Blog

Minden Rendben Van!

(Részlet életem könyvéből mindazoknak, akik segítettek testileg és lelkileg is felkészülni a műtétemre és végig kísértek a folyamaton. Szeretetem árad a családom, a barátaim felé és minden olyan közeli és távolabbi (akár ismeretlen) ismerősöknek, mentoroknak, ügyfeleknek is, akik változatos módon és formában kifejezésre juttatták törődésüket: KÖSZÖNÖM!)

Túl vagyok a műtéten. Jól sikerült és jól is viseltem.

A kórházi számom – adatvédelem pipa! 🙂

Az altatásról nem tudtam mindent, de azt igen, hogy az egy fajsúlyos dolog egy műtét során. Amolyan “ki- és bekapcs”, csak épp az az ember agyával teszik ezt.

Arra emlékszem, hogy háton fekve nézem a műtőlámpákat. Jó sok volt belőlük, kicsit vonzott, hogy megszámoljam őket, de nem tettem. Helyette inkább felnéztem a fölém hajoló női arcra, Flórára, az altató asszisztensre és könnybe lábadt a szemem. Elfogott a félelem, hogy talán az ő arca lesz az utolsó, akit az életemben látok. Talán drámáztam ott és akkor, talán nem, de ez volt bennem.

Csak nem fog sírni? – kérdezi Flóra. Hááát….- szólok nem túl meggyőzően. Mondaná azt nekem, hogy minden rendben lesz? – kérdezem reménykedve. Varázslatos bűverővel hat rám ez a mondat, amit ő persze nem tud, ám elmosolyogja magát és belemondja a szemembe: Minden rendben lesz.

Könnyektől tele szememmel és végtelen hálával a szívemben mosolygok vissza rá. Ekkor az altató orvos is bekapcsolódik és arról kérdez, hogy voltunk-e nyaralni. Mondom, hogy igen, a Balatonon, többször is az idén. És mennyi egy lángos? Körképet készítek – mondja, én meg felröhögök már félig kábán, de még tudok válaszolni, hogy 1000 Ft-ért már sajtos-tejfölöst is kap. És ezzel kikapcs.

Két órával később köhögve, nyögve, furán nagyokat lélegezve ébredezek. A torkom az intubálástól kapar.

Már régen nem használta a légző funkcióját, kiszáradt a torka és a légcsöve – mondja mosolyogva a nővér. Nézek rá bágyadtan és könnyekkel a szememben. Mi a helyzet? Fáj valami? – kérdezi a nővér azonnal. Nem, csak örülök, hogy látom – felelem és már patakzik is a szememből a könny. Minden rendben van – hangzik varázsmondatom a nővér szájából is, én meg már csak kapkodom a levegőt és kissé szédülve pihegek.

Túléltem – konstatálom örömmel. Minden rendben van! – mondom magamnak is, aztán nyomok egy szunyát még.

Történetem hamarosan folytatódik.

Blog

Az Új Életed és a Jobb Munkahelyed 6 Hónapnyira Van – Te belevágnál?

Képzeld el, hogy 6 hónap múlva úgy ébredsz egy hétfői reggelen, hogy kipihent vagy, hogy jólesően mosolygni kezdesz arra a gondolatra, hogy hamarosan a munkahelyre indulsz, majd délután, amikor időben hazaérkezel, akkor nem vagy kifacsarva, hanem van kedved beszélgetni, arra fordítani a szabadidődet, amire szeretnéd és amikor nyugovóra térsz, akkor ismét mosollyal az arcodon nyugtázod, hogy igen, ma is hasznos volt a napod, azt csináltad, amit szeretsz és már alig várod a holnapot, hogy folytasd, hisz’ teljes az életed.

Ezen sorok olvastán úgy vélem, hogy különféle válaszreakciók érkezhetnek tőletek, most a legkarakteresebbeket írom le, ami kimarad, azt majd úgyis megírjátok 😊:

  1. Egyetértő mosolygás: ’Igen, én már ma is így élek’ – Ez esetben ez a poszt most nem hoz Neked újdonságot, nyugodtan keress más olvasnivalót, ugyanakkor klassz lenne, ha egyszer Te meg én élettapasztalást cserélhetnénk ez ügyben😊
  2. Fintorgás, esetleg kisebb horkantás:  ’Na persze, ez túl idealista, ilyen nincs is, csak a mesékben’ – Ha ez történne, tovább olvashatod a posztot, de elég biztosra veszem, hogy a poszt végére is fenntartod a szkepticizmusodat és ebből kifolyólag Te meg én nem beszélgetünk egyhamar. Sebaj, talán egyszer mégis 😊
  3. Elhomályosuló tekintettel vegyített vágyódás érzet: ’Jaj de jó lenne tényleg így élni!’ – Örülök a vágyódásodnak, ez mutatja, hogy az élet, amit most élsz, lehetne sokkal jobb is és azt is, hogy ehhez rendelkezel elegendő pozitív hozzáállással is. Ebből azt merem gondolni, hogy Neked meg nekem még lehet dolgunk egymással. Talán hamarabb is, mint azt most gondolod 😊
  4. Kissé összeszorított száj és helyeslő bólogatás: ’Aha, értem miről beszélsz, próbálok is így élni, de valahogy sosem jön össze’ – Először is: semmi baj! Az, hogy próbálod és nem jön össze csak annyit jelent, hogy még nem találtad meg a számodra legjobb megoldást. Itt lehet az idő, amikor Te meg én beszélünk, hogy végre rálelj a számodra legjobb módra!

Ezen a ponton mondhatnám azt is, hogy bármiféle hasonlóság, amit felfedezni vélsz a fentebb leírtakkal és magad közt, az csak a véletlen műve, ám a helyzet az, hogy kicsivel több mint 6 hónapja még én is:

  • fogcsikorgatva indultam a munkahelyre egy nem túl pihentető, sokszor felébredős alvás után
  • frusztrált voltam, hogy olyan feladatokat végzek naphosszat, ami vagy baromira nem érdekelt; vagy nem abban voltam a legjobb; vagy nem értettem vele egyet, mert (szerintem) sokkal jobban tudnám máshogy csinálni; vagy rendre azt éreztem, hogy haszontalan dolgokkal töltöm csak az időmet
  • ki nem állhattam a hétfőket, és már hétfő reggel a péntek délutánt vártam, azt éreztem, hogy nem vagyok önmagam, mert a munkahelyen valami olyasmit várnak, aki vagy ami nem vagyok
  • alig találtam magamnak szabadidőt, és ha nagy ritkán akadt, akkor fáradt voltam és kedvetlen, legszívesebben ki sem mozdultam otthonról, még a testmozgást is hanyagoltam, ahogy a baráti kapcsolataimat is, családtagjaimhoz gyakran ingerülten szóltam
  • olyan dolgokon húztam fel magam akár a munkahelyen, akár otthon, amin korábban nem akadtam fent és sokszor orrvérzésig küzdöttem a saját igazamért, rombolva ezzel a kapcsolatrendszeremet
  • feszülten reagáltam arra a kérdésre, hogy ’hol/mit dolgozol?’; ha rajtam múlt volna, sosem beszéltem volna a munkámról, mert már annyira nem szerettem és annyira haszontalannak tartottam és ideges lettem, már akkor is, ha csak szóba került

Ezeket azért írom le, hogy lásd, nem vagy egyedül, ha Te is hasonlót érzel, ha hasonló helyzeten mész keresztül. Sőt, a helyzet az, hogy rengeteg ember van, aki olyan életet él, olyan munkahelyre jár be dolgozni, ami számára nem a legjobb. Ám nem kell, hogy Te is továbbra közéjük tartozz, mert lehetsz Te is az, akiről az első bekezdés szól!

Persze, ez nem kötelező, nyugodtan folytathatod azt az életet és munkát, amit eddig is. Változtatni úgyis csak akkor lehet és csak akkor történik meg, ha Te is igazán akarod. Végtére is a Te életed, jogodban áll úgy élni, ahogy akarod. Akár sz@rul is (bocs!).
Vagy akár a számodra legjobban is.

Mindennap egy alkalom arra, hogy dönts arról, hogy milyen minőségben éled az életed. Életünk jelentős részét töltjük el a munkahelyünkön. Ha ott nem érezzük jól magunkat, ha negatívan hat vissza ránk, mint az emberre, az életünkre – akkor jelentős részét az életünknek elpazaroljuk. Ezt az időt két kézzel dobjuk el: órákat, napokat, heteket, hónapokat – éveket dobunk el az életünkből és töltjük azt el elégedetlenséggel, a haszontalanság nyomasztó érzetével.

Biztos, hogy így akarod folytatni? Biztos, hogy nincs más választásod?

Én most kifejezetten azokhoz szeretnék szólni, akik:

  • észlelik, hogy az élet, amiben élnek, ’nem az igazi’. Lehet, hogy voltak korábban jobb időszakok, lehet, hogy nem, ám az elmúlt hónapokban, években, valahogy felerősödött az érzet, hogy ’boldogtalan vagyok’. ’valami nem jó’, ’mást szeretnék csinálni’, ’nem tudom merre menjek, de ez így nem jó’ …
  • egész egyszerűen unják már hallgatni saját magukat is, elegük van a rossz közérzetből, abból, hogy a dolgaik nem alakulnak, vagy ha igen, akkor számukra kedvezőtlenül
  • akik már megelégelték a passzív sebnyalogatást, a tétlenséget és a nyavalygást, mások vagy a körülmények hibáztatását, vagy a mártír szerepüket és végre elszántnak érzik magukat, hogy változtassanak
  • kitartóak, egyszerre racionalisták és idealisták is, mert tudják, hogy az életük nem jön helyre egyik napról a másikra, mert jótündérek csak a mesében léteznek, hanem saját magunk jobb életéért bizony tenni kell, és mélyen hiszik, hogy számukra is létezik ez a jobb élet
  • nem félnek szembenézni a helyzetekkel és önmagukkal és szívük legmélyén erősnek és bátornak gondolják magukat
  • vagy ha félnek is, mégis erős a vágyuk, hogy mozgásba szeretnének lendülni és változtatni az életükön
  • szeretnék, ha azok lehetnének a munkahelyen is, aki egyébként is, hogy ne kelljen sehol sem maszkot viselni, hogy azt érezhessék és vállalhassák, hogy ’én, én vagyok’
  • akik tudják, hogy a fentieket amúgy meg tudják lépni és most már elég bátrak, hogy ehhez segítséget kérjenek

És hogy mit szeretnék mondani azoknak, akik azonosulni tudnak a fentebb leírtakkal?

Azt, hogy

  • Nem érdemes várnod. Sült galambok és jótündérek híján Te vagy az, aki képes változtatást eszközölni az életében.
  • A holnapod olyan lesz, amilyennek a mádat befejezed. Fejezd be úgy, hogy szeresd elkezdeni a holnapodat.
  • Félni és/vagy aggódni természetes. Félünk minden olyantól, amit nem ismerünk. Ám ha csak ezekre az érzetekre fókuszálunk, akkor nem fogunk tudni cselekedni. És ha nem cselekszünk, akkor nem lesz változás. Ha nincs változás, akkor minden marad a régiben. De azt meg nem szereted, ugye. Minél többet megértesz abból, hogy milyennek szeretnéd a holnapodat, annál inkább ismerős lesz az, ahová tartani fogsz. Ismerős dolgoktól pedig már egyre kevésbé félünk 😊
  • Nem tudja más kézbe venni és formálni a Te életedet. Te vagy az egyetlen, mindig is Te voltál. Persze, vannak általunk nem befolyásolható körülmények. De nem csak ilyen körülményekből áll az élet. Értsd meg alaposan, hogy mi az, amin Te tudsz változtatni és változtass!  

Jó, ha tudod, hogy a coaching válaszokat ad. A saját kérdéseidre.
A saját félelmeidre és aggályaidra.
A saját életedre.
A saját sikereidre.

Gyakorlatilag nem veszíthetsz, hiszen önmagaddal játszol, egy csapatban vagy önmagaddal. Te magad meg csak nem fordulsz magad ellen, nem igaz??

A jó hír az, hogy 60 perc erejéig díjmentesen is kipróbálhatod a coachingot…

…. akkor, ha benne leszel az első 10 emberben, aki időpontot foglal 2019. augusztus 31-ig.

Jöhetsz augusztus 31-e után is, ám akkor már leghamarabb szeptember végére tudok csak időpontot biztosítani, mert előtted már többen is elhatározták, hogy változtatni szeretnének az életükön és egy napot sem akarnak ezzel várni.

Ám én most Téged kérdezlek, hogy vajon mi másra van még szükséged, hogy megtedd az első lépést a saját életed és önmagad felé? Mi kell még ahhoz, hogy eldöntsd, hogy elindítod a változtatást az életedben?

Vagy írd le akkor ezt nekem (vad.agnes@vadagnes.coach) és akkor tudok rá válaszolni, vagy foglalj máris időpontot – ez lesz a Te 1. napod a jobb életed felé: IDŐPONTFOGLALÁS

 Az első 10 időpontot foglalónak alkalma nyílik megismerni azt az 5, 7 vagy 11 hónapos programot is, amit azért dolgoztam ki, mert tudom, hogy változni, átalakulni és átalakítani az egész életünket és önmagunkat nem sétagalopp. Ők lesznek azok, akik közelebbről megismerhetik a programot. Mert nem akarlak azzal áltatni, hogy könnyű lesz az utad és sitty-sutty meg is változik majd az életed, de azt garantálni akarom, hogy megkapod majd az összes támogatásomat az utadon akár 5, 7 vagy 11 hónapon keresztül is.

Te döntöd majd el, hogy milyen hosszan szeretnél kísérőt az utadhoz. Hiszen mindenki jogosult egy jobb, minőségibb élethez, ám nem mindenkiben van meg a kellő elszántság és bátorság, hogy tényleg rá is lépjen az erre vezető útra és tényleg fektessen időt, pénzt és energiát az életébe és önmagába.

A kérdés tényleg csak annyi, hogy Te vajon melyik táborba tartozol?

Azokéba, akik maradnak és élik továbbra azt az életet, amit nem szeretnek, amiben szenvednek – esetleg azokéba, akik bátran kiállnak és tesznek is magukért?

Én abból fogom tudni, hogy Te hová tartozol, ha látom a neved az időpontfoglalások közt.

Fogom látni? 😊 IDŐPONTFOGLALÁS

Blog

Alkalmazottból Vállalkozó: Beszélgetés Dallos Zoltánnal róla, a könyvéről meg a világról

2019. július 3-a van, 2 nap telt el a vállalkozói életem második félévéből. A cikkemet, amiben brutál őszintén beszámolok (olvasói visszajelzés 😊) az első félévemről, nagy elánnal olvassátok épp, ezekben a napokban meg is dől a mindenkori látogatottság a honlapomon 😊 Én boldogan fogadom a pozitív visszajelzéseket és igazolva látom, hogy igen, érdemes autentikus lenni és felvállalni azt, ami van és úgy, ahogy van, mert ezt ti szeretettel és érdeklődve fogadjátok és reakcióra bír benneteket.

Dallos Zoltán könyvével – Merj lépni!

Ekkor szembejön velem egy poszt, ami megragadja a figyelmemet, mert egy könyvet látok, aminek az a címe, hogy Alkalmazottból Vállalkozó. Nahát, egy Sorstárs! – lepődök meg, miközben olvasom, hogy nem túl rég készült el a könyv és a szerzője multis karriert hagyott maga mögött és éli az életét, mint vállalkozó. Nézem ki az író, mintha ismerném (értsd ismerős az arca a fényképen, meg ugyanaz a fotós csinálta neki a profilképét, mint az enyémet), de nincs a közvetlen ismeretségi körömben. Dallos Zoltán – mondom ki félhangosan és egyúttal írom is fel a jegyzetembe a pasas nevét, mert az a kósza ötlet suhant át rajtam, hogy meg kéne keresni, meg kéne ismerni – biztos jót beszélgetnénk a megéléseinkről, hisz’ láthatóan hasonló utat járunk be.

És ugyanezen a napon, egy pár órával később pedig olyan történt, amitől először még kicsit talán meg is ijedtem, hogy hujuj, vigyázni kell, hogy miket is kívánok … ugyanis egy emailt kaptam Dallos Zoltán cégétől!  [Ez azért durva, nem? 😊 Legközelebb a heti lottószámokat írom fel a jegyzetembe 😊]

Zoltán kollégája ebben az emailjében azt írja, hogy Zoltán szakmai múlja és jelene közt, meg az enyém közt elég konkrétan látható párhuzamok vannak, és mi lenne, ha találkoznánk és ajándékozna nekem egyet a most megjelent könyvéből, az Alkalmazottból Vállalkozóból és kölcsönösen bloggolnánk egymásról?

Te, kedves Olvasó, ennél a pontnál már tudhatod, hogy mit mondtam erre az ajánlatra 😊 Egy nagy igent! 😊 Én is úgy vagyok drótozva, hogy szeretek felfedezni, megélni hasonszőrűséget és nagyon inspirálóan hat rám az ilyen társaság, hiszen jó felfedezni azt, hogy mások is járnak hasonló cipőben és az örömeink, de sokszor a szenvedések, a csalódások is ugyanazok. Én is azonosulok az ’adok-kapok-gyere-kapcsolódjunk-és találjuk ki ’ mentalitással, így egyszerre nagyon kíváncsi lettem rá, a könyvére, az ő sztorijára.

Így került sor július 24-én a találkozónkra, melyhez Zoltán stílusosan a Hygge kávézót ajánlotta a Bálna Kulturális Központban, amire örömmel bólintottam igent, hiszen a ’dán életérzés’ zászlója alatt igazán különleges a vállalkozói életérzésről is beszélgetni. [Meg aztán egy páran ezt tudjátok is, hogy én előszeretettel boncolgattam a különböző nemzetek életérzéseit azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiderítsem, vajon magyar életérzés létezik-e? Akit érdekel, annak ide linkelem, hogy mire jutottam 😊]

15 perccel hamarabb értem a tett színhelyére, mert én inkább hamarabb szeretek érkezni, mint később, de Zoltánt nem tudtam megelőzni, elmélyülten dolgozott a laptopján, miközben a kávéját itta. Előzékenyen nekem is rendelt egyet és aztán belecsaptunk a beszélgetés lecsójába.

Ami engem illett, én készültem erre az alkalomra, elolvastam egy pár posztját, megnéztem egy pár videóját, elterveztem, hogy akár podcast is lehetne ebből a beszélgetésből, hogy majd csinálunk közös képet, vittem coach kártyát, a jegyzetmappámat, a laptopomat – aztán valahogy mindez elmúlt belőlem, amikor megérkeztem és frankón nem csináltam meg ezekből semmit.

No nem azért, mert elment a kedvem tőle, hanem azért, mert az első pár mondat után elkapott Zoltán természetes energiája, ami csak úgy áradt belőle és azt éreztem, hogy többre megyek azzal, ha nem ’mesterkélem el’ a helyzetet jegyzeteléssel, meg technikai dolgokkal, hanem csak engedem, hogy áradjon.

Zoltán pedig élt a lehetőséggel és gyakorlottan mesélt arról, hogy hogyan is kezdte karrierjét, hogy 25 évesen bízták meg egy bankfiók vezetésével, amit 2 éven belül a korábbi 117. helyről a top 10 bankfiók közé menedzselt. Bátran belemondta a szemembe azt is, hogy akkoriban még nem arról volt híres, hogy milyen empatikus vezető – hogy bizony kőkeményen kihajtotta magából és az emberekből is az eredményt. Ám saját tapasztalatain keresztül és a mentora segítségével rájött arra is, hogy a teljesítmény nem az egyedüli fontos dolog és ahhoz, hogy az emberek hosszabb távon is teljesítsenek és tegyék ezt lojálisan, igazi munkakedvvel – ehhez elkerülhetetlen az empatikus odafigyelés. Így került benne is egyensúlyba a ’piros és a sárga’ (utalva saját DISC tesztjéből származó színeire), azaz így kezdte magát átformálni egy olyan vezetővé, aki kapcsolódik az emberekhez, mert megértette azt, hogy velük együtt érhet el még nagyobb sikereket és így hozhatja ki belőlük a maximumot. Mára már azt vallja magáról, hogy 90%-ban hagyja, hogy a kollégái éljenek és dolgozzanak mellette és vele, ám ha a helyzet azt kívánja, azonnal aktivizálja magában a ’piros énjét’ és kertelés nélkül átveszi az irányítást.

Hasonló tanulási folyamatként éli meg a vállalkozó válását is és meséli, hogy már 30 éves korában is nekifutott egyszer a vállalkozósdinak, ám akkor még nem volt erre készen, ahogy a tervei is irreálisnak bizonyultak, az anyagi tartalék pedig gyorsan elkopott. Abban a helyzetben azt látta jobbnak, ha visszamegy alkalmazottnak és tovább tanítja önmagát, tovább élezi a készségeit. Mai fejjel is azt mondja, hogy ez volt a legjobb döntés abban a helyzetben, így juthatott olyan pozíciókba, melyek megalapozták későbbi vállalkozásának sikeres indulását 2016. novemberében. Mondhatnánk, hogy ekkorra állt készen arra, hogy vállalkozzon – ám merész dolog lenne azt kijelenteni, hogy erre igazán és teljesen készen lehet lenni 😊 Elmondása szerint a végső lépéshez, hogy tényleg kilépjen a multinacionális világ aranykalitkájából, a szívritmus-zavara adta meg a lökést.

29 évesen már 2 szívműtéten is túllenni a legtöbbünket változtatásra késztetne – ezt tette Zoltánnal is. Főleg, hogy tisztában volt azzal, hogy az első szívműtétjéért 1 éves korában még nem volt felelős, hiszen a szíve betegen született – ám a másodikért már csak magát és az életmódját hibáztathatta. Hát lépett és változtatott.

Amúgy azt mondja, hogy ha tudná, hogy ez a mai napja az utolsó, akkor azt üzenné magának, hogy lépjen hamarabb, hogy merjen hamarabb a vágyai, a szíve után menni. Mert a fiatal Zoli mindig nagyon jó volt matekból, biztosra tudta azt is, hogy a Pénzügyi Főiskolára is felveszik, az meg egy jó ’plecsni’ lehet, amivel majd tud boldogulni. Csak az irány volt bizonytalan. Viszont a Sors csak akkor támogatja az utadat, ha Te magad látod azt. Nem lehet azt segíteni, aki nem tudja, hogy mit is akar. Zoltán viszont pont a multis munkájában mégis felismerte, hogy mi is az az, amit ő szeret: alkotni, építeni, embereket összefogni, csapatot létrehozni.

Ilyesformán nézve ma már nem tűnik véletlennek, hogy Zoltán a szabadúszásban, a vállalkozásban látta meg legjobban saját magát. A vállalkozása építésében éli ki alkotói vénáját, erős rendszerszemléletét, dolgozik együtt emberekkel, járja a világot, tanul a számára inspiráló személyektől és megéli a flowt. Megéli azt, hogy energiával telve ébred és a nap végére sem fárad el, mert élvezi azt, amit csinál.

Szabad ember vagyok – összegzi ragyogó szemmel -, azt csinálom, amiben jó vagyok, amit szeretek! Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi a 3-5 éves tervem, akkor azt tudom mondani, hogy: ugyanez, amit már ma is csinálok. Megtaláltam azt, amivel szívesen töltöm az időmet és tehetem ezt megkötöttségek nélkül, például Portugáliából, ahol az a legnagyobb gondunk, hogy melyik bárba menjünk, ahol erősebb a wifi – nevet fel vidáman, én meg látom a szemében, hogy éli is, amit mond. Azt is szeretném még, hogy legyen 3 fő helyszín az életemben, ahol élek és dolgozok: Magyarország, Anglia meg Spanyolország/Portugália, remek lenne ingázni a 3 helyszín közt, a három háromfélét ad: megélhetést, lehetőséget és életérzést. Meg aztán, én szeretek kapcsolódni, de a magyar vállalkozói mentalitás határozottan más a külföldön megismerttől. Többször tapasztaltam külföldön, hogy ismeretlenek állnak le velem beszélgetni, amiből egy nagyon klassz beszélgetés is lehet. Sőt, egyszer így hívtak meg egy vacsorára is, mert az anyós, aki leállt velem beszélgetni, teljesen ráindult, hogy milyen jó lenne, ha találkoznék a vejével is, aki ugyanazt csinálja, mint én! 😊 Tök jó lenne, ha itthon is tudnánk hasonlóan működni, de azt látom, hogy kevesen vannak ilyen mentalitással. Mindenesetre én igyekszem őket megtalálni 😊

Ezen a ponton egy olyan kérdés jutott eszembe, ami egy állásinterjún teljesen mértékben (és joggal) elfogadhatatlan, és könnyen lehet, hogy ebben a kontextusban is az volt, mindenesetre Zoltánnak a szeme se rebben, amikor megkérdezem, hogy ezekbe a tervekbe, hogyan fér bele a család? – A barátnőm nemrég szintén vállalkozó életmódra váltott és egyre inkább bejön neki 😊- kezdi. Már ő is kezdi meglátni, hogy ez egy élhető életforma, és ő is hiszi azt, hogy ha gyereket vállalunk, akkor ezt megtudjuk majd oldani. És gyerekvállalásra egyszer biztos sor kerül – mosolyog. Fontos, hogy az embernek olyan társa legyen, aki hasonló elveket vall, aki hasonlóban hisz. Ez igaz a partnerkapcsolatra és amúgy igaz az üzleti társra is. Én elkövettem azt a hibát az elején, hogy rosszul választottam üzlettársat. Az elején még nagyon hasonlónak tűntünk, ám ahogy nőtt a vállalkozás, úgy nőtt a nyomás is, amit szerintem ő már nem tudott kezelni és amit félév alatt felépítettünk, azt mindet elbuktuk. Magamnak is fel kellett tennem a kérdést őszintén, hogy valójában miért is gondoltam azt, hogy üzlettársra van szükségem? Hiszen, ha szakmai segítségre van szükségem, akkor arra vannak remek szakemberek, akikkel lehet adott feladatokra szerződni, de megtartjuk az önállóságunkat mégis, ha meg úgy érzem elakadtam és mondjuk mentálisan lenne szükségem például egy coachra, akkor meg coachoz kell fordulnom; ha meg barátot akarok, az meg legyen barát, de ne üzlettárs. Így rájöttem, egy nagy csalódás és egy jelentős anyagi bukás után, hogy nincs szükségem társra. De kollégákra, munkatársakra viszont igen. Nagyon örülök, hogy most tartok annál a pontnál, hogy igazi szervezetté fejlődünk. Képzeld, kitettem egy egyszerű posztot, hogy ilyen meg ilyen pozira, ennyi meg ennyi órában keresek munkatársakat és 1 nap alatt 50 ember jelentkezett! Ennek nagyon örültem, hiszen itt is megmutatkozik, hogy megérte az elmúlt években arra fordítanom időt és energiát, hogy megismerjenek, hogy én magam egy márka legyek. Sokkal könnyebb így a megfelelő embereket most már toborozni, hiszen a leendő kolléga már ’ismer’ engem, van választása, hogy akar-e velem dolgozni vagy sem.

Anyukád mire lenne a legbüszkébb veled kapcsolatban? – böktem ki egy újabb kérdést, ami egy felnevetés volt az első válasz. Mindenre! – mosolyogja magát el Zoltán. Anyukám ilyen, ő mindig nagyon büszke volt rám 😊 Most is ott vannak apukámmal minden rendezvényemen és hát nagyon büszkék rám, hogy meg tudok tölteni egy nagy termet 200+ fővel. Meg kell hagyni, én is az vagyok magamra 😊 Már a többedik rendezvényünket csináljuk a Lurdyban, és évről évre nő a létszám. Szeptemberben lesz a következő rendezvényünk, és most megint szintet akarok ugrani: nagyobb termet béreltem minőségibb technikával és szuperek lesznek az előadók is. A pontos tematika még alakulóban, de a digitális nomádság napirenden lesz – árulja el sejtelmesen. És még az is lehet, hogy most én leszek a 4. előadó. Tavaly már voltam és nagyon jó volt, az emberek szeretik. Az előadókat amúgy úgy választom ki, hogy érdekes személyiségek legyenek. Vagy olyanok, akik valamit letettek az asztalra, pl. biciklivel körbejárta a Földet (Szabó Ádám és Illés Adorján), vagy olyanokat, akikről azt érzem, hogy hamarosan dobnak valami nagyot és berobbannak a köztudatba.

Mi az, amit adsz ezekkel a rendezvényekkel? – kérdezem. Inspirációt, családias légkört, ahol lehet beszélgetni az előadókkal és nyilván egy felület, ami további ismertséget ad nekem, nekünk. Amolyan branding tevékenység. Nagyon szeretem a rendezvényeinket, szerintem hasonlít a TED rendezvényekre, el is játszottam a gondolattal, hogy hogyan tudnám az én TED rendezvényeimet is megvalósítani itthon – és már izzik is a szeme már a gondolatra is. Mert ilyen Gery Vee is (Gary Vaynerchuk)! Nagyon őrült a fickó, de nagyon inspirál, hogy mindenhol át tudja adni az üzenetét. Van neki saját cipőmárkája, aminek a cipőfűzőjén van az üzenete, vagy ott van az Empathy Wine részlege is – fantasztikus! Magamnak is el tudok képzelni hasonlókat 😊 Ugyanígy inspirál Tim Ferriss, több könyvével is, most legjobban a Titánok Eszköztára cíművel. Imádom az interjúkat benne, mind valamennyi esszencia! Szerintem mindenkiben van egy könyv. Van, akiben több is- mosolyodik újra el – hamarosan elárulok többet is! Az első könyvemről, az Alkalmazottból Vállalkozóról pedig szentül hiszem, hogy az 10 év múlva is megállja a helyét, mert a világ erre tart: a szabadúszás felé tart, hogy megszűnnek a földrajzilag kötött munkahelyek és bárhonnan dolgozhatunk.

Ha lehetne egy kívánságod, az mi lenne? – és várok a válaszára egy kicsit, mert ezen egy másodpercet gondolkozik. Hm, nem is tudom – kezdi-, megvan mindenem. Talán egy új bicikli 😊 A régit eladtam, de most újra szeretnék Triatlonozni és ehhez kellene egy jó kis bicikli. Talán ez az egy nehéz a sok utazásban, hogy megtartsd a saját magad életritmusát legyél bárhol is, hogy tartsd az egészséges étkezést és ne csábulj el Spanyolországban a jó kis mártogatósokkal 😊 Nekem fontos az egészségem, megtanított az élet figyelni magamra és figyelek is. A szívműtétekből teljesen felépültem, most már tudatosan futok és sportolok. Figyelnem kell nagyon, tudatosan kell eddzenem, de teszem, mert így jó nekem.

A nap végén, szerinted mi az, amit mások tőled tanulhatnak? – kérdezem az időnk lejárta közeledtével.

Hogy merjenek! Merjenek a szívükre hallgatni és lépni. Lépni afelé, amit szívből szeretnek csinálni! Ez lesz a flow.

Nos, köszi a beszélgetést Zoli – köszi, hogy kapcsolódtál és kapcsolódni engedtél, még kíváncsibban fogom a könyvedet elolvasni. Biztos vagyok benne, hogy a beszélgetésünkhöz hasonlóan, az olvasás közben is fogom érezni a hasonszőrűségek 😊 Kívánom mindazt, amit magadnak is kívánsz, hogy érjenek be a most induló ötleteid, projektjeid, hogy tudd megtartani a flowt, amiben most látlak létezni!

És tudod, hisz’ mondtad is …  ha coach kell, csak szólj! .)

ui: a közös szelfit lőni viszont tényleg szimplán csak elfelejtettem ☹ Mikor pótoljuk?

Írta: Vad Ágnes, Business és Life Coachwww.vadagnes.coach

#mutimitolvasol
#vadagnes

Blog

Akaraterő és Megcsalás

Te egyél süteményt, te meg helyette retket, aztán oldd meg a rejtvényt! Baumeister, stresszkutató, nem viccelt, komolyan meg akarta vizsgálni, hogy mi történik.

Azt elfelejtette elmondani, hogy a rejtvény amúgy megoldhatatlan. Azok, akik sütit ehettek, átlagosan 20 percig próbálkoztak a feladvánnyal, míg a retket evők 8 perc után feladták. Akik feladták, sikeresen ellenálltak a sütemények és a csokoládé kísértésének, de ez az erőfeszítés kimerítette őket és kevesebb energiájuk maradt megbirkózni a rejtvénnyel. Ezt már csak azért is érdekes volt tudni, mert egy másik kutatás meg azt bizonyította, hogy azok, akik több időt töltenek megoldhatatlannak tűnő dolgokkal, azok a megoldható dolgokra is több időt és energiát fordítanak – ami erősen hozzájárul a teljesítményhez és a sikerélményhez.

De hogy mire is szolgált Baumeister kísérlete?

Hogy láthatóvá váljon, hogy az emberek mennyire kitartóak általában és rájöjjünk: a kitartás nem egy tudás, amit megtanulhatunk és mindig tudni fogjuk. A kitartás inkább olyan, mint egy izom. El tud fáradni és tud regenerálódni.

Ez magyarázza meg, hogy vannak napok, amikor nem küzdesz úgy, ahogy máskor: amikor inkább lustulsz, ahelyett, hogy mennél eddzeni, vagy csinálnád a dolgodat, vagy nem ennéd meg mégis azt a helyes kis muffint este 11-kor.

A kitartás nem tanulható, hanem inkább egy rövid távú erőforrás, melyből hamar kifogyunk. Vagyis kimondhatjuk, hogy az önkontroll fárasztó és az akaraterő nem végtelen. Senkiben sem. Egyszerűen elfáradsz abban, hogy önuralmat gyakorolsz és a kitartásodnak akkorra annyi.

Van, hogy nem tehetsz mást, mint feladod …

Feladod.


És csinálod azt, ami a könnyebb út, vagy ami épp akkor jól esik, vagy amire épp akkor képes vagy.


Ezért lustulsz, ezért (is) csalod meg a párodat, kiabálsz másokkal, megszűnsz kedves és toleráns lenni – otthon is. Ezért nem tudsz megálljt parancsolni az érzelmeknek, az ösztönöknek – mert elfogyott az akaraterőd.

Ezért lett bizonyított az is, hogy a munkahelyi stressz maximumán romlanak meg a házasságok: azért, mert az érintettek minden akaraterejüket felhasználják a munkahelyükön (ám ettől még ez nem ad felmentést a tettük erkölcsi vonatkozása alól!). A munkahelyen ugyan jól teljesítenek, de a magánéletük látja ennek kárát.

Hát gondold át, hogy mibe fekteted az energiádat.  És szánj időt arra, hogy erősítsd és regeneráld is az ’akaraterő izmodat’.

Ha szeretnéd ezt átbeszélni, akkor itt vagyok.

Foglald le most a 60-perces, díjmentes időpontodat. Vajon van hozzá elég akaraterőd?

Blog

Vakációs Émelygések

… ööö, akarom mondani, tévelygések – vagy nem, mégsem ezt akartam mondani, mert hát a vakáció az kizárólag jó lehet, ugye??! Ott a beach, a superfood az asztalodon, a cocktailod a szalmaszívószállal (mert a műanyag már nem menő), nézed a vörösen izzó naplementét, közben ujjzsibbadásig szorongatod életed szerelmének a kezét és…

Fancsali képet vágsz.

Mert lehetne ez az egész olyan szép. Olyan gyönyörűen szép.
És mégsem az, mert:

  1. Nem is vettél ki szabadságot. Már tavaly sem… Mer’ sok a munka, ugye.
  2. Nem vettél ki szabit, mert idén is az összes betegszabira ment el, hol a gyerek, hol te voltál beteg. Nincs annyi szabadnap a földön, ami elég lenne!
  3. Vettél ki szabadságot, de hát kinek futja a beachre?! Kispömpömpusztai naplementével meg nem lehet Instázni…
  4. Vettél ki szabit, futja is a tengerpartra, de vitted magaddal a céges mobilt is és kétóránként ránézel az emailjeidre. Minimum. Mert tutira ilyenkor történik valami, nem maradhatsz le!
  5. Vettél kis szabit Te is, meg a párod is, jó a szálloda is – na de 2 gyerekkel nyaralni?! Hát az nem pihenés!
  6. Vettél ki szabit, futná a beachre is, de inkább Hajdúszoboszlót választod, mert a Szépkártyán lévő pénzt is csak el kéne költeni.  A fene egye meg, hogy ezt a kártyát is csak belföldön lehet használni! Most majd a saját pénzből kell kimenni Görögbe. Mer’ a külföldi nyaralás az igazi!
  7. Vettél ki szabit, ott a beach is – de amúgy te meg piszkosul nem ott akarsz lenni, hiszen igazából a kutyasétáltatás és a kertészkedés az, ami feltölt. Csak hát kinek van ezekre ideje?
    +1-2-3: Tutira tudsz még mondani nekem 2-3 másik pontot is, hogy mitől nem jó egy vakáció, úgyhogy ez itt a Te részed – ne fogd vissza magad! 🙂

Nem kell sok ahhoz, hogy egy negatív viselkedésmintázatot alakítsunk ki magunknak és abba jól beleragadjunk és ördögi körré változzon:

Ördögi kör – avagy hogyan stresszeled magad boldogtalanná

Amikor nehéz az élet (és ilyen volt, van és lesz, ez ellen kár küzdeni), olyankor úgy érezhetjük, hogy nincs se időnk, se energiánk semmire. A hobbinkra, vagy azokra a dolgokra, amiket ’csak úgy’ szeretünk csinálni, meg pláne nem. Ám ez a hiányérzet, a ’semmire nincs időm’ egy hatalmas stressz bennünk, ami megakadályozza, hogy a saját magunk érdekében cselekedjünk (lsd. ördögi kör az ábrán). Ez a tudomány előtt is ismert jelenség, Peter Lewinsohn amerikai pszichológus foglalkozott ezzel bővebben az 1970-es években. Ő kifejezetten arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképp

hódoljunk azoknak a tevékenységeknek, amiket szeretünk, különösen stresszes időkben – mert pont ez lesz az, amivel kiléphetünk az ördögi körből.

Eredetileg a depresszió kezelésre állította fel az elméletét, de ‘csak’ stressz esetén is segít megőrizni az optimizmusunkat.

Sőt, azt is megállapította, hogy bár henyélni és lazulni nagyon vonzó és (sokszor) jó dolog is, de a stressz ellensúlyozásának legjobb módja mégis az, ha élvezetes, érdekes és kihívást jelentő cselekvést űzünk. Ez egyébként nagyban összecseng Csíkszentmihályi Mihályflow’ koncepciójával is, aki szintén azt mondja, hogy akkor jutunk el az optimális élményhez, azaz a flow-hoz, amikor annyira elmerülünk, mert eredményesnek és magabiztosnak érezzük magunkat közben. Ez utóbbiak pedig igazi ’stressz-killerek’ 😊

Szóval a helyzet az, amit már magad is tudsz, meg magad is rájöhettél már: hogy a vakációd olyan lesz, amilyen épp Te vagy. Ha nyakig stresszes vagy és az ördögi körödet nyomod a vakációd ideje alatt is, akkor sajna, pont semmire nem mentél a kivett szabadnapokkal.

Ám ha odafigyelsz magadra, ha észleled, hogy stresszelsz és ez ellen tudatosan teszel: példának okáért fogod a szomszéd nyávogós kis pincsijét, aki minden reggel 5.30-kor idegből ugatja a postást és elviszed sétálni, közben trükköket tanítasz neki – mert te azt szereted, ez feltölt és amúgy frankó kihívás is abba a csöpp kis fejébe bármit is beletenni – hát akkor tedd meg szépen.
És akkurátusan.
És mindig.
És akkor is, ha épp tunyulnál még az ágyadon. Jusson eszedbe az ördögi kör és lépj!

Mert pihenni fontos.
Jól pihenni meg életszükséglet.
És a boldogság forrása is.

Kellemes nyaralást mindenkinek 😊

ui: és csak mondom, hogy semmi bajom a pincsikkel.
Csak azt nem szeretem, amikor ugatnak 😀

Ha meg már nyaraltál, (ami vagy jó volt vagy nem, vagy feltöltődtél vagy nem) és most inkább a szellemi kihívást és fejlődéssel járó feltöltődést választanád, akkor itt foglald le a díjmentes coaching alkalmadat.

Mert 60 percet csak megérsz magadnak, nem? .)

IDŐPONTFOGLALÁS

Blog

Az első 6 hónap szabadúszóként – avagy élet egy multis karrier után és a 45 ezer szó titka…

2019. július 1.- Pontosan ma 6 hónapja, hogy a közel 20 éves multinacionális életből átléptem a szabadúszó életbe és mint főállású coach élem az életemet. Már az első 60 nap után is ’számot vetettem’, ezt itt olvashatod, és most újból érzem a késztetést, hogy szeretnék a mai napon megállni, hogy végiggondoljam, hogy mi is történt velem, hogy mi az, ami jól ment és mi az, ami nem annyira és hol is tartok legbelül, önmagamban ezzel az egész folyamattal.

A számszerű tényekkel, adatokkal kezdem. Kicsit amúgy magamnak is érdekes, hogy ezt tartom a könnyebbik részének az egész folyamatnak. Talán azért, mert anno, a munkahelyemen sokat dolgoztam excellel, adatokkal és számokkal, napi szinten gyártottam a kimutatásokat, úgyhogy természetesnek tűnt, hogy úgy vágok 2019-nek is, a vállalkozásomnak is, hogy van egy számszerűsített (marketing)tervem. A terv heti lebontású, tartalmazza a tevékenységeket, hogy mennyit tudok költeni rájuk és a hozzájuk rendelt célszámokat is, melyek segítenek eldönteni, hogy milyen mértékben haladok az összcélom felé (megjegyzés: a céljaimat szakmai, személyes és marketing/vállalkozásirányítási oldalról is meghatároztam az egész évre vonatkozóan). És mivel ez a tervezet megszületett, így most egyszerű a dolgom, hogy egyszerre lássak összefüggéseket vagy pontos részleteket is, ha szükséges. Lelkiismereteresen, minden hónap végén frissítettem a tervet a tényleges számokkal, így jól látszódik, hogy mit értem el és mit nem.

És most arra szántam el magam, hogy betekintést adok számodra is, hogy mit is látok a táblázatom alapján a 2019. január 1-je és 2019. június 30-a közti időtartamra. Teszem ezt azért, mert nekem is jó, hogy gondosan átböngészem a számaimat, másrészt meg tudom, mert hallom tőletek, hogy sokan vagytok, akik kacérkodtok hasonló gondolattal, hogy belevágjatok-e vagy sem egy vállalkozásba – és a saját élményeim talán hoznak Nektek is a konyhára valamit 😊 Kezdjük a puritán számokkal:

Kiadás-Bevétel:

  • A kiadás-bevétel aránya egymáshoz képest 45-55 a kiadások javára (55%), vagyis az eddigi költéseim/kiadásaim majdnem egálban vannak az eddigi bevételeimmel (45%). Ez mindenképp biztató és azt engedi sejtetni, hogy a befektetés megtérül.
  • A tényleges bevétel az (általam) tervezett bevételhez képest 40%, azaz vagy túl brutálisra terveztem a saját bevételi céljaimat, vagy bőven van még hely fejlődni és gyarapodni, vagy mindkettő 😊 Mindenesetre, ha valaki 2018. év végén ezt mondja nekem, hogy coachingból ennyi bevételem lesz mostanra, akkor azonnal a tenyerébe csapok és elfogadom az ajánlatot 😊.
  • A kiadásaim legnagyobb részét (37%-ot) az adózás visz el (februártól vagyok KATA-s, azóta lényegesen jobb a helyzet), ezt követik az eszköz költségek (26%, ide tartozik pl. az új laptop, telefon, nyomtató, amiket a vállalkozás indításával vettem).
  • Az önképzésre tudatosan terveztem büdzsét, mert elengedhetetlen tartom a folyamatos fejlődést, ami így a 20%-át teszi ki az összköltésemnek. Ezekbe a költségekbe sorolom a szakmai konferenciákon és más szakmai összejöveteleken való részvételt, szakmai könyveket, tanfolyamokat, a saját magamra vonatkozó szupervíziós coachingot is.
  • A hirdetésekben a Facebook, Google Ads hirdetési kampányok, illetve más különböző regiszterekben való megjelenések vannak. Hirdetéseimet magam készítem és menedzselem, az ehhez szükséges tudás egy részét már tudtam, a többit pedig az ’önfejlesztés’ címszóval tanfolyamokon megtanultam 😊
Költségek eloszlása (2019. január 1 – 2019. június 30.)

És akkor most nézzük meg, hogy mik történtek velem és milyen tevékenységeket vittem véghez az elmúlt hónapok során:

1. Közösségi média: Ez az a pont a táblázatomban, amit kb. az első napok óta túlteljesítek 😊 Nem akarlak száraz számokkal traktálni, ezért csak néhány érdekes dolgot ragadok most ki. A tervemben (egyik) célként az szerepel, hogy szeretnék megalapozni egy biztos online jelenlétet, amivel eljutok több tízezer emberhez (én 15 ezerre gondoltam tavaly) és akikből aztán születhet közös coaching együttműködés. A marketinges vénám azt is mondta, érdemes 360 fokos marketingtervet építeni, hogy az érdeklődőket egyszerre, több irányból érkezően is érje hatás, mert azok felerősítik egymást. Így történt az, hogy a LinkedInen, a Facebookon, az Instagrammon egyszerre kapcsoltam rá a gázra és szisztematikusan, platformonként (picit) eltérő stratégiával, de mégis összecsengően jelentem és jelenek meg rajtuk. Ennek az lett az eredménye, hogy az a tervezett 15 ezer most több mint 100 ezer elért ember. És ez nem pusztán a megtekintések összege, hanem a valóban elért emberek száma … Ami összesítve már egy egész komoly szám. Ha most az jár az eszedben, hogy oké-oké, de ez ’idő és pénz’, akkor igen, jóra gondolsz. Tartalomgyártással, azaz a blogok írásával tetemes időm megy el és mellette pénz is, mert rendszeresen hirdetek a Facebookon, 3 napja pedig elkezdtem a Google Ads-et is használni mind fizetett hirdetések, mind remarketing kampányokra (láthatod, fentebb, hogy a költéseim 17%-át hirdetésekre költöm).

A sok elért ember közül 5%-uk biztosan a honlapomon is kiköt. Persze, köztük vannak sokan, akik rokonok, barátok, coach kollégák is (ezt onnan tudom, hogy mondják, hogy olvasnak 😊), de tényleg sokan vannak érdeklődők is. Érdekes és új tapasztalás az nekem, hogy az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak az ilyen megjegyzések: ’olyan ismerős vagy’, ’ismerős a neved’, ’ismerős az arcod, már találkoztunk?’, ’Ah, te vagy az? Olvasom a blogodat’ 😊 Számomra ez is mutatja, hogy a blogolás és hirdetések is működnek. Magamra úgy tekintek ebben a mostani helyzetemben, mint amolyan személyes márka, amit csak ’úgy vesznek meg az emberek’, ha ismernek. Ehhez pedig az kell, hogy minél többet halljon, minél többet lássa azt a márkát.

Ha megnézed a lenti ábrát, akkor láthatod, hogy a LinkedIn támogat a legjobban az emberek elérésében (64%), és ehhez nagyon hasonló az az arány is, hogy honnan érkeznek végül az ügyfeleim. A LinkedIN befogadó közönségének pedig köszönöm, hogy a saját szakmai megéléseimre, hosszabb lélegzetvételű posztjaimra ilyen jól reagál és fantasztikus párbeszédekben van így részünk! Sokat tanulok tőletek!

A második félév bekövetkeztével újabb közösségi platformokat is szeretnék kipróbálni, de ezekről majd fél év múlva 😊

Tartalmak nézettsége forrás szerint (fő)

2. Tartalomgyártás: Ahogy írtam fentebb, maga a tartalom kulcsszerepet játszik a vállalkozás ezen szakaszában (felteszem, később sem fog hátrányommá válni 😊), ezért megérdemel egy külön bekezdést 😊 A mai napig közel 200 posztot posztoltam a különböző felületeken, ez 110 (!) A4-es oldalnyi szöveg, ami több mint 45 ezer szó …. mindez közel 1000 új követőt jelentett, és mintegy 5000 like-ot ért meg az olvasóknak – Neked! És itt a helye egy köszönömnek is: köszönöm a figyelmedet, hogy úgy érezhetem, hogy vissza is kapom tőled a neked szánt időmet és energiámat is! Jól esik azt éreznem, hogy bár igen, nagy munka 45 ezer szót leírni, ám a Te időd is pont ilyen értékes és ezt arra fordítod, hogy engem (is) elolvasol! Köszönöm nagyon! 😊

És ha esetleg az jutott eszedbe, hogy hogyan tudok én ennyit írni? Akkor arra az a válasz, hogy egyrészt szeretek, másrészt meg sokat olvasok. Szakmai könyveket. Ez az önfejlesztési részhez tartozik – ezek a könyvek megihletnek és sok blogbejegyzés egy interpretációja annak, amit épp olvasok. Azzal, hogy átforgatom magamban és a saját szájízemre, szójárásomra szabom, rögzítem is az információt. Szummázva: a blogírás nekem tanulás is.

3. Egyéb megjelenések: Az első 6 hónapban voltam meghívott előadó a Wellbeing Gyakorlati Fórumon (a poszttraumás stressz személyiségfejlesztő hatásairól beszéltem), workshop tréner (egy nemzetközi kozmetikai vállalat kelet-európai vezetőinek tartottam egy vezetői készségfejlesztő tréninget), tartottam meet-upokat és több cikkemet is publikálták (az Üzletem.hu oldalon). Lett hírlevelem is, mert lettek feliratkozóim is 😊

4. Nem tervezett dolgok: Nekem úgy tűnik, hogy itt egy szabály van: tervezz azzal, hogy lesznek tervezhetetlen és váratlan dolgok 😊 Én is így tettem, ám még így is születtek meglepetések (testi, lelki és anyagi téren egyaránt): ilyen volt a bokarándulásom, vagy hogy csúnyán összetörtem az autómat egy balesetben és vele együtt az ujjam is megsérült. A bokám és az ujjam kezd a régi lenni, ám az autómnak annyi ☹ Nem volt mai darab, de nem így és nem most akartam lecserélni…

5. Meg nem történt dolgok: Nézvén az excel táblámat, azt látom, hogy kevés dolog nem valósult meg az első félévre vonatkozóan. Olyan van, hogy nem teljesen valósult meg, meg olyan is, ami még jobban is megvalósulhatott volna – de olyan, hogy megterveztem és nem történt vele semmi, olyan nincs. Ez jelenthet több mindent: jelentheti azt, hogy reálisan terveztem, de azt is, hogy nem engedtem eléggé szabadon magam az ötletekkel és ’biztonságos, ismert’ dolgokat terveztem – amivel nincsen baj, de lehet, hogy megpiszkálhatnám ezt egy kicsit 😊
Amire viszont nem vagyok büszke, hogy többször kaptam magam halogatáson. Igen-igen, határozottan voltak olyan napok, hogy bár volt időm, de mégsem csináltam meg a dolgokat. Aztán meg nehezteltem magamra, hogy miért nem… ezek a helyzetek aztán átfordultak, mert az egyik tulajdonságom, a szorgalmam, nem hagyta ezt szó nélkül 😊 A szorgalmamnak és a vele együtt járó kitartásomnak már sok eredményt köszönhetek – akkor is tudnak dolgozni és dolgoztatni, amikor nincs kedvem… Mert lőn, ilyen nap is akadt. De aztán lett másmilyen napom is 😊

Hogyan is lehetne összegezni a számok tükrében az elmúlt időszakomat?

  1. Örülök, hogy a tervezésre időt szántam a legelején.
    Hasznosnak bizonyul, mert így napi szinten tudom, hogy merre megyek és ezért mit kell tennem. És hasznos az értékelésnél is 😊 Kicsit túlcsináltnak érzem most ezt a sok számot, amit beállítottam magamnak az excelemben, így jövőre, amikor tervezek, majd változtatok, hogy ne adminisztráltassam magam körkörösen, csak azt, amire tényleg szükségem van és aminek hasznát is veszem.
  2. A szabadúszáshoz pénz kell.
    Ezt nem én mondom, hanem kb. mindenki, aki már egyszer is belevágott ilyesmibe 😊 Pénz kell ahhoz, hogy elindítsuk a dolgokat, vannak elkerülhetetlen kezdeti költségek és vannak állandó költségek is (lsd. adó). Nem beszélve arról, hogy valamiből lesz valami- ha nem fektetek be (hirdetések, tanfolyamok, önképzés), ugyan miből várhatná az ember a megtérülést? És pénz kell ahhoz is, hogy amíg az ember lánya vállalkozást épít, addig a család se maradjon éhen és fedél nélkül sem. Ezért is rettentően hálás vagyok magamnak, hogy rászántam korábban azt a 2,5 évet, hogy felkészüljek a dolgok ezen részére. És nagyon hálás vagyok a közvetlen családomnak, akik napi szinten támogatnak arról, hogy velem vannak – bármi is történjen, ott vannak. A pénz mellett ez a háttértámogatás még kardinális számomra.
  3. A tartalmas blogolás megéri az időbefektetést.
    Több szakembernél látok hasonlót és magam is azt tapasztalom, hogy megéri blogolni, megéri a közönségedre figyelni, hozzájuk, értük beszélni – megéri Neked írni és beszélni! Persze, Te kedves Olvasóm, igényes vagy arra, amit olvasol. Nem lehet ez akármi. Ami teljesen rendben van, hisz’ mindenki ideje értékes. Én se szeretném (csak) hülyeségekkel elcsapni, úgyhogy igenis felkötöm a gatyámat, amikor hozzád szólok 🙂
  4. Váratlan dolgok pedig lesznek.
    És mindenfajta váratlan dolog lesz: pozitív is, meg nehéz, fájdalmas is. Nekem pozitív volt, hogy nagy elánnal indult a szabadúszói létem, hogy dinamikusan fogadott el a piac és reagáltak rám az emberek, hogy összességében bevételben is több érkezett, mint amire tavaly ilyenkor gondolni mertem. Ám egy totálkáros autóval és az azzal járó költségekkel, lelki teherrel bizony nem számoltam – jópár havi tartalékomnak kell most a végére járni. És a lelkemben is rendezés alatt áll ez a polc.
  5. Lelki tényezők és a hit
    Számítottam arra, hogy megjelenik bennem a bizonytalanság érzés, de arra nem, hogy ilyen hamar, már az első félévben is…. Nehézségnek élem meg azt, hogy bár van tervem min. 12 hónapra, a bizonytalanság erősen felüti a fejét. Mert oké, hogy most van bevétel, de hogyan biztosítom ezt magunknak hosszú távon? Nehezek azok a percek, órák vagy épp napok, amikor úrrá lesz rajtam ez a bizonytalanság. És van ilyen nap, hiszen mindennap más. Egyik nap mozgalmasabb, több potenciállal kecsegtet, máskor meg napokig semmi. Nehezek ezek a napok, mert energiátlanná tesznek és ha nincs energiám, akkor nem csinálok semmit. Semmiből meg megint nem lesz valami 😊 Persze tudom én, nem kell mindent erőből tolni, mert ami meg nem akar menni, az nem is fog, ha megszakad bele az ember, akkor sem. Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt ebben a húzd meg-ereszd el helyzetben. Hogy merjem megélni az érzéseimet: mindegyiket. Hogy legyek oké azzal, hogy bizonytalan is lehetek. Hogy ezekben a helyzetekben is higgyek magamban és abban, ami belülről is újra meg újra az utamra terel: hogy nekem most coachnak lenni a ’dolgom’. Coachként van alkalmam azt csinálni, tenni, amit igazán szeretek, amiben nem fáradok és amiben igazán jó vagyok: emberekkel foglalkozni, támogatni őket az egyéni fejlődésükben, az útjukat megtalálni. És pont ez szokott segíteni a bizonytalan időszakokban: lecsendesülni és meghallgatni magamban újra meg újra a hívást. És ez megnyugtat, hogy hallom, mert ott van – az én utam ez. Az irányom jó. A sebességen és a figyelmen érdemes dolgoznom – én így fordítottam le a bokarándulást és a koccanásomat.

    Az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni – a vállalkozás indításakor is: fontos a megfelelő tempó (aminek része a gyorsítás és lassítás is, de még az állás is, ha piros a lámpa…), mert a megfelelő tempó mellett lehet teljes a figyelem: magamra, a környezetemre és másokra. Ha a tempóm nem jó, a figyelmem, az éberségem is csorbul. Jelen lenni, tudatában lenni a dolgoknak kulcsfontosságú – különben elmegy mellettünk az élet. Mellettem is elmegy…
  6. Ha megkérdezik, hogy elégedett vagyok-e, mit mondok?
    Azt, hogy igen, elégedett vagyok. Ott vagyok, ahol lenni szeretnék pont most, azt csinálom, amit szeretek és azok vesznek körül, akiket szeretek. Örülök, hogy mertem meglépni ezt a lépést, ami könnyűnek nem könnyű és sok mindennel, időről-időre nehéz érzésekkel és helyzetekkel is jár – ám mindezekkel együtt jó, hogy megléptem és örülök annak, ahol most tartok és érzek kedvet, energiát, hogy folytassam.

Úgyhogy kedves 2019. július 1-je, én szeretettel köszöntelek, örülök, hogy a mai nappal elkezdődik az év második fele, ami vélhetően nem lesz kevésbé mozgalmas és eseménydús, mint az elmúlt 6 hónap 😊

Vagyis fene tudja, hogy milyen lesz – legyen csak olyan, amilyen és én meg megnézem, hogy hogyan tudom belőle és magamból a legjobbat kihozni.

Belőled mikor hozzuk ki a legjobbat? Az biztos, hogy itt és most foglalhatsz egy 60 perces díjmentes coaching alkalmat. A többi pedig rajtad múlik! 🙂

Blog

ÉleTmiszer

Leült a szépen megterített asztalhoz. Élvezte, hogy készen kapja maga elé a dolgokat és hogy neki csak annyit kell tennie, hogy leüljön, csettintsen a pincérnek és várjon.

Vagyis szerette, ha kiszolgálják – bár ezt ő soha nem vallotta volna be magának.

Ma amúgy is róla szól ez a nap, hiszen ma van a születésnapja, ilyenkor kijár a kényeztetés, nem?!

Úgyhogy most sem tért el a szokásától: leült az asztalhoz, csettintett egyet és várt. Nem kellett sokat várnia, máris ott termett a főpincér és hivatástudattal, az alkalomhoz illő fennkölt ünnepélyességgel az arcán sorolni kezdte a napi menüt:

— Ma 5 fogásos exclusive menüsort szolgálunk fel, melyből az első kettő előétel, név szerint: Diploma aranymazsolával és külföldi ösztöndíjprogrammal; második előétel a Saját lakás szülői támogatással a fővárosban bazsalikomos kerti zöldségekkel; a főétel az Menő munka a multik világában garnélarákos cézársalátával, ezt követi a második főételünk a Szép ház családdal, autóval és medvehagymás puliszkával, majd befejezésül a mai napi desszert-különlegességünk, a Belga csokoládéval töltött Megvan mindenem krémtortácska.

Elégedetten hallgatta a pincért és nem kis büszkeséggel konstatálta, hogy itt bizony tudják, hogy ő kicsoda és hogy neki ma van a születésnapja! Így kegyesen, fejét félrebiccentve, száját féloldalt felhúzva, mosolyt imitálva visszabólintott a pincérnek, hogy igen, persze! Ha ez van, akkor ő ezt eszi. Jó lesz ez neki mára. Kerül, amibe kerül.

Ám egy szó, annyi se hagyta el a száját.

A pincér már tudta a dolgát, nem ez volt az első eset, amikor nem szóltak hozzá rendeléskor. Kisvártatva hozta hát a csodás eledeleket, egyiket a másik után tette le szépen a vendég elé.

A vendég eleinte finomkodva, minden apró mozdulatra figyelve ízlelgette, kóstolgatta az előételeket, majd ahogy egyre jobban megjött az étvágya, úgy egyre jobban belejött az evésbe is. Ette válogatás nélkül azt, ami elékerült és nem érdekelte, hogy honnan van, hogy hogy néz ki, hogy ki dolgozott rajta, hogy lesz-e még következő, hogy finom-e, hogy másnak jut-e belőle ….. ő csak falta és falta azt, amit elétettek. Már nem érezte az ízeket, már nem érdekelte, hogy szépen fogja a villát, vagy hogy úgy egyen, hogy az másokat ne zavarjon.

Ott volt előtte minden.
 Az övé volt.
És ő mind megette.
Aztán hirtelen csak üres lett az asztal.
Nem volt több étel.

Ő elégedetten hátradőlt a széken, mint a jóllakott napközis. A hasa tele volt. De még mennyire tele! Most, hogy jobban belegondol, talán jobb is lenne kiengedni eggyel az övet, mert mintha túlzottan is feszítene ez a sok kaja. Igen-igen, határozott feszítést érzett a gyomrában. Émelygő, kellemetlen közérzet vett rajta úrrá. Ingerülten csettintett a pincérnek, hogy ugyan hozzon már valamit inni.

Ám a csettintésre most nem érkezett válasz. Nem jött senki.
Nem ugrott senki.

Ő meg csak ült ott, degeszre tömött hassal és képtelen volt bármit is csinálni. Mozdulni sem tudott a sok kajától és hirtelen már nem is örült annyira annak az exkluzív 5 fogásos menüsornak, amit magába tolt. Elnehezült tőle, lomhává vált, nem forgott az agya és ez kedvetlenné, sőt, szomorúvá tette. Egyre inkább a hányinger kerülgette és már átkozta magát a mohóságáért, de hiába.

Bezabált az éleTmiszerből.
Nagyon.

Most mi legyen? Nézett körbe mégis, majd minden erejét összeszedve a konyha felé indult. Pincér! – próbált meg egy elhaló kiáltást újból. De erre sem érkezett válasz.

Odabotorkált a konyhapulthoz. Egy kis húsleves igazi csodát tesz! – hangzott fel fülében az édesanyja kedvelt mondása. Ez az! – derült fel. Nekem most húslevest kell ennem! De nincs itt senki, akkor most mi lesz? Gondolkozz!! – szólt rá magára.

És akkor beugrott.

Beugrott az első és legfontosabb hozzávaló az éltető leveshez, mely gyógyírja lehet minden bajára: – Fél kg lélek! Csontokkal meg a húsával együtt!

Így van, ez kell az ő ételébe: egy jó adag egészséges lélek!
Hiszen az étel mit sem ér nélküle.

Mert az Élet mit sem ér nélküle.

Blog

Őszintén mesélek – Beszélgetés Feldmár Andrással

Feldmár András pszichoterapeuta 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult.  Sajátos, rá jellemző módon közelíti meg az embert és hiszi, hogy a megfigyelés és módszerek alkalmazása helyett a terapeutának valódi, azaz spontán és őszinte emberi kapcsolatba kell lépnie a páciensével ahhoz, hogy az sebeiből gyógyulni tudjon. Én a coaching tanulmányaim során kezdtem az eddigi műveivel megismerkedni (úgy tudom, eddig összesen 12 darab könyve jelent meg magyarul). Történetei könnyedek, olvasmányosak, ám a húsba maró mondanivalójuk megfogja az embert igazán könnyen. Velem legalábbis ez történt, ezért nagyon vártam már, hogy mikor látogat legközelebb Magyarországra, ahol alkalmam nyílik a személyes légterében is lenni és meghallgatni őt. Erre 2019. június 17-én került sor, az Őszintén mesélek és a Cudar Édesanya című könyveinek bemutatója kapcsán.

Erről az estről írtam egy beszámolót, hogy Ti is részesei lehessetek az esten elhangzott vicces, néhol ironikus vagy provokatív, de mély mondanivalóknak.

A beszélgetés veszélyes – csapott egyből a közepébe Feldmár András tegnap, azon az esten, ahol  Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője beszélgetett vele az új könyvei (Őszinteség és a Cudar Édesanya) kapcsán. Én meg most elmesélem, hogy mire emlékszem és azt én hogyan fordítom le magamnak 😊 A következő narratíva tartalomhű, de nem mindig követi azt az időrendet, ami az est során történt.

Veszélyes, mert ilyenkor megjelenhet a meggyőzés, amikor én akarok valamit tőled. És ahol a meggyőzés megjelenik, ott az erőszak is megjelenik az akarás formájában. És ahol erőszak van, ott nincs szeretet – fejtegette Feldmár a már most meghökkent közönségnek.

Senki nem tud semmit – folytatta Feldmár -, ám a valóság megmutatja magát köztünk, amikor beszélünk. De csak akkor, ha ott nem erőszak van, hanem kíváncsiság. Kíváncsiak, szeretettel érdeklődők legyünk, mert csak így alakulhat ki a te+én-ből a MI. Ahol a MI megjelenik, az a valóság. Ha csak Te vagy, ha csak a te akaratod érvényesül, azzal szolgaságba taszítod a másikat. Te leszel a kutya, ő meg a farok és kutyaként naná, hogy csóválni akarod a farkadat. És milyen lenne már az, ha egy farok nem engedelmeskedik a kutyának? De ebből nem alakul ki a ’MI’. Ez csak egy kutya lesz a farkával. Amit le akarsz vágni, mert az a farok nem engedelmeskedik neked. Na de ez biztos, hogy nem szeretet, nem igaz?

De hogyan juthatunk el a MI-be?– kérdezte jogosan Krisztina. Gyakorolni kell – vágta rá Feldmár és nevetett. Meg mi is a nézőtéren. Pedig komolyan gondolta 😊

Legyünk ketten egyek, és az legyek én! Ezt akarod egy párkapcsolatban, nem? De ez nem fog jól működni. Egy hatalmon alapuló kapcsolat nem tud jól működni. Legalábbis biztosan lesz olyan, aki szenved – folytatom magamban a gondolatot. Csak ki kell alakítani azt a ’MI’-t… és ezt pont úgy gyakorolni kell, mint amikor a zenészek együtt gyakorolnak. Csak akkor szólal meg a zene, amikor senki sem vezet és senki sem követ. Amikor nincs ’én akarom, te akarod, én így, én úgy’.

A vágyakat mégis őszintén vállalni kell – ezzel szerintem gordiuszi csomót csinált most itt Feldmár, de várok, hogy mi lesz ebből. Persze, az állatoknak ez nem nehéz: ők folyamatosan és őszintén vállalják a vágyaikat. Az embernek nehéz ez csak. Mennyi sejtünk van és nem is sejtjük mit akarnak – helyez el egy jó kis szóviccet a komoly témában és a közönség már nevetve reagál is rá. Szex, szeretet, kapcsolat: ezeket már az óvodában is tanítani kéne – folytatja Feldmár – hiszen a végtelen kapcsolat felé tartunk. Hogy az mi? Hát a házasság. Na de ki akarna egy ilyen végtelen kapcsolatban lenni, ha ez szar? Mikor akarnád, hogy ne legyen vége egy kapcsolatnak? Hát akkor, ha ez egy jó kapcsolat. Mitől jó egy kapcsolat? Amikor van meglepetés – csak ilyenkor jó, ha egy játék, ha egy kapcsolat végtelen. A meglepetés pedig legyen spontán és őszinte. Különben dög unalom lesz az egész….

Különben is már Arisztolész is megmondta, hogy az Etika = Boldogság (kiegészítés tőlem: Az arisztotelészi etika: boldogságetika, középpontjában a boldogság (gör. eudaimonia) áll, arra keresi a választ, hogy az ember a társadalmon belül hogyan érheti el a legnagyobb boldogságot. Szakít azzal a platóni hagyománnyal, miszerint létezik egy örök ’Jó’ idea, ami egyetemes érvényű minden ember számára, szerinte a jó relatív fogalom, minden embernek más és más jelentheti a ’Jó’-t. Ami közös minden emberben, hitványban és erkölcsösben egyaránt, az az, hogy mindenki a maga ’Jó’-ján keresztül a boldogságot keresi.). Ha nem bánunk jól egymással, akkor nem lehetünk boldogok sem.

Mi a kedvenc meséd? – váltott témát Krisztina, mire Feldmár rávágta, hogy Török Sándortól a Kököjszi és Bobojsza. Miért fontosak a mesék? – kérdezett tovább Krisztina. Mert olyan dolgokról tudunk beszélni, amiről nem szabad, nem illik, titkos. Hiszen ki beszélne másként a gyerekevő anyákról? – kérdezett vissza Feldmár és a közönség pedig döbbent csendben hallgatott. Gondolj a Jancsi és Juliskára! Amikor a gonosz boszorka azért eteti a gyerekeket, mert meg akarja enni őket! – nevetett fel Feldmár és vele együtt mindenki, megkönnyebbülve. A mesék szürreálisak és ettől érdekesek pont. Csak az érdekes, ami nem logikus. A mesék és konnektív álmok is egyben. Az álmok pedig determinálnak és nincs olyan, hogy jelentéktelen álom. Az álmok rólunk szólnak. Mindig.

Ezen a ponton Feldmárék kértek olyan önként jelentkezőket a színpadra, akik meg szerették volna osztani az álmaikat és egy ’helyszíni’ álom-értelmezést kapni. Magukat az álmokat, most nem írom le, de mindenképp meg akarom említeni Feldmár kommentjét, ahogyan tudatosan és fair-ül felállította az elvárásokat: Tudod, ez most olyan elemzés lesz, mint amikor be van kötve a szemem és célba lövök úgy, hogy azt se tudom, merre van a cél. Az álmok, amiket hallottunk, többszörösen összetettek voltak, Feldmár szerint az egyik egy 2-3 éves terápiát is elbírna 😊Azokra a megjegyzésekre, amikor az önként jelentkező olyanokat mondott, hogy ’röviden álmodtam’, úgy reagált, hogy ez már önmagában egy beszédes megjegyzés, mert arra utal, hogy az álmodó személy azt tapasztalhatta, hogy nem figyelnek rá hosszan, tehát csak röviden nyilvánulhat meg még álmában is. Aki pedig a jelentéktelen szót használja a saját álmára, az azt éli meg, hogy őt sosem veszik komolyan.

Bátorság kellett, hogy az önkéntesek merjék vállalni az álmaikat kb. 400 fő előtt, mert ennyien voltunk a teremben. És ez fel is hozta a kérdést, hogy vajon mi a bátorság? Feldmár, amikor ő járt terápiába, úgy válaszolt erre, hogy ’félelemnélküliség’, ám a terapeuta felnevetett és mondta, hogy ilyen embert ő nem ismer, akinek ne lenne valamilyen félelme. A bátorság valójában az, amikor a félelmeink tudatában megyünk előre. Akkor vagyunk bátrak, ha vállaljuk magunkat úgyis, hogy lehet, hogy ez másoknak nem tetszik.

És mi az őszinteség? A cenzúra mentes megosztás. Freud Free Association irányzata pont ezt hirdeti: mondj ki mindent, amire gondolsz. Na de ez lehet bántó! – mondja Krisztina. Persze, de a tapintat és az őszinteség nem ugyanaz – nevet Feldmár. A szeretet ugyanis fontosabb, mint az igazmondás. Vagyis, ha szeretlek, akkor tapintatos is vagyok. És ha szeretlek, nem teszek olyat, amiről ne lehetne beszélni, tehát nem kell, hogy őszintétlen legyek veled. Vagyis, amikor a párkapcsolatban a megcsaló fél nem mondja el a másiknak az igazságot arra hivatkozva, hogy nem akarja megbántani a másikat, valójában arról van szó, hogy nem szerette a másikat eléggé, hiszen akkor nem csalta volna meg, amit meg kéne utána magyarázni. A gyerekek is tudják, hogy mi történik két felnőtt közt, megérzik, csak nem tudnak róla beszélni, mert nincs szavuk rá. És nekik pont ez az ijesztő. Ha nincs rá szó, az ijesztő. Ezért kell a gyerekekkel az érzésekről beszélgetni és a maguk szintjén elmondani, hogy mi történik.

Mit kell tegyek egy olyan emberrel, aki pesszimista és csak a rosszra gondol?– kérdezi Krisztina. Semmit! Hagyd élni! – nevet Feldmár. Nem kell neked mindenkit megváltoztatni 😊 Különben is, ők így működnek: ők attól boldogak, mert ami történhet a jövőben, az sokkal rosszabb, mint ami most van. És ne felejtsd el: Minden pillanatban szabadok vagyunk, a múltunk nem veszi el a mostani szabadságunkat. Nehezebb jól bánni a múltunk miatt magunkkal, de egyáltalán nem lehetetlen. Minden trauma kisimul, ha sok jó élmény éri az embert. Csak az ember képes arra, hogy az őt ért impulzus és az arra vonatkozó cselekvés közt szünetet tartson. Ez az a képesség, ami az embert fejlődéshez segíti, hiszen dönthet arról, hogy hogyan a legjobb az őt érő impulzusra reagálni. Használd ezt ki!

Ezzel a végszóval zárult az est. Remélem, hogy a tartalomból és az ott kialakult hangulatból is sikerült átadnom 🙂

Blog

Merj Átlagos Lenni!

Olvasom a cikket, amit írt és érzem, hogy a gyomrom szűkülni kezd. Amiről ír az releváns és a mai trendeknek is megfelel: beszél a karrierről, a sikerességről, tudatosan és határozottan formál véleményt a témájában és ezért bátor is, hiszen mer különcen feltűnő lenni, nyomot hagyni, létrehozni/teremteni valamit. Csak úgy árad a cikkéből a magabiztosság, az, hogy hiszi is, amit ír, hogy hiszi azt, hogy most valami nagyon különlegeset enged útjára a szavaival.

És ez amúgy mind nagyon oké – mondod Te és mondom én is, hiszen 10-ből minimum 9 marketingtaktika is azt ajánlja, hogy merj beleállni a figyelembe, hogy merj kitűnni a tömegből, hogy legyél 100-szor inkább megosztó, mint ’sima, átlagos, normális’, mert csak így leszel érdekes, mert akkor emlékeznek rád, mert akkor leszel sikeres. (Mert akkor érsz valamit és válsz valakivé? – de ezt már csak én mondom és kérdezem…)

Így mára már mindenki különleges akar lenni: a zöldséges, az orvos, a topmenedzser, az egyetemista, a kisiskolás, a gyerekét nevelő szülő, a vállalkozó, a coach, a tanító, az informatikus, a bárista, az influenszer, a web designer …. – meg talán Te is, meg még én is.

Különlegesnek lenni nem csak menő lett mostanság, hanem elvárás is. A különlegességnek, a kitűnésnek tulajdonítjuk a sikereink titkát, hogy talán ez, és csak ez a kulcs ahhoz, hogy megkapjuk a figyelmet, amire vágyunk, hogy magunk előtt is sikeresnek mondhassuk magunkat. Nem látunk más utat, meg nem is enged ez a világ nagyon más utat, hiszen mások csak akkor kapják fel a fejüket, ha valami nagyon rendkívülit csinálsz, ha nagyon rendhagyó az, ahogy kinézel, amit mondasz vagy amit teszel. A modern kor zajos világában nincs más eszközünk arra, hogy figyelmet kapjunk.

Ki kell tűnni.
Különlegesnek, rendhagyónak kell lenni.
Kell.
Muszáj, mert:
Ha nem ismernek, akkor nem látnak mások?
Ha nem látnak mások, akkor nem ismernek?
Ha nem látnak és ismernek, akkor nem szeretnek mások?
Ha mások nem szeretnek, akkor én sem szeretem magam?
Ha nem szeret senki, akkor egyedül vagyok?
És akkor én ki vagyok?

Mi van akkor, ha Te ‘csak egy ember vagy’? Ha egy olyan ember vagy, aki teljesen átlagos, aki normális/hétköznapi/klasszikus/átlagos/megszokott (válaszd ki a Neked tetsző szót …) életet él, ehhez az élethez illeszkedő elvekkel, gondolatokkal? Akkor ez a teljesen normális/átlagos/nemkülönleges ember lehet, hogy már nem is hiszi el, hogy merheti vállalni önmagát? Hiszen kit érdekelne? Ki emlékezne rá? Ki gondolná ezt az nagyon normális embert sikeresnek? Menőnek? Követendő példának? Ki akarna ’csak normális’ életet élni?

Jaaaa, hogy ezt meg mégis elég sokan akarjuk? Sokan szeretnénk normális életet és ’simán csak boldogok és elégedettek’ lenni? Szeretnénk normális életet, de nem hisszük, hogy ez sikerülhet, ha ’pusztán csak normálisak, átlagosak, nemkülönlegesek’ vagyunk?

De fura egy helyzet, nem?

A coaching mellett marketinges a másik szakmám, szóval (és elvileg) nem kéne a fenti leírt jelenségtől annyira idegenkednem. Sőt, magam is oszthatnám azt az igét, hogy de bizony, légy csak különleges. Nekem mégis összeszűkül a gyomrom, amikor minden irányból rám is áramlik sokak akart különlegessége (akart, azaz tudatos, mesterséges). Amikor fiatalok, idősebbek, profik és kezdők, tudatosan akarnak különlegesek lenni, mert ezzel céljuk van. Ilyenkor elfog egy nem-jó érzés a gyomrom tájékán, valami hiányérzetem jelentkezik. Félre ne érts amúgy, nem azt mondom, hogy ördögtől való az, hogy ha valaki boldogulni akar és ezért megteszi azt, amit szerinte kell tennie és ki akar tűnni. Inkább azzal van bajom, hogy már lassan mindenki azt érzi, hogy ezt kell tennie 😊 És amíg különlegeskedünk, addig nem vagyunk normálisak, ugye 😊

Hogy megnyugtassam azokat is, akik esetleg most azon filóznak, hogy vajon engem ez a téma miért is piszkál annyira (mert piszkál, ezt vállalom, ahogyan azt is, hogy baromi nagy dolog tőlem, hogy ez ide is írom 😊), no, azoknak azt tudom mondani, hogy már a coach énemnek is feltűnt és igen, magamat is megkérdeztem, hogy vajon mi az, ami miatt pont így reagálok erre a jelenségre? Mi az, ami ebből rólam szól és mi az, ami túlmutat rajtam és az egész jelenségre is igaz lehet?

Ebben a folyamatban most ott tartok, hogy megérett bennem az igény, hogy kiállok. 

Kiállok a normálisért, az átlagosért, a simáért, a nemkülönlegesért.
Kiállok érted és magamért is.
Kiállok és leírom, hogy ez van bennem.
Kiállok és most hangosan ide leírom, hogy oké az az ember, aki most vagy.
Oké vagy így is – normálisan. Nemkülönlegesen.
Oké vagy akkor is, ha kitűnsz, de akkor is, ha nem tűnsz ki azonnal, vagy semmikor se.
Oké vagy, ha ’csak teszed a dolgod és úgy élsz, ahogy neked jó’.
Oké vagy, ha nem mondasz, teszel vagy gondolsz különlegeset.
És oké vagyok én is, hogy csak azt írom, amit gondolok, amit érzek, hogy most pont ez van a fejemben, ami lehet, hogy nem egy Nobel díjas eszmefuttatás, nem elég különleges, vagy szakmai, vagy bármilyen – hanem csak átlagos. Sima. Felejthető. Normális. Vagy épp hülyeség.
Ez oké, mert ez csak egy írás egy embertől.
Aki most én vagyok.

De lehetnél Te is.

Mert lehetsz az, aki vagy. Úgy, ahogy vagy. Azokkal a gondolatokkal, érzésekkel, amik benned vannak.
Mert lehetnek a normális, átlagos, sima gondolatok is érdekesek.
Mert lehet, hogy mára az átlagos az új különleges.
Mert lehet, hogy mára Te vagy az új különleges – pont így, ahogy vagy: a gondolataiddal, az érzéseiddel, a tetteiddel, az életeddel.

A helyzet az, hogy én most bátorítalak. (Erre lehet, hogy már magadtól is rájöttél 😊)
Bátorítalak arra, hogy merj olyannak lenni, amilyen vagy, vállald azt, amit gondolsz vagy érzel és teszel. Merd elhinni, hogy lehetsz az, aki vagy és így is van és lesz olyan, aki pont téged és pont így szeret.

Mert még a legkülönlegesebbek is vágynak erre a ’sima, átlagos’ szeretetre, megértettségre, elfogadásra, emberi kapcsolódásra.

És azt hiszem, hogy emiatt szűkült össze a gyomrom pont – mert a nagy különlegességre törekvés mellől mintha kiveszett volna a normalitás, ami az emberség maga. Az emberségben, a szeretetre való igényben, a szeretetadásban, a kapcsolódásban nincs semmi különleges, semmi extra, semmi kirívó, semmi rendhagyó.
Vagy mégis?

A nemes egyszerűség és tisztaság különlegessé tesz bármit és bárkit, és különleges lesz az, aki emberséges tud maradni ezekben a különlegességet elváró időkben.

Ezen a filozofikus napon én most Arany Jánossal vagyok, mert már ő is megírta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben”.

Szóval, szerinted Te most milyen vagy?
Átlagos vagy különleges? 😊

ui: Igen, jól mondod, hogy a megfejtés erre a kérdésre az, hogy ‘ember vagyok’.

Szeretettel tőlem Neked: Vad Ágnes

És ahogy mindig, most is invitállak egy személyes találkozóra, mert hiszem azt, hogy kapcsolódni így lehet a legjobban 🙂 Foglald le az időpontodat itt.

Blog

Neked Könnyű!

Neked könnyű! – Kaptam már ezt párszor az arcomba – a hátam mögött meg talán még többször 🙂 -, amikor sikerült egy-egy nyelvvizsgám, bejutottam egy menő munkahelyre, majd elnyertem egy újabb pozíciót, külföldre utaztam, megtanultam egy új szakmát vagy amikor munkahelyet váltottam és multis életből főállású coach lettem.

Bevallom, a mai napig nyelnem kell egyet, amikor ezt a ‘Neked könnyű!’ dolgot megkapom, hogy közben elgondolkozhassak arról, hogy vajon egy ilyen a helyzetben mi a célravezető? – Mosolyogjak én is szépen, és mondjam, hogy ‘ja, persze, gyerekjáték volt az egész’, vagy kezdjem el neki részletesen elmagyarázni, hogy addig a pontig, amit ő már végeredményként lát hány munkaórát, mennyi erőt, energiát, tanulást, elszántságot és kitartást tettem bele? Hogy nem csak könnyű nem volt, de még rövid sem? Hogy nagy valószínűséggel, ha ő ugyanazokat a dolgokat végigcsinálja, akkor pont ugyanoda (vagy még messzebbre is) juthat? Hogy higgye el, nekem sem az udvarban lévő fán teremnek a babérjaim, hanem először magát a fát kezdtem el növeszteni: magról?? Most tényleg kezdjek el én magyarázkodni, hogy hogyan is jutottam el addig az eredményig?

Mi a fontos nekem a saját eredményemből? Talán az, hogy ő is tudja, hogy ez messze nem könnyű még nekem sem, vagy hogy az egóm megnyugodhasson, hogy ‘na, ezt is elmondtam’? Vagy talán az, hogy inspiráljak másokat, hogy példa lehessek abban is, hogy ilyen helyzetekben hogyan is reagálok? Hogyan szolgálja a hitelességemet az, hogy mit is mondok? Mit is szeretnék valójában elérni?

És mire idáig eljutok, addigra azt is meglátom a másik szemében, hogy vajon mi is mondatja vele ezt a mondatot – és van, hogy azt látom, hogy ez a szimpla irigység. Ami egy nagyon erős érzés és valamennyiünkben ott lakozik. Csak van, aki már tudja kezelni, de vannak olyanok is, akik még nem. És ha így van, akkor ezzel nincs mit kezdenem. Egy olyan erő munkálkodik benne, amin nemhogy én, de ő maga sem tud uralkodni. Úgyhogy ezekben az esetekben mosolygás a válasz, aztán balra el.

De van – és többször van olyan-, hogy abban a ‘könnyű neked’-ben sóvárgás, vágyódás van, hogy ‘én is szeretnék oda eljutni, csak nem tudom, hogyan’ – és ilyenkor már van létjogosultsága egy jó kis párbeszédnek. Mert tényleg hiszem azt, hogy amíg a siker és a sikeresség mindenkinek mást jelent, addig az eredmények ismételhetők. Ha az ember hajlandó (értsd: akar) nyitott lenni, tanulni magáról és másoktól, akkor előtte is fogyni fognak az akadályok (amik helyett persze lesznek újak, de azokat már a ‘fejlesztett énjével’ fogja kezelni).

Hiszem azt is, hogy amit egy ember meg tud csinálni, azt meg tudja egy másik ember is tenni – ehhez meg kell érteni, hogy mit is tett pontosan a ’mintaember’, hogy elérjen a céljáig, aztán a másik ember dönthet: lemásolja pont úgy, vagy saját magára szabja. És ha szembe találja magát az olyan kifogásokkal, hogy ‘á, nekem úgyse lehet felsőfokú nyelvvizsgám, mert nincs nyelvérzékem’, vagy ‘nekem úgyse lesz soha olyan munkám, ami jó is és még meg is élek belőle’ – akkor gondolhat arra, hogy az az ember, akiről a ‘mintát’ vette mit tett: például azt, hogy nem foglalkozott az eltántorító erőkkel, az agy kifogásaival és nem hagyta magát lebénítani általuk, hanem felszívta magát és ha akarta, akkor ment érte. Tanult érte, dolgozott érte, tett érte. Az akarat, az elszántság, a hit voltak a fő érzületek, amik benne dolgoztak és nem az elterelés, a ‘nem fog ez nekem menni’ ellen-hangok. És hogy volt olyan is, amikor ’csak’ szerencséje volt? Lehet, hogy igen 😊 Mert ez is a hit része, hogy vannak kreatív, támogató erők, amik segítik őt az úton – amennyiben az tényleg az ő útja. Azt meg már ki tudná megmondani, hogy van-e ’csak’ szerencse? (Speciel én azt hiszem, hogy nincs :))

Úgyhogy én azt tanultam meg, hogy amikor nekem szegezik a ‘Neked könnyű’ dolgot, akkor én mosolygok és nyelek egyet 🙂 Én biztosan tudom, hogy hogy jutottam el odáig, hogy mennyi (belső) kifogást, mennyi (külső) eltérítőerőt győztem le azzal, hogy igazán akartam és akarom most is azokat a célokat, amiket kitűzök. Mert elhittem és elhiszem, hogy nekem is sikerülhet. És örülök, hogy sikerül. Meg sírok, ha épp nem, aztán felállok és megyek tovább.

Pedig nekem sem könnyű.

Te elhiszed, hogy Neked is sikerülhet?

Az nem baj, hogy nem tudod, hogy hogyan is sikerülhet, ám az már intő jel, ha magad sem hiszed el, hogy neked is sikerülhet.

A coaching az egyik és másik állapotodra is jelenthet megoldást, amihez jobb, ha hiszed, hogy így lesz 🙂

Ha hiszed, gyere díjmentes próba-coachingra – mert ha ezt az első akadályt legyőzöd, a többi is menni fog!

⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️

➡️ IDŐPONTFOGLALÁS: Az első lépés legyen pipa!

Blog

Stresszesnek Lenni Nem a Gyengeség Jele

A modern élet egyszerre áldás és átok. Imádjuk, hogy a nap minden másodpercében lehetőségünk nyílik hírt szerezni a másikról, lájkolni egy kutyás videót, szülinapi jókívánságot írni, találni egy új receptet, olvasgatni okos posztokat – mint amilyen ez is 😊 Imádjuk, hogy 0-24-ben minden elérhető, hogy nem kell várni, hogy azonnal megkapjuk, amit akarunk. Ám amíg imádjuk és imádattal használjuk, addig meg majd’ belepusztulunk ebbe a tömérdek ingerbe, ami bennünket ér. A sok információt azonban sok időbe telik megemészteni, percek, órák telnek el naponta csak ezzel. Reggel az első dolgunk a felkelés után, hogy végigpörgetjük a hírfolyamot, meg megnézzük, hogy ki írt emailt, ’csak hogy tudjuk mi történt’ az alatt az 5-6 óra alvás alatt, ami kijutott, mert ugye még éjjel, lefekvés után az ágyban is csak megnézzük, hogy mi is történt.

Ez a mai élet ritmusa. Ehhez nagyon könnyű hozzászokni, amit önként és boldogan, hipp-hopp meg is tettünk. Persze, nem csak szociális médiából áll a világ, azért nem csak a FB-ot meg a társait bújjuk – mondod most magadban. És ez így is van. Mert ott van a munka, az egyre növekvő teljesítmény, amit napról napra elvárnak tőled, ott van a család, a háztartás, a suli – az élet egy nagy ’multitasking’, amikor egy ember egyszerre több fronton is helyt kíván állni.

De vajon milyen hatást gyakorol mindez ránk? Sokan érezzük magunkat szorongatva az idő fogságában. Semmire sincs időm! Megpusztulok, annyi dolgom van! – felkiáltásokkal tarkák a mindennapjaink. És sokan vagyunk így ezzel….

2017-ben az Amerikai Pszichológiai Társaság, mely évente figyeli a világ stressz-szintjét, a következő adatokat gyűjtötte:

  • 61%-át a válaszadóknak gyötri pénzügyi nehézség
  • 58% a munkája miatt stresszel
  • 50%-nak a gazdaság helyzete, változása okoz fejtörést és szorongást
  • 80%-a megkérdezetteknek már testi és/vagy érzelmi tünetekről is beszámol az őt ért stresszhatás miatt.

A felmérésből is kiderül, hogy napi szinten, a nap jelentős részében jelentős stresszhatás ér bennünket. Vagyis, ha stresszesnek találjuk a modern életet, az nem a gyengeség jele. Pusztán annak a jele, hogy túl sok minden zajlik és sokszor nem jól reagáljuk le a helyzeteket. Mert igen, mi magunk is felelősek vagyunk azért, hogy mekkora részben vesszük ki a részünket a bennünket körülvevő stresszből.

De akkor mit is lehet tenni?
Én pl. rövidebb, ám velősebb posztokat írok Neked, hogy gyorsabban szabadulj 😊. Íme néhány praktikum:

  1. A mérték az új trend. Éljünk a modern kor adta kommunikációs forradalommal, de tegyük ezt ésszel, mértékkel és felelősséggel. Szabjunk határokat, hogy milyen hosszan is szörfözünk a neten, mert amíg egy ideig az internet adta lehetőség lehet hasznos, informatív, egy bizonyos szint és időtartam után ez már elvesz. Elvesz az idődből. A kedvedből. Az idegeidből. Az életedből. Biztos, hogy ezt akarod?
  2. Mértéktartás és átgondoltság a pénzügyekben (is). Nem hiába született meg a mondás, hogy addig nyújtózz, amíg a takaród ér. Mérd fel az anyagi helyzetedet és ennek megfelelően költekezz. Könnyű ezt mondani! – mondod. Igen, mondani tényleg könnyebb. Pont olyan könnyű, mint egyszer elcsúszni a banánhéjon, eltörni a lábadat és hetekig sántaságra, bicegésre, ágyban maradásra kárhoztatva. Legközelebb jobban a lábam elé nézek – jelented ki. Hát akkor nézz bele a pénztárcádba is legközelebb. És döntsd el magad, hogy ott van-e a banánhéj vagy sem. Ha ott volt és ráléptél, akkor pedig számolj el magaddal is. És a pénzeddel is.
  3. Miért érdemes élned? Mitől van értelme az életednek? Te ezekre tudod a választ? Ha igen, akkor nyugodtan ugorj tovább az olvasásban a következő pontra. Ha nem, akkor meg a hírfolyamok átpörgetése helyett akár ezeken a kérdéseken is gondolkozhatsz. Légy résen, mert könnyen lehet, hogy sorsfordító felfedezésekre jutsz! 😊
  4. Láss. Nem elég, ha csak nyitva van a szemed. Lásd meg, érezd meg, éld át azt, amiben vagy, akivel vagy. Mikor néztél utoljára a buszon szét az emberek közt és vetted észre, hogy melletted kettővel egy kismama áll, vagy hogy az égen a felhők tényleg bárány alakúak? Mikor szagoltál meg egy virágot ’csak úgy’, hogy átjárjon a ’de jó illata van’ érzés? Az életed a Te mozid. Ahol a Te filmedet vetítik. És pont Te nem nézed??
  5. Örülj. És ezt meg kell először tanulni. Újból. Mert már elfelejtetted. De bizony, így van: már nem emlékszel rá, hogy hogyan tudsz örülni annak, hogy van fedél a fejed felett, hogy van mit enned, hogy születettek csodás gyermekeid, hogy megtaláltad a szerelmet, hogy megtanultad elveszteni és újra megtalálni a szerelmet, hogy kitartó vagy és mindennap gyűröd a dolgokat – annyi minden van, amit méltányolhatunk! Aminek őszintén örülhetünk. Hálát adni, méltányolni a természetesnek vett dolgokat is lehet – sőt, azokat érdemes igazán. Megszokjuk a mindennapi dolgainkat, természetesnek vesszük, hogy van férjünk, családunk, munkák, ételünk, vizünk, egészségünk, barátunk … ha mindennap tortát eszel, akkor megszokod, esetleg meg is unod a tortát. De ez mit sem vesz el abból a tényből, hogy a torta jó, hogy a torta az torta. Hát becsüld meg mindennap a tortáidat 😊
  6. Figyelj magadra. De tényleg. Teljes szívvel aggódsz a gyerekért, a párodért, ha beteg, ha kimerült. Magadért miért nem? Miért nem veszed észre ugyanazt magadon, amit másokon azonnal? Hogy kimerült vagy, hogy sok minden van, hogy a tested jelez, mert szorít a gyomrod, fáj a fejed és amúgy is kedvetlen, fáradt és ingerlékeny vagy? Téged ki tesz az ágyba és biztatja, hogy na, pihenj egy kicsit? Amit megteszel másokért, tedd meg magadért is. Hidd el, ér fáradtnak, stresszesnek, kimerültnek lenni – modern ez a világ. És nehéz is. Összetett és komplex. Ember legyen a talpán, aki ehhez azonnal tud alkalmazkodni.

A világunk gyorsabban változik, mint ahogy mi tudunk változni. Nem vagy gyenge, ha ezt mind a saját bőrödön is megérzed.

És akkor sem vagy gyenge, ha ehhez mind segítséget kérsz és még most lefoglalod a díjmentes coaching alkalmadat :

IDŐPONTFOGLALÁS: díjmentes coaching találkozó

Blog

Egy Futás – Egy elmélet – Egy Élet

A reggeli főzős-beszélgetős műsor ment a tévében épp, amikor elfoglaltam a helyem a futógépen az egyik reggel. Általában két dolgot csinálok futógépen, miközben szolid tempóval kocogok: zenét hallgatok vagy zenét hallgatva nézek ki az ablakon és nézek be magamba, rendezem a gondolataimat, figyelem az érzéseimet😊 Azon a reggelen a gépet előttem használó nem kapcsolta ki a tévét a futógépen, én meg nem kapcsoltam ki, amikor felléptem a gépre. Így történt az, hogy bámultam a tévét, miközben a fülemben ment a zene.

Általában elmondható az rólam, hogy szeretem nézni az embereket. Érdekesnek találom az arcukra kiülő gondolatokat érzelmeket, eljátszom a gondolattal, hogy ott és akkor vajon milyen hangulatban vannak, mire gondolnak, mint mond a szemük, miről árulkodik a mozgásuk. Hát a futópadon, miközben még reggeli-rozsdásan próbáltam a futásra bemelegedni, megint ezt történt velem: néztem a reggeli beszélgetős-főzős műsort hang nélkül. Nem tudtam miről beszélgetnek, meg azt se túlzottan, hogy kik beszélgetnek- nem igazán ismertem fel őket. Néha, egy-egy felvillanó szövegcsík azért adott plusz információt.

Három meghívott vendég volt, két férfi és egy nő. Velük beszélgetett a műsorvezető nő és a férfi, és ott volt még egy ’helyszíni séf’, aki élő adásban főzőcskézett, amiből megkínálták a vendégeket. Mielőtt a vendégek megérkeztek volna, már azelőtt is érdeklődve figyeltem a műsorvezető hölgyet és a társát. Illetve azokat az embereket, akiknek (szerintem) az lett volna a feladata, hogy egymás társai legyenek a műsorvezetésben. Ám így, hang nélkül, csak a gesztikulációra, a mimikára, meg a testbeszédre hagyatkozva azt lehetett érzékelni, hogy bár fizikailag közel ülnek egymáshoz, pont semmi kapcsolódás nem volt köztük. Persze, elő kellett nekik adniuk, hogy ők milyen kafán megértik egymást – csakhogy ez egyáltalán nem jött át, ha az ember csak úgy nézte őket, ahogy én is tettem: hang nélkül. Szépen, mosolyogva beszéltek, de alig-alig néztek egymásra, a nő még egy kicsit félredőlten is ült, mert vagy nem fért a pasi mellett rendesen, vagy túl kényelmetlen volt neki olyan közel lenni ahhoz, akit igazából nem akart még bevenni a komfort-zónájába. Egyik is, másik is mondta a monológot, a szájuk mosolygott, a szemük már nem. Nem volt csillogás, nem volt pajkos összekacsintás, nem volt semmi, ami arra utalt volna, hogy na, hát ezek jól kijönnek egymással. És persze, oké, hogy ők nem egy pár- de a jól együttműködő kollégák testbeszéde is együttműködő. A testük is beszélget egymással, nem csak szájuk. Hát ők nem tették.

Ebbe a helyzetbe érkezett a 3 vendég: az egyedüli nő bántóan rosszul nézett ki, mindenféle smink, világítás, meg fodrászat és ruházat ellenére is fáradtnak, meggyötörtnek hatott, szeme alatt óriási fekete táskákkal – és nem, nem arra gondolok, hogy idősebb volt (egy 45+ nő még amúgysem öreg), mert az természetes, hogy idővel megereszkedik a bőrünk, hogy lesznek ráncaink – de az nem természetes, hogy ’szürkének hat’ a bőrünk, tompa, fénytelen a szemünk. A nő mellett volt még két férfi vendég is, alaposan megnézve őket, sajnos róluk sem a legjobb képet tudom most lefesteni: ugyanaz a szürkültség, a csillogásmentes szem, a messzire ’elrévedek-inkábbnemisvagyokitt’-szerű üveges tekintet. bored-businesspeople-sitting-in-the-cafe-and-not-talking_e1bhbamyd__F0000

És akkor így, ezek hárman kezdtek el beszélgetni a két műsorvezetővel. Tényleg fogalmam nincs arról, hogy miről is beszélgettek tulajdonképpen, de az arcukat nézve, már nekem volt kínos nézni a gyötrődést, ami a levegőben ötőjük közt volt. A műsorvezetők kérdeztek, hol az egyik, hol a másik vendég válaszolt, mindenki elmondta a válaszát, de a helyzet nem lett jobb: maradtak a csillogásmentes szemek, az elfelé vágyakozó testtartások, a kitekintgetések (hol a kamerába, hol csak úgy), mindenki játszotta a saját szerepét, amikor sorra került, de csak nézve az egészet, nem sok társasági, közösségi hangulat jött át az egészből.

A vendégekről amúgy annyi derült ki a szalagcsíkról, hogy közszereplők, szóvivők egészen pontosan. Innentől én már mertem feltételezni egy pár dolgot, hogy pl. nincs kameralázuk (vagyis nem az ijedtségtől szürke az arcuk) hiszen mindennap ilyen közegben mozognak, valószínűleg vannak már bevált ’kamera- pózaik’, meg ’kamera-mondataik’, valószínűleg álmukból felébresztve is képesek is akár 40 összefüggő és értelmes mondatot mondani. És mégis. Üres volt a tér. Valami hiányzott. Annak ellenére, hogy olyasvalamiről beszélgettek, ami a munkájukkal kapcsolatos, amiben biztos járatosak már. Ám ha így van, miért nem jön ez át a szemükön vagy a testtartásuk miért nem sugároz semmit?

Lehet, hogy már nem szeretik a munkájukat? Lehet, hogy már rég beleuntak és a fásultság, az unottság látszódott ennyire? Mert mi más indokolná azt, hogy nem csillog a szemük, amikor beszélnek? Legyen az bármi, ha valami érdekel bennünket, akkor arról lendülettel, izgalommal beszélünk és ez a hevület lesz a csillogás a szemünkben. Ha nincs csillogás, akkor nincs lelkesedés. Ez a helyzet.

És ez az állapot most kristálytisztán látszódott, nem vette el a szó a figyelmet arról, ami látható. És láthatóvá vált az, hogy mást mondanak, mint amit éreznek. Ők öten – mindannyian.

Fura volt ezt így végignézni és fel is merült a gyanú saját magam ellen, hogy hogyan befolyásolja az én megéléseimet az én saját, éppen aktuális hangulatos vagy kedvem? Aztán erre meg is kaptam a választ a következő vendég személyében. Az előző 3 vendég balra el és bejött az új vendég.

Egy pasi. A feliratból kiderült, hogy színész. Ő is 50 év felé járt. Csak neki csillogott a szeme! Mosollyal jött be és hozzá a szeme is mosolygott, könnyednek látszott és az összes gesztikulációja, testbeszéde is ezt mondta: jól érzem magam a bőrömben! És a helyzet az, hogy tényleg jól nézett ki. Ő is ápolt volt, akárcsak a többiek, ő is normálisan, hozzá illően fel volt öltve, akárcsak a többiek – ami lényeges különbség volt, hogy ő ÉLT. Észlelte nemcsak a műsorvezetőket, hanem szegény főzőpasit is, akit a többiek simán ignoráltak, míg ő rámosolygott és bevonta a beszélgetésbe. Közvetlen volt és barátságos – amire még a műsorvezetők is örömmel kapcsolódtak. És akkor ők ott egy jót beszélgettek: ment a mosolygás, a nem túlgondolt, hanem természetes gesztikuláció, a testrészek nem a csillagrózsa minden irányába mutattak, hanem mindenki egymás felé fordult, mintha egy láthatatlan kör mentén ülnének. Tartották a szemkontaktust és ez volt az a kép, amit nézni is jó érzés volt 😊 Nem az a verítékezős izzadság jött át, hogy ’jaj, mikor lesz már ennek vége, mert mindenki már úgyis csak elfelé menne’.

És hogy miért írom mindezt le?

Azért, mert tök sokan élünk úgy, hogy mást mondunk, mint amit érzünk, meg mást mutatunk, mint ami igazán bennünk van. És azt hisszük, hogy ezt senki nem látja.

De kérem szépen, ez bizony téves gondolat. És ezt amúgy Te is tudod, még akkor is, ha szereted a struccpolitikát és szereted két kézzel besöpörni a gondokat a szőnyeg alá. Attól azok még ott vannak…. és pontosan ezért fog el aztán az a különös érzés, hogy valami van… nem tudod mi, de nem jó érzés.

Valami zavar.

Valami nem jó.

Aztán felveszed a szép ruhádat és kisminkeled* magad (*persze férfiként ez a lépést kihagyható 🙂), elmész a munkába, hogy majd csak elmúlik.

De nem fog.

Amíg egyensúlyba nem kerül a belső igényed azzal, amit a külvilágnak is mutatsz – addig nem találod majd a helyed. Rosszul érzed magad a bőrödben és hidd el, ez látható.

Neked sem fog csillogni a szemed, szürkés árnyalatú lesz a bőröd, elvágyódsz mindenből, ami körülvesz, elvágyódsz még a saját bőrödből is – unni fogod magad, az életed, a problémáidat – és fájni fog az élet.

A szíved.
A lelked.
A tested is.

De végre! Végre, hogy fáj! Mert, ha fáj eléggé, akkor fogsz lépni! Csak akkor fogsz lépni, változtatni és változni, ha már tűrhetetlen. Akkor jön meg az az erő, ami úrrá lesz rajtad és ami azt mondatja veled: csinálj valamit, ez így nem mehet tovább! Ez így nem az az élet, amire vágytál!

No, és ha ez az erő megtalál, akkor mindenképp szólj nekem is. Ez lesz az az erő, ami kell ahhoz, hogy a coaching segítségével végre magadra találj.

Hogy megtaláld a külső-belső egyensúlyodat.

Hogy az légy, aki vagy és azt az életed éld, ami Neked a legjobb.

Mert nem kell megvárni, hogy olyan legyél, mint az a 3 vendég a reggeli tévéműsorban. Nem törvényszerű megkeseredni és kiégni sem. Tehetsz magadért már MA is.

Derítsd ki, hogy ki vagy Te valójában, hogy mi a jó Neked és alakítsd át az életedet!

Ha kell ebben segítség és támasz, én itt vagyok, csak egy kattintásodba kerül:

Időpontot foglalok a 0. díjmentes találkozóra.

Blog

2. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Folytatom a sztorimat arról, hogy hogyan is telt az első 60 napom vállalkozóként, mint business coach, ígéretemhez híven, most ‘ráncba szedett tanulságok formájában’ 🙂 Ha az első része a sztorimnak kimaradt, azt itt helyben pótolhatod 🙂

Hát akkor íme, a pontba szedett tanulságaim listája az elmúlt 60 napom alapján:

1.Tervezni igenis kell.

Álmodozni jó, szükséges is vizualizálni, hogy hol is szeretnék tartani, milyen is lesz az, amikor elérem a célt, meg hogy mi is lesz az a cél, honnan fogom azt tudni, hogy már elértem azt a célt? Mindezt tűpontosan és akkurátusan leírni, megtervezni is pont ilyen szükséges ÉS fontos. A szó elszáll, az írás megmarad. Ugye. Emellett meg az írott dolog is pont segít a vizualizációban, hogy lássam a saját szememmel, hogy igen, akkor én ’innen ide’ jutok majd el és ehhez ’ez’ lesz az út. Szóval én amondó vagyok, hogy, ha egy fontos döntés előtt állsz, akkor kérlek, tervezz. Gondold végig, hogy honnan hová tartasz, mit és hogyan szeretnél elérni, mi lesz a következmény – és szépen írd is le olyan pontosan, olyan részletességgel, ahogy csak tudod. És fogod tudni. Mert akarod azt a változást.
Vagy nem?!

2. A káosz az új rend.

Mióta vállalkozó vagyok és a magam idejének az ura (azért ezt nagyon jó leírni 😊), azóta nincs két napom, ami egyforma. Mondhatod, hogy amúgyse egyforma, de tudjuk sokan, hogy a szürke monotónia mégiscsak létezik. No, jelenleg, ha létezik is nálam, most színes köntösben flangál egész álló nap. Szóval tutira nem szürke 😊 Merthogy tényleg mindegyik napom más. A korábbi évek napi rutinjából annyi maradt meg, hogy a fiamat reggel elviszem a suliba. Meg hogy délután együtt tanulunk és együtt van a család. A kettő közti időszak pedig igazán változatosan alakul: felkészülés a coaching alkalmakra, találkozók az ügyfelekkel és a leendő ügyfelekkel, szakirodalom feldolgozása olvasás és blogírás formájában, vállalkozás ügyintézése (adózás, számlázás), marketingtevékenységek széles körű ügyintése (márkaelemek megteremtése: logó, vizuális elemek, névjegy; honlap gondozása, külső honlapokon való megjelenés, hirdetések, adatbázisokban való megjelenés, előadások, hírlevél tartalmak készítése, élménytábor szervezése, stb). A legtöbb időmet amúgy a blogírás viszi el, de tőletek, kedves Olvasóm, azt kapom vissza, hogy megéri csinálnom, hát csinálom lelkesen 😊. Úgyhogy amit itt tanulok az a türelem és a rugalmasság.

Türelmesnek kell lennem, hisz pont attól új valami, hogy nem régi …  (hogy szúrjam be ide, hogy most hangosan felkaccantottam ezen a L’art pour l’art stílusú megjegyzésemen?! 😊, vagy én vagyok egy új Coelho?! :D), vagyis tök természetes dolog, hogy még nincs napi rutin. Most alakul, most készül – a legjobb dolog, amit tehetek, hogy türelmes vagyok és rugalmas.

3. Mindig tanulok.

És ezt pont így értem, ahogy mondom. Mindennap tanulok a coachingról, az emberekről, emberektől, az egész vállalkozósdiról – teszem ezt aktívan (könyvekből, tanfolyamokból, szakemberekkel történő konzultációkból, az ügyfeleimtől, meg magamról is …), meg passzívan is, amikor ’helyzet’ van és olyan dolog történik, amire én pont nem számítottam. Például, amikor ’számítok valamilyen reakcióra, mert én magam úgy csinálnám’  – de egy másik ember meg máshogy csinálja 😊 Ilyenkor jó sokat tanulok – leginkább magamról 😊Meg úgy általában a vállalkozás ’szeszélyességéről’, a hol fent-hol lent érzésről, ami alighanem az egyik ismérve a vállalkozói létformának.

4. A hétfő is lehet egy jó nap.

A váltásom az alkalmazotti létből a vállalkozói létbe tervezett volt. 1 évig tanultam az ’új szakmámat’, ezt megelőzően pár hónapos belső önismereti munka is volt szakemberrel, hogy magamra és a vágyaimra is rátaláljak, és egy másik évet pedig a váltás előkészítésére szántam a munkahelyen és szakmai tapasztalatszerzésre az új szakmámban. Tudatos és tervezett lépéssorozat volt kb. 2,5 éven keresztül. Maga a kilépés a munkahelyről a lehető legjobban sikerült, pont úgy, ahogy elterveztem – és amire büszke is vagyok. De kemény időszak volt. Sokszor kimerültem, sokszor úgy éreztem magam, mint egy bokszoló a 12., mindent eldöntő körben a ring sarkában: alig éltem, erőtlen voltam, kedvem sem volt a ringbe visszamenni és az utolsó erőmig mégiscsak harcolni. Ilyenek voltak nekem az utolsó időszak hétfői. Már vasárnap este konkrét gyomorideg fogott el, hogy úristen-holnap-mármegint-hétfő-és-nekem-dolgozni-kell-menni. De hideg vizet spriccoltam az arcomra, megráztam magam és bementem. Vagyis emlékeztettem magam arra minden vasárnap, hogy ezt miért csinálom, hogy mit is fogok elérni azzal, ha másnak még bemegyek dolgozni és igenis, még forgó gyomorral is a tőlem telhető legjobbat teszem le az asztalra. És ehhez be kellett mennem a munkahelyre. Hogy aztán kijöhessek. Mert először le kell ahhoz ülnöm, hogy felállhassak, hogy a magam lábára állhassak! Mert kell lennie ’rossz hétfőknek’, hogy legyenek aztán ’jó hétfők is’. És 2019-ben, alig pár héttel később a kilépésem után már újragondoltan tudok a hétfőre nézni: ez a nap is olyan, mint a többi – egy olyan nap, amikor élhetem azt az életet, amit szeretek. Amit magamnak elterveztem.

5. Tartsd a fókuszt!

Erősségemnek gondolom azt a képességemet, hogy képes vagyok az ’üres lapra rajzolni’. Vagyis elgondolni ma, hogy mi is lesz a közeli és távoli jövőben. Nem okoz gondot az a kérdés, hogy hogy látod a jövődet? – valahogy mindig van rá válaszom. Konkrét válasz. Hogy ez honnan jött belém, azt nem tudom, de azt már igen, hogy van ez a képességem és tudatosan tudom használni minden előnyével együtt. És megtanultam, hogy hátránya is van: mert amíg a jövőn gondolkozok és szép, színes és szagos jövőképet festek le, addig nem vagyok a jelenben. Ha sokat vagyok a jövőben és az álmaimat szépítgetem, akkor sokat nem vagyok a jelenben. És ha nem vagyok a jelenben, ugyan ki csinálja meg nekem a jövőbeli álomképemet?? A MA kell a HOLNAPHOZ. Mert a HOLNAP csak úgy, önmagában nem létezik. Pontosítok: létezik, ha szerencsénk van másnap is felkelünk, de akkor az a holnap mitől lesz olyan, amit tegnap akartam? Persze, élhetünk, mint Marci Hevesen, nem tiltja ezt senki – csak épp akkor ne panaszkodjuk, hogy jaj, sosem sikerül nekem semmi, meg jaj, nem érem el soha a célomat. A célokat, a sikert nem adják ingyen. Azért meg kell dolgozni. Mindennap meg kell értük dolgozni. Pont MA kell ahhoz dolgozni, hogy holnap azt mondhasd: tettem a célomért. Minden nap, minden MA egy alkalom arra, hogy tegyél valamit a célodért.

No – hát erre figyelmeztetem én is magam mindennap reggel, amikor felkelek: MA van az a nap, amikor tehetek a célomért és teszek is! Úgy akarok lefeküdni, hogy ha véggiggondolom a napomat, akkor azt érezzem: ez a nap sem múlt el hiába. És erre gondolok akkor is, amikor már vagy félórája ülök ihlet nélkül a klaviatúra felett és csak telik az idő, de nekem meg nincs kedvem írni a blogot, pedig az az aznapi feladat, az idő meg egyre telik én egyre feszültebb leszek, hogy na! Ági, hát nem történik semmi! És akkor azt mondom: elég ebből – csak kezdd el Ági. Csak egy szó. Csak az első mondat. Csak még egy mondat, nem baj, ha nem az igazi, majd átírod. És akkor lassan, döcögve, szóról-szóra, mondatról-mondatra egyre több minden jelenik meg a laptopom kijelzőjén a Word doksiban. És egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem kínlódom, hogy már nem feszengek, hogy mit is hogyan is kéne írni, hanem csak úgy dől belőlem a szó és már a 3. oldal lesz sűrűn teleírva 😊 Mert amúgy meg szeretek írni😊 Most majd azon kezdek el itt helyben rágódni, hogy jaj! vajon el fogod-e ezt mind olvasni és hogy jaj! vajon mit szólsz hozzá? Aztán meg azt mondom magamnak: hogy pont az fogja elolvasni, akit érdekel – nem többen és nem kevesebben. És nekem pont ők számítanak, ők az én mélyen tisztelt Olvasóim, akik közt vannak barátok, családtagok, ismerősök, volt és jelenlegi kollégák, tanítóim a múltamból és a jelenemből, ügyfelek és érdeklődők – és nekem ez így pont jó! Miattatok is sikerül a fókuszban maradnom és miattatok is sikerül úgy lefeküdnöm minden este, hogy igen! a mai napom is eredményes volt 😊

6. Segítők a legjobb útitársak.

Jó érzés, hogy az ember a maga útját járhatja. Jó érzés azt érezni, hogy igen, sikerülnek a dolgok (van, ami nem, persze, de ez is az út része). Nekem mindig fontos volt, hogy ezt a jó érzést megosszam, hogy többeket is belevonhassak az örömömbe, hogy másoknak is adhassak abból a jóleső érzésből, ami bennem van. Jó egyedül is menni, de jobb szeretem, ha vannak mellettem 😊 Ők a családom, a barátaim, coach társaim, a szakemberek (akik valami olyanhoz értenek, amihez én meg nem vagy nem eléggé, pl. könyvelés), – akik mindannyian tudnak bölcs tanítóim is lenni és mindannyian örülnek velem, vagy épp osztoznak a kételyeimben, a szomorúságomban – mert ilyen napok is vannak. Én az a típus vagyok, hogy a poharat ’félig telinek’ látja, örülök annak, ami van és nem bánkódom azért, ami nincs (illetve nem bánkódom túl hosszan 😊). De még egy félig teli pohár is szereti, ha megtalálja a többi vizet, amivel a pohár teli lehet 😊 Nekem a többi vizet a segítőim jelentik mellettem 😊

7. Megvan mindenem, ami a kezdéshez szükséges.

Engem mindig le tud nyűgözni mások tudása, ügyessége, tulajdonsága, képessége – vagy bármi, amiben szerintem ők nagyon jók. Ez lehet tényleg bármi, pl ha jól egyensúlyoz valaki egy citromkarikát a nyelvén is ujjongok, meg akkor is ha épp megnyerte az Olimpiát. Őszinte csodálattal adózom a különböző emberek különböző tehetségének és hiszem azt, hogy mindenki jó valamiben (akár több mindenben is). Elhiszem ezt másnak.

Magamnak már kevésbé.

Emlékszel, hogy azt írtam, hogy el akartam menni arra az évtervező rendezvényre, hogy majd ott megcsináljuk a jövő éves tervemet? Emlékszel, hogy ebből mi lett? Én csináltam meg végül egyedül. És miért? Mert meg tudtam csinálni egyedül is. Mert marketing-közgazdász végzettséggel, közel 20 éves céges marketingben, vállalatmenedzsmentben szerzett tapasztalataim vannak. Hát mi kéne ennél több így kezdésnek? Hányszor csináltam éves marketingtervet nemzetközi viszonylatban a munkám sorám? Közel 10-szer. És hogyan sikerültek? Rendre teljesítettük őket a csapattal. És persze, más egy több országot felölelő, több szegmenset lefedő tervet építeni, mint egy újonnan induló vállalkozás tervét összerakni. De akkor is van honnan indulnom, van használható tudásom. Hát akkor használjam. Nem tudok mindent, de eleget ahhoz, hogy most egy határozott indulást vegyek – tisztelem mások tudását, ami lehet több, mint az enyém. Amikor itt lesz az ideje, igénybe is veszem majd – ahogy igénybe veszem azt, amit már most is tudok. Elhiszem, hogy megvan mindenem, ami a sikeres kezdéshez szükséges. Elhiszem (most már tényleg! 😊), mert időt és energiát fektettem abba, hogy megismerjem eléggé magamat, hogy mi az, amit tudok, amire számíthatok magamtól.  És az elmúlt 60 napom ezt már szépen domborítja is 😊 És hogy a nap végén, amit csodálok abban a másik vállalkozónőben, akinek a rendezvényére elmentem (a lendülete, bátorsága, a stílusa, a kommunikációja) – az tulajdonképp… bennem is megvan. Ha nála ezt látom annak, amiért neki sikerülnek a dolgok, akkor nálam miért ne működne? Úgyhogy vissza az alapokhoz, ami így szól: Higgy magadban! Először magadban higgy, hogy aztán mások is hihessenek benned! Ismerd és szeresd az erősségeidet, hogy aztán céltudatosan tudd használni őket.

8.  Van miért és kiért csinálnom!

Közel 40 000-en láttátok és olvastátok az előző részt a Facebookon, a LinkedIn-en és közel 5 ezren valóban olvastátok is a cikkemet, legalábbis hosszan elidőztetek a honlapomom 🙂 NAGY KÖSZÖNET a figyelemért! Nélkületek ma nem írhatnám ezeket a sorokat 🙂

’Eddig tartott a móka mára, zárul Móka Misi mókatára’ 🙂 De én meghívlak, hogy folytassuk! Gyere és találkozzunk!

Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 31-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.

Blog

1. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Miután sikerrel megbolygattam sokak lelki (és valós) világát a decemberi cikksorozatommal – amiben arról írtam, itt olvashatod, hogy vajon mi vitt rá, hogy közel 20 éves multinacionális, vezetői életemet lezárjam és átlépjek a főállásként a coach szakmába, mint egyéni vállalkozó – gondoltam, hogy megosztom veletek az első 60 napom tapasztalatát, mint vállalkozónő.

2019. Január 1. – ’Vajon a nap ma fényesebben ragyog, mint máskor?’ gondolattal nyitottam ki a szemem aznap reggel, mit sem törődve azzal, hogy naptárilag is egy új év vette kezdetét. Én azzal voltam elfoglalva, hogy memorizáljam a számomra új időszámítás minden percét, úgyhogy gyorsan lecsekkoltam, hogy vajon a nap most is Keleten ébredt-e fel, vagy nincs-e valami átsuhanó üstökös az egyébként szép, tiszta égbolton. Némi csalódással vettem tudomásul, hogy bizony, ez is pont olyan reggel, mint a többi. Újév vagy új időszámítás ide vagy oda, ettől még éhesek voltak a velem együtt szilveszterező férfitagjai is a családnak és mehettem szépen a konyhába előkészíteni a táplálékot maguknak 😊 Még a macska sem mutatott semmi ’extra állati megérzést’ arról, hogy aznap egy különleges nap van számomra, álmosan pislogva követett, mert ő is kaját akart 😊

Pedig belülről bennem csak úgy buzogott a tettvágy! Csinálni akartam a vállalkozást! Nagyon! A fejemben már nem januárt írtam, hanem minimum májust, könnyedén átugorva az olyan kis elhanyagolható dolgokat, mint ’belépés a piacra’, avagy ’márkaépítés’, netán ’vevőszerzés’  – én már fejben készen voltam 😊 Már január elsején ott tartottam fejben, hogy ’megy nekem minden, az első 10 lépcső balerina kecsességgel magasan átugorva, és működik minden olajozottan és simán’. És ezt gondolom, hogy az égiek is pontosan látták ezt (meg felteszem a többi ember is körülöttem :D), hogy a tettvágy az buzog bennem, csak épp mintha túlbuzogna….  és bár gyorsan, de a föld felett futok ebben a nagy hevületben – a fizika törvényeiből pedig az adódik, hogy, ha az ember lába nem éri a talajt miközben fut, háááát – akkor talán nem is halad….?? Úgyhogy az ‘égiek’ gyorsan’ intéztek nekem egy fincsi bokarándulást már január 4-én, ami egészen konkrétan és határozottan lehozott a földre 😊 Ezért tekintem a bokarándulásomat az igazi kezdetnek, amikor a VadAgnes.Coach vállalkozás igazán elkezdődött 😊 Meg is örökítettem ezt az élményemet egy cikkben, ezt itt olvashatod.

Január tehát arról szólt, hogy testben és lélekben is két lábbal kellett a FÖLDÖN elhelyezkedni, hogy én higgyem el legelsőként, hogy meg tudok állni, SŐT, még lépni is tudok előre 😊 Már korábban elhatároztam, hogy ’ha egyszer végre a magam lábán állok’, akkor majd szépen megtervezem, hogy hogyan is néz ki a vállalkozásom, hogyan szerzek ügyfelet, mennyi bevétel-kiadás lesz, mit fogok pontosan csinálni ahhoz, hogy idővel a bevétel több is legyen, mint a kiadás 😊 Akkor úgy gondoltam, hogy nagy segítségemre lesz egy évindító, évtervező témájú rendezvény, amit egy, általam elismert vállalkozónő tartott. Szerintem ő piszok jól megcsinálta az ő saját vállalkozását, teremtett valamit a semmiből, ami nekem imponál és mindenképp követendőnek gondolom. Tetszik nekem az ő lendülete, a bátorsága, hogy beleveti magát a dolgokba és nem izgulja magát halálra (vagy ha igen, akkor ezt nem lehet érezni, látni meg pláne nem) minden egyes alkalommal, hogy akkor most az a valami elég jó-e, de még inkább a legjobb …? Bírom benne azt is, hogy jó a dumája: közvetlen, humoros, élvezetes olvasni is, amit ír és ahogy – és még én is (=aki marketing közgazdászként végzett és közel 20 évig marketing területen is dolgoztam) ’bedőlök neki’ és vásárlásra adom a fejemet, mert fogtam magam és elmentem erre az évindító, évtervező rendezvényére. Ez a rendezvény nem ígért kevesebbet, mint, hogy a nap végére a kezemben lesz a hőn áhított éves tervem a vállalkozásomat illetően. Azonban ez ilyesformán nem valósult meg, nem találtam túl sok fogódzkodót ezen a rendezvényen – pontosabban szólva: nem adott többet, mint, amit már egyébként is tudtam. Így némileg csalódottan hazabattyogtam (a még mindig fájós lábammal ez tényleg battyogás volt 😊) és a csalódottságomat extra energiává változtatva másnap addig fel nem álltam az asztal mellől, amíg tényleg el nem készültem az egész éves, hetekre lebontott üzleti és marketing tervemmel. És bevallom, piszok jól esett, hogy ’csak’ annyi kellett, hogy végre rászánom magam és időt, energiát nem sajnálva végiggondolom a helyzetemet és azt, hogy mit is szeretnék elérni. Meghatároztam azt is, hogy mit kell ahhoz tegyek nap mint nap, hogy 2019 december végén azt tudjam mondani: megcsináltam a tervemet. És amikor belegondolok, akkor látom, hogy nem ez lenne az első eset, hogy amikor valamit pontosan megtervezek, akkor aztán azt tapasztalom, hogy jéé, pont azt történt, amit magamnak megfogalmaztam célként 😊

Így lett január első hetében egy olyan üzleti tervem, amit azóta is használok: csiszolgatom tovább és akkurátusan vezetem az elért eredményeket. Mert hogy ilyenem is van ám 😊 Ezt is a tervezésnek köszönhetem, hogy végiggondoltam, hogy mi is számomra a eredmény? Mikor van az a nap, amikor úgy megyek aludni, hogy: Na, ez aztán eredményes nap volt, megcsináltam, amit akartam! Ezen a napon is pont azt csináltam, ami szükséges ahhoz, hogy a célom felé lépjek! Én eredmény-orientált vagyok, fontos látnom, hogy amit csinálok, annak van látható eredménye. De nekem kell meghatározni, hogy mi számomra a látható eredmény. Így tudom azt megélni, hogy azt érzem, hogy már MOST is, már MA is azt az életem élem, amit szeretnék. Nem kell várnom semmire. Nem kötöm egymillió feltételhez az örömömet és a boldogságérzetemet – csak egyhez: MA tegyem meg, ami kell a holnapomhoz. Ennyi. És ebben remekül segít a jó kis üzleti tervem 😊

És eredményként már a január is hozott sok érdeklődő személyt, sok gondolatot, igényt – lehetőséget a kapcsolatteremtésre, lehetőséget arra, hogy a coaching hatékonyságát többen is megismerjék. A telefon csippanása új köntöst kapott: korábban már maga a hang is nyomasztó volt számomra, mert azt jelentette, hogy ’ahh, újabb email, újabb olyan munka, amit már nem akarok csinálni’ – és amíg ez a csippanás ma is egy új emailt jelent, addig nekem most már mégis merőben mást jelent: ’wow, egy újabb ember, aki kérdez, érdeklődik, mond, tesz, kér valamit tőlem!’ – örömmel tölt el, hogy jelen vagytok, hogy velem vagytok, hogy jöttök és hogy többötökkel dolgozhatunk is együtt! Jelen állás szerint elmondhatom azt, hogy az elmúlt 60 napban átlagosan minden második nap érkezett valaki hozzám 😊 És szerintem ez csodálatos! Itt is köszönöm a figyelmet, a nyitottságot, amit kapok tőletek! És ki is fejezem a vágyamat: kérek még ebből! Kérek még belőletek – kérek még belőled! 😊 Fantasztikus megismerni Téged!

A február pedig folytatta azt, amit elkezdett a január: újabb és újabb élmények, gondolatok, tapasztalások és emberek, akikkel egymás ’útjába kerültünk’. Kijelenthetem, hogy minden nap hoz valami újat a számomra, a legtöbbször jó dolgokat, szóval ezekre könnyű jól reagálni 😊 Ami nehéz, az a ’rendszer-teremtés’, hogy kialakuljon valamiféle rutin ebben a sok új dologban. Még úgy érzem, hogy jelenleg nincs elég nap mögöttem, hogy érdemi statisztikát jelentsek magamnak, szóval gyűjtögetem a tapasztalataimat, hogy hogy lehetek önfenntartó pl. pont a blogírással. Mert ehhez sok idő kell, és amikor több találkozó van, akkor nem a gép mellett ülök, azaz nem készülnek a bejegyzések. Most áthidaló megoldásként írok, amikor tudok és kihasználom, ha van ihletem: ilyenkor van, hogy szinte egész nap csak írok 😊 A blogírás nekem fontos, hiszen amikor találkozunk, akkor azt mondjátok, hogy ’szoktalak olvasni’, meg ’tetszett, amit írtál’ – szóval Te meg én nem ülhetnénk ott, ha nem írnék, úgyhogy én bizony folytatni fogom az írást! 😊

És ha szoktál olvasni, akkor már tudhatod, hogy úgy szeretek írni, hogy legyen egy kis ’rendbe szedett’ tanulság is benne, mert abban bízom, hogy ezt elviszed magaddal és használod 😊 Amúgyis ezt is mondjátok nekem, hogy legyek csak bátor, mondjam csak nyugodtan a megéléseimet, tapasztalataimat, mert szeretitek olvasni és sokszor érzitek úgy, hogy pont nektek, pont akkor szól és pont rólatok is szól és pont tudjátok használni 😊

….. De a tanulságokról akkor majd a következő részben mesélek 🙂 Ha várod és szeretnéd tovább olvasni, légyszi’ nyomj egy like-ot, hogy tudjam, hogy ott vagy 🙂

Addig is meghívlak, hogy találkozzunk! Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Wellbeing Gyakorlati Fórum: 2019. március 27-én előadóként veszek részt és a krízisek és traumák okozta személyiségfejlődésről beszélek. A szakmai tudásanyag mellett lesz alkalom kötetlen beszélgetésre is. Részleteket itt találsz.
  3. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 20-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.
  4. Írj nekem – ami épp a legjobban foglalkoztat, ami most elgondolkodtatott a cikk olvastán.

 

Blog

Szeretnéd vagy Akarod?

Nem, nem szabad azt mondani, hogy „akarom”, Kislányom! Úgy kell mondani: szeretném! – szól a sokunk által ismert szülői intés. Talán szülőként mi magunk is mondjuk már ezt a saját gyerekeinknek, hiszen nem akarunk egy kis ’agresszív akarnokok’-ot nevelni a gyerekünkből! Mert hát, hogy néz már az ki, hogy a gyerekünk toporzékol egy áruház közepén, vagy 89-szer felugrál az asztaltól egy étteremben, mert ő épp ’akar’ valamit! Ez nem illik, ez szégyenbe hoz engem, mint szülőt! Az én gyerekem ne legyen rendetlen!

Úgyhogy szépen, konzisztensen, hol türelmesen, hol dühösebben rászólunk a gyerekre, hogy ne ’akarjon’. És vajon tudjuk, hogy ezzel mire tanítjuk valójában a gyereket?

Nézzünk rá a két szóra úgy, mint ha nyelvtan órán ülnénk:

  • akarom: ige, egyes szám első személy, kijelentő mód
  • szeretném: ige, egyes szám első személy, feltételes mód

Ugye mostanra sejted, hogy hol van a lényeges különbség a két szó között? Az igemód. De mit is jelent ez? A nyelvtan órán így definiálják a feltételes módot:

„A feltételes mód az igemódok egyike, amely azt fejezi ki, hogy egy adott cselekvés, történés megvalósulása, illetve valaminek a létezése, állapota valamilyen feltételtől függ. Feltételes módban a cselekvés, történés, létezés vagy állapot végbemenése valamilyen feltételtől függ, tehát létrejötte óhajtott vagy bizonytalan.”

A definícióból jól érzékelhető, hogy a feltételes móddal a valódi szándékot bizonytalanná változtatjuk, a motivációt, hogy a kitűzött célt elérjük, a ’sárba tiporjuk’, mert valamilyen más feltétel teljesüléséhez kötjük. A feltételes móddal csak a gondolati szinten maradunk, hiszen valamilyen más feltétel teljesülését is beiktattuk – ami sokszor sosem következik be, azaz, amit ’csak szeretnék’, az nem fog teljesülni.

Ezért van tehát óriási különbség a között, hogy valamit ’akarok’ vagy csak ’szeretnék’ szavak használata között. A magyar nyelv nagyon kifejező, érdemes odafigyelni a szóhasználatra, nem véletlenül vannak ismert közmondásaink az akaratról sem: „Mindent lehet, csak akarni kell.”  vagy „Akarattal hegyeket lehet mozgatni.”

Az ’akarni’ igében sokkal nagyobb elszántság, motiváció és energia van, és ahogy mondani szoktuk: a kimondott szavaknak súlya van. Az agy azt követi, amit mondunk neki. Ha ’akarod’, akkor a kitűzött cél felé fogsz cselekedni, ha meg ’csak szeretnéd’, akkor meg nem történik semmi, hiszen ’valamire még vársz’. Magyarán szólva, nem elég valamit szeretni, azt akarni kell – ha valamit is el akarunk érni az életben, azt bizony nagyon kell akarni: kell hozzá a lendület, az energia, az elszántság, kitartás és szorgos munka. Akard hát, hogy Te és a gyermeked bátran használja az akarni igét, amikor arra szükség van! Mert szüksége lesz rá: célokat kell elérnie az életében, ez pedig igazi akarat nélkül nem fog menni.

Lehet, hogy most azt kérdezed, hogy oké, persze, ez szép meg jó, most már tudom, hogy mi a különbség, na de most még 3 éves a gyerek, mégsem hagyhatom szó nélkül és nem akarom, hogy a gyerek ’kis agresszív zsarnokként’ a fejemre nőjjön és megvetesse velem a 120. csokit, mert ő meg azt akarja?! …. Észleled, hogy Te meg azt akarod, hogy ő ne akarjon? Most akkor, hogy is van ez?

Persze, nyilván meg kell találni az egyensúlyt és a gyermek érdekében is megszabni az egészséges határokat, nevelni a gyermeket fontos és szükséges is, rászólni is szabad és szükséges is – csak, amikor rászólsz, akkord vedd figyelembe, a gyerek fejlődési szakaszait, hiszen köztudott, hogy a gyerekek 2-3 éves koruk közül az ún. dackorszakukat élik, ilyenkor a ’csakazértse’ üzemmódban vannak.  Meg vedd figyelembe, hogy a saját szavaidon keresztül mit üzensz és mire tanítod azt a gyereket, ne azt mondd neki, hogy ne akarjon, helyette ajánlhatsz neki mást, amit akarhat (szerintem itt jó tippek olvashatók). De én meg nem akarom neked megmondani a tutit 😊 Sokkal inkább azt akarom, hogy egy plusz információt vigyél el, hogy pontosan tudd, mit is jelent az akarni szó –  amit aztán beépíthetsz az életedbe és amikor eljön az ideje, akkor használhatod 😊

Szóval, most is az, amit el akarsz nekem mondani? 😊 Tedd meg itt!

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.