Figyelj azonban arra, hogy ne ’ragadj bele a manipulációba’, amiben a munkavállaló a munkavállaló az „áldozat” szerepét tölti be, míg a vezetőként Neked meg pedig a „megváltó” szerep jut. A vezetőnek nem szabad ezt a szerepet felvállalnia (Karpman háromszög).

Az empatikus vezetés trendje a szervezetekben egyre aktuálisabb lesz. Az Edelman Trust Barometer éves globális felmérése szerint az emberek kormányba és médiába vetett bizalma csökken, a munkaadókban viszont növekszik. De az üzleti elvárások is emelkednek.

A munkahelyi kapcsolatok is megkövetelik az „adok és kapok” egyensúlyát: ha a vezetők megértést és támogatást kínálnak a csapatnak, az emberek hűségük és termelékenységük révén fektetnek be a vállalatba.

————————————————————————————————-

Hasznos volt? Dolgozzunk együtt!

Egyéni és vállalati coaching – Időpontfoglalás

Munkavállalói elkötelezettséget növeő workshopokért keress a vad.agnes@vadagnes.coach email címemen.

————————————————————————————————-

* Lábjegyzet

Történt az, hogy ezen cikk megjelenése után kaptam egy visszajelzést az általam is mélyen tisztelt és elismert Miklos A. Szilagyi-tól. Miklós visszajelzése a coaching ROI-ra, illetve az általam forrásként használt Manchaster Review kutatásra vonatkoztak. Úgy fogalmazott, hogy “Komoly ember előtt ezek a számok a saját cégére vonatkozóan nem mondanak semmit, sőt, bocs, durva leszek, kóklernek tarthatja azt, aki ilyennel marketingeli a coaching szolgáltatását. Sőt, továbbmegyek, aki nem így következtet, az nem komoly ember.

Indoklásul pedig az alábbiakat hozta fel:

1996-2000 között coacholt 100 executive volt a bázisa, az USA észak-keleti és közép-atlantinak nevezett régióban csinálták, nagyot nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a keleti parti yankee kultúra képviselői vettek benne részt. Ebből készült az idézett 2001-es tanulmány. (…) 20 év távlata, Amerika, mi közünk is van ehhez, még ha pontosak is a számok, ami nem ellenőrizhető vissza a paper-ből? De igazából nem is ez az igazi baj vele… hanem hogy minden cég, minden beágyazódás, iparág más.”

És az a helyzet, hogy ezzel mélyen egyértek én is: hogy minden cégnél másmilyen lesz a coaching hatása, azaz sztenderként felmutatni (és onnantól kezdve elvárni), hogy pl. grammra pontosan “23%-kal növekedjen a jövedelmezőség, mert ennyi a coaching ROI-ja” – ez nyilvánvalóan nem teljesíthető, pontosan az egyes cégek ÉS emberek ÉS iparágak egyedisége miatt.

Való igaz, hogy a coaching ROI-t emeltem ki, mint amolyan ‘központi képelem’, ugyanakkor egy pillanat erejéig sem szeretnék téves elvárásokat, hamis lőzungokat terjeszteni a kedves Olvasóban és abban bízom most is (ahonnan fakad a bátorságom is arra vonatkozóan, hogy pont a coaching ROI-t emeltem ki), hogy a Tisztelt Olvasó figyelemmel és értve olvas. Hogy képes helyén kezelni a rendelkezésésre álló információt és igény esetén kellő éleslátással, kritikai szemlélettel és simán “csak” JPÉ-vel (józan paraszti ésszel) szűri az olvasottakat.

Hogy mindez részemről túlzottan jóhiszemű, talán naiv? Ám legyen, vállalom ezt is .). Mert a coaching nekem arról is nagyon szól, hogy megbízom az emberekben és vállalom a következményeket a tetteimért.

Köszönöm ezúton is Miklós, hogy felhívtad a figyelmemet, hogy könnyen félre is értelmezhető így az egész cikk üzenete, hogy akár ez rám is rossz fényt vethet – mélyen hálás vagyok, hogy átgondolásra kértél a kritikával és hogy mindezt kiemelkedő szakmaisággal és emberséggel tetted meg. Köszönöm!

#VadAgnes #Coaching #Leadershipcoaching #Leadershipdevelopment #Empatikusvezetés #employeeengagement

Vad Ágnes Coach
Blog

Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 2. rész

Ígértem a 2021-es évem értékelőjének a folytatását (itt az 1. rész) – azt, hogy a számok mögé engedlek Téged is. Mert egy dolog a számok tükrén nézni az eredményeinket, a világot és saját magunkat és egy nagyon másik tükör az, amikor az érzéseinken keresztül is kapcsolatot teremtünk ugyanezekkel.

Vad Ágnes Coach
Vad Ágnes Coach

Ami engem illet, én ’nem tartom magam a számok emberének’ – ám jól megtanultam ez eddig élt életem során, hogy mitől fontos és hogyan segít az, ha mégis készségszinten elsajátítom ’a számok nyelvét’ is. Ami eleinte piszok nehezen ment. Szó szerint elhasaltam matematikából és statisztikából is a főiskolai évem alatt. Akkoriban fel nem foghattam, hogy minek tanulni ilyesmit egy marketing szakos közgazdásznak és a felsülést követő mérgemben (hiszen korábban sosem fordult elő velem, hogy megbuktam…) porrá rugdostam az iskolai folyosó műanyag lambériáját.

Bezony… akkoriban a düh és frusztráció kezelésem is viszonylag kezdetlegesnek számított.

Aztán miután kitomboltam magam, bekopogtattam a titkárságra, jelentkeztem a pótvizsgákra és egyben színt vallottam a rongálásról is – a Titkárnő sokat látott szeme egyik mondanivalómra sem rebbent meg túlzottan, csak a szokásos egy csekk helyett, amit a pótvizsgadíj miatt adott, még kaptam egy másikat csekket is – csak az egy üres csekk volt. A Titkárnő nyitva hagyta nekem a lehetőséget, hogy mennyit vagyok hajlandó az okozott káromért fizetni, nem tartott monológot, nem oktatott ki, csak ’hagyott’ engem.

Akkor is azt éreztem, amit most gondolok, hogy komoly tanítói vénával megáldott egy ember volt ez a Titkárnő – ösztönösen megérezhette, hogy tomboló véremre ráküldeni bármiféle korlátozást, kioktatást vagy fenyítést csak olaj lett volna a tűzre. Megnyilvánulásán keresztül bizalmat is kaptam tőle, amivel azt sugallta felém, hogy a kirohanásom ellenére ő mégis hiszi, hogy talán ’helyén van a szívem és az eszem is’.

Ez a belém vetett bizalom azóta többszörösen meghálálta magát, mert ezek után fogtam magam és magántanárhoz jártam az ominózus tantárgyakból és komolyan vettem a tanulást, majd sikeresen levizsgáztam mindkét tantárgyból. Ezzel úgy pótoltam az elbukott szemesztert, hogy közben nem lettem évvesztes. Sőt, mindenek végén még ötösre is államvizsgáztam – és mindeközben még a műanyag lambéria is ’meggyógyult’.

Hogy mindez hogy is jön egy évértékelőbe?

Úgy, hogy a 2021-es év is lehetett volna simán ’olaj a tűzre’, hiszen a 2020-ban kialakult helyzet messze nem tűnt fényesnek és érzésben fel-felidézte bennem a ’megbuktam’ hangulatot. Ezúttal ugyan nem rongáltam már meg semmit, hanem a keletkező energiát inkább a ’folytonos mozgásba’ tettem, mert az éreztem, hogy teljesen és sokáig leállni, siratni magamat a sarokban most nem lesz jó megoldás és sokkal jobban járhatok, ha mozgásban maradok (ezzel együtt fontosnak tartottam már akkor is, hogy ne tagadjam, fojtsam el a fájdalmas érzéseket sem, úgyhogy volt, hogy sírtam, amikor az volt épp soron bennem…).

Emberi kapcsolatok: Alkotás!

Mondják, hogy a történelem ismétli önmagát – úgy tűnik, hogy ez nálam is így lehet, mert 2020-ban ismét volt valaki, aki bizalmat szavazott nekem és azóta, a bizalomból fakadó energia tovább gyümölcsözik.

Köszönöm Székely Viola, hogy akkor, azon a 2020-as márciusi napon is volt kedved felhívni és beszélgetni – nekem az a nap és az a beszélgetés meghatározó fontosságúvá vált 2021-ben is😊

Ezen telefonhívás után együtt alakítottuk ki a CoronEXIT online vezetőfejlesztő programunkat 2020. májusára, mely a vezetőket kívánta támogatni a krízisből való kilábalásban, hogy addig ismeretlen körülmények mellett, mint a pandémia, is csúcsteljesítményt hozhassanak ki magukból. A Program érezhetően és láthatóan is sok vezető és sok cég érdeklődését is felkeltette, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk és több munkánk is kialakult ennek kapcsán – ezzel együtt rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ’túl korán’ kínáltunk megoldást, mert sok vállalat csak nagyon lassan volt képes érdemben reagálni az aktuális helyzetre.

Cserébe Violával addigra kialakult egy erős kapcsolat, amiben a saját erősségeinkre támaszkodva alkothatunk egy nagyon erős kohéziót, amiből azóta is ömlenek a jobbnál jobb dolgok 😊. Akik ismernek bennünket személyesen is, gyakran megjegyzik, hogy milyen érdekes, hogy mi egy csapatban ilyen jól dolgozunk, mert ránézésre nagyon különbözőek vagyunk.

És van ebben a megállapításban igazság. Tényleg különbözőek vagyunk – Viola a komoly, logikus és megfontolt, ráció mentén gondolkodó mérnök, én meg a kimeríthetetlen ötlet- és víziógyáros, a szabad és olykor határokat feszegető (értsd: néha önfejű, ám kedves), intuitív és humanitárius ember.

Amiben mi ketten viszont biztosan egyezünk, az az értékrend. Mindkettőnknek fontos az EMBER, mindkettőnk gondolkodását és hozzáállását meghatározza az, hogy ’jobbá akarjuk tenni a világot úgy, hogy ebben az embert támogatjuk’. Tiszteljük egymás erősségeit és hagyjuk egymást kibontakozni. Persze, vannak vitáink és rosszul elsülő megjegyzéseink is. Az értékrendünk azonban ebben is közös: nem bántjuk a másikat, ám ha ez mégis megtörténik, akkor teljes szívből igyekszünk azt megbeszélni és rendbe hozni a kapcsolódást.

Workshop 2.0 – Játékosságal!

És mindez remekül működik a mindennapokban, a gyakorlati szinten is! A CoronEXIT programunk így tudott 2021-ben átalakulni és kibontakozni immáron egy olyan Programmá, mely nemcsak a vezetőket, hanem a csapattagokat is bevonja. 2021-ben debütált a Komoly Játék – azaz a Játékos workshop. Komolyan.

Nem kevesebbet tűztünk ki zászlónkra, mint hogy a közösen megálmodott csapatépítő rendezvényeinkkel és workshopjainkkal

–       a Covid alatt tartaléklángra került munkatüzet felélesztjük

–       szemléletmód váltást indítunk

–       a megszokott és megkopott viselkedést felfrissítjük

–       a korábbi rutinból kizökkentve új cselekvésre és kapcsolódásra hívjuk a munkatársakat

Mindezt tesszük fő eszközünkkel, a játékkal. Hiszen a játék örömforrás, boldogsággal emlékszünk vissza gyermekkorunkra, ahol mindennap játszhattunk. A rendezvényeinken az építőkockák adta örömöt hívjuk újra életre, mert a LEGO® SERIOUS PLAY® módszertanon keresztül a felnőttkorban is visszavarázsolható az örömteli játékélmény.  

Gondosan és szisztematikusan felépített élménydús workshopjaink az innovatív problémamegoldást célozzák a design thinking módszertan integrálásával, így az emberi kapcsolatok megerősítésével a növekedési szemlélet is a vállalati kultúra részévé válhat.

És talán Te is sejted, hogy minderre mekkora szükség van! Hálás vagyok, hogy 2021-ben több szervezet felismerte mindezt és tenni is kívánt érte! A 2021-es évben megtartott játékos workshopjaink segítették a létező rejtett erőforrásokat és értékeket kiaknázni, hogy azok rövid időn belül az egyéni felelősségvállalásokká válhassanak és növekedhessen a bizalmi szint és az együttműködés dinamikája!

Büszkék vagyunk a Morgan Advanced Materials vállalattal való közös együttműködésünkre is, helyettem most beszéljenek Kriston Gábor ügyvezető szavai – képre kattintva olvasható lesz a teljes visszajelzés.

Szellemi felfrissülés és mentorálás

A workshopok mellett voltak olyan szervezetek is, akik szervezett előadás-program keretében támogatták egy kis szellemi felfrissüléssel a sokezerfős csapatukat – ilyen a Groupama Énidők programja is, melyben nagy örömmel vettem részt. Köszönöm @Kiss-Kovács Edina, hogy megálmodtad ezt a programot és hogy én is hozzájárulhattam a Csapat szellemi frissüléséhez! 😊

No alt text provided for this image

2021. volt az az év is, amikor reagáltam arra az igényre is, ami érkezett felém és ami ’túlmutatott’ a coachingon. Cégvezetők mentorálást vállaltam. A jelenleg is folyó munka miatt, mely titoktartással is jár együtt, nem nevezem meg az érintett cégvezetőket, ám annyit mindenképp szeretnék elmondani, hogy ez a típusú együttműködés egy egészen új dimenziót nyitott számomra és minden eddigi, gazdasági, vállalati vezetői és marketing területeken szerzett szakemberségemet is meghívja. Nagyon élvezem ezeket a szoros együttműködéseket, mert én magam is tovább fejlődöm ezeken keresztül is!

Vagyis mi az, ami nincs azon az infografikán?

Az első részben az infografika a 2021-es vállalkozói évem ’számszerűsített’ részét mutatta meg, ám elég sok minden van, amit nem lehet számszerűsíteni, ám nekem mindez értékes. Az ügyfeleimmel való közös munkában érték és az ügyfeleimmel való közös munkák is erről szólnak:

–       aktív odafigyelés önmagunkra és a világunkra a tudatosság növelése érdekében: coaching folyamatok

–       emberi kapcsolatok és a bizalom előtérbe helyezése – workshopok és szakmai együttműködések

–       tanulási vágy és kontroll növelése, fejlesztése – sok olvasás: mert olvasni jó!

–       sok visszajelzés, és ha szükséges, iránymutatás, közös elemzés és akcióterv készítés: mentorálási folyamatok

–       a saját életünk megélése – privát szférában is harmóniára törekvés

És bizony, szó mi szó, meglehetősen elfáradtam 2021. decemberére. Alig vártam már, hogy kitehessen a ’szabadság miatt zárva’ táblát, mert a fizikai állapotom kimerültséget jelzett. Én pedig erre nagyon hallgatok, mióta ’kétlábon kihordtam’ egy tartós érzelmi és testi kimerülést, közismertebb nevén, kiégést. És bár újévkor nem szoktam megfogadni semmit, mert nem vagyok egy ’fogadkozós fajta’ (inkább megtenni szeretem, mint megfogadni), amikor azon az éjszakán 2014-ben a kimerültségem pánikrohamba torkollott, na akkor mégis megfogadtam magamnak, hogy sokkal jobban figyelek magamra és testem jelzéseire! És ehhez bizony tartom is magam!

Köszönöm 2021-nek, hogy segített komolyan tanulni és lehetővé tette, hogy a zajlás közepette a magammal való törődés is helyet kaphasson – mert pont így vagyok készen 2022-re és tovább! 😊

És hálás vagyok Neked is kedves Olvasóm, hogy eddig is velem tartottál, köszönöm a figyelmedet és munkádat is – folytassuk együtt idén is, jó? 😊

Üdvözöllek szeretettel:

Ági

www.vadagnes.coach #vadagnes #coaching

2021 VadAgnes.Coach infografika
Blog

Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 1. rész

2021. december 29-e van, hamarosan vége az évnek! Mindig is felemás érzetekkel voltam az év vége iránt, mert ’zárni és búcsúzni’ nem annyira szeretek, sokkal inkább ’örülni és előre nézni’- fajtának vallom magam (ugyanakkor irtózom a kategorizálástól is :D).

Emiatt a kettősség miatt (ami egy visszatérő érzet az életem több területén is), igyekszem az év végét IS magamra szabni. Mindig így teszek, amikor valamivel nem vagyok elsőre és teljesen kibékülve (volt egy időszakom, amikor azt hittem, hogy ettől leszek valaki, hogy ’nem hagyom magam csak úgy’ és akkor mutatom meg a magam ‘nagyságát’, ha csípőből kritika-tüzet indítok mindenre, ami szembejön velem – ez elég szélsőséges értelmezése a magunk értékeinek fitogtatására, ezt ma már sejtem 😊).

Az év végét tehát egyszerre kezelem zárásként és nyitásként, ami lényegében a folytonosságot eredményezi bennem – hiszen mi a fenének kéne bármit is lezárni azért, mert eltelt 365 nap?! A munkahelyeken megszokott és rövid távú célok esetén hasznos is tud lenni, ha értjük, hogy mi minden történt abban a naptári évben. Fontos lehet tudni, hogy miből mennyit értünk el, hogy megláthassuk a változást, hiszen gyakran a változás mértéke sugallja a lényeget.

Ám a valódi eredményességünk, a valódi hasznunk és értékünk túlmutat 365 napon. És túlmutat mindenféle hasznos, ugyanakkor gyakran sablonos mérőszámon is.

Nekem biztosan túlmutat, mert coach-vállalkozóként már nem üzleti célokról és eredményekről beszélek kizárólag, hanem a saját magam életcéljának alakulásáról, amiben 365 nap pusztán egy következő állomás és semmiképp sem a ’vége’ bárminek is (ennek a gondolatmenetnek a mellékhatása az is, hogy emiatt nem hiszek és élek az újévi fogadalmakkal sem – számomra minden nap lehet valaminek a kezdete, nem kell ehhez január 1-et írni 😊).

Ezért talán kissé rendhagyó ez a mostani beszámolóm is – mert az itt leírtak majd egyszerre mutatják be, hogy ’számtanilag’ mit tudok elmondani az elmúlt 365 napról (amit történetesen 2021-ként jellemez a Gergely-naptár), és betekintést ad az aktuális érzet-halmazomba az életcéljaimat tekintve.

A ’klasszikus’ értelemben hadd kezdjem a számszerű tényekkel – ezeket foglaltam Neked össze az infografikán. Ugye milyen jól néz ki? 😊 Nagyon ügyes vagyok az adatok szép tálalásában, jól megtanultam a vállalati évek során, hogy ez milyen fontossággal bír.

Másoknak.

Nekem ennél már akkor is bonyolultabb volt a képlet – mert mindig szerettem és nagyon érdekelt a számok ’mögé’ is nézni. Ha mindezt most Te is olvasod, akkor szerintem ebben Te is hasonlóan vélekedsz .)

No alt text provided for this image

A csatolt infografika értelmében mindenképpen kijelenthető az, hogy eddigi, vállalkozói évem legjobbját zárom ÚGY, hogy több, szépen prezentált fenti számom pirosan alacsonyabb a tavalyinál (pirossal jeleztük anno a ’dashboardokon’ a legnagyobb lefelé mutató eltéréseket az előző évhez képest).

Ja, hogy ezt Te nem látod az ábrából?

Nem hát, mert ott nem mutatom – hanem leírom a ’számok mögé’, úgyhogy olvass figyelmesen [és örülj, hogy aki csak a képet nézi, az mennyire fals értelmezést visz majd el, míg Te látod az EGÉSZ képet. Hogy ez kárörvendés? Majd eldöntöd, engem most ez annyira nem izgat 😊]:

Szóval képzeld el, hogy:

–       tavalyhoz képest mintegy felére esett vissza a LinkedIn posztjaim megtekintési száma, idén ’csak’ 210 ezer a tavalyi félmillióhoz képest. Pedig a posztjaim mennyisége kb. ugyanannyi és vélhetően a minőségük sem lett ennyivel ótvarabb 😊 Önbizalomhiányosabb pillanataimban képes vagyok persze magamat vádolni és pocskondiázni is, ám józanabb perceimben simán kimondom, hogy ezen bizony nem múlik ’semmi – de legalábbis biztos, hogy a ’minden’ nem ezen múlik! Persze, az sem lenne teljesen fair, ha mindezt a változást úgy állítanám be, hogy ’változott a LI algoritmus’ (amúgy tényleg), vagy hogy ’nagy a zaj’ (amúgy ez is igaz). Szerintem ez a helyzet is egy többtényezős dolog, amiből én is kivettem a részem például azzal, hogy már nem a LinkedInre tettem fel a ’mindent’, azaz nem ’pusztultam bele’, hogy minden 3. nap biztosan posztoljak és nem estem kétségbe sem, amikor egy-egy posztom ’csak’ 3 ezres nézettséget produkált (hiszen tavaly az átlag 5-6 ezer volt!). Őszintén szólva, a tavalyi számaimnak most örülök igazán, mert az sugallja, hogy sikerült az alapjait megteremteni annak a kommunikációnak, ami már ’viszi magát’ és kellő gondozással (ami azért fontos!) folytatja a ’termelést’ és a nap végén mégis 2,5-szeres bevétel-növekményhez (!) segít úgy, hogy abszolút LI számokban ez nem látszik. Bizarr, mi? 😊

Mindezzel együtt azt is ideteszem, hogy 365 nap múlva megint más, a 2020-as évhez jobban közelítő, avagy épp azt meghaladó számokról tervezek majd beszélni. Hogy miért? Mert ez a folytonosság 😊 A kialakult énmárkám gondos törődést igényel és mert amúgy is van egy versengő szellemem, aminek ez a fajta kihívás épp a fogára való 😊 Magamnak szeretek lenni a magam referencia vonala – nem másokhoz hasonlítgatom magam (legalábbis ma nem, mert a józanabb énem ír éppen :D).

–       A honlap látogatottságom is hasonlóan meredeken zuhant idén, ennek viszont nagyon prózai oka van, ráadásul megint kettő és nem is egy. Az első oka, hogy egy korábbi villámcsapás miatt cserélt modem miatt nem férek jól hozzá a honlapomhoz és így pl. nem tudok posztokat feltölteni; a második ok, hogy mindennek nem jártam a végére… nem hiába mondom, hogy halogatni nem jó dolog 😀

Igazság szerint ez a két érték az, ami 2020-ról 2021-re nem nőtt, mert a következő számom

–       a ’coaching óra’, az bizony szép emelkedést mutat évről évre és az idei év sem kivétel! Mondanám, hogy szerencsére, de ez nem a szerencsén múlott… rajtam sokkal jobban, komolyan megdolgoztam azért, hogy ezt mondhassam. Érdekes látni azt is, ahogy a nemek aránya szépen kiegyenlítődött, tavaly még inkább a női ügyfelem voltak többen, idén már több folyamatban tudtam férfiakkal is együtt dolgozni!

Azt is itt mondom el, hogy azt első két évemben pont ezt akartam elérni, pont ide tartottam, hogy ezt el tudjam mondani mostanra: minden hétre van munkám és meg tudok élni a coachingból! Újfent mondom: ez nem a vége semminek, ám egy nagyon fontos állomás, amiről nagyon jó megemlékezni és nagyon jó ezen a nyomvonalon továbbmenni és tenni érte. És Érted – hiszen mindebben Te is benne vagy, ráadásul nyakig! 😊 Azért, mert figyelsz rám, olvasol tőlem, találkozol velem, együtt dolgozol velem, együtt örülünk és olyan is van, hogy barátok leszünk idővel 😊 KÖSZÖNLEK!

–       a pro-bono coaching/mentoring arány is növekményt mutat – ami valószínűleg csak nekem fontos, mert nekem azt jelenti, hogy idén is sikerült az emberi, humánus oldalamat is megélni ebben az üzleties világban is (korábban, a vállalati szféra utolsó éveiben már nagyon hiányoztam magamnak :)). Csodás emberekkel volt alkalmam együtt dolgozni – büszke vagyok rájuk, hogy mertek támogatást kérni!

Elérkeztünk ahhoz a számhoz, amiről egyértelművé teszi (másoknak :D), hogy milyen évet is zárok – ez a bevétel. Ez a szám 2,5-szeresére nőtt a tavalyi számhoz képest – és a valaha volt legjobb bevételem! Ez hatalmas eredmény nekem és legfőként azért, mert ez egy cél következménye volt! A cél az volt, hogy tudatos és szorgalmas munkával, apró lépések sorozatával mindennap tegyek azért, hogy elmondhassam: emberül élek egy olyan világban, aminek részese és alakítója is vagyok a Dolgommal. A Dolgom pedig az, hogy a coaching eszközén keresztül támogassam mindazokat is, akik hatással akarnak lenni ugyanerre a világra a saját életükön és Dolgukon keresztül. (Tudom-tudom, ez hosszú is, túl magasztos is és lehet, hogy a Nagyi nem érti – de amondó vagyok, hogy ne becsüljük ennyire le a Nagyikat sem, jó? :))

Szóval kijelentem, hogy többről szól nekem ez az év, mint erről a számról. Mert ez az évem (is), a harmóniáról szól, ami az életcélom. Nekem a harmónia azt jelenti, hogy olyan életet élek, amiben a szakmaiság és a saját mivoltom körülbelüli egyensúlyi állapotban lehet. Körülbelüli, hiszen állandó egyensúly nem létezik.

A képesség létezik, ami lehetővé teszi, hogy a ’kibillenéseket’ korrigálni tudja az ember – és ez a képesség fejleszthető. Nekem ezt a képességet fejlesztette tovább az idei év is – és ezért sincs vége ennek csak azért, mert hamarosan egy újabb naptári évet kezdünk. 

Meg talán ezért sincs még vége ennek a beszámolónak sem, szóval folytatás következik – amiben írok még a kiemelt társaimról és projektjeimről is😊

Bon voyage 2021! 💫

#VadAgnes #Coaching

Vad Ágnes Coach
Blog

Vezetői Stílusok

Egy visszaemlékezéssel kezdek: amikor huszonévesen előszőr írhattam a titulusomba, hogy ‘vezető’, akkor élt a fejemben egy kép, hogy milyen is ‘A VEZETŐ’ – így, csupa nagybetűvel, mert így azt is magában foglalja, hogy JÓ vezető is. Marketing szakos közgazdászként végeztem, addigra már 6-7 éve mozogtam a multinacionális világban, így meg voltam győződve róla, hogy ha valaki, akkor én biztosan tudom, hogy milyen is a JÓ VEZETŐ.

Legalábbis elméletben… na de ugye, ha már valamit el tudsz képzelni (meg tudtad álmodni), azt meg is tudod csinálni – Walt Disney is ezt mondta (még ezt is tudtam, amit újfent egy ‘bizonyítéknak’ éltem meg a ‘ki, ha én nem’ állapotomban).

És hogy szerintem …

… Milyen a JÓ VEZETŐ?

  • Legelőször is elképesztő módon csillog a szeme, szinte szikrákat hány a nap 24 órájában, mert annyira szuper lelkes és szenvedélyes, hogy lényegében nem is alszik, így lehunynia sem kell a csillogó szemét.
  • Hiszen miben is fáradna el? Azt csinálja, amit a legjobban tud: vezet! Őszintén, szívből, szenvedélyből, belső tűzből és persze sok tudásból.
  • Mert egy JÓ VEZETŐ az aztán MINDENT tud. De tényleg! Odamész hozzá, ő rád néz és már válaszol a harmadik kérdésedre is, pedig még az első kettőt sem tetted fel.
  • A JÓ VEZETŐ elképesztő harmóniában van önmagával és a körülötte lévő emberekkel: reggelente elsőként érkezik az irodába és mindig van ideje pár kedves mondatot váltania mindenkivel, miközben a csillogás a szemében, a mosoly az arcán egy percre sem lankad. Sosem látod őt türelmetlennek, idegesnek – hogyan is lehetne, hiszen mindent tud, mindent kézben tart.
  • A JÓ VEZETŐ amellett, hogy okos, szép is. Ha férfi, akkor ellenállhatatlanul sármos, mosolya úgy ragyogó, hogy nem mesterkélt, lezser ám mégis kifinomult eleganciával hordja a nyakában az ujjánál megkötött pulóvert a tengerészkék inge felett, a keze ápoltan pasis, ujjai hosszúak és finomak, hangja bársonyos és hát az ötletei! Uff, még pislogni is elfelejtek tőlük, olyanok! Az észjárása bitang jó, van humora és amikor még az ajtóban is előre enged és közben rám mosolyog a csillogó szemével, akkor már magamban hozzá is mentem feleségül. (Nem ér kinevetni 😊)

    És ha nő a vezető? Akkor meg 38-as méretnél biztosan nem hord nagyobb ruhákat, amik szolidak (mert nem kell neki a ’seggét kiraknia, hogy figyeljenek rá’), hiszen nagyjából mindegy mit aggat magára, mert a teste tökéletes vonalait nem lehet eltakarni egy zsákkal sem; haja dús, hullámos és neki nem csak a szeme csillog, hanem a haja is. Valahogy nincs sosem rossz napja, legalábbis nem látszik rajta, mert makulátlanul jelenik meg mindenhol, magassarkúban is remekül vezet (autót is), hangja finom, szinte halk – de nem baj, mert amikor megszólal, akkor úgyis mindenki rá figyel, mert olyan jókat mond, hogy a többiek leesnek a székről. A nő vezető mesterien érzelmes, úgy szenvedélyes, hogy nem hisztis, hogy nem emeli fel a hangját sosem, hanem csak hátradől a széken és megold.

    MINDENT.
    A tegnapot, a jelent és a jövőt is.

    Mert érzi és tudja. A kettőt együtt.
    MINDIG.

    A nő vezető otthon is pont ilyen, hiszen van szerető családja, 2-3 gyereke, akik egytől egyig remekül tanulnak, a ház otthon a minimál és az elegáns megfelelő arányú kombinációjában van berendezve. Nincsenek szétszórt Lego darabok a szőnyegben, amire éjjel ráléphetne – meg nem is járkál éjjel amúgysem, hiszen úgy alszik, mint a tej. Egy boldog nő így alszik… Ez az egyik titka annak, hogy a szeme alatt egész egyszerűen nincsenek karikák. Nem is kell neki bőrápoló, mert belülről éli meg a szépséget, azt meg minek krémezni…

Napestig tudnám még írni, de alighanem kaptál mostanra egy jó kis ízelítőt abból, hogy mi minden is volt a fejemben a JÓ VEZETÉSRŐL… És fejben amúgy annyira könnyű volt ez! Nem láttam semmi nehézséget abban, hogy meg is valósítsam.

Magamat összefoglalva azt mondanám, hogy (látszólag) összetetten, ám valójában EGYféleképpen képzeltem azt, hogy hogyan lehet JÓL VEZETNI és JÓ VEZETŐNEK lenni. A fejemben megszületett pontjaimtól való eltérés nem volt elfogadható számomra, amit úgy oldottam meg, hogy vagy ignoráltam az eltérést, vagy az ’ebet a karóhoz’ fokozatban maradva nem tértem el egyáltalán a bennem élő képtől.

És mivel több minden a valódi valóságomban is adott volt már addigra, azt gondoltam, hogy nem lesz olyan nagy kunszt ÖRÖKKÉ megfelelni a saját álomvezetőmnek.

Évekig nem is volt nehézségem ebből – tényleg.

Mármint tényleg nem vettem észre, ha volt 🙂 Több évig éltem a saját álmomat. És sokáig nagyon is jól éreztem magam benne.

Míg aztán egy nap, a teljesítményértékelésemben olyat láttam, amit eddig sosem…

TÖBB ÉPÍTŐ VISSZAJELZÉST a 360 fokos részben (=amikor megkérdeznek több más kollégát is, ‘peert’, hogy hogyan is látnak téged). Tilos volt ezt kritikának hívni, de ez nem gátolt meg engem abban, hogy mélyen megsértődjek helyben és azonnal.

Az építő visszajelzések arról szóltak, hogy felrótták nekem, hogy stresszes helyzetben van, hogy ‘fejhangon kiabálok’ …hogy miiiii?? Én?! Neeeem, az kizárt! Bíró úr, tiltakozom!

Meg hogy gyakran ‘elvonulok’, és van, hogy néha keresnek engem az irodában… Hogy?! Már az is baj, ha dolgozom? Valamikor nekem is kell azt is… és azt én nem tudok ricsajban, meg ha folyton megszakítanak, attól hamar ideges leszek…ne mondd már, hogy te nem?!

Aztán még azt is mondták, hogy vannak emberek, akikkel nem tudok jól bánni, mert más csoportok panaszkodnak, hogy az az EGY emberem nem jól teljesít. Ááááá – itt valami tévedés van… és mindenkivel tök jóban vagyok, erre pont nagyon büszke vagyok!!

Puffogtam (magamban is, meg hallhatóan is) hosszasan ezeken és azt terveztem, hogy majd jól megkeresem azt, aki ezeket írta rólam és majd jól elbeszélgetek vele, mert bár anonim a visszajelzés, azért nem vagyok hülye, pont tudom, hogy ki vagy kik írhatták ezeket… Csak nem képzelik!

Aztán ebből nem lett semmi.

Nem lett semmi, mert az álombeli vezetőm, akinek akkoriban én magamat is gondoltam, hazament és rálépett egy Legóra a szőnyegben. Ezt tudjuk, hogy kijózanító hatású…

Piszkosul káromkodva (bizony…) volt alkalmam magamból kikiabálni a feszkót, ami lehetővé tette, hogy józanul IS végiggondoljam a hallottakat.

Snitt.

Most 15 évvel később van. Bár az elrejtett Legókra a szőnyegben még mindig hangosan reagálok, mostanra kijelenthetem, hogy az a régi visszajelzés egy fontos momentum volt a vezetői életemben. Nem kizárólag emiatt kezdtem még komolyabban (és egyben lazábban is) venni a vezetői létemet, önmagamat, de mindenképp szerepet kap az életemben, hiszen kellett ahhoz, hogy ’felnyíljon a szemem’.

Kezdetét vette a megfigyelés és a tanulás. Magamat is kezdtem egyre jobban meglátni, majd megérteni is, aztán elfogadni, hogy van ’rés a pajzson’, meg van olyan is, ami jól megy. De semmiképp sem csak az egyik, vagy csak a másik részem létezik. Azaz egyszerre vagyok ’jó és rossz is’, vagy méginkább, pont olyan vagyok, amilyen. Az álom-énem kezdett hús-vér formát ölteni, és egy teljesen emberi, és (megkockáztatom) szerethető formát IS ölteni.

Mígnem magamtól is rájöttem arra, hogy lehet hosszabb távon is jól vezetni, hogy messze nem csak egyféleképpen, és messze nem csak egy típusú, szabvány-ember tudja ezt

Vezetni nem kizárólag egyféleképpen lehet és nem kizárólag egy típusú ember képes erre – ami egyenlő azzal, hogy NINCS EGYETLEN univerzális vezetési stílus vagy mód, ami MINDIG, MINDENHEZ és MINDENKI-HEZ(vel) passzol.

Ahogy az én magam összetettségét, hibáit ÉS erősségeit, működésemet kezdtem jobban megismerni, úgy kezdtem magammal együtt a másokat is mélyebben megérteni és rájönni arra, hogy ’ami nekem jó, az nem biztos, hogy másnak is ugyanolyan jó’, és ha én kikérek magamnak valamit, attól az még lehet a másiknak jó, ám kérhet ki mást magának, ami meg nekem oké.

Azaz azért, mert ösztönösen sok emberrel jól kapcsolódom és jól tudok együttműködni és vezetni is őket, addig lesz olyan, akivel ez nem fog működni. És nem azért, mert ő vagy én ’jobbak vagy rosszabbak’ vagyunk egymásnál, hanem mert mások vagyunk és máshogy működünk, emiatt másra is van szükségünk egymástól is.

Felcsillant bennem az a megértés, hogy akkor vagyok még jobb vezető, ha ezeket a ’másságokat’ érzékelem és inputként kezelve tudom a válaszreakciómat igazítani úgy, hogy az jobban a közös együttműködésre és sikerességhez vezessen. Megérteni látszottam, hogy amíg van egy ösztönös, velem született módja (ami persze a nevelés és miegymás során kondicionált) módja, ahogyan viszonyulok az emberekhez, addig meg tudok tanulni más formában is viszonyulni emberekhez, ami történetesen jobb közös együttműködéshez vezethet.

Ekkor kezdtem felülírni magamban azt, hogy ’minden vezetőnek van egy vezetői stílusa’ dogmát, mert igen, egy lehet és mindenkinek van is – csakhogy nem ettől lesz igazán jó, hanem ha adaptívan, helyzethez, feladathoz ÉS az Emberhez IS tudja azt igazítani.

Vagyis nincs olyan, hogy EGY JÓ vezetési stílus. Több ’stílus’, vagy inkább módja van annak, ahogy viszonyulni lehet az emberekhez – és egy JÓ vezető bizony ismeri és nem is fél alkalmazni ezeket.

A saját bőrömet komolyan igénybe vevő példámon nevelődve elképesztően jól hatott rám, amikor a szakirodalomban is ’bizonyítást’ kapott a ’felfedezésem’. A vezetői továbbképzésemben ezért szerettem bele azonnal a Ken Blanchard féle Situational Leadership metodikába is, amit azóta is nagyon jó szívvel és eredményekkel is tudtam és tudok alkalmazni a coaching és tréning munkáimban is.

Goleman is (akit én csak az EQ atyjának hívok magamban), a Leadership that Gets Results publikációjóban is pont arról ír, hogy egy középvezető vezetési stílusa 30%-ban határozza meg egy vállalat jövedelmezőségét, ami túl magas arány, hogy ezt csak úgy figyelmen kívül hagyjuk. Mert képzeljük csak el, hogy mekkora pénzeket és energiát költ egy vállalat mindenféle költségcsökkentő módszerekre, a hatékonyság növelésére, miközben egy inspiráló vezetővel mindezt a töredékéből meg tudná valósítani!

Goleman 3 évig vizsgált 3000 középvezetőt az USA-ban, hogy megtudja: konkrét vezetői viselkedésük szerintük mennyire van hatással a vállalatuk irányítására és a jövedelmezőségükre.

És biztos sejted mostanra, hogy talált is valamit 😊

Ezt foglaltam össze Neked egy táblázatban – TÖLTSD LE INNEN is, mert lehet, hogy nem látod jól:

Goleman vezetői stílusok - Vad Ágnes Coach feldogozása
Vezetői Stílusok – Forrás: Goleman, Leadership that Gets Results

A megoldás? Váltogatni a vezetési stílusokat?

IGEN! Most már Goleman-on keresztül is értheted Te is, hogy a legjobb vezetők akár többféle vezetői stílust is életre hívhatnak önmagukban és a csapatuk tagjaiban – attól függően, hogy éppen mire van szüksége a csapatnak és a cégnek.

Goleman ezt hívja a vezetés megosztásának, ami az egész csapatot okosabbá, erősebbé, mozgékonyabbá teheti. Ugyanakkor nagyon nehéz megmondani, hogy mikor, milyen vezetői stílust használjuk középvezetőként.

Általában elmondható, hogy a jó vezető különböző vezetői stílusokat váltogat a helyzettől és a feladattól függően. Néha csak egy jó szóra, egy apró elismerésre van szüksége egy csapattagnak. Néha viszont egy új ötletet, egy új víziót kell állítani a csapat egésze elé.

A jó vezető tehát mindig hosszú távra tervez.

Goleman szerint, ha egy középvezető a fenti vezetői stílusokat következetesen váltogatja, akkor a csapata motiváltabb lesz, és mindenképpen jobb teljesítményt fog nyújtani hosszú távon, legalább 1-3 év távlatában is!

Bizonyára ismered azt a mondást, hogy ’jó pap holtig tanul’, vagy azt hogy ’okos ember MÁS hibájából’ tanul, amennyiben bármelyiket is osztod és lelked mélyén egyezel a mondanivalójukkal, akkor ne habozz jobban megérteni önmagadat a vezetői énedet és másokat!

Ne habozz folytatni a tanulást, amit talán már el is kezdtél és még most foglalj egy 60 perces díjmentes coaching időpontot! Ezt önmagadért és a veled együtt élőkért és dolgozókért is teszed.

Én már csak tudom 😊

Várlak!

ui: a borítókép a vezetői énemről készült pár éve azzal a személlyel, akit ‘utódomként neveltem’ – és mit mondjak… baromi jól csinálja a dolgát azóta is, nagyon büszke vagyok rá! És az vagyok magamra is – együtt szép munkát végeztünk. Vele és másokkal is 🙂

Vad Ágnes Coach
Blog

Vállalkozóként 2020-ban – avagy az első 2 évem vállalkozóként

2020. december vége van. Pontosan 2 éve vagyok főállású coach és vállalkozó is egyben. Ezt megelőzően 18 évig a multinacionális világban dolgoztam a marketing területén, 10 évig regionális vezetői pozíciókban is (a váltásomról itt írok).

Ezekhez a számokhoz képest smafu is lehetne ez a 2 év vállalkozóként – ám nekem nem az. Különösen, hogy bő 15 évig fennhangon mondogattam magamnak és alkalmanként mindenki másnak is, hogy ’én bizony soha nem leszek vállalkozó!’.  

Honnan is ered ez a magabiztosnak tűnő meggyőződés?

Íme az akkori (és bántóan arrogáns) 5 fő gondolatmenetem:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?
  2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
  3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
  4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!
  5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Ehhez képest most zárom a 2. teljes évemet vállalkozóként. Hogy hogyan jutottam el idáig és mi is történt velem azóta? Mindezekről rendszeresen írok, a korábbi bejegyzéseimet itt találod.

Most arra gondoltam, hogy a fenti, éveken keresztül hurcolt gondolataim formálódásáról írok Neked. Könnyű lenne azt mondani, hogy mind megszűnt, felszívódott, teljesen átfordult. Könnyű lenne, ám nem fedné a valóságot. Ha valamit mostanra még tisztábban látok, mint ezelőtt 2 évvel, akkor az az, hogy a dolgok nem csak fehérek vagy feketék: azaz egy dolog nem csak könnyű, vagy nem csak nehéz lehet. Van úgy, hogy akár mindkettő is igaz rá.

Most hogyan látom a fenti pontokat? Hát így:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?

Vállalkozni tényleg nem életbiztosítás. Nincs garantálva a következő perc, óra, ahogy a következő nap sem. És soha nem is volt – még akkor sem, amikor alkalmazott voltam. Ez önmagában egy tévhit, hogy valami azért biztos, mert épp most ’van’. Az, hogy ’van munkám’, ez nem garancia mindenre. A garancia én magam vagyok magamnak.

Vállalkozóként még jobban megtanulok magamra IS számítani és magamban hinni is. Újraformálhatom azt is magamban, hogy a ’munka az munka, nem baj, ha kicsit sz@r, vagy hogy nem érzem jól magam, hiszen jön a pénz és akkor kibírom’. Túrót!

Más dolog kitartónak lenni és más tétlenül ülni abban, ami már nem jó nekem. Nem azzal csinálok jót magammal, ha fog-összeszorítva, némán tűröm azt, ami rám már ártóan hat. Ahogy az sem az igazi, ha hirtelen felindulásból, meggondolatlanul ugrok az üres medencébe. De ezt senki sem kéri tőlem – én miért kérném ezt magamtól? Korábban a jó fizuért is éveket tanultam és szorgalmasan dolgoztam. Azaz vállalkozónak sem csak születni lehet, hanem belenőni, megtanulni is… Biztos meg amúgyis csak leginkább az lehet, ami már megtörtént.

És az, hogy mi történik meg, az meg MA dől. Így nyer értelmet a dalszöveg:
Ma van a Holnap Tegnapja…

2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!

Fél 6 van, amikor ezeket a sorokat írom. Ma hamar kivetett az ágy, pedig éppen most aludhatnék hosszabban is. Talán nem alszom jól? De, az év legtöbb napján tök jól alszom. Ami nagy szó nekem, mert alkalmazottként tényleg sok éjszakát álmatlanul töltöttem és csak felszínesen sikerült aludnom. Jól sejted, nyilván nem csak a munka miatt nem aludtam. Volt más is, ami ébren tartott (megírtam ezeket is).

Ehhez képest az elmúlt két évemben sokkal jobban alszom, mint az elmúlt éveimben. Szerintem azért, mert az ébren töltött óráimban azt csinálom, amit én ’hasznosnak és értelmesnek’ tartok, amit szívesen és jól is csinálok, ami rajtam kívül másnak is értékes annyira, hogy pénzt is ad érte. Megtanultam, hogy mélyen felelősséget vállalni egyszerre megy nekem jól és nehezen is. Hogy amikor azt hiszem, hogy vállalom a felelősséget, kiderülhet, hogy amúgy nem is…ahogy az is, hogy másokért gyakran túlzottan is vállani akarom a felelősséget…

Hogy minden napom ilyen békésen rózsaszín? Ilyen kiegyensúlyozott? Hogy mindez egyik napról a másikra történt, amint vállalkozó lettem? Neeeem 😊 De sok napom ilyen volt ebben az évben is és ez örömmel tölt el.

És van, hogy simán csak ’negatív’ vagyok, amikor meg nem ilyen napom van.
Na bumm. Ilyen is vagyok 😊

3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!

Az nem változott bennem, hogy a ’kiskapuzást’, ’svindlerkedést’, a kizárólag a ’kijátszásra’ való törekvést taszítónak élem meg még ma is, szóval én magam az ’arany középutat’ célzom meg: kreatív és leleményes is vagyok, ezzel együtt törvénytisztelő is. Van, hogy ennek a kettőnek a mezsgyéje szűkös és van, hogy nincs is mezsgye. Ilyen helyzetekben én bizony a megérzéseimre hallgatok. Ha valamit nem érzek a saját normám szerint etikusnak és helyesnek, akkor azt nem teszem meg. És ettől még vállalkozó vagyok én is 😊

4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!

Igen, sok a rizikó faktor a vállalkozóságban. Kiszámíthatatlan az egész. Ezért lett fontos az, hogy én magam kiszámítható legyek. Magamnak. Hogy nagyon pontosan tudjam, hogy mit várhatok el magamtól a ’jó időkben’ (milyen vagyok, amikor jól mennek a dolgaim: netán eltunyulok, vagy pont ’szárnyakat ad’ egy-egy sikerélmény?) és mit várhatok el magamtól a ’háborús időkben’ (hogyan reagálok az akadályokra, mit élek meg nehézségnek, hogyan reagálok egy szorított helyzetben?) Mire kimondhattam magamról, hogy főállású vállalkozó vagyok, sok ’önismereti órán’ is túl voltam (és nem mellesleg két éven keresztül tudatosan terveztem szakmailag és anyagilag is a vállalkozóvá válásomat). Hogy ’kész’ lettem-e magammal? Neeeem 😊

De ’elég készen vagyok’ még jobban megérteni magam és elindulni a saját utamon, hogy merjem látni magamat pont olyannak, amilyen vagyok (ami van, hogy sikerül és van, hogy még mindig nem)

5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Most is számít nekem a külső elismerés – is. Fontos, hogy mit mondanak a velem való munkáról az ügyfeleim, hogy mit lát mindebből a külvilág. De már nem csak ez a fontos. Már nem csak ez a mérvadó. A szakmai és egyéni sikerem az, amikor már magam is annak élem meg a magam eredményeit, ami hol könnyebben érkezik, hol meg, ha megfeszülök sem akar jönni – amikor már nem csak az számít, hogy mit írhatok a névjegykártyámra.

Eszmélek arra, hogy nem az vagyok, amit én mondok magamról. És az sem, amit mások mondanak rólam. Az vagyok, aki szeretnék lenni és amit már mások is kezdenek meglátni belőlem.

És ennek még mindig nincs vége 😊

2020 – A Legjobb Évem volt! Ja, nem is…

2020 magunk közt és finoman szólva is mozgalmas év volt. Többször is volt évközben, hogy úgy éreztem, mintha a nem létező a ’vállalkozói iskola általános első osztályából’ egyből a ’vállalkozói egyetemre’ kerültem volna és nem azért, mert ennyire géniusz vagyok, hanem mert a forgószél idesodort 😊 Így, december végén szummázva, örömteli büszkeséggel azért azt is elmondhatom, hogy lehet, hogy a szél sodort ide, ám sikerült megkapaszkodnom és gyökeret ereszteni a szikesnek tűnő talajban is.

De azt is elmondhatom, hogy ez a 365 nap igazán kipróbált engem. Nőként, Anyaként, Coachként, Vállalkozóként – Emberként is. Biztosan sokat fejlődtem sok tekintetben, meg megcselendzseltem saját határaimat és korlátaimat is, megfejlődtem a lelki magaslataimat – de mélységeimet is. A ’csodás magamra találások’ mellett bizony elkerülhetetlenül ott voltak (és vannak) a mélységes magamba zuhanások is.

Most, hogy írom ezeket a sorokat, azon töprengek, hogy hogyan is adjam át ennek az évnek a sutaságát, rendhagyó nagyszerűségét és feneketlen mélységét. Hogy hogyan mondjam el, hogy amíg az alapbeállítottságom optimista és idealista, addig van egy erős realista énem is, sőt, van egy nyavalygós, panaszkodós énem is. Meg még ezer másik arcom, hangulatom és érzésem… És amikor ezek mindannyian porondon vannak… na, az ám a cirkusz! És pontosan ez történt 2020-ban. Az előző beszámolómban írtam már a törvényhozatal okozta nehézségeimről, ahogy megírtam a ’karantén naplómat is’.

2020. második féléve egy cseppet sem volt kevésbé mozgalmas. Szerencsére több törvény módosításával továbbra is reflektorfényben érezhetem magam vállalkozóként is (pl. ’katás törvények’ vagy felnőttoktatási rendelkezések), és hála az első féléves ’kiképzésnek’, ezeket már egészen jól viselem (értsd: célzottan engedem ki a dühömet / csalódottságomat / szomorúságomat a szememen keresztül az arcomra – alias sírok. Régmódi, de nekem rendre bejön-, majd ezután már sokkal konstruktívabban állok a dolgokhoz).

2020. kora nyarától mintha kezdett volna ’visszatérni’ az élet és azt vettem észre, hogy ’pont ott folytatom’, ahol abbahagytam március idusán: coachinggal volt tele a naptáram. Én ekkor éreztem azt, hogy ’de jó, hogy már 2019-ben is vállalkozó voltam’, hiszen megtapasztalhattam milyen egy ’normális év normális üzletmenete’, hogy 2020-ban már az addigi eredményeimmel segíthetem magam tovább, hiszen nem a nulláról kellett átverekednem magam az akadályokon;
hogy minden nyilvános megmozdulásom;
egyéni és csoportos munkafolyamataim;
posztjaim, hirdetéseim, előadásaim, podcastjaim, tartalmaim most ’meghálálták’ magukat.

Hogy milyen jó, hogy nem ’satufékeztem’ márciusban, hanem tempót igazítottam, hogy a figyelmemet továbbra is azon tartottam: figyelni az utamat és csinálni tovább. Megköszönte magát a korábbi ’fog-összeszorítós’ kitartásom is, már tudtam magamról, hogy nem csak sírós, hanem szívós is vagyok.

Csodás szeptember

A nyári időszaktól kezdve a coaching mellett rendre kezdtek érkezni olyan felkérések, hogy segítsek a karrierváltásban;
vállalkozás indításban- vállalkozás fellendítésében;
személyes márkaépítésben;
online marketingben;
LinkedIN megjelenésben;
logótervezésben;
tartalomírásban;
online (remote) csapatépítésben…

.segítsek, mert ők azt látják, hogy nekem ez megy, hogy jó cégére vagyok önmagamnak, hogy hiteles vagyok.

Ezeket a felkéréseket csodás volt megtapasztalni és egyben elbizonytalanító is: hiszen én végig azt mondom magamról, hogy ’coach vagyok’ (igaz, nem rejtettem sosem el azt sem, hogy marketinges is), és most lám, többek mégis mást IS látnak bennem és másra IS szükségük van tőlem.

Mindez tette lehetővé, hogy 2020. szeptemberében olyan kiemelkedő hónapot zártam, amit soha azelőtt, még alkalmazott vezetőként sem. Akkor, szeptemberben, nyakig (nem csak coaching) munkában, ledöntöttem egy magamban felállított ’üvegplafont’ arról, hogy mire is vagyok képes… hogy mit is érek magamnak és másoknak is… Jó volt látni, ahogy az üvegplafonom szilánkjaira hullik. Jó volt meglátni, hogy pont egy ilyen évben, mint az idei, pont ennyi tapasztalattal (és tapasztalatlansággal), optimizmussal (és sírós szívóssággal) ezt IS meg tudom önmagam teremteni.

Az őszi, majd téli hónapok hasonló dinamikával és változatossággal teltek: nagyon klassz coachingfolyamatok mellett nagyon klassz marketing típusú munkákkal, csapatépítő tréningekkel telve. Eljátszottam a gondolattal is, hogy ha (!) az egész évem ilyen lett volna, mint ez a 2. félév, akkor minden bizonnyal a saját terveimet is messze túlszárnyalom. Pedig én aztán bátran tervezek! 😊 De aztán ezt elengedtem, hiszen a ’mi lett volna, ha’ dolgok nem visznek előre.

És hogy teljes legyen a kép, az év vége felé átestünk a koronavíruson is. És bár ’csak’ enyhébb tüneteink voltak, pár hétre kivett bennünket a ’forgalomból’ és lemerített energetikailag is. Rám leginkább mentálisan hatott rosszul, mert kiszámíthatatlan volt, hogy pont ránk hogyan is hat majd a vírus… szóval az aggódásom, a félelmeim el is hatalmasodtak rajtam egy időre. Meg aztán nem könnyű betegen más betegeket is ápolni, az ő jóllétüket is figyelni – engem legalábbis jól kimerített.

Úgyhogy olyan történt velem, ami kisiskolás korom óta nem: vártam az év végét.
Nagyon.
Türelmetlenül és visszaszámolva.
Már végre le akartam tenni a munkát és minden mást is, amit ez a 2020 hozott magával.

Egész egyszerűen elég volt.

Nem vitatom el, hogy remek dolgok IS történtek, hogy több esetemben javamra IS vált ez az egész kialakult helyzet, hogy bennem is alakult ki hála IS – de azt is KI AKAROM MONDANI, hogy PISZKOSUL ELFÁRADTAM és ELÉG volt már 2020 összes küzdelméből.

Tudom, hogy sok minden simán csak folytatódik 2021-ben is – nem várok csodára. Hatalmas változásokra, pálfordulásokra, hihetetlen eredményekre.

Ezt mind megkaptam 2020-ban is 😊

És megkaptam azt is, amire tavaly ilyenkor még csak vágytam: társakat az utamra. Igen, többen is vagytok (Székely ViolaCoronEXIT Leader és Csapatépítő Online Programok; Huszák Nikolett vezetőfejlesztés, Pintér Gábor és a Mind Mate Inspiration; Nagy Gábor és Németh László a Nautix), akikkel idén valami közösbe fogtunk, akikkel úgy döntöttünk, közös alkotásba kezdünk. Mert nagyon jó egyedül is alkotni, de együtt még jobb! Ezért is ragadott meg a mondás, hogy

Ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül. Ha messzire, akkor másokkal. És én messzire akarok menni…

Ám éppen most, kérem szépen, én pihenek. Telefon lenémítva, mellettem mákos bejgli, amit igen is meg fogok enni, a szobában a karácsonyfa mosolyog a sarokban. Kint fúj a szél, a macska idegesen szemléli az ablakból a korhadt diófán ügyködő harkályt, nekem rendezetlenül érkeznek a gondolatok a fejemből…

… és ez így most jó. Nem baj, hogy nem vagyok még tele tervekkel 2021-re, hogy vannak még szabad coaching helyeim januárra is, hogy továbbra sem tudok kovászt készíteni, hogy nem fogytam a karantén időkben, ’csak’ szinten tartottam a súlyomat egész évben; hogy nem tudok min. 3 oklevelet felmutatni az elmúlt 12 hónapból…

Nem baj.

Nem baj, mert szeretem azt látni, ami már mögöttem van és tetszik az is, ami még előttem áll.

A maga bizonytalanságával, kiforratlanságával, nehézségével.

Én, kérem, 2020-at ezennel lezárom!

2021 – Téged már kipihenve, nyitott szívvel és lélekkel várlak: hadd lássalak teljes pompádban!

Utóirat:

Tudom, hogy mindig van olyan Olvasóm is, aki a számok nyelvét jobban érti (és én is szeretem így is megnézni a dolgaimat). Az ő kedvükért is álljon itt ez az infografika az idei évemről.

VadAgnes.Coach - 2020 Infografika
VadAgnes.Coach – 2020 Infografika
Blog

Mi a legfontosabb az embereknek világszerte?

Avagy mi számít a legjobban az embereknek a világ országaiban?

Teszi fel a kérdést már 2011 óta az OECD (The Organisation for Economic Co-operation and Development) szervezete, melyre eddig már több mint 60 000 válasz érkezett több mint 180 országból!

A válaszadók az alábbi területekre adhatják le voksukat:

Személyes biztonság, Lakhatás, Munka, Jövedelem, Munka-Magánélet egyensúlya, Élettel való elégedettség (szubjektív jólét), Egészség, Oktatás, Közösség/Társadalmi kapcsolatok, Környezet

OECD: Mi a legfontosabb az embereknek a világ országaiban?

Érdekes módon a legtöbb fejlett ország, köztük USA, Kanada, a nyugat- és közép-európai, valamint az északi országok általában az élet elégedettségét és az egészséget értékelik leginkább, míg Dél-Amerika viszont az a kontinens, ahol az oktatás messze a legfontosabb az életben. Vitathatatlanul az alacsony rendelkezésre álló jövedelem ösztönzi az embereket arra, hogy az oktatást az életben való siker eszközének tekintsék, de más kulturális érzelmek is óriási szerepet játszanak.

Európában az országok túlnyomó többsége az életben/élettel való elégedettséget és az egészséget értékelik leginkább. Érdekes megfigyelni, hogy a szomszédos országok lakóinak ugyanazok a prioritásaik vannak és csak néhány kelet-európai ország prioritása különbözik a többitől:

  • Szlovénia és Grúzia a környezetvédelmet helyezi elsődleges fontosságúnak a listán
  • Románia az egyetlen ország, amely mindennél jobban értékeli az oktatást/képzettséget
  • Albánia és Ukrajna a jövedelmet tartja a legfontosabbnak
  • Moldova az egyetlen ország, amely a munkahelyeket tartja a legfontosabbnak.

Meglepő (?) módon a monacói lakosok elsősorban a biztonságukkal foglalkoznak, csakúgy, mint az Egyesült Arab Emírségek és Japán válaszadói. Ausztrália talán azon kevés fejlett országok egyike, amely a munka és a magánélet egyensúlyát nevezi meg elsődleges fontosságúnak.

OECD World map – avagy mi számít a legjobban világszerte?

Országonkénti részleteket ezen az infografikán találsz
(az egereddel a képre kattintva tudsz nagyítani).

Mi a legfontosabb a magyaroknak?

A beérkezett adatok alapján Magyarországon a munka és a magánélet egyensúlyának fontossága az átlag felett van – azaz ez számunkra a legfontosabb.

Viszont az is elmondható, hogy Magyarország csak néhány (leginkább kevés) jóléti mutató tekintetében teljesít jobban az OECD indexén a többi országához képest.

Magyarország esetében átlag alatt van a fontossága:

  • a társadalmi kapcsolatoknak,
  • a polgári szerepvállalásnak,
  • a környezet minőségének,
  • az oktatásnak és a végzettségnek,
  • a jövedelemnek és a vagyonnak,
  • a lakhatásnak,
  • a munkahelyeknek,
  • a személyes biztonságnak,
  • a szubjektív jólétnek és az egészségi állapotnak.
OECD: magyarországi adatok

Néhány érdekes viszonyítási adat Magyarországról az OECD átlaghoz képest:

  • Jövedelem: Magyarországon az egy főre eső háztartások nettó átlagos jövedelme KISEBB, mint az OECD átlag (évi 33 604 USD, ami kb. 10,4 M Ft-nak felel meg, havi szinten kb. 860 000 Ft).
  • Foglalkoztatás: a 15–64 éves magyarországi emberek körülbelül 68% -a végezz fizetett munkát végez, ami ÖSSZHANGBAN van az OECD foglalkoztatási átlagával.
  • Munkavállalási arány: A férfiak mintegy 75% -a végez fizetett munkát, míg a nők 61% -a. Az alkalmazottak körülbelül 3% -a dolgozik rendszeresen többet a heti 40 óránál, jóval KEVESEBBET, mint az OECD 11% -os átlaga (a férfiak 4% -a dolgozik 40 munkaóránál többet, míg a nők csupán 2% -a).
  • Végzettség: Magyarországon a 25-64 éves felnőttek 84% -a rendelkezik középiskolai végzettséggel, ami MEGHALADJA az OECD átlagát (78%). A férfiak mintegy 86% -a sikeresen elvégezte a középiskolát, míg a nők 82% -a.
  • Oktatás: Az oktatási rendszer minőségét tekintve az átlagos magyar hallgató 474 pontot ért el az olvasási műveltség, a matematika és a természettudomány terén az OECD Nemzetközi Diákértékelési Programjában (PISA), ami ALACSONYABB, mint az OECD 486-os átlaga. (Magyarországon a lányok átlagosan 5 ponttal jobban teljesítenek a fiúknál, ami több mint mint az OECD átlagos 2 pontos különbsége.)
  • Várható élettartam: Egészségügyi szempontból a születéskor várható élettartam Magyarországon 76 év, négy évvel ALACSONYABB az OECD 80 éves átlagánál (és az egyik legalacsonyabb az OECD-ben). A nők várható élettartama 80 év, szemben a férfiak 73 évével.
  • Légszennyezettség: Az apró légszennyező részecskék szintje köbméterenként 19,4 mikrogramm, ami MAGASABB, mint az OECD átlaga (13,9 mikrogramm / köbméter).
  • Vízminőség: Az itt élő emberek 77% -a azt mondja, hogy elégedett a víz minőségével, ami ALACSONYABB, mint az OECD 81% -os átlaga.
  • Közösségi érzet: Magyarországon mérsékelt a közösséghez való tartozás érzete és mérsékelt szintű a polgári részvétel is: az emberek 86% -a úgy véli úgy Magyarországon, hogy ismer valakit, akire szükség esetén támaszkodhat, ám ez KEVESEBB, mint az OECD átlag 89% -a.
  • Választási részvétel: A legutóbbi választások során ez 70% volt Magyarországon, ami MAGASABB, mint az OECD 68% -os átlaga.

Összességében az derül ki az adatokból, hogy általában a magyarok kevésbé elégedettek életükkel, mint az OECD átlaga, mert arra a kérdésre, hogy 0-tól 10-ig terjedő skálán hogyan értékelik az általános elégedettségüket az élettel, a magyarok átlagosan 5,6-os pontot adtak neki, ami ALACSONYABB, mint az OECD 6,5-ös átlaga.

… és Te hány pontod adnál a saját életedre?

A coaching segíthet abban, hogy azt az életet éld, amiben a legjobban érzed magad.
Most díjmentesen ki is próbálhatod:

Blog

A bizalom három kulcstényezője

Vezetőként nagyon szeretnénk azt elérni, hogy az emberek megbízzanak bennünk a munkahelyen is. Ezt jó okkal tesszük, hiszen mára köztudott (és tudományosan vissza is igazolt), hogy ha a vezető képes bizalmat építeni és fenntartani, az bizony a csapat teljesítményén is meglátszik. Nem mellékes hatásként pedig a vezetőről alkotott képet is pozitívan befolyásolja.

Ám a bizalom megteremtése nem is olyan egyszerű feladat, nem beszélve arról, hogy milyen fontos (lenne) azt (tudni) helyreállítani, ha valamiért elvesztettük volna…

A lenti sorok egy 87 000 vezető részvételével zajlott kutatás (Zenger-Folkman) alapján íródtak.

Ez a kutatás három kulcsfontosságú tényezőt tudott azonosítani, amelyek a bizalom alapját képezik és melyek gyakorlása elengedhetetlen szerepet játszik a bizalom kialakításában és fenntartásában.

A bizalom három legfontosabb tényezője:

1.Pozitív kapcsolatok

A bizalom részben azon alapul, hogy a vezető mennyire képes pozitív emberi kapcsolatokat kialakítani más emberekkel és csoportokkal a szervezeten belül.

A bizalom megteremtéséhez a vezetőnek elengedhetetlen, hogy:

  • Képes legyen kapcsolódni más személyekhez, azok aggodalmaihoz, helyzetéhez: képes legyen emberként emberekhez kapcsolódni!
  • Úgy hozzon döntéseket és úgy legyen eredményes, hogy ez egyensúlyban legyen mások esetleges fenntartásaival, gondolataival, azaz vegye figyelembe és integrálja mások  visszajelzéseit is a döntéseiben!
  • Képes legyen együttműködésre inspirálni embereket
  • Meg tudjon oldani konfliktusokat
  • Őszinte és hasznos visszajelzést tudjon adni, a másik méltóságának szem előtt tartásával

2. Jó ítélőképesség és szakértelem

A második kulcstényező abban, hogy az emberek megbíznak-e a vezetőjükben az, hogy a vezető mennyire kompetens, mennyire tekinthető az adott területen jártas és általában tájékozott szakembernek.

A bizalom kiépüléséhez elengedhetetlen, hogy a vezető tökéletesen megértse a munka technikai szempontjait és rendelkezzen mély szakmai tapasztalattal is. Ha mindez fennáll, akkor a vezető:

  • Képes jól megítélni a helyzeteket és meghozni a szükséges és jó döntéseket
  • Eléri, hogy mások megbízzanak ötleteiben és véleményében
  • Eléri, hogy mások kikérik a véleményét
  • Képes előre is meglátni a problémát és így gyorsan reagálni és megoldani azokat

3. Következetesség

A bizalom kialakulásának 3. kulcsfontosságú eleme a vezető konzisztenciája, azaz, hogy a vezető milyen mértékben teszi azt, amit mond.  Az emberek hamarabb megbíznak az olyan vezetőben, aki

  • Jó példát mutat ebben, így példakép lehet, mert teszi is azt, amit mond
  • Betartja az ígéreteket
  • Hajlandó extra erőfeszítésekre a vállalt feladatokkal, ígéretekkel kapcsolatban

Vajon mindegyik tényező egyformán szükséges a bizalomhoz?

A fentebb említett kutatás sikerrel meghatározott 3 olyan tényezőt, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy vezető bizalmat építsen ki és tartson fenn a szervezeten belül. Ezen felül kiterjed arra is, hogy vajon ezek a tényezők milyen összefüggésben és mértékben szükségesek, vajon egyik vagy másik játszik-e fajsúlyosabb szerepet?

A felmérés során megnézték azt is, hogy a meghatározott 3 tényező alakulása hogyan befolyásolja a bizalom kialakulását és mértékét. Arra jöttek rá, hogy ha ezen tényezők mindegyike 60% körül alakul, vagy annál nagyobb értéket ért el (feltételezve, hogy 50% az átlagos szintet jelzi), akkor a vezető iránt érzett ’általános bizalmi indexe’ 80% körül volt.

Az adatok alapján az is kimondhatóvá vált, hogy ha a meghatározott kulcstényezők egyike 40% vagy az alá esik, akkor tönkre teheti a bizalmat (vagy az ki sem alakul).

Abban is összefüggés mutatkozott, hogy egy vezető iránt érzett bizalom nagysága döntően befolyásolja azt az érzetet, hogy mennyire hatékony a vezető. A legerősebb korreláció a vezető és közvetlen beosztottjai, illetve vezetőtársai között volt kimutatható. Vagyis igazolást kapott az elmélet:

a bizalom jelenléte és mértéke döntően befolyásolja a hatékonyságot: vezetőét és a többiekét egyaránt.

Milyen mértékben van szükség a bizalom mindhárom kulcselemére?

A felmérést végzők hipotézise az volt, hogy a 3 korábban meghatározott kulcstényező közül a következetesség lesz a legfontosabb (legfajsúlyosabb) elem. Azt vélték, hogy a bizalmat az sérti a legjobban, ha a vezető nem azt teszi, amit mond (’bort iszik, vizet prédikál’).

A kutatás azonban mást mond. Tény és való, hogy az inkonzisztenciának is erősen romboló hatása van a bizalomra (ilyenkor a bizalom szintje 17%-kal is csökkenhet), mégis a kapcsolatoknak van a legjelentősebb hatása a 3 tényező közül. A felmérésből egyértelműen kirajzolódott, hogy amikor a kapcsolatok tényező volt a legalacsonyabb értékű (40% vagy az alatt) a 3 tényező közül, akkor az általános bizalmi index (érték) mintegy 33 %-kal csökkent.

Ennek az lehet az oka, hogy elfogadhatóbb/ emberibb alkalmanként inkonzisztensnek lenni akár vezetőként is, bár csökken ilyenkor a vezetőbe vetett bizalom, de még orvosolható, javítható. Ám ugyanez már nem mondható el, ha emberi oldalról, a kapcsolatok oldaláról sérül a bizalom – ebben az esetben jóval erősebben és gyakran visszafordíthatatlanul IS sérül a bizalom, a vezetőt körülvevő embereknek már nehéz lesz megbízniuk a vezetőjükben.

Az ábra jól mutatja, hogy hogyan változik az általános bizalmi index az egyes tényezők egyéni teljesítmények változásakor:

Forrás: Zenger-Folkman – A bizalom kulcstényezőinek kombinációja

Összefoglalás

Ahogy egy embernek, egy vezetőnek sem kell tökéletesnek lennie. Nem ettől lesz kiváló ember, se kiváló vezető. Ám ami a bizalmat illeti, egy vezető gyakran azért lesz

kiváló vezető, mert a bizalom 3 kulcstényezőjében átlagon felüli készségekkel és eredményességgel rendelkezik.

A létrejött és jól menedzselt bizalom pedig a vezető saját teljesítményére pont olyan kedvezően hat, mint az őt körülvevő emberekére.

A jó hír az, hogy a bizalom 3 kulcstényezője coachinggal jól fejleszthető.

És igen, nem lősz mellé, ha most azt gondolod, hogy mindez bizony az érzelmi intelligencia fejlesztéséről IS szól:

Az érzelmi intelligencia az intelligencia azon fajtája, ami a saját és mások érzelmeinek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásolásával kapcsolatos és az alábbi területekre terjed ki:

  • öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
  • önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
  • társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
  • társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus

Ha szeretnél kiváló vezető lenni, akkor fontos, hogy a fentebb meghatározott, a bizalom kiépülését és fenntartását segítő 3 kulcstényezők mindegyikében ragyogó légy. Azaz a szakmai tudásod és felkészültséged mellett itt az ideje, hogy az érzelmi intelligenciáddal is foglalkozz.

Ha most érzed erre elérkezettnek az időt (és őszintén, vajon mire várnál?!), akkor foglalj egy díjmentes 0. coaching időpontot és teszteld le a jelenlegi érzelmi intelligencia szintedet akár ott helyben:

ui: ha netán elrettentőnek találod még a gondolatot is, hogy egy ilyen teszt végén akár az is kiderülhet, hogy fejlődnöd lenne érdemes az érzelmi intelligenciádban, akkor is beszéljünk…. ez egy klassz kis önkorlátozó hiedelem, amit jobb, ha felszámolsz a fejlődésed érdekében 😊

Blog

Vállalkozói Vallomások – 3. rész

Csordás Izabellával

Harmadik alkalommal, egyben a sorozatunk zárásaként beszélgettünk Csordás Izabella coah-csal, akivel az a közös bennünk, hogy mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk a hátunk mögött, és vállalkozóvá lettünk pár évvel ezelőtt. Izabella a közszférából, én a multivilágból érkezem. A beszélgetéseinkben betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba, az ennek hátterében lezajló folyamatokba (1.bejegyzés), a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe (2. bejegyzés), és most arról beszélgetünk, hogy milyen tanácsokkal, ajánlásokkal látnánk el a kezdő vállalkozókat. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a történetek rólunk szólnak, a javaslatok a mi tapasztalatainkon alapulnak, és ha a saját utadat keresed, akkor érdemes mindezt némi távolságtartással kezelni. Ha szeretnéd, coachként elkísérünk.

MIT TANÁCSOLNÁL AZOKNAK, AKIK VÁLLALKOZÁST INDÍTANÁNAK?
ÁGNES: Hogy mit tanácsolnék azoknak, akik most indítják a vállalkozásukat? Kizárólag olyasmit, amit én már kipróbáltam és bevált. Ez persze nem lesz garancia a sikerre, bár azt is tartják, hogy ’amit egy ember meg tudott csinálni, azt egy másik is meg tudja’ – azaz van olyan, hogy a ’siker receptje’. Persze az összetevők minőségétől még így is függ, hogy milyen ízű lesz a kész étel, így azt gondolom, hogy jó és érdemes a receptet pontosabban magunkra szabni.

Amit szívesen ajánlok kipróbálásra a kezdő vállalkozóknak, hogy fordítsanak elég időt és energiát arra, hogy tervezzenek. Tervezzék meg a mindennapjaikat, hogy milyen napi rutint akarnak felvenni, tervezzék meg azt, hogy hová akarnak eljutni 1/2/10 év múlva, hogy kivel akarnak ide eljutni, hogy pontosan hogyan érik el majd ezt a célt … a tervek nagyon segítenek! Legyen az akár egy darab papíron, vagy a számítógépen – az, hogy magad előtt látod, hogy mit is szeretnél és hogyan, az egyfajta ’parancs’ az agyadnak, hogy merre istartson – és amit az agyad diktál, azt fogod cselekedni… szóval nagyon is ér vizuálisan látni magunk előtt a céljainkat, így támogatva az agyunkat a megfelelő cselekvésre.
IZABELLA: Ez szuper tanács! Én az elején nem készítettem tervet mint te. Nekem a sok tervezéssel töltött munkaidő után az volt a nagy feladat, hogy megtanuljam meghallani és követni az intuíciómat. Így indítottam el például 2019-ben a MúzeumOD szervezetfejlesztéssel foglalkozó weboldalamat egy izgalmas pro bono kutatást követően. Egyszerűen kellett egy felület, egy online tér, ahol a vágyott szakmai identitásomat megálmodhatom, ami aztán persze engem köt, és ami egyben találkozási felületet is biztosít velem. Mindezzel egyáltalán nem akarom lebecsülni a tervezés jelentőségét. Szinte minden stratégiaialkotási workshopomon elhangzik tőlem, hogy a sikeres projekt kulcsa a jó és alapos előkészítés, ami jellemzően a projektre fordított energiák és idő 40-50%-át kiteszi. És én is tanulok: tavaly nyáron a Belső Hajtóerők marketingtervét, idén nyáron a 10 éves tervemet hoztam létre egy coach segítségével. Én nagyrészt vizuális ember vagyok, ilyenkor el is képzelem, hogy hogy nézne ki az a helyzet. Azaz lesz róla egy képem. És ez nagyon inspirál!

Vad Ágnes és Csordás Izabella

ÁGNES: Ez igen! Tetszik nekem, hogy kombinálod a tervezettséget az intuícióval! Nekem is nagyon fontos az, hogy ebben is egyensúlyt érezzek: azaz amellett, hogy fontos a tervezett szervezettség, legyen helye az intuíciónak is. Ezért is vallom azt, hogy a mély önismeret csak hasznunkra válik vállalkozóként is. Hiszen ahhoz, hogy tudjam mire van szükségem, ismerni szükséges magamat. Emiatt tanácsolnám azt minden most induló vállalkozónak, hogy gondolják nagyon végig, hogy mire számíthatnak maguktól, ha mondjuk ’nagyon beindul’ a biznisz, vagy ha éppen nem … fontos tudni magunkról, hogy ezek a helyzetek hogyan hatnak ránk, hogy pl. van-e ’hajlamunk’ az első nagyobb siker után ’hátradőlni és várni a következőt’, vagy ha nehéz a helyzet, akkor mire van szükségünk a továbblépéshez? Mert nem csinálni semmit szerintem sok esetben (nem mindig azért), de sokkal ’veszélyesebb’, mint hibásan cselekedni – mert ha cselekszünk, abban benne van az is, hogy akár jól is elsülhet, ám ha hibázunk, akkor abból meg tanulhatunk és már egy megváltozott kiindulóhelyzetet teremtettünk magunknak.

Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Arról, amit mondasz, az jut eszembe, hogy tulajdonképpen jó meghatározni azokat az értékeket is, amelyeket minden körülmények között prioritásként kezelünk. Mint ahogy a szervezetfejlesztési folyamatokat is azzal a felütéssel kezdem, hogy definiálja a csoport, hogy melyek az értékei és melyek a működési alapelvei az ideális jövőbeli helyzetben. Tulajdonképpen ez az, ami bennem is zajlik körülbelül másfél éve. Én mélyebbre is ástam ebben, mert élveztem nagyon a felfedezést és a kutatást önmagamban: nem pusztán a Belső Hajtóerők kapcsán kerestem meg az alapértékeket, mint figyelem, jelenlét és empátia, hanem elkezdtem az integrált énem, azaz Csordás Izabella legfőbb működési szempontjait összegyűjteni. Ezt tavaly nyáron tettem meg először, és lett egy jó kis tizes listám. Erre került fel a megértés (érthetőség és egyértelműség), a kapcsolat, a hitelesség, a következetesség, az önrendelkezéstermészetességrugalmasságtámaszszemélyes felelősségvállalás. Most éppen ott tartok, hogy feldolgozom, hogy miben hogyan léptem előre, mi mennyire van még a szükségletlistám élén, mi kerülhet le onnan, vagy éppen mi kerül rá fel új elemként. És ez elvisz bennünket az önismeretig.

ÁGNES: Igen, én például gyakran érzem azt, hogy minden az önismeret felé visz! Mostanra azt vélem magamról, hogy elég jó önismerettel rendelkezem (és pont emiatt sejtem, hogy ennek a folyamatnak amúgy sosem lesz ’vége’), ezzel együtt is belefutok azért hibákba, pontosabban szólva hibázok. Valószínűleg már pont az önismeretem, illetve a realizálódó önértékelésem miatt egyre kevesebbszer vagyok ’túl szigorú’ magamhoz – korábban az apró botlásaimat (pl. gépelési hibát vétettem a nyilvánosan publikált posztomban) is tragikusként fogtam fel és ostoroztam magam érte. Mostanra ez sokat szelídült bennem, bár a környezetem továbbra is bíztat, hogy merjek még elfogadóbb lenni magammal és a hibáimmal. Mindezek miatt már kevesebb dolgot címkézek ’hibának’, sokkal inkább emberinek érzem magam tőlük azzal együtt, hogy viselem a következményeit. A legutolsó ’hiba’, ami most eszembe jut, az a karantén kapcsán történt: túlhajtottam magam. Pont úgy, ahogy korábban, a multinacionális évek alatt. Annyira figyeltem másokra, hogy másokkal, a családommal, az ügyfeleimmel, a vállalkozásommal mi történik, hogy magamra már nem jutott semmi idő és figyelem sem – csak azon kaptam magam, hogy a karantén 5. hetében egyszer csak a ’semmiből’ kezdtem zokogni. Ez volt a ’jel’, hogy itt valami olyan történik velem, ami azt mutatja: nem vagyok oké.

IZABELLA: Milyen jó, hogy meghallottad ezt a jelet, és hasznosítani is tudtad a tapasztalásodat!

Csordás Izabella Coach

ÁGNES: Igen, én is hálával gondolok arra, hogy ez alkalommal már tudtam értelmezni a testem reakcióját és onnantól kezdve jobban odafigyeltem magamra. Ebből is látszódik, hogy mennyire fontos az, hogy még a legnehezebb időszakokban se felejtsünk el magunkra és a magunk igényeire IS figyelni – ami nem ’önzőség’, hanem sokkal inkább a hosszú távú életben maradás titka.

IZABELLA: Két, számomra fontos dolgot említesz: a hibázás kezelése és az önzőség, de hadd fordítsam ezeket át. A „hogyan bánok a hibáimmal, mit kezdek velük?” kérdés kapcsán előjön bennem az önempátia kérdése: tudok-e odaforduló minőségben lenni magammal kapcsolatban is, és ez szerintem vállalkozóként különösen nagy kérdés: hiszen ez a hosszútávfutó harca: egyedül van, nincs mellette a munkatárs, aki támaszt ad, a főnök, aki irányt mutat vagy bíztat (jó esetben). Tudom-e integrálni magamba ezt a megtartó mentalitást, amit ezek a minőségek képviselnek? Ez nagy vállalkozói kihívás. A másik kérdéskör az a priorizálás, bevallom, ebben nekem is van még mit fejlődnöm, és nem győzöm tudatosítani magamban, hogy ahhoz, hogy az általam működtetett dolgok jól menjenek, elsősorban nekem kell jól lennem. És ez most nagybetűs KELL, hiszen szerintem alapfeltétel.

ÁGNES: De jó gondolatok ezek is! Az jutott eszembe, hogy a ’Jól vagyok, oké vagyok’ – mondatokat könnyebb mondani, mint valójában megélni, nekem ez a tapasztalatom. Békében lenni azzal, hogy ’nem vagyok kész’, hogy mindig van előre és tovább is, ám ahol most vagyok IS ELÉG JÓ – ez pedig már igazi művészet az én szememben. A múltbeli énemhez képest egyre többször vagyok ELÉG JÓ magamnak, ám amíg menten hozzá is teszem, hogy ’van hová fejlődnöm’, már ki is jöttem ebből az ’elég jó’ állapotból … Örülni a most-nak, benne lenni a pillanatban – ezekre engem a meditáció tanít, amit közel 5. éve gyakorlok. Nekem nagyon sokat segít a mindennapi egyensúlyom megtartásában – ahogy abban is, hogy ha ez nem jön össze, ne „essek magamnak”. Ezek miatt azt gondolom, hogy nagyon jó, ha egy vállalkozó is tud így kapcsolódni magához, hogy meg tudja élni a helyzetet olyannak, amilyen. Ebben a meditáció nagyon sokat segíthet neki.

IZABELLA: A sikeres vállalkozó általában jó marketinges – többször hallottam már ezt a mondást. Én magam ambivalens viszonyban vagyok a saját marketingemmel, ugyanakkor látom, hogy ebben a hatalmas információs zajban, amiben élünk, ez kulcsfontosságú. Ági, jól tudom, hogy ezek szerint te előnyben vagy?

ÁGNES: Ezt a mondást eddig nem is hallottam! De ahogy belegondolok, találok benne ’igazságot’. Én közel 20 évet a marketing területén dolgoztam, és marketingvezető-szakértő a végzettségem is. Szóval elég komfortos vagyok azt mondani magamról, hogy értem a marketinget, látom a hasznát is és jó pár eszközt is ismerek, amivel megvalósíthatom azt. És ez a tudás nekem nagyon jól jött a vállalkozásom indításakor (meg utána is)! Sokkal magabiztosabban álltam neki a saját honlapomat megálmodni és megtervezni, majd aztán kivitelezni, nem tartom ’ördögtől valónak’ a reklámozást sem, és pontosan tudom, hogy az énmárka fontossága miért olyan kiemelkedő egy vállalkozó esetén (és amúgy bárkinek, aki a szakmaiságát szeretné ’közhírré tétetni’). Nem idegenek a szakzsargonok, a szakmai eszközök, otthonosan mozgok a tartalomgyártásban, az arculattervezésben, komplett marketingkommunikációs kampányok, stratégiák megtervezésében és kivitelezésében, kifejezetten szeretem a ’design’ típusú munkákat és mindent, amiben a kreatív oldalam érvényesülhet. Mivel 20 éve ebben vagyok, nekem ez a ’bázis’ – ahol jól érzem magam és a mai napig szívesen foglalkozom vele.

IZABELLA: Ezt őszintén irigylem!

ÁGNES: Ám nekem is fel kellett ismernem nagyon hamar, hogy ez nincs mindenkivel így. Sokaknak ’kínai’ a marketing és egész egyszerűen tanácstalanok, hogy mit is kéne ’marketing gyanánt csinálni’ – vagy ha ötletük van is, akkor vagy a tapasztalatuk, vagy még a bátorságuk is hiányzik. Szóval igen, azt érzem, hogy nekem a marketinges hátterem nagyon hasznomra van és az induláskor ez mindenképp előnyöm is volt. Csak úgy, mint a vezetői hátterem, a nemzetközi munkatapasztalatom, az online világban való jártasság is – és még személyes krízise(i)m is.
Azt szoktam gondolni, hogy mindezek nélkül nem lennék az, aki most vagyok és nem tartanék ott, ahol épp tartok – és legyen az bárhol is. Hálás vagyok a korábbi énemnek és múltamnak az összes tapasztalásért és igyekszem a tanultakat a legjobban alkalmazni a jövőben! És azt is hiszem, hogy erre mindannyian képesek vagyunk… lényegében mindegy, hogy ’mivel érkezünk’ a vállalkozói lét startvonalához, mert leginkább rajtunk múlik az, hogy mihez kezdünk bármivel is, ahogyan az is bennünk dől el, hogy akarjuk-e …
Ha igazán és szívből (is) akarjuk, akkor az a legjobb, amit magunknak kívánhatunk – és ezt kívánom mindazoknak, akik most kezdik a vállalkozói lét csodás, néhol rögös útját.

IZABELLA: Ezzel a remek szummázattal tulajdonképpen az önismeret fontosságához kanyarodtunk vissza. Emlékszem, amikor több mint egy évvel ezelőtt pont az említett MúzeumOD terveim kapcsán coacholtál, és ügyfélként én erről most beszámolhatok. Nagyon emlékszem a beszélgetésünkből arra, hogy siránkoztam, hogy mi minden tapasztalásom nincs, ami most milyen jól jönne. Erre te ráirányítottad a figyelmem arra, hogy mennyi minden viszont van. Ráláttam a gyökereim megtartó erejére. Ezért nagyon hálás vagyok neked! Hiába is teszem fel vagy két éve nap mint nap magamnak a kérdést Edith Eva Eger nyomán, hogy Mi most a lehetséges? És hiába szándékozom minden pillanatban a lehetséges megragadására, azt ebben a fenti alkalomban is megtapasztaltam, hogy túl sok agyalás sokszor inkább távolabb visz a lehetőségtől. Ilyen esetekben, azt hiszem, jó tanács lehet coachhoz fordulni. Nekem legalább is bevált! És az élet úgy tűnik, vissza is igazolja azt, amit te is mondasz, amit én az elmúlt évben megtapasztaltam: az a sokminden, ami a puttonyomba került, egyedi készség- és tudáshalmazzal ruház fel. Vállalkozóként ebből szép a legtöbbet kihozni.

VÉGE


Ha épp azon morfondírozol, hogy vállalkoznál, akkor mindenképp olvasd végig a teljes beszélgetéssorozatot. Itt találod a kezdetekről (1.) és a kihívásokról (2.) szóló bejegyzést.

És ha már így eljátszottál a gondolattal, hogy vállalkozó legyél, akkor oszd meg velünk, hogy mi az a 3 dolog, ami miatt még nem léptél be a vállalkozói létbe! Ha megírod, szívesen felvesszük veled a kapcsolatot egy nulladik, ingyenes coaching beszélgetés egyeztetéséhez. És együtt meglátjuk, hogy megyünk-e tovább, hogy megyünk tovább.

Blog

Vállalkozói Vallomások – 2. rész

Csordás Izabellával

Az előző alkalommal a vállalkozói lét kezdeteiről beszélgettünk Csordás Izabella ACC coach-csal, coaching szemléletű mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberrel. Az alábbi beszélgetésünket Izabella honlapján is megtaláljátok, fogadjátok nálam is szeretettel! 🙂

Ezúttal egy kicsit tovább megyünk: a vállalkozói lét számunkra megjelent legfőbb kihívásairól, a vállalkozói lét legfőbb vonzerejéről olvashatsz alább a mi olvasatunkban. Mire mondunk igent? Mire mondunk nemet? Olvasd el, és közben mérlegeld, hogy benned vajon ez hogy áll!

MI AZ, AMI VÁLLALKOZÓKÉNT SZÁMODRA A LEGFŐBB KIHÍVÁS?

ÁGNES: Előzőleg beszéltem arról, hogy milyen megrögzült gondolkodást mutattam azzal kapcsolatban, hogy én leszek-e vállalkozó, és hogy évekkel ezelőtt mennyire eltoltam magamtól ezt a lehetőséget. Mostanra már azt mondom róla: hogy ez egy életforma, mely tudatos döntéseken és szabad választásokon alapul. Mennyivel jobban hangzik már így, nem? Naná, hogy szívesebben van az ember egy ilyenben, mint a korábban alkotott riasztó, álmatlan éjszakákban gazdag képzetben!

IZABELLA: Igen, ezzel egyetértek. Pont az elmúlt napokban ültem le a férjemmel átbeszélni, hogy hogy alakulnak szeptember első hetei az iskolakezdéssel, az óvodakezdéssel, a home office-szal és az én munkámmal, merthogy négyünk életét két intézménykezdéssel megszervezni önmagában komoly logisztikai kihívás. Ebben a beszélgetésben pont ez volt az egyik konklúzió a részemről, és ez volt az, ami számára is érthetőbbé és talán elfogadhatóbbá is tette az én spontánabb, és számára átláthatatlanabb munkaszervezésemet: én vállalkozó vagyok, és másképp működöm, mint ő alkalmazottként. A természetem egyébként is alapvetően hozza a sokfelé figyelést és alkalmazkodást, de vállalkozónak lenni egy alapjáraton nyitottabb (pesszimista verzióban, ami nem az enyém, mondhatnánk: kiszolgáltatottabb) állapot arra, hogy mit hoz a környezet, az ügyfelek, a projektek, és egy folyamatos keresés, hogy mindehhez én hogyan tudok alkalmazkodni.

ÁGNES: Igen, a nyitottság és a kiszolgáltatottság két eltérő érzést idéz. Pont ezt szeretném én is hangsúlyozni: mint általában semmi sem, a vállalkozói lét sem fehér vagy fekete. Nem csak ’a rózsaszín vállalkozói lét’, ’a magam ura vagyok és szabad vagyok’ feeling van jelen. Az ’új életemben’ van minden más érzet is – mégis, ami miatt mindennap igent tudok mondani arra, hogy folytatom a vállalkozói utamat és fejlődöm tovább, mint vállalkozó, az az, hogy megélhetem azt, ami nekem fontos: fejlődőm, szakmailag és emberileg is; magam hozhatom meg a döntéseimet (amik ettől még lehetnek jók is meg rosszak is), azt csinálom ’munkaidőben’, amit élvezek és jó is vagyok benne: emberekkel alakítok ki olyan kapcsolódást, mely lehetővé teszi számukra, hogy a maguk legjobbjai legyenek; hogy reggel el tudom vinni a fiamat a suliba, és érte is tudok menni; hogy több a közös időnk; hogy tartalmasabban tudok kapcsolódni a környezetemmel, hogy mindezekkel együtt naponta teljesül az ’elégedett vagyok azzal, ami pont most van’ érzet.

Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Ahogy mondod, Ági: tudatos időgazdálkodás, sokszor tudatos lemondás, vagy tudatos vállalás – ezek bennem is felerősödtek, és ezzel a tudatossággal tulajdonképpen a minőségek értelmeződnek újra: számomra például megszűnt a jó vagy a rossz kategória – valószínűleg az EMK (erőszakmentes kommunikáció) alkalmazása is hozza ezt, és ezzel együtt felhangosodott a felelősségvállalás: minden pillanatban felelősséget vállalni a cselekedeteimért: a döntéseimért (akárhogy is ítélik meg mások), a cselekedeteimért és ebben transzparensnek lenni általában, de a legszűkebb környezetem felé kifejezetten. Sokkal erősebb lett bennem az is, hogy mindennek meglássam a lehetséges hasznosulását az életemben. Például két éve nagyon haragudtam arra, hogy egy konkurens ellopta az ötletemet. Napokig főttem a levemben, míg feltettem magamnak a kérdést: mit tanulhatok én abból, ahogy ezt ő csinálja? Megláttam a lehetőséget, a düh eltűnt, és emelt fővel és remek eredményekkel léptem tovább ebből a helyzetből. Bennem is egy megelégedettség alakul ki olyankor, amikor tanulok abból, ami van.

ÁGNES: És hogy ez az elégedettség érzet teljesülhessen, ahogy te is mondod, tudatos elhatározásokra és döntésekre is szükség van – számomra ilyen például az, hogy meghúzom a munkanap határait és nemet mondok olyan felkérésekre, amik azt igényelnék tőlem, hogy a közös családi időnkből vegyek el. Ezt már nem teszem – korábban rendszeresen tettem és azt tanultam meg, hogy ez hosszú távon megbosszulja magát. Sokkal jobban és tudatosabban figyelek a munka-magánélet egyensúlyra és ez leginkább azzal jár, hogy már jobban ismerem a határaimat, hogy mi a fontos nekem és merek nemet is mondani. Megjegyzem magamnak: ebben azért még tudok fejlődni…

IZABELLA: Ez egyébként is divatos téma, de nem ezért bólogatok veled. Én is a vállalkozóvá válással tanulok egyre többet a munka-magánélet egyensúlyról. Elvitathatatlan, hogy én alkalmazottként ezt az egyensúlyt könnyebben megtaláltam, amikor azért volt egy tól-ig határa a munkanapnak. Amióta vállalkozó vagyok, azóta „élek”. És ebben az életben nehezen tudom elhatárolni azt, hogy mit teszek a saját, a családom és mások örömére. Tulajdonképpen a családom, a gyerekek körüli anyai teendők segítenek abban, hogy jobban meghúzzam ezeket a határokat: időben is, ugyanakkor anyagilag is. Az időm és energiám érték. És nekem ez utóbbi volt egy nagy tanulás. Korábban már említettem, hogy én a közszférából, a múzeumi világból jövök, ahol nagyon sokszor tapasztaltam azt a mentalitást, hogy szívességből végeznek el egy feladatot a kollegák. Amióta vállalkozó vagyok, azóta is többször kerültem abba a helyzetbe, hogy szívességből kértek fel előadást tartani, tanácsot adni, vagy egyéb feladatot elvégezni. Előfordult, hogy elvállaltam, de olyan szívességtételi elvárásszaga volt számomra ezeknek az alkalmaknak, hogy akkor megértettem azt, hogy mi van a feldúltságom mögött: nem lehet szerelemből megélni, ahogy én sem kapok szívességből kenyeret a boltban. Mondom ezt úgy, hogy tudatosan vállalok alkalmanként pro bono feladatokat. Ekkor alakult ki bennem az a határozottság, hogy elkérjem az időm és a munkám árát: miért végezhet el egy egyébként közalkalmazott szívességből egy feladatot nem szigorúan munkaköréhez tartozó ügyben munkaidőben, és miért várják el tőlem vállalkozóként, hogy ingyen dolgozzam, hiszen nekem a felkészülést senki nem téríti meg, ahogy az ott töltött időmet sem? Egy ilyen alkalom volt a nagy tanítóm, hogy hogyan és miért mondjak nemet. Ez számomra egy komoly önismereti út: a sarkamra állni, és megmondani, hogy mennyit érek én – aki a nem fizetett szabadságát, a továbbképződésének a díjait, a működési költségeit is ki szeretné termelni a napi betevő mellett.

Csordás Izabella
Csordás Izabella Coach

ÁGNES: Igen, nagyon jó az, ha az ember megtalálja azt az egyensúlyt, amiben tudja és objektívan is elismeri a saját értékeit és azt is, hogy az mennyit ér forintosítva – és hogy szabadon dönthet arról, hogy kinek és milyen formában teszi mindezt elérhetővé.

IZABELLA: Emellett pedig még egy dolog eszembe jut, ami a felelős vállalkozói magatartáshoz kapcsolódik bennem, és az elmúlt két évben sokszor szembe jött: a hitelesség. Ez a téma nagyon foglalkoztat, ezért is született meg ez a blog, ezért is beszélgetünk most mi itt. Vállalkozóként pedig sok minden letisztult bennem: milyen projektre mondok nemet, milyen játékszabályokra mondok nemet. Ebben is sok a kihívás, hiszen nincsen kötelező, csak a bevételi nyomás, ugyanakkor a szakmai hitelességem mindennél fontosabb lett.

ÁGNES: Amellett, amit említesz, én még azt az ’állandó készenlétet’ érzem kihívásnak, amit a vállalkozói lét valahol megkíván (a mértéke azért még mindig függ tőlem!) -, a minap fogalmaztam úgy az egyik kolléganőmnek, hogy ’fárasztó ám mindig vadászni’ – azaz kimerítő non-stop arra törekedni, hogy minden hónapban meglegyen az az ügyfélszám, ami biztosítja a megélhetést is. Azt érzem, hogy meg is érkeztem arra a pontra, amikor komolyan végiggondolom azt, hogy mit szükséges máshogy csinálnom, hogy ezt ’energia-barátabban’ élhessem meg. Már volt alkalmam túlhajszolni magam és szinte végletekig kimeríteni az erőtartalékaimat – és túl rossz volt ahhoz, hogy most vágyjam nagy ívben elkerülni azt. Work smart not hard – ezt mondja a művelt angol (Dolgozz okosabban, ne keményebben – avagy többet kevesebbel) és jelenleg ennek a koncepciónak a kidolgozásában vagyok. Pár hónap múlva talán el tudom mondani, hogy sikerült-e megvalósítanom.

IZABELLA: Úgy hangzik, mintha valamire készülnél!

ÁGNES: Igen is, meg nem is. Ez alatt azt értem, hogy az elmúlt pandémiás időszak engem is meghívott mérlegelésre, hogy mi az, ami jól ment, mi az ami nem, és hol, miben tudnék még nyitni, fejlődni és esetleg mi az, amibe már ne fecceljek időt, pénzt vagy energiát. Ez egy alapos helyzet- és tevékenységelemzés, ami megmozgatja az agytekervényeimet, késztet arra, hogy utánajárjak dolgoknak, és lehetővé teszi azt is, hogy megfigyeljem magam, hogy mire is van szükségem és kövessem a ’belső hangom’ igényeit, vágyait is. Amolyan ’finomhangolásban’ vagyok, erre utaltam, amikor azt mondtam az előbb, hogy pár hónap múlva el tudom mondani, hogy ez hogyan is sikerült. És egyébként pont ez az, amit amúgy nagyon szeretek a vállalkozói életformában – nekem ez a ’szabadság’, hogy mindezt megtehetem és folyamatosan optimalizálhatom a helyzetemet, amiről (javarészt) szabadon dönthetek.

IZABELLA: Muszáj lecsapnom ezt a magas labdát: én ezért választottam a Belső Hajtóerők fantázianevet. Az Érzelmi Intelligencia Coaching definícióját hozom: “a belső hajtóerőnk azt jelenti, hogy mennyire hiszünk magunkban és a képességeinkben a céljainkkal kapcsolatosan. Az önértékelés és a magabiztosság egybegyúrva: mennyire hiszünk abban, akik vagyunk, és amit teszünk.” A vállalkozói léttel valami olyan belső felszabadultságot tapasztaltam meg – persze miután megküzdöttem a különféle bizonytalanságokkal, amikről már beszéltem, hogy megéreztem azt, hogy ez valami univerzális érték, ami mindannyiunkban lehetséges. Szerencsések, akik alkalmazottként is megélhetik ezt, és vannak, akik egy vagy több váltás után jutnak ide: ahogy én is. Én ezt szeretem a legjobban a vállalkozói létben: valójában legtisztább belső késztetéseimhez kapcsolódhatom, a kitűnő tanuló lét levetkőzése után megtanultam nemet mondani a társadalmi konvenciókra (legyen rendes munkám), és önrendelkezést gyakorolhatok nap mint nap (nagyon megszerettem ezt a szót, amit 39 évesen tanultam meg az EMK-ban): azaz a saját vágyaimat saját erőforrásból valósítom meg. 

A következő és egyben záró alkalommal arról beszélgetünk Izabellával, hogy milyen tanácsokkal látnánk el a kezdő vállalkozókat, milyen hibák elkerülésére intenénk őket. Ha érdekel, tarts velünk!

Ha pedig már most átgondolnád, hogy Téged mi tart vissza, hogy azt az életet éld, amire vágysz, akkor gyere, hívlak egy díjmentes 60 perces coaching beszélgetésre Téged is!

IDŐPONTFOGLALÁS

Blog

Vállalkozói Vallomások – 1. rész

Csordás Izabellával

Izabella coaching szemléletű mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberrel beszélgettünk a vállalkozóvá válásunkról. Az alábbi beszélgetésünket Izabella honlapján is megtaláljátok, fogadjátok nálam is szeretettel! 🙂

A kezdetek…

Ahogy beszélek régi munkatársakkal, vagy kapcsolatba kerülök az alkalmazotti létemből ismert szervezetekkel, azt tapasztalom, hogy a vállalkozói lét megítélése különösen ambivalens. Vannak a sóvárgók, irigykedők: akik a szabadságot, a kötetlen időbeosztást, a rugalmasságot és a magas jövedelmeket látják benne. Aztán vannak a távolságtartók, távolról csodálók: ők leginkább a bizonytalanságot nem tudják elképzelni, ami ezzel a működési formával jár.

Izabellával mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk ott, és váltottunk. Mindketten vállalkozóként dolgozunk, akkor is, ha nagyon más közegből jövünk: Izabella a közszférából, én a multivilágból érkezem. Alább mélyebb betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba, az ennek hátterében lezajló folyamatokba, a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe. Három részletben jelentkezünk majd. Íme, az első rész.

MIKOR ÉS MINEK A HATÁSÁRA FOGALMAZÓDOTT MEG BENNED, HOGY VÁLLALKOZÓ LESZEL?

ÁGNES: Jó kérdés! Még pedig azért, mert képzeld, én körülbelül 35 éves koromig (most 42 vagyok) fennhangon hangoztattam, hogy ’én soha nem leszek vállalkozó! Már így sem alszom éjszakánként a rám szakadó felelősségtől a cégnél, hát mi lenne velem akkor, ha a saját cégem lenne és azért kellene teljes felelősséget vállalni?!’ – ennyi idő távlatából és több száz óra coaching tapasztalás után már sokkal jobban látom, hogy a felelősséggel voltak ’bajaim’ 😊. Akkoriban azt gondoltam, hogy csak úgy lehetek felelősségteljes, ha ’szétstresszelem’ és agyonhajtam magam, ráadásul teszem ezt örömtelenül, majd a fáradságtól kimerülten meredten bámulom a plafont éjjelente, mert úgysem bírok aludni. Ezt gondoltam, mert javarészt ezt láttam a környezetemben: hogy csak vért izzadva, kemény munkával lehet ’sok’ pénzt keresni és ’normálisan megélni’. Emiatt a vállalkozói lét meg sem tudott teremtődni az elképzeléseimben, mint alternatív élet-, lét- és megélhetési forma.

IZABELLA: Milyen érdekes, te a munkába való belefásulásból indultál, és a felelősség bizonytalanított el. Én ehhez képest egy furcsa megengedő szervezeti kultúrából jövök: a 10 éves közalkalmazotti létben nagy szabadságot tapasztaltam meg. Számos ötletemet meg tudtam valósítani: a szervezetben egy új osztály és egyéb, a területünkön mintaadó projektek nőttek ki a kezem alatt. Ezekre büszke voltam, jó volt, hogy hagyták, de vállveregetés nem járt érte. Az elismerést külföldi konferenciákon termeltem be, és így utaztam fel-le a kiégés-görbémen. Hol belefásultam, hol a külföldi impulzusokból feltöltve energikusan dolgoztam tovább. Az eredmények után azonban én nem tudtam hátradőlni a székemben, hogy köszönöm ennyi. Megtehettem volna, mert a közeg adta magát. Mielőtt tovább folytatom, te hogyan lettél mégis főállású vállalkozó?

ÁGNES: Ehhez ’kellett’ nekem egy magánéletbeli krízis (volt több is, de a válásom ’tette be a kaput’)ami arra kényszerített, hogy gyökeresen átgondoljam az addigi életemet és szembenézzek azzal, hogy ki vagyok én. Addig a pontig csak egy elképzelésem volt önmagamról, az is javarészt mások véleménye volt rólam. Talán ezért is volt olyan megrázó számomra, hogy amikor először maradtam magamra a családi háznak szánt házunkban, akkor szó szerint összerogytam a kétségbeeséstől, mert úgy éreztem, hogy ’én senki vagyok’ a másik ember (férj) biztos támasza nélkül. Fájóan nagy fekete lyuk lettem saját magamnak, amiben elég rossz volt lenni ahhoz, hogy másfél év ’fekete lyuk-lét’ után pszichológus segítségét kérjem. Ez az életem egyik legjobb döntésem egyike volt! Az ő segítségével sikerült megismerkednem és megbarátkoznom saját magammal, sikerült megértenem a működésemet, hogy miért futhatott zátonyra a házasságunk és abban nekem hogyan volt szerepem – és életemben először kezdtem biztosabban tudni, hogy ki is vagyok én! Érdekes módon (vagy nem), amint kezdtem magamra találni, úgy ismertem fel azt, hogy a korábban nagyrabecsült és imádott munkahelyem és munkaköröm nem tesz elégedetté sem, boldoggá meg pláne. 2016-2017 volt az az időszak, amikor már meg tudtam magamtól azt kérdezni, hogy pontosan mi miatt nem vagyok elégedett és ha ebben nem lelem az örömömet többé, akkor miben? Így történt, hogy kb. fél év alatt felmértem azt, amit mindig is nagyon szerettem a vezetői munkakörömben, pontosan megértettem, hogy mi az, ami fontos nekem, hogy mi az, amitől örömet érzek és azt is, hogy ehhez mire és kire van szükségem.

Vad Ágnes Coach
Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Ez úgy hangzik, mint egy érési, tudatosodási folyamat.
ÁGNES:Igen, a coaching nyelvén ezt úgy mondanám, hogy az értékeimet és az erőforrásaimat megismertem, és megtanultam a magam működését annyira, hogy mindezt a saját szolgálatomba és az életem minőségének javítására fordíthassam. Így született meg bennem az, hogy én az emberek -potenciáljával, a bennünk rejlő belső erő feltárásásával szeretnék foglalkozni coachként – mindezt vállalkozóként!

IZABELLA: A magánélet nagy alakítója az életnek – sokszor másodhegedűsnek tekintik, pedig… Nálam is sokat számított a magánéleti szál: a férjem és a kialakult anya-szerepem. Ugyanis megismerkedtem a férjemmel, aki multiban dolgozó IT-sként többször megjegyezte, hogy milyen jól érezném magam egy multiban. Akkor erre én legyintettem. Ezt sosem próbáltam ki, eleinte idealistaként elveim voltak, hogy én értéket akarok teremteni, aztán már nehéz lett volna a családalapítás idején egy ilyen váltás. Több ötletem volt, ami a költségvetési szervben nem tudott megvalósulni, egyszerűen túlfeszítette volna a kereteket, ezt nem könnyen fogadtam el. Akkor sem, ha elvétve pozitív visszajelzést is kaptam a szervezeten belül a munkámról. Egyszer a hierarchiában felettem álló kollega megjegyezte a fundraising projektünk kapcsán, hogy amihez hozzányúlok, abból pénzt csinálok. Ezt bizalomként éltem meg. Szerettem volna az időközben kimunkált szervezetfejlesztő oldalamat is kipróbálni. Erre azonban akkor nem volt fogadókészség a szervezetben. Egy engem is érintő szervezeti átalakítás pedig több olyan helyzetet teremtett, amivel nem értettem egyet, és amiben kényelmetlenül éreztem magam. Sokszor sírva jöttem haza, és a férjem kérdése döbbentett rá arra, hogy baj van: „Izu, mi történt? Te imádtad ezt a munkát.” Ennek a tükörnek a segítségével észrevettem, hogy gyors csapáson vagyok a kiégés felé, egész pontosan egy értékválságban voltam: ha maradok, az olyan értékekkel való azonosulást jelent, amik akkor fizikai szinten görcsbe rándították a gyomromat. Ha megyek, akkor a biztonság veszik el az életemben. Sokat beszéltünk erről. Akkor már mentálhigiénés szakemberként pontosan láttam, hogy miben vagyok. A férjem támogatta, hogy kilépjek. Én aggódtam, de a szabadesést választottam. Ekkor született meg a döntés, hogy felmondok. Sikerült akkor egy biztonsági szálat megtartani, és egy projekt vezetésében megmaradni, ami jó fogódzó volt, és büszke vagyok erre a fokozatos elválásra. Itt már nem voltam kitéve a szervezeti viszonyoknak. Ekkor artikulálódott bennem az, hogy olyan munkát végezzek, ahol az energiáim nagyobb része az emberek, a szervezetek fejlesztésre fordulhat, és ahol megtapasztalhatom azt, hogy amit teremtek, az értékes: elismerésre és az ötleteim megvalósításába vetett bizalomra és esélyre volt szükségem. Erre mondtam igent.

Csordás Izabella
Csordás Izabella Coach

TE A DÖNTÉSTŐL A MEGVALÓSÍTÁSIG MILYEN LÉPÉSEKET TETTÉL?

ÁGNES: A lelki-szellemi felkészülésemet a tettek követték: elvégeztem egy nemzetközileg akkreditált közel 1 éves business coach képzést 2017-ben; kigondoltam egy 12 hónapra szóló tervet 2018-ra, melynek az volt a célja, hogy szépen, fokozatosan, kivonuljak a multinacionális életből és a magam lábára álljak, mint vállalkozó. A 12 hónapos tervemet úgy építettem fel, hogy az ’ellenállhatatlan ajánlat’ legyen a cég számára, hogy legyen számukra annyira hasznos és értékes, hogy tudjunk közösen dolgozni a megvalósításon és megérje nekik ’projekt gázsit adni rá’ – amit én nem titkoltan a vállalkozásom indítására és egyben 16 hónapos tartaléknak szántam. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ebben a tervben nem csak teljes támogatást kaptam a főnökömtől és a vállalat vezetőségétől, hanem sikerült kiválóan véghez vinni, pontról-pontra megvalósítani, így büszkén, hálával és emelt fővel tudtunk egymásnak búcsút inteni 2018. december végén.

Már talán ebből is érződik, hogy szeretem a komoly, az életemre ható döntéseimet alaposan átgondolni és maximálisan előkészíteni. Talán emiatt is van az, hogy azóta eltelt másfél év, mint főállású coach-vállalkozó, és azt érzem továbbra is: ez az, amire vágytam! Így képzeltem el magamnak a vállalkozósdit és most azt is élem! Érzek elégedettséget és boldogságot, csakúgy mint szenvedélyt – imádom! Persze ne gondolja senki, hogy másfél éve egyetlen rossz, vagy nehéz pillanatom sem volt. Még álmatlan éjszakáim is voltak azóta! És ezzel már semmi gond nincs – nekem nincs gondom vele, mert megtanultam azt, hogy az életem tőlem olyan, amilyen. Azaz én döntöm el, hogy hogyan érzem magam az adott helyzetben és azt is megértettem, hogy az élet az nem ’csak ilyen’ vagy ’csak olyan’. Természetes, hogy voltak, vannak és lesznek is nehéz napok és helyzetek és ezekkel nehéz érzetek is járnak. Örömmel látom magamról, hogy ezeket egyre jobban tudom kezelni.

Vad Ágnes Coach
Vad Ágnes Coach

IZABELLA:Ugyanott végeztünk coachingot, és az egyik videós coaching napon találkoztam veled először, ahova támogatni jöttél minket. Akkor nagyon messzinek tűnt, hogy majd egyszer én is coach leszek. Nálam azonban nem a coachinggal folytatódott a történet.

Újból a magánélet hozott egy fordulatot. Ugyanis a felmondásomat követően várandós lettem a kisfiammal 2016-ban. Még a szülés előtt kaptam egy párhónapos szervezetfejlesztési projektet egy múzeumban, de a szüléssel ennek sajnos vége szakadt. Úgy éltem meg, hogy míg egykori egykeként teljesül egy álmom, és kétgyerekes anya lehetek, addig szakmailag parkolópályára kerülök. De nem vagyok az a matróna típus, aki ebben ki tudja élni magát. Mondom ezt úgy, hogy sokszor emiatt bűntudat is volt bennem, és tisztelem azokat az anyákat, akik képesek a gyermekeik mellett kiteljesedni. Az első gyermekem mellett én a mentálhigiénés és szervezetfejlesztő posztgraduális képzést végeztem el, a másodikat szoptatva pedig coaching képzésre iratkoztam be. Akkor úgy gondoltam, hogy az én kompetenciáimat ez a szemlélet, ez a tudás egészíti ki a legjobban, és így lehetek még hitelesebb támogatója az egyéni és szervezeti változásoknak. Örülök, hogy hallgattam a megérzésemre, mert saját életem szempontjából is szemléletformáló volt ez a képzés. Azt hiszem, a házasságomat is sikerült megmentenie.
Aztán ahogy nőtt a kisfiam, kerestem újabb lehetőségeket, és elkezdtem elindulni az álmaimat követve: kiadtam két coaching szemléletű könyvet: a Kismamanaplót és a (Meny)asszonynaplót. Ezekre kifejezetten büszke vagyok, mert a saját magánéleti tapasztalataimat tudtam szakemberként úgy használni, hogy több más neves, elismert szakemberrel konzultálva másokat gazdagító, támogató termékek születhettek. Hittem magamban, és talán ez volt a kulcs. Közben elkezdtem egyéni ügyfelekkel, csoportokkal és szervezetekkel foglalkozni. Azt gondolom, én nem lennék jó tudós vagy kutató, mert nem tudnék csak egy területben elmélyedni. Sokkal inkább tartom magam egy széleslátókörű, kíváncsi embernek, aki több dologról tanul, alkalmazza, összeköti a lehetőségeket. És ez az, amit vállalkozóként kifejezetten élvezek: megragadni a szervezeti átalakításokban rejlő lehetőségeket az emberi viszonyok javítására, támogatni egy problémahalmaz strukturálását akár szervezeti, akár egyéni szinten, stratégiai szinten gondolkodni a felmerülő nehézségekről és lehetőségekről, célokat kitűzni, inspirálni, és a résztvevők szakértelmére támaszkodni. Végre elsőszámú érték lett a munkámban az érzékenységem: használom, és a kétéves coaching képzés hatására, mert közben coachként is továbbképződtem, bátran használom az intuíciómat. 

Fotó: museumdigit.hu / Lakos Máté fotója Csordás Izabelláról

VISSZAMENNÉL ALKALMAZOTTNAK?
ÁGNES: A másfél év vállalkozói lét után nem fordult meg a fejemben egyszer sem, hogy ’hú, miért is jöttem el a biztos munkahelyemről’, sem az, hogy ’hú, visszavágyom a korábbi életemet/munkámat’. Számomra az emberek tették a korábbi munkahelyemet szerethetővé – és sokukkal most is tartom a kapcsolatot, így nincs bennem hiányérzet, vagy ’visszafelé-vágyakozás’.

IZABELLA: Nálam megvolt a mézesmadzag. Többször is hívtak, és minden alkalommal azt mérlegeltem, hogy egy ilyen döntés mit jelentene a vállalkozásomra, azaz az önmegvalósításomra, az ötleteim kibontására nézve, mert arról nem szerettem volna lemondani, hogy több embernek, több szervezetnek legyek professzionális segítője, és a lehetőségeik kibontását támogassam. Hiteltelennek éreztem volna egy ilyen kétlakiságot, és hát van egy mondás, amit én most nagyon átéreztem: nem lehet két lovat egy fenékkel megülni. Így köszönöm, de egyelőre maradok vállalkozó.

Folytatásunk következik! 🙂

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

2. rész: Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi élmény 18 hónap alatt…

– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története

Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.

A mostani beszámolóm a 2020. januártól-júniusig történő időszakot öleli fel. Az első részben márciusig jutottam el, azt itt olvashatod.

Koronavírus, Te csodás!

A koronavírusról az a hír (is) kering, hogy ‘fekete hattyú’. Fekete hattyúnak nevezik az előre nem jelezhető, megjósolhatatlan eseményeket, melyeknek tömeghatása van és melyekre az jellemző, hogy ’utólag összeáll a kép’, és megérteni véljük, hogy mégis miért történt az egész (Nassim Nicholas Taleb könyve a The Impact of the Highly Improbable / A fekete hattyú avagy a legváratlanabb hatás című könyvében fejtegeti az elméletét – csak műrajongóknak ajánlom a száraz matematikai levezetések nagyfokú jelenléte okán 😊). Példa gyanánt az eddig fekete hattyúnak titulált események közt szerepel a számítógép feltalálása, az internet elterjedése, a szeptember 11-i terrortámadás, az Első Világháború kitörése és a Harry Potter könyvek/filmek átütő sikere is.  Egyesek szerint a koronavírus a következő esemény ebben a sorban.

Hogy miért is hozom mindezt ide? Mert a koronavírus hirtelen és gyorsan, mondhatni előzmény nélkül és nagy erővel érkezett. Persze, én is olvastam az első cikkeket Vuhanról, meg követtem a John Hopkins Intézet interaktív térképét a vírus mozgását illetően, sejtettem azt is, hogy az lenne a csoda, ha Magyarországon nem jelenne meg vírus, mégis (számomra) letaglózó ütemben robbant be a köztudatba és a gazdaságba is a koronavírus itthon is. Egészen elképesztő jelenségként éltem meg, hogy szó szerint ’vészféket’ nyomtunk úgy kb. mindenben és egyik napról a másikra zártuk az ajtóinkat virtuálisan és fizikális szinten is.

Azonban a hirtelen légnyomás-változás hatására vákuum keletkezhet.
Azaz légüres tér = oxigénmentes állapot 0 légnyomással.

A tudomány (és sajnos néhány szerencsétlen baleset) igazolta, hogy az ember 30-40 másodpercet bír ki egy ilyen közegben. Utána elpusztul.

Te mit csinálnál abban a 30-40 másodpercben? Tenné fel az elgondolkodtatónak szánt kérdést egy TED előadásban egy kiváló előadó.

Ám a helyzet az, amíg ez a kérdés fiktív, addig a koronavírus okozta helyzet nagyon is valódivá változott. Egyik napról a másikra satufékeztünk. Egyik napról a másikra ’üres tér’ vett bennünket körül (oxigénünk -egyelőre- van/volt, bár mégis sokunknak akadt légszomja…). Ilyen helyzetben, mint egy satufékezés, a fizikai törvények hatásaként a tehetetlenségi erő hat rád a legjobban.

Mert ahogy esel, úgy puffansz.

Mert puffanni fogsz, hiába találod Te azt ki, hogy ’mentálisan ura leszel a helyzetnek’, vagy majd a ’korábbi tapasztalatokra támaszkodva kimászol a gödörből’ – a satufék pillanatában ez (még) nem számít. Leesel a földre és bumm. És ez fáj. Meg meg is zavarodsz, hogy ’izé, mi van? Tegnap még oké volt minden, most meg a földön vagyok. Ki húzta meg a vészféket?!’.

Az első pár pillanat (perc, óra, napok, hetek, hónapok, évek – kinek hogy…) még arról szólnak, ami a helyzet maga: elestem és az fáj nekem. Ezt nem lehet és leginkább nem is kell szépíteni. Ezt a részt nem szokták a TED előadásokban kivesézni, ott már egyből átugranak a ’Hogyan éljünk túl egy orbitális krízis helyzetet? 10 pont, ami segít kilábalni a válságból’ szakaszba.

Ám attól, hogy nem beszélünk róla, attól még fáj és sokkoló az egész.
És attól még ez a szakasz is létezik.

Én is ott álltam március közepén sokkolódva és csak pislogtam körbe, hogy mi is történik pontosan? Hogy nincs kijárás? Hogy nincsenek rendezvények? Személyes találkozás? Nincs iskola és munkába járás? Hogy digitális oktatás lesz? Hogy a 65 éves Anyukám ápolónő? Hogy a párom fuvarozási cégnél dolgozik, ahol a kamionok aktívan járnak Olaszországba? Hogy a tesóm Franciaországból jött haza a határzárás előtt utolsó 24 órában és nem mellesleg babát is várnak? Hogy miből fogok megélni, ha az emberek (érthető módon) másra tartalékolják a pénzüket és az életenergiájukat és per pillanat ugyanúgy nem kapnak levegőt, mint én?!

Részemről a ’nem kapok levegőt’ és a ’víz alatt vagyok’ érzet kb. két hétig tartott – ez alatt a ’sima’, értsd: tudománymentes, túlélési ösztöneim szerint tettem a dolgomat és az operatív életben maradás volt a cél: beszív és kifúj. És kezdeni előlről.
Ennyi.

Mert ha ez megvolt, akkor lehetett arra figyelnem, hogy

  • huh, de jó, hogy fiam apjával meghoztuk azt a döntést, hogy a fiam március 11-i névnapjára laptopot kap, hogy
  • huh, de jó, hogy voltunk otthon anyukámnál az előző héten, és tudom, hogy jól van és még egy kis ’hazait’ is hoztunk a fagyasztóba; hogy
  • huh, de jó, hogy ilyen klassz ügyfeleim vannak, akik zökkenőmentesen állnak át az online coachingra; hogy
  • huh, de jó, hogy a LinkedIN-es ismeretség most elérhető maszkok formájában is gyümölcsözik és
  • huh de jó, hogy tudom tenni a dolgomat tovább… mert van dolgom!!

Mindebben azt is éreztem, hogy ismerős vizeken vagyok… mintha nem is olyan régen, lettem volna már egy hasonlóan meghasonult (micsoda szókapcsolat, figyeled! 😊) helyzetben… mintha a kuruzslótörvény okozta érzelmi vihar valójában egy nagyon klassz ’főpróba’ lett volna a premierhez (a cikkem első részében írtam erről). Hogy jó ég, most mennyivel hamarabb ’találok mégis magamra’ és tervezem a ’válságtervemet’ … hogy köszi (!) kuruzslótörvény a rutinért, hogy felkészítettél egy másik durva pofonra…

Talán emiatt is volt az, hogy azt éreztem, hogy bár megrengett újra a föld alattam – én magam mégis stabilabban állok (állhatok). Persze, a tehetetlenségi törvény rám is hatott, el-elbillentem (és voltak napok, amikor azt éreztem, hogy el is ’hasaltam’), mégis ismerős volt a bizonytalanság érzet és ettől kevésbé volt félelmetes.

Mindezek tették azt is lehetővé, hogy 2020. március 18-án, valószínűleg az elsők közt az országban, de útjára indult az Online Emberség nevű webináriumom, ahol embertársaimnak kívántam abban segíteni, hogy hogyan is lehet megérteni és jól kezelni a kialakult status quo-t. Tettem ezt értük és magam miatt – hiszen magamról már tudtam azt, hogy a strukturált átbeszélés stresszoldó hatással van rám. És másokra is hathat így – és hatott is! 7 héten keresztül minden héten csütörtökön egy hol kisebb, hol nagyobb csoportnyi ember merített erőt egymásból és szerzett energiát a kollektív energiatérből. Adtunk, kaptunk és teremtettünk energiát. Felemelő volt.

Felemelő volt azért is, mert pont a megszorított környezetben végre választ kaptam a kínzó kérdésemre is (amit az előző részben fejtegettem), hogy vajon milyen coach vagyok én? Vajon jó coach vagyok-e én?

Látni magamat, hogy igen, nehéz helyzetben IS ’ösztönösen’ jön az, hogy nekem az a dolgom, hogy mások jóllétéhez hozzájáruljak – ez nagyon jól esett. És örültem, hogy másoknak is jól esett és jól estem 😊. Örültem, hogy a szakma, a tudás, amit magaménak választottam, nem csak engem, hanem általam több más embert sem hagyott cserben.

Hogy szívből IS segíthettem másoknak és tudásból IS. Szeretem ezt a kombót 😊

Oké, hogy ’Teréz Anya’ vagy, de miből éltél meg?

Hiszed vagy sem, én is azon emberek közé tartozom, akiknek nem a vánkos alatt terem a pénz és a pénztárnál én is fizetek. Amíg őszinte örömmel teljesítettem a ’szívem hangját’ a koronavírus okozta bezártság alatt, addig folyamatosan kattogott az agyam azon is, hogy az én tartalékaim vajon meddig futják? És ha azok elfogynak, akkor mi lesz? Hogyan fogom fizetni a rezsit, a jelzáloghitelt és egyáltalán, hogyan fog kinézni pénz nélkül az életem, életünk? Hogyan és mit fogok csinálni, ami pénzt ér(het)?

Ezek a kérdések persze nem új kérdések… 1,5 éve váltam főállású vállalkozóvá, mielőtt „ki mertem lépni’ az aranykalitkámból, akkor is feltettem magamnak ezeket a kérdéseket, mert pont ezek a kérdések tartottak addig vissza, hogy meg merjem lépni a vállalkozóvá válást.

A TITKOS Recept

És milyen jó, hogy azt akkor megtettem, mert volt hová nyúlni az emlékeimben… amiben a legelső pont az volt:

  1. Bénító kérdések

Ne engedjem, hogy a kérdések fogságába essek! Ne engedjem, hogy megbéklyózza az agyamat a nyomás, csak azért, mert VÁLASZ KELL! Mert nyomás alatt az agyam nem teljesít a legjobban. EGY darab megoldást akar, amit sokkal nehezebb megtalálni, mintha hagynám magam, hogy nyitottan meglássak akár TÖBB megoldási lehetőséget is.

2. Rossz kérdésre rossz válaszok érkeznek

Nem baj, ha elsőre (vagy másodikra …. vagy harmadikra…) olyan kérdést teszek fel magamnak, amire nem tudom most a választ. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy hülye vagyok (kognitív torzítás), csak azt, hogy most nem a jó kérdést tettem fel magamnak. Nem jó kérdés volt példásul, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz? Nem volt jó, mert ezzel azt is mondom magamnak a kérdésben, hogy meg akarom várni, amíg elfogy… hogy nem teszek semmit, hanem hagyom, hogy elfogyjon…

Hát nem! Nem akarok ölbe tett kézzel ülni és várni, hogy majd egyszer csak elfogy a pénzem és valamennyien az utcára kerülünk! Értem, hogy ezt mind a ’katasztrofizálás’ címszó alatt tárgyalják a szakirodalomban, de klasszul rádöbbentett arra, hogy ezt a kérdést nekem szükséges átfogalmazni ahhoz, hogy működésre bírjam az agyamat.

3. A JÓ kérdés megtalálása

Találjam meg a kérdést, amire már tudok válaszolni! Mert az lesz a jó kérdés. Nekem ez lett a jó kérdés: Ma mit tudok tenni, hogy életben maradjunk? És ehhez mire/kire van szükségem? Mindennap csak arra az aznapra koncentráltam. Talán ez rövidlátónak hangzik, valójában azonban pont hosszú távon segít. Mert ha úgy adódott, akkor egy adott napon belül is bőven volt min aggódni, min bizonytalankodni, bőven volt dolgom az online oktatással, a meglévő ügyfeleimmel, az Online Emberség webinárral, a háztartással, a családommal, a saját és mások mentális egészségével…  – minek kellett volna még azon rágódnom, hogy de vajon mi lesz holnap?

4. És ha nincs válasz?
Fogadjam el azt, hogy nincs mindig kérdés, ahogy néha válasz sem. Hogy néha a válasz az: nincs válasz (pl. miért pont most jött ez a koronavírus? miért nem tudom, hogy mit is kellene tennem?, miért nem érzem/látom/teszem azt, amit mások?’, stb.)

5. Sávváltás és tempó

Sávot váltani nehéz álló helyzetből. Bár ösztönösen fékezünk, ha előttünk fékeznek a közlekedésben is (a koronavírus kapcsán ez családi és vállalati kasszák újragondolásában, ’budget-cut’-okban, elbocsátásokban, stb nyilvánult meg…), addig igyekeztem tudatosan is felmérni azt, hogy van-e vajon egy ‘másik sáv, amiben még halad a forgalom’? Vagy szükséges-e nekem is 0 km/órára megállni, elég lehet-e, ha lassítok? És amúgy tényleg előttem lassítanak konkrétan, vagy csak körülöttem? Mert nem mindegy… Avagy egy gyorsítással és egy hirtelen manőverrel kikerülhetem az egészet, ami a lassulást okozza?

Én azt választottam, hogy amennyire csak lehet, tartom a sebességemet akkor is, amikor mások lassulnak körülöttem. Vagyis nem hagytam abba az addigi tevékenységeimet, ugyanúgy írtam, posztoltam, jelen voltam, mint korábban is (sőt, majd látni fogod, lesz olyan, amiben még rá is kapcsoltam).

Persze, a közösségi felületeken a témák érzékenyedtek, mert nem volt az a célom, hogy ’mindenáron eladom magam és az utolsó garast is kicsalogatom az emberek pénztárcájából’. Nekem nem jön be ez a ’lefölöző’ típusú eladás, értékesítés, mert a legtöbb esetben nagyon érzékeny a jég (morálisan). Igen, mindig van egy réteg, akit egy válság nem zökkent ki és egy válságban is akad pont elég pénzük költeni. Láttam én is, hogy egy pár vállalkozó/szervezet milyen szépen ’ült rá’ erre a rétegre – és még azt is elhiszem, hogy sikerült is nekik. Üzletileg akár nagyot szakíthattak, ám morálisan nagyon megkérdőjelezhető volt az, amit és ahogyan tették ezt.

Én ezt biztosan nem akartam. Biztosan nem így.

 Szerencsére voltak jó példák is, akik úgy váltottak profilt, úgy találtak ki új szolgáltatásokat akár, hogy az példaértékű volt, mert emberien és etikusan IS tették.

Úgyhogy már csak miattuk is, de leginkább magam miatt is inkább ezt az utat választottam.

6. Helyzetelemzés a következő lépés előtt

Valószínűleg van egy ilyen bekezdés, a ’Hogyan éljünk túl egy válságot’ című nagykönyvben… az életem könyvében erre most nem jutott külön fejezet a karantén alatt. Legalábbis tudatos szinten nem (éppen most, ezen sorok írásával teszek erre kísérletet, de vegyük észre, hogy itt van időben némi elcsúszás a sztori idősíkjához képest…).

Bámulattal, irigységgel (bizony…) figyeltem azokat, akik játszi (vagy annak tűnő) könnyedséggel számoltak be arról, hogy megcsináltak két újabb nyelvvizsgát, elolvastak 20 könyvet 5 nap alatt, naponta jógáznak (még a gyerekek is), kiemelkedően és makulátlanul egészségesen étkeznek, bonszájokat vagy paradicsomot nevelnek balkonon/cserépben/kertben, 180 fokos fordulattal irányt vettek és immáron dagadó vitorlával zúznak előre és teltházas online eseményeik vannak… Ha csak a a fele így van, ahogy mondják, én akkor is tisztelem őket. A másik felével meg nekem nincs dolgom 🙂

Ám velem ilyenek nem történtek …. – illetve nem pont ilyenek történtek (mondjuk nekem is van 3 db paradicsomtő a kertben, amit szégyenszemre (?) palántaként vettem és nem magról neveltem).

Ami velem történt a karantén alatt (és amiben az ég adta egy világon semmi túlzás, de degradálás sincs), azok ezek voltak:

1.Sokat főztem
A legnagyobb mumusom a főzés volt (mert bár jól tudok főzni, mégsem szívesen szentelek ennek órákat MINDENNAP) – vállon veregetem magam, hogy sikerült ‘oké ételekkel’ ellátnom a családomat ezekben a bezárt hónapokban ÉS emellett sikerült MÁST IS csinálnom 😊. (igen, tudom, hogy lehet rendelni is ételt…én döntöttem úgy, hogy az erre szánható pénzt inkább másra tartogatom).

2. Digitálisan és valóságban is okultam
A digitális oktatás az első két hétben kicsinált. Sokkal jobban kifáradtam, mint a 11 éves fiam. Ekkor jöttem rá, hogy valamit nem jól csinálhatok, mert ő meg egyáltalán nem fáradt 😊 Sőt, élvezi. Élvezi???! Bizony… Hagytam hát boldogulni és érvényesülni, és igen, hibázni is. Nem én figyelmeztettem mindig a leadási határidőkre, nem én idegeskedtem, hogy ’hú, honnan fogja így tudni az Árpád-házi fejedelmeket’. Persze, én is festettem vele tájképet (de nem helyette), persze, én is átnéztem az angol dogát, mielőtt elküldte volna (amire 4-est kaptunk, illetve én 😊 Nesze neked felső fokú szakmai angol nyelvvizsga 😊 ).
Maradéktalanul büszke vagyok rá, mert derekasan helytállt: ő, egyedül! És hát igen, nem kapott mindig ötöst, sőt, még hármast is kapott (azt a dogát már nem néztem át előtte), de rájöttem, hogy nem ez számít. Az számít, hogy felelősséget tudott tanulni, hogy rájött arra: magáért tanul és magáért felel. És a tanáraira is büszke vagyok. Volt, aki nem érzett rá, hogy mit és hogyan is lehetne ilyen helyzetben tenni, ám voltak olyan is, akik szívvel és lélekkel, felelősségteljesen hozták ki a helyzetből a legjobbat. És örültem annak, hogy az év végén mindezt merték is vállalni: nem a jegyek alapján kaptak értékelést, hanem a gyerekek hozzáállása miatt. Így az én fiam, életében először, kitűnő lett 😊

3. Online Emberség Webinárt szerveztem
Erről írtam korábban: közel 100 emberrel kerültem így közelebbi kapcsolatba, így tartottuk egymásban a lelket és így tudtuk egy közösséget is magunkat kialakítani. Köszönöm mindannyiótoknak ezt az időszakot! Én is sokat tanultam tőletek! És remélem, hogy lesz alkalmunk nem csak online találkozni a jövőben is! 🙂

4. Jelen voltam a közösségi médiában is
A karantén ideje alatt írtam 40 posztot (melyek több mint 210 ezres nézettséget, átlagban 72 like-ot generáltak), 5 hosszabb cikket, 4 podcast hanganyagot, 4 vendégcikket… külsős publikációimat, hanganyagaimat össze is gyűjtöttem őket ide.

5. Online vezetői program született
Van már Brexit, MEGXIT… Székely Violával meg arra gondoltunk, hogy mi meg csináljuk meg a CoronEXIT-et… mert miért ne? 😊 Nagyon úgy tűnt, hogy mindenki nagyon szeretne már rátalálni a kijáratra. Így fejlesztettük ki és így született meg az 5*3 órás online modulokból álló egyedülálló vezetői programunk, melynek (egyelőre) nincsen párja.

Azért nincs, mert a 3 nemzetközi modul, amit alkalmazunk (Design Thinking, LEGO Serious Play, Being at Full Potential), ilyen kombinációban még nem került átadásra, és mert eddig nem volt koronavírus sem 😊. A Program olyan inspirációkat és gyakorlati tudást és szemléletváltást ad át, melyet a vezetők és csapataik bármilyen nehéz, válságos, összetett helyzetben tudnak használni. És mivel az inspiráció önmagában nem elég és a szemléletváltás sem az egyik napról a másikra fog megtörténni maradandóan, ezért a Programot egy 4 hónapos utánkövető szakasz is támogatja a tartós tanulás érdekében. Nem hallottál még róla? Olvass róla bővebben és próbáld ki: a CoronEXIT Mindset modult önállóan is elvégezhető modullá alakítottuk! Persze, a teljes Program az igazi, de értjük, hogy Te sem akarsz zsákbamacskát 😊

6. Tanulni, tanulni, tanulni
Nekem van ez a fixa ideám, hogy tudásból sosem elég 😊 PACSI néven már a tavaly év végén bemutatkozott az egyénekre szabott Potenciál Aktivizáló Coaching Programon. Most jött el az idő, hogy megtanuljam a csapatokra való metodikát is, így áprilisban egy 5*8 órás online (!) kurzus keretében Human Potential Team Coach is lettem 😊

7. Meditáltam és futottam
A korábbi napi rutinom ment a kukába a karantén alatt. Azonban a meditációt nem engedtem sehová menni. Ha már nem tudok 10 percet sem reggelente magamra szánni, az már nagyon rossz hír lett volna számomra… úgyhogy meditáció maradt 😊 A futásra a karantén 4. hetétől kezdve tudtam időt szánni. Ez a fiammal való közös sétának indult a közeli erőben, aztán egyre merészebben már futni is kezdtem. Nem sokat, 1-3 kilométert, mikor mennyi fért bele, vagy mennyit bírtam. Mert már 2 éve nem futottam… Lippai Roland coach barátom mondaná, hogy ne keress kifogást anyukám, csak csináld 😊 Úgyhogy csináltam 😊 Lassan is, meg keveset is, de legalább rendszeresen 😊

8. A virágaimat csodáltam
Szerencsére sok van bent is és a kertben is es eddig is örömömet leltem bennünk, így a karantén ideje alatt csodálhattam a nyíló virágok tucatjait közvetlen közelről is. Az Instagrammon #seemoreathome hashtag alatt jó sokat meg is örökítettem belőlük 😊 És leginkább magamnak, de csodás ZEN bölcsességeket is tettem melléjük kísérőnek 🙂

9. Zokogtam
Egy szombati nap volt, a karantén kb. 5. hete. És én hirtelen, kb. a semmiből zokogni kezdtem.

A semmit úgy értem, hogy nem történt aznap semmi rendkívüli. Mégis, ahogy egy percre leültem a fürdőszobában, elkapott a sírás. Közben jöttem rá, hogy a fáradtságtól sírok.

Hogy az elmúlt pár hetet megfeszített tempóban, leginkább másokra odafigyelve, munkával töltöttem. Bár én vagyok az is, aki ki szokta emelni az ’én-idő fontosságát’, és azt is, hogy az, hogy eleget alszol és csinálsz olyat, ami konkréten neked is jó, az nem önzőség…most én magam mégis abban találtam magam, hogy kimerültem. Hogy nem figyeltem arra teljesen, hogy én hogyan is vagyok. Hogy ’elvártam’, hogy a napi 10 perc meditáció majd ’megoldja’ nekem…. nem így lett. Úgyhogy hagytam magam sírni. Kb. 30 perc alatt Ferrari vörösre bőgtem a szememet.

Belenéztem a tükörbe, és jól megszidtam magam ezért. Hogy hogy lehetek ilyen gyenge? Hogy mit hisztizek, amikor minden oké? Aztán leszidtam magam azért, mert leszidtam és aláztam magam. Aztán bőgtem egyet megint, hogy nekem ez sem megy.

Aztán aludtam egy fél órát és amikor felkeltem, helyreállt a világbéke bennem. Legalábbis már nem szóltam magamhoz sem rosszallóan. Sikerült konstatálni a tényeket: sok, ami most van – ÉN IS elfárad(hat)ok, ÉN IS kimerülök… ÉN IS EMBER VAGYOK.

10. A legfontosabb pont?
…. mert manapság a ’10 pontos listák’ a menők – na de nincs ilyen pontom. Bocsi 😊

Összegzés

A koronavírus okozta bezártság az elmúlt hetekben elmúlt, noha maga a koronavírus valószínűleg már örökre az életünk részévé vált. Szeretném mondani, hogy a bezártsággal együtt a krízisnek vége – egészségügyi szempontból talán helytálló is ez Magyarországon. Ám a gazdasági krízis azért nem múlik ilyen könnyen. Továbbra sem érzem azt, hogy hátradőlhetek, mert most már megint ’olyan minden, mint rég’.

És az csak az egyik része, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen (ez a koronavírus előtt is igaz volt azért), a másik része az, hogy van, amit nem is akarok, hogy ugyanolyan legyen. Mert örülök annak, hogy

  • a fiam megtanult egyedül tanulni és ezért felelősséget vállalni
  • megszületett az Online Emberség Webinár és CoronEXIT Leader Online Programunk
  • hogy mertem magamba is invesztálni és Human Potential Team Coach lettem
  • újra mozogni kezdtem
  • tudom magamról, hogy mire számíthatok nehéz időkben és azt is tudom, hogy én kire számíthatok

Viszont igazán remélem, hogy az elkövetkezendő időkben főzhetek kevesebbet is 😊

Így érkezünk el a mostanba, ahol már egy kicsit megint ’békeidő’ van: újra van mozgolódás a piacon, újra találkozhatunk személyesen is az emberekkel, újra köttetnek szerződések és a jól végzett munkáért újra fizetség is jár. Nekem is.

Így mondhatom, hogy

IGEN, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK, mert én bizony FOLYTATOM 😊.

És Te hogy vagy épp most? Folytatod, abbahagyod, újrakezdesz? Hol tartasz épp? És én hogyan támogathatlak ebben?

Gyere, beszéljünk!

Blog

Adizes modell

A szakirodalmak alapján az egyik legkidolgozottabb és legelterjedtebb életpálya modell dr. Ichak Adizes nevéhez fűződik. A legtöbb életpálya modell csak a vállalatok fejlődési szakaszaival foglalkozik, azonban az ő modelljében a vállalati életpályaciklusok a vállalat megalakulása előtti időszaktól egészen a vállalat haláláig nyomon követhetők.

Talán azért vált ennyire közkedveltté ez az életút típus, mert az egyes periódusokhoz rendkívül részletes elemzéseket készítettek, továbbá a vállalatokon való gyakorlati alkalmazás során az alanyok mindegyike szinte száz százalékos biztonsággal besorolható az egyes kategóriákba (Adizes 1992, Göblös–Gömöri 2004).

A lenti ábrán az Adizes–modell életpálya szakaszai figyelhetők meg.

Az udvarlási fázis után következik a csecsemőkor, ami a kis- és középvállalkozások legdinamikusabb periódusa az Adizes modell szerint. A fokozatos fejlődés korszaka ez, miképp egy csecsemő is felfedezi a maga körül forgó világot, és egyre több tapasztalatra tesz szert az őt ért impulzusok alapján. Megtanulja az alapvető koordinációs folyamatok rendeltetésszerű használatát, és noha több sérülést is szerezhet, de a korszak végére rendelkezik saját öntudattal és akarattal.

A Gyerünk–gyerünk! korszak ismét a következő emberi fejlődési lépcsőfokhoz kapcsolható, amikor a csecsemő gyermekké válik. A kis- és középvállalkozásokon belüli csapatszellem egyre dominánsabb szerepet játszik a vállalat fejlődésének feltörekvő útján, és az egyes sikerek tovább ösztönzik a vállalatot a növekedés felé.

Adizes modell
  1. ábra Az Adizes életpályamodell, Forrás: Farkas (2005)

A serdülőkorban a fejlődés mértéke lassul, és a hangsúly inkább a hogyanokra és a minőségi változásra kerül át. Egyre inkább előtérbe kerülnek a döntési nehézségek, melyek akár veszélyes konfliktusokhoz vezethetnek. Jellemző továbbá a vállalat humánerőforrásainak és tőke– és készlettartalékainak átszerveződése, megújítása.

A felnőttkor (avagy a férfikor) a „szervezetek legjobb teljesítményt nyújtó növekedési pályán lévő korszaka” (Göblös–Gömöri 2004, 45. o.). Ekkorra a vállalatirányítási rendszerek kiforrottan működnek, és a vállalat flexibilitása irigylésre méltó. Minden folyamat szervezett és jól irányítható, így a vállalat egyetlen legfőbb céljára tud koncentrálni: a nyereségesség növelésére.

A megállapodott kor az életút csúcspontja. A vállalat kész a mindennapi kihívásoknak megfelelni, azonban kreativitása egyre csökken, és kevésbé képes új dolgok bevezetésére, megalkotására, inkább a meg lévő rendszerekbe kapaszkodva próbál megoldást találni az egyre bonyolódó menedzsmentváltozásokra. A növekedési életpálya menedzsment vizsgálatokhoz az Adizes–féle életpálya modell leágazó ciklusai nem képeznek szükségszerű ismeretet, mivel azon korszakok kezelésére leginkább már a válságmenedzsment kelléktára nyújthat megfelelő segítséget (Pataki 2004).

Forrás: Horváth András: Mikro-, kis- és középvállalkozások növekedési életpálya-menedzsment vizsgálata

Vad Ágnes Coach
Blog

Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi élmény 18 hónap alatt… 1. rész

– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története

Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.

2020. június 30-át írunk. Ma ünneplem a vállalkozásom másfél éves fennállását. 18 hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mostanra csaknem teljesen egészében reprodukálni tudom a korábbi 18 éves alkalmazotti/ vezetői létem csaknem teljes eseménytárát az ’ismerkedésen keresztül a felfutáson át a lassú, de legalább látványos kínlódásig’…

Amikor 2020. január 1-én éjfélkor pezsgőt bontottunk, a legtöbben még nem arra készültünk, hogy ez az év ennyire sorsfordítóan más lesz, mint az előzőek. Személy szerint én, mint kezdő vállalkozó, tele voltam ambícióval és lendülettel a 2020-as évet nézve. Erre (szerintem) minden okom megvolt, mert az első 12 hónapom annyira sikerült jól, hogy azt biztos alapnak éreztem a dinamikus folytatáshoz. Ennek megfelelően el is készítettem a 2020-as évre szóló terveimet, célokkal, számokkal, elvárt eredményekkel – ahogy azt a Nagy Könyv is megírja.

Baj van. Van baj? Mi a baj? Sebaj!

2020 első két hónapja nyugisan indult. Akkor még azt is mondtam rá, hogy ’lassan’. Kicsit hosszabbnak éreztem a téli szünetből való ’ébredését’ a közönségemnek, annak ellenére, hogy január 3-án már volt egyeztetett coaching ülésem és január 2. hete is 70%-os telítettséget mutatott a naptáramban. Ami aztán folytatódott egészen február végéig.

Mégis eszembe jut egy akkori, elégedetlen megjegyzésem, melyben Anyukámnak ecseteltem arra a kérdésre, hogy hogy megy a vállalkozás? Amire én azt feleltem, hogy ’jól-jól, de valahogy azt érzem, hogy mehetne jobban is. Bár nem megy rosszul sem, mert igazából pont ott folytatom, ahol 2019-ben abbahagytam’. És mi ezzel a baj? – tette fel Anyukám a teljesen releváns kérdést, látván, hogy a fenti mondatokat lefelé görbülő szájjal préselem ki magamból.

Hát az, hogy nem növekszem! Hogy ahelyett, hogy ’felfutnék’, csak stabilan megyek tovább előre! – buggyant ki belőlem kissé durcásan a válasz és a kezemmel még mutattam is, hogy egy stabil, vízszintes vonalra gondolok mindez alatt, amiben nincs egy 0,1%-os emelkedés sem. (Meg hát csökkenés sem, de ez akkor még nem volt terítéken).

– Szóval az a baj, hogy folyamatosan van bevétel, hogy továbbra is megtalálod azokat és megtalálnak azok, akik majd ügyfeleid lesznek? Hogy mindez nem változott, csak mert most 2020. február közepét írunk? – kérdezte összegezve Anyukám, hogy tényleg pontosan értsen. Az! – csaptam le azonnal verbálisan a lehetőségre, és tűzben égő szemekkel kezdtem el mesélni a ’vállalatok életciklusa’ nevet viselő modellről (Adizes modell néven a menedzsment könyvek állandó szereplője), mely szerint nekem már a ’felfutás’ szakaszában illene lennem és amúgyis olyan számokat írtam az excelembe, amik jól mutatják, hol van a megtérülésen túli növekedésem. Mert a megtérülés pipa, most már növekedni kell! És én most nem hozom azokat a számokat! – görbült újra lefelé a szám, Anyukám meg csak bölcsen hallgatott. Én meg még puffogtam egy darabig, aztán mentem a dolgomra.

Szóval így, ilyen elégedetlen hangulatban teltek 2020 év első hónapjai, holott akár láthattam volna azt is, hogy amíg:

  • heti 12-20 órában vannak coaching üléseim egyeztetve a naptáramban, nincs olyan különösebb probléma még akkor sem, ha mindez ’csupán’ a 2019-es ütemem folytatása
  • nő a követettségem és az olvasottsági/reagálási statisztikám a közösségi médiában
  • nő a hírlevélre feliratkozóim száma
  • nő a honlapomra érkezők száma

addig nagyon nagy baj nincs. Persze, még jobb (mondhatni ideális) lett volna, ha mindezekkel arányban nő az ügyfélkör nagysága is – de az maradt változatlan.

Ami számomra a ’megtorpanással’ volt egyenlő és már le is játszódott benne az a szenárió, hogy ’belekényelmesedek ebbe, mert már ’elég jó’ és akkor egyszercsak azon kapom magam, hogy már évek óta nem tudok fejlődni, növekedni’. Erre figyelmeztető jelként éltem meg azt, hogy a ’dashboard’-om sárgát mutatott. Se nem csökkenés, se nem növekedés = sárga. Lefordítva: YoY 0%.  

Pfúj. Ez elviselhetetlen!

Én meg, ugye, ennél szilajabb (verseny)ló vagyok, akit a 18 éves multis háttér arra edzett, hogy ’nincs megállás’, hogy ’nincs lassulás és szinten tartás’, hogy ’kizárólag a növekedés az eredmény’, hogy a ’növekedés A JÓ és más nem’.

Persze, nem foghatom mindezt a vállalati múltamra, a ’teljesíteni vágyás’, a ’légy kiváló’, a ’ne elégedj meg a status quo-val’ – ezek mind ’hozott anyagok’😊 Amik folyamatosan meghatároznak. Hol jobban, hol kevésbé – hol tudok róluk, hol meg nem.

Ennél a pontnál talán benned is felvillan az, hogy oké, értem, hogy ez a csaj vállalkozó, meg hogy multis világban vezető volt korábban, hogy coach lett, hogy vállalkozik és persze, érthető, hogy fontos neki az, hogy rentábilis (szakzsargon, cöccc) legyen, na de csak ez számít neki? Hát egy coach nem attól JÓ coach, hogy felül tud emelkedni az anyagi javakon, mert az a nemes cél lebeg a szeme előtt, hogy embereknek akar segíteni? Hát milyen coach ez a nő, akik most nem arról számol be, hogy ’nem is gondolkodik a pénzen, az anyagiakon, mert ez a földi élet arról szól számára, hogy megélje hivatástudatát és 1000%-os szenvedéllyel és fáradhatatlanul azon a nemes ügyön dolgozik, hogy az embereken segítsen?’ Na tényleg, milyen coach az ilyen?!

És ha most épp azt gondolod kedves Olvasóm, hogy ’Dehogy! Miket írkál ez a nő, nekem nem is jutott ez az eszembe … bár most, hogy mondja…. tényleg van benne valami, hogy milyen coach is az ilyen?’ – szóval, ha épp ilyesmiket gondolsz (vagy sem), meg is nyugtatlak: ezek nem a Te gondolataid és kérdéseid voltak felém. Ezek mindet ÉN gondoltam. Én tettem fel vádló kérdésként saját magam felé. És eredményként cefet rosszul is éreztem magam. Válságot éreztem.

Mindezt  most mementó gyanánt írom Neked (és magamnak is!), hogy pontosan lásd (és lássam) milyen az, amikor saját magunk leszünk saját magunk ellenségei, amikor saját magunk kezdjük ásni a saját sírunkat.

Vállalkozás ügyileg, méltóságunkban és önbecsülésünkben is.

Ezeket Te NE tedd. Soha. Semmilyen szerepkörödben.

Tanulj belőlem. Légy okosabb. Vagy menj coach-hoz, aki rávilágít az ANG-re (automatikus negatív gondolatok) – mert nagyon fontos, hogy tudd mindezt a helyén kezelni. Mert oké, hogy vannak ANG-ok (ezek is ugyanolyan gondolatok, mint a többi), csak az nem mindegy, hogy mihez kezdesz velük és a hatásukkal. Mert hatásai aztán vannak!

Láthatod, hogy még csak február közepét írunk és én már válságról beszélek, holott még csak sejtésem sem lehetett, hogy ami ezután jön, az sokkal inkább válság a maga természetszerű mivoltában is (magyarán nem csak annak látszik, hanem az is…).

Amikor a fal adja a másikat…

Történetem 2020. február 15-ével folytatódik. Ami nem Valentin nap, mégis jegyzem a naptáramban. Ezen a napon lépett ugyanis hatályba a mostanra ’kuruzslótörvény’ néven elhíresült salátatörvény (a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő törvénymódosítások összessége).

Két dolog miatt volt ez számomra (és sok más szakember számára) fundamentális szinten megrengető (jogi szakzsargot mellőző, ugyanakkor jogi megértést nem nélkülöző, – kedves jóakaróm, Zsófi visszajelzését is figyelembe vevő – , leegyszerűsített konklúziók következnek):

  1. a jogalkotás értelmében nem hívhatom magam coachnak peres eljárás fennálló veszélye nélkül (értsd: feljelenthetővé váltam csak azért, mert coachnak hívom magam egy nemzetközileg akkreditált coach képzés elvégzése után. Nonszensz, ugye?)
  2. 1-3 évig tartó szabadságvesztéssel büntethetővé váltam, mert a törvény egészségügyi diplomához köti a pszichoterápia alkalmazását (ami amúgy nagyon helyes és egyetértek, ám az is leszögezhető, hogy egy coach egyébként sem ’csinál terápiát’, ugyanakkor a coaching folyamat során használ(hat) pszichoterápiás elemeket, amibe olyan közismert elemek/eszközök is tartoznak, mint az ’értő hallgatás’. Igen, pont az, amikor megkérdezed a másiktól, hogy na, hát mi történt? És az erre érkező választ értően hallgatod….
    Ja, hogy ezt Te is csinálod a kollégáddal, a szomszédoddal, a gyerekeddel? Egészségügyi diploma nélkül??
    Juj! Tudj róla, hogy illegálisan nyomod a dolgot!)

Szóval február 15-e hagyott egy határozott lenyomatot a vállalkozói mivoltomban, hiszen alig több mint 12 hónapja ’adtam fel a biztos alkalmazotti létet’ azért, hogy coach-vállalkozó legyek. Ám február 15-től kezdődően pont coachként nem hívhattam magamat és pont be is kasznizhatnak, ha netán kiderül, hogy ’üzemszerűen és üzletszerűen értően hallgatlak meg’….

Most nem túlzóan állítom, de azt éreztem, hogy megrengett alattam a föld. Eddig a pontig ’csak’ fiktív nehézségeim voltak, amiket javarészt én generáltam magamnak, ám ez a törvényhozás már valóságos volt, valódi következményekkel.

Az érzelmi viharomat meg is örökítettem egy cikk formájában a LinkedIN-en, és nem azért, hogy emlékezzek rá, hanem hogy ’rendet rakjak magamban’, hogy az olvasóimon keresztül külső szemet is kapjak. Az Olvasóim pedig nem hagytak cserben, értő figyelemmel (!) és nyitott szívvel, segíteni akarással valós támasztékot nyújtottak.

Ki merem jelenteni, hogy számomra február két hete mentálisan piszkosul megterhelő volt és régen éreztem akkora mennyiségű stresszt, amit már alig-alig tudtam kezelni. És most is szívből köszönöm Neked Olvasóm, hogy abban a cikkben merhettem vállalni önmagamat előtted, hogy belefért számodra az a tény, hogy a coach is ember. Hogy vannak nehézségei, érzései és lehet olyan, hogy átmenetileg ’elvész az erdőben’. Hogy ez az ember nehéz helyzetbe került, és ez az ember most én magam vagyok.

Március idusán…

Így érkezett meg a március. Feldúlt, bizonytalan, stresszel teli állapotom március elejére higgadni látszott, ami lehetővé tette, hogy megtaláljam azokat a lépéseket, amiket még a fenti feltételek és korlátok közt is tehetek.

Nahát! Egy mondatba milyen jól elfér minden! Pedig a ’higgadni látszott’ kifejezés valójában ezt takarja:

  • tudom magamról azt, hogy a túlélésemhez az egyik zálog az, ha ’kibeszélem’ magamból a dolgokat. Ezért beszéltem másokkal, hallgattam meg másokat, kiírtam magamból a gondolataimat, érzéseimet
  • ez a helyzet egyértelmű és nagyfokú stresszhelyzet volt számomra. Volt már olyan, hogy nem tudtam jól kezelni a stresszt és kis híján elpatkoltam (és ez nem túlzás), úgyhogy tudatosan stresszoldó technikákat alkalmaztam: légzőgyakorlatok, meditáció, mozgás  

Mindezek esszenciálisan szükségesek voltak ahhoz, hogy az agyamat ne a stressz uralja, hanem én uraljam a stresszt és az agyamat is 😊 Amint a jó kérdést teszed fel az agyadnak, a jó válaszok érkeznek – így tudtam kb. 2 nap alatt a saját válságtervemet kitalálni és a megvalósításába belekezdeni (pl. új megnevezés/titulus, ha már coach nem lehetek ugye, az erre való szisztematikus átállás a nyilvános felületeken és magamban…, ’új’ kommunikációs mód és stratégia arra vonatkozóan, hogy hogyan is folytathatom tovább a szolgáltatásaim értékesítését, stb.)

Így alakult, hogy március közepére, amikor a koronavírus ’megérkezett’ és vele együtt a válság is, én már túl voltam egy válságon és éppen egy válságkezelő terv megvalósításán fáradoztam…

Ha szeretnéd tudni, hogy konkrétan hogyan is éltem meg a koronavírust és a márciustól -júniusig tartó időszakot, vagy csak általában szeretnéd olvasni a sztorimat, akkor dobj egy lájkot, hagyj egy kommentet, stb… hogy tudjam, van kinek mesélnem 🙂

Folyt. köv. hamarosan.