Vad Ágnes, Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

2. rész – Multi után Vállalkozás: Milyen volt az első évem szabadúszóként?

A szaftos részletek, amiket most elmondok

20 évvel ezelőtt frissdiplomás marketingesként csatlakoztam a multinacionális világhoz, ahol bejártam a ‘ranglétrát’ eleinte egyedül, aztán csapatban és vezetőként is. Majd 18 év után meghoztam sorsfordító döntésemet: 2019. januárjától főállású coach leszek és teszem mindezt vállalkozói formában és önszántamból 😊

Persze a sztorim ennél összetettebb és hosszabb is, megéléseimről viszont rendszeresen beszámolok, így olvashattál már az első 60 napomról, majd az első 6 hónapomról, meg arról is, hogy miért is döntöttem úgy, hogy otthagyom a munkahelyemet. Ezek a sorok pedig már az első éves tapasztalataimról szólnak, szóval, ha még nem olvastad az első részt, akkor azt most is megteheted 🙂

Jöjjön hát a folytatás:

Mik a terveim a jövőre vonatkozóan?

• Azt érzem, hogy tele vagyok ötletekkel a jövőre nézve! Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az írásos tartalmaimra, többen is azt mondjátok, hogy a blogok mellett szívesen hallgatnátok, vagy néznétek is – ez nagyon jól esik és ösztönöz! Ám eddig nem sikerült legyűrnöm a saját belső falaimat, hogy tényleg nekiállhassak kis videóknak… De figyelj, mert bejelentés következik!
Ezeket a sorokat fogösszeszorítva írom, mert a komfortzónámon kívüli ígéretre készülök: azt ígérem Neked, kedves Olvasóm, hogy 2020-ban, az első negyedévben látni fogsz tőlem egy videó-sorozatot. És őszinte leszek újfent: mert most még semmi nincs meg belőle, viszont így, hogy nyilvános ígéretet tettem, ez eléggé fog ’sürgetni’ – mert ahhoz még mindig elég hiú vagyok, hogy csak úgy ’lebőgjek’ 🙂 Persze, ettől még lehet majd a videó pocsék, de ezen ráérek majd akkor aggódni 😊

• A 2019-es év sok mindent tartalmazott, ami nekem fontos – két dolog viszont hiányérzetként mégis megjelent. Az egyik az utazás, mert amíg volt olyan pontja is az életemnek, hogy minden 2. héten külföldön voltam és már a reptértől a hideg rázott, mostanra letisztult: a vágyam nem szűnt meg, hogy új kultúrákba pillanthassak bele, hogy új helyeket, embereket, ételeket, szokásokat ismerjek meg. Jól esik felfedezni saját magamat is egy ilyen új környezetben, hogy mire és hogyan is reagálok. Szóval igen, szeretnék utazni megint! És nagyon szívesen kombinálom ezt a coachinggal 🙂

A másik hiányérzet a csapatban, a közös célért való együtt dolgozás körül jelent meg. Nagyon élvezem, hogy a ’magam ura vagyok’, ám jó az is, amikor másokkal együtt dolgozik az ember. Én ezt újra szeretném megélni – és úgy tűnik, ezt az ’égiek’ is támogatják, mert az elmúlt hetekben egy nemzetközi, tengerentúli projektbe kapcsolódhattam bele nagy örömmel (és ha jól csinálom, ez a projekt mégis az utazási céljaimhoz is hozzá tud járulni! :). Szeretném az egyéni vállalkozásomat tovább fejleszteni és ’lokálisan’ is megteremteni azt a szakmai közeget magam körül, akikkel úgy hívjuk magunkat: a csapat. Szóval nem titkolt szándékom az, hogy a VadAgnes.Coach több legyen, mint egy egyéni vállalkozó coach. 2020 év végére szinergiát, üzletfejlesztést és a csapatnak karácsonyi évzáró vacsorát vízionálok 😊

• Tervezem azt is, hogy az egyéni ügyfelek mellett vállalati oldalon is többet megjelenek tréningekkel és coachinggal egyaránt. Nagyon izgalmas volt 2019-ben is együtt dolgozni egy francia kozmetikai márka kelet-európai vezetőségével a vezetői készségek tudatos fejlesztésén és a vezető munkastílusuk magukra szabásában. Szeretnék több ilyen feladatot és szeretném, ha a vállalati környezetre kiépített humán potenciál aktivizáló metodika minél szélesebb körben terjedjen el Magyarországon. Szimplán csak azért, mert egy vállalat sikere az egyének sikerével kezdődik. Ha ezt tudatosan lehetővé teszi egy vállalat, akkor az emberi erőforrás valóban tőkévé változik.

Fent és lent, azok a fránya érzelmek

Talán az már számodra is kiderült eddig is, hogy érzelmekkel megáldott ember vagyok 😊 Fontosak nekem az érzések, szeretem megélni őket és szeretek róluk beszélni is. Ettől érzem azt, hogy őszinte vagyok magammal – és következményként Veled is. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor amúgy nem vagyok rózsás hangulatban. Már többedik napja kedvetlen, lehangolt vagyok, kínlódom ezekkel a sorokkal is, valahogy nem jön belőlem, ahogy eddig. Nem is értem magam, hogy mi van és határozott elégedetlenséget érzek. Elégedetlen vagyok, mert nem tudok a saját elvárásaimnak megfelelni. Nekem most ’ontani kéne a sorokat’ magamból és ’túláradó hálát érezni’, amiért ilyen klassz évet zárhatok. És helyette mi van?! A szenvedés, a picsogás, a kínlódás. Amiért persze már ’ér utálni magam’ nagy erőkkel, hiszen nem ’hozom a normámat’. Töprengtem, hogy mi is legyen ezekkel az érzetekkel, leírjam vagy ne írjam, lesz-e ebből hasznod vagy sem, segít-e ez nekem vagy sem.

Aztán látod, úgy döntöttem, hogy igen! Megengedem magamnak azt, hogy merjem magam nem rózsaszínen érezni. Én is elfáradtam. Kimerítő év volt, tényleg odatettem magam testestül és lelkestül is, szorgalomból és magatartásból is ötös még magamtól is 😊 Ám egész évben a saját magam által szabott kemény elvárásoknak megfelelni nem könnyű. Kimerültem. És a magam háza táján is söprögetek tovább, hiszen pontosan tudom magamról, hogy amíg a legkisebb kudarcot is nagyítóval vizslatom, addig a legnagyobb sikereim mellett gyakran némán megyek el, mert az ’természetes’. Amikor pedig kimerült vagyok, akkor ostorozom magam. Mint most.

Szóval – újfent arra jutok, hogy az érzelmek menedzselésének óriási fontossága van. Hiszen nagyon klassz, hogy képes vagyok 150%-kal is égni, tenni és őszintén pozitívnak lenni, ám ennek a skálának van egy másik szélsőértéke is és bizony, ha nem figyelek eléggé, akkor könnyen ott kötök ki. Azt javaslom magamnak, hogy figyeljek erre még jobban oda 2020-ban (és utána is), legyek elég bátor megállni, pihenni, örülni, sírni még többször, illetve pont annyiszor, amennyiszer erre van szükségem.

De mik a számok? Most akkor megélsz vagy sem a coachingból?

Érzem és hallom többőtöktől is, hogy eléggé foglalkoztat ez a kérdés is – és értelemszerűen engem is. Ez nekem is egy fontos dolog. Az első teljes vállalkozói évem alapján ezeket tapasztalom és látom:

Jól jött, hogy van tartalék. Ezt már korábban is írtam és mások is mondták, én pedig a fontossága miatt ismétlem. Azt látom, hogy kevés az a vállalkozás, mely már az első évben profitot termel. Olyannyira kevés, hogy a felmérések szerint a vállalkozások 25%-a már az első évet sem éri meg. Persze a hírek mindig azokról szólnak, egy rendezvényre mindig azokat a vállalkozókat, vállalkozásokat hívják meg, akik nagyon hirtelen, nagyon a semmiből nagyon nagyot építettek. És ez amúgy oké is, inspiráló látni, hogy vannak ilyenek is, még itt Magyarországon is! Ez nekem azt mutatja: meg lehet csinálni és mélyen motivál is. Hiszem, hogy ha egy valaki megcsinálta már, akkor meg lehet még egyszer csinálni. Vagyis: nekem is sikerülhet 😊 Ám azzal sincs nagy baj, ha a vállalkozásom nem éri el a csúcsát az első félévben, vagy akár az első 1 évben. Nyilván nem érdekem éveken keresztül veszteséget termelni, így, ha az elhivatottságom mellett nincs meg bennem az üzleti szellem, hogy ’legyen csak termő a vállalkozás, ami lehetővé teszi az anyagilag is gazdaságos életet úgy, hogy azt csinálom, amiben a legjobb vagyok’, akkor talán tényleg jobb, ha nem kizárólag a vállalkozásból szeretnék megélni. Szóval amíg ’megengedő vagyok az építési, felfutási szakaszban’ (mert az első évet lehet így tekinteni, és ehhez pont jól jön a tartalék, amire tud támaszkodni az ember), addig igenis érdemes tervezni és tenni azért, hogy ’mihamarabb stabilan megélhessek a bevételből, amit szerzek’. Ehhez pedig tényleg tenni és folyamatosan képezni érdemes magamat, amihez szintén jól jön a tartalék.

Hogy lásd miről beszélek, lentebb az eloszlás, hogy a 2019-es kiadásaimat hogyan költöttem el. Eszközökbe soroltam pl. laptop, internet, telefon ktg, szoftver előfizetések (pl. hírlevél szoftver vagy honlap ktg). Könnyen láthatod, hogy jelentős (60%) állandó kiadásokkal kell számolnom, amiben van azért az első évre vonatkozó sajátosság, hiszen pl. az eszközök közül nem vesz az ember minden évben laptopot (ha persze újat szeretnél mindig, akkor meg tervezz így 😊). KATÁ-s vállalkozó vagyok, így az adóterhem állandó, ez ad egy biztos kiszámíthatóságot és tervezhetőséget is.

2019. éves ktg elsozlás, VadAgnes.Coach
2019. Éves költség-eloszlás

Önképzésnek hívom az összes szakmai rendezvényt, könyvet, tanfolyamot, mentori és szupervíziós munkát, melyek a fejlődésemben és a tárgyi tudásomban is támogatnak.
Hirdetésbe pedig a Facebook hirdetések, Google Ads költések, remarketing, a szakmai portálokon, regiszterekben való megjelenéseket számoltam.

Bevétel és kiadás – Az első évemet egálban sikerült lezárni. Ez azt jelenti, hogy szinte forintra pontosan annyit költöttem, mint amennyi bevételt szereztem. Sőt, még azt is elárulom, hogy mindkét szám (azaz a bevétel és a kiadás is) 7 számjegyű és nem egyessel kezdődik 😊 Innentől már a fantáziádra bízom, meg úgyis egyénileg döntöd el azt, hogy Neked mennyi bevétel az ’elég’, vagy ’mennyitől érzed magad (meg engem) sikeresnek’. Ami engem illet, én baromira büszke vagyok, hogy ezt sikerült elérnem a coaching területén. És ez nem önfényező büszkeség, meg nem melldöngetés, mert nem születik senki sem vállalkozónak (és más szakmát is tanulással tud bárki elsajátítani). Ez egy eredmény. Az én eredményem, amiért megdolgoztam. És ennek szívből örülök 🙂

További pozitivitásra az ad okot, hogy érezhetően és láthatóan van igény arra, amit csinálok és ahogyan csinálom és lám, az egész éves odafigyelés, a tervek szerinti tudatos munka meghozza az eredményt. Hogy ez már vajon az az a szint, ahol ’hátradőlhetek, mert dől a lé és jól megélünk a családommal együtt’? Történetesen tudom, hogy vannak olyan családok, akik megélnek (ha nem is hátradőlve) ekkora összegből. Azt is tudom, hogy ennyiért lehet lakást vagy autót venni, még ha nem is újat és nem is a legnagyobbat. Tudom azt is, hogy a saját magam által gyártott és magamhoz viszonyított referenciaérték igen magas – régiós vezetőként multinacionális környezetben tisztességgel megfizettek korábban, így mostanra egy stabil életforma és életkörülmény alakult ki. Általános szemléletem az, hogy visszafelé, ha egy mód van rá, nem szeretek lépni. Megteszem, ha muszáj, de inkább azon munkálkodom mindennap, hogy ne legyen erre szükség. Szóval ugyanezt az életformát és életkörülményt vállalkozóként is fenntartani nem a legkönnyebb döntés és irány. Ám az első év végén elmondhatom, hogy ’irányba álltam, amit ’csak tartani kell’, mert az irányom jó; a tempót pedig lehet, tudom és akarom is fokozni. Képes vagyok utat teremteni a ’semmibe’ és képes vagyok meglátni más utakat is, képes vagyok tempót váltani és nagy az ingerenciám a kiválóságra, szeretek kiválót nyújtani.

És igen, mindez időről-időre azért továbbra is félelemmel tölt el, hiszen sosincs garancia a sikerre. Ahogy a kudarcra sem. Nekem ebben a helyzetben azt fontos tudnom, hogy mindent és tényleg mindent megteszek és megtettem a sikeremért (minden szinten). Kezdve onnan, hogy tudom, mi is jelenti a sikert számomra 😊 Amit eddig láttam tapasztaltam, éreztem, mint vállalkozó coach, arra hagyatkozva azt mondom: emelem a tétet és megyek tovább a fődíjért! 🙂

Mik legkedvesebb coaching emlékeim 2019-ből?

Ahogy ezen a kérdésen gondolkozom, rájövök, hogy ami a legkedvesebb, azaz a szívemnek, a lelkemnek kedves, az számomra a siker is egyben. Azaz a momentumok érintenek meg, melyeken keresztül megélem a saját életcélomat is: előrelendítő hatással lenni egy másik emberre, aktivizálni az erejét, hogy megkereshesse a saját megoldását, hogy elérhesse ő is a saját életcélját. Ilyesformán igen nehéz lenne kiválasztanom pl. a legkedvesebb 5-öt, így nem is rangsorolok 😊 A rövidség kedvéért ’ügyfélt írok’ – ám kivétel nélkül úgy gondolok rájuk, ahogy ők is rám: ’my partner in crime’… akarom mondani ’in coaching’ 😊 Egyenrangú partnerek, akik pont olyan keményen megdolgoznak az eredményeikért, mint én a saját eredményeimért.

• Amikor egy ügyfél gondosan felépített, prémium minőségű, mások és saját érzelmeit is távol tartó üvegfala fotocellás ajtóvá változik és szabad be-és kijárást tesz lehetővé: saját magához. Amikor először ezt észleli és megengedi magának, hogy könny gyűljön a szemébe. Az öröm könnyei.

• Amikor egy héten belül akár több emailt vagy üzenetet kapok arról, hogy ’eszembe jutott, amiket a coaching során beszéltünk és most megpróbáltam máshogyan. Képzeld, sikerült! 😊’ Vagy köszönetet és hálát kapok, amiért pont úgy, pont azt meg tudtuk beszélni.

• Amikor az ügyfélnek és nekem is a technológia adta közelségre és közegre kell hagyatkozni, mert nincs mód arra, hogy személyesen is osszuk a fizikai teret, és amikor ez a virtuális közeg is pont olyan ’bőtermő’, az fantasztikus!

• Amikor az ügyfél először rácsodálkozik, hogy a régóta őrzött hiedelmei mennyire kihatnak minden mozzanatára és mennyire lehet a hiedelmeket ’újragyártani’ is, mert amit ő gondol/hisz, azt nem biztos, hogy mások is úgy gondolják, avagy épp hiszik.

• Amikor az ügyfél ráérez, hogy merre is van az arra, hogy mit mond a szíve és a lelke és amikor elindul abba az irányba eleinte bizonytalan, majd egyre magabiztosabb léptekkel és amikor legközelebb találkozunk, már mosolyogva mesél az útjáról.

Mindegyik coaching partneremre büszke vagyok a bátorságukért, a kitartásukért, hogy tettek magukért és mertek változtatni. Közülük többen is csodásan megfogalmazták az élményeiket, melyeket érdemes elolvasni vagy a honlapomon vagy a LinkedIN profilomon.

Top 5+ blogbejegyzés 2019-ből

  1. A 6 hónapos beszámolóm, melyet a mai napig szoktatok olvasni. A honlapom szerint eddig 2152 egyéni látogató olvasta el, vagy legalábbis eltöltött 4-5 percet pont ezen az oldalon 😊.
  2. Az ’Otthagyod a munkahelyedet?!’ – sorozat is tisztes olvasottságnak örved, szintén a mai napig aktív a maga kb. 1700 fős látogatottságával.
  3. Az idei legnagyobb LinkedIN megtekintést márciusban volt, amikor az első 60 napomról írtam meg a gondolataimat. Ez poszt akkor 33 214 megtekintést kapott és 188 like-ot. Ennél már csak az a poszt volt nagyobb megtekintésű, amikor eljöttem a munkahelyről 2018 év végével (267 like 44 500 megtekintés – juj, ennyi embernek tetszett??? 😊).
  4. Láthatóan szeretitek az elgondolkodásra invitáló tanmeséket, melyeket a #MondokEgyMesét hashtag alatt kezdtem el egy pár hónapja LinkedIN-en. Ezek közül több is magasabb nézettséget kapott:
    o Szókratészi gondolatok a kommunikációról – 24 507 views, 236 like
    o Indián bölcsességek – 12 768 views, 123 likes
    o Marc Levy elhíresült gondolatai az időbankról – ez még most is aktív, 297 like-nál és 20 004 megtekintésnél írom ezeket a betűket
  5. Nálam az a tapasztalás, hogy szeretitek azokat a bejegyzéseket, amik a mindennapokról szólnak, ám amihez van egy kis plusz szakmai, tudományos kiegészítés is. Ilyen volt a ’Milyen volt a hétvégéd?’ poszt is, ami 195 like-ot és 16 831 megtekintést váltott ki belőletek. A másik hasonló cikk pedig a ’Merj Átlagos Lenni!’ blogbejegyzésem volt 65 like-kal és 11 309 megtekintéssel.

Mit vigyél el Te mindebből?

A bátorságot. Hogy merj. Hogy gondolkozz és érezz, halld meg saját magad és merj lépni, merj élni.

DE! Nem buzdítok mindenkit arra, hogy hagyja ott a munkahelyét és legyen vállalkozó.

Nem is tehetem, hiszen még magamról sem tudom, hogy ’annak való vagyok-e’. Azt tudom magamról, hogy merek bátor lenni, merek kockázatot vállalni, szorgalmas vagyok és kitartó és nem utolsó sorban jól csinálom azt, amit csinálok. De ettől még lehetek alkalmazott ugyanúgy, mert vannak olyan vállalati keretek, ahol pont erre van szükség.
Én arra buzdítalak egyedül, hogy magaddal légy elsődlegesen tisztában: mit szeretnél igazán, mi tesz boldoggá, mi a fontos számodra, hol tartasz most és hová szeretnél eljutni, hogyan éred el a saját boldogságodat, elégedettségedet? Ha ezeket végig gondolod máris nyertél. Hiszen ezen információk formálják az utadat és határozzák meg, hogy merre lesz az arra. Nem baj, ha nem sikerül elsőre, próbáld csak és/vagy gyere coachinra és kiderítjük közösen 😊

Az önismeret fontosságát. Láthatod általam is, hogy mennyire érzékeny iránytű egy ember. Tele vagyunk gondolatokkal, érzésekkel és bizony, saját tengerünkön néha nem jó kapitányok vagyunk. Hozunk téves döntéseket, ám aztán valahogy képesek vagyunk viharos tengereken is hajózni. De ennél még sokkal jobb az, ha a kapitány ismeri a tengert, a viszonyokat, ha tudja, hogy mit kell tenni, ha feltámad a szél és viharossá válik a tenger. Egy jó kapitány figyel, meglát, tervez, cselekszik és elfogad: sikert, kudarcot, örömöt és bánatot – majd kezdi mindezt elölről.

Tanítsd magad, hogy jó hajóskapitánya lehess magadnak!

A valóság az a Te valóságod. Te döntöd el, hogy mit akarsz meglátni, hogy mire figyelsz és hogy minderre hogyan reagálsz. Ha akarod, lehet az én sztorim egy sikersztori, ha azt akarod, akkor meg nem lesz az. Ha akarod, Te is megélheted a saját magad sikereit, ha nem akarod, nem fogod. A valóság nem fekete se nem fehér😊 Csak akkor lesz az, hogy ha annak látod. És azzá is fog válni, amilyennek látod.

A képességed a fontos ebből: mit vagy képes meglátni? És a helyzet az, hogy ez a képességed veled született. Mert ‘nem csak a szemével lát az ember’ 😊 Formáld a valóságodat, hogy aztán megélhesd azt. A formálásban szívesen segítelek én is a PACSI-val 🙂

Mit csinálj, ha még mindig olvasod ezeket sorokat?

Adj információt nekem. Összeállítottam egy kérdőívet, mert szeretnék még pontosabb egyensúlyt abban elérni, hogy mi az, amit tudok kínálni és mi az, amire Neked szükséged van.

Itt találod a kérdőívet. Kitöltése kb. 5-10 percet vesz igénybe.

És gyere coachingra – ne miattam, magad miatt! 😊 Hogy Te is megélhesd a magad sikereit mihamarabb. A 0. díjmentes találkozóra itt tudsz időpontot foglalni. A Potenciál Aktivizáló Coachingról, a PACSI-ról, meg olvass itt bővebben.

Egészségben, boldogságban gazdag új évtizedet kívánok Neked is!
A sikerért megdolgozol úgyis, ugye? 😊

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

Multi után Vállalkozás: Milyen volt az első évem szabadúszóként?

A szaftos részletek, amiket most elmondok – 1. rész

Elkezdeni nehéz. Tartja a mondás és tartom én is, mert ez elég sok mindennel így is van az én sztorimban is. Nálam például igaz arra, hogy 18 év multinacionális vállalatoknál töltött idő után döntöttem úgy, hogy 2019. januárjától főállású coach leszek. Teszem ezt vállalkozói formában és önszántamból 😊 Igen nehéz volt ezt a döntést és lépést meghoznom. Megéléseimet rendszeresen megosztom Veled, olvashattál már az első 60 napomról, majd az első 6 hónapomról, hogy miért is döntöttem úgy, hogy otthagyom a munkahelyemet és most készen állok arra, hogy megosszam az első 1 évem tapasztalatait is.

Ha már több posztot is olvastál tőlem, tudhatod azt, hogy inkább hosszabb mondatokkal fejezem ki magamat mintsem rövidebbekkel, úgyhogy biztatlak, hogy most is dőlj hátra, mert eltöltesz egy pár percet most velem és a gondolataimmal 😊 Erre biztatlak akkor is, ha ez az első alkalom, hogy olvasod a soraimat, különösen, ha rászánod magad, hogy a korábbi előzményeket is elolvasd (linkeltem, hogy könnyebb legyen😊).

Hol is kezdjem?

Ez egy fontos kérdés a blogírás közepette is, ám kardinális kérdésként jelent meg többször is bennem az év folyamán is. Amikor az ember lánya ráveszi magát, hogy fejest ugrik az ismeretlenbe és vakmerőnek ható módon követni akarja az álmait, akkor az első mámoros ’Szabad vagyok, azt csinálok, amit akarok!’ érzés mellett elég hamar megérkezik a pillanat, amikor felmerül a kérdés: hogy öööö, hol is kezdjem? Azt vettem észre, hogy ötletekben, majd konkrét tervekben sosem volt hiányom eddig sem és ez bizony jól jött az új életformámban is az év során. Nagyon könnyen aktivizálom a kreatív énemet, ami nagyszerű érzés, mert az elmúlt években szegénykém elég elhanyagolt volt. Ehhez nem kell mást tennem, mint pontosan tudni a saját motivációmat: hogy mit is akarok valójában az életemmel kezdeni. Mivel erre a kérdésre már van határozott válaszom (amin hosszú időn keresztül tudatosan dolgoztam!), így elég felidézni a saját magam válaszát és ez máris elég napindító energiának bizonyult. Talán furán is hangzik, de az év legtöbb napján alig vártam, hogy elkezdődjön a nap és csinálhassam a dolgomat.

Ám amíg a sok ötlet lehet hasznos, addig, ha túl sok van, akkor az ember könnyen elvész a lehetőségek közt. Nekem ez utóbbival meggyűlt egy kicsit a bajom, időről-időre fejen kellett magamat billentenem, hogy ne forgácsoljam szét a saját figyelmemet, időmet és erőmet, hanem mihamarabb jussak döntésre, hogy melyik terv/ötlet után is megyek és akkor foglalkozzak csak azzal. Amikor ezt nem tettem (mert ha hiszed, ha nem, nekem is van úgy, hogy elvesztem a saját irányításomat 😊), akkor azokon a napokon volt, hogy már dél is volt, mire elkezdtem azzal foglalkozni, ami aznapra fontos volt. Ez persze nem vészesen ’rossz’, de megérzem a különbséget, amikor már reggel 8-kor neki állok és pont azt csinálom, amire tényleg szükségem van. Leginkább az a különbség, hogy ezekben az esetekben délre már készen is voltam azzal a feladattal, ami nagyon klassz érzés 😊

Szummázva fentieket: a kreativitás és a fókusz is egyaránt fontos tényező, jól jön, ha mindkettő rendelkezésre áll, ám érdemes őket térben és időben tudatosan szétválasztani 😊 Legyen hely a kreativitásnak, de tudjak koncentráltan fókuszálni is. Tavaly ilyenkor ezt a két energiát az üzleti  és marketingtervem elkészítésre fordítottam – ezt most is fontos lépésnek gondolom, jó, hogy helyeztem rá fókuszt. Könnyebbé tette azt számomra, hogy amikor ’szertelen’ vagyok, akkor szépen tudjak megint fókuszálni 😊

Hogy sikerült az éved?

Teszitek fel többen is ezt a kérdést nekem az utóbbi pár hétben. És bevallom, nehéz erre egyszóval vagy röviden válaszolnom. Azért nehéz, mert vállalkozni sem fehér vagy fekete. Vagy ha az, akkor én nem vagyok ehhez elég fekete vagy fehér 😊 A legrövidebb válaszom mégis az (és így nem tartom fel azokat sem, akiket már a részletek nem izgatnak annyira), hogy:

’Messzemenőkig ez volt a legjobb évem az elmúlt 6-8 évem során. Rég éreztem magam ennyire ’egyben’ és rég éreztem magam ennyire hatékonynak is.’

És hogy ez pontosan mit is jelent? No, ha tényleg kíváncsi vagy, akkor jöjjenek a szaftos részletek😊 Úgy döntöttem, hogy válaszolok azokra a kérdésekre, kommentekre, hiedelmekre, melyek egyrészt tőletek érkezik, másrészt meg magam is gyártom őket 😊

Mitől volt ennyire jó az első év?

Nagyon jó érzés azzal foglalkozni nap mint nap, amiben igazán jó vagyok és amit igazán szeretek, mert az a valami nekem fontos és hasznosnak is gondolom. Nekem a coaching ilyen. Szívesen csinálom, tanulok és teszek azért, hogy minél jobb legyek benne és örömmel tölt el a közvetlen, direktbe érkező visszacsatolás tőletek, hogy ez Neked, Nektek is jó 😊 Rendszeresen magam előtt látni a ’munkám eredményét’, azaz Téged; Veled együtt megélni a felismeréseidet, az aggodalmaidat, a félelmeidet, a motivációdat, minden apróbb és nagyobb rezdülésedet – azaz önnön magadat, ez számomra felbecsülhetetlen fontosságú és értékű! Látni azt, ahogyan változol, épülsz és fejlődsz, ez mind nagyon inspiráló számomra és örömérzetként, plusz energiaként is megélem. Talán ezért is érzem úgy, hogy amellett, hogy ez egy feszített tempójú év volt, hiszen mégiscsak a 0-ról indultam, mégis pozitív energiamérleggel zárom az évemet.

Mi ment jól nekem, mint vállalkozó coach?

  • Előkészítés és tervezés az eddigi tudás és tapasztalás hasznosításával: Egyértelműen hasznomra váltak a korábbi, versenyszférában szerzett alkalmazotti, vezetői tapasztalataim, hiszen ezeknek köszönhetően gazdasági tudatossággal indultam neki az első évemnek. Ez azt jelenti, hogy anyagilag megterveztem és előkészítettem az első vállalkozói évemet, így nem az ’üres medencébe’ ugrottam fejest. A korábbi tapasztalatimnak, tudásomnak köszönhetően nem idegenkedtem az üzleti tervezéstől, ahogyan a marketingtől sem, így mint vállalkozó is elkészítettem ezeket 2019-re vonatkozóan. Természetes volt számomra a gondolat, hogy ’belépni a piacra és megvetni ott a lábam’, ehhez több kell majd, mint szerencse. Nem féltem hát használni marketing tudásomat, nem féltem kiépíteni a személyes márkámat, hiszen tisztában voltam vele: először magamat érdemes eladnom 😊 (megjegyzés: ehhez jól jön az, ha tudom, hogy ’ki vagyok én’, vagyis az önismereti munka már jóval korábban elkezdődött nálam is)
  • Online jelenlét: Akik régebb óta követik az írásaimat, tudhatják, hogy pl. a LinkedIn-en már akkor is rendszeresen posztoltam, amikor még nem voltam főállású vállalkozó. Ez lehetővé tette számomra, hogy mire azzá váltam, már volt egy kialakult olvasótáborom, már volt rutinom és tapasztalatom a posztok írásában és arról is, hogy hogyan is működik a platform.

    Mondanom sem kell, ez nagy helyzeti előnynek bizonyult és bátorsággal kezdtem el építeni a további online megjelenésemet is. Mostanra elmondhatom, hogy a #VadAgnes gondolatokat több ezren rendszeresen követitek nyomon. Azt sem titkoltam eddig sem, hogy az ügyfeleim jelentős részét (85%) az online felületeken megjelent posztjaimnak köszönhetem.
  • Igényteremtés: Bejegyzéseimet idén több mint 13 500 ember olvasta, ami több mint 24 000 oldalmegtekintéssel járt (azaz egy ember, ha már a weboldalamon járt, akkor még egy másik oldalt megnézett a honlapomon). Csak hogy tudd hová rakni ezt a számot, a honlapom már 2018-ban is működött, csak akkor még nem ’toltam teljes munkaidőben’ a coachingot. 2018-ban 1645 látogató volt és 3307 oldal megtekintés. Egy évvel később, azaz 2019-ben ezek a számok megnyolcszorozódtak – nekem ez így tetszik! 😊

És hogy mi történt a sok látogatóval a honlapomon?
2019-ben 102 emberrel találkoztam coaching beszélgetés céljából.  Talán épp Veled is 😊 Nagyon örülök, hogy megkapom a figyelmedet és igényt tudok benned teremteni arra, hogy gyere, bátran próbáld ki a coachingot, mert jót teszel ezzel magadnak 😊 Minden coaching beszélgetés tartogat számomra is inspirációt és tanulást is. Őszinte érdeklődéssel iszom a szavadat és alig várom, hogy kibontakozz előttem, hogy lássam ’ki is vagy’. És ez rendre megtörténik, én pedig rendre hálát érzek és Veled örülök, amikor magad is meglátod magadat. Általad és Veled, csak idén több mint 250 coaching órát jegyezhettem fel a coaching naplómba 😊.

  • Folyamatos tanulás: Amíg sok dologban hasznos volt az eddig megszerzett tudásom is, azért sok olyan dolog volt, ami tanulásra késztetett. Nem is beszélve arról, hogy jómagam a tanulást értéknek, befektetésnek is látom. Voltak ebben egyszerűbb tanulási folyamatok, mint pl. ’hol ebédeljek, ha otthonról dolgozok?’ kérdés, mert ha főzök, akkor nem dolgozok (este meg inkább a családdal vagyok, mint főzök – ezt már ismertem magamról), ha meg rendelek, az egyrészt drága, másrészt attól még a család többi tagjának nem lesz kajája 😊; meg voltak olyanok is, hogy pl. ’hogyan építsek ki és árazzak egy szolgáltatási csomagot’; vagy ’mire érdemes specializálódnom, mint coach’.
    [Ha valakit érdekel, végül az ebéd kérdését rugalmasan kezelem: sokszor hétvégén több napra is főzök, van, hogy pl. főzök olyat magamnak, ami 30 perc alatt megvan és van, hogy rendelek, de akkor a többieknek is 😊. Az árazással kapcsolatban pedig szakember segítségét vettem igénybe, aki vérprofi ezen a téren. Szeretek vérprofiktól tanulni 😊 Specializációnak meg az emberi potenciál felmérését és maximalizálást választottam, ezt lett a PACSI 😊]
  • Önismeret: már lerágott csontként hangozhat ez a szó, de továbbra is határozottan állítom, hogy kardinális fontosságú egyébként is, meg induló vállalkozóként is 😊 Nekem is nagy előnyömül szolgált, hogy tudom, bizonyos helyzetekben milyen reakcióra számíthatok magamtól. Pl. hogy tudom, hogy hajlamos vagyok bizonytalankodni, túlagyalni, komplikálni dolgokat és azt is tudom, hogy mikor teszem ezeket. Tudom azt is, hogy szeretem azt hinni, ’objektív vagyok magammal kapcsolatban’, ám ez a mindennapokban inkább erős önkritikát és kevesebb önelismerést jelent. Vagyis tudatosan szánnom kell időt arra, hogy elismerjem az eredményeimet 😊 Az alapos önismeret (mely folyamatosan mélyülhet) kockázat- és kudarccsökkentő hatású, és nem azért, mert nem fog az ember hibázni, hanem azért, mert tudja, hogy mi fog történni benne/vele, amikor igen 😊 És ha ezt tudja, akkor már nem is tűnik olyan kockázatosnak mégis nekifutni 😊
  • Vágyak megélése: Tavaly ilyenkor nagyon vártam már, hogy legyen végre olyan időszak az életemben, amikor azt ’csinálom, ami nekem fontos, amiben jó vagyok és ami másoknak is jó, szerettem volna újra megélni az alkotás, a teremtés folyamatát, hogy valami olyan történik, ami korábban nem és amiben örömmel vállalom a saját felelősségemet. Szerettem volna az eddigi tudásomra alapozva új dolgokba kezdeni, és új szakterületbe igazán mélyen beleásni magam. Egy vállalkozás indítása mindezekre ’remek játszótér’. Lelkességem nem ismert határokat az év 330 napján 😊 Valóban átélni mindazt, amire korábban vágytam, nagyon jó érzés. És lám, maradt még több mint 30 nap az évben így is, ami az aggályoknak, a félelmeknek, rosszkedvnek, a halogatásnak, a lustaságnak jutott 😊 Ezt elfogadni, hogy ezek IS az út részei, hogy bizony, még amikor a ’csillagok is együtt állnak’, akkor is van úgy, hogy  nincs kedvem, hogy nem sikerül….. ez nekem fontos tanulás, ahogyan az is, hogy ezeken át lehet és át is tudok jutni 😊

Mi az, amire még álmaimban sem gondoltam és lett belőle akár siker, akár kudarc?

  • Már az első hónapokban is lesznek ügyfelek! – Ha valaki azt mondja nekem, hogy január második felében lesznek ügyfeleim, nem hittem volna neki. Pedig többen is úgy voltatok vele, hogy a 2019-es évet magatokkal, magatokért és velem együtt kezditek 😊 Úgy alakult, hogy többőtökkel azóta is tartom a kapcsolatot és nagyon jó látni, hallani, hogy a coaching során generált energia, lendület és önismeret nemcsak kitart, hanem visz benneteket előre! És persze, ez sem történt teljesen ’véletlenül’. A váltásomra hosszabban készültem lelkiekben és anyagiakban egyaránt, ám aktív ’ügyfélszerzésben’ nem voltam egészen idén januárig. Utólag igazolva látom azt a gondolatomat, hogy előnyös az, ha ’személyes márkaépítés’ időben hamarabb kezdődik, mint az ’értékesítés’ maga. Mielőtt idén januárban kimondtam direktben azt, hogy ’a mai naptól főállású coach vagyok, itt vagyok, gyertek és dolgozzunk együtt’, azelőtt már egy éven keresztül gyártottam tartalmat, facilitáltam remek beszélgetéseket, hoztam létre meet-upokat – azaz mutattam meg magamat. Azt gondolom, hogy ez jó volt így, hiszen mire valóban vállalkozóvá váltam, addigra már voltak olvasóim, követőim, ’ismeretlen ismerőseim’ sokan, akik közül többen is valódi ismerősökké, barátokká, ügyfelekké is váltak 😊
  • Álmomban sem gondoltam volna azt, hogy 2019. január 4-én, a főállású vállalkozásomba állásom 4. napján már „betegszabira” fogok menni … kificamítottam ugyanis a bokámat (erről persze írtam, mert a kezem ettől még működött :D), ahogyan azt sem gondoltam volna, hogy egy szép, látási viszonyokban rendezett meleg nyári napon rommá töröm az autómat annyira, hogy jobb döntés lesz eladni és venni egy újat ☹ Csak hogy biztosan emlékezzek a történtekre, a baleset során megsérült az ujjam és sínbe is kellett tenni, mely több napon keresztül vádlón emlékeztetett a történtekre (bizony, volt ebben önvád rendesen). És ha mindez nem okozott volna elég bizonytalanságot, nehézséget, akkor ráadásként szeptemberben megműtöttek epekővel. Szerencsére ez utóbbit már tudatosan terveztem pont azért, hogy amennyire lehet, redukáljam akár a munkából való kiesésemet, akár a járulékos nehéz érzeteket magamban. Mert hogy ezek az esetek azért masszívan felhangosították bennem az összes aggályomat, kételyemet és alaposan megcincálták a magamba vetett hitet is (biztos, hogy a vállalkozni akarok? biztos, hogy tudok venni egy másik autót és nem kopik fel az állunk? biztos, hogy meg tudom én mindezt csinálni?)

    Jelentem, nem adom könnyen magam és az utóbbi években kifejlesztett tudásom szerint külső segítséget (mentor, szupervízor, barát, család) is kértem. Így volt alkalmam nemcsak az ’átmeneti hithiány’ állapotot és következményeit megélni, hanem sikerrel túl is jutni rajta. És tudom, hogy hullámvölgyek mindig is voltak és lesznek is és egyre többet tudok, tanulok arról, hogy hogyan is vészelhetem át ezeket az időszakokat a legjobban 😊  
  • Úgy indultam tavaly ilyenkor, hogy lesznek rendezvényeim. Mert speciel pont vállalati rendezvényekkel foglalkoztam az alkalmazotti létem utolsó éveiben, szóval úgy gondoltam, hogy ezt biztosan tudom, hogyan is kell. Amolyan pár órás, workshopos, beszélgetős, egy-egy témát boncolgató előadásokra gondoltam, kb. kéthavi rendszerességgel. Ehhez képest egyet terveztem és mivel arra kevés volt a jelentkező, ezért elmaradt. Nem szégyellem bevallani, hogy csalódott is voltam, bekapcsolt a ’mit csinálok rosszul?’ lemez elég hamar. Jobbnak láttam hát másokkal is beszélni arról, hogy mi is ebből az én tanulságom. Persze több is van (időzítés, téma, célcsoport, helyszín, stb), számomra most a legfontosabb, hogy egy elmaradt rendezvény nem egyenlő azzal, hogy soha nem is fog sikerülni összehozni egy másikat 😊 Ezen a ponton feladni olyan lenne, mintha meg sem próbáltam volna. Úgyhogy készüljetek: azért is fogok olyan rendezvényeket összehozni, hogy pótszéket kell majd behozni! 😊
  • Az első blog bejegyzéseimet az év elején tényleg csak a magam kedvére írtam, amolyan ’terápiás’ jelleggel kiírtam magamból mindent, hiszen a tavalyi és idei években nagy változások történtek, pontosabban nagy változásokat generáltam én magamnak. Hamar kiderült számomra, hogy jól esik, ha ezekről beszélek és írok is, könnyebben tudom feldolgozni és hamar látszódott az is, hogy Te kedves Olvasóm, pedig partnerem vagy és értő figyelemmel olvasod a soraimat 😊 Ezt szívből köszönöm, jó érezni azt, hogy többen is vagyunk, akik hasonlóan gondolkodnak és éreznek! Azt is hallom Tőletek, hogy a soraim bátorításul, megerősítésként szolgálnak, melyek hullámain megmozdultok és tesztek magatokért. Sokan írtok nekem a kommenteken keresztül, külön üzenetekben, emailekben, hogy hogyan és miként is támogatott benneteket ’az a bizonyos írásom’, hogy hogyan inspirált benneteket az, hogy ha még egyszer is, de beszéltünk egymással. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy általatok én is ajándékot kapok, mert fantasztikus azt érezni, hogy ’beengedtek’ és kapcsolódni tudunk úgy, hogy az előrevisz benneteket! Azt írjátok, mondjátok, hogy szeretitek az írásaimon keresztül érződő pozitív hozzáállást, emberséget, hogy ’hasonlítok rátok’, hogy merek írni örömről és bánatról egyaránt, hogy úgy vagyok pozitív, hogy nem vagyok ’túl rózsaszín’, de nem is mindig akarom megmondani a ‘tutit’, vagy nem akarok tökéletesnek tűnni. Örülök a benyomásaitoknak és sokszor mondtam már meg fogom is: KÖSZÖNÖM! Már egy jó ideje nem csak magam miatt írok, hanem miattad is kedves Olvasóm! Örülök, hogy ebben a formában is adhatok Neked is – és nekem elég jó, ha mindig ’csak egy embernek’ adok: épp annak, akik olvassa a soraimat: épp Neked!
  • És amíg a blogírással kapcsolatban a fentieket egyértelműen pozitív hozadékként élem meg, addig igen, van árnyoldala is a dolognak, mint ahogy a fény sincs az árnyék nélkül. Az nekem természetes, hogy mindannyian mások vagyunk és ebből kifolyólag mindenkinek más fog tetszeni, szóval nem törekszem arra, hogy ’mindenkinek megfeleljek’, ám nem törekszem arra sem, hogy ’szuperkülönleges’ legyek. Önmagam akarok lenni, olyan, amilyen én vagyok: emberszerű magatartással, tele gondolatokkal, jó sok érzéssel, jó és rossz döntésekkel, örömmel és bánattal, olyan valaki, aki igényes a munkájára, környezetére, másokra és magára is. Ám időről-időre van, hogy valakinek mindez mégis ’túl rózsaszín’, ’túl negédes’ vagy csak ’túl valamilyen’ és páros lábbal ’belém száll’, csak azért mert neki az esik éppen jól. Nekem meg nem esik jól még akkor sem, ha ebből a helyzetből azért elég kevés van. Az önvizsgálatnak szerintem mindig ideje és helye van és az ilyen esetek pedig csak fokozzák bennem a késztetést és egyben tanítanak is: hol a határ(om)? Mi szól rólam és nekem és mi arról, aki épp ’fikáz engem’? Ebben is mindannyian különböző ’szinten járunk’ és lehet úgy, hogy egy párbeszédben, egy helyzetben, pont én vagyok ’lejjebb’. Erre nyilván fájdalmas rájönnöm, hiszen más dolog a sérülékenységről beszélni, mint azt megélni – megélni azt, hogy ’bah! bizonyos pontjaim a többéves ápolás mellett is ki-ki sebesednek és vérezni kezdenek a mai napig’.

    Amit viszont nem tudok jól tolerálni az a nagyképűség. A szakszerű, hivatástudatból űzött nagyképűség. Amikor pökhendi melldöngetéssel érkezik a lekicsinylő kinyilatkoztatás felém, mert az a másik ember aztán tutira tudja a tutit. Beismerem, rám ez sokkolóan hat. Nagy szemeket meresztek, hogy ‘fú, hát ez valszeg még nem ment ki a divatból …. meg valszeg nem is fog’. Nehezemre esik jól reagálni rá, különösen, ha egy olyan személytől érkezik, akit amúgy meg nagyra tartok és elismerően tekintek a munkásságára. Ilyenkor már legalább megpróbálom a ’korrektív’ érzés- és viselkedésmintáimat előhívni, ám ez nem mindig megy – ettől meg csalódott szoktam lenni. Ami felvidít viszont, hogy tudom azt is magamról, hogy remekül tanulok és kitartó vagyok, ez a két dolog máskor is kisegített a ’pácból’ – így innen is mondom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy ezek a sorok neki szólnak és szeretné ezt az inget leemelni a polcról és magára húzni: nem fogom feladni. Könnyen biztos nem adom fel és köszi, hogy mutatod, hol és mit kell tovább tanulnom. Pont ezt teszem 🙂

Itt a vége?!

Dehogy! 🙂 A blog folytatásban szó lesz a

  • jövőbeni terveimről
  • a konkrét számokról: megéri vagy nem éri meg nekem a vállalkozósdi
  • a legsikeresebb bejegyzéseimről és legkedvesebb coaching emlékeimről
  • mindarról, amit én tanulságként megéltem és kínálom Neked szíves felhasználásra 🙂

Ha abszolút szemfüles vagy, akkor biztos nem kerülte el az a figyelmedet, hogy a PACSI-t (Potenciál Aktivizáló Coaching a Sikereidért) még kedvezményes áron szerezheted be – de már csak 2019. december 31-ig.

Ha mindez hidegen hagy, ám egy díjmentes 0. coaching alkalomra azért neveznél, azt itt teheted meg:

IDŐPONTFOGLALÁS

Gazdálkodj Okosan - VadAgnes.Coach Blog
Blog

Gazdálkodj Okosan, mert Te is Nyerhetsz!

Vedd könnyedén! Dobta oda nekem igazán könnyedén egy egykori kollégám. Nem kell mindent olyan komolyan venni, tanuld meg lazán kezelni a dolgokat – folytatta, én pedig még mélyebbre süllyedtem saját magamban.

Bénának éreztem magam, mert én ezt nem tudtam megcsinálni, ráadásul ezt még világosan az arcomba is tolták. Attól esett igazán rosszul, mert legbelül tudtam, hogy igaza van. Én tényleg komolyan szoktam venni a dolgokat, meg az egész életet: kigondolom, megtervezem a dolgaimat és aztán odateszem magam. De miért baj ez?

A változás akkor kezdődött bennem, amikor nem a fenti kérdésre próbáltam válaszolni, hanem feltettem egy másik kérdést:

Mi változna, ha tudnám az életemet lazábban venni? Ha tudnék az életre játékossággal, lazán is tekinteni és nem csak kizárólag komolysággal?

Arra jutottam, hogy aki játékossággal, lazasággal IS tud tekinteni magára és az életre, akkor több lehetősége nyílik az öröm és a saját kreativitásának a megélésére.

Történik ez azért, mert ha valamire játékosan nézünk, mondhatni játéknak veszünk, akkor abba sokkal jobban belefér az, hogy valami nem sikerül. Vagy nem úgy sikerül, ahogy én azt gondoltam, ahogy én azt elterveztem.

  • Jobban belefér a kudarc. IS.
  • Jobban belefér az öröm, hiszen játszani jó, az ember felszabadul és a játék öröme az, ami tovább viszi a folytatáshoz.
  • Jobban belefér az izgalom is és a naivitás is, hiszen egy játékban sem tudom, hogy mit hoz a következő lépés, izgalommal tölt el és el tudom hinni magamról, hogy nyerhetek is.
  • Jobban el tudok mozdulni a határaimtól, a fenntartásaimtól, a félelmeimtől. Amit szoktuk racionalitásnak is hívni. Ám az agy egyben egy korlát. IS.
  • Jobban tudok rugalmasan igazodni az új, ismeretlen avagy éppen nem várt helyzethez. Nem sokkol agyon az, hogy valami nem olyan, amilyennek azt én elgndoltam.

Szóval most ott tartok, hogy az élet egy játék. IS.
És persze ettől még komoly munka is. Amivel (amúgy szintén) nincsen baj.

Az én ’játékossági potenciálom’ javuló tendenciát mutat, legutóbb 84 volt egy 100-as skálán. Az előtt meg 76. Mert van egy teszt, ami ezt is tudja mérni 22 másik potenciál terület mellett.

Szóval változtam, mert változtatok.
És hogy mire jó is ez nekem, miért éri meg ezen dolgoznom?

Sokkal többször élem meg azt, hogy felszabadultabb tudok lenni. Mert persze, az élet tényleg nem mindig könnyű és rózsaszín. Vannak helyzetek, ami nehéz. Nekem is nehéz. Én is aggódom, idegeskedem, rágódok, érzem magam siralmasan, fáradtnak, levertnek.

Lazábbnak lenni nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve már soha többé nem fogsz rossz érzetekkel, nehézségekkel, problémákkal találkozni.

Dehogynem fogsz.

Ám ahogy hozzáállsz, az lesz sokkal másabb. Más lesz attól, hogy jobban irányítani tudod a figyelmedet, hogy mikor mire is figyelsz és hogy meddig is teszed ezt. Más leszel abban is, hogy megengedsz magadnak mindenféle érzeteket. Hiszen van olyan, hogy valami baromira fáj, hogy valami szívfacsaróan szomorú és akár kilátástalannak is hat.

Nehéz helyzetek nehéz érzetekkel jönnek, ez egy normális folyamat és egy normális reakció a részedről. Ám amint jobban ráérzel arra, hogy az érzéseidet Te magad gyártod, akkor jobban ráérzel arra pontra is, amikor már dönthetsz arról, hogy akarod-e még fenntartani magadban azt a hangulatot, érzést, vagy megnézed, milyen más lehetőséged van még?

Kicsit olyan ez, mint amikor vesztésre állsz a ’Gazdálkodj Okosan’ társasjátékban, a többiek már rég megvették a házat, kezdik berendezni, Te meg még róvod a köröket és folyton olyan mezőkre lépsz, amik a pénzedet viszik. Csalódott vagy, hogy neked nem sikerül és kicsit irigykedsz azokra, akiknek meg igen. Ám minden egyes alkalommal, amikor a ’szerencsekártya’ mezőre lépsz, megdobban a szíved és feltör benned a vágy, hogy ’Csak húzzak valami jó kártyát’. Minden egyes alkalommal lehetőség bukkan fel, hogy ’Igen, most végre történhet velem is valami jó’. Aztán, amikor végül mégsem jó kártyát húzol, akkor persze csalódott vagy, hogy ’a fene egye meg, most sem sikerült, micsoda peches alak vagyok, bezzeg Kati egy mázlista!’.

Ám láss csodát, legközelebb, amikor újra a Szerencsekártya mezőre érsz, a remény újra felizzik benned, hogy „Na majd most! Majd most igenis jó kártyát húzok és én nyerem meg a szobabútort!”. Teszed ezt annak ellenére, hogy korábban akár már többször is ’pofára estél’, többször is azt érezted, hogy ’Áh! Ez már veszett fejsze nyele, Kati fog nyerni’. Ám mégis képes voltál újra meg újra felizzítani magadban azt, hogy

Lehet máshogy! Lehet olyan nekem is, hogy jó kártyát húzok, hogy végre megszerzem azt, amit akarok”.

Tehát igenis megvan benned az erő, a lehetőség, hogy egy nehéz, néha reménytelen helyzetben is érez pozitív érzetet magadban! Képes vagy megrázni magad és azt mondani, hogy ’Nem, nem adom fel! Most dobok egy hatost, hogy újból húzhassak egy szerencsekártyát!” És bizony mész előre, végig csinálod.

Hogy nyersz-e a végén? Van, hogy igen és van, hogy nem. Van úgy, hogy igen, az erőfeszítésed meghozzák az eredményt és igenis lenyomod Katit és az utolsó körben megnyered a szobabútort és ezzel hamarabb rendezed be a házadat. Óriási örömöt, elégtételt érzel, hogy ’Lám, ezt is megcsináltam, pedig milyen sz@rul kezdtem’.

És van, hogy nem, nem jön össze, Kati bizony megnyeri a játékot. Csalódott vagy, mert a legtöbben szeretünk nyerni. Ám azt érzed, hogy ’Hát jó, ez most így sikerült, de legalább igazán megpróbáltam nyerni. Kár, hogy nem tudtam nyerni, na de majd legközelebb! Hiszen fogunk még játszani máskor is!’ Milyen könnyű volt ezt elképzelni, igaz?

És mindez ugyanarra mutat. Arra, hogy

Velünk születetten belénk van kódolva az a játékosság, hogy képesek vagyunk nagy küzdések közepette is tovább menni, megpróbálni a hitet, a reményünket feléleszteni, a lehetőségét megadni magunknak, hogy ’én is húzhatok jó szerencsekártyát’.

Azonban a felnőtt kor, a későbbi kudarcok valahogy elfeledtetik velünk, hogy ilyenek IS tudunk lenni. Hogy tulajdonképpen tudunk mihez kezdeni azzal, ha valami nem sikerül, képesek vagyunk továbblépni, képesek vagyunk elfogadni azt, hogy ’Igen, van az úgy, hogy néha nem jön össze. Van az úgy, hogy a dolgok nem állnak jól és én ettől nem érzem jól magam’.

Ám ne feledd: Te vagy az is, aki anno, gyerekként arra döntött, hogy ’Nem baj, nem adom fel! Húzok egy új lapot és nézzük mi lesz’. Te voltál az is, akinek időnként mégis sikerült legyőznie Katit – hát éleszd fel a magadban lévő játékosságot!

Akarj az lenni, aki egyébként is vagy: hogy használod a benne élő képességedet történjen bármi is.

Szóval, Te mikor akarsz változtatni? Mikor kezded aktivizálni a benned lévő potenciált?

Bármelyik nap jó nap lehet elkezdeni változtatni, ám ha úgy döntesz, hogy ezt még ebben az évben teszed, akkor 2019. december 31-ig 10%-os extra kedvezménnyel is tudlak a változtatásra serkenteni 😊.

Külön jó hír lehet az, hogy van számodra 60 percem, amikor megismerheted bővebben is, hogy miről is szól a teszt és a coaching.

Foglald le most a helyedet, legyen ez az első lépés a változásodban. Húzz most egy ’jó szerencsekártyát’!

Kép: A cikkel nem volt célom népszerűsíteni a játékot, ám dönthetsz úgy, hogy felidézed az emlékeidet és veszel egyet 🙂 A borítóképet itt találtam.

HVG Restart Konferencia 2019
Blog

Milyen Szülő Vagyok?

Te milyen szülőnek gondolod magadat? És vajon milyen is vagy valójában?
Tegnap a Restart konferencián voltam, ahol L. Stipkovits Erika is előadott a szülők típusairól. Mert hogy ebben is típusokba vagyunk sorolhatók 🙂

Bevallom, volt egy pár alkalom, amikor nagyokat nyeltem a felismerés hatására. Úgyhogy gondoltam, elhozom ide is Nektek is, mert ha tudunk dolgokról, akkor tehetünk értük, vagy ellenük – mikor mire van éppen szükségünk. Ha meg nem tudunk róluk, akkor aztán az esély is elvész a változtatáshoz.

Szóval szemeket nagyra nyitni, íme a típusok:

BOROSTYÁN  SZÜLŐ

Készséges, segítőkész védelmezi, óvja, félti gyermekét. Megnehezíti autonóm  törekvéseit, nem mer elég önállóságot adni gyermekének. Ezzel csökkenti gyermeke önállóságát és a felelősség alóli felmentés által, felelősségérzetét is. A gyermek küzdőképessége, problémamegoldó képessége nem tud kifejlődni.

Nem örül, ha gyermeke felnő és le akar válni mert akkor szembe kell néznie saját magányosságával, személyes problémáival. Felnőtt gyermekére is rátelepszik mintegy fontosságát bizonyítva. Nem érzi fontosnak magát és ezt a  gyermekéről való folyamatos gondoskodással akarja kivívni. Felnőtt gyermekét is túlfélti irányítja, retteg gyermeke elvesztésétől. Nincs határ kettőjük életében.

Mit tegyünk? / ha észleljük magunkon a jegyeket/

  • Tekintsünk magunkra önálló értékes emberként
  • Szervezzünk magunknak gyermek nélküli programokat
  • Tekintsünk gyermekünkre önálló független személyként
  • Bízzunk a gyermekben a  képességeiben

SZÜLŐSÍTŐ SZÜLŐ

Az ilyen szülő tudattalanul felcseréli a szerepeket és elvárja, hogy gyermeke mintegy az ő szülőjeként viselkedjen. Gyermekére annak életkorát, erejét képességeit  meghaladó feladatokat ró. Párkapcsolati problémák esetén gyermekét társpótlékként használja, esetleg döntőbíró vagy szövetséges szerepébe kényszeríti. Nem adja meg a gyermeknek a szükséges biztonságot, kiszámíthatóságot. Tudattalanul ellopja gyermekkorát, koravénné  teszi őt, mivel saját problémáival felnőtti felelősséggel terhei meg.

A szülősítés nem csupán apa-anya probléma az egész család hibás működését jelzi. A minták szerint azok a szülők szülősítenek, azok várják el a gondoskodást akikre gyermekként is ezt a terhet rótták.

Mi jellemzi a gyermeket szülősítő szülője mellett ?

Számtalan negatív következménnyel kell szembenézniük. A gyerek túlterhelődik, mert a szeretett személy szükségleteit tartja szem előtt, az ő igényeit szolgálja. Azt tapasztalja egész életében, hogy csak akkor szeretik, ha másokat támogat, miközben önmagáért nehezen tesz. Nincs tapasztalata arról , hogy önmagáért is szerethető. Mivel a faladatok meghaladják a képességeit, sokszor él át kudarcot, érez bűntudatot. Önmagát hibáztatja, ami csökkenti önbizalmát, örök bizonytalanná teszi őt.

IDOMÁR SZÜLŐ

Az idomár szülő jót akar gyermeknek, ám nem képes arra, hogy a gyerek valós igényeihez alkalmazkodva adjon feladatokat, jelöljön ki  célokat és nyújtson elismerést. Az idomár szülő bezsebeli az elismerést gyermeke teljesítményéért . Életéből hiányzik a spontaneitás és nem igazán kreatív. Másokkal szemben maximalista, önmagát is nehezen fogadja el. Versenypályává alakítja saját és gyermeke életét, de  a sikereknek sem tud örülni, mert fél attól, hogy ha legközelebb kudarcot vall, akkor elveszítheti számára a  legfontosabbat: a szeretetet és az elfogadást. Meggyőződése, hogy mindent kézben kell tartania. Számára a legjobb nem jó, csak a tökéletes a cél elérése érdekében gyakran él érzelmi zsarolással. Üzenete: mindig a kötelesség az első és csak ezért jár elfogadás és szeretet.

Mit tegyünk ?

  • Vizsgáljuk meg a gyermek irányába tett elvárásokat.
  • Próbáljuk gyermekünk hibáit, kudarcait bátorítással fogadni.
  • Vegyünk részt gyermekünk életében, biztassuk, ismerjük el erőfeszítéseit.
  • Érzelmeinket természetességgel mutassuk meg , biztassuk őt is erre, viselkedjünk spontán módon, rugalmasan, fejlesszük gyermekünk kreativitását.

JÓ FEJ SZÜLŐ

A jó fej anya, apa nem vállalja  fel a szülői szerepet, azzal akar imponálni gyermekének, hogy nem veszi fel a szabályalkotó, korlátozó, határozott irányt mutató szülői funkciót , nem vállal felelősséget , hanem barátként viselkedik vele. A jó fej szülő vagy hasonló szülője mintáját követi, vagy ellenkező neveltetést kapott és szülőként nem akarja ismételni a  szigorú nevelési módszerek miatt elszenvedett sérüléseket.

Bárki hordozhatja magán a jó fej szülő jegyeit, aki túl engedékeny és felelősségvállalás terén egyenlőnek tekinti magát gyermekével.

Hagyja elmosódni a határokat maga és a gyermekei közt, ennek eredménye egyfajta egészségtelen összegabalyodás. Előfordul , hogy együtt bulizik, pasizik , vagy csajozik gyermekével , vagy bevonja őt párkapcsolati problémáiba.

Mi jellemzi a jó fej szülő gyermekét ?

Figyelemzavar, magatartászavar, önbizalomhiány, kortárskapcsolatok deficitje.

SZUPERSZÜLŐ

Saját tehetségét, fontosságát eltúlozza, gyakran saját magát tartja a létező legjobb szülőnek. Gyermekét illetően is túlzó csodálatot vár el másoktól. Gyermekét gyakran saját, be nem teljesített vágyainak megvalósítására ösztönzi. Mindent jobban tud gyermekénél és a pedagógusoknál is.

Hiányos az empátiája, szeretetét csak akkor mutatja ki , ha gyermeke az elvárásainak megfelelően teljesít. Nem érzékeli, amikor mások előtt gyermekével gonoszul  bánik. Azt hiszi magáról, hogy kiváltságos teremtmény és kapcsolataiban is gyakorta önző.

Érezhet átható irigységet, rivalizál gyermekével még annak felnőttkorában is. Sokszor a pénzt hajtja, verseng, gőgős és fennhéjázó is lehet.

MÁRTÍR SZÜLŐ

A mártír szülő szlogenje lehetne: Hát ezt érdemlem én? Pedig mindent megtettem érted ! De ne is törődj velem!

A szülői léthez hozzátartozik, hogy sok mindenről le kell mondanunk. Azonban nem könnyű eltalálni, hogy mit adjunk fel életünkből gyermekünk boldogulása érdekében és mikortól van szó rosszul értelmezett „önfeláldozásról”. Azonban mindig magunk döntjük el mit vállalunk és mit nem.

A mártír szülő jellemzői

  • Lemond igényeiről, vágyairól.
  • Minden cselekedete a mások, elsősorban gyermeke szükségleteiről szól.
  • Gyermekében és környezetében állandó bűntudatot kelt és felemlegeti az áldozatot.
  • Alacsony az önértékelése, a túlsegítés ennek kompenzálása, hogy önmagát fontossá nélkülözhetetlenné tegye.
  • Érzelmi zsarolásával, viselkedésével folyamatosan manipulálja gyermekét.
  • Saját családjában élő gyermekétől is azt várja el, hogy bármikor álljon rendelkezésére, ha nem így történik, akkor megsértődik .
  • Nem igazán képes arra, hogy meghallgassa gyermeke gondjait, inkább panaszládaként használja a körülötte élőket.

Mit tegyünk, ha észleljük a jeleket?

Gondoljuk át , hogy vajon  mi az amit gyerekkorunkban nem kaptunk meg ? Vajon nem magamnak adom e a hiányok pótlására ?

  • Figyeljünk arra, hogy gyermekünk gyermek maradhasson, támogassuk kezdeményezéseit.
  • Tanuljunk meg nemet mondani és keressünk magunknak elfoglaltságot, hobbit.
  • Tanuljunk empátiát és gyakoroljuk ezt gyermekünkkel, családtagjainkkal szemben .

ÜVEGHEGY SZÜLŐ

Bizonyára minden szülő érzi néha , hogy jobban tudja szeretni gyermekét, amikor az már elaludt vagy távol van tőle. Ha  viszont csak távollétében tudunk szeretettel gondolni gyermekünkre, tekintsünk magunkba: vajon tudunk-e mélyen szeretni ?

Az üveghegy szülő kötelességtudó, teszi a dolgát, de gondoskodásra csak fizikai síkon képes. Elérhetetlen és megközelíthetetlen. Érzelmi értelemben is. Az időt csak a gyermek mellett tölti és nem vele. Képtelen melegséget, szeretetet adni, mivel eredeti családját is hideg távolságtartó kapcsolatok jellemezték, maga sem kapott elfogadó szeretetet. Fél az intimitástól közelségtől.

Elvárja a gyermekétől, hogy egyre önállóbb legyen, mindent oldjon meg valahogy. Emellett gyakran elutasítja a gyermek kezdeményezéseit. Érzékelteti szavakkal is, hogy az érzelmek fölösleges dolgok , szégyellnivalók, a gyengédség pedig gyengeség.

Az  üveghegy szülő gyermekének párkapcsolata

A szeretethiány nyomot hagy a gyermeken és felnőttként ezt próbálja pótolni. Az alárendelt helyzetben élők gyakran üveghegy szülő mellett nőttek fel.

Felnőttként a szeretet legapróbb  morzsáit is túlzottan viszonozzák, mert vágynak az elfogadásra a figyelemre . Rettegnek az elhagyatástól és ragaszkodnak párjukhoz . A gyengédségre vágyik, de közben képtelen azt fogadni, mert zakatol benne a parancs: Ne gyere hozzám túl közel.

Kerülik a mély  érzelmi kötődést a partnerükkel szemben. A személyes kommunikációval is gondjaik vannak. Felnőttként maga sem tud mély szeretetet adni, valódi intimitást megélni, de egy életen át sóvárog érte.

AGRESSZOR  SZÜLŐ

Gyermeke /szerinte/ nem megfelelő viselkedésére verbális vagy fizikai agresszióval reagál. Cinikus leértékelő, megalázó  megnyilvánulásai vannak.

Ha a gyermeket baj éri a segítés helyett őt hibáztatja. Mások előtt is leszidja, támogatás helyett kioktatja. Agresszív viselkedésének oka a szülői bizonytalansága, feszültségeit a gyereken vezeti le. A bántalmazással gyakran önbizalomhiányát ellensúlyozza, agresszióval akarja kimutatni a fölényét.

Mi jellemzi a  gyerekeket ?

A bántalmazásokat elszenvedett gyerekek nehezen látják magukat értékesnek, szerethetőnek. Az őszinte érzelmeket vagy dicséretet hihetetlennek tartják. Csökkent értékűnek érzik magukat és nem hiszik, hogy bárki is szeretni tudná őket. A gyerek lelkében állandó a nyugtalanság, haragot érez mind a bántalmazó, mind az őt megvédeni nem tudó szülő ellen. Bizalmatlanok, állandó szorongással tekintenek a világra, hiszen azokra sem számíthatnak, akiknek szeretniük kellene őket.

BÁTORÍTÓ  SZÜLŐ

Az elég jó, bátorító szülő biztonságot nyújt, ugyanakkor teret is ad. Engedi, hogy a gyermek megismerhesse és gyakorolhassa  a képességeit és bűntudat nélkül kilépjen a világba .

Úgy válhatunk hatékonyabb szülővé, ha a gyermekünk születésétől fogva törekszünk a legjobban figyelni rá, szinte belehelyezkedni a lelkébe .

A bátorító szülő arra biztatja gyermekét , hogy természetességgel fejezze ki érzelmeit , élje meg a szeretetet, az örömöt, a dühöt, a haragot . A gyermeke így tudja aztán felnőttkorban is megélni az érzelmeit, megteremteni az intimitást, anélkül, hogy attól tartana kiadja magát.

A szülő érzelmi támogatása esetén még a félénkebb gyerekek is képesek bátrabbá válni és hatékonyabban viselkedni, ha ehhez támogatást kapnak, azáltal, hogy a szülők biztatják és dicsérik őt , előre látják hol lesz a gyerek problémája és megpróbálnak ezen segíteni.

A bátorító szülő hiteles is : életével cselekedeteivel példát is mutat a gyermeknek, másokkal is empatikusan bánik.

Kutatások sora igazolja, hogy jobban fejlődnek azok a gyerekek, akik az önállóság  mellett érzelmi támogatást, bátorítást kapnak a szüleiktől.

A szülői biztatás, dicséret a gyerek döntéseinek támogatása a problémamegoldó készséget fejleszti, ill. hatással van tanulmányi eredményeire .

Az elég jó szülő megtanítja gyermekének a kudarcok elviselését, mert tudja, hogy az életben sokszor sok minden nem úgy sikerül ahogy elképzeljük. A kudarctűrő képességnek pedig jó hasznát veszik majd a nehézségek esetén.

A kudarc frusztráló, de az  a gyerek, aki enélkül nő fel, nem lesz képes arra, hogy kiharcolja magának mindazt, amire az életben szüksége lehet. A frusztráció tehát szükséges rossz , de azzal segíthetünk gyermekünknek, ha hagyjuk , hogy néha csalódjon, mert így fel tudja mérni és elfogadni képessége határait.


Forrás: L. STIPKOVITS ERIKA: SZERETETTEL SEBEZVE című könyve alapján összefoglalta Szentmihályi Judit

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

De Ki Vagyok Én?

Valamikor 2016 őszén … Ülök a meetingen és nem értem. Nem értem őket, nem értem, amit beszélnek.

És nem értem magamat sem, hogy mit nem értek, hiszen egész életemben multinacionális környezetben dolgoztam. És nem az angolról van szó, hiszen jómagam is sokszor kapom magam azon, hogy hamarabb jönnek az angol kifejezések a számra, mint azok magyar megfelelői. Pedig istenemre, nem flancolok ezzel. Eddig persze (most már bevallom) fura szemmel néztem azokra, akik pl. kéthavi külföldön élés után már ’törték a magyart’ és angol szavakat tűzdeltek a beszédükbe, majd mondogatták, hogy ’őőő, hogy is van ez magyarul?’. Mára már kicsit megbocsátóbb vagyok ezzel, mióta magamon is tapasztalom, hogy basszuskulcs, tényleg van olyan, hogy hamarabb ugrik be az angol szó, mint a magyar. Kevésbé lennék ettől ’magyarabb’ avagy éppen ’jobb avagy rosszabb’? Nem hinném.

Szóval az angol tudásomra nem foghatom, hogy mi is bennem ez a merő értetlenség. Hogy hiába hallom, de nem értem. Pontosabban értem, csak nem szeretem azt, amit hallok. Nem tetszik az, amit mondanak. Még pontosabban: egy egészen kicsi énemnek tetszik az, amit mondanak, de a nagyobbik részem ellenkezik. A nagyobbik részem nem ért egyet.

A nagyobbik részem már azt érzi, hogy ez színjáték. És én már nem akarok ebben a darabban részt venni. Nem akarok, mert ahhoz, hogy részt vegyek, olyasmit kéne csinálnom, ami nem vagyok. Vagy csak nagyon kis részben vagyok én.

Na de akkor ki vagyok én?

Mert hogy eddig én itt főszereplő voltam. Azt éreztem, hogy teljes energiával, teljes lelkesedéssel és sikeresen végzem a munkámat. És más is így gondolja.

Ám azon a meetingen azt éreztem, hogy csak részben vagyok én már idevaló. Hogy már nem tudok teljes énemmel, teljes lelkesedésemmel, teljes energiámmal itt lenni. És ezek nélkül sikeres sem tudok lenni. Hogy nekem már ’viselkednem kell’, hogy már ’el kell játszanom valamit’, ami piszkosul nem esik jól. Mert valaki olyannak kell lennem, aki nem vagyok.

Na de akkor ki vagyok én?

Eddig a pontig nem voltak ilyen gondjaim. Az egyik legígéretesebb fiatal (35 év alatti) női vezetők közé tartoztam a vállalatnál. Teljesítmény értékeléseimben olyanok hangzottak el: hogy ’sosem az elvártat hozza, hanem annál sokkal többet. A kiválót’.; vagy, hogy ’Elképesztő potenciál lakik benne, minden készség megvan benne ahhoz, hogy igazgatói szintű feladatokat is ellásson’.

És azon a meetingen ülve mégis azt érzem, hogy mindez csak egy ’kéreg’ rajtam. Hogy viselek valamit, ami nem illik hozzám. Már nem passzol úgy, ahogy korábban passzolt. Kilógok belőle, túl szűk és én végtelenül utálom ezt az érzést. Frusztrál, mert nem értem, hogy mi zajlik. Frusztrál, mert azt érzem, hogy ahhoz, hogy megint ’passzoljanak’ a dolgok, valamit fixálni kell bennem.

Te jó ég, elromlottam!
Valami rohadtul elromlott bennem. De mi?!

Nézem és hallgatom a meetingen ülőket és mintha egy üvegfalon keresztül nézném őket. Azokat a kollégákat, akiket amúgy nagyra becsülök és szeretek velük együtt dolgozni. Most is őket látom az asztalnál. De valami mégis más.

Én vagyok más.
Miattam van ott az az üvegfal és nem miattuk. Én akarom, hogy ott legyen az üvegfal és nem ők.
Érzem, hogy feszülök belülről. És ez a feszülés most más. Nem a szokásos ’munkaizgalom’, amikor ’meg akarok oldani valamit’ érzet. Hanem inkább úgy feszülök, mint amikor a napégett bőr hámlani kezd. A régi bőr már szűk, felszakadozik, mert alatta nő az új bőr. Az új bőr viszont érzékeny még, hiszen nagyon vékony, megérez mindent, ami éri. És mégis, ezt a folyamatot már nem lehet megállítani: az új bőr utat tör magának. Eltaszítja magától a régit, sürgeti ő maga is az elválást. Hadd peregjen, hadd menjen a régi! És jöjjön az új! Az új bőröm az, aki feszül a meetingeken. Aki még nem látszik ki teljesen, de már ott van. Érlelődik és felszínre akar jönni.

Új bőr – új én. Mondhatnám.

Na de akkor ki vagyok én?

Valami bennem van, ami ki akar jönni. Ki akar törni. Érvényesülni akar. Akarja, hogy lássam, hogy lássák. Akar engem. És én is akarom.

Valami, ami mindig is ott volt. Talán használtam már eddig is, talán nem – ebben bizonytalan vagyok. Abban vagyok biztos csak, hogy most, éppen most, nem használom. És tulajdonképpen jó ideje nem használom már. Nem használom azt, ami bennem van. Nem használom ezt az erőt.
Az erőmet.
A tehetségemet.
A potenciálomat.

Nem élem meg mindazt, ami vagyok és aki vagyok.

És ez feszít. Nagyon-nagyon feszít.
Most kap értelmet az, amit már korábban is jeleztek nekem: hatalmas potenciál van bennem. Lehetnék ez, vagy az, akár amaz is. Csak épp nem leszek. Telik az idő, és én nem leszek igazgató. Meg nem leszek más sem. És fene tudja, hogy mi kellene nekem ahhoz, hogy az legyek, amit ŐK szeretnének bennem látni.

Mert a helyzet az, hogy magamban már egyre inkább valami mást látok.
Valaki mást látok.
És az a valaki már egy ideje nem igazgató akar lenni. Vagy nem olyan igazgató akar lenni, akit ők akarnak. Az ő útjuk, már nem az enyém. Amit ŐK akarnak, azt nem ÉN akarom.

A feszülés érzet csak akkor hagy alább, amikor az új bőrömet kezdem figyelmesen vizsgálni. Amikor óvatosan tapogatni kezdem, amikor végig gondolom, hogy mi is vezetett addig, hogy új bőröm kezdjen nőni. Leégtem egy párszor? Le ám 😊 Mert én a déli napsütésben is mentem napozni, meg akkor is, amikor felhők borították az eget, akkor is, amikor esett és fújt, és akkor is, amikor nem akartam már napozni – pedig belül valami már erősen tiltakozott. Valahol legbelül éreztem, hogy ez így nem jó, ez így nem helyes: védtelen bőrrel nem mehet az ember lánya napozni! Ezt nem fogom büntetlenül megúszni, az tuti…

Én most a napozás analógiát használom, de érzem, hogy Te mégis pontosan tudod, hogy miről beszélek. Pontosan érted, mert ismerős Neked az az érzés, amikor van benned valami érzet, fene tudja mi, nem is biztos, hogy adtál neki nevet – meg nem is nagyon veszed figyelembe, ha jelez. De mégis: érzet szintjén jelen van. És jelez, hogy ez így nem jó. Nem oké. Csak épp Te nem figyelsz rá. És ezt most lehet, hogy elég sz@r is olvasni. Nem mindig kellemes érzés, amikor szembesülünk a magunk süketségével vagy vakságával. Könnyen lehet, hogy most sem történik meg és fogod magad, aztán becsukod ezt az oldalt, mondván, hogy ez rád nem vonatkozik. És én nem neheztelek rád, majd érzed, ha másként kell döntened. Ám ha mégis tovább olvasol, akkor figyelj.

Figyelj, mert speciel, én elég nehezen vettem észre, hogy a feszülés, amit érzek, a jel.

A jel, hogy valami kezdődik. Hogy valami változik.
Hogy valaki változik.

Hogy ÉN változom.

Átváltozom. Vagy épp megérkezem ahhoz, aki mindig is voltam.
Ez, ugye, nézőpont kérdése. Mindannyiunknak más lehet a jel. De legtöbbször egy érzet, egy hang az, ami valami olyasmit mond „ez nem én vagyok”.

Na de akkor ki vagyok én?

Hosszú utazás kezdődött el azon a meetingen. Ezt csak a mából, 2019-ből, visszanézve tudom. Ahogy azt is, hogy ez az utazás még tart akkor is, ha már az elmúlt években elég messzire jutottam.

Messzire jutottam: önmagamban. A magamba való figyeléssel végre megértettem azt, hogy miről szólok én, hogy ki vagyok én? Hogy mik fontosak számomra, hogy mi számomra az érték? Hogy végre megértettem, hogy nem attól lesz nekem jobb, ha megállás nélkül tolom a láthatatlan szekeremet, hanem ha megállok és eldöntöm, hogy melyik szekeret is akarom tolni. Mert ha megtalálom, megépítem a saját szekeremet, amit önfeledten és teljes energiával tolok, akkor az a szekér messzire fog menni – és messzire visz engem is. Ráadásul pont oda, ahová szeretnék menni. Nagy különbség!

Magammal összekapcsolódni, az öntudatosságomat növelni, meglátni és megérteni önnön magam – na ez, minden változás alapja.

Ha már értem magam, hogy ki vagyok és miért vagyok, akkor könnyű meghatározni, merre van az irány és mi a cél. Amikor a belsőm életre kel, akkor már egyértelmű, hogy mit kell tennem. Hogy hová kell lépnem. Akkor már nincsenek kérdőjelek, feszengések azzal kapcsolatban, hogy ’miért csinálom’, hogy ’minek vagyok itt’, hogy ’ki vagyok én’ – hanem pont azért csinálok valamit, mert TUDOM, hogy miért vagyok itt és TUDOM, merre tartok és TUDOM, hogy mi a célom, hiszen tudom KI is vagyok.

Szóval az helyzet az, hogy mostanra úgy gondolom (és igen, angolul fogom ezt most mondani…), hogy ’when the BEING comes alive, the DOING thrives’ – Amikor életre kell a lényed, aki igazán TE vagy, akkor éred el a legnagyobb hatásfokodat, akkor érhetsz el a legtöbbet – mindazt, aki TE vagy, amiért TE vagy.

És mielőtt azt gondolnád, hogy ezzel itt az én utam vége, mert boldog vagyok, hogy megértettem mi lakozik bennem és most már örömmel tartok a saját irányomba, a saját céljaim felé, akkor mondom, hogy ez az út nem ért még véget. Őszintén szólva nem is tudom, hogy valaha véget ér-e, vagy valaha véget KELL, hogy érjen. Amit én érzek, hogy ’vedlés’ azóta is van 😊 Hogy időről-időre megjelenik a most már ismerős ’feszülés’ érzet, amikor tudom, hogy valami új készülődik, valami olyan kerül felszínre, ami eddig nem volt még a felszínen. Persze ne gondolod, hogy minden második hónapban valami ’új értelmet nyer az életem’ – nem mindig történik transzformáció, de alakulás, változás, az igen. Amikor új színárnyalatot nyer a bőröd, legyen az akár új vagy a régi, mert olyan ingerek érik, amitől változik. A különbség most már az, hogy sokkal többet látok és élek meg ebből a folyamatból és jó érzés látnom magam az új bőrömben. Jó érzés tudni, hogy a potenciálom, a belső erőm nyer teret magának.

És hogy ki vagyok én?

Az az ember, aki támogat egy másik olyan embert, aki hasonló cipőben jár. Aki épp most még ’feszeng’, mert legbelül azt érzi, hogy valami nem oké. Hogy nem akar már ott lenni, vagy azt csinálni, amit épp most csinál. De még maga sem tudja, hogy mit kellene tennie, de az a feszítő érzés már marja. Már nem tudja tovább tűrni. Már változtatna rajta. Már mindent megtenne azért, hogy végre megint ’nyugta’ legyen. Mert már azok az emberek ’sem elég jók’, akikkel korábban jól kijött, akiket amúgy meg bír. Már azt érzi, hogy belefáradt a mindennapos színházba. Amikor már csak egy vágya van:

Megtudni, hogy ki vagyok én.

Én ebben segítelek. A magam módján mindig is ez tettem: másokat támogattam. Csak még nem tudatosan. Csak még nem szakképzetten. Csak még nem hivatásszerűen.

Ma már tudatosan teszem, a ’hivatalos’ szakmai tudást is magam mellé szegődtettem az utamra. Mertem bízni abban, hogy nem vagyok egyedül azzal a hitemmel, hogy minden emberben ott van a saját maga potenciálja. Amit vagy használ, vagy pont nem. Ha már használja a benne rejlő erőt, akkor elérheti a számára ideális életet, jelentsen az bármit is. Ha a saját potenciája kiaknázatlan marad, akkor utoléri az aggasztó érzet: „ez nem én vagyok, de ki vagyok én?”

És lőn, valóban nem vagyok egyedül a világban, aki hiszi, hogy az emberi potenciál felszínre hozható. Egy nemzetközi coaching metodika alapszik rá és én örömmel a szívemben váltam Certified Human Potential Coach-csá, azaz Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach. Mára (egyedüliként Magyarországon) a metodika segítségével láthatóvá tehetem a láthatatlant: megnézheted Te magad is, hogy hogyan is állsz a potenciálod kiaknázásával. Itt vagyok, ha azt érzed, hogy végre tudni akarod, mi és ki lakik benned.

Itt tudsz egy díjmentes coaching időpontot kérni, ahol megteszed az első lépésed magad felé.

Ha érdekel a potenciálodat felmérő teszt, azt itt jelezheted és küldök információt.

VadAgnes.Coach Blog
Blog

Egyiknek Sikerül, a Másiknak Nem?

Ha mindenkinek ugyanannyi órából áll egy nap, hogy van az, hogy egyikünk vagy másikunk mégis többet ér el, mint a többiek? Hogy többet tud letenni azt asztalra? Hogy több jut neki? Hogy többet keres? Ha a rendelkezésre álló idő mindenkinek ugyanannyi, hogy lehet az, hogy némelyeknek jobban ‘kijut a jóból’?

Mi lehet a válasz, ha feltételezzük, hogy nem nyert a lottón, vagy nem ‘született bele a gazdagságba’, vagy nem ‘csak jó időben, jó helyen volt’?

Mi lehet a válasza azoknak a sikeres embereknek, akik láthatóan tényleg megdolgoztak a sikerükért?

A hozzállás. Ebben keresendő a válasz. A kiemelkedő eredményekhez kis lépéseken keresztül visz az út.


Ugyanis ők tudják, hogy MIT akarnak elérni.
NAGYOT álmodnak.
De KICSIben kezdik el megvalósítani.
Egyik LÉPÉST teszik a MÁSIK után.

A legtöbb ember épp az ellenkezőjét gondolja. Azt gondolják, hogy a nagy siker elérése időigényes és bonyolult. Ennek eredményeként ezer meg ezer dologgal vannak elfoglalva, sok dolgot csinálnak annak érdekében, hogy elérjék a céljukat.

A bibi azonban ott, van, hogy ez a sok minden bizony elfárasztja őket. Elárasztva, megterhelve érzik magukat, mert annyi mindent meg kellene csinálniuk a céljuk érdekében. Elvesztik szem elől azt a tényt, hogy a SIKER akkor jön, amikor NÉHÁNY DOLGOT teszünk, de azt IGAZÁN JÓL – és nem akkor, amikor sokat, de azt semmilyen hatékonysággal vagy eredménnyel. És mivel naponta azt élik meg, hogy ezt se, meg azt se sikerült befejezniük a hosszú listájukról aznapról, ezért hamar csalódottá válnak. És ha csalódottak, akkor nem motiváltak – így a sok előttük álló feladatból semmi, vagy csak nagyon kevés fog megvalósulni.

Szóval a lényeg a hozzáállás.

Amint megértjük, hogy MIT akarunk elérni (ami igenis lehet egy nagy dolog, számunkra nagy álom!), akkor azt bontsuk le kis lépésekre.

Olyan kis lépésekre, hogy már holnap pontosan tudjuk, hogy mit is kell tennünk azért, hogy a vágyott célunk megvalósuljon.

Nem sokat kell tenni vagy lépni.
Hanem eleget és azt jól.
Nem folyton rohanni kell, hogy minél hamarabb elérjünk valamit.
Hanem megtervezni és apró lépésekre lebontani. Amire pont annyi időt szánunk, amennyi a megvalósításához kell.

Ez akkor fog menni, ha elég kicsi a következő lépés és elég időt szánunk rá.
Azaz fókuszálunk rá.
Azaz arra fókuszálunk és nem minden másra.
Azaz addig nem fekszünk le, amíg azt az egy kis lépést meg nem tettük.
Azaz mindennap megtesszük azt a kis lépést a nagy célunk érdekében.
És ez a lényeg.

A PONTOS CÉL
Hogy tudjam, MIT akarok, merre van az arra és az fontos legyen nekem annyira, hogy nap mint nap tudjak érte tenni. A célom felé lépni.

A KIS LÉPÉSEKRE lebontott terv.
Értsem meg annyira a célomat, hogy képes legyek azt kisebb célokra, lépésekre is lebontani, egészen addig, amíg pontosan tudni fogom, hogy MA mit kell lépnem ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb érjek a célomhoz?

A KÖVETKEZETESSÉG
Hogy mindennap megteszem az aznapi lépésemet. Nem baj, ha esik az eső. Vagy ha épp szép az idő.

A FÓKUSZ
Hogy nem engedem magam másra figyelni addig, amíg az aznapi lépésemet meg nem léptem. Mert fontos nekem a célom annyira, hogy ne veszítsem szem elől azt.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy ölbe tett kézzel várjuk a sült galambot. Ha nem teszünk magunkért, a céljainkért, akkor bizony nem történik semmi. Illetve történhet, csak az nem olyan lesz, amit szeretnénk. És így lesz legkevesebb a valószínűsége, hogy elérjük a célunkat.

Persze, lehet céltalanul is élni. Van akinek ez elég jó.

Viszont, ha Te szeretnél egy olyan életet, amiben pontosan tudod, hogy mi a célod és azt is, hogy hogyan éred azt el, akkor tégy egy kis lépést ma és jelentkezz be a díjmentes 0. coaching találkozóra nálam.

Tedd meg azt a lépést ma, hogy a holnapod már a sikereidről szólhasson.

Merek lépni és időpontot foglalok.

VadAgnes.Coach Blog - Műtőlámpa
Blog

Minden Rendben Van!

(Részlet életem könyvéből mindazoknak, akik segítettek testileg és lelkileg is felkészülni a műtétemre és végig kísértek a folyamaton. Szeretetem árad a családom, a barátaim felé és minden olyan közeli és távolabbi (akár ismeretlen) ismerősöknek, mentoroknak, ügyfeleknek is, akik változatos módon és formában kifejezésre juttatták törődésüket: KÖSZÖNÖM!)

Túl vagyok a műtéten. Jól sikerült és jól is viseltem.

Kórházi számom (adatvédelem pipa :))

Az altatásról nem tudtam mindent, de azt igen, hogy az egy fajsúlyos dolog egy műtét során. Amolyan “ki- és bekapcs”, csak épp az az ember agyával teszik ezt.

Arra emlékszem, hogy háton fekve nézem a műtőlámpákat. Jó sok volt belőlük, kicsit vonzott, hogy megszámoljam őket, de nem tettem. Helyette inkább felnéztem a fölém hajoló női arcra, Flórára, az altató asszisztensre és könnybe lábadt a szemem. Elfogott a félelem, hogy talán az ő arca lesz az utolsó, akit az életemben látok. Talán drámáztam ott és akkor, talán nem, de ez volt bennem.

Csak nem fog sírni? – kérdezi Flóra. Hááát….- szólok nem túl meggyőzően. Mondaná azt nekem, hogy minden rendben lesz? – kérdezem reménykedve. Varázslatos bűverővel hat rám ez a mondat, amit ő persze nem tud, ám elmosolyogja magát és belemondja a szemembe: Minden rendben lesz.

Könnyektől tele szememmel és végtelen hálával a szívemben mosolygok vissza rá. Ekkor az altató orvos is bekapcsolódik és arról kérdez, hogy voltunk-e nyaralni. Mondom, hogy igen, a Balatonon, többször is az idén. És mennyi egy lángos? Körképet készítek – mondja, én meg felröhögök már félig kábán, de még tudok válaszolni, hogy 1000 Ft-ért már sajtos-tejfölöst is kap. És ezzel kikapcs.

Két órával később köhögve, nyögve, furán nagyokat lélegezve ébredezek. A torkom az intubálástól kapar.

Már régen nem használta a légző funkcióját, kiszáradt a torka és a légcsöve – mondja mosolyogva a nővér. Nézek rá bágyadtan és könnyekkel a szememben. Mi a helyzet? Fáj valami? – kérdezi a nővér azonnal. Nem, csak örülök, hogy látom – felelem és már patakzik is a szememből a könny. Minden rendben van – hangzik varázsmondatom a nővér szájából is, én meg már csak kapkodom a levegőt és kissé szédülve pihegek.

Túléltem – konstatálom örömmel. Minden rendben van! – mondom magamnak is, aztán nyomok egy szunyát még.

Történetem hamarosan folytatódik.

Blog

Az Új Életed és a Jobb Munkahelyed 6 Hónapnyira Van – Te belevágnál?

Képzeld el, hogy 6 hónap múlva úgy ébredsz egy hétfői reggelen, hogy kipihent vagy, hogy jólesően mosolygni kezdesz arra a gondolatra, hogy hamarosan a munkahelyre indulsz, majd délután, amikor időben hazaérkezel, akkor nem vagy kifacsarva, hanem van kedved beszélgetni, arra fordítani a szabadidődet, amire szeretnéd és amikor nyugovóra térsz, akkor ismét mosollyal az arcodon nyugtázod, hogy igen, ma is hasznos volt a napod, azt csináltad, amit szeretsz és már alig várod a holnapot, hogy folytasd, hisz’ teljes az életed.

Ezen sorok olvastán úgy vélem, hogy különféle válaszreakciók érkezhetnek tőletek, most a legkarakteresebbeket írom le, ami kimarad, azt majd úgyis megírjátok 😊:

  1. Egyetértő mosolygás: ’Igen, én már ma is így élek’ – Ez esetben ez a poszt most nem hoz Neked újdonságot, nyugodtan keress más olvasnivalót, ugyanakkor klassz lenne, ha egyszer Te meg én élettapasztalást cserélhetnénk ez ügyben😊
  2. Fintorgás, esetleg kisebb horkantás:  ’Na persze, ez túl idealista, ilyen nincs is, csak a mesékben’ – Ha ez történne, tovább olvashatod a posztot, de elég biztosra veszem, hogy a poszt végére is fenntartod a szkepticizmusodat és ebből kifolyólag Te meg én nem beszélgetünk egyhamar. Sebaj, talán egyszer mégis 😊
  3. Elhomályosuló tekintettel vegyített vágyódás érzet: ’Jaj de jó lenne tényleg így élni!’ – Örülök a vágyódásodnak, ez mutatja, hogy az élet, amit most élsz, lehetne sokkal jobb is és azt is, hogy ehhez rendelkezel elegendő pozitív hozzáállással is. Ebből azt merem gondolni, hogy Neked meg nekem még lehet dolgunk egymással. Talán hamarabb is, mint azt most gondolod 😊
  4. Kissé összeszorított száj és helyeslő bólogatás: ’Aha, értem miről beszélsz, próbálok is így élni, de valahogy sosem jön össze’ – Először is: semmi baj! Az, hogy próbálod és nem jön össze csak annyit jelent, hogy még nem találtad meg a számodra legjobb megoldást. Itt lehet az idő, amikor Te meg én beszélünk, hogy végre rálelj a számodra legjobb módra!

Ezen a ponton mondhatnám azt is, hogy bármiféle hasonlóság, amit felfedezni vélsz a fentebb leírtakkal és magad közt, az csak a véletlen műve, ám a helyzet az, hogy kicsivel több mint 6 hónapja még én is:

  • fogcsikorgatva indultam a munkahelyre egy nem túl pihentető, sokszor felébredős alvás után
  • frusztrált voltam, hogy olyan feladatokat végzek naphosszat, ami vagy baromira nem érdekelt; vagy nem abban voltam a legjobb; vagy nem értettem vele egyet, mert (szerintem) sokkal jobban tudnám máshogy csinálni; vagy rendre azt éreztem, hogy haszontalan dolgokkal töltöm csak az időmet
  • ki nem állhattam a hétfőket, és már hétfő reggel a péntek délutánt vártam, azt éreztem, hogy nem vagyok önmagam, mert a munkahelyen valami olyasmit várnak, aki vagy ami nem vagyok
  • alig találtam magamnak szabadidőt, és ha nagy ritkán akadt, akkor fáradt voltam és kedvetlen, legszívesebben ki sem mozdultam otthonról, még a testmozgást is hanyagoltam, ahogy a baráti kapcsolataimat is, családtagjaimhoz gyakran ingerülten szóltam
  • olyan dolgokon húztam fel magam akár a munkahelyen, akár otthon, amin korábban nem akadtam fent és sokszor orrvérzésig küzdöttem a saját igazamért, rombolva ezzel a kapcsolatrendszeremet
  • feszülten reagáltam arra a kérdésre, hogy ’hol/mit dolgozol?’; ha rajtam múlt volna, sosem beszéltem volna a munkámról, mert már annyira nem szerettem és annyira haszontalannak tartottam és ideges lettem, már akkor is, ha csak szóba került

Ezeket azért írom le, hogy lásd, nem vagy egyedül, ha Te is hasonlót érzel, ha hasonló helyzeten mész keresztül. Sőt, a helyzet az, hogy rengeteg ember van, aki olyan életet él, olyan munkahelyre jár be dolgozni, ami számára nem a legjobb. Ám nem kell, hogy Te is továbbra közéjük tartozz, mert lehetsz Te is az, akiről az első bekezdés szól!

Persze, ez nem kötelező, nyugodtan folytathatod azt az életet és munkát, amit eddig is. Változtatni úgyis csak akkor lehet és csak akkor történik meg, ha Te is igazán akarod. Végtére is a Te életed, jogodban áll úgy élni, ahogy akarod. Akár sz@rul is (bocs!).
Vagy akár a számodra legjobban is.

Mindennap egy alkalom arra, hogy dönts arról, hogy milyen minőségben éled az életed. Életünk jelentős részét töltjük el a munkahelyünkön. Ha ott nem érezzük jól magunkat, ha negatívan hat vissza ránk, mint az emberre, az életünkre – akkor jelentős részét az életünknek elpazaroljuk. Ezt az időt két kézzel dobjuk el: órákat, napokat, heteket, hónapokat – éveket dobunk el az életünkből és töltjük azt el elégedetlenséggel, a haszontalanság nyomasztó érzetével.

Biztos, hogy így akarod folytatni? Biztos, hogy nincs más választásod?

Én most kifejezetten azokhoz szeretnék szólni, akik:

  • észlelik, hogy az élet, amiben élnek, ’nem az igazi’. Lehet, hogy voltak korábban jobb időszakok, lehet, hogy nem, ám az elmúlt hónapokban, években, valahogy felerősödött az érzet, hogy ’boldogtalan vagyok’. ’valami nem jó’, ’mást szeretnék csinálni’, ’nem tudom merre menjek, de ez így nem jó’ …
  • egész egyszerűen unják már hallgatni saját magukat is, elegük van a rossz közérzetből, abból, hogy a dolgaik nem alakulnak, vagy ha igen, akkor számukra kedvezőtlenül
  • akik már megelégelték a passzív sebnyalogatást, a tétlenséget és a nyavalygást, mások vagy a körülmények hibáztatását, vagy a mártír szerepüket és végre elszántnak érzik magukat, hogy változtassanak
  • kitartóak, egyszerre racionalisták és idealisták is, mert tudják, hogy az életük nem jön helyre egyik napról a másikra, mert jótündérek csak a mesében léteznek, hanem saját magunk jobb életéért bizony tenni kell, és mélyen hiszik, hogy számukra is létezik ez a jobb élet
  • nem félnek szembenézni a helyzetekkel és önmagukkal és szívük legmélyén erősnek és bátornak gondolják magukat
  • vagy ha félnek is, mégis erős a vágyuk, hogy mozgásba szeretnének lendülni és változtatni az életükön
  • szeretnék, ha azok lehetnének a munkahelyen is, aki egyébként is, hogy ne kelljen sehol sem maszkot viselni, hogy azt érezhessék és vállalhassák, hogy ’én, én vagyok’
  • akik tudják, hogy a fentieket amúgy meg tudják lépni és most már elég bátrak, hogy ehhez segítséget kérjenek

És hogy mit szeretnék mondani azoknak, akik azonosulni tudnak a fentebb leírtakkal?

Azt, hogy

  • Nem érdemes várnod. Sült galambok és jótündérek híján Te vagy az, aki képes változtatást eszközölni az életében.
  • A holnapod olyan lesz, amilyennek a mádat befejezed. Fejezd be úgy, hogy szeresd elkezdeni a holnapodat.
  • Félni és/vagy aggódni természetes. Félünk minden olyantól, amit nem ismerünk. Ám ha csak ezekre az érzetekre fókuszálunk, akkor nem fogunk tudni cselekedni. És ha nem cselekszünk, akkor nem lesz változás. Ha nincs változás, akkor minden marad a régiben. De azt meg nem szereted, ugye. Minél többet megértesz abból, hogy milyennek szeretnéd a holnapodat, annál inkább ismerős lesz az, ahová tartani fogsz. Ismerős dolgoktól pedig már egyre kevésbé félünk 😊
  • Nem tudja más kézbe venni és formálni a Te életedet. Te vagy az egyetlen, mindig is Te voltál. Persze, vannak általunk nem befolyásolható körülmények. De nem csak ilyen körülményekből áll az élet. Értsd meg alaposan, hogy mi az, amin Te tudsz változtatni és változtass!  

Jó, ha tudod, hogy a coaching válaszokat ad. A saját kérdéseidre.
A saját félelmeidre és aggályaidra.
A saját életedre.
A saját sikereidre.

Gyakorlatilag nem veszíthetsz, hiszen önmagaddal játszol, egy csapatban vagy önmagaddal. Te magad meg csak nem fordulsz magad ellen, nem igaz??

A jó hír az, hogy 60 perc erejéig díjmentesen is kipróbálhatod a coachingot…

…. akkor, ha benne leszel az első 10 emberben, aki időpontot foglal 2019. augusztus 31-ig.

Jöhetsz augusztus 31-e után is, ám akkor már leghamarabb szeptember végére tudok csak időpontot biztosítani, mert előtted már többen is elhatározták, hogy változtatni szeretnének az életükön és egy napot sem akarnak ezzel várni.

Ám én most Téged kérdezlek, hogy vajon mi másra van még szükséged, hogy megtedd az első lépést a saját életed és önmagad felé? Mi kell még ahhoz, hogy eldöntsd, hogy elindítod a változtatást az életedben?

Vagy írd le akkor ezt nekem (vad.agnes@vadagnes.coach) és akkor tudok rá válaszolni, vagy foglalj máris időpontot – ez lesz a Te 1. napod a jobb életed felé: IDŐPONTFOGLALÁS

 Az első 10 időpontot foglalónak alkalma nyílik megismerni azt az 5, 7 vagy 11 hónapos programot is, amit azért dolgoztam ki, mert tudom, hogy változni, átalakulni és átalakítani az egész életünket és önmagunkat nem sétagalopp. Ők lesznek azok, akik közelebbről megismerhetik a programot. Mert nem akarlak azzal áltatni, hogy könnyű lesz az utad és sitty-sutty meg is változik majd az életed, de azt garantálni akarom, hogy megkapod majd az összes támogatásomat az utadon akár 5, 7 vagy 11 hónapon keresztül is.

Te döntöd majd el, hogy milyen hosszan szeretnél kísérőt az utadhoz. Hiszen mindenki jogosult egy jobb, minőségibb élethez, ám nem mindenkiben van meg a kellő elszántság és bátorság, hogy tényleg rá is lépjen az erre vezető útra és tényleg fektessen időt, pénzt és energiát az életébe és önmagába.

A kérdés tényleg csak annyi, hogy Te vajon melyik táborba tartozol?

Azokéba, akik maradnak és élik továbbra azt az életet, amit nem szeretnek, amiben szenvednek – esetleg azokéba, akik bátran kiállnak és tesznek is magukért?

Én abból fogom tudni, hogy Te hová tartozol, ha látom a neved az időpontfoglalások közt.

Fogom látni? 😊 IDŐPONTFOGLALÁS

Vad Ágnes Coach Dallos Zoltán könyvével
Blog

Alkalmazottból Vállalkozó: Beszélgetés Dallos Zoltánnal róla, a könyvéről meg a világról

2019. július 3-a van, 2 nap telt el a vállalkozói életem második félévéből. A cikkemet, amiben brutál őszintén beszámolok (olvasói visszajelzés 😊) az első félévemről, nagy elánnal olvassátok épp, ezekben a napokban meg is dől a mindenkori látogatottság a honlapomon 😊 Én boldogan fogadom a pozitív visszajelzéseket és igazolva látom, hogy igen, érdemes autentikus lenni és felvállalni azt, ami van és úgy, ahogy van, mert ezt ti szeretettel és érdeklődve fogadjátok és reakcióra bír benneteket.

Vad Ágnes Business és Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Vad Ágnes Coach Dallos Zoltán könyvével

Ekkor szembejön velem egy poszt, ami megragadja a figyelmemet, mert egy könyvet látok, aminek az a címe, hogy Alkalmazottból Vállalkozó. Nahát, egy Sorstárs! – lepődök meg, miközben olvasom, hogy nem túl rég készült el a könyv és a szerzője multis karriert hagyott maga mögött és éli az életét, mint vállalkozó. Nézem ki az író, mintha ismerném (értsd ismerős az arca a fényképen, meg ugyanaz a fotós csinálta neki a profilképét, mint az enyémet), de nincs a közvetlen ismeretségi körömben. Dallos Zoltán – mondom ki félhangosan és egyúttal írom is fel a jegyzetembe a pasas nevét, mert az a kósza ötlet suhant át rajtam, hogy meg kéne keresni, meg kéne ismerni – biztos jót beszélgetnénk a megéléseinkről, hisz’ láthatóan hasonló utat járunk be.

És ugyanezen a napon, egy pár órával később pedig olyan történt, amitől először még kicsit talán meg is ijedtem, hogy hujuj, vigyázni kell, hogy miket is kívánok … ugyanis egy emailt kaptam Dallos Zoltán cégétől!  [Ez azért durva, nem? 😊 Legközelebb a heti lottószámokat írom fel a jegyzetembe 😊]

Zoltán kollégája ebben az emailjében azt írja, hogy Zoltán szakmai múlja és jelene közt, meg az enyém közt elég konkrétan látható párhuzamok vannak, és mi lenne, ha találkoznánk és ajándékozna nekem egyet a most megjelent könyvéből, az Alkalmazottból Vállalkozóból és kölcsönösen bloggolnánk egymásról?

Te, kedves Olvasó, ennél a pontnál már tudhatod, hogy mit mondtam erre az ajánlatra 😊 Egy nagy igent! 😊 Én is úgy vagyok drótozva, hogy szeretek felfedezni, megélni hasonszőrűséget és nagyon inspirálóan hat rám az ilyen társaság, hiszen jó felfedezni azt, hogy mások is járnak hasonló cipőben és az örömeink, de sokszor a szenvedések, a csalódások is ugyanazok. Én is azonosulok az ’adok-kapok-gyere-kapcsolódjunk-és találjuk ki ’ mentalitással, így egyszerre nagyon kíváncsi lettem rá, a könyvére, az ő sztorijára.

Így került sor július 24-én a találkozónkra, melyhez Zoltán stílusosan a Hygge kávézót ajánlotta a Bálna Kulturális Központban, amire örömmel bólintottam igent, hiszen a ’dán életérzés’ zászlója alatt igazán különleges a vállalkozói életérzésről is beszélgetni. [Meg aztán egy páran ezt tudjátok is, hogy én előszeretettel boncolgattam a különböző nemzetek életérzéseit azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiderítsem, vajon magyar életérzés létezik-e? Akit érdekel, annak ide linkelem, hogy mire jutottam 😊]

15 perccel hamarabb értem a tett színhelyére, mert én inkább hamarabb szeretek érkezni, mint később, de Zoltánt nem tudtam megelőzni, elmélyülten dolgozott a laptopján, miközben a kávéját itta. Előzékenyen nekem is rendelt egyet és aztán belecsaptunk a beszélgetés lecsójába.

Ami engem illett, én készültem erre az alkalomra, elolvastam egy pár posztját, megnéztem egy pár videóját, elterveztem, hogy akár podcast is lehetne ebből a beszélgetésből, hogy majd csinálunk közös képet, vittem coach kártyát, a jegyzetmappámat, a laptopomat – aztán valahogy mindez elmúlt belőlem, amikor megérkeztem és frankón nem csináltam meg ezekből semmit.

No nem azért, mert elment a kedvem tőle, hanem azért, mert az első pár mondat után elkapott Zoltán természetes energiája, ami csak úgy áradt belőle és azt éreztem, hogy többre megyek azzal, ha nem ’mesterkélem el’ a helyzetet jegyzeteléssel, meg technikai dolgokkal, hanem csak engedem, hogy áradjon.

Zoltán pedig élt a lehetőséggel és gyakorlottan mesélt arról, hogy hogyan is kezdte karrierjét, hogy 25 évesen bízták meg egy bankfiók vezetésével, amit 2 éven belül a korábbi 117. helyről a top 10 bankfiók közé menedzselt. Bátran belemondta a szemembe azt is, hogy akkoriban még nem arról volt híres, hogy milyen empatikus vezető – hogy bizony kőkeményen kihajtotta magából és az emberekből is az eredményt. Ám saját tapasztalatain keresztül és a mentora segítségével rájött arra is, hogy a teljesítmény nem az egyedüli fontos dolog és ahhoz, hogy az emberek hosszabb távon is teljesítsenek és tegyék ezt lojálisan, igazi munkakedvvel – ehhez elkerülhetetlen az empatikus odafigyelés. Így került benne is egyensúlyba a ’piros és a sárga’ (utalva saját DISC tesztjéből származó színeire), azaz így kezdte magát átformálni egy olyan vezetővé, aki kapcsolódik az emberekhez, mert megértette azt, hogy velük együtt érhet el még nagyobb sikereket és így hozhatja ki belőlük a maximumot. Mára már azt vallja magáról, hogy 90%-ban hagyja, hogy a kollégái éljenek és dolgozzanak mellette és vele, ám ha a helyzet azt kívánja, azonnal aktivizálja magában a ’piros énjét’ és kertelés nélkül átveszi az irányítást.

Hasonló tanulási folyamatként éli meg a vállalkozó válását is és meséli, hogy már 30 éves korában is nekifutott egyszer a vállalkozósdinak, ám akkor még nem volt erre készen, ahogy a tervei is irreálisnak bizonyultak, az anyagi tartalék pedig gyorsan elkopott. Abban a helyzetben azt látta jobbnak, ha visszamegy alkalmazottnak és tovább tanítja önmagát, tovább élezi a készségeit. Mai fejjel is azt mondja, hogy ez volt a legjobb döntés abban a helyzetben, így juthatott olyan pozíciókba, melyek megalapozták későbbi vállalkozásának sikeres indulását 2016. novemberében. Mondhatnánk, hogy ekkorra állt készen arra, hogy vállalkozzon – ám merész dolog lenne azt kijelenteni, hogy erre igazán és teljesen készen lehet lenni 😊 Elmondása szerint a végső lépéshez, hogy tényleg kilépjen a multinacionális világ aranykalitkájából, a szívritmus-zavara adta meg a lökést.

29 évesen már 2 szívműtéten is túllenni a legtöbbünket változtatásra késztetne – ezt tette Zoltánnal is. Főleg, hogy tisztában volt azzal, hogy az első szívműtétjéért 1 éves korában még nem volt felelős, hiszen a szíve betegen született – ám a másodikért már csak magát és az életmódját hibáztathatta. Hát lépett és változtatott.

Amúgy azt mondja, hogy ha tudná, hogy ez a mai napja az utolsó, akkor azt üzenné magának, hogy lépjen hamarabb, hogy merjen hamarabb a vágyai, a szíve után menni. Mert a fiatal Zoli mindig nagyon jó volt matekból, biztosra tudta azt is, hogy a Pénzügyi Főiskolára is felveszik, az meg egy jó ’plecsni’ lehet, amivel majd tud boldogulni. Csak az irány volt bizonytalan. Viszont a Sors csak akkor támogatja az utadat, ha Te magad látod azt. Nem lehet azt segíteni, aki nem tudja, hogy mit is akar. Zoltán viszont pont a multis munkájában mégis felismerte, hogy mi is az az, amit ő szeret: alkotni, építeni, embereket összefogni, csapatot létrehozni.

Ilyesformán nézve ma már nem tűnik véletlennek, hogy Zoltán a szabadúszásban, a vállalkozásban látta meg legjobban saját magát. A vállalkozása építésében éli ki alkotói vénáját, erős rendszerszemléletét, dolgozik együtt emberekkel, járja a világot, tanul a számára inspiráló személyektől és megéli a flowt. Megéli azt, hogy energiával telve ébred és a nap végére sem fárad el, mert élvezi azt, amit csinál.

Szabad ember vagyok – összegzi ragyogó szemmel -, azt csinálom, amiben jó vagyok, amit szeretek! Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi a 3-5 éves tervem, akkor azt tudom mondani, hogy: ugyanez, amit már ma is csinálok. Megtaláltam azt, amivel szívesen töltöm az időmet és tehetem ezt megkötöttségek nélkül, például Portugáliából, ahol az a legnagyobb gondunk, hogy melyik bárba menjünk, ahol erősebb a wifi – nevet fel vidáman, én meg látom a szemében, hogy éli is, amit mond. Azt is szeretném még, hogy legyen 3 fő helyszín az életemben, ahol élek és dolgozok: Magyarország, Anglia meg Spanyolország/Portugália, remek lenne ingázni a 3 helyszín közt, a három háromfélét ad: megélhetést, lehetőséget és életérzést. Meg aztán, én szeretek kapcsolódni, de a magyar vállalkozói mentalitás határozottan más a külföldön megismerttől. Többször tapasztaltam külföldön, hogy ismeretlenek állnak le velem beszélgetni, amiből egy nagyon klassz beszélgetés is lehet. Sőt, egyszer így hívtak meg egy vacsorára is, mert az anyós, aki leállt velem beszélgetni, teljesen ráindult, hogy milyen jó lenne, ha találkoznék a vejével is, aki ugyanazt csinálja, mint én! 😊 Tök jó lenne, ha itthon is tudnánk hasonlóan működni, de azt látom, hogy kevesen vannak ilyen mentalitással. Mindenesetre én igyekszem őket megtalálni 😊

Ezen a ponton egy olyan kérdés jutott eszembe, ami egy állásinterjún teljesen mértékben (és joggal) elfogadhatatlan, és könnyen lehet, hogy ebben a kontextusban is az volt, mindenesetre Zoltánnak a szeme se rebben, amikor megkérdezem, hogy ezekbe a tervekbe, hogyan fér bele a család? – A barátnőm nemrég szintén vállalkozó életmódra váltott és egyre inkább bejön neki 😊- kezdi. Már ő is kezdi meglátni, hogy ez egy élhető életforma, és ő is hiszi azt, hogy ha gyereket vállalunk, akkor ezt megtudjuk majd oldani. És gyerekvállalásra egyszer biztos sor kerül – mosolyog. Fontos, hogy az embernek olyan társa legyen, aki hasonló elveket vall, aki hasonlóban hisz. Ez igaz a partnerkapcsolatra és amúgy igaz az üzleti társra is. Én elkövettem azt a hibát az elején, hogy rosszul választottam üzlettársat. Az elején még nagyon hasonlónak tűntünk, ám ahogy nőtt a vállalkozás, úgy nőtt a nyomás is, amit szerintem ő már nem tudott kezelni és amit félév alatt felépítettünk, azt mindet elbuktuk. Magamnak is fel kellett tennem a kérdést őszintén, hogy valójában miért is gondoltam azt, hogy üzlettársra van szükségem? Hiszen, ha szakmai segítségre van szükségem, akkor arra vannak remek szakemberek, akikkel lehet adott feladatokra szerződni, de megtartjuk az önállóságunkat mégis, ha meg úgy érzem elakadtam és mondjuk mentálisan lenne szükségem például egy coachra, akkor meg coachoz kell fordulnom; ha meg barátot akarok, az meg legyen barát, de ne üzlettárs. Így rájöttem, egy nagy csalódás és egy jelentős anyagi bukás után, hogy nincs szükségem társra. De kollégákra, munkatársakra viszont igen. Nagyon örülök, hogy most tartok annál a pontnál, hogy igazi szervezetté fejlődünk. Képzeld, kitettem egy egyszerű posztot, hogy ilyen meg ilyen pozira, ennyi meg ennyi órában keresek munkatársakat és 1 nap alatt 50 ember jelentkezett! Ennek nagyon örültem, hiszen itt is megmutatkozik, hogy megérte az elmúlt években arra fordítanom időt és energiát, hogy megismerjenek, hogy én magam egy márka legyek. Sokkal könnyebb így a megfelelő embereket most már toborozni, hiszen a leendő kolléga már ’ismer’ engem, van választása, hogy akar-e velem dolgozni vagy sem.

Anyukád mire lenne a legbüszkébb veled kapcsolatban? – böktem ki egy újabb kérdést, ami egy felnevetés volt az első válasz. Mindenre! – mosolyogja magát el Zoltán. Anyukám ilyen, ő mindig nagyon büszke volt rám 😊 Most is ott vannak apukámmal minden rendezvényemen és hát nagyon büszkék rám, hogy meg tudok tölteni egy nagy termet 200+ fővel. Meg kell hagyni, én is az vagyok magamra 😊 Már a többedik rendezvényünket csináljuk a Lurdyban, és évről évre nő a létszám. Szeptemberben lesz a következő rendezvényünk, és most megint szintet akarok ugrani: nagyobb termet béreltem minőségibb technikával és szuperek lesznek az előadók is. A pontos tematika még alakulóban, de a digitális nomádság napirenden lesz – árulja el sejtelmesen. És még az is lehet, hogy most én leszek a 4. előadó. Tavaly már voltam és nagyon jó volt, az emberek szeretik. Az előadókat amúgy úgy választom ki, hogy érdekes személyiségek legyenek. Vagy olyanok, akik valamit letettek az asztalra, pl. biciklivel körbejárta a Földet (Szabó Ádám és Illés Adorján), vagy olyanokat, akikről azt érzem, hogy hamarosan dobnak valami nagyot és berobbannak a köztudatba.

Mi az, amit adsz ezekkel a rendezvényekkel? – kérdezem. Inspirációt, családias légkört, ahol lehet beszélgetni az előadókkal és nyilván egy felület, ami további ismertséget ad nekem, nekünk. Amolyan branding tevékenység. Nagyon szeretem a rendezvényeinket, szerintem hasonlít a TED rendezvényekre, el is játszottam a gondolattal, hogy hogyan tudnám az én TED rendezvényeimet is megvalósítani itthon – és már izzik is a szeme már a gondolatra is. Mert ilyen Gery Vee is (Gary Vaynerchuk)! Nagyon őrült a fickó, de nagyon inspirál, hogy mindenhol át tudja adni az üzenetét. Van neki saját cipőmárkája, aminek a cipőfűzőjén van az üzenete, vagy ott van az Empathy Wine részlege is – fantasztikus! Magamnak is el tudok képzelni hasonlókat 😊 Ugyanígy inspirál Tim Ferriss, több könyvével is, most legjobban a Titánok Eszköztára cíművel. Imádom az interjúkat benne, mind valamennyi esszencia! Szerintem mindenkiben van egy könyv. Van, akiben több is- mosolyodik újra el – hamarosan elárulok többet is! Az első könyvemről, az Alkalmazottból Vállalkozóról pedig szentül hiszem, hogy az 10 év múlva is megállja a helyét, mert a világ erre tart: a szabadúszás felé tart, hogy megszűnnek a földrajzilag kötött munkahelyek és bárhonnan dolgozhatunk.

Ha lehetne egy kívánságod, az mi lenne? – és várok a válaszára egy kicsit, mert ezen egy másodpercet gondolkozik. Hm, nem is tudom – kezdi-, megvan mindenem. Talán egy új bicikli 😊 A régit eladtam, de most újra szeretnék Triatlonozni és ehhez kellene egy jó kis bicikli. Talán ez az egy nehéz a sok utazásban, hogy megtartsd a saját magad életritmusát legyél bárhol is, hogy tartsd az egészséges étkezést és ne csábulj el Spanyolországban a jó kis mártogatósokkal 😊 Nekem fontos az egészségem, megtanított az élet figyelni magamra és figyelek is. A szívműtétekből teljesen felépültem, most már tudatosan futok és sportolok. Figyelnem kell nagyon, tudatosan kell eddzenem, de teszem, mert így jó nekem.

A nap végén, szerinted mi az, amit mások tőled tanulhatnak? – kérdezem az időnk lejárta közeledtével.

Hogy merjenek! Merjenek a szívükre hallgatni és lépni. Lépni afelé, amit szívből szeretnek csinálni! Ez lesz a flow.

Nos, köszi a beszélgetést Zoli – köszi, hogy kapcsolódtál és kapcsolódni engedtél, még kíváncsibban fogom a könyvedet elolvasni. Biztos vagyok benne, hogy a beszélgetésünkhöz hasonlóan, az olvasás közben is fogom érezni a hasonszőrűségek 😊 Kívánom mindazt, amit magadnak is kívánsz, hogy érjenek be a most induló ötleteid, projektjeid, hogy tudd megtartani a flowt, amiben most látlak létezni!

És tudod, hisz’ mondtad is …  ha coach kell, csak szólj! .)

ui: a közös szelfit lőni viszont tényleg szimplán csak elfelejtettem ☹ Mikor pótoljuk?

Írta: Vad Ágnes, Business és Life Coachwww.vadagnes.coach

#mutimitolvasol
#vadagnes

Blog

Akaraterő és Megcsalás

Te egyél süteményt, te meg helyette retket, aztán oldd meg a rejtvényt! Baumeister, stresszkutató, nem viccelt, komolyan meg akarta vizsgálni, hogy mi történik.

Azt elfelejtette elmondani, hogy a rejtvény amúgy megoldhatatlan. Azok, akik sütit ehettek, átlagosan 20 percig próbálkoztak a feladvánnyal, míg a retket evők 8 perc után feladták. Akik feladták, sikeresen ellenálltak a sütemények és a csokoládé kísértésének, de ez az erőfeszítés kimerítette őket és kevesebb energiájuk maradt megbirkózni a rejtvénnyel. Ezt már csak azért is érdekes volt tudni, mert egy másik kutatás meg azt bizonyította, hogy azok, akik több időt töltenek megoldhatatlannak tűnő dolgokkal, azok a megoldható dolgokra is több időt és energiát fordítanak – ami erősen hozzájárul a teljesítményhez és a sikerélményhez.

De hogy mire is szolgált Baumeister kísérlete?

Hogy láthatóvá váljon, hogy az emberek mennyire kitartóak általában és rájöjjünk: a kitartás nem egy tudás, amit megtanulhatunk és mindig tudni fogjuk. A kitartás inkább olyan, mint egy izom. El tud fáradni és tud regenerálódni.

Ez magyarázza meg, hogy vannak napok, amikor nem küzdesz úgy, ahogy máskor: amikor inkább lustulsz, ahelyett, hogy mennél eddzeni, vagy csinálnád a dolgodat, vagy nem ennéd meg mégis azt a helyes kis muffint este 11-kor.

A kitartás nem tanulható, hanem inkább egy rövid távú erőforrás, melyből hamar kifogyunk. Vagyis kimondhatjuk, hogy az önkontroll fárasztó és az akaraterő nem végtelen. Senkiben sem. Egyszerűen elfáradsz abban, hogy önuralmat gyakorolsz és a kitartásodnak akkorra annyi.

Van, hogy nem tehetsz mást, mint feladod …

Feladod.


És csinálod azt, ami a könnyebb út, vagy ami épp akkor jól esik, vagy amire épp akkor képes vagy.


Ezért lustulsz, ezért (is) csalod meg a párodat, kiabálsz másokkal, megszűnsz kedves és toleráns lenni – otthon is. Ezért nem tudsz megálljt parancsolni az érzelmeknek, az ösztönöknek – mert elfogyott az akaraterőd.

Ezért lett bizonyított az is, hogy a munkahelyi stressz maximumán romlanak meg a házasságok: azért, mert az érintettek minden akaraterejüket felhasználják a munkahelyükön (ám ettől még ez nem ad felmentést a tettük erkölcsi vonatkozása alól!). A munkahelyen ugyan jól teljesítenek, de a magánéletük látja ennek kárát.

Hát gondold át, hogy mibe fekteted az energiádat.  És szánj időt arra, hogy erősítsd és regeneráld is az ’akaraterő izmodat’.

Ha szeretnéd ezt átbeszélni, akkor itt vagyok.

Foglald le most a 60-perces, díjmentes időpontodat. Vajon van hozzá elég akaraterőd?

Blog

Vakációs Émelygések

… ööö, akarom mondani, tévelygések – vagy nem, mégsem ezt akartam mondani, mert hát a vakáció az kizárólag jó lehet, ugye??! Ott a beach, a superfood az asztalodon, a cocktailod a szalmaszívószállal (mert a műanyag már nem menő), nézed a vörösen izzó naplementét, közben ujjzsibbadásig szorongatod életed szerelmének a kezét és…

Fancsali képet vágsz.

Mert lehetne ez az egész olyan szép. Olyan gyönyörűen szép.
És mégsem az, mert:

  1. Nem is vettél ki szabadságot. Már tavaly sem… Mer’ sok a munka, ugye.
  2. Nem vettél ki szabit, mert idén is az összes betegszabira ment el, hol a gyerek, hol te voltál beteg. Nincs annyi szabadnap a földön, ami elég lenne!
  3. Vettél ki szabadságot, de hát kinek futja a beachre?! Kispömpömpusztai naplementével meg nem lehet Instázni…
  4. Vettél ki szabit, futja is a tengerpartra, de vitted magaddal a céges mobilt is és kétóránként ránézel az emailjeidre. Minimum. Mert tutira ilyenkor történik valami, nem maradhatsz le!
  5. Vettél kis szabit Te is, meg a párod is, jó a szálloda is – na de 2 gyerekkel nyaralni?! Hát az nem pihenés!
  6. Vettél ki szabit, futná a beachre is, de inkább Hajdúszoboszlót választod, mert a Szépkártyán lévő pénzt is csak el kéne költeni.  A fene egye meg, hogy ezt a kártyát is csak belföldön lehet használni! Most majd a saját pénzből kell kimenni Görögbe. Mer’ a külföldi nyaralás az igazi!
  7. Vettél ki szabit, ott a beach is – de amúgy te meg piszkosul nem ott akarsz lenni, hiszen igazából a kutyasétáltatás és a kertészkedés az, ami feltölt. Csak hát kinek van ezekre ideje?
    +1-2-3: Tutira tudsz még mondani nekem 2-3 másik pontot is, hogy mitől nem jó egy vakáció, úgyhogy ez itt a Te részed – ne fogd vissza magad! 🙂

Nem kell sok ahhoz, hogy egy negatív viselkedésmintázatot alakítsunk ki magunknak és abba jól beleragadjunk és ördögi körré változzon:

Ördögi kör – avagy hogyan stresszeled magad boldogtalanná

Amikor nehéz az élet (és ilyen volt, van és lesz, ez ellen kár küzdeni), olyankor úgy érezhetjük, hogy nincs se időnk, se energiánk semmire. A hobbinkra, vagy azokra a dolgokra, amiket ’csak úgy’ szeretünk csinálni, meg pláne nem. Ám ez a hiányérzet, a ’semmire nincs időm’ egy hatalmas stressz bennünk, ami megakadályozza, hogy a saját magunk érdekében cselekedjünk (lsd. ördögi kör az ábrán). Ez a tudomány előtt is ismert jelenség, Peter Lewinsohn amerikai pszichológus foglalkozott ezzel bővebben az 1970-es években. Ő kifejezetten arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképp

hódoljunk azoknak a tevékenységeknek, amiket szeretünk, különösen stresszes időkben – mert pont ez lesz az, amivel kiléphetünk az ördögi körből.

Eredetileg a depresszió kezelésre állította fel az elméletét, de ‘csak’ stressz esetén is segít megőrizni az optimizmusunkat.

Sőt, azt is megállapította, hogy bár henyélni és lazulni nagyon vonzó és (sokszor) jó dolog is, de a stressz ellensúlyozásának legjobb módja mégis az, ha élvezetes, érdekes és kihívást jelentő cselekvést űzünk. Ez egyébként nagyban összecseng Csíkszentmihályi Mihályflow’ koncepciójával is, aki szintén azt mondja, hogy akkor jutunk el az optimális élményhez, azaz a flow-hoz, amikor annyira elmerülünk, mert eredményesnek és magabiztosnak érezzük magunkat közben. Ez utóbbiak pedig igazi ’stressz-killerek’ 😊

Szóval a helyzet az, amit már magad is tudsz, meg magad is rájöhettél már: hogy a vakációd olyan lesz, amilyen épp Te vagy. Ha nyakig stresszes vagy és az ördögi körödet nyomod a vakációd ideje alatt is, akkor sajna, pont semmire nem mentél a kivett szabadnapokkal.

Ám ha odafigyelsz magadra, ha észleled, hogy stresszelsz és ez ellen tudatosan teszel: példának okáért fogod a szomszéd nyávogós kis pincsijét, aki minden reggel 5.30-kor idegből ugatja a postást és elviszed sétálni, közben trükköket tanítasz neki – mert te azt szereted, ez feltölt és amúgy frankó kihívás is abba a csöpp kis fejébe bármit is beletenni – hát akkor tedd meg szépen.
És akkurátusan.
És mindig.
És akkor is, ha épp tunyulnál még az ágyadon. Jusson eszedbe az ördögi kör és lépj!

Mert pihenni fontos.
Jól pihenni meg életszükséglet.
És a boldogság forrása is.

Kellemes nyaralást mindenkinek 😊

ui: és csak mondom, hogy semmi bajom a pincsikkel.
Csak azt nem szeretem, amikor ugatnak 😀

Ha meg már nyaraltál, (ami vagy jó volt vagy nem, vagy feltöltődtél vagy nem) és most inkább a szellemi kihívást és fejlődéssel járó feltöltődést választanád, akkor itt foglald le a díjmentes coaching alkalmadat.

Mert 60 percet csak megérsz magadnak, nem? .)

IDŐPONTFOGLALÁS

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

Az első 6 hónap szabadúszóként – avagy élet egy multis karrier után és a 45 ezer szó titka…

2019. július 1.- Pontosan ma 6 hónapja, hogy a közel 20 éves multinacionális életből átléptem a szabadúszó életbe és mint főállású coach élem az életemet. Már az első 60 nap után is ’számot vetettem’, ezt itt olvashatod, és most újból érzem a késztetést, hogy szeretnék a mai napon megállni, hogy végiggondoljam, hogy mi is történt velem, hogy mi az, ami jól ment és mi az, ami nem annyira és hol is tartok legbelül, önmagamban ezzel az egész folyamattal.

A számszerű tényekkel, adatokkal kezdem. Kicsit amúgy magamnak is érdekes, hogy ezt tartom a könnyebbik részének az egész folyamatnak. Talán azért, mert anno, a munkahelyemen sokat dolgoztam excellel, adatokkal és számokkal, napi szinten gyártottam a kimutatásokat, úgyhogy természetesnek tűnt, hogy úgy vágok 2019-nek is, a vállalkozásomnak is, hogy van egy számszerűsített (marketing)tervem. A terv heti lebontású, tartalmazza a tevékenységeket, hogy mennyit tudok költeni rájuk és a hozzájuk rendelt célszámokat is, melyek segítenek eldönteni, hogy milyen mértékben haladok az összcélom felé (megjegyzés: a céljaimat szakmai, személyes és marketing/vállalkozásirányítási oldalról is meghatároztam az egész évre vonatkozóan). És mivel ez a tervezet megszületett, így most egyszerű a dolgom, hogy egyszerre lássak összefüggéseket vagy pontos részleteket is, ha szükséges. Lelkiismereteresen, minden hónap végén frissítettem a tervet a tényleges számokkal, így jól látszódik, hogy mit értem el és mit nem.

És most arra szántam el magam, hogy betekintést adok számodra is, hogy mit is látok a táblázatom alapján a 2019. január 1-je és 2019. június 30-a közti időtartamra. Teszem ezt azért, mert nekem is jó, hogy gondosan átböngészem a számaimat, másrészt meg tudom, mert hallom tőletek, hogy sokan vagytok, akik kacérkodtok hasonló gondolattal, hogy belevágjatok-e vagy sem egy vállalkozásba – és a saját élményeim talán hoznak Nektek is a konyhára valamit 😊 Kezdjük a puritán számokkal:

Kiadás-Bevétel:

  • A kiadás-bevétel aránya egymáshoz képest 45-55 a kiadások javára (55%), vagyis az eddigi költéseim/kiadásaim majdnem egálban vannak az eddigi bevételeimmel (45%). Ez mindenképp biztató és azt engedi sejtetni, hogy a befektetés megtérül.
  • A tényleges bevétel az (általam) tervezett bevételhez képest 40%, azaz vagy túl brutálisra terveztem a saját bevételi céljaimat, vagy bőven van még hely fejlődni és gyarapodni, vagy mindkettő 😊 Mindenesetre, ha valaki 2018. év végén ezt mondja nekem, hogy coachingból ennyi bevételem lesz mostanra, akkor azonnal a tenyerébe csapok és elfogadom az ajánlatot 😊.
  • A kiadásaim legnagyobb részét (37%-ot) az adózás visz el (februártól vagyok KATA-s, azóta lényegesen jobb a helyzet), ezt követik az eszköz költségek (26%, ide tartozik pl. az új laptop, telefon, nyomtató, amiket a vállalkozás indításával vettem).
  • Az önképzésre tudatosan terveztem büdzsét, mert elengedhetetlen tartom a folyamatos fejlődést, ami így a 20%-át teszi ki az összköltésemnek. Ezekbe a költségekbe sorolom a szakmai konferenciákon és más szakmai összejöveteleken való részvételt, szakmai könyveket, tanfolyamokat, a saját magamra vonatkozó szupervíziós coachingot is.
  • A hirdetésekben a Facebook, Google Ads hirdetési kampányok, illetve más különböző regiszterekben való megjelenések vannak. Hirdetéseimet magam készítem és menedzselem, az ehhez szükséges tudás egy részét már tudtam, a többit pedig az ’önfejlesztés’ címszóval tanfolyamokon megtanultam 😊
Költségek eloszlása (2019. január 1 – 2019. június 30.)

És akkor most nézzük meg, hogy mik történtek velem és milyen tevékenységeket vittem véghez az elmúlt hónapok során:

1. Közösségi média: Ez az a pont a táblázatomban, amit kb. az első napok óta túlteljesítek 😊 Nem akarlak száraz számokkal traktálni, ezért csak néhány érdekes dolgot ragadok most ki. A tervemben (egyik) célként az szerepel, hogy szeretnék megalapozni egy biztos online jelenlétet, amivel eljutok több tízezer emberhez (én 15 ezerre gondoltam tavaly) és akikből aztán születhet közös coaching együttműködés. A marketinges vénám azt is mondta, érdemes 360 fokos marketingtervet építeni, hogy az érdeklődőket egyszerre, több irányból érkezően is érje hatás, mert azok felerősítik egymást. Így történt az, hogy a LinkedInen, a Facebookon, az Instagrammon egyszerre kapcsoltam rá a gázra és szisztematikusan, platformonként (picit) eltérő stratégiával, de mégis összecsengően jelentem és jelenek meg rajtuk. Ennek az lett az eredménye, hogy az a tervezett 15 ezer most több mint 100 ezer elért ember. És ez nem pusztán a megtekintések összege, hanem a valóban elért emberek száma … Ami összesítve már egy egész komoly szám. Ha most az jár az eszedben, hogy oké-oké, de ez ’idő és pénz’, akkor igen, jóra gondolsz. Tartalomgyártással, azaz a blogok írásával tetemes időm megy el és mellette pénz is, mert rendszeresen hirdetek a Facebookon, 3 napja pedig elkezdtem a Google Ads-et is használni mind fizetett hirdetések, mind remarketing kampányokra (láthatod, fentebb, hogy a költéseim 17%-át hirdetésekre költöm).

A sok elért ember közül 5%-uk biztosan a honlapomon is kiköt. Persze, köztük vannak sokan, akik rokonok, barátok, coach kollégák is (ezt onnan tudom, hogy mondják, hogy olvasnak 😊), de tényleg sokan vannak érdeklődők is. Érdekes és új tapasztalás az nekem, hogy az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak az ilyen megjegyzések: ’olyan ismerős vagy’, ’ismerős a neved’, ’ismerős az arcod, már találkoztunk?’, ’Ah, te vagy az? Olvasom a blogodat’ 😊 Számomra ez is mutatja, hogy a blogolás és hirdetések is működnek. Magamra úgy tekintek ebben a mostani helyzetemben, mint amolyan személyes márka, amit csak ’úgy vesznek meg az emberek’, ha ismernek. Ehhez pedig az kell, hogy minél többet halljon, minél többet lássa azt a márkát.

Ha megnézed a lenti ábrát, akkor láthatod, hogy a LinkedIn támogat a legjobban az emberek elérésében (64%), és ehhez nagyon hasonló az az arány is, hogy honnan érkeznek végül az ügyfeleim. A LinkedIN befogadó közönségének pedig köszönöm, hogy a saját szakmai megéléseimre, hosszabb lélegzetvételű posztjaimra ilyen jól reagál és fantasztikus párbeszédekben van így részünk! Sokat tanulok tőletek!

A második félév bekövetkeztével újabb közösségi platformokat is szeretnék kipróbálni, de ezekről majd fél év múlva 😊

Tartalmak nézettsége forrás szerint (fő)

2. Tartalomgyártás: Ahogy írtam fentebb, maga a tartalom kulcsszerepet játszik a vállalkozás ezen szakaszában (felteszem, később sem fog hátrányommá válni 😊), ezért megérdemel egy külön bekezdést 😊 A mai napig közel 200 posztot posztoltam a különböző felületeken, ez 110 (!) A4-es oldalnyi szöveg, ami több mint 45 ezer szó …. mindez közel 1000 új követőt jelentett, és mintegy 5000 like-ot ért meg az olvasóknak – Neked! És itt a helye egy köszönömnek is: köszönöm a figyelmedet, hogy úgy érezhetem, hogy vissza is kapom tőled a neked szánt időmet és energiámat is! Jól esik azt éreznem, hogy bár igen, nagy munka 45 ezer szót leírni, ám a Te időd is pont ilyen értékes és ezt arra fordítod, hogy engem (is) elolvasol! Köszönöm nagyon! 😊

És ha esetleg az jutott eszedbe, hogy hogyan tudok én ennyit írni? Akkor arra az a válasz, hogy egyrészt szeretek, másrészt meg sokat olvasok. Szakmai könyveket. Ez az önfejlesztési részhez tartozik – ezek a könyvek megihletnek és sok blogbejegyzés egy interpretációja annak, amit épp olvasok. Azzal, hogy átforgatom magamban és a saját szájízemre, szójárásomra szabom, rögzítem is az információt. Szummázva: a blogírás nekem tanulás is.

3. Egyéb megjelenések: Az első 6 hónapban voltam meghívott előadó a Wellbeing Gyakorlati Fórumon (a poszttraumás stressz személyiségfejlesztő hatásairól beszéltem), workshop tréner (egy nemzetközi kozmetikai vállalat kelet-európai vezetőinek tartottam egy vezetői készségfejlesztő tréninget), tartottam meet-upokat és több cikkemet is publikálták (az Üzletem.hu oldalon). Lett hírlevelem is, mert lettek feliratkozóim is 😊

4. Nem tervezett dolgok: Nekem úgy tűnik, hogy itt egy szabály van: tervezz azzal, hogy lesznek tervezhetetlen és váratlan dolgok 😊 Én is így tettem, ám még így is születtek meglepetések (testi, lelki és anyagi téren egyaránt): ilyen volt a bokarándulásom, vagy hogy csúnyán összetörtem az autómat egy balesetben és vele együtt az ujjam is megsérült. A bokám és az ujjam kezd a régi lenni, ám az autómnak annyi ☹ Nem volt mai darab, de nem így és nem most akartam lecserélni…

5. Meg nem történt dolgok: Nézvén az excel táblámat, azt látom, hogy kevés dolog nem valósult meg az első félévre vonatkozóan. Olyan van, hogy nem teljesen valósult meg, meg olyan is, ami még jobban is megvalósulhatott volna – de olyan, hogy megterveztem és nem történt vele semmi, olyan nincs. Ez jelenthet több mindent: jelentheti azt, hogy reálisan terveztem, de azt is, hogy nem engedtem eléggé szabadon magam az ötletekkel és ’biztonságos, ismert’ dolgokat terveztem – amivel nincsen baj, de lehet, hogy megpiszkálhatnám ezt egy kicsit 😊
Amire viszont nem vagyok büszke, hogy többször kaptam magam halogatáson. Igen-igen, határozottan voltak olyan napok, hogy bár volt időm, de mégsem csináltam meg a dolgokat. Aztán meg nehezteltem magamra, hogy miért nem… ezek a helyzetek aztán átfordultak, mert az egyik tulajdonságom, a szorgalmam, nem hagyta ezt szó nélkül 😊 A szorgalmamnak és a vele együtt járó kitartásomnak már sok eredményt köszönhetek – akkor is tudnak dolgozni és dolgoztatni, amikor nincs kedvem… Mert lőn, ilyen nap is akadt. De aztán lett másmilyen napom is 😊

Hogyan is lehetne összegezni a számok tükrében az elmúlt időszakomat?

  1. Örülök, hogy a tervezésre időt szántam a legelején.
    Hasznosnak bizonyul, mert így napi szinten tudom, hogy merre megyek és ezért mit kell tennem. És hasznos az értékelésnél is 😊 Kicsit túlcsináltnak érzem most ezt a sok számot, amit beállítottam magamnak az excelemben, így jövőre, amikor tervezek, majd változtatok, hogy ne adminisztráltassam magam körkörösen, csak azt, amire tényleg szükségem van és aminek hasznát is veszem.
  2. A szabadúszáshoz pénz kell.
    Ezt nem én mondom, hanem kb. mindenki, aki már egyszer is belevágott ilyesmibe 😊 Pénz kell ahhoz, hogy elindítsuk a dolgokat, vannak elkerülhetetlen kezdeti költségek és vannak állandó költségek is (lsd. adó). Nem beszélve arról, hogy valamiből lesz valami- ha nem fektetek be (hirdetések, tanfolyamok, önképzés), ugyan miből várhatná az ember a megtérülést? És pénz kell ahhoz is, hogy amíg az ember lánya vállalkozást épít, addig a család se maradjon éhen és fedél nélkül sem. Ezért is rettentően hálás vagyok magamnak, hogy rászántam korábban azt a 2,5 évet, hogy felkészüljek a dolgok ezen részére. És nagyon hálás vagyok a közvetlen családomnak, akik napi szinten támogatnak arról, hogy velem vannak – bármi is történjen, ott vannak. A pénz mellett ez a háttértámogatás még kardinális számomra.
  3. A tartalmas blogolás megéri az időbefektetést.
    Több szakembernél látok hasonlót és magam is azt tapasztalom, hogy megéri blogolni, megéri a közönségedre figyelni, hozzájuk, értük beszélni – megéri Neked írni és beszélni! Persze, Te kedves Olvasóm, igényes vagy arra, amit olvasol. Nem lehet ez akármi. Ami teljesen rendben van, hisz’ mindenki ideje értékes. Én se szeretném (csak) hülyeségekkel elcsapni, úgyhogy igenis felkötöm a gatyámat, amikor hozzád szólok 🙂
  4. Váratlan dolgok pedig lesznek.
    És mindenfajta váratlan dolog lesz: pozitív is, meg nehéz, fájdalmas is. Nekem pozitív volt, hogy nagy elánnal indult a szabadúszói létem, hogy dinamikusan fogadott el a piac és reagáltak rám az emberek, hogy összességében bevételben is több érkezett, mint amire tavaly ilyenkor gondolni mertem. Ám egy totálkáros autóval és az azzal járó költségekkel, lelki teherrel bizony nem számoltam – jópár havi tartalékomnak kell most a végére járni. És a lelkemben is rendezés alatt áll ez a polc.
  5. Lelki tényezők és a hit
    Számítottam arra, hogy megjelenik bennem a bizonytalanság érzés, de arra nem, hogy ilyen hamar, már az első félévben is…. Nehézségnek élem meg azt, hogy bár van tervem min. 12 hónapra, a bizonytalanság erősen felüti a fejét. Mert oké, hogy most van bevétel, de hogyan biztosítom ezt magunknak hosszú távon? Nehezek azok a percek, órák vagy épp napok, amikor úrrá lesz rajtam ez a bizonytalanság. És van ilyen nap, hiszen mindennap más. Egyik nap mozgalmasabb, több potenciállal kecsegtet, máskor meg napokig semmi. Nehezek ezek a napok, mert energiátlanná tesznek és ha nincs energiám, akkor nem csinálok semmit. Semmiből meg megint nem lesz valami 😊 Persze tudom én, nem kell mindent erőből tolni, mert ami meg nem akar menni, az nem is fog, ha megszakad bele az ember, akkor sem. Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt ebben a húzd meg-ereszd el helyzetben. Hogy merjem megélni az érzéseimet: mindegyiket. Hogy legyek oké azzal, hogy bizonytalan is lehetek. Hogy ezekben a helyzetekben is higgyek magamban és abban, ami belülről is újra meg újra az utamra terel: hogy nekem most coachnak lenni a ’dolgom’. Coachként van alkalmam azt csinálni, tenni, amit igazán szeretek, amiben nem fáradok és amiben igazán jó vagyok: emberekkel foglalkozni, támogatni őket az egyéni fejlődésükben, az útjukat megtalálni. És pont ez szokott segíteni a bizonytalan időszakokban: lecsendesülni és meghallgatni magamban újra meg újra a hívást. És ez megnyugtat, hogy hallom, mert ott van – az én utam ez. Az irányom jó. A sebességen és a figyelmen érdemes dolgoznom – én így fordítottam le a bokarándulást és a koccanásomat.

    Az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni – a vállalkozás indításakor is: fontos a megfelelő tempó (aminek része a gyorsítás és lassítás is, de még az állás is, ha piros a lámpa…), mert a megfelelő tempó mellett lehet teljes a figyelem: magamra, a környezetemre és másokra. Ha a tempóm nem jó, a figyelmem, az éberségem is csorbul. Jelen lenni, tudatában lenni a dolgoknak kulcsfontosságú – különben elmegy mellettünk az élet. Mellettem is elmegy…
  6. Ha megkérdezik, hogy elégedett vagyok-e, mit mondok?
    Azt, hogy igen, elégedett vagyok. Ott vagyok, ahol lenni szeretnék pont most, azt csinálom, amit szeretek és azok vesznek körül, akiket szeretek. Örülök, hogy mertem meglépni ezt a lépést, ami könnyűnek nem könnyű és sok mindennel, időről-időre nehéz érzésekkel és helyzetekkel is jár – ám mindezekkel együtt jó, hogy megléptem és örülök annak, ahol most tartok és érzek kedvet, energiát, hogy folytassam.

Úgyhogy kedves 2019. július 1-je, én szeretettel köszöntelek, örülök, hogy a mai nappal elkezdődik az év második fele, ami vélhetően nem lesz kevésbé mozgalmas és eseménydús, mint az elmúlt 6 hónap 😊

Vagyis fene tudja, hogy milyen lesz – legyen csak olyan, amilyen és én meg megnézem, hogy hogyan tudom belőle és magamból a legjobbat kihozni.

Belőled mikor hozzuk ki a legjobbat? Az biztos, hogy itt és most foglalhatsz egy 60 perces díjmentes coaching alkalmat. A többi pedig rajtad múlik! 🙂

Blog

ÉleTmiszer

Leült a szépen megterített asztalhoz. Élvezte, hogy készen kapja maga elé a dolgokat és hogy neki csak annyit kell tennie, hogy leüljön, csettintsen a pincérnek és várjon.

Vagyis szerette, ha kiszolgálják – bár ezt ő soha nem vallotta volna be magának.

Ma amúgy is róla szól ez a nap, hiszen ma van a születésnapja, ilyenkor kijár a kényeztetés, nem?!

Úgyhogy most sem tért el a szokásától: leült az asztalhoz, csettintett egyet és várt. Nem kellett sokat várnia, máris ott termett a főpincér és hivatástudattal, az alkalomhoz illő fennkölt ünnepélyességgel az arcán sorolni kezdte a napi menüt:

— Ma 5 fogásos exclusive menüsort szolgálunk fel, melyből az első kettő előétel, név szerint: Diploma aranymazsolával és külföldi ösztöndíjprogrammal; második előétel a Saját lakás szülői támogatással a fővárosban bazsalikomos kerti zöldségekkel; a főétel az Menő munka a multik világában garnélarákos cézársalátával, ezt követi a második főételünk a Szép ház családdal, autóval és medvehagymás puliszkával, majd befejezésül a mai napi desszert-különlegességünk, a Belga csokoládéval töltött Megvan mindenem krémtortácska.

Elégedetten hallgatta a pincért és nem kis büszkeséggel konstatálta, hogy itt bizony tudják, hogy ő kicsoda és hogy neki ma van a születésnapja! Így kegyesen, fejét félrebiccentve, száját féloldalt felhúzva, mosolyt imitálva visszabólintott a pincérnek, hogy igen, persze! Ha ez van, akkor ő ezt eszi. Jó lesz ez neki mára. Kerül, amibe kerül.

Ám egy szó, annyi se hagyta el a száját.

A pincér már tudta a dolgát, nem ez volt az első eset, amikor nem szóltak hozzá rendeléskor. Kisvártatva hozta hát a csodás eledeleket, egyiket a másik után tette le szépen a vendég elé.

A vendég eleinte finomkodva, minden apró mozdulatra figyelve ízlelgette, kóstolgatta az előételeket, majd ahogy egyre jobban megjött az étvágya, úgy egyre jobban belejött az evésbe is. Ette válogatás nélkül azt, ami elékerült és nem érdekelte, hogy honnan van, hogy hogy néz ki, hogy ki dolgozott rajta, hogy lesz-e még következő, hogy finom-e, hogy másnak jut-e belőle ….. ő csak falta és falta azt, amit elétettek. Már nem érezte az ízeket, már nem érdekelte, hogy szépen fogja a villát, vagy hogy úgy egyen, hogy az másokat ne zavarjon.

Ott volt előtte minden.
 Az övé volt.
És ő mind megette.
Aztán hirtelen csak üres lett az asztal.
Nem volt több étel.

Ő elégedetten hátradőlt a széken, mint a jóllakott napközis. A hasa tele volt. De még mennyire tele! Most, hogy jobban belegondol, talán jobb is lenne kiengedni eggyel az övet, mert mintha túlzottan is feszítene ez a sok kaja. Igen-igen, határozott feszítést érzett a gyomrában. Émelygő, kellemetlen közérzet vett rajta úrrá. Ingerülten csettintett a pincérnek, hogy ugyan hozzon már valamit inni.

Ám a csettintésre most nem érkezett válasz. Nem jött senki.
Nem ugrott senki.

Ő meg csak ült ott, degeszre tömött hassal és képtelen volt bármit is csinálni. Mozdulni sem tudott a sok kajától és hirtelen már nem is örült annyira annak az exkluzív 5 fogásos menüsornak, amit magába tolt. Elnehezült tőle, lomhává vált, nem forgott az agya és ez kedvetlenné, sőt, szomorúvá tette. Egyre inkább a hányinger kerülgette és már átkozta magát a mohóságáért, de hiába.

Bezabált az éleTmiszerből.
Nagyon.

Most mi legyen? Nézett körbe mégis, majd minden erejét összeszedve a konyha felé indult. Pincér! – próbált meg egy elhaló kiáltást újból. De erre sem érkezett válasz.

Odabotorkált a konyhapulthoz. Egy kis húsleves igazi csodát tesz! – hangzott fel fülében az édesanyja kedvelt mondása. Ez az! – derült fel. Nekem most húslevest kell ennem! De nincs itt senki, akkor most mi lesz? Gondolkozz!! – szólt rá magára.

És akkor beugrott.

Beugrott az első és legfontosabb hozzávaló az éltető leveshez, mely gyógyírja lehet minden bajára: – Fél kg lélek! Csontokkal meg a húsával együtt!

Így van, ez kell az ő ételébe: egy jó adag egészséges lélek!
Hiszen az étel mit sem ér nélküle.

Mert az Élet mit sem ér nélküle.

Blog

Őszintén mesélek – Beszélgetés Feldmár Andrással

Feldmár András pszichoterapeuta 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult.  Sajátos, rá jellemző módon közelíti meg az embert és hiszi, hogy a megfigyelés és módszerek alkalmazása helyett a terapeutának valódi, azaz spontán és őszinte emberi kapcsolatba kell lépnie a páciensével ahhoz, hogy az sebeiből gyógyulni tudjon. Én a coaching tanulmányaim során kezdtem az eddigi műveivel megismerkedni (úgy tudom, eddig összesen 12 darab könyve jelent meg magyarul). Történetei könnyedek, olvasmányosak, ám a húsba maró mondanivalójuk megfogja az embert igazán könnyen. Velem legalábbis ez történt, ezért nagyon vártam már, hogy mikor látogat legközelebb Magyarországra, ahol alkalmam nyílik a személyes légterében is lenni és meghallgatni őt. Erre 2019. június 17-én került sor, az Őszintén mesélek és a Cudar Édesanya című könyveinek bemutatója kapcsán.

Erről az estről írtam egy beszámolót, hogy Ti is részesei lehessetek az esten elhangzott vicces, néhol ironikus vagy provokatív, de mély mondanivalóknak.

A beszélgetés veszélyes – csapott egyből a közepébe Feldmár András tegnap, azon az esten, ahol  Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője beszélgetett vele az új könyvei (Őszinteség és a Cudar Édesanya) kapcsán. Én meg most elmesélem, hogy mire emlékszem és azt én hogyan fordítom le magamnak 😊 A következő narratíva tartalomhű, de nem mindig követi azt az időrendet, ami az est során történt.

Veszélyes, mert ilyenkor megjelenhet a meggyőzés, amikor én akarok valamit tőled. És ahol a meggyőzés megjelenik, ott az erőszak is megjelenik az akarás formájában. És ahol erőszak van, ott nincs szeretet – fejtegette Feldmár a már most meghökkent közönségnek.

Senki nem tud semmit – folytatta Feldmár -, ám a valóság megmutatja magát köztünk, amikor beszélünk. De csak akkor, ha ott nem erőszak van, hanem kíváncsiság. Kíváncsiak, szeretettel érdeklődők legyünk, mert csak így alakulhat ki a te+én-ből a MI. Ahol a MI megjelenik, az a valóság. Ha csak Te vagy, ha csak a te akaratod érvényesül, azzal szolgaságba taszítod a másikat. Te leszel a kutya, ő meg a farok és kutyaként naná, hogy csóválni akarod a farkadat. És milyen lenne már az, ha egy farok nem engedelmeskedik a kutyának? De ebből nem alakul ki a ’MI’. Ez csak egy kutya lesz a farkával. Amit le akarsz vágni, mert az a farok nem engedelmeskedik neked. Na de ez biztos, hogy nem szeretet, nem igaz?

De hogyan juthatunk el a MI-be?– kérdezte jogosan Krisztina. Gyakorolni kell – vágta rá Feldmár és nevetett. Meg mi is a nézőtéren. Pedig komolyan gondolta 😊

Legyünk ketten egyek, és az legyek én! Ezt akarod egy párkapcsolatban, nem? De ez nem fog jól működni. Egy hatalmon alapuló kapcsolat nem tud jól működni. Legalábbis biztosan lesz olyan, aki szenved – folytatom magamban a gondolatot. Csak ki kell alakítani azt a ’MI’-t… és ezt pont úgy gyakorolni kell, mint amikor a zenészek együtt gyakorolnak. Csak akkor szólal meg a zene, amikor senki sem vezet és senki sem követ. Amikor nincs ’én akarom, te akarod, én így, én úgy’.

A vágyakat mégis őszintén vállalni kell – ezzel szerintem gordiuszi csomót csinált most itt Feldmár, de várok, hogy mi lesz ebből. Persze, az állatoknak ez nem nehéz: ők folyamatosan és őszintén vállalják a vágyaikat. Az embernek nehéz ez csak. Mennyi sejtünk van és nem is sejtjük mit akarnak – helyez el egy jó kis szóviccet a komoly témában és a közönség már nevetve reagál is rá. Szex, szeretet, kapcsolat: ezeket már az óvodában is tanítani kéne – folytatja Feldmár – hiszen a végtelen kapcsolat felé tartunk. Hogy az mi? Hát a házasság. Na de ki akarna egy ilyen végtelen kapcsolatban lenni, ha ez szar? Mikor akarnád, hogy ne legyen vége egy kapcsolatnak? Hát akkor, ha ez egy jó kapcsolat. Mitől jó egy kapcsolat? Amikor van meglepetés – csak ilyenkor jó, ha egy játék, ha egy kapcsolat végtelen. A meglepetés pedig legyen spontán és őszinte. Különben dög unalom lesz az egész….

Különben is már Arisztolész is megmondta, hogy az Etika = Boldogság (kiegészítés tőlem: Az arisztotelészi etika: boldogságetika, középpontjában a boldogság (gör. eudaimonia) áll, arra keresi a választ, hogy az ember a társadalmon belül hogyan érheti el a legnagyobb boldogságot. Szakít azzal a platóni hagyománnyal, miszerint létezik egy örök ’Jó’ idea, ami egyetemes érvényű minden ember számára, szerinte a jó relatív fogalom, minden embernek más és más jelentheti a ’Jó’-t. Ami közös minden emberben, hitványban és erkölcsösben egyaránt, az az, hogy mindenki a maga ’Jó’-ján keresztül a boldogságot keresi.). Ha nem bánunk jól egymással, akkor nem lehetünk boldogok sem.

Mi a kedvenc meséd? – váltott témát Krisztina, mire Feldmár rávágta, hogy Török Sándortól a Kököjszi és Bobojsza. Miért fontosak a mesék? – kérdezett tovább Krisztina. Mert olyan dolgokról tudunk beszélni, amiről nem szabad, nem illik, titkos. Hiszen ki beszélne másként a gyerekevő anyákról? – kérdezett vissza Feldmár és a közönség pedig döbbent csendben hallgatott. Gondolj a Jancsi és Juliskára! Amikor a gonosz boszorka azért eteti a gyerekeket, mert meg akarja enni őket! – nevetett fel Feldmár és vele együtt mindenki, megkönnyebbülve. A mesék szürreálisak és ettől érdekesek pont. Csak az érdekes, ami nem logikus. A mesék és konnektív álmok is egyben. Az álmok pedig determinálnak és nincs olyan, hogy jelentéktelen álom. Az álmok rólunk szólnak. Mindig.

Ezen a ponton Feldmárék kértek olyan önként jelentkezőket a színpadra, akik meg szerették volna osztani az álmaikat és egy ’helyszíni’ álom-értelmezést kapni. Magukat az álmokat, most nem írom le, de mindenképp meg akarom említeni Feldmár kommentjét, ahogyan tudatosan és fair-ül felállította az elvárásokat: Tudod, ez most olyan elemzés lesz, mint amikor be van kötve a szemem és célba lövök úgy, hogy azt se tudom, merre van a cél. Az álmok, amiket hallottunk, többszörösen összetettek voltak, Feldmár szerint az egyik egy 2-3 éves terápiát is elbírna 😊Azokra a megjegyzésekre, amikor az önként jelentkező olyanokat mondott, hogy ’röviden álmodtam’, úgy reagált, hogy ez már önmagában egy beszédes megjegyzés, mert arra utal, hogy az álmodó személy azt tapasztalhatta, hogy nem figyelnek rá hosszan, tehát csak röviden nyilvánulhat meg még álmában is. Aki pedig a jelentéktelen szót használja a saját álmára, az azt éli meg, hogy őt sosem veszik komolyan.

Bátorság kellett, hogy az önkéntesek merjék vállalni az álmaikat kb. 400 fő előtt, mert ennyien voltunk a teremben. És ez fel is hozta a kérdést, hogy vajon mi a bátorság? Feldmár, amikor ő járt terápiába, úgy válaszolt erre, hogy ’félelemnélküliség’, ám a terapeuta felnevetett és mondta, hogy ilyen embert ő nem ismer, akinek ne lenne valamilyen félelme. A bátorság valójában az, amikor a félelmeink tudatában megyünk előre. Akkor vagyunk bátrak, ha vállaljuk magunkat úgyis, hogy lehet, hogy ez másoknak nem tetszik.

És mi az őszinteség? A cenzúra mentes megosztás. Freud Free Association irányzata pont ezt hirdeti: mondj ki mindent, amire gondolsz. Na de ez lehet bántó! – mondja Krisztina. Persze, de a tapintat és az őszinteség nem ugyanaz – nevet Feldmár. A szeretet ugyanis fontosabb, mint az igazmondás. Vagyis, ha szeretlek, akkor tapintatos is vagyok. És ha szeretlek, nem teszek olyat, amiről ne lehetne beszélni, tehát nem kell, hogy őszintétlen legyek veled. Vagyis, amikor a párkapcsolatban a megcsaló fél nem mondja el a másiknak az igazságot arra hivatkozva, hogy nem akarja megbántani a másikat, valójában arról van szó, hogy nem szerette a másikat eléggé, hiszen akkor nem csalta volna meg, amit meg kéne utána magyarázni. A gyerekek is tudják, hogy mi történik két felnőtt közt, megérzik, csak nem tudnak róla beszélni, mert nincs szavuk rá. És nekik pont ez az ijesztő. Ha nincs rá szó, az ijesztő. Ezért kell a gyerekekkel az érzésekről beszélgetni és a maguk szintjén elmondani, hogy mi történik.

Mit kell tegyek egy olyan emberrel, aki pesszimista és csak a rosszra gondol?– kérdezi Krisztina. Semmit! Hagyd élni! – nevet Feldmár. Nem kell neked mindenkit megváltoztatni 😊 Különben is, ők így működnek: ők attól boldogak, mert ami történhet a jövőben, az sokkal rosszabb, mint ami most van. És ne felejtsd el: Minden pillanatban szabadok vagyunk, a múltunk nem veszi el a mostani szabadságunkat. Nehezebb jól bánni a múltunk miatt magunkkal, de egyáltalán nem lehetetlen. Minden trauma kisimul, ha sok jó élmény éri az embert. Csak az ember képes arra, hogy az őt ért impulzus és az arra vonatkozó cselekvés közt szünetet tartson. Ez az a képesség, ami az embert fejlődéshez segíti, hiszen dönthet arról, hogy hogyan a legjobb az őt érő impulzusra reagálni. Használd ezt ki!

Ezzel a végszóval zárult az est. Remélem, hogy a tartalomból és az ott kialakult hangulatból is sikerült átadnom 🙂

Blog

Merj Átlagos Lenni!

Olvasom a cikket, amit írt és érzem, hogy a gyomrom szűkülni kezd. Amiről ír az releváns és a mai trendeknek is megfelel: beszél a karrierről, a sikerességről, tudatosan és határozottan formál véleményt a témájában és ezért bátor is, hiszen mer különcen feltűnő lenni, nyomot hagyni, létrehozni/teremteni valamit. Csak úgy árad a cikkéből a magabiztosság, az, hogy hiszi is, amit ír, hogy hiszi azt, hogy most valami nagyon különlegeset enged útjára a szavaival.

És ez amúgy mind nagyon oké – mondod Te és mondom én is, hiszen 10-ből minimum 9 marketingtaktika is azt ajánlja, hogy merj beleállni a figyelembe, hogy merj kitűnni a tömegből, hogy legyél 100-szor inkább megosztó, mint ’sima, átlagos, normális’, mert csak így leszel érdekes, mert akkor emlékeznek rád, mert akkor leszel sikeres. (Mert akkor érsz valamit és válsz valakivé? – de ezt már csak én mondom és kérdezem…)

Így mára már mindenki különleges akar lenni: a zöldséges, az orvos, a topmenedzser, az egyetemista, a kisiskolás, a gyerekét nevelő szülő, a vállalkozó, a coach, a tanító, az informatikus, a bárista, az influenszer, a web designer …. – meg talán Te is, meg még én is.

Különlegesnek lenni nem csak menő lett mostanság, hanem elvárás is. A különlegességnek, a kitűnésnek tulajdonítjuk a sikereink titkát, hogy talán ez, és csak ez a kulcs ahhoz, hogy megkapjuk a figyelmet, amire vágyunk, hogy magunk előtt is sikeresnek mondhassuk magunkat. Nem látunk más utat, meg nem is enged ez a világ nagyon más utat, hiszen mások csak akkor kapják fel a fejüket, ha valami nagyon rendkívülit csinálsz, ha nagyon rendhagyó az, ahogy kinézel, amit mondasz vagy amit teszel. A modern kor zajos világában nincs más eszközünk arra, hogy figyelmet kapjunk.

Ki kell tűnni.
Különlegesnek, rendhagyónak kell lenni.
Kell.
Muszáj, mert:
Ha nem ismernek, akkor nem látnak mások?
Ha nem látnak mások, akkor nem ismernek?
Ha nem látnak és ismernek, akkor nem szeretnek mások?
Ha mások nem szeretnek, akkor én sem szeretem magam?
Ha nem szeret senki, akkor egyedül vagyok?
És akkor én ki vagyok?

Mi van akkor, ha Te ‘csak egy ember vagy’? Ha egy olyan ember vagy, aki teljesen átlagos, aki normális/hétköznapi/klasszikus/átlagos/megszokott (válaszd ki a Neked tetsző szót …) életet él, ehhez az élethez illeszkedő elvekkel, gondolatokkal? Akkor ez a teljesen normális/átlagos/nemkülönleges ember lehet, hogy már nem is hiszi el, hogy merheti vállalni önmagát? Hiszen kit érdekelne? Ki emlékezne rá? Ki gondolná ezt az nagyon normális embert sikeresnek? Menőnek? Követendő példának? Ki akarna ’csak normális’ életet élni?

Jaaaa, hogy ezt meg mégis elég sokan akarjuk? Sokan szeretnénk normális életet és ’simán csak boldogok és elégedettek’ lenni? Szeretnénk normális életet, de nem hisszük, hogy ez sikerülhet, ha ’pusztán csak normálisak, átlagosak, nemkülönlegesek’ vagyunk?

De fura egy helyzet, nem?

A coaching mellett marketinges a másik szakmám, szóval (és elvileg) nem kéne a fenti leírt jelenségtől annyira idegenkednem. Sőt, magam is oszthatnám azt az igét, hogy de bizony, légy csak különleges. Nekem mégis összeszűkül a gyomrom, amikor minden irányból rám is áramlik sokak akart különlegessége (akart, azaz tudatos, mesterséges). Amikor fiatalok, idősebbek, profik és kezdők, tudatosan akarnak különlegesek lenni, mert ezzel céljuk van. Ilyenkor elfog egy nem-jó érzés a gyomrom tájékán, valami hiányérzetem jelentkezik. Félre ne érts amúgy, nem azt mondom, hogy ördögtől való az, hogy ha valaki boldogulni akar és ezért megteszi azt, amit szerinte kell tennie és ki akar tűnni. Inkább azzal van bajom, hogy már lassan mindenki azt érzi, hogy ezt kell tennie 😊 És amíg különlegeskedünk, addig nem vagyunk normálisak, ugye 😊

Hogy megnyugtassam azokat is, akik esetleg most azon filóznak, hogy vajon engem ez a téma miért is piszkál annyira (mert piszkál, ezt vállalom, ahogyan azt is, hogy baromi nagy dolog tőlem, hogy ez ide is írom 😊), no, azoknak azt tudom mondani, hogy már a coach énemnek is feltűnt és igen, magamat is megkérdeztem, hogy vajon mi az, ami miatt pont így reagálok erre a jelenségre? Mi az, ami ebből rólam szól és mi az, ami túlmutat rajtam és az egész jelenségre is igaz lehet?

Ebben a folyamatban most ott tartok, hogy megérett bennem az igény, hogy kiállok. 

Kiállok a normálisért, az átlagosért, a simáért, a nemkülönlegesért.
Kiállok érted és magamért is.
Kiállok és leírom, hogy ez van bennem.
Kiállok és most hangosan ide leírom, hogy oké az az ember, aki most vagy.
Oké vagy így is – normálisan. Nemkülönlegesen.
Oké vagy akkor is, ha kitűnsz, de akkor is, ha nem tűnsz ki azonnal, vagy semmikor se.
Oké vagy, ha ’csak teszed a dolgod és úgy élsz, ahogy neked jó’.
Oké vagy, ha nem mondasz, teszel vagy gondolsz különlegeset.
És oké vagyok én is, hogy csak azt írom, amit gondolok, amit érzek, hogy most pont ez van a fejemben, ami lehet, hogy nem egy Nobel díjas eszmefuttatás, nem elég különleges, vagy szakmai, vagy bármilyen – hanem csak átlagos. Sima. Felejthető. Normális. Vagy épp hülyeség.
Ez oké, mert ez csak egy írás egy embertől.
Aki most én vagyok.

De lehetnél Te is.

Mert lehetsz az, aki vagy. Úgy, ahogy vagy. Azokkal a gondolatokkal, érzésekkel, amik benned vannak.
Mert lehetnek a normális, átlagos, sima gondolatok is érdekesek.
Mert lehet, hogy mára az átlagos az új különleges.
Mert lehet, hogy mára Te vagy az új különleges – pont így, ahogy vagy: a gondolataiddal, az érzéseiddel, a tetteiddel, az életeddel.

A helyzet az, hogy én most bátorítalak. (Erre lehet, hogy már magadtól is rájöttél 😊)
Bátorítalak arra, hogy merj olyannak lenni, amilyen vagy, vállald azt, amit gondolsz vagy érzel és teszel. Merd elhinni, hogy lehetsz az, aki vagy és így is van és lesz olyan, aki pont téged és pont így szeret.

Mert még a legkülönlegesebbek is vágynak erre a ’sima, átlagos’ szeretetre, megértettségre, elfogadásra, emberi kapcsolódásra.

És azt hiszem, hogy emiatt szűkült össze a gyomrom pont – mert a nagy különlegességre törekvés mellől mintha kiveszett volna a normalitás, ami az emberség maga. Az emberségben, a szeretetre való igényben, a szeretetadásban, a kapcsolódásban nincs semmi különleges, semmi extra, semmi kirívó, semmi rendhagyó.
Vagy mégis?

A nemes egyszerűség és tisztaság különlegessé tesz bármit és bárkit, és különleges lesz az, aki emberséges tud maradni ezekben a különlegességet elváró időkben.

Ezen a filozofikus napon én most Arany Jánossal vagyok, mert már ő is megírta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben”.

Szóval, szerinted Te most milyen vagy?
Átlagos vagy különleges? 😊

ui: Igen, jól mondod, hogy a megfejtés erre a kérdésre az, hogy ‘ember vagyok’.

Szeretettel tőlem Neked: Vad Ágnes

És ahogy mindig, most is invitállak egy személyes találkozóra, mert hiszem azt, hogy kapcsolódni így lehet a legjobban 🙂 Foglald le az időpontodat itt.