Blog

Vállalkozói Vallomások – 3. rész

Csordás Izabellával

Harmadik alkalommal, egyben a sorozatunk zárásaként beszélgettünk Csordás Izabella coah-csal, akivel az a közös bennünk, hogy mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk a hátunk mögött, és vállalkozóvá lettünk pár évvel ezelőtt. Izabella a közszférából, én a multivilágból érkezem. A beszélgetéseinkben betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba, az ennek hátterében lezajló folyamatokba (1.bejegyzés), a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe (2. bejegyzés), és most arról beszélgetünk, hogy milyen tanácsokkal, ajánlásokkal látnánk el a kezdő vállalkozókat. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a történetek rólunk szólnak, a javaslatok a mi tapasztalatainkon alapulnak, és ha a saját utadat keresed, akkor érdemes mindezt némi távolságtartással kezelni. Ha szeretnéd, coachként elkísérünk.

MIT TANÁCSOLNÁL AZOKNAK, AKIK VÁLLALKOZÁST INDÍTANÁNAK?
ÁGNES: Hogy mit tanácsolnék azoknak, akik most indítják a vállalkozásukat? Kizárólag olyasmit, amit én már kipróbáltam és bevált. Ez persze nem lesz garancia a sikerre, bár azt is tartják, hogy ’amit egy ember meg tudott csinálni, azt egy másik is meg tudja’ – azaz van olyan, hogy a ’siker receptje’. Persze az összetevők minőségétől még így is függ, hogy milyen ízű lesz a kész étel, így azt gondolom, hogy jó és érdemes a receptet pontosabban magunkra szabni.

Amit szívesen ajánlok kipróbálásra a kezdő vállalkozóknak, hogy fordítsanak elég időt és energiát arra, hogy tervezzenek. Tervezzék meg a mindennapjaikat, hogy milyen napi rutint akarnak felvenni, tervezzék meg azt, hogy hová akarnak eljutni 1/2/10 év múlva, hogy kivel akarnak ide eljutni, hogy pontosan hogyan érik el majd ezt a célt … a tervek nagyon segítenek! Legyen az akár egy darab papíron, vagy a számítógépen – az, hogy magad előtt látod, hogy mit is szeretnél és hogyan, az egyfajta ’parancs’ az agyadnak, hogy merre istartson – és amit az agyad diktál, azt fogod cselekedni… szóval nagyon is ér vizuálisan látni magunk előtt a céljainkat, így támogatva az agyunkat a megfelelő cselekvésre.
IZABELLA: Ez szuper tanács! Én az elején nem készítettem tervet mint te. Nekem a sok tervezéssel töltött munkaidő után az volt a nagy feladat, hogy megtanuljam meghallani és követni az intuíciómat. Így indítottam el például 2019-ben a MúzeumOD szervezetfejlesztéssel foglalkozó weboldalamat egy izgalmas pro bono kutatást követően. Egyszerűen kellett egy felület, egy online tér, ahol a vágyott szakmai identitásomat megálmodhatom, ami aztán persze engem köt, és ami egyben találkozási felületet is biztosít velem. Mindezzel egyáltalán nem akarom lebecsülni a tervezés jelentőségét. Szinte minden stratégiaialkotási workshopomon elhangzik tőlem, hogy a sikeres projekt kulcsa a jó és alapos előkészítés, ami jellemzően a projektre fordított energiák és idő 40-50%-át kiteszi. És én is tanulok: tavaly nyáron a Belső Hajtóerők marketingtervét, idén nyáron a 10 éves tervemet hoztam létre egy coach segítségével. Én nagyrészt vizuális ember vagyok, ilyenkor el is képzelem, hogy hogy nézne ki az a helyzet. Azaz lesz róla egy képem. És ez nagyon inspirál!

Vad Ágnes és Csordás Izabella

ÁGNES: Ez igen! Tetszik nekem, hogy kombinálod a tervezettséget az intuícióval! Nekem is nagyon fontos az, hogy ebben is egyensúlyt érezzek: azaz amellett, hogy fontos a tervezett szervezettség, legyen helye az intuíciónak is. Ezért is vallom azt, hogy a mély önismeret csak hasznunkra válik vállalkozóként is. Hiszen ahhoz, hogy tudjam mire van szükségem, ismerni szükséges magamat. Emiatt tanácsolnám azt minden most induló vállalkozónak, hogy gondolják nagyon végig, hogy mire számíthatnak maguktól, ha mondjuk ’nagyon beindul’ a biznisz, vagy ha éppen nem … fontos tudni magunkról, hogy ezek a helyzetek hogyan hatnak ránk, hogy pl. van-e ’hajlamunk’ az első nagyobb siker után ’hátradőlni és várni a következőt’, vagy ha nehéz a helyzet, akkor mire van szükségünk a továbblépéshez? Mert nem csinálni semmit szerintem sok esetben (nem mindig azért), de sokkal ’veszélyesebb’, mint hibásan cselekedni – mert ha cselekszünk, abban benne van az is, hogy akár jól is elsülhet, ám ha hibázunk, akkor abból meg tanulhatunk és már egy megváltozott kiindulóhelyzetet teremtettünk magunknak.

Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Arról, amit mondasz, az jut eszembe, hogy tulajdonképpen jó meghatározni azokat az értékeket is, amelyeket minden körülmények között prioritásként kezelünk. Mint ahogy a szervezetfejlesztési folyamatokat is azzal a felütéssel kezdem, hogy definiálja a csoport, hogy melyek az értékei és melyek a működési alapelvei az ideális jövőbeli helyzetben. Tulajdonképpen ez az, ami bennem is zajlik körülbelül másfél éve. Én mélyebbre is ástam ebben, mert élveztem nagyon a felfedezést és a kutatást önmagamban: nem pusztán a Belső Hajtóerők kapcsán kerestem meg az alapértékeket, mint figyelem, jelenlét és empátia, hanem elkezdtem az integrált énem, azaz Csordás Izabella legfőbb működési szempontjait összegyűjteni. Ezt tavaly nyáron tettem meg először, és lett egy jó kis tizes listám. Erre került fel a megértés (érthetőség és egyértelműség), a kapcsolat, a hitelesség, a következetesség, az önrendelkezéstermészetességrugalmasságtámaszszemélyes felelősségvállalás. Most éppen ott tartok, hogy feldolgozom, hogy miben hogyan léptem előre, mi mennyire van még a szükségletlistám élén, mi kerülhet le onnan, vagy éppen mi kerül rá fel új elemként. És ez elvisz bennünket az önismeretig.

ÁGNES: Igen, én például gyakran érzem azt, hogy minden az önismeret felé visz! Mostanra azt vélem magamról, hogy elég jó önismerettel rendelkezem (és pont emiatt sejtem, hogy ennek a folyamatnak amúgy sosem lesz ’vége’), ezzel együtt is belefutok azért hibákba, pontosabban szólva hibázok. Valószínűleg már pont az önismeretem, illetve a realizálódó önértékelésem miatt egyre kevesebbszer vagyok ’túl szigorú’ magamhoz – korábban az apró botlásaimat (pl. gépelési hibát vétettem a nyilvánosan publikált posztomban) is tragikusként fogtam fel és ostoroztam magam érte. Mostanra ez sokat szelídült bennem, bár a környezetem továbbra is bíztat, hogy merjek még elfogadóbb lenni magammal és a hibáimmal. Mindezek miatt már kevesebb dolgot címkézek ’hibának’, sokkal inkább emberinek érzem magam tőlük azzal együtt, hogy viselem a következményeit. A legutolsó ’hiba’, ami most eszembe jut, az a karantén kapcsán történt: túlhajtottam magam. Pont úgy, ahogy korábban, a multinacionális évek alatt. Annyira figyeltem másokra, hogy másokkal, a családommal, az ügyfeleimmel, a vállalkozásommal mi történik, hogy magamra már nem jutott semmi idő és figyelem sem – csak azon kaptam magam, hogy a karantén 5. hetében egyszer csak a ’semmiből’ kezdtem zokogni. Ez volt a ’jel’, hogy itt valami olyan történik velem, ami azt mutatja: nem vagyok oké.

IZABELLA: Milyen jó, hogy meghallottad ezt a jelet, és hasznosítani is tudtad a tapasztalásodat!

Csordás Izabella Coach

ÁGNES: Igen, én is hálával gondolok arra, hogy ez alkalommal már tudtam értelmezni a testem reakcióját és onnantól kezdve jobban odafigyeltem magamra. Ebből is látszódik, hogy mennyire fontos az, hogy még a legnehezebb időszakokban se felejtsünk el magunkra és a magunk igényeire IS figyelni – ami nem ’önzőség’, hanem sokkal inkább a hosszú távú életben maradás titka.

IZABELLA: Két, számomra fontos dolgot említesz: a hibázás kezelése és az önzőség, de hadd fordítsam ezeket át. A „hogyan bánok a hibáimmal, mit kezdek velük?” kérdés kapcsán előjön bennem az önempátia kérdése: tudok-e odaforduló minőségben lenni magammal kapcsolatban is, és ez szerintem vállalkozóként különösen nagy kérdés: hiszen ez a hosszútávfutó harca: egyedül van, nincs mellette a munkatárs, aki támaszt ad, a főnök, aki irányt mutat vagy bíztat (jó esetben). Tudom-e integrálni magamba ezt a megtartó mentalitást, amit ezek a minőségek képviselnek? Ez nagy vállalkozói kihívás. A másik kérdéskör az a priorizálás, bevallom, ebben nekem is van még mit fejlődnöm, és nem győzöm tudatosítani magamban, hogy ahhoz, hogy az általam működtetett dolgok jól menjenek, elsősorban nekem kell jól lennem. És ez most nagybetűs KELL, hiszen szerintem alapfeltétel.

ÁGNES: De jó gondolatok ezek is! Az jutott eszembe, hogy a ’Jól vagyok, oké vagyok’ – mondatokat könnyebb mondani, mint valójában megélni, nekem ez a tapasztalatom. Békében lenni azzal, hogy ’nem vagyok kész’, hogy mindig van előre és tovább is, ám ahol most vagyok IS ELÉG JÓ – ez pedig már igazi művészet az én szememben. A múltbeli énemhez képest egyre többször vagyok ELÉG JÓ magamnak, ám amíg menten hozzá is teszem, hogy ’van hová fejlődnöm’, már ki is jöttem ebből az ’elég jó’ állapotból … Örülni a most-nak, benne lenni a pillanatban – ezekre engem a meditáció tanít, amit közel 5. éve gyakorlok. Nekem nagyon sokat segít a mindennapi egyensúlyom megtartásában – ahogy abban is, hogy ha ez nem jön össze, ne „essek magamnak”. Ezek miatt azt gondolom, hogy nagyon jó, ha egy vállalkozó is tud így kapcsolódni magához, hogy meg tudja élni a helyzetet olyannak, amilyen. Ebben a meditáció nagyon sokat segíthet neki.

IZABELLA: A sikeres vállalkozó általában jó marketinges – többször hallottam már ezt a mondást. Én magam ambivalens viszonyban vagyok a saját marketingemmel, ugyanakkor látom, hogy ebben a hatalmas információs zajban, amiben élünk, ez kulcsfontosságú. Ági, jól tudom, hogy ezek szerint te előnyben vagy?

ÁGNES: Ezt a mondást eddig nem is hallottam! De ahogy belegondolok, találok benne ’igazságot’. Én közel 20 évet a marketing területén dolgoztam, és marketingvezető-szakértő a végzettségem is. Szóval elég komfortos vagyok azt mondani magamról, hogy értem a marketinget, látom a hasznát is és jó pár eszközt is ismerek, amivel megvalósíthatom azt. És ez a tudás nekem nagyon jól jött a vállalkozásom indításakor (meg utána is)! Sokkal magabiztosabban álltam neki a saját honlapomat megálmodni és megtervezni, majd aztán kivitelezni, nem tartom ’ördögtől valónak’ a reklámozást sem, és pontosan tudom, hogy az énmárka fontossága miért olyan kiemelkedő egy vállalkozó esetén (és amúgy bárkinek, aki a szakmaiságát szeretné ’közhírré tétetni’). Nem idegenek a szakzsargonok, a szakmai eszközök, otthonosan mozgok a tartalomgyártásban, az arculattervezésben, komplett marketingkommunikációs kampányok, stratégiák megtervezésében és kivitelezésében, kifejezetten szeretem a ’design’ típusú munkákat és mindent, amiben a kreatív oldalam érvényesülhet. Mivel 20 éve ebben vagyok, nekem ez a ’bázis’ – ahol jól érzem magam és a mai napig szívesen foglalkozom vele.

IZABELLA: Ezt őszintén irigylem!

ÁGNES: Ám nekem is fel kellett ismernem nagyon hamar, hogy ez nincs mindenkivel így. Sokaknak ’kínai’ a marketing és egész egyszerűen tanácstalanok, hogy mit is kéne ’marketing gyanánt csinálni’ – vagy ha ötletük van is, akkor vagy a tapasztalatuk, vagy még a bátorságuk is hiányzik. Szóval igen, azt érzem, hogy nekem a marketinges hátterem nagyon hasznomra van és az induláskor ez mindenképp előnyöm is volt. Csak úgy, mint a vezetői hátterem, a nemzetközi munkatapasztalatom, az online világban való jártasság is – és még személyes krízise(i)m is.
Azt szoktam gondolni, hogy mindezek nélkül nem lennék az, aki most vagyok és nem tartanék ott, ahol épp tartok – és legyen az bárhol is. Hálás vagyok a korábbi énemnek és múltamnak az összes tapasztalásért és igyekszem a tanultakat a legjobban alkalmazni a jövőben! És azt is hiszem, hogy erre mindannyian képesek vagyunk… lényegében mindegy, hogy ’mivel érkezünk’ a vállalkozói lét startvonalához, mert leginkább rajtunk múlik az, hogy mihez kezdünk bármivel is, ahogyan az is bennünk dől el, hogy akarjuk-e …
Ha igazán és szívből (is) akarjuk, akkor az a legjobb, amit magunknak kívánhatunk – és ezt kívánom mindazoknak, akik most kezdik a vállalkozói lét csodás, néhol rögös útját.

IZABELLA: Ezzel a remek szummázattal tulajdonképpen az önismeret fontosságához kanyarodtunk vissza. Emlékszem, amikor több mint egy évvel ezelőtt pont az említett MúzeumOD terveim kapcsán coacholtál, és ügyfélként én erről most beszámolhatok. Nagyon emlékszem a beszélgetésünkből arra, hogy siránkoztam, hogy mi minden tapasztalásom nincs, ami most milyen jól jönne. Erre te ráirányítottad a figyelmem arra, hogy mennyi minden viszont van. Ráláttam a gyökereim megtartó erejére. Ezért nagyon hálás vagyok neked! Hiába is teszem fel vagy két éve nap mint nap magamnak a kérdést Edith Eva Eger nyomán, hogy Mi most a lehetséges? És hiába szándékozom minden pillanatban a lehetséges megragadására, azt ebben a fenti alkalomban is megtapasztaltam, hogy túl sok agyalás sokszor inkább távolabb visz a lehetőségtől. Ilyen esetekben, azt hiszem, jó tanács lehet coachhoz fordulni. Nekem legalább is bevált! És az élet úgy tűnik, vissza is igazolja azt, amit te is mondasz, amit én az elmúlt évben megtapasztaltam: az a sokminden, ami a puttonyomba került, egyedi készség- és tudáshalmazzal ruház fel. Vállalkozóként ebből szép a legtöbbet kihozni.

VÉGE


Ha épp azon morfondírozol, hogy vállalkoznál, akkor mindenképp olvasd végig a teljes beszélgetéssorozatot. Itt találod a kezdetekről (1.) és a kihívásokról (2.) szóló bejegyzést.

És ha már így eljátszottál a gondolattal, hogy vállalkozó legyél, akkor oszd meg velünk, hogy mi az a 3 dolog, ami miatt még nem léptél be a vállalkozói létbe! Ha megírod, szívesen felvesszük veled a kapcsolatot egy nulladik, ingyenes coaching beszélgetés egyeztetéséhez. És együtt meglátjuk, hogy megyünk-e tovább, hogy megyünk tovább.

Blog

Vállalkozói Vallomások – 2. rész

Csordás Izabellával

Az előző alkalommal a vállalkozói lét kezdeteiről beszélgettünk Csordás Izabella ACC coach-csal, coaching szemléletű mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberrel. Az alábbi beszélgetésünket Izabella honlapján is megtaláljátok, fogadjátok nálam is szeretettel! 🙂

Ezúttal egy kicsit tovább megyünk: a vállalkozói lét számunkra megjelent legfőbb kihívásairól, a vállalkozói lét legfőbb vonzerejéről olvashatsz alább a mi olvasatunkban. Mire mondunk igent? Mire mondunk nemet? Olvasd el, és közben mérlegeld, hogy benned vajon ez hogy áll!

MI AZ, AMI VÁLLALKOZÓKÉNT SZÁMODRA A LEGFŐBB KIHÍVÁS?

ÁGNES: Előzőleg beszéltem arról, hogy milyen megrögzült gondolkodást mutattam azzal kapcsolatban, hogy én leszek-e vállalkozó, és hogy évekkel ezelőtt mennyire eltoltam magamtól ezt a lehetőséget. Mostanra már azt mondom róla: hogy ez egy életforma, mely tudatos döntéseken és szabad választásokon alapul. Mennyivel jobban hangzik már így, nem? Naná, hogy szívesebben van az ember egy ilyenben, mint a korábban alkotott riasztó, álmatlan éjszakákban gazdag képzetben!

IZABELLA: Igen, ezzel egyetértek. Pont az elmúlt napokban ültem le a férjemmel átbeszélni, hogy hogy alakulnak szeptember első hetei az iskolakezdéssel, az óvodakezdéssel, a home office-szal és az én munkámmal, merthogy négyünk életét két intézménykezdéssel megszervezni önmagában komoly logisztikai kihívás. Ebben a beszélgetésben pont ez volt az egyik konklúzió a részemről, és ez volt az, ami számára is érthetőbbé és talán elfogadhatóbbá is tette az én spontánabb, és számára átláthatatlanabb munkaszervezésemet: én vállalkozó vagyok, és másképp működöm, mint ő alkalmazottként. A természetem egyébként is alapvetően hozza a sokfelé figyelést és alkalmazkodást, de vállalkozónak lenni egy alapjáraton nyitottabb (pesszimista verzióban, ami nem az enyém, mondhatnánk: kiszolgáltatottabb) állapot arra, hogy mit hoz a környezet, az ügyfelek, a projektek, és egy folyamatos keresés, hogy mindehhez én hogyan tudok alkalmazkodni.

ÁGNES: Igen, a nyitottság és a kiszolgáltatottság két eltérő érzést idéz. Pont ezt szeretném én is hangsúlyozni: mint általában semmi sem, a vállalkozói lét sem fehér vagy fekete. Nem csak ’a rózsaszín vállalkozói lét’, ’a magam ura vagyok és szabad vagyok’ feeling van jelen. Az ’új életemben’ van minden más érzet is – mégis, ami miatt mindennap igent tudok mondani arra, hogy folytatom a vállalkozói utamat és fejlődöm tovább, mint vállalkozó, az az, hogy megélhetem azt, ami nekem fontos: fejlődőm, szakmailag és emberileg is; magam hozhatom meg a döntéseimet (amik ettől még lehetnek jók is meg rosszak is), azt csinálom ’munkaidőben’, amit élvezek és jó is vagyok benne: emberekkel alakítok ki olyan kapcsolódást, mely lehetővé teszi számukra, hogy a maguk legjobbjai legyenek; hogy reggel el tudom vinni a fiamat a suliba, és érte is tudok menni; hogy több a közös időnk; hogy tartalmasabban tudok kapcsolódni a környezetemmel, hogy mindezekkel együtt naponta teljesül az ’elégedett vagyok azzal, ami pont most van’ érzet.

Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Ahogy mondod, Ági: tudatos időgazdálkodás, sokszor tudatos lemondás, vagy tudatos vállalás – ezek bennem is felerősödtek, és ezzel a tudatossággal tulajdonképpen a minőségek értelmeződnek újra: számomra például megszűnt a jó vagy a rossz kategória – valószínűleg az EMK (erőszakmentes kommunikáció) alkalmazása is hozza ezt, és ezzel együtt felhangosodott a felelősségvállalás: minden pillanatban felelősséget vállalni a cselekedeteimért: a döntéseimért (akárhogy is ítélik meg mások), a cselekedeteimért és ebben transzparensnek lenni általában, de a legszűkebb környezetem felé kifejezetten. Sokkal erősebb lett bennem az is, hogy mindennek meglássam a lehetséges hasznosulását az életemben. Például két éve nagyon haragudtam arra, hogy egy konkurens ellopta az ötletemet. Napokig főttem a levemben, míg feltettem magamnak a kérdést: mit tanulhatok én abból, ahogy ezt ő csinálja? Megláttam a lehetőséget, a düh eltűnt, és emelt fővel és remek eredményekkel léptem tovább ebből a helyzetből. Bennem is egy megelégedettség alakul ki olyankor, amikor tanulok abból, ami van.

ÁGNES: És hogy ez az elégedettség érzet teljesülhessen, ahogy te is mondod, tudatos elhatározásokra és döntésekre is szükség van – számomra ilyen például az, hogy meghúzom a munkanap határait és nemet mondok olyan felkérésekre, amik azt igényelnék tőlem, hogy a közös családi időnkből vegyek el. Ezt már nem teszem – korábban rendszeresen tettem és azt tanultam meg, hogy ez hosszú távon megbosszulja magát. Sokkal jobban és tudatosabban figyelek a munka-magánélet egyensúlyra és ez leginkább azzal jár, hogy már jobban ismerem a határaimat, hogy mi a fontos nekem és merek nemet is mondani. Megjegyzem magamnak: ebben azért még tudok fejlődni…

IZABELLA: Ez egyébként is divatos téma, de nem ezért bólogatok veled. Én is a vállalkozóvá válással tanulok egyre többet a munka-magánélet egyensúlyról. Elvitathatatlan, hogy én alkalmazottként ezt az egyensúlyt könnyebben megtaláltam, amikor azért volt egy tól-ig határa a munkanapnak. Amióta vállalkozó vagyok, azóta „élek”. És ebben az életben nehezen tudom elhatárolni azt, hogy mit teszek a saját, a családom és mások örömére. Tulajdonképpen a családom, a gyerekek körüli anyai teendők segítenek abban, hogy jobban meghúzzam ezeket a határokat: időben is, ugyanakkor anyagilag is. Az időm és energiám érték. És nekem ez utóbbi volt egy nagy tanulás. Korábban már említettem, hogy én a közszférából, a múzeumi világból jövök, ahol nagyon sokszor tapasztaltam azt a mentalitást, hogy szívességből végeznek el egy feladatot a kollegák. Amióta vállalkozó vagyok, azóta is többször kerültem abba a helyzetbe, hogy szívességből kértek fel előadást tartani, tanácsot adni, vagy egyéb feladatot elvégezni. Előfordult, hogy elvállaltam, de olyan szívességtételi elvárásszaga volt számomra ezeknek az alkalmaknak, hogy akkor megértettem azt, hogy mi van a feldúltságom mögött: nem lehet szerelemből megélni, ahogy én sem kapok szívességből kenyeret a boltban. Mondom ezt úgy, hogy tudatosan vállalok alkalmanként pro bono feladatokat. Ekkor alakult ki bennem az a határozottság, hogy elkérjem az időm és a munkám árát: miért végezhet el egy egyébként közalkalmazott szívességből egy feladatot nem szigorúan munkaköréhez tartozó ügyben munkaidőben, és miért várják el tőlem vállalkozóként, hogy ingyen dolgozzam, hiszen nekem a felkészülést senki nem téríti meg, ahogy az ott töltött időmet sem? Egy ilyen alkalom volt a nagy tanítóm, hogy hogyan és miért mondjak nemet. Ez számomra egy komoly önismereti út: a sarkamra állni, és megmondani, hogy mennyit érek én – aki a nem fizetett szabadságát, a továbbképződésének a díjait, a működési költségeit is ki szeretné termelni a napi betevő mellett.

Csordás Izabella
Csordás Izabella Coach

ÁGNES: Igen, nagyon jó az, ha az ember megtalálja azt az egyensúlyt, amiben tudja és objektívan is elismeri a saját értékeit és azt is, hogy az mennyit ér forintosítva – és hogy szabadon dönthet arról, hogy kinek és milyen formában teszi mindezt elérhetővé.

IZABELLA: Emellett pedig még egy dolog eszembe jut, ami a felelős vállalkozói magatartáshoz kapcsolódik bennem, és az elmúlt két évben sokszor szembe jött: a hitelesség. Ez a téma nagyon foglalkoztat, ezért is született meg ez a blog, ezért is beszélgetünk most mi itt. Vállalkozóként pedig sok minden letisztult bennem: milyen projektre mondok nemet, milyen játékszabályokra mondok nemet. Ebben is sok a kihívás, hiszen nincsen kötelező, csak a bevételi nyomás, ugyanakkor a szakmai hitelességem mindennél fontosabb lett.

ÁGNES: Amellett, amit említesz, én még azt az ’állandó készenlétet’ érzem kihívásnak, amit a vállalkozói lét valahol megkíván (a mértéke azért még mindig függ tőlem!) -, a minap fogalmaztam úgy az egyik kolléganőmnek, hogy ’fárasztó ám mindig vadászni’ – azaz kimerítő non-stop arra törekedni, hogy minden hónapban meglegyen az az ügyfélszám, ami biztosítja a megélhetést is. Azt érzem, hogy meg is érkeztem arra a pontra, amikor komolyan végiggondolom azt, hogy mit szükséges máshogy csinálnom, hogy ezt ’energia-barátabban’ élhessem meg. Már volt alkalmam túlhajszolni magam és szinte végletekig kimeríteni az erőtartalékaimat – és túl rossz volt ahhoz, hogy most vágyjam nagy ívben elkerülni azt. Work smart not hard – ezt mondja a művelt angol (Dolgozz okosabban, ne keményebben – avagy többet kevesebbel) és jelenleg ennek a koncepciónak a kidolgozásában vagyok. Pár hónap múlva talán el tudom mondani, hogy sikerült-e megvalósítanom.

IZABELLA: Úgy hangzik, mintha valamire készülnél!

ÁGNES: Igen is, meg nem is. Ez alatt azt értem, hogy az elmúlt pandémiás időszak engem is meghívott mérlegelésre, hogy mi az, ami jól ment, mi az ami nem, és hol, miben tudnék még nyitni, fejlődni és esetleg mi az, amibe már ne fecceljek időt, pénzt vagy energiát. Ez egy alapos helyzet- és tevékenységelemzés, ami megmozgatja az agytekervényeimet, késztet arra, hogy utánajárjak dolgoknak, és lehetővé teszi azt is, hogy megfigyeljem magam, hogy mire is van szükségem és kövessem a ’belső hangom’ igényeit, vágyait is. Amolyan ’finomhangolásban’ vagyok, erre utaltam, amikor azt mondtam az előbb, hogy pár hónap múlva el tudom mondani, hogy ez hogyan is sikerült. És egyébként pont ez az, amit amúgy nagyon szeretek a vállalkozói életformában – nekem ez a ’szabadság’, hogy mindezt megtehetem és folyamatosan optimalizálhatom a helyzetemet, amiről (javarészt) szabadon dönthetek.

IZABELLA: Muszáj lecsapnom ezt a magas labdát: én ezért választottam a Belső Hajtóerők fantázianevet. Az Érzelmi Intelligencia Coaching definícióját hozom: “a belső hajtóerőnk azt jelenti, hogy mennyire hiszünk magunkban és a képességeinkben a céljainkkal kapcsolatosan. Az önértékelés és a magabiztosság egybegyúrva: mennyire hiszünk abban, akik vagyunk, és amit teszünk.” A vállalkozói léttel valami olyan belső felszabadultságot tapasztaltam meg – persze miután megküzdöttem a különféle bizonytalanságokkal, amikről már beszéltem, hogy megéreztem azt, hogy ez valami univerzális érték, ami mindannyiunkban lehetséges. Szerencsések, akik alkalmazottként is megélhetik ezt, és vannak, akik egy vagy több váltás után jutnak ide: ahogy én is. Én ezt szeretem a legjobban a vállalkozói létben: valójában legtisztább belső késztetéseimhez kapcsolódhatom, a kitűnő tanuló lét levetkőzése után megtanultam nemet mondani a társadalmi konvenciókra (legyen rendes munkám), és önrendelkezést gyakorolhatok nap mint nap (nagyon megszerettem ezt a szót, amit 39 évesen tanultam meg az EMK-ban): azaz a saját vágyaimat saját erőforrásból valósítom meg. 

A következő és egyben záró alkalommal arról beszélgetünk Izabellával, hogy milyen tanácsokkal látnánk el a kezdő vállalkozókat, milyen hibák elkerülésére intenénk őket. Ha érdekel, tarts velünk!

Ha pedig már most átgondolnád, hogy Téged mi tart vissza, hogy azt az életet éld, amire vágysz, akkor gyere, hívlak egy díjmentes 60 perces coaching beszélgetésre Téged is!

IDŐPONTFOGLALÁS

Blog

Vállalkozói Vallomások – 1. rész

Csordás Izabellával

Izabella coaching szemléletű mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberrel beszélgettünk a vállalkozóvá válásunkról. Az alábbi beszélgetésünket Izabella honlapján is megtaláljátok, fogadjátok nálam is szeretettel! 🙂

A kezdetek…

Ahogy beszélek régi munkatársakkal, vagy kapcsolatba kerülök az alkalmazotti létemből ismert szervezetekkel, azt tapasztalom, hogy a vállalkozói lét megítélése különösen ambivalens. Vannak a sóvárgók, irigykedők: akik a szabadságot, a kötetlen időbeosztást, a rugalmasságot és a magas jövedelmeket látják benne. Aztán vannak a távolságtartók, távolról csodálók: ők leginkább a bizonytalanságot nem tudják elképzelni, ami ezzel a működési formával jár.

Izabellával mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk ott, és váltottunk. Mindketten vállalkozóként dolgozunk, akkor is, ha nagyon más közegből jövünk: Izabella a közszférából, én a multivilágból érkezem. Alább mélyebb betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba, az ennek hátterében lezajló folyamatokba, a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe. Három részletben jelentkezünk majd. Íme, az első rész.

MIKOR ÉS MINEK A HATÁSÁRA FOGALMAZÓDOTT MEG BENNED, HOGY VÁLLALKOZÓ LESZEL?

ÁGNES: Jó kérdés! Még pedig azért, mert képzeld, én körülbelül 35 éves koromig (most 42 vagyok) fennhangon hangoztattam, hogy ’én soha nem leszek vállalkozó! Már így sem alszom éjszakánként a rám szakadó felelősségtől a cégnél, hát mi lenne velem akkor, ha a saját cégem lenne és azért kellene teljes felelősséget vállalni?!’ – ennyi idő távlatából és több száz óra coaching tapasztalás után már sokkal jobban látom, hogy a felelősséggel voltak ’bajaim’ 😊. Akkoriban azt gondoltam, hogy csak úgy lehetek felelősségteljes, ha ’szétstresszelem’ és agyonhajtam magam, ráadásul teszem ezt örömtelenül, majd a fáradságtól kimerülten meredten bámulom a plafont éjjelente, mert úgysem bírok aludni. Ezt gondoltam, mert javarészt ezt láttam a környezetemben: hogy csak vért izzadva, kemény munkával lehet ’sok’ pénzt keresni és ’normálisan megélni’. Emiatt a vállalkozói lét meg sem tudott teremtődni az elképzeléseimben, mint alternatív élet-, lét- és megélhetési forma.

IZABELLA: Milyen érdekes, te a munkába való belefásulásból indultál, és a felelősség bizonytalanított el. Én ehhez képest egy furcsa megengedő szervezeti kultúrából jövök: a 10 éves közalkalmazotti létben nagy szabadságot tapasztaltam meg. Számos ötletemet meg tudtam valósítani: a szervezetben egy új osztály és egyéb, a területünkön mintaadó projektek nőttek ki a kezem alatt. Ezekre büszke voltam, jó volt, hogy hagyták, de vállveregetés nem járt érte. Az elismerést külföldi konferenciákon termeltem be, és így utaztam fel-le a kiégés-görbémen. Hol belefásultam, hol a külföldi impulzusokból feltöltve energikusan dolgoztam tovább. Az eredmények után azonban én nem tudtam hátradőlni a székemben, hogy köszönöm ennyi. Megtehettem volna, mert a közeg adta magát. Mielőtt tovább folytatom, te hogyan lettél mégis főállású vállalkozó?

ÁGNES: Ehhez ’kellett’ nekem egy magánéletbeli krízis (volt több is, de a válásom ’tette be a kaput’)ami arra kényszerített, hogy gyökeresen átgondoljam az addigi életemet és szembenézzek azzal, hogy ki vagyok én. Addig a pontig csak egy elképzelésem volt önmagamról, az is javarészt mások véleménye volt rólam. Talán ezért is volt olyan megrázó számomra, hogy amikor először maradtam magamra a családi háznak szánt házunkban, akkor szó szerint összerogytam a kétségbeeséstől, mert úgy éreztem, hogy ’én senki vagyok’ a másik ember (férj) biztos támasza nélkül. Fájóan nagy fekete lyuk lettem saját magamnak, amiben elég rossz volt lenni ahhoz, hogy másfél év ’fekete lyuk-lét’ után pszichológus segítségét kérjem. Ez az életem egyik legjobb döntésem egyike volt! Az ő segítségével sikerült megismerkednem és megbarátkoznom saját magammal, sikerült megértenem a működésemet, hogy miért futhatott zátonyra a házasságunk és abban nekem hogyan volt szerepem – és életemben először kezdtem biztosabban tudni, hogy ki is vagyok én! Érdekes módon (vagy nem), amint kezdtem magamra találni, úgy ismertem fel azt, hogy a korábban nagyrabecsült és imádott munkahelyem és munkaköröm nem tesz elégedetté sem, boldoggá meg pláne. 2016-2017 volt az az időszak, amikor már meg tudtam magamtól azt kérdezni, hogy pontosan mi miatt nem vagyok elégedett és ha ebben nem lelem az örömömet többé, akkor miben? Így történt, hogy kb. fél év alatt felmértem azt, amit mindig is nagyon szerettem a vezetői munkakörömben, pontosan megértettem, hogy mi az, ami fontos nekem, hogy mi az, amitől örömet érzek és azt is, hogy ehhez mire és kire van szükségem.

Vad Ágnes Coach
Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Ez úgy hangzik, mint egy érési, tudatosodási folyamat.
ÁGNES:Igen, a coaching nyelvén ezt úgy mondanám, hogy az értékeimet és az erőforrásaimat megismertem, és megtanultam a magam működését annyira, hogy mindezt a saját szolgálatomba és az életem minőségének javítására fordíthassam. Így született meg bennem az, hogy én az emberek -potenciáljával, a bennünk rejlő belső erő feltárásásával szeretnék foglalkozni coachként – mindezt vállalkozóként!

IZABELLA: A magánélet nagy alakítója az életnek – sokszor másodhegedűsnek tekintik, pedig… Nálam is sokat számított a magánéleti szál: a férjem és a kialakult anya-szerepem. Ugyanis megismerkedtem a férjemmel, aki multiban dolgozó IT-sként többször megjegyezte, hogy milyen jól érezném magam egy multiban. Akkor erre én legyintettem. Ezt sosem próbáltam ki, eleinte idealistaként elveim voltak, hogy én értéket akarok teremteni, aztán már nehéz lett volna a családalapítás idején egy ilyen váltás. Több ötletem volt, ami a költségvetési szervben nem tudott megvalósulni, egyszerűen túlfeszítette volna a kereteket, ezt nem könnyen fogadtam el. Akkor sem, ha elvétve pozitív visszajelzést is kaptam a szervezeten belül a munkámról. Egyszer a hierarchiában felettem álló kollega megjegyezte a fundraising projektünk kapcsán, hogy amihez hozzányúlok, abból pénzt csinálok. Ezt bizalomként éltem meg. Szerettem volna az időközben kimunkált szervezetfejlesztő oldalamat is kipróbálni. Erre azonban akkor nem volt fogadókészség a szervezetben. Egy engem is érintő szervezeti átalakítás pedig több olyan helyzetet teremtett, amivel nem értettem egyet, és amiben kényelmetlenül éreztem magam. Sokszor sírva jöttem haza, és a férjem kérdése döbbentett rá arra, hogy baj van: „Izu, mi történt? Te imádtad ezt a munkát.” Ennek a tükörnek a segítségével észrevettem, hogy gyors csapáson vagyok a kiégés felé, egész pontosan egy értékválságban voltam: ha maradok, az olyan értékekkel való azonosulást jelent, amik akkor fizikai szinten görcsbe rándították a gyomromat. Ha megyek, akkor a biztonság veszik el az életemben. Sokat beszéltünk erről. Akkor már mentálhigiénés szakemberként pontosan láttam, hogy miben vagyok. A férjem támogatta, hogy kilépjek. Én aggódtam, de a szabadesést választottam. Ekkor született meg a döntés, hogy felmondok. Sikerült akkor egy biztonsági szálat megtartani, és egy projekt vezetésében megmaradni, ami jó fogódzó volt, és büszke vagyok erre a fokozatos elválásra. Itt már nem voltam kitéve a szervezeti viszonyoknak. Ekkor artikulálódott bennem az, hogy olyan munkát végezzek, ahol az energiáim nagyobb része az emberek, a szervezetek fejlesztésre fordulhat, és ahol megtapasztalhatom azt, hogy amit teremtek, az értékes: elismerésre és az ötleteim megvalósításába vetett bizalomra és esélyre volt szükségem. Erre mondtam igent.

Csordás Izabella
Csordás Izabella Coach

TE A DÖNTÉSTŐL A MEGVALÓSÍTÁSIG MILYEN LÉPÉSEKET TETTÉL?

ÁGNES: A lelki-szellemi felkészülésemet a tettek követték: elvégeztem egy nemzetközileg akkreditált közel 1 éves business coach képzést 2017-ben; kigondoltam egy 12 hónapra szóló tervet 2018-ra, melynek az volt a célja, hogy szépen, fokozatosan, kivonuljak a multinacionális életből és a magam lábára álljak, mint vállalkozó. A 12 hónapos tervemet úgy építettem fel, hogy az ’ellenállhatatlan ajánlat’ legyen a cég számára, hogy legyen számukra annyira hasznos és értékes, hogy tudjunk közösen dolgozni a megvalósításon és megérje nekik ’projekt gázsit adni rá’ – amit én nem titkoltan a vállalkozásom indítására és egyben 16 hónapos tartaléknak szántam. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ebben a tervben nem csak teljes támogatást kaptam a főnökömtől és a vállalat vezetőségétől, hanem sikerült kiválóan véghez vinni, pontról-pontra megvalósítani, így büszkén, hálával és emelt fővel tudtunk egymásnak búcsút inteni 2018. december végén.

Már talán ebből is érződik, hogy szeretem a komoly, az életemre ható döntéseimet alaposan átgondolni és maximálisan előkészíteni. Talán emiatt is van az, hogy azóta eltelt másfél év, mint főállású coach-vállalkozó, és azt érzem továbbra is: ez az, amire vágytam! Így képzeltem el magamnak a vállalkozósdit és most azt is élem! Érzek elégedettséget és boldogságot, csakúgy mint szenvedélyt – imádom! Persze ne gondolja senki, hogy másfél éve egyetlen rossz, vagy nehéz pillanatom sem volt. Még álmatlan éjszakáim is voltak azóta! És ezzel már semmi gond nincs – nekem nincs gondom vele, mert megtanultam azt, hogy az életem tőlem olyan, amilyen. Azaz én döntöm el, hogy hogyan érzem magam az adott helyzetben és azt is megértettem, hogy az élet az nem ’csak ilyen’ vagy ’csak olyan’. Természetes, hogy voltak, vannak és lesznek is nehéz napok és helyzetek és ezekkel nehéz érzetek is járnak. Örömmel látom magamról, hogy ezeket egyre jobban tudom kezelni.

Vad Ágnes Coach
Vad Ágnes Coach

IZABELLA:Ugyanott végeztünk coachingot, és az egyik videós coaching napon találkoztam veled először, ahova támogatni jöttél minket. Akkor nagyon messzinek tűnt, hogy majd egyszer én is coach leszek. Nálam azonban nem a coachinggal folytatódott a történet.

Újból a magánélet hozott egy fordulatot. Ugyanis a felmondásomat követően várandós lettem a kisfiammal 2016-ban. Még a szülés előtt kaptam egy párhónapos szervezetfejlesztési projektet egy múzeumban, de a szüléssel ennek sajnos vége szakadt. Úgy éltem meg, hogy míg egykori egykeként teljesül egy álmom, és kétgyerekes anya lehetek, addig szakmailag parkolópályára kerülök. De nem vagyok az a matróna típus, aki ebben ki tudja élni magát. Mondom ezt úgy, hogy sokszor emiatt bűntudat is volt bennem, és tisztelem azokat az anyákat, akik képesek a gyermekeik mellett kiteljesedni. Az első gyermekem mellett én a mentálhigiénés és szervezetfejlesztő posztgraduális képzést végeztem el, a másodikat szoptatva pedig coaching képzésre iratkoztam be. Akkor úgy gondoltam, hogy az én kompetenciáimat ez a szemlélet, ez a tudás egészíti ki a legjobban, és így lehetek még hitelesebb támogatója az egyéni és szervezeti változásoknak. Örülök, hogy hallgattam a megérzésemre, mert saját életem szempontjából is szemléletformáló volt ez a képzés. Azt hiszem, a házasságomat is sikerült megmentenie.
Aztán ahogy nőtt a kisfiam, kerestem újabb lehetőségeket, és elkezdtem elindulni az álmaimat követve: kiadtam két coaching szemléletű könyvet: a Kismamanaplót és a (Meny)asszonynaplót. Ezekre kifejezetten büszke vagyok, mert a saját magánéleti tapasztalataimat tudtam szakemberként úgy használni, hogy több más neves, elismert szakemberrel konzultálva másokat gazdagító, támogató termékek születhettek. Hittem magamban, és talán ez volt a kulcs. Közben elkezdtem egyéni ügyfelekkel, csoportokkal és szervezetekkel foglalkozni. Azt gondolom, én nem lennék jó tudós vagy kutató, mert nem tudnék csak egy területben elmélyedni. Sokkal inkább tartom magam egy széleslátókörű, kíváncsi embernek, aki több dologról tanul, alkalmazza, összeköti a lehetőségeket. És ez az, amit vállalkozóként kifejezetten élvezek: megragadni a szervezeti átalakításokban rejlő lehetőségeket az emberi viszonyok javítására, támogatni egy problémahalmaz strukturálását akár szervezeti, akár egyéni szinten, stratégiai szinten gondolkodni a felmerülő nehézségekről és lehetőségekről, célokat kitűzni, inspirálni, és a résztvevők szakértelmére támaszkodni. Végre elsőszámú érték lett a munkámban az érzékenységem: használom, és a kétéves coaching képzés hatására, mert közben coachként is továbbképződtem, bátran használom az intuíciómat. 

Fotó: museumdigit.hu / Lakos Máté fotója Csordás Izabelláról

VISSZAMENNÉL ALKALMAZOTTNAK?
ÁGNES: A másfél év vállalkozói lét után nem fordult meg a fejemben egyszer sem, hogy ’hú, miért is jöttem el a biztos munkahelyemről’, sem az, hogy ’hú, visszavágyom a korábbi életemet/munkámat’. Számomra az emberek tették a korábbi munkahelyemet szerethetővé – és sokukkal most is tartom a kapcsolatot, így nincs bennem hiányérzet, vagy ’visszafelé-vágyakozás’.

IZABELLA: Nálam megvolt a mézesmadzag. Többször is hívtak, és minden alkalommal azt mérlegeltem, hogy egy ilyen döntés mit jelentene a vállalkozásomra, azaz az önmegvalósításomra, az ötleteim kibontására nézve, mert arról nem szerettem volna lemondani, hogy több embernek, több szervezetnek legyek professzionális segítője, és a lehetőségeik kibontását támogassam. Hiteltelennek éreztem volna egy ilyen kétlakiságot, és hát van egy mondás, amit én most nagyon átéreztem: nem lehet két lovat egy fenékkel megülni. Így köszönöm, de egyelőre maradok vállalkozó.

Folytatásunk következik! 🙂

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

2. rész: Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi élmény 18 hónap alatt…

– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története

Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.

A mostani beszámolóm a 2020. januártól-júniusig történő időszakot öleli fel. Az első részben márciusig jutottam el, azt itt olvashatod.

Koronavírus, Te csodás!

A koronavírusról az a hír (is) kering, hogy ‘fekete hattyú’. Fekete hattyúnak nevezik az előre nem jelezhető, megjósolhatatlan eseményeket, melyeknek tömeghatása van és melyekre az jellemző, hogy ’utólag összeáll a kép’, és megérteni véljük, hogy mégis miért történt az egész (Nassim Nicholas Taleb könyve a The Impact of the Highly Improbable / A fekete hattyú avagy a legváratlanabb hatás című könyvében fejtegeti az elméletét – csak műrajongóknak ajánlom a száraz matematikai levezetések nagyfokú jelenléte okán 😊). Példa gyanánt az eddig fekete hattyúnak titulált események közt szerepel a számítógép feltalálása, az internet elterjedése, a szeptember 11-i terrortámadás, az Első Világháború kitörése és a Harry Potter könyvek/filmek átütő sikere is.  Egyesek szerint a koronavírus a következő esemény ebben a sorban.

Hogy miért is hozom mindezt ide? Mert a koronavírus hirtelen és gyorsan, mondhatni előzmény nélkül és nagy erővel érkezett. Persze, én is olvastam az első cikkeket Vuhanról, meg követtem a John Hopkins Intézet interaktív térképét a vírus mozgását illetően, sejtettem azt is, hogy az lenne a csoda, ha Magyarországon nem jelenne meg vírus, mégis (számomra) letaglózó ütemben robbant be a köztudatba és a gazdaságba is a koronavírus itthon is. Egészen elképesztő jelenségként éltem meg, hogy szó szerint ’vészféket’ nyomtunk úgy kb. mindenben és egyik napról a másikra zártuk az ajtóinkat virtuálisan és fizikális szinten is.

Azonban a hirtelen légnyomás-változás hatására vákuum keletkezhet.
Azaz légüres tér = oxigénmentes állapot 0 légnyomással.

A tudomány (és sajnos néhány szerencsétlen baleset) igazolta, hogy az ember 30-40 másodpercet bír ki egy ilyen közegben. Utána elpusztul.

Te mit csinálnál abban a 30-40 másodpercben? Tenné fel az elgondolkodtatónak szánt kérdést egy TED előadásban egy kiváló előadó.

Ám a helyzet az, amíg ez a kérdés fiktív, addig a koronavírus okozta helyzet nagyon is valódivá változott. Egyik napról a másikra satufékeztünk. Egyik napról a másikra ’üres tér’ vett bennünket körül (oxigénünk -egyelőre- van/volt, bár mégis sokunknak akadt légszomja…). Ilyen helyzetben, mint egy satufékezés, a fizikai törvények hatásaként a tehetetlenségi erő hat rád a legjobban.

Mert ahogy esel, úgy puffansz.

Mert puffanni fogsz, hiába találod Te azt ki, hogy ’mentálisan ura leszel a helyzetnek’, vagy majd a ’korábbi tapasztalatokra támaszkodva kimászol a gödörből’ – a satufék pillanatában ez (még) nem számít. Leesel a földre és bumm. És ez fáj. Meg meg is zavarodsz, hogy ’izé, mi van? Tegnap még oké volt minden, most meg a földön vagyok. Ki húzta meg a vészféket?!’.

Az első pár pillanat (perc, óra, napok, hetek, hónapok, évek – kinek hogy…) még arról szólnak, ami a helyzet maga: elestem és az fáj nekem. Ezt nem lehet és leginkább nem is kell szépíteni. Ezt a részt nem szokták a TED előadásokban kivesézni, ott már egyből átugranak a ’Hogyan éljünk túl egy orbitális krízis helyzetet? 10 pont, ami segít kilábalni a válságból’ szakaszba.

Ám attól, hogy nem beszélünk róla, attól még fáj és sokkoló az egész.
És attól még ez a szakasz is létezik.

Én is ott álltam március közepén sokkolódva és csak pislogtam körbe, hogy mi is történik pontosan? Hogy nincs kijárás? Hogy nincsenek rendezvények? Személyes találkozás? Nincs iskola és munkába járás? Hogy digitális oktatás lesz? Hogy a 65 éves Anyukám ápolónő? Hogy a párom fuvarozási cégnél dolgozik, ahol a kamionok aktívan járnak Olaszországba? Hogy a tesóm Franciaországból jött haza a határzárás előtt utolsó 24 órában és nem mellesleg babát is várnak? Hogy miből fogok megélni, ha az emberek (érthető módon) másra tartalékolják a pénzüket és az életenergiájukat és per pillanat ugyanúgy nem kapnak levegőt, mint én?!

Részemről a ’nem kapok levegőt’ és a ’víz alatt vagyok’ érzet kb. két hétig tartott – ez alatt a ’sima’, értsd: tudománymentes, túlélési ösztöneim szerint tettem a dolgomat és az operatív életben maradás volt a cél: beszív és kifúj. És kezdeni előlről.
Ennyi.

Mert ha ez megvolt, akkor lehetett arra figyelnem, hogy

  • huh, de jó, hogy fiam apjával meghoztuk azt a döntést, hogy a fiam március 11-i névnapjára laptopot kap, hogy
  • huh, de jó, hogy voltunk otthon anyukámnál az előző héten, és tudom, hogy jól van és még egy kis ’hazait’ is hoztunk a fagyasztóba; hogy
  • huh, de jó, hogy ilyen klassz ügyfeleim vannak, akik zökkenőmentesen állnak át az online coachingra; hogy
  • huh, de jó, hogy a LinkedIN-es ismeretség most elérhető maszkok formájában is gyümölcsözik és
  • huh de jó, hogy tudom tenni a dolgomat tovább… mert van dolgom!!

Mindebben azt is éreztem, hogy ismerős vizeken vagyok… mintha nem is olyan régen, lettem volna már egy hasonlóan meghasonult (micsoda szókapcsolat, figyeled! 😊) helyzetben… mintha a kuruzslótörvény okozta érzelmi vihar valójában egy nagyon klassz ’főpróba’ lett volna a premierhez (a cikkem első részében írtam erről). Hogy jó ég, most mennyivel hamarabb ’találok mégis magamra’ és tervezem a ’válságtervemet’ … hogy köszi (!) kuruzslótörvény a rutinért, hogy felkészítettél egy másik durva pofonra…

Talán emiatt is volt az, hogy azt éreztem, hogy bár megrengett újra a föld alattam – én magam mégis stabilabban állok (állhatok). Persze, a tehetetlenségi törvény rám is hatott, el-elbillentem (és voltak napok, amikor azt éreztem, hogy el is ’hasaltam’), mégis ismerős volt a bizonytalanság érzet és ettől kevésbé volt félelmetes.

Mindezek tették azt is lehetővé, hogy 2020. március 18-án, valószínűleg az elsők közt az országban, de útjára indult az Online Emberség nevű webináriumom, ahol embertársaimnak kívántam abban segíteni, hogy hogyan is lehet megérteni és jól kezelni a kialakult status quo-t. Tettem ezt értük és magam miatt – hiszen magamról már tudtam azt, hogy a strukturált átbeszélés stresszoldó hatással van rám. És másokra is hathat így – és hatott is! 7 héten keresztül minden héten csütörtökön egy hol kisebb, hol nagyobb csoportnyi ember merített erőt egymásból és szerzett energiát a kollektív energiatérből. Adtunk, kaptunk és teremtettünk energiát. Felemelő volt.

Felemelő volt azért is, mert pont a megszorított környezetben végre választ kaptam a kínzó kérdésemre is (amit az előző részben fejtegettem), hogy vajon milyen coach vagyok én? Vajon jó coach vagyok-e én?

Látni magamat, hogy igen, nehéz helyzetben IS ’ösztönösen’ jön az, hogy nekem az a dolgom, hogy mások jóllétéhez hozzájáruljak – ez nagyon jól esett. És örültem, hogy másoknak is jól esett és jól estem 😊. Örültem, hogy a szakma, a tudás, amit magaménak választottam, nem csak engem, hanem általam több más embert sem hagyott cserben.

Hogy szívből IS segíthettem másoknak és tudásból IS. Szeretem ezt a kombót 😊

Oké, hogy ’Teréz Anya’ vagy, de miből éltél meg?

Hiszed vagy sem, én is azon emberek közé tartozom, akiknek nem a vánkos alatt terem a pénz és a pénztárnál én is fizetek. Amíg őszinte örömmel teljesítettem a ’szívem hangját’ a koronavírus okozta bezártság alatt, addig folyamatosan kattogott az agyam azon is, hogy az én tartalékaim vajon meddig futják? És ha azok elfogynak, akkor mi lesz? Hogyan fogom fizetni a rezsit, a jelzáloghitelt és egyáltalán, hogyan fog kinézni pénz nélkül az életem, életünk? Hogyan és mit fogok csinálni, ami pénzt ér(het)?

Ezek a kérdések persze nem új kérdések… 1,5 éve váltam főállású vállalkozóvá, mielőtt „ki mertem lépni’ az aranykalitkámból, akkor is feltettem magamnak ezeket a kérdéseket, mert pont ezek a kérdések tartottak addig vissza, hogy meg merjem lépni a vállalkozóvá válást.

A TITKOS Recept

És milyen jó, hogy azt akkor megtettem, mert volt hová nyúlni az emlékeimben… amiben a legelső pont az volt:

  1. Bénító kérdések

Ne engedjem, hogy a kérdések fogságába essek! Ne engedjem, hogy megbéklyózza az agyamat a nyomás, csak azért, mert VÁLASZ KELL! Mert nyomás alatt az agyam nem teljesít a legjobban. EGY darab megoldást akar, amit sokkal nehezebb megtalálni, mintha hagynám magam, hogy nyitottan meglássak akár TÖBB megoldási lehetőséget is.

2. Rossz kérdésre rossz válaszok érkeznek

Nem baj, ha elsőre (vagy másodikra …. vagy harmadikra…) olyan kérdést teszek fel magamnak, amire nem tudom most a választ. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy hülye vagyok (kognitív torzítás), csak azt, hogy most nem a jó kérdést tettem fel magamnak. Nem jó kérdés volt példásul, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz? Nem volt jó, mert ezzel azt is mondom magamnak a kérdésben, hogy meg akarom várni, amíg elfogy… hogy nem teszek semmit, hanem hagyom, hogy elfogyjon…

Hát nem! Nem akarok ölbe tett kézzel ülni és várni, hogy majd egyszer csak elfogy a pénzem és valamennyien az utcára kerülünk! Értem, hogy ezt mind a ’katasztrofizálás’ címszó alatt tárgyalják a szakirodalomban, de klasszul rádöbbentett arra, hogy ezt a kérdést nekem szükséges átfogalmazni ahhoz, hogy működésre bírjam az agyamat.

3. A JÓ kérdés megtalálása

Találjam meg a kérdést, amire már tudok válaszolni! Mert az lesz a jó kérdés. Nekem ez lett a jó kérdés: Ma mit tudok tenni, hogy életben maradjunk? És ehhez mire/kire van szükségem? Mindennap csak arra az aznapra koncentráltam. Talán ez rövidlátónak hangzik, valójában azonban pont hosszú távon segít. Mert ha úgy adódott, akkor egy adott napon belül is bőven volt min aggódni, min bizonytalankodni, bőven volt dolgom az online oktatással, a meglévő ügyfeleimmel, az Online Emberség webinárral, a háztartással, a családommal, a saját és mások mentális egészségével…  – minek kellett volna még azon rágódnom, hogy de vajon mi lesz holnap?

4. És ha nincs válasz?
Fogadjam el azt, hogy nincs mindig kérdés, ahogy néha válasz sem. Hogy néha a válasz az: nincs válasz (pl. miért pont most jött ez a koronavírus? miért nem tudom, hogy mit is kellene tennem?, miért nem érzem/látom/teszem azt, amit mások?’, stb.)

5. Sávváltás és tempó

Sávot váltani nehéz álló helyzetből. Bár ösztönösen fékezünk, ha előttünk fékeznek a közlekedésben is (a koronavírus kapcsán ez családi és vállalati kasszák újragondolásában, ’budget-cut’-okban, elbocsátásokban, stb nyilvánult meg…), addig igyekeztem tudatosan is felmérni azt, hogy van-e vajon egy ‘másik sáv, amiben még halad a forgalom’? Vagy szükséges-e nekem is 0 km/órára megállni, elég lehet-e, ha lassítok? És amúgy tényleg előttem lassítanak konkrétan, vagy csak körülöttem? Mert nem mindegy… Avagy egy gyorsítással és egy hirtelen manőverrel kikerülhetem az egészet, ami a lassulást okozza?

Én azt választottam, hogy amennyire csak lehet, tartom a sebességemet akkor is, amikor mások lassulnak körülöttem. Vagyis nem hagytam abba az addigi tevékenységeimet, ugyanúgy írtam, posztoltam, jelen voltam, mint korábban is (sőt, majd látni fogod, lesz olyan, amiben még rá is kapcsoltam).

Persze, a közösségi felületeken a témák érzékenyedtek, mert nem volt az a célom, hogy ’mindenáron eladom magam és az utolsó garast is kicsalogatom az emberek pénztárcájából’. Nekem nem jön be ez a ’lefölöző’ típusú eladás, értékesítés, mert a legtöbb esetben nagyon érzékeny a jég (morálisan). Igen, mindig van egy réteg, akit egy válság nem zökkent ki és egy válságban is akad pont elég pénzük költeni. Láttam én is, hogy egy pár vállalkozó/szervezet milyen szépen ’ült rá’ erre a rétegre – és még azt is elhiszem, hogy sikerült is nekik. Üzletileg akár nagyot szakíthattak, ám morálisan nagyon megkérdőjelezhető volt az, amit és ahogyan tették ezt.

Én ezt biztosan nem akartam. Biztosan nem így.

 Szerencsére voltak jó példák is, akik úgy váltottak profilt, úgy találtak ki új szolgáltatásokat akár, hogy az példaértékű volt, mert emberien és etikusan IS tették.

Úgyhogy már csak miattuk is, de leginkább magam miatt is inkább ezt az utat választottam.

6. Helyzetelemzés a következő lépés előtt

Valószínűleg van egy ilyen bekezdés, a ’Hogyan éljünk túl egy válságot’ című nagykönyvben… az életem könyvében erre most nem jutott külön fejezet a karantén alatt. Legalábbis tudatos szinten nem (éppen most, ezen sorok írásával teszek erre kísérletet, de vegyük észre, hogy itt van időben némi elcsúszás a sztori idősíkjához képest…).

Bámulattal, irigységgel (bizony…) figyeltem azokat, akik játszi (vagy annak tűnő) könnyedséggel számoltak be arról, hogy megcsináltak két újabb nyelvvizsgát, elolvastak 20 könyvet 5 nap alatt, naponta jógáznak (még a gyerekek is), kiemelkedően és makulátlanul egészségesen étkeznek, bonszájokat vagy paradicsomot nevelnek balkonon/cserépben/kertben, 180 fokos fordulattal irányt vettek és immáron dagadó vitorlával zúznak előre és teltházas online eseményeik vannak… Ha csak a a fele így van, ahogy mondják, én akkor is tisztelem őket. A másik felével meg nekem nincs dolgom 🙂

Ám velem ilyenek nem történtek …. – illetve nem pont ilyenek történtek (mondjuk nekem is van 3 db paradicsomtő a kertben, amit szégyenszemre (?) palántaként vettem és nem magról neveltem).

Ami velem történt a karantén alatt (és amiben az ég adta egy világon semmi túlzás, de degradálás sincs), azok ezek voltak:

1.Sokat főztem
A legnagyobb mumusom a főzés volt (mert bár jól tudok főzni, mégsem szívesen szentelek ennek órákat MINDENNAP) – vállon veregetem magam, hogy sikerült ‘oké ételekkel’ ellátnom a családomat ezekben a bezárt hónapokban ÉS emellett sikerült MÁST IS csinálnom 😊. (igen, tudom, hogy lehet rendelni is ételt…én döntöttem úgy, hogy az erre szánható pénzt inkább másra tartogatom).

2. Digitálisan és valóságban is okultam
A digitális oktatás az első két hétben kicsinált. Sokkal jobban kifáradtam, mint a 11 éves fiam. Ekkor jöttem rá, hogy valamit nem jól csinálhatok, mert ő meg egyáltalán nem fáradt 😊 Sőt, élvezi. Élvezi???! Bizony… Hagytam hát boldogulni és érvényesülni, és igen, hibázni is. Nem én figyelmeztettem mindig a leadási határidőkre, nem én idegeskedtem, hogy ’hú, honnan fogja így tudni az Árpád-házi fejedelmeket’. Persze, én is festettem vele tájképet (de nem helyette), persze, én is átnéztem az angol dogát, mielőtt elküldte volna (amire 4-est kaptunk, illetve én 😊 Nesze neked felső fokú szakmai angol nyelvvizsga 😊 ).
Maradéktalanul büszke vagyok rá, mert derekasan helytállt: ő, egyedül! És hát igen, nem kapott mindig ötöst, sőt, még hármast is kapott (azt a dogát már nem néztem át előtte), de rájöttem, hogy nem ez számít. Az számít, hogy felelősséget tudott tanulni, hogy rájött arra: magáért tanul és magáért felel. És a tanáraira is büszke vagyok. Volt, aki nem érzett rá, hogy mit és hogyan is lehetne ilyen helyzetben tenni, ám voltak olyan is, akik szívvel és lélekkel, felelősségteljesen hozták ki a helyzetből a legjobbat. És örültem annak, hogy az év végén mindezt merték is vállalni: nem a jegyek alapján kaptak értékelést, hanem a gyerekek hozzáállása miatt. Így az én fiam, életében először, kitűnő lett 😊

3. Online Emberség Webinárt szerveztem
Erről írtam korábban: közel 100 emberrel kerültem így közelebbi kapcsolatba, így tartottuk egymásban a lelket és így tudtuk egy közösséget is magunkat kialakítani. Köszönöm mindannyiótoknak ezt az időszakot! Én is sokat tanultam tőletek! És remélem, hogy lesz alkalmunk nem csak online találkozni a jövőben is! 🙂

4. Jelen voltam a közösségi médiában is
A karantén ideje alatt írtam 40 posztot (melyek több mint 210 ezres nézettséget, átlagban 72 like-ot generáltak), 5 hosszabb cikket, 4 podcast hanganyagot, 4 vendégcikket… külsős publikációimat, hanganyagaimat össze is gyűjtöttem őket ide.

5. Online vezetői program született
Van már Brexit, MEGXIT… Székely Violával meg arra gondoltunk, hogy mi meg csináljuk meg a CoronEXIT-et… mert miért ne? 😊 Nagyon úgy tűnt, hogy mindenki nagyon szeretne már rátalálni a kijáratra. Így fejlesztettük ki és így született meg az 5*3 órás online modulokból álló egyedülálló vezetői programunk, melynek (egyelőre) nincsen párja.

Azért nincs, mert a 3 nemzetközi modul, amit alkalmazunk (Design Thinking, LEGO Serious Play, Being at Full Potential), ilyen kombinációban még nem került átadásra, és mert eddig nem volt koronavírus sem 😊. A Program olyan inspirációkat és gyakorlati tudást és szemléletváltást ad át, melyet a vezetők és csapataik bármilyen nehéz, válságos, összetett helyzetben tudnak használni. És mivel az inspiráció önmagában nem elég és a szemléletváltás sem az egyik napról a másikra fog megtörténni maradandóan, ezért a Programot egy 4 hónapos utánkövető szakasz is támogatja a tartós tanulás érdekében. Nem hallottál még róla? Olvass róla bővebben és próbáld ki: a CoronEXIT Mindset modult önállóan is elvégezhető modullá alakítottuk! Persze, a teljes Program az igazi, de értjük, hogy Te sem akarsz zsákbamacskát 😊

6. Tanulni, tanulni, tanulni
Nekem van ez a fixa ideám, hogy tudásból sosem elég 😊 PACSI néven már a tavaly év végén bemutatkozott az egyénekre szabott Potenciál Aktivizáló Coaching Programon. Most jött el az idő, hogy megtanuljam a csapatokra való metodikát is, így áprilisban egy 5*8 órás online (!) kurzus keretében Human Potential Team Coach is lettem 😊

7. Meditáltam és futottam
A korábbi napi rutinom ment a kukába a karantén alatt. Azonban a meditációt nem engedtem sehová menni. Ha már nem tudok 10 percet sem reggelente magamra szánni, az már nagyon rossz hír lett volna számomra… úgyhogy meditáció maradt 😊 A futásra a karantén 4. hetétől kezdve tudtam időt szánni. Ez a fiammal való közös sétának indult a közeli erőben, aztán egyre merészebben már futni is kezdtem. Nem sokat, 1-3 kilométert, mikor mennyi fért bele, vagy mennyit bírtam. Mert már 2 éve nem futottam… Lippai Roland coach barátom mondaná, hogy ne keress kifogást anyukám, csak csináld 😊 Úgyhogy csináltam 😊 Lassan is, meg keveset is, de legalább rendszeresen 😊

8. A virágaimat csodáltam
Szerencsére sok van bent is és a kertben is es eddig is örömömet leltem bennünk, így a karantén ideje alatt csodálhattam a nyíló virágok tucatjait közvetlen közelről is. Az Instagrammon #seemoreathome hashtag alatt jó sokat meg is örökítettem belőlük 😊 És leginkább magamnak, de csodás ZEN bölcsességeket is tettem melléjük kísérőnek 🙂

9. Zokogtam
Egy szombati nap volt, a karantén kb. 5. hete. És én hirtelen, kb. a semmiből zokogni kezdtem.

A semmit úgy értem, hogy nem történt aznap semmi rendkívüli. Mégis, ahogy egy percre leültem a fürdőszobában, elkapott a sírás. Közben jöttem rá, hogy a fáradtságtól sírok.

Hogy az elmúlt pár hetet megfeszített tempóban, leginkább másokra odafigyelve, munkával töltöttem. Bár én vagyok az is, aki ki szokta emelni az ’én-idő fontosságát’, és azt is, hogy az, hogy eleget alszol és csinálsz olyat, ami konkréten neked is jó, az nem önzőség…most én magam mégis abban találtam magam, hogy kimerültem. Hogy nem figyeltem arra teljesen, hogy én hogyan is vagyok. Hogy ’elvártam’, hogy a napi 10 perc meditáció majd ’megoldja’ nekem…. nem így lett. Úgyhogy hagytam magam sírni. Kb. 30 perc alatt Ferrari vörösre bőgtem a szememet.

Belenéztem a tükörbe, és jól megszidtam magam ezért. Hogy hogy lehetek ilyen gyenge? Hogy mit hisztizek, amikor minden oké? Aztán leszidtam magam azért, mert leszidtam és aláztam magam. Aztán bőgtem egyet megint, hogy nekem ez sem megy.

Aztán aludtam egy fél órát és amikor felkeltem, helyreállt a világbéke bennem. Legalábbis már nem szóltam magamhoz sem rosszallóan. Sikerült konstatálni a tényeket: sok, ami most van – ÉN IS elfárad(hat)ok, ÉN IS kimerülök… ÉN IS EMBER VAGYOK.

10. A legfontosabb pont?
…. mert manapság a ’10 pontos listák’ a menők – na de nincs ilyen pontom. Bocsi 😊

Összegzés

A koronavírus okozta bezártság az elmúlt hetekben elmúlt, noha maga a koronavírus valószínűleg már örökre az életünk részévé vált. Szeretném mondani, hogy a bezártsággal együtt a krízisnek vége – egészségügyi szempontból talán helytálló is ez Magyarországon. Ám a gazdasági krízis azért nem múlik ilyen könnyen. Továbbra sem érzem azt, hogy hátradőlhetek, mert most már megint ’olyan minden, mint rég’.

És az csak az egyik része, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen (ez a koronavírus előtt is igaz volt azért), a másik része az, hogy van, amit nem is akarok, hogy ugyanolyan legyen. Mert örülök annak, hogy

  • a fiam megtanult egyedül tanulni és ezért felelősséget vállalni
  • megszületett az Online Emberség Webinár és CoronEXIT Leader Online Programunk
  • hogy mertem magamba is invesztálni és Human Potential Team Coach lettem
  • újra mozogni kezdtem
  • tudom magamról, hogy mire számíthatok nehéz időkben és azt is tudom, hogy én kire számíthatok

Viszont igazán remélem, hogy az elkövetkezendő időkben főzhetek kevesebbet is 😊

Így érkezünk el a mostanba, ahol már egy kicsit megint ’békeidő’ van: újra van mozgolódás a piacon, újra találkozhatunk személyesen is az emberekkel, újra köttetnek szerződések és a jól végzett munkáért újra fizetség is jár. Nekem is.

Így mondhatom, hogy

IGEN, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK, mert én bizony FOLYTATOM 😊.

És Te hogy vagy épp most? Folytatod, abbahagyod, újrakezdesz? Hol tartasz épp? És én hogyan támogathatlak ebben?

Gyere, beszéljünk!

Blog

Adizes modell

A szakirodalmak alapján az egyik legkidolgozottabb és legelterjedtebb életpálya modell dr. Ichak Adizes nevéhez fűződik. A legtöbb életpálya modell csak a vállalatok fejlődési szakaszaival foglalkozik, azonban az ő modelljében a vállalati életpályaciklusok a vállalat megalakulása előtti időszaktól egészen a vállalat haláláig nyomon követhetők.

Talán azért vált ennyire közkedveltté ez az életút típus, mert az egyes periódusokhoz rendkívül részletes elemzéseket készítettek, továbbá a vállalatokon való gyakorlati alkalmazás során az alanyok mindegyike szinte száz százalékos biztonsággal besorolható az egyes kategóriákba (Adizes 1992, Göblös–Gömöri 2004).

A lenti ábrán az Adizes–modell életpálya szakaszai figyelhetők meg.

Az udvarlási fázis után következik a csecsemőkor, ami a kis- és középvállalkozások legdinamikusabb periódusa az Adizes modell szerint. A fokozatos fejlődés korszaka ez, miképp egy csecsemő is felfedezi a maga körül forgó világot, és egyre több tapasztalatra tesz szert az őt ért impulzusok alapján. Megtanulja az alapvető koordinációs folyamatok rendeltetésszerű használatát, és noha több sérülést is szerezhet, de a korszak végére rendelkezik saját öntudattal és akarattal.

A Gyerünk–gyerünk! korszak ismét a következő emberi fejlődési lépcsőfokhoz kapcsolható, amikor a csecsemő gyermekké válik. A kis- és középvállalkozásokon belüli csapatszellem egyre dominánsabb szerepet játszik a vállalat fejlődésének feltörekvő útján, és az egyes sikerek tovább ösztönzik a vállalatot a növekedés felé.

Adizes modell
  1. ábra Az Adizes életpályamodell, Forrás: Farkas (2005)

A serdülőkorban a fejlődés mértéke lassul, és a hangsúly inkább a hogyanokra és a minőségi változásra kerül át. Egyre inkább előtérbe kerülnek a döntési nehézségek, melyek akár veszélyes konfliktusokhoz vezethetnek. Jellemző továbbá a vállalat humánerőforrásainak és tőke– és készlettartalékainak átszerveződése, megújítása.

A felnőttkor (avagy a férfikor) a „szervezetek legjobb teljesítményt nyújtó növekedési pályán lévő korszaka” (Göblös–Gömöri 2004, 45. o.). Ekkorra a vállalatirányítási rendszerek kiforrottan működnek, és a vállalat flexibilitása irigylésre méltó. Minden folyamat szervezett és jól irányítható, így a vállalat egyetlen legfőbb céljára tud koncentrálni: a nyereségesség növelésére.

A megállapodott kor az életút csúcspontja. A vállalat kész a mindennapi kihívásoknak megfelelni, azonban kreativitása egyre csökken, és kevésbé képes új dolgok bevezetésére, megalkotására, inkább a meg lévő rendszerekbe kapaszkodva próbál megoldást találni az egyre bonyolódó menedzsmentváltozásokra. A növekedési életpálya menedzsment vizsgálatokhoz az Adizes–féle életpálya modell leágazó ciklusai nem képeznek szükségszerű ismeretet, mivel azon korszakok kezelésére leginkább már a válságmenedzsment kelléktára nyújthat megfelelő segítséget (Pataki 2004).

Forrás: Horváth András: Mikro-, kis- és középvállalkozások növekedési életpálya-menedzsment vizsgálata

Vad Ágnes Coach
Blog

Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi élmény 18 hónap alatt… 1. rész

– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története

Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.

2020. június 30-át írunk. Ma ünneplem a vállalkozásom másfél éves fennállását. 18 hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mostanra csaknem teljesen egészében reprodukálni tudom a korábbi 18 éves alkalmazotti/ vezetői létem csaknem teljes eseménytárát az ’ismerkedésen keresztül a felfutáson át a lassú, de legalább látványos kínlódásig’…

Amikor 2020. január 1-én éjfélkor pezsgőt bontottunk, a legtöbben még nem arra készültünk, hogy ez az év ennyire sorsfordítóan más lesz, mint az előzőek. Személy szerint én, mint kezdő vállalkozó, tele voltam ambícióval és lendülettel a 2020-as évet nézve. Erre (szerintem) minden okom megvolt, mert az első 12 hónapom annyira sikerült jól, hogy azt biztos alapnak éreztem a dinamikus folytatáshoz. Ennek megfelelően el is készítettem a 2020-as évre szóló terveimet, célokkal, számokkal, elvárt eredményekkel – ahogy azt a Nagy Könyv is megírja.

Baj van. Van baj? Mi a baj? Sebaj!

2020 első két hónapja nyugisan indult. Akkor még azt is mondtam rá, hogy ’lassan’. Kicsit hosszabbnak éreztem a téli szünetből való ’ébredését’ a közönségemnek, annak ellenére, hogy január 3-án már volt egyeztetett coaching ülésem és január 2. hete is 70%-os telítettséget mutatott a naptáramban. Ami aztán folytatódott egészen február végéig.

Mégis eszembe jut egy akkori, elégedetlen megjegyzésem, melyben Anyukámnak ecseteltem arra a kérdésre, hogy hogy megy a vállalkozás? Amire én azt feleltem, hogy ’jól-jól, de valahogy azt érzem, hogy mehetne jobban is. Bár nem megy rosszul sem, mert igazából pont ott folytatom, ahol 2019-ben abbahagytam’. És mi ezzel a baj? – tette fel Anyukám a teljesen releváns kérdést, látván, hogy a fenti mondatokat lefelé görbülő szájjal préselem ki magamból.

Hát az, hogy nem növekszem! Hogy ahelyett, hogy ’felfutnék’, csak stabilan megyek tovább előre! – buggyant ki belőlem kissé durcásan a válasz és a kezemmel még mutattam is, hogy egy stabil, vízszintes vonalra gondolok mindez alatt, amiben nincs egy 0,1%-os emelkedés sem. (Meg hát csökkenés sem, de ez akkor még nem volt terítéken).

– Szóval az a baj, hogy folyamatosan van bevétel, hogy továbbra is megtalálod azokat és megtalálnak azok, akik majd ügyfeleid lesznek? Hogy mindez nem változott, csak mert most 2020. február közepét írunk? – kérdezte összegezve Anyukám, hogy tényleg pontosan értsen. Az! – csaptam le azonnal verbálisan a lehetőségre, és tűzben égő szemekkel kezdtem el mesélni a ’vállalatok életciklusa’ nevet viselő modellről (Adizes modell néven a menedzsment könyvek állandó szereplője), mely szerint nekem már a ’felfutás’ szakaszában illene lennem és amúgyis olyan számokat írtam az excelembe, amik jól mutatják, hol van a megtérülésen túli növekedésem. Mert a megtérülés pipa, most már növekedni kell! És én most nem hozom azokat a számokat! – görbült újra lefelé a szám, Anyukám meg csak bölcsen hallgatott. Én meg még puffogtam egy darabig, aztán mentem a dolgomra.

Szóval így, ilyen elégedetlen hangulatban teltek 2020 év első hónapjai, holott akár láthattam volna azt is, hogy amíg:

  • heti 12-20 órában vannak coaching üléseim egyeztetve a naptáramban, nincs olyan különösebb probléma még akkor sem, ha mindez ’csupán’ a 2019-es ütemem folytatása
  • nő a követettségem és az olvasottsági/reagálási statisztikám a közösségi médiában
  • nő a hírlevélre feliratkozóim száma
  • nő a honlapomra érkezők száma

addig nagyon nagy baj nincs. Persze, még jobb (mondhatni ideális) lett volna, ha mindezekkel arányban nő az ügyfélkör nagysága is – de az maradt változatlan.

Ami számomra a ’megtorpanással’ volt egyenlő és már le is játszódott benne az a szenárió, hogy ’belekényelmesedek ebbe, mert már ’elég jó’ és akkor egyszercsak azon kapom magam, hogy már évek óta nem tudok fejlődni, növekedni’. Erre figyelmeztető jelként éltem meg azt, hogy a ’dashboard’-om sárgát mutatott. Se nem csökkenés, se nem növekedés = sárga. Lefordítva: YoY 0%.  

Pfúj. Ez elviselhetetlen!

Én meg, ugye, ennél szilajabb (verseny)ló vagyok, akit a 18 éves multis háttér arra edzett, hogy ’nincs megállás’, hogy ’nincs lassulás és szinten tartás’, hogy ’kizárólag a növekedés az eredmény’, hogy a ’növekedés A JÓ és más nem’.

Persze, nem foghatom mindezt a vállalati múltamra, a ’teljesíteni vágyás’, a ’légy kiváló’, a ’ne elégedj meg a status quo-val’ – ezek mind ’hozott anyagok’😊 Amik folyamatosan meghatároznak. Hol jobban, hol kevésbé – hol tudok róluk, hol meg nem.

Ennél a pontnál talán benned is felvillan az, hogy oké, értem, hogy ez a csaj vállalkozó, meg hogy multis világban vezető volt korábban, hogy coach lett, hogy vállalkozik és persze, érthető, hogy fontos neki az, hogy rentábilis (szakzsargon, cöccc) legyen, na de csak ez számít neki? Hát egy coach nem attól JÓ coach, hogy felül tud emelkedni az anyagi javakon, mert az a nemes cél lebeg a szeme előtt, hogy embereknek akar segíteni? Hát milyen coach ez a nő, akik most nem arról számol be, hogy ’nem is gondolkodik a pénzen, az anyagiakon, mert ez a földi élet arról szól számára, hogy megélje hivatástudatát és 1000%-os szenvedéllyel és fáradhatatlanul azon a nemes ügyön dolgozik, hogy az embereken segítsen?’ Na tényleg, milyen coach az ilyen?!

És ha most épp azt gondolod kedves Olvasóm, hogy ’Dehogy! Miket írkál ez a nő, nekem nem is jutott ez az eszembe … bár most, hogy mondja…. tényleg van benne valami, hogy milyen coach is az ilyen?’ – szóval, ha épp ilyesmiket gondolsz (vagy sem), meg is nyugtatlak: ezek nem a Te gondolataid és kérdéseid voltak felém. Ezek mindet ÉN gondoltam. Én tettem fel vádló kérdésként saját magam felé. És eredményként cefet rosszul is éreztem magam. Válságot éreztem.

Mindezt  most mementó gyanánt írom Neked (és magamnak is!), hogy pontosan lásd (és lássam) milyen az, amikor saját magunk leszünk saját magunk ellenségei, amikor saját magunk kezdjük ásni a saját sírunkat.

Vállalkozás ügyileg, méltóságunkban és önbecsülésünkben is.

Ezeket Te NE tedd. Soha. Semmilyen szerepkörödben.

Tanulj belőlem. Légy okosabb. Vagy menj coach-hoz, aki rávilágít az ANG-re (automatikus negatív gondolatok) – mert nagyon fontos, hogy tudd mindezt a helyén kezelni. Mert oké, hogy vannak ANG-ok (ezek is ugyanolyan gondolatok, mint a többi), csak az nem mindegy, hogy mihez kezdesz velük és a hatásukkal. Mert hatásai aztán vannak!

Láthatod, hogy még csak február közepét írunk és én már válságról beszélek, holott még csak sejtésem sem lehetett, hogy ami ezután jön, az sokkal inkább válság a maga természetszerű mivoltában is (magyarán nem csak annak látszik, hanem az is…).

Amikor a fal adja a másikat…

Történetem 2020. február 15-ével folytatódik. Ami nem Valentin nap, mégis jegyzem a naptáramban. Ezen a napon lépett ugyanis hatályba a mostanra ’kuruzslótörvény’ néven elhíresült salátatörvény (a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő törvénymódosítások összessége).

Két dolog miatt volt ez számomra (és sok más szakember számára) fundamentális szinten megrengető (jogi szakzsargot mellőző, ugyanakkor jogi megértést nem nélkülöző, – kedves jóakaróm, Zsófi visszajelzését is figyelembe vevő – , leegyszerűsített konklúziók következnek):

  1. a jogalkotás értelmében nem hívhatom magam coachnak peres eljárás fennálló veszélye nélkül (értsd: feljelenthetővé váltam csak azért, mert coachnak hívom magam egy nemzetközileg akkreditált coach képzés elvégzése után. Nonszensz, ugye?)
  2. 1-3 évig tartó szabadságvesztéssel büntethetővé váltam, mert a törvény egészségügyi diplomához köti a pszichoterápia alkalmazását (ami amúgy nagyon helyes és egyetértek, ám az is leszögezhető, hogy egy coach egyébként sem ’csinál terápiát’, ugyanakkor a coaching folyamat során használ(hat) pszichoterápiás elemeket, amibe olyan közismert elemek/eszközök is tartoznak, mint az ’értő hallgatás’. Igen, pont az, amikor megkérdezed a másiktól, hogy na, hát mi történt? És az erre érkező választ értően hallgatod….
    Ja, hogy ezt Te is csinálod a kollégáddal, a szomszédoddal, a gyerekeddel? Egészségügyi diploma nélkül??
    Juj! Tudj róla, hogy illegálisan nyomod a dolgot!)

Szóval február 15-e hagyott egy határozott lenyomatot a vállalkozói mivoltomban, hiszen alig több mint 12 hónapja ’adtam fel a biztos alkalmazotti létet’ azért, hogy coach-vállalkozó legyek. Ám február 15-től kezdődően pont coachként nem hívhattam magamat és pont be is kasznizhatnak, ha netán kiderül, hogy ’üzemszerűen és üzletszerűen értően hallgatlak meg’….

Most nem túlzóan állítom, de azt éreztem, hogy megrengett alattam a föld. Eddig a pontig ’csak’ fiktív nehézségeim voltak, amiket javarészt én generáltam magamnak, ám ez a törvényhozás már valóságos volt, valódi következményekkel.

Az érzelmi viharomat meg is örökítettem egy cikk formájában a LinkedIN-en, és nem azért, hogy emlékezzek rá, hanem hogy ’rendet rakjak magamban’, hogy az olvasóimon keresztül külső szemet is kapjak. Az Olvasóim pedig nem hagytak cserben, értő figyelemmel (!) és nyitott szívvel, segíteni akarással valós támasztékot nyújtottak.

Ki merem jelenteni, hogy számomra február két hete mentálisan piszkosul megterhelő volt és régen éreztem akkora mennyiségű stresszt, amit már alig-alig tudtam kezelni. És most is szívből köszönöm Neked Olvasóm, hogy abban a cikkben merhettem vállalni önmagamat előtted, hogy belefért számodra az a tény, hogy a coach is ember. Hogy vannak nehézségei, érzései és lehet olyan, hogy átmenetileg ’elvész az erdőben’. Hogy ez az ember nehéz helyzetbe került, és ez az ember most én magam vagyok.

Március idusán…

Így érkezett meg a március. Feldúlt, bizonytalan, stresszel teli állapotom március elejére higgadni látszott, ami lehetővé tette, hogy megtaláljam azokat a lépéseket, amiket még a fenti feltételek és korlátok közt is tehetek.

Nahát! Egy mondatba milyen jól elfér minden! Pedig a ’higgadni látszott’ kifejezés valójában ezt takarja:

  • tudom magamról azt, hogy a túlélésemhez az egyik zálog az, ha ’kibeszélem’ magamból a dolgokat. Ezért beszéltem másokkal, hallgattam meg másokat, kiírtam magamból a gondolataimat, érzéseimet
  • ez a helyzet egyértelmű és nagyfokú stresszhelyzet volt számomra. Volt már olyan, hogy nem tudtam jól kezelni a stresszt és kis híján elpatkoltam (és ez nem túlzás), úgyhogy tudatosan stresszoldó technikákat alkalmaztam: légzőgyakorlatok, meditáció, mozgás  

Mindezek esszenciálisan szükségesek voltak ahhoz, hogy az agyamat ne a stressz uralja, hanem én uraljam a stresszt és az agyamat is 😊 Amint a jó kérdést teszed fel az agyadnak, a jó válaszok érkeznek – így tudtam kb. 2 nap alatt a saját válságtervemet kitalálni és a megvalósításába belekezdeni (pl. új megnevezés/titulus, ha már coach nem lehetek ugye, az erre való szisztematikus átállás a nyilvános felületeken és magamban…, ’új’ kommunikációs mód és stratégia arra vonatkozóan, hogy hogyan is folytathatom tovább a szolgáltatásaim értékesítését, stb.)

Így alakult, hogy március közepére, amikor a koronavírus ’megérkezett’ és vele együtt a válság is, én már túl voltam egy válságon és éppen egy válságkezelő terv megvalósításán fáradoztam…

Ha szeretnéd tudni, hogy konkrétan hogyan is éltem meg a koronavírust és a márciustól -júniusig tartó időszakot, vagy csak általában szeretnéd olvasni a sztorimat, akkor dobj egy lájkot, hagyj egy kommentet, stb… hogy tudjam, van kinek mesélnem 🙂

Folyt. köv. hamarosan.

DigitalHungary - Vad Ágnes Coach: Hatékony online coaching
Blog

Hatékony Online Coaching – Van Ilyen?!

A teljes cikk változatlanul megjelent a Digital Hungary oldalain is 2020. május 28-án.

„Szia Zoli! A pénteki nappal kapcsolatban jelentkezem, hogy a kialakult vírushelyzetre való tekintettel tudjuk-e online formában tartani a coaching ülésünket? Mit szólsz hozzá?” – tettem fel pár hete a kérdést az egyik ügyfelemnek, akivel eddig személyesen találkoztunk.

„Uhh, hát… ez nagyon jó kérdés. Sokat gondolkoztam ezen, látom, hogy mi történik és értem, hogy most ezt a legjobb tennünk, engem is home office-ba küldtek. Szóval számítottam rá, hogy ez fog történni az üléseinkkel is, de mégis … mégis nehéz. Mert nem tudom elképzelni, vagyis egyelőre nem, hogy hogyan tudnék bevonódni itthonról egy olyan dologba, amihez nekem szükségem van a helyzetre és a szituációra, ami elindítja bennem a gondolatokat. Teljesen másként látom itthonról, mindenfajta nyomás nélkül a dolgokat, mint például nálad. Félek, ez nem vinne előre az utamban a célom felé” – hangzott a válasz az ügyféltől.

És biztos vagyok benne, hogy ezekkel az gondolataival, érzeteivel nem volt egyedül akkoriban. Talán most sem?

Legtöbbünknél az online térről alkotott véleményünk, megítélésünk, tapasztalatunk gyökeres változáson mentek keresztül az elmúlt 9-10 hétben.

Kezdve azzal, hogy egyáltalán szóba jött, mint ’cselekvési tér’. De ne szaladjunk ennyire előre.

Egészen 2020. márciusának közepéig határozottan állítottuk, hogy az emberiség már jó ideje digitális világban él:

Online rendelünk ételt, ruhát, ajándékot, szervezünk találkozókat, tonna számra írjuk az emaileket, boldogan szörfölgetünk a neten napi több órát, megosztunk képeket, posztokat, olvassuk a híreket, csetelünk órákat a barátainkkal, netbankolunk, részt veszünk e-learning tanfolyamokon, vagy csak fogyasztjuk a digitális tartalmat gyakorlatilag korlátlanul. Egyre többen már meg is élnek abból, hogy az online térben mozognak. Kialakult a ’digitális nomád’ fogalom is, az ’élvezetes és fizikai kötöttségmentes munkát’ hirdetve. A tizen-huszonéves fiatalokat pedig már előszeretettel címkéztük ’cyber’-ré és nehezteltünk rájuk, mert napjuk 90%-át az online/virtuális térben élik.

Szóval azt hittük, hogy nekünk ez megy.

Hogy mi már rég digitalizálódtunk.

Erre jön ez a koronavírus és mindezt kb. minimum újragondoltatja.

Mert tény, hogy eddig is sok mindent intéztünk már online, ám 2020. márciusa és az utána következő hetek/hónapok mégis tudtak új helyzetet teremteni sok ember és vállalkozás, szervezet számára is.

Különös tekintettel azokra az iparágakra, szakmákra és tevékenységekre, amikről korábban mélyen, szinte kizárólagosan hittük, hogy a siker és hatékonyság a személyes jelenléttől kiemelkedő mértékben függ. Hiszen ki látott már olyat, hogy nem egy kényelmes fotelben ülsz a pszichológusoddal szemben, hanem otthon vagy és Zoom híváson keresztül beszéltek?!

Vagy vajon ki hitte el azt korábban, hogy egy vezető, akinek az emberei nem vele ültek egy irodában, hanem más helyszíneken (akár más országokban is) ültek, az hatékonyan tudja menedzselni a csapatot? És azt vajon ki hitte el, hogy ezek a ’remote’ csapatok is lehetnek hatékonyak úgy, hogy a vezető több száz vagy épp ezer kilométerre van (és lehet, hogy egy másik időzónában is)?

Érezzük, hogy az online tér és a hatékonyság fogalmak közös említése bizony gyenge lábakon áll.

De miért is vagyunk ennyire bizalmatlanok? Miért hisszük azt, hogy az online tér kevésbé alkalmas hatékony kapcsolattartásra, közös munkára? Miért esett nehezünkre elhinni azt, hogy akár pszichológus, akár coaching ülés is tud jól működni az online térben is?

Tény, hogy a digitális korban számtalan módon juthatunk adatokhoz, információhoz, ám mégsem egyértelmű, hogy mindezt megfelelően fel tudjuk dolgozni és szolgálatába tudnák állítani. Az internet elterjedésével eddig azt biztosan megtanultuk, hogy könnyen, gyorsan és sok információ érhető el. Ezeket viszont ritkán használtuk tudatosan, rendszerezetten, kifejezett céllal a mindennapi munkahelyi együttműködéshez vagy a saját jóllétünkhöz például. Azaz nincs elég gyakorlatunk mindebben (a technikai feltételt most alapul veszem), így könnyebb azt hinni, hogy amit ’nem tapasztaltunk az nincs is’.

Ami jó, azt ne piszkáljuk?

A coachingot kiemelve, ezen a területen is általános nézet az, hogy a coach személyes személyes jelenléte és ereje kulcsfontosságú sikertényező a bizalomteljes légkör kialakításában. A személyes kapcsolat, az ebből adódó spontaneitás, az egymásra hangolódás és az egymásra adott érzelmi reakciók nagyon fontos részét képezik minden kétszemélyes helyzetnek. A találkozás helye és ideje, a két fél által megteremtett bizalommal teli légkör a közös munka sikerességének kulcseleme.

Persze, ez a nézet nem is véletlen született meg, hanem az eddigi coach és ügyfél tapasztalások alapján. És ami jó, azt minek bolygatni, igaz?

Én magam közel 10 évig vezettem egy nemzetközi csapatot egészen 2018-ig. 35-en 14 országban voltunk, a legnagyobb időeltérés 3,5 óra volt Magyarországhoz képest. Ez a csapat kétszer kapott vállalati díjat a kiemelkedő teljesítménye miatt.

Bár vezetőként meglehetősen sokat utaztam a személyes kapcsolat kialakítása érdekében, azért nem volt ez sem időben, sem költségekben mindig megoldható. Maradt hát az online kapcsolódás. Alighanem ez volt az az időszak, amikor nálam ’kompetencia fejlesztés’ zajlott az online térben. Hiszen az elvárás a hatékony és eredményes csapatmunka volt, vezetőként ezért (is) feleltem, ahogyan azért is, hogy az egyéni teljesítmény is optimális legyen, hiszen ebből adódik össze egy csapat eredményessége is.

Nem volt mit tenni, fel kellett ’tűrni az ingujjat’ és ’gyúrni kellett a csapatot’. Szisztematikusan és tudatosan, sokszor viszont intuitívan is. Bizony sok meetingbe (és persze utazásba is) került elérni azt, hogy kialakuljon a csapatérzés, hogy kialakuljon az közeg, amiben mindannyian szeretünk dolgozni.

Szóval, amikor megérkezett a 2020. március közepe, egyszeriben az ismeretlen régi ismerőssé vált számomra. Azon kaptam magam, hogy vezetői tapasztalataimhoz nagyon hasonló ’online üzemmódot’ kezdtem felvenni a coaching ügyfeleimmel is. Hogy milyen is ez?

Leginkább talán a hozzáállásomat emelném ki: a korábbi tapasztalataim alapján mertem azt hinni, hogy nem lesz baj az online térben sem a coaching terén. Eddig is voltak olyan ügyfeleim, akik külföldön élnek és sosem volt alkalmunk személyesen találkozni. Mégis amellett döntöttek, hogy dolgozzunk együtt és mégis tudtak ezek a folyamatok is eredményesek lenni.

A kérdés tehát az lehet, miben más az online tér egy coaching folyamat esetén? Mert ne jelentsük már ki, hogy kevesebb. Vagy hogy nehezebb. Hogy nem is működik….

Átkapcsolás

A személyes tapasztalatom az, hogy én ilyenkor ’átkapcsolok online módra’. Ezt azt jelenti, alkalmazkodom ahhoz, ami van és azt veszem ’egésznek’ (így nincs hiányérzetem). Mert amíg egy személyes találkozó során 360 fokban, 4 dimenzióban ’kapom’ az ügyfelet, addig egy képernyő monitorja nyújtotta élmény ettől messze van. Ám bennem pont ez aktiválja a fókuszomat. Ez olyan, mint amikor egy érzékszervünk felerősödik, amikor egy másik épp nincs használatban, vagy nem használható. Az egyik funkció átveszi a másik funkcióját. Ez az extra fókuszált figyelem segít abban, hogy mihamarabb el tudjunk arról feledkezni, hogy valami elválaszt bennünket a fizikai térben. És amint ez megtörténi, amint ez a ’fal leomlik’, akkor létrejön A Kapcsolat kettőnk közt. Így, nagybetűvel.

Az a Kapcsolat, amiben már szabadon, falak nélkül száguldhatnak a gondolatok, az érzések, az energia. Az a Kapcsolat, ami kell az ügyfélnek ahhoz, hogy ugyanúgy megláthasson perspektívákat, ugyanúgy elgondolkoztassa, mint egy személyes találkozó során.

Ez történt Zolival is, aki eleinte el sem tudta képzelni azt, hogy a közös munkánk az online térben tud ugyanúgy működni. És persze nem volt ez attól még pont olyan. De rosszabb sem! És kevésbé hatékonyabb sem! Másabb volt. És így IS jó és eredményes volt!

Zolival azóta lezártuk a közös munkát. Mostanra ő is el tudja mondani, hogy az online tér az valóban más, ám ha úgy tekintünk rá, mint egy tanulható és fejleszthető készségre, akkor a nehézségei mellett az előnyeit is jobban megtapasztalhatjuk (pl. utazási idő megtakarítása).

Mindemellett persze azt is határozottan kijelentem én is, hogy a voksomat továbbra is a személyes találkozók mellett teszem le. Társas lények vagyunk, elemi ösztönünk a személyes kapcsolódás és már ismert előnyei, hasznai is vannak. Ugyanakkor az online térben történő coaching folyamatot se húzzuk le azért a kukán, mert valamit hiszünk róla, amit lehet, hogy még ki sem próbáltunk, vagy nem tanultuk meg eléggé…

Mert csak mostanság digitalizálódunk igazán!

Ha még mindig szkeptikus vagy az online coaching hatékonyságával (és miért ne lehetnél?), akkor tehetsz egy próbát itt és most. Mert ez a 60 perc online lesz, díjmentes lesz, coaching lesz …. és jó is lesz! 🙂 Ha meg nem vagy szkeptikus, hanem kíváncsi és tettre kész, akkor se várj semmire! 🙂

headache on mistakes
Blog

Hibázhat egy vezető?

A rendkívüli helyzetek rendkívüli lehetőségeket is teremtenek. Azok a vezetők, akik a krízis időszakában képesek megfelelően letapogatni és alkalmazni az új fejlődési irányokat, komoly és tartós versenyelőnyre tehetnek szert. Hibázni eddig sem ért, most meg aztán pláne! Na jó, de hol találunk ilyen vezetőket?!

Hadd kezdjek egy történettel, kb. 10 évvel korábbról…

Baromi büszke voltam magamra: igazi vezetőként pár perc alatt hoztam meg egy fontos döntést. Egy olyat, amit előttem más nem mert meglépni. Így kell ezt csinálni! Gondoltam pár éve a vezetői karrierem (fényesnek tűnő) derekán.

Megelégedve dőltem hátra a székemben és piszok biztos voltam benne, hogy remek döntést hoztam, hogy a cseh szakmai kiállítást kihúztam a jövő évi régiós marketing büdzséből. Sok pénzt spóroltam! Veregettem meg a saját vállamat többedjére is.

Másnap régiós vezetői meeting volt a marketingtervről. A cseh leányvállalatunk vezetője a szokottnál hűvösebben üdvözölt. Sosem voltunk nagy bratyiban, de ennél azért lelkesebben szokta mondani a HelloAgnesz-t, tűnt fel nyomban, de gyorsan el is hessegettem a fura érzést. A meeting jól ment: felvillantottam a briliáns slide-jaimat, átbeszéltük a KPI-okat, lelkesen állítottam, hogy a terv hozni fogja a számokat.

A cseh vezető mégsem mosolygott.Sőt, szikrát hányt a szeme. A meeting végeztével ezt mondta:

– Gratulálok Agnesz. Majd szólj, ha elérted a célt. Mert ez a te terved. Én az enyémen fogok dolgozni.

Tanultam a hibámból. De nem volt könnyű folyamat. Egy vezető felé magasak az elvárások, a ‘gyorsan és a legjobban’ gyakori szókapcsolatok.

A mostani helyzet sok mindre rávilágított – ezek közül az egyik az, hogy az ember törékeny, halandó. És vele együtt a csapatok, vállalatok is halandóak. Nehéz időszak ez az embernek, de szervezetnek és általában a gazdaságnak is. Korábban, a vírus előtt, (talán) elég volt azt mondania egy vezetőnek, hogy tervezzünk újra. Igen ám, de ez a mostani helyzet olyan, amire vagy nagyon régen, vagy egyáltalán nem is volt példa.

Hogyan lehet egy ilyen helyzetet akkor jól megoldani?

Egy idézet jutott eszembe:

“El kéne engedned azt, ami a múltban volt, mert már nem számít. Az egyetlen, ami számít, hogy most mit választasz. Ha csak olyat csinálsz, amit tudsz, sose leszel több annál, mint ami most vagy.”

Nagyon bölcsen hangzó mondatok, igaz?

Akkor kapaszkodj meg jól, mert ezeket a mondatokat nem Néró, vagy Ciceró mondta, de nem is a mai kor “business celebjeitől” származnak … hanem egy mesefilmből, a Kung Fu Pandából valók. 

Tudom, talán kicsit kiábrándultál most. De a fenti példa mutatja, hogy néha a mesehősök is mondanak jó dolgokat (persze, leginkább a szövegíró, de ez most nem is lényeges). Ám ez benne a pláne: bárki mondhat és tehet olyan dolgot, ami jobbító hatással van egy másik emberre, vagy többre, egy szervezetre – vagy akár az egész világra. Egy vezetőtől meg el is várjuk, hogy mindig megújuljon, hogy mindig azt tegye, ami a legjobb. Ám újszerű megoldásokhoz újszerű gondolkodás is szükséges. Ha képesek vagyunk a korábbinál eltérően rátekinteni a dolgokra, akkor az új megoldások sokkal könnyebben érkeznek.

Arra gondoltam, hogy nézzük meg a ‘népszerű’, de legalábbis sokat puffogtatott elvárásokat közelebbről is.

1. A vezető fejlesszen új kompetenciákat és legyen képes a változások közepette is fejlődni.

Mert ha ezt nem teszi meg, lemarad és nélkülözhetővé válik – szól a dogma.

De mik ezek az új kompetenciák? És mennyire újak?
Vegyük pl. az empátiát. Ezt nem kéne már jó rég óta használni a vezetésben?!

Dehogynem.

Ám a mai napig hallani, hogy ’a főnököt nem érdekli, hogy ember vagyok, neki csak egy szám vagyok az excelben’ vagy ’Nem érdekli a főnököt, hogy beteg a gyerek, másnap várja a jelentést’. Ismerős? Az emberben evolúciós úton fejlődött ki, hogy törődjön a másikkal. Vagyis TERMÉSZETES lehetne az vezetőként is, hogy empátiát fejezünk ki, mégsem történik. Ennek egyik oka a tévhit lehet, hogy az empátia az egyenlő a másikkal együtt ’sírni-ríni’, együttérezni.

Az empátia jóval komplexebb. 3 komponens együttes megléte szükséges az empátiához, amikhez a fejünket és nem a szívünket jó használni:

  1. Tudd megkülönböztetni a saját érzéseidet a másik érzéseitől
  2. Kontrolláld az érzéseidet
  3. Értsd meg és értelmezd a körülményeket a perspektívák meglátásához

És van egy 4.  negyedik komponens is. melynek megléte a közösségi empátia megéléséhez szükséges:

4. Távlati nézőpont felvétele: Amikor képes vagy elképzelni milyen lehet a sajátodtól eltérő más csoport tagjaként élni az életed.

Ugye milyen fontos mindegyik pont? És ugye milyen jó, amikor a vezető mindezt jól műveli? Pedig nem könnyű az empátiát gyakorolni.
A jó hír az, hogy empátia fejleszthető. Persze az is tény, hogy csak azok a vezetők/emberek tudják fejleszteni, akiknek már van. A legutóbbi neurotudományos kutatások alapján az emberek 98%-ának agyában huzalozva megtalálható az empátiára való hajlam, szóval nagy valószínűséggel Te is remek alapokkal rendelkezel. Abban az esetben, ha abba a 2%-ba tartozol (és még vezető is vagy), akik veleszületetten nem rendelkeznek empátiával, nos, akkor ez nem csak neked rossz hír, hanem a csapatodnak is. És innentől kezdve egy más típusú beszélgetést igényel a helyzet, egy másik platformon.

2. Egy Vezető mindig tudja merre kell menni

Ez is nagyon jól hangzó gondolat és sok tekintetben valós követelményt is rejt magában. Hiszen a vezető ettől vezető, nem igaz?

De mi történik egy vezetővel mondjuk egy krízis idején? Egy vezető vajon hogyan reagál?

Van választása, vagy elvárjuk tőle, hogy vezényeljen le egy krízist profin és tudatosan, hisz’ ezért vezető? Bizony elvárjuk….

És mit tehet ilyenkor a vezető? Őt ki segíti ebben?

Mostanra sejtjük, hogy a világ már nem lesz (és talán már akarjuk is, hogy ne is legyen) ugyanaz, mint a koronavírus előtt volt. A rendkívüli helyzetek rendkívüli lehetőségeket is teremtenek.Azok a vezetők, akik a krízis időszakában képesek megfelelően letapogatni és alkalmazni az új fejlődési irányokat, komoly és tartós versenyelőnyre tehetnek szert.

Akik ’megnyerik a csatát’, őket CoronEXIT Vezetőknek fogják hívni.
De hol találunk ilyen vezetőket?

Már köztünk vannak: Ők eddig is ’jó vezetők’ voltak.

Ők azok, akiknek nem ismeretlen a fentebb taglalt empátia témaköre sem. Akiknek eddig is fontos volt, hogy mi lesz az emberekkel és nem csak a kitűzött cél bármi áron történő elérése számít eredménynek.

Ők azok, akik bátran vállalják a sikereikkel a kudarcaikat is is. 

Mert igen, egy vezető is hibázik.

Mert igen, egy vezető is ember.

Hiszem, hogy vannak ilyen vezetők.

Hiszem, mert magam is ismerek párat. Hogy honnan ismerem meg és fel őket?

Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy mindegyikőjüket személyesen is ismerem, ám hordoznak bizony stílusjegyeket, hozzáállást, ami alapján könnyen felismerhetők: 

  1. Eddig is törekedtek jó vezetők lenni és szeretik újragondolni a vezetői eszköztárukat
  2. Fontosnak tartják önmaguk formálását és folyamatos fejlesztését
  3. Előre szeretnek nézni és haladni szeretnek a dolgokkal
  4. Hisznek a játék kreatív erejében és nem félnek alkalmazni az üzleti életben sem
  5. Úttörő típusúak, akik önként állnak az élre
  6. Nem divatjamúlt tréningekre akarnak járni, hanem innovatív impulzusokra vágynak
  7. Kaphatóak olyan dolgokra, ami sokaknak még ‘túl új’ és imponál is nekik, hogy ilyenekben vesznek részt, mert a kiválóra törekszenek
  8. Tudatos és empatikus emberek és hiszik, hogy vezetőként is ez a jó irány
  9. Hisznek abban, hogy a vezető ereje a csapatában rejlik és izgatja őket, hogy hogyan hozhatják ki belőlük is a maximumot
  10. Van már rutinjuk nehéz és stresszes helyzetek kezelésében, ám érzik, hogy tudnak még jobbak lenni ezekben is

A jó vezetők tehát köztünk élnek. Ők folyton az újat, az innovatívat keresik, amiben más még nem hisz, vagy nem is látja. Előfordul, hogy egy-egy próbálkozásuk nem sikerül, és van, hogy hibáznak – ám ösztönösen állnak talpra és tanulva a hibákból haladnak előre, mert tudják, hogy 

“Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”

És ez most nem egy mesefilmből van, ezt maga Darwin mondta. A jelenlegi helyzetre pedig nagyon jól alkalmazható gondolatsor, hiszen a helyzetet gazdasági lassulás jellemzi, melyet, feltételezhetően, kapacitás-túlterhelés is fog követni.

A vezetők következő hatalmas, de megkerülhetetlen kihívása lesz vállalatuk szervezetének működőképessé tétele. Ezt olyan helyzetben kell elkezdeniük, amikor dolgozóik alig, vagy csak virtuálisan érhetőek el. A hatékony és helyes újrakezdés jelentős gyorsítóvá válhat a következő stratégiai időszakban – ezt álmodtuk meg elősegíteni a CoronEXIT Leader – KoronEXIT Vezető Online Programunkkal.

Hiszünk benne, hogy a Programunk a vezető újszerű változását szolgálja. Újszerű attól, hogy a kreatív energiákat mozgósítja, hogy a bennünk rejlő potenciált aktiválja és maximálja. Hisszük, hogy mindehhez másként kell gondolkodni, mint azt eddig tettük. Hisszük, hogy a gondolkozás, a hozzáállás, a szemléletünk formálása, változtatása hozza azokat az eredményeket, melyre most szüksége van egy vezetőnek ahhoz, hogy sikerrel kivezesse a csapatát és a vállalatát a kialakult nehéz helyzetből. Programunkkal ehhez adunk újszerű támpontokat, nemzetközi metodikákat, hogy ez a máshogy gondolkodás megvalósulhasson.

A ma vezetője nem ér rá, szorítja az idő, a vállalati elvárások, számítanak rá az emberek – ezért nem szabad az újszerűséghez vezető utat túl bonyolulttá tenni. A koronavírus okozta helyzetben cselekedni kell. Okosan, hatékonyan, újszerűen.

A CoronEXIT Leader – KoronEXIT Vezető Programja ilyen: azonnali hatékonyságú, lényegre törő, get to the point: nincs sallang, nincs felszíneskedés – komoly tudás komoly vezetőknek, mégis játékosan és kreatívan, a teljes vezetői potenciált kiaknázva.

Mert egy Vezetőnek nem tudja MINDIG merre van az előre. 
De KÉPES rá.
És tudja, hogy ezt a képességét fejlesztheti. 

Például a CoronEXIT Leader Programunkkal: 

www.coronexitleader.wordpress.com

Blog

Mentális Karantén

Csak pozitívan! Csak így lehet túlélni egy krízist! – Hallom és olvasom mostanság minden irányból. Első körben ezt egy érthető, felemelő, sőt, akár spirituális hozzáállásnak is mondanám. Ám mégis azt hiszem, hogy közben hibát követünk el.

Ugyanis a szervezetünk úgy van felépítve, hogy veszély észlelésekor ösztönös stresszreakciót generálunk. Ez a reakció egyéntől függően lehet ’üss vagy fuss’ (azaz ‘menekülj’ vagy ‘harcolj’). Bármelyik válaszreakció is legyen a sajátunk, mindkettőt megelőzi egy kb. fél másodperces feszült figyelem, amolyan készenlétbe helyezkedés, amit a külső szemlélő akár ’lefagyás’-nak is megélhet. Ez alatt az idő alatt készítjük fel a testünket a válaszreakciónkra és leszünk teljes tudatában a bennünket ért veszélynek. És ebben semmi rossz, semmi negatív nincs. Az ösztönösségünk veszi át az irányítást és teszi lehetővé a túlélésünket.

Éppen ezért, amikor egy olyan veszélyhelyzet, mint a mostani a pandémia bekövetkezik, akkor nem hogy nem rossz az, hogy ’hirtelen lefagyunk’, ’megfeszülünk’, hanem egyenesen kritikus fontosságú a saját túlélésünk szempontjából. Az ösztönösen érkező válaszreakciónkat a ’maradjunk pozitívak’ dogmával azonnal elnyomni nemcsak előnytelen, hanem kifejezetten veszélyes is ránk nézve.

Veszélyes, mert eltérít bennünket a jelenben történő vészhelyzet tudatosításától. És ha nem látod a kardfogú tigrist, akkor nem futsz el vagy a puskádat sem készíted elő.

Az evolúció az evolúció – a természet az emberrel sem tesz kivételt. Csak azok maradnak életben, akik a legjobban tudnak alkalmazkodni. Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudj valamihez, pontosan tudnod kell, hogy mi is az. Teljes figyelmeddel érdemes az adott helyzet felé fordulni, hogy felkészülhess testileg és lelkileg is a következő lépésedre. Arra a lépésre, ami a túlélésedhez szükséges. Ilyenkor döntesz arról, hogy ’ütsz vagy futsz’. Ha ez a lépés kimarad, akkor sokkal rosszabbak a túlélési esélyeid.

Durván hangzik, tudom. Nem riogatni akarlak, hanem szeretném, hogy tudatában légy a biológiai felépítésednek. Szeretném, hogy tudd, hogy ha a ’csak pozitívan’ szemléletet idejekorán alkalmazod, az bizony a bőrödbe is kerülhet. És ezt Te sem akarod. Szerintem.

Szóval kérlek értsd meg, hogy egy veszélyhelyzetben ér ’sokkolva’ érezni magad. Ér azt érezni, hogy az egész mibenlétedet veszély fenyegeti.

Ne akard kikapcsolni a túlélő funkciódat azzal, hogy elfordulsz a veszélytől és becsukott szemmel mantrázod a ’pozitív vagyok’ mantrát.

A saját érdekedben ismerd meg azt a helyzetet, amiben vagy. Ha tisztán látsz, akkor tudsz meghozni olyan döntéseket, amelyek a túlélésedet segítik. Akkor vállalsz felelősséget és döntesz felelősséggel, ha pontosan tudod, hogy miben vagy. Ha becsukod a szemed, az most nem fog segíteni. Ahogy a látszattevékenységek sem.

Ha most nem állsz le egy pillanatra és érted meg, hogy pontosan mi van, akkor a tevékenység, amit épp végzel, az nem lesz adekvát. Nem lesz a helyzethez illő. Nem fog segíteni. Még az is lehet, hogy ártani fog.

Ez olyan, mint amikor szakad az eső és erről nem veszel tudomást, hanem továbbra is fürdőruciban fekszel a napágyon. Mert persze, mi baj lehet attól, hogy vizes leszel? Rövid távon semmi. Olyan is lehet, hogy hosszú távon sem lesz bajod, mert mondjuk edzett vagy, vagy mert egyszer eláll az eső és újra kisüt a nap. Ilyen is lehet persze.

Meg olyan is, hogy két hét múlva tüdőgyulladással fekszel a kórházban. És akkor nem a koronavírus miatt, hanem mert nem jó döntést hoztál egy megváltozott helyzetre. Nem jól alkalmazkodtál.

És persze gondolhatod azt is, hogy ez mind túlzás, meg hogy sokkal jobb pozitívan előrenézni. És hosszú távon én sem mondok mást.

Csak azt mondom, hogy jó, ha tudod, hogy egy veszélyhelyzet beálltával minden érzelmünk, különös tekintettel a nehéz, ’negatív’ érzelmekre, egyfajta biológiai útmutatást adnak arra, hogy hogyan kell alkalmazkodni és cselekedni az adott pillanatban.

Ha ezeket az érzelmeket bármilyen módon elfojtjuk, akkor az erőszakos pozitivitásban elveszítjük azt a létfontosságú ösztönt és intuíciót, amelyre szükségünk van mind a kihívásokkal teli időben való túléléshez, mind pedig a fejlődésünkhöz. Ez lesz a ’mentális karantén’ állapota. Mert az érzelmeid tudatos elfojtásával önmagadtól is elzárod önmagadat.

Most mondhatod, hogy ’de már eltelt több hét, most már tovább kell lépni, haladni kell’ – és igen, ez így van. A világ nem állt meg, de átalakulóban van.

A kérdés csak az, hogy szántál-e egyáltalán időt arra, hogy megértsd, mi az a helyzet, amiben épp vagy? Te is és mindannyian.

Hogy vajon érted-e, hogy mi az, ami ’hátrahagysz a régi világból’ és hogy vajon a legjobb döntést hoztad-e meg a következő lépésedhez, ami egyben a túlélésed záloga is?

Kérlek kérdezd meg magad őszintén, hogy vetted-e a fáradtságot arra, hogy valójában értelmezd a helyzetet, amiben vagy, mielőtt mozdításra lendítetted a lábad? Vagy netán túl korán bedőltél a ’maradj pozitív’ mantrának?

És persze, szeretném azt is hangsúlyozni, hogy nem célom (és Neked sem!) a félelem, a szorongás, a stresszreakció hosszú távon való fenntartása. Mert amíg stresszben vagyunk, addig nem tudunk kreatívan sem gondolkodni. Nem tudunk addig alkalmazkodni, amíg szorongunk. Szóval nem arra sarkallak, hogy túl hosszan tartózkodj ebben a zónában.

Arra sarkallak, hogy megfelelően dolgozd fel a mostani helyzetet. Érzelmileg is! És fogadd el az olyan természetes reakcióidat, mint a bánat, a szorongás, a fájdalom, amelyek a stresszhelyzet természetes velejárói.

Ha ezt már meglépted, klassz! Készen állsz arra, hogy a megfelelő lépést megtedd a túlélésed érdekében! Ebben a fázisban kapcsolhatsz egyesbe, aztán egyre feljebb és tényleg a pozitív szemlélettel dolgozni, haladni előre!

Ám, ha még nem érezted magad egy pillanatra sem ’rosszul’, ha még nem ’ütött be a letargikusság’ érzete, mert mondjuk egyből belemenekültél egy pótcselekvésbe, amit:

  • vagy Te választottál (takarítás, sport, tanulás, üzleti terv fejlesztése, olvasás, stb. – amik első blikkre igazán jó ötletnek tűnhetnek és amúgyis mindenki azt szajkózta, hogy ’ne állj le!’)
  • vagy belekényszerültél (home office, munkanélküliség, digitális oktatás, stb.)

Szóval, ha Urambocsá’ az történt, hogy a ’rengeteg szabadidő’ mellett, vagy annak ellenére még nem történt az meg, hogy tényleg körbenézel magad körül, hogy mi van és érzelmi szinten is lereagálod a dolgot – akkor most még nincs késő erre sem.

Mert divatos mostanság azt hinni (és van olyan helyzet, amikor tényleg az a legjobb), hogy ’maradj mozgásban’, mert így könnyebb a felszínen maradni.

Azonban egy örvényben, egy lefelé tartó spirálban, mint amilyen ez a mostani helyzet, pont nem jó összevissza csapkodni. Jobb stratégiának tűnik egy pillanatra megállni és megtalálni a fix pontokat magunkban és az örvényen túl is. Ha ezt elmulasztod, az okozhat gondokat.

Persze, most is mondhatod azt, hogy ez nem is örvény, amiben vagyunk. Pláne nem lefelé tartó. Miért látom én ezt negatívan, álljunk hozzá pozitívan! De remélem, hogy ha más nem, akkor legalább elgondolkodtattalak, hogy mi van, ha a pozitív előtt szimplán csak megéri a ’negatívat’ is meglátni és teljes valójában megélni?

A világ szerencsére nem fekete vagy fehér. Egyetlen helyzet sem kizárólag ’rossz’ vagy ’jó’. Fontos megértened a Te szerepedet ebben, hogy mikor és hogyan döntesz a helyzetről. Hogy milyennek is éled meg. Ám ha jót akarsz magadnak, ha szeretnéd jól alkalmazkodni, jól kijönni a mostani helyzetből is, akkor nem fordítod el a fejed a nehéz érzetektől sem.

A jó hír az, hogy nem vagy egyedül. Használd ki a kollektív erőt. Vagy használj engem. Nem muszáj egyedül csinálnod. Ha szeretnél egy segítő jobbot, nyújtsd a kezed: én itt vagyok!

A mostani időszak engem is számvetésre hívott. És az elmúlt hetekben volt ebben mindenféle érzelem. Éreztem dühöt, csalódottságot, kiábrándultságot is. Voltam szomorú, tehetetlen, aludtam rosszul az idegességtől. Volt olyan is, hogy minderről tudomást sem akartam venni, mert úgy ’könnyebbnek tűnt’. Ha nem nézel oda, akkor nincs is ott, ugye… Vádoltam magam, hogy az első hét karantén után vajon miért nincs még egy tök más üzleti modellem készen? Hiszen coach vagyok, nekem ezt a helyzetet pont kéne tudnom kezelni, nem?!

Társadalmi elvárások és a tökéletességre való törekvésem nem a megfelelő irányba hajtottak, ám ez volt az a pont nekem mégis, amikor végre ráeszméltem az emberségemre. A törékenységemre. Hogy megengedtem magamnak a nehéz érzeteket is. És amint ezt megéltem, úgy kezdtem el újra tisztán látni, meglátni azt, ami tényleg van. Pont úgy, ahogy van. És ez ad egyfajta magabiztosságot, hiszen ha látom és értem, hogy hol vagyok, az már nem ismeretlen, attól már nem félek. Alkalmazkodni kezdtem a változáshoz. És tudom, hogy ennek még nincs vége 😊

Nem akarok Neked más mondani, mint ami van, mint amit én is átéltem. Őszinteségre hívlak meg, mert hiszem, hogy a sebeinkből meríthetünk erőt a túléléshez. Nem kell, hogy ’valamilyen legyél’.

Csak legyél. Pont olyan, amilyen.
Innen indulunk.
Tovább és előre.

Jössz velem? Tervezzük meg együtt a jövődet!

Kezdd azzal, hogy foglalsz egy díjmentes időpontot.

Generációs ellentét
Blog

Generációs Szakadék: Vajon tényleg létezik?

Tettem fel Nektek a kérdést egy pár hete, amikor az interjúmhoz gyűjtöttem anyagot a Kossuth Rádióban.

Azt sejtettem, hogy nem hagy hidegen benneteket a téma, ám mégis meglepett, hogy alig 4 nap alatt több mint 80 válasz érkezett (az egyébként kifejtős) kérdésekre! Szóval remek kis anyagot adtatok nekem, amiből öröm volt merítkezni! Mivel többen is jeleztétek, hogy érdeklődtök az összegzés iránt, ezért összeállítottam egy 34 diás összefoglalót Nektek.

Ha érdekel, hogy mit is gondoltok több mint 80-an a generációs feszültségről, akkor itt le is töltheted:

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

2. rész – Multi után Vállalkozás: Milyen volt az első évem szabadúszóként?

A szaftos részletek, amiket most elmondok

20 évvel ezelőtt frissdiplomás marketingesként csatlakoztam a multinacionális világhoz, ahol bejártam a ‘ranglétrát’ eleinte egyedül, aztán csapatban és vezetőként is. Majd 18 év után meghoztam sorsfordító döntésemet: 2019. januárjától főállású coach leszek és teszem mindezt vállalkozói formában és önszántamból 😊

Persze a sztorim ennél összetettebb és hosszabb is, megéléseimről viszont rendszeresen beszámolok, így olvashattál már az első 60 napomról, majd az első 6 hónapomról, meg arról is, hogy miért is döntöttem úgy, hogy otthagyom a munkahelyemet. Ezek a sorok pedig már az első éves tapasztalataimról szólnak, szóval, ha még nem olvastad az első részt, akkor azt most is megteheted 🙂

Jöjjön hát a folytatás:

Mik a terveim a jövőre vonatkozóan?

• Azt érzem, hogy tele vagyok ötletekkel a jövőre nézve! Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az írásos tartalmaimra, többen is azt mondjátok, hogy a blogok mellett szívesen hallgatnátok, vagy néznétek is – ez nagyon jól esik és ösztönöz! Ám eddig nem sikerült legyűrnöm a saját belső falaimat, hogy tényleg nekiállhassak kis videóknak… De figyelj, mert bejelentés következik!
Ezeket a sorokat fogösszeszorítva írom, mert a komfortzónámon kívüli ígéretre készülök: azt ígérem Neked, kedves Olvasóm, hogy 2020-ban, az első negyedévben látni fogsz tőlem egy videó-sorozatot. És őszinte leszek újfent: mert most még semmi nincs meg belőle, viszont így, hogy nyilvános ígéretet tettem, ez eléggé fog ’sürgetni’ – mert ahhoz még mindig elég hiú vagyok, hogy csak úgy ’lebőgjek’ 🙂 Persze, ettől még lehet majd a videó pocsék, de ezen ráérek majd akkor aggódni 😊

• A 2019-es év sok mindent tartalmazott, ami nekem fontos – két dolog viszont hiányérzetként mégis megjelent. Az egyik az utazás, mert amíg volt olyan pontja is az életemnek, hogy minden 2. héten külföldön voltam és már a reptértől a hideg rázott, mostanra letisztult: a vágyam nem szűnt meg, hogy új kultúrákba pillanthassak bele, hogy új helyeket, embereket, ételeket, szokásokat ismerjek meg. Jól esik felfedezni saját magamat is egy ilyen új környezetben, hogy mire és hogyan is reagálok. Szóval igen, szeretnék utazni megint! És nagyon szívesen kombinálom ezt a coachinggal 🙂

A másik hiányérzet a csapatban, a közös célért való együtt dolgozás körül jelent meg. Nagyon élvezem, hogy a ’magam ura vagyok’, ám jó az is, amikor másokkal együtt dolgozik az ember. Én ezt újra szeretném megélni – és úgy tűnik, ezt az ’égiek’ is támogatják, mert az elmúlt hetekben egy nemzetközi, tengerentúli projektbe kapcsolódhattam bele nagy örömmel (és ha jól csinálom, ez a projekt mégis az utazási céljaimhoz is hozzá tud járulni! :). Szeretném az egyéni vállalkozásomat tovább fejleszteni és ’lokálisan’ is megteremteni azt a szakmai közeget magam körül, akikkel úgy hívjuk magunkat: a csapat. Szóval nem titkolt szándékom az, hogy a VadAgnes.Coach több legyen, mint egy egyéni vállalkozó coach. 2020 év végére szinergiát, üzletfejlesztést és a csapatnak karácsonyi évzáró vacsorát vízionálok 😊

• Tervezem azt is, hogy az egyéni ügyfelek mellett vállalati oldalon is többet megjelenek tréningekkel és coachinggal egyaránt. Nagyon izgalmas volt 2019-ben is együtt dolgozni egy francia kozmetikai márka kelet-európai vezetőségével a vezetői készségek tudatos fejlesztésén és a vezető munkastílusuk magukra szabásában. Szeretnék több ilyen feladatot és szeretném, ha a vállalati környezetre kiépített humán potenciál aktivizáló metodika minél szélesebb körben terjedjen el Magyarországon. Szimplán csak azért, mert egy vállalat sikere az egyének sikerével kezdődik. Ha ezt tudatosan lehetővé teszi egy vállalat, akkor az emberi erőforrás valóban tőkévé változik.

Fent és lent, azok a fránya érzelmek

Talán az már számodra is kiderült eddig is, hogy érzelmekkel megáldott ember vagyok 😊 Fontosak nekem az érzések, szeretem megélni őket és szeretek róluk beszélni is. Ettől érzem azt, hogy őszinte vagyok magammal – és következményként Veled is. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor amúgy nem vagyok rózsás hangulatban. Már többedik napja kedvetlen, lehangolt vagyok, kínlódom ezekkel a sorokkal is, valahogy nem jön belőlem, ahogy eddig. Nem is értem magam, hogy mi van és határozott elégedetlenséget érzek. Elégedetlen vagyok, mert nem tudok a saját elvárásaimnak megfelelni. Nekem most ’ontani kéne a sorokat’ magamból és ’túláradó hálát érezni’, amiért ilyen klassz évet zárhatok. És helyette mi van?! A szenvedés, a picsogás, a kínlódás. Amiért persze már ’ér utálni magam’ nagy erőkkel, hiszen nem ’hozom a normámat’. Töprengtem, hogy mi is legyen ezekkel az érzetekkel, leírjam vagy ne írjam, lesz-e ebből hasznod vagy sem, segít-e ez nekem vagy sem.

Aztán látod, úgy döntöttem, hogy igen! Megengedem magamnak azt, hogy merjem magam nem rózsaszínen érezni. Én is elfáradtam. Kimerítő év volt, tényleg odatettem magam testestül és lelkestül is, szorgalomból és magatartásból is ötös még magamtól is 😊 Ám egész évben a saját magam által szabott kemény elvárásoknak megfelelni nem könnyű. Kimerültem. És a magam háza táján is söprögetek tovább, hiszen pontosan tudom magamról, hogy amíg a legkisebb kudarcot is nagyítóval vizslatom, addig a legnagyobb sikereim mellett gyakran némán megyek el, mert az ’természetes’. Amikor pedig kimerült vagyok, akkor ostorozom magam. Mint most.

Szóval – újfent arra jutok, hogy az érzelmek menedzselésének óriási fontossága van. Hiszen nagyon klassz, hogy képes vagyok 150%-kal is égni, tenni és őszintén pozitívnak lenni, ám ennek a skálának van egy másik szélsőértéke is és bizony, ha nem figyelek eléggé, akkor könnyen ott kötök ki. Azt javaslom magamnak, hogy figyeljek erre még jobban oda 2020-ban (és utána is), legyek elég bátor megállni, pihenni, örülni, sírni még többször, illetve pont annyiszor, amennyiszer erre van szükségem.

De mik a számok? Most akkor megélsz vagy sem a coachingból?

Érzem és hallom többőtöktől is, hogy eléggé foglalkoztat ez a kérdés is – és értelemszerűen engem is. Ez nekem is egy fontos dolog. Az első teljes vállalkozói évem alapján ezeket tapasztalom és látom:

Jól jött, hogy van tartalék. Ezt már korábban is írtam és mások is mondták, én pedig a fontossága miatt ismétlem. Azt látom, hogy kevés az a vállalkozás, mely már az első évben profitot termel. Olyannyira kevés, hogy a felmérések szerint a vállalkozások 25%-a már az első évet sem éri meg. Persze a hírek mindig azokról szólnak, egy rendezvényre mindig azokat a vállalkozókat, vállalkozásokat hívják meg, akik nagyon hirtelen, nagyon a semmiből nagyon nagyot építettek. És ez amúgy oké is, inspiráló látni, hogy vannak ilyenek is, még itt Magyarországon is! Ez nekem azt mutatja: meg lehet csinálni és mélyen motivál is. Hiszem, hogy ha egy valaki megcsinálta már, akkor meg lehet még egyszer csinálni. Vagyis: nekem is sikerülhet 😊 Ám azzal sincs nagy baj, ha a vállalkozásom nem éri el a csúcsát az első félévben, vagy akár az első 1 évben. Nyilván nem érdekem éveken keresztül veszteséget termelni, így, ha az elhivatottságom mellett nincs meg bennem az üzleti szellem, hogy ’legyen csak termő a vállalkozás, ami lehetővé teszi az anyagilag is gazdaságos életet úgy, hogy azt csinálom, amiben a legjobb vagyok’, akkor talán tényleg jobb, ha nem kizárólag a vállalkozásból szeretnék megélni. Szóval amíg ’megengedő vagyok az építési, felfutási szakaszban’ (mert az első évet lehet így tekinteni, és ehhez pont jól jön a tartalék, amire tud támaszkodni az ember), addig igenis érdemes tervezni és tenni azért, hogy ’mihamarabb stabilan megélhessek a bevételből, amit szerzek’. Ehhez pedig tényleg tenni és folyamatosan képezni érdemes magamat, amihez szintén jól jön a tartalék.

Hogy lásd miről beszélek, lentebb az eloszlás, hogy a 2019-es kiadásaimat hogyan költöttem el. Eszközökbe soroltam pl. laptop, internet, telefon ktg, szoftver előfizetések (pl. hírlevél szoftver vagy honlap ktg). Könnyen láthatod, hogy jelentős (60%) állandó kiadásokkal kell számolnom, amiben van azért az első évre vonatkozó sajátosság, hiszen pl. az eszközök közül nem vesz az ember minden évben laptopot (ha persze újat szeretnél mindig, akkor meg tervezz így 😊). KATÁ-s vállalkozó vagyok, így az adóterhem állandó, ez ad egy biztos kiszámíthatóságot és tervezhetőséget is.

2019. éves ktg elsozlás, VadAgnes.Coach
2019. Éves költség-eloszlás

Önképzésnek hívom az összes szakmai rendezvényt, könyvet, tanfolyamot, mentori és szupervíziós munkát, melyek a fejlődésemben és a tárgyi tudásomban is támogatnak.
Hirdetésbe pedig a Facebook hirdetések, Google Ads költések, remarketing, a szakmai portálokon, regiszterekben való megjelenéseket számoltam.

Bevétel és kiadás – Az első évemet egálban sikerült lezárni. Ez azt jelenti, hogy szinte forintra pontosan annyit költöttem, mint amennyi bevételt szereztem. Sőt, még azt is elárulom, hogy mindkét szám (azaz a bevétel és a kiadás is) 7 számjegyű és nem egyessel kezdődik 😊 Innentől már a fantáziádra bízom, meg úgyis egyénileg döntöd el azt, hogy Neked mennyi bevétel az ’elég’, vagy ’mennyitől érzed magad (meg engem) sikeresnek’. Ami engem illet, én baromira büszke vagyok, hogy ezt sikerült elérnem a coaching területén. És ez nem önfényező büszkeség, meg nem melldöngetés, mert nem születik senki sem vállalkozónak (és más szakmát is tanulással tud bárki elsajátítani). Ez egy eredmény. Az én eredményem, amiért megdolgoztam. És ennek szívből örülök 🙂

További pozitivitásra az ad okot, hogy érezhetően és láthatóan van igény arra, amit csinálok és ahogyan csinálom és lám, az egész éves odafigyelés, a tervek szerinti tudatos munka meghozza az eredményt. Hogy ez már vajon az az a szint, ahol ’hátradőlhetek, mert dől a lé és jól megélünk a családommal együtt’? Történetesen tudom, hogy vannak olyan családok, akik megélnek (ha nem is hátradőlve) ekkora összegből. Azt is tudom, hogy ennyiért lehet lakást vagy autót venni, még ha nem is újat és nem is a legnagyobbat. Tudom azt is, hogy a saját magam által gyártott és magamhoz viszonyított referenciaérték igen magas – régiós vezetőként multinacionális környezetben tisztességgel megfizettek korábban, így mostanra egy stabil életforma és életkörülmény alakult ki. Általános szemléletem az, hogy visszafelé, ha egy mód van rá, nem szeretek lépni. Megteszem, ha muszáj, de inkább azon munkálkodom mindennap, hogy ne legyen erre szükség. Szóval ugyanezt az életformát és életkörülményt vállalkozóként is fenntartani nem a legkönnyebb döntés és irány. Ám az első év végén elmondhatom, hogy ’irányba álltam, amit ’csak tartani kell’, mert az irányom jó; a tempót pedig lehet, tudom és akarom is fokozni. Képes vagyok utat teremteni a ’semmibe’ és képes vagyok meglátni más utakat is, képes vagyok tempót váltani és nagy az ingerenciám a kiválóságra, szeretek kiválót nyújtani.

És igen, mindez időről-időre azért továbbra is félelemmel tölt el, hiszen sosincs garancia a sikerre. Ahogy a kudarcra sem. Nekem ebben a helyzetben azt fontos tudnom, hogy mindent és tényleg mindent megteszek és megtettem a sikeremért (minden szinten). Kezdve onnan, hogy tudom, mi is jelenti a sikert számomra 😊 Amit eddig láttam tapasztaltam, éreztem, mint vállalkozó coach, arra hagyatkozva azt mondom: emelem a tétet és megyek tovább a fődíjért! 🙂

Mik legkedvesebb coaching emlékeim 2019-ből?

Ahogy ezen a kérdésen gondolkozom, rájövök, hogy ami a legkedvesebb, azaz a szívemnek, a lelkemnek kedves, az számomra a siker is egyben. Azaz a momentumok érintenek meg, melyeken keresztül megélem a saját életcélomat is: előrelendítő hatással lenni egy másik emberre, aktivizálni az erejét, hogy megkereshesse a saját megoldását, hogy elérhesse ő is a saját életcélját. Ilyesformán igen nehéz lenne kiválasztanom pl. a legkedvesebb 5-öt, így nem is rangsorolok 😊 A rövidség kedvéért ’ügyfélt írok’ – ám kivétel nélkül úgy gondolok rájuk, ahogy ők is rám: ’my partner in crime’… akarom mondani ’in coaching’ 😊 Egyenrangú partnerek, akik pont olyan keményen megdolgoznak az eredményeikért, mint én a saját eredményeimért.

• Amikor egy ügyfél gondosan felépített, prémium minőségű, mások és saját érzelmeit is távol tartó üvegfala fotocellás ajtóvá változik és szabad be-és kijárást tesz lehetővé: saját magához. Amikor először ezt észleli és megengedi magának, hogy könny gyűljön a szemébe. Az öröm könnyei.

• Amikor egy héten belül akár több emailt vagy üzenetet kapok arról, hogy ’eszembe jutott, amiket a coaching során beszéltünk és most megpróbáltam máshogyan. Képzeld, sikerült! 😊’ Vagy köszönetet és hálát kapok, amiért pont úgy, pont azt meg tudtuk beszélni.

• Amikor az ügyfélnek és nekem is a technológia adta közelségre és közegre kell hagyatkozni, mert nincs mód arra, hogy személyesen is osszuk a fizikai teret, és amikor ez a virtuális közeg is pont olyan ’bőtermő’, az fantasztikus!

• Amikor az ügyfél először rácsodálkozik, hogy a régóta őrzött hiedelmei mennyire kihatnak minden mozzanatára és mennyire lehet a hiedelmeket ’újragyártani’ is, mert amit ő gondol/hisz, azt nem biztos, hogy mások is úgy gondolják, avagy épp hiszik.

• Amikor az ügyfél ráérez, hogy merre is van az arra, hogy mit mond a szíve és a lelke és amikor elindul abba az irányba eleinte bizonytalan, majd egyre magabiztosabb léptekkel és amikor legközelebb találkozunk, már mosolyogva mesél az útjáról.

Mindegyik coaching partneremre büszke vagyok a bátorságukért, a kitartásukért, hogy tettek magukért és mertek változtatni. Közülük többen is csodásan megfogalmazták az élményeiket, melyeket érdemes elolvasni vagy a honlapomon vagy a LinkedIN profilomon.

Top 5+ blogbejegyzés 2019-ből

  1. A 6 hónapos beszámolóm, melyet a mai napig szoktatok olvasni. A honlapom szerint eddig 2152 egyéni látogató olvasta el, vagy legalábbis eltöltött 4-5 percet pont ezen az oldalon 😊.
  2. Az ’Otthagyod a munkahelyedet?!’ – sorozat is tisztes olvasottságnak örved, szintén a mai napig aktív a maga kb. 1700 fős látogatottságával.
  3. Az idei legnagyobb LinkedIN megtekintést márciusban volt, amikor az első 60 napomról írtam meg a gondolataimat. Ez poszt akkor 33 214 megtekintést kapott és 188 like-ot. Ennél már csak az a poszt volt nagyobb megtekintésű, amikor eljöttem a munkahelyről 2018 év végével (267 like 44 500 megtekintés – juj, ennyi embernek tetszett??? 😊).
  4. Láthatóan szeretitek az elgondolkodásra invitáló tanmeséket, melyeket a #MondokEgyMesét hashtag alatt kezdtem el egy pár hónapja LinkedIN-en. Ezek közül több is magasabb nézettséget kapott:
    o Szókratészi gondolatok a kommunikációról – 24 507 views, 236 like
    o Indián bölcsességek – 12 768 views, 123 likes
    o Marc Levy elhíresült gondolatai az időbankról – ez még most is aktív, 297 like-nál és 20 004 megtekintésnél írom ezeket a betűket
  5. Nálam az a tapasztalás, hogy szeretitek azokat a bejegyzéseket, amik a mindennapokról szólnak, ám amihez van egy kis plusz szakmai, tudományos kiegészítés is. Ilyen volt a ’Milyen volt a hétvégéd?’ poszt is, ami 195 like-ot és 16 831 megtekintést váltott ki belőletek. A másik hasonló cikk pedig a ’Merj Átlagos Lenni!’ blogbejegyzésem volt 65 like-kal és 11 309 megtekintéssel.

Mit vigyél el Te mindebből?

A bátorságot. Hogy merj. Hogy gondolkozz és érezz, halld meg saját magad és merj lépni, merj élni.

DE! Nem buzdítok mindenkit arra, hogy hagyja ott a munkahelyét és legyen vállalkozó.

Nem is tehetem, hiszen még magamról sem tudom, hogy ’annak való vagyok-e’. Azt tudom magamról, hogy merek bátor lenni, merek kockázatot vállalni, szorgalmas vagyok és kitartó és nem utolsó sorban jól csinálom azt, amit csinálok. De ettől még lehetek alkalmazott ugyanúgy, mert vannak olyan vállalati keretek, ahol pont erre van szükség.
Én arra buzdítalak egyedül, hogy magaddal légy elsődlegesen tisztában: mit szeretnél igazán, mi tesz boldoggá, mi a fontos számodra, hol tartasz most és hová szeretnél eljutni, hogyan éred el a saját boldogságodat, elégedettségedet? Ha ezeket végig gondolod máris nyertél. Hiszen ezen információk formálják az utadat és határozzák meg, hogy merre lesz az arra. Nem baj, ha nem sikerül elsőre, próbáld csak és/vagy gyere coachinra és kiderítjük közösen 😊

Az önismeret fontosságát. Láthatod általam is, hogy mennyire érzékeny iránytű egy ember. Tele vagyunk gondolatokkal, érzésekkel és bizony, saját tengerünkön néha nem jó kapitányok vagyunk. Hozunk téves döntéseket, ám aztán valahogy képesek vagyunk viharos tengereken is hajózni. De ennél még sokkal jobb az, ha a kapitány ismeri a tengert, a viszonyokat, ha tudja, hogy mit kell tenni, ha feltámad a szél és viharossá válik a tenger. Egy jó kapitány figyel, meglát, tervez, cselekszik és elfogad: sikert, kudarcot, örömöt és bánatot – majd kezdi mindezt elölről.

Tanítsd magad, hogy jó hajóskapitánya lehess magadnak!

A valóság az a Te valóságod. Te döntöd el, hogy mit akarsz meglátni, hogy mire figyelsz és hogy minderre hogyan reagálsz. Ha akarod, lehet az én sztorim egy sikersztori, ha azt akarod, akkor meg nem lesz az. Ha akarod, Te is megélheted a saját magad sikereit, ha nem akarod, nem fogod. A valóság nem fekete se nem fehér😊 Csak akkor lesz az, hogy ha annak látod. És azzá is fog válni, amilyennek látod.

A képességed a fontos ebből: mit vagy képes meglátni? És a helyzet az, hogy ez a képességed veled született. Mert ‘nem csak a szemével lát az ember’ 😊 Formáld a valóságodat, hogy aztán megélhesd azt. A formálásban szívesen segítelek én is a PACSI-val 🙂

Mit csinálj, ha még mindig olvasod ezeket sorokat?

Adj információt nekem. Összeállítottam egy kérdőívet, mert szeretnék még pontosabb egyensúlyt abban elérni, hogy mi az, amit tudok kínálni és mi az, amire Neked szükséged van.

Itt találod a kérdőívet. Kitöltése kb. 5-10 percet vesz igénybe.

És gyere coachingra – ne miattam, magad miatt! 😊 Hogy Te is megélhesd a magad sikereit mihamarabb. A 0. díjmentes találkozóra itt tudsz időpontot foglalni. A Potenciál Aktivizáló Coachingról, a PACSI-ról, meg olvass itt bővebben.

Egészségben, boldogságban gazdag új évtizedet kívánok Neked is!
A sikerért megdolgozol úgyis, ugye? 😊

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

Multi után Vállalkozás: Milyen volt az első évem szabadúszóként?

A szaftos részletek, amiket most elmondok – 1. rész

Elkezdeni nehéz. Tartja a mondás és tartom én is, mert ez elég sok mindennel így is van az én sztorimban is. Nálam például igaz arra, hogy 18 év multinacionális vállalatoknál töltött idő után döntöttem úgy, hogy 2019. januárjától főállású coach leszek. Teszem ezt vállalkozói formában és önszántamból 😊 Igen nehéz volt ezt a döntést és lépést meghoznom. Megéléseimet rendszeresen megosztom Veled, olvashattál már az első 60 napomról, majd az első 6 hónapomról, hogy miért is döntöttem úgy, hogy otthagyom a munkahelyemet és most készen állok arra, hogy megosszam az első 1 évem tapasztalatait is.

Ha már több posztot is olvastál tőlem, tudhatod azt, hogy inkább hosszabb mondatokkal fejezem ki magamat mintsem rövidebbekkel, úgyhogy biztatlak, hogy most is dőlj hátra, mert eltöltesz egy pár percet most velem és a gondolataimmal 😊 Erre biztatlak akkor is, ha ez az első alkalom, hogy olvasod a soraimat, különösen, ha rászánod magad, hogy a korábbi előzményeket is elolvasd (linkeltem, hogy könnyebb legyen😊).

Hol is kezdjem?

Ez egy fontos kérdés a blogírás közepette is, ám kardinális kérdésként jelent meg többször is bennem az év folyamán is. Amikor az ember lánya ráveszi magát, hogy fejest ugrik az ismeretlenbe és vakmerőnek ható módon követni akarja az álmait, akkor az első mámoros ’Szabad vagyok, azt csinálok, amit akarok!’ érzés mellett elég hamar megérkezik a pillanat, amikor felmerül a kérdés: hogy öööö, hol is kezdjem? Azt vettem észre, hogy ötletekben, majd konkrét tervekben sosem volt hiányom eddig sem és ez bizony jól jött az új életformámban is az év során. Nagyon könnyen aktivizálom a kreatív énemet, ami nagyszerű érzés, mert az elmúlt években szegénykém elég elhanyagolt volt. Ehhez nem kell mást tennem, mint pontosan tudni a saját motivációmat: hogy mit is akarok valójában az életemmel kezdeni. Mivel erre a kérdésre már van határozott válaszom (amin hosszú időn keresztül tudatosan dolgoztam!), így elég felidézni a saját magam válaszát és ez máris elég napindító energiának bizonyult. Talán furán is hangzik, de az év legtöbb napján alig vártam, hogy elkezdődjön a nap és csinálhassam a dolgomat.

Ám amíg a sok ötlet lehet hasznos, addig, ha túl sok van, akkor az ember könnyen elvész a lehetőségek közt. Nekem ez utóbbival meggyűlt egy kicsit a bajom, időről-időre fejen kellett magamat billentenem, hogy ne forgácsoljam szét a saját figyelmemet, időmet és erőmet, hanem mihamarabb jussak döntésre, hogy melyik terv/ötlet után is megyek és akkor foglalkozzak csak azzal. Amikor ezt nem tettem (mert ha hiszed, ha nem, nekem is van úgy, hogy elvesztem a saját irányításomat 😊), akkor azokon a napokon volt, hogy már dél is volt, mire elkezdtem azzal foglalkozni, ami aznapra fontos volt. Ez persze nem vészesen ’rossz’, de megérzem a különbséget, amikor már reggel 8-kor neki állok és pont azt csinálom, amire tényleg szükségem van. Leginkább az a különbség, hogy ezekben az esetekben délre már készen is voltam azzal a feladattal, ami nagyon klassz érzés 😊

Szummázva fentieket: a kreativitás és a fókusz is egyaránt fontos tényező, jól jön, ha mindkettő rendelkezésre áll, ám érdemes őket térben és időben tudatosan szétválasztani 😊 Legyen hely a kreativitásnak, de tudjak koncentráltan fókuszálni is. Tavaly ilyenkor ezt a két energiát az üzleti  és marketingtervem elkészítésre fordítottam – ezt most is fontos lépésnek gondolom, jó, hogy helyeztem rá fókuszt. Könnyebbé tette azt számomra, hogy amikor ’szertelen’ vagyok, akkor szépen tudjak megint fókuszálni 😊

Hogy sikerült az éved?

Teszitek fel többen is ezt a kérdést nekem az utóbbi pár hétben. És bevallom, nehéz erre egyszóval vagy röviden válaszolnom. Azért nehéz, mert vállalkozni sem fehér vagy fekete. Vagy ha az, akkor én nem vagyok ehhez elég fekete vagy fehér 😊 A legrövidebb válaszom mégis az (és így nem tartom fel azokat sem, akiket már a részletek nem izgatnak annyira), hogy:

’Messzemenőkig ez volt a legjobb évem az elmúlt 6-8 évem során. Rég éreztem magam ennyire ’egyben’ és rég éreztem magam ennyire hatékonynak is.’

És hogy ez pontosan mit is jelent? No, ha tényleg kíváncsi vagy, akkor jöjjenek a szaftos részletek😊 Úgy döntöttem, hogy válaszolok azokra a kérdésekre, kommentekre, hiedelmekre, melyek egyrészt tőletek érkezik, másrészt meg magam is gyártom őket 😊

Mitől volt ennyire jó az első év?

Nagyon jó érzés azzal foglalkozni nap mint nap, amiben igazán jó vagyok és amit igazán szeretek, mert az a valami nekem fontos és hasznosnak is gondolom. Nekem a coaching ilyen. Szívesen csinálom, tanulok és teszek azért, hogy minél jobb legyek benne és örömmel tölt el a közvetlen, direktbe érkező visszacsatolás tőletek, hogy ez Neked, Nektek is jó 😊 Rendszeresen magam előtt látni a ’munkám eredményét’, azaz Téged; Veled együtt megélni a felismeréseidet, az aggodalmaidat, a félelmeidet, a motivációdat, minden apróbb és nagyobb rezdülésedet – azaz önnön magadat, ez számomra felbecsülhetetlen fontosságú és értékű! Látni azt, ahogyan változol, épülsz és fejlődsz, ez mind nagyon inspiráló számomra és örömérzetként, plusz energiaként is megélem. Talán ezért is érzem úgy, hogy amellett, hogy ez egy feszített tempójú év volt, hiszen mégiscsak a 0-ról indultam, mégis pozitív energiamérleggel zárom az évemet.

Mi ment jól nekem, mint vállalkozó coach?

  • Előkészítés és tervezés az eddigi tudás és tapasztalás hasznosításával: Egyértelműen hasznomra váltak a korábbi, versenyszférában szerzett alkalmazotti, vezetői tapasztalataim, hiszen ezeknek köszönhetően gazdasági tudatossággal indultam neki az első évemnek. Ez azt jelenti, hogy anyagilag megterveztem és előkészítettem az első vállalkozói évemet, így nem az ’üres medencébe’ ugrottam fejest. A korábbi tapasztalatimnak, tudásomnak köszönhetően nem idegenkedtem az üzleti tervezéstől, ahogyan a marketingtől sem, így mint vállalkozó is elkészítettem ezeket 2019-re vonatkozóan. Természetes volt számomra a gondolat, hogy ’belépni a piacra és megvetni ott a lábam’, ehhez több kell majd, mint szerencse. Nem féltem hát használni marketing tudásomat, nem féltem kiépíteni a személyes márkámat, hiszen tisztában voltam vele: először magamat érdemes eladnom 😊 (megjegyzés: ehhez jól jön az, ha tudom, hogy ’ki vagyok én’, vagyis az önismereti munka már jóval korábban elkezdődött nálam is)
  • Online jelenlét: Akik régebb óta követik az írásaimat, tudhatják, hogy pl. a LinkedIn-en már akkor is rendszeresen posztoltam, amikor még nem voltam főállású vállalkozó. Ez lehetővé tette számomra, hogy mire azzá váltam, már volt egy kialakult olvasótáborom, már volt rutinom és tapasztalatom a posztok írásában és arról is, hogy hogyan is működik a platform.

    Mondanom sem kell, ez nagy helyzeti előnynek bizonyult és bátorsággal kezdtem el építeni a további online megjelenésemet is. Mostanra elmondhatom, hogy a #VadAgnes gondolatokat több ezren rendszeresen követitek nyomon. Azt sem titkoltam eddig sem, hogy az ügyfeleim jelentős részét (85%) az online felületeken megjelent posztjaimnak köszönhetem.
  • Igényteremtés: Bejegyzéseimet idén több mint 13 500 ember olvasta, ami több mint 24 000 oldalmegtekintéssel járt (azaz egy ember, ha már a weboldalamon járt, akkor még egy másik oldalt megnézett a honlapomon). Csak hogy tudd hová rakni ezt a számot, a honlapom már 2018-ban is működött, csak akkor még nem ’toltam teljes munkaidőben’ a coachingot. 2018-ban 1645 látogató volt és 3307 oldal megtekintés. Egy évvel később, azaz 2019-ben ezek a számok megnyolcszorozódtak – nekem ez így tetszik! 😊

És hogy mi történt a sok látogatóval a honlapomon?
2019-ben 102 emberrel találkoztam coaching beszélgetés céljából.  Talán épp Veled is 😊 Nagyon örülök, hogy megkapom a figyelmedet és igényt tudok benned teremteni arra, hogy gyere, bátran próbáld ki a coachingot, mert jót teszel ezzel magadnak 😊 Minden coaching beszélgetés tartogat számomra is inspirációt és tanulást is. Őszinte érdeklődéssel iszom a szavadat és alig várom, hogy kibontakozz előttem, hogy lássam ’ki is vagy’. És ez rendre megtörténik, én pedig rendre hálát érzek és Veled örülök, amikor magad is meglátod magadat. Általad és Veled, csak idén több mint 250 coaching órát jegyezhettem fel a coaching naplómba 😊.

  • Folyamatos tanulás: Amíg sok dologban hasznos volt az eddig megszerzett tudásom is, azért sok olyan dolog volt, ami tanulásra késztetett. Nem is beszélve arról, hogy jómagam a tanulást értéknek, befektetésnek is látom. Voltak ebben egyszerűbb tanulási folyamatok, mint pl. ’hol ebédeljek, ha otthonról dolgozok?’ kérdés, mert ha főzök, akkor nem dolgozok (este meg inkább a családdal vagyok, mint főzök – ezt már ismertem magamról), ha meg rendelek, az egyrészt drága, másrészt attól még a család többi tagjának nem lesz kajája 😊; meg voltak olyanok is, hogy pl. ’hogyan építsek ki és árazzak egy szolgáltatási csomagot’; vagy ’mire érdemes specializálódnom, mint coach’.
    [Ha valakit érdekel, végül az ebéd kérdését rugalmasan kezelem: sokszor hétvégén több napra is főzök, van, hogy pl. főzök olyat magamnak, ami 30 perc alatt megvan és van, hogy rendelek, de akkor a többieknek is 😊. Az árazással kapcsolatban pedig szakember segítségét vettem igénybe, aki vérprofi ezen a téren. Szeretek vérprofiktól tanulni 😊 Specializációnak meg az emberi potenciál felmérését és maximalizálást választottam, ezt lett a PACSI 😊]
  • Önismeret: már lerágott csontként hangozhat ez a szó, de továbbra is határozottan állítom, hogy kardinális fontosságú egyébként is, meg induló vállalkozóként is 😊 Nekem is nagy előnyömül szolgált, hogy tudom, bizonyos helyzetekben milyen reakcióra számíthatok magamtól. Pl. hogy tudom, hogy hajlamos vagyok bizonytalankodni, túlagyalni, komplikálni dolgokat és azt is tudom, hogy mikor teszem ezeket. Tudom azt is, hogy szeretem azt hinni, ’objektív vagyok magammal kapcsolatban’, ám ez a mindennapokban inkább erős önkritikát és kevesebb önelismerést jelent. Vagyis tudatosan szánnom kell időt arra, hogy elismerjem az eredményeimet 😊 Az alapos önismeret (mely folyamatosan mélyülhet) kockázat- és kudarccsökkentő hatású, és nem azért, mert nem fog az ember hibázni, hanem azért, mert tudja, hogy mi fog történni benne/vele, amikor igen 😊 És ha ezt tudja, akkor már nem is tűnik olyan kockázatosnak mégis nekifutni 😊
  • Vágyak megélése: Tavaly ilyenkor nagyon vártam már, hogy legyen végre olyan időszak az életemben, amikor azt ’csinálom, ami nekem fontos, amiben jó vagyok és ami másoknak is jó, szerettem volna újra megélni az alkotás, a teremtés folyamatát, hogy valami olyan történik, ami korábban nem és amiben örömmel vállalom a saját felelősségemet. Szerettem volna az eddigi tudásomra alapozva új dolgokba kezdeni, és új szakterületbe igazán mélyen beleásni magam. Egy vállalkozás indítása mindezekre ’remek játszótér’. Lelkességem nem ismert határokat az év 330 napján 😊 Valóban átélni mindazt, amire korábban vágytam, nagyon jó érzés. És lám, maradt még több mint 30 nap az évben így is, ami az aggályoknak, a félelmeknek, rosszkedvnek, a halogatásnak, a lustaságnak jutott 😊 Ezt elfogadni, hogy ezek IS az út részei, hogy bizony, még amikor a ’csillagok is együtt állnak’, akkor is van úgy, hogy  nincs kedvem, hogy nem sikerül….. ez nekem fontos tanulás, ahogyan az is, hogy ezeken át lehet és át is tudok jutni 😊

Mi az, amire még álmaimban sem gondoltam és lett belőle akár siker, akár kudarc?

  • Már az első hónapokban is lesznek ügyfelek! – Ha valaki azt mondja nekem, hogy január második felében lesznek ügyfeleim, nem hittem volna neki. Pedig többen is úgy voltatok vele, hogy a 2019-es évet magatokkal, magatokért és velem együtt kezditek 😊 Úgy alakult, hogy többőtökkel azóta is tartom a kapcsolatot és nagyon jó látni, hallani, hogy a coaching során generált energia, lendület és önismeret nemcsak kitart, hanem visz benneteket előre! És persze, ez sem történt teljesen ’véletlenül’. A váltásomra hosszabban készültem lelkiekben és anyagiakban egyaránt, ám aktív ’ügyfélszerzésben’ nem voltam egészen idén januárig. Utólag igazolva látom azt a gondolatomat, hogy előnyös az, ha ’személyes márkaépítés’ időben hamarabb kezdődik, mint az ’értékesítés’ maga. Mielőtt idén januárban kimondtam direktben azt, hogy ’a mai naptól főállású coach vagyok, itt vagyok, gyertek és dolgozzunk együtt’, azelőtt már egy éven keresztül gyártottam tartalmat, facilitáltam remek beszélgetéseket, hoztam létre meet-upokat – azaz mutattam meg magamat. Azt gondolom, hogy ez jó volt így, hiszen mire valóban vállalkozóvá váltam, addigra már voltak olvasóim, követőim, ’ismeretlen ismerőseim’ sokan, akik közül többen is valódi ismerősökké, barátokká, ügyfelekké is váltak 😊
  • Álmomban sem gondoltam volna azt, hogy 2019. január 4-én, a főállású vállalkozásomba állásom 4. napján már „betegszabira” fogok menni … kificamítottam ugyanis a bokámat (erről persze írtam, mert a kezem ettől még működött :D), ahogyan azt sem gondoltam volna, hogy egy szép, látási viszonyokban rendezett meleg nyári napon rommá töröm az autómat annyira, hogy jobb döntés lesz eladni és venni egy újat ☹ Csak hogy biztosan emlékezzek a történtekre, a baleset során megsérült az ujjam és sínbe is kellett tenni, mely több napon keresztül vádlón emlékeztetett a történtekre (bizony, volt ebben önvád rendesen). És ha mindez nem okozott volna elég bizonytalanságot, nehézséget, akkor ráadásként szeptemberben megműtöttek epekővel. Szerencsére ez utóbbit már tudatosan terveztem pont azért, hogy amennyire lehet, redukáljam akár a munkából való kiesésemet, akár a járulékos nehéz érzeteket magamban. Mert hogy ezek az esetek azért masszívan felhangosították bennem az összes aggályomat, kételyemet és alaposan megcincálták a magamba vetett hitet is (biztos, hogy a vállalkozni akarok? biztos, hogy tudok venni egy másik autót és nem kopik fel az állunk? biztos, hogy meg tudom én mindezt csinálni?)

    Jelentem, nem adom könnyen magam és az utóbbi években kifejlesztett tudásom szerint külső segítséget (mentor, szupervízor, barát, család) is kértem. Így volt alkalmam nemcsak az ’átmeneti hithiány’ állapotot és következményeit megélni, hanem sikerrel túl is jutni rajta. És tudom, hogy hullámvölgyek mindig is voltak és lesznek is és egyre többet tudok, tanulok arról, hogy hogyan is vészelhetem át ezeket az időszakokat a legjobban 😊  
  • Úgy indultam tavaly ilyenkor, hogy lesznek rendezvényeim. Mert speciel pont vállalati rendezvényekkel foglalkoztam az alkalmazotti létem utolsó éveiben, szóval úgy gondoltam, hogy ezt biztosan tudom, hogyan is kell. Amolyan pár órás, workshopos, beszélgetős, egy-egy témát boncolgató előadásokra gondoltam, kb. kéthavi rendszerességgel. Ehhez képest egyet terveztem és mivel arra kevés volt a jelentkező, ezért elmaradt. Nem szégyellem bevallani, hogy csalódott is voltam, bekapcsolt a ’mit csinálok rosszul?’ lemez elég hamar. Jobbnak láttam hát másokkal is beszélni arról, hogy mi is ebből az én tanulságom. Persze több is van (időzítés, téma, célcsoport, helyszín, stb), számomra most a legfontosabb, hogy egy elmaradt rendezvény nem egyenlő azzal, hogy soha nem is fog sikerülni összehozni egy másikat 😊 Ezen a ponton feladni olyan lenne, mintha meg sem próbáltam volna. Úgyhogy készüljetek: azért is fogok olyan rendezvényeket összehozni, hogy pótszéket kell majd behozni! 😊
  • Az első blog bejegyzéseimet az év elején tényleg csak a magam kedvére írtam, amolyan ’terápiás’ jelleggel kiírtam magamból mindent, hiszen a tavalyi és idei években nagy változások történtek, pontosabban nagy változásokat generáltam én magamnak. Hamar kiderült számomra, hogy jól esik, ha ezekről beszélek és írok is, könnyebben tudom feldolgozni és hamar látszódott az is, hogy Te kedves Olvasóm, pedig partnerem vagy és értő figyelemmel olvasod a soraimat 😊 Ezt szívből köszönöm, jó érezni azt, hogy többen is vagyunk, akik hasonlóan gondolkodnak és éreznek! Azt is hallom Tőletek, hogy a soraim bátorításul, megerősítésként szolgálnak, melyek hullámain megmozdultok és tesztek magatokért. Sokan írtok nekem a kommenteken keresztül, külön üzenetekben, emailekben, hogy hogyan és miként is támogatott benneteket ’az a bizonyos írásom’, hogy hogyan inspirált benneteket az, hogy ha még egyszer is, de beszéltünk egymással. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy általatok én is ajándékot kapok, mert fantasztikus azt érezni, hogy ’beengedtek’ és kapcsolódni tudunk úgy, hogy az előrevisz benneteket! Azt írjátok, mondjátok, hogy szeretitek az írásaimon keresztül érződő pozitív hozzáállást, emberséget, hogy ’hasonlítok rátok’, hogy merek írni örömről és bánatról egyaránt, hogy úgy vagyok pozitív, hogy nem vagyok ’túl rózsaszín’, de nem is mindig akarom megmondani a ‘tutit’, vagy nem akarok tökéletesnek tűnni. Örülök a benyomásaitoknak és sokszor mondtam már meg fogom is: KÖSZÖNÖM! Már egy jó ideje nem csak magam miatt írok, hanem miattad is kedves Olvasóm! Örülök, hogy ebben a formában is adhatok Neked is – és nekem elég jó, ha mindig ’csak egy embernek’ adok: épp annak, akik olvassa a soraimat: épp Neked!
  • És amíg a blogírással kapcsolatban a fentieket egyértelműen pozitív hozadékként élem meg, addig igen, van árnyoldala is a dolognak, mint ahogy a fény sincs az árnyék nélkül. Az nekem természetes, hogy mindannyian mások vagyunk és ebből kifolyólag mindenkinek más fog tetszeni, szóval nem törekszem arra, hogy ’mindenkinek megfeleljek’, ám nem törekszem arra sem, hogy ’szuperkülönleges’ legyek. Önmagam akarok lenni, olyan, amilyen én vagyok: emberszerű magatartással, tele gondolatokkal, jó sok érzéssel, jó és rossz döntésekkel, örömmel és bánattal, olyan valaki, aki igényes a munkájára, környezetére, másokra és magára is. Ám időről-időre van, hogy valakinek mindez mégis ’túl rózsaszín’, ’túl negédes’ vagy csak ’túl valamilyen’ és páros lábbal ’belém száll’, csak azért mert neki az esik éppen jól. Nekem meg nem esik jól még akkor sem, ha ebből a helyzetből azért elég kevés van. Az önvizsgálatnak szerintem mindig ideje és helye van és az ilyen esetek pedig csak fokozzák bennem a késztetést és egyben tanítanak is: hol a határ(om)? Mi szól rólam és nekem és mi arról, aki épp ’fikáz engem’? Ebben is mindannyian különböző ’szinten járunk’ és lehet úgy, hogy egy párbeszédben, egy helyzetben, pont én vagyok ’lejjebb’. Erre nyilván fájdalmas rájönnöm, hiszen más dolog a sérülékenységről beszélni, mint azt megélni – megélni azt, hogy ’bah! bizonyos pontjaim a többéves ápolás mellett is ki-ki sebesednek és vérezni kezdenek a mai napig’.

    Amit viszont nem tudok jól tolerálni az a nagyképűség. A szakszerű, hivatástudatból űzött nagyképűség. Amikor pökhendi melldöngetéssel érkezik a lekicsinylő kinyilatkoztatás felém, mert az a másik ember aztán tutira tudja a tutit. Beismerem, rám ez sokkolóan hat. Nagy szemeket meresztek, hogy ‘fú, hát ez valszeg még nem ment ki a divatból …. meg valszeg nem is fog’. Nehezemre esik jól reagálni rá, különösen, ha egy olyan személytől érkezik, akit amúgy meg nagyra tartok és elismerően tekintek a munkásságára. Ilyenkor már legalább megpróbálom a ’korrektív’ érzés- és viselkedésmintáimat előhívni, ám ez nem mindig megy – ettől meg csalódott szoktam lenni. Ami felvidít viszont, hogy tudom azt is magamról, hogy remekül tanulok és kitartó vagyok, ez a két dolog máskor is kisegített a ’pácból’ – így innen is mondom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy ezek a sorok neki szólnak és szeretné ezt az inget leemelni a polcról és magára húzni: nem fogom feladni. Könnyen biztos nem adom fel és köszi, hogy mutatod, hol és mit kell tovább tanulnom. Pont ezt teszem 🙂

Itt a vége?!

Dehogy! 🙂 A blog folytatásban szó lesz a

  • jövőbeni terveimről
  • a konkrét számokról: megéri vagy nem éri meg nekem a vállalkozósdi
  • a legsikeresebb bejegyzéseimről és legkedvesebb coaching emlékeimről
  • mindarról, amit én tanulságként megéltem és kínálom Neked szíves felhasználásra 🙂

Ha abszolút szemfüles vagy, akkor biztos nem kerülte el az a figyelmedet, hogy a PACSI-t (Potenciál Aktivizáló Coaching a Sikereidért) még kedvezményes áron szerezheted be – de már csak 2019. december 31-ig.

Ha mindez hidegen hagy, ám egy díjmentes 0. coaching alkalomra azért neveznél, azt itt teheted meg:

IDŐPONTFOGLALÁS

Gazdálkodj Okosan - VadAgnes.Coach Blog
Blog

Gazdálkodj Okosan, mert Te is Nyerhetsz!

Vedd könnyedén! Dobta oda nekem igazán könnyedén egy egykori kollégám. Nem kell mindent olyan komolyan venni, tanuld meg lazán kezelni a dolgokat – folytatta, én pedig még mélyebbre süllyedtem saját magamban.

Bénának éreztem magam, mert én ezt nem tudtam megcsinálni, ráadásul ezt még világosan az arcomba is tolták. Attól esett igazán rosszul, mert legbelül tudtam, hogy igaza van. Én tényleg komolyan szoktam venni a dolgokat, meg az egész életet: kigondolom, megtervezem a dolgaimat és aztán odateszem magam. De miért baj ez?

A változás akkor kezdődött bennem, amikor nem a fenti kérdésre próbáltam válaszolni, hanem feltettem egy másik kérdést:

Mi változna, ha tudnám az életemet lazábban venni? Ha tudnék az életre játékossággal, lazán is tekinteni és nem csak kizárólag komolysággal?

Arra jutottam, hogy aki játékossággal, lazasággal IS tud tekinteni magára és az életre, akkor több lehetősége nyílik az öröm és a saját kreativitásának a megélésére.

Történik ez azért, mert ha valamire játékosan nézünk, mondhatni játéknak veszünk, akkor abba sokkal jobban belefér az, hogy valami nem sikerül. Vagy nem úgy sikerül, ahogy én azt gondoltam, ahogy én azt elterveztem.

  • Jobban belefér a kudarc. IS.
  • Jobban belefér az öröm, hiszen játszani jó, az ember felszabadul és a játék öröme az, ami tovább viszi a folytatáshoz.
  • Jobban belefér az izgalom is és a naivitás is, hiszen egy játékban sem tudom, hogy mit hoz a következő lépés, izgalommal tölt el és el tudom hinni magamról, hogy nyerhetek is.
  • Jobban el tudok mozdulni a határaimtól, a fenntartásaimtól, a félelmeimtől. Amit szoktuk racionalitásnak is hívni. Ám az agy egyben egy korlát. IS.
  • Jobban tudok rugalmasan igazodni az új, ismeretlen avagy éppen nem várt helyzethez. Nem sokkol agyon az, hogy valami nem olyan, amilyennek azt én elgndoltam.

Szóval most ott tartok, hogy az élet egy játék. IS.
És persze ettől még komoly munka is. Amivel (amúgy szintén) nincsen baj.

Az én ’játékossági potenciálom’ javuló tendenciát mutat, legutóbb 84 volt egy 100-as skálán. Az előtt meg 76. Mert van egy teszt, ami ezt is tudja mérni 22 másik potenciál terület mellett.

Szóval változtam, mert változtatok.
És hogy mire jó is ez nekem, miért éri meg ezen dolgoznom?

Sokkal többször élem meg azt, hogy felszabadultabb tudok lenni. Mert persze, az élet tényleg nem mindig könnyű és rózsaszín. Vannak helyzetek, ami nehéz. Nekem is nehéz. Én is aggódom, idegeskedem, rágódok, érzem magam siralmasan, fáradtnak, levertnek.

Lazábbnak lenni nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve már soha többé nem fogsz rossz érzetekkel, nehézségekkel, problémákkal találkozni.

Dehogynem fogsz.

Ám ahogy hozzáállsz, az lesz sokkal másabb. Más lesz attól, hogy jobban irányítani tudod a figyelmedet, hogy mikor mire is figyelsz és hogy meddig is teszed ezt. Más leszel abban is, hogy megengedsz magadnak mindenféle érzeteket. Hiszen van olyan, hogy valami baromira fáj, hogy valami szívfacsaróan szomorú és akár kilátástalannak is hat.

Nehéz helyzetek nehéz érzetekkel jönnek, ez egy normális folyamat és egy normális reakció a részedről. Ám amint jobban ráérzel arra, hogy az érzéseidet Te magad gyártod, akkor jobban ráérzel arra pontra is, amikor már dönthetsz arról, hogy akarod-e még fenntartani magadban azt a hangulatot, érzést, vagy megnézed, milyen más lehetőséged van még?

Kicsit olyan ez, mint amikor vesztésre állsz a ’Gazdálkodj Okosan’ társasjátékban, a többiek már rég megvették a házat, kezdik berendezni, Te meg még róvod a köröket és folyton olyan mezőkre lépsz, amik a pénzedet viszik. Csalódott vagy, hogy neked nem sikerül és kicsit irigykedsz azokra, akiknek meg igen. Ám minden egyes alkalommal, amikor a ’szerencsekártya’ mezőre lépsz, megdobban a szíved és feltör benned a vágy, hogy ’Csak húzzak valami jó kártyát’. Minden egyes alkalommal lehetőség bukkan fel, hogy ’Igen, most végre történhet velem is valami jó’. Aztán, amikor végül mégsem jó kártyát húzol, akkor persze csalódott vagy, hogy ’a fene egye meg, most sem sikerült, micsoda peches alak vagyok, bezzeg Kati egy mázlista!’.

Ám láss csodát, legközelebb, amikor újra a Szerencsekártya mezőre érsz, a remény újra felizzik benned, hogy „Na majd most! Majd most igenis jó kártyát húzok és én nyerem meg a szobabútort!”. Teszed ezt annak ellenére, hogy korábban akár már többször is ’pofára estél’, többször is azt érezted, hogy ’Áh! Ez már veszett fejsze nyele, Kati fog nyerni’. Ám mégis képes voltál újra meg újra felizzítani magadban azt, hogy

Lehet máshogy! Lehet olyan nekem is, hogy jó kártyát húzok, hogy végre megszerzem azt, amit akarok”.

Tehát igenis megvan benned az erő, a lehetőség, hogy egy nehéz, néha reménytelen helyzetben is érez pozitív érzetet magadban! Képes vagy megrázni magad és azt mondani, hogy ’Nem, nem adom fel! Most dobok egy hatost, hogy újból húzhassak egy szerencsekártyát!” És bizony mész előre, végig csinálod.

Hogy nyersz-e a végén? Van, hogy igen és van, hogy nem. Van úgy, hogy igen, az erőfeszítésed meghozzák az eredményt és igenis lenyomod Katit és az utolsó körben megnyered a szobabútort és ezzel hamarabb rendezed be a házadat. Óriási örömöt, elégtételt érzel, hogy ’Lám, ezt is megcsináltam, pedig milyen sz@rul kezdtem’.

És van, hogy nem, nem jön össze, Kati bizony megnyeri a játékot. Csalódott vagy, mert a legtöbben szeretünk nyerni. Ám azt érzed, hogy ’Hát jó, ez most így sikerült, de legalább igazán megpróbáltam nyerni. Kár, hogy nem tudtam nyerni, na de majd legközelebb! Hiszen fogunk még játszani máskor is!’ Milyen könnyű volt ezt elképzelni, igaz?

És mindez ugyanarra mutat. Arra, hogy

Velünk születetten belénk van kódolva az a játékosság, hogy képesek vagyunk nagy küzdések közepette is tovább menni, megpróbálni a hitet, a reményünket feléleszteni, a lehetőségét megadni magunknak, hogy ’én is húzhatok jó szerencsekártyát’.

Azonban a felnőtt kor, a későbbi kudarcok valahogy elfeledtetik velünk, hogy ilyenek IS tudunk lenni. Hogy tulajdonképpen tudunk mihez kezdeni azzal, ha valami nem sikerül, képesek vagyunk továbblépni, képesek vagyunk elfogadni azt, hogy ’Igen, van az úgy, hogy néha nem jön össze. Van az úgy, hogy a dolgok nem állnak jól és én ettől nem érzem jól magam’.

Ám ne feledd: Te vagy az is, aki anno, gyerekként arra döntött, hogy ’Nem baj, nem adom fel! Húzok egy új lapot és nézzük mi lesz’. Te voltál az is, akinek időnként mégis sikerült legyőznie Katit – hát éleszd fel a magadban lévő játékosságot!

Akarj az lenni, aki egyébként is vagy: hogy használod a benne élő képességedet történjen bármi is.

Szóval, Te mikor akarsz változtatni? Mikor kezded aktivizálni a benned lévő potenciált?

Bármelyik nap jó nap lehet elkezdeni változtatni, ám ha úgy döntesz, hogy ezt még ebben az évben teszed, akkor 2019. december 31-ig 10%-os extra kedvezménnyel is tudlak a változtatásra serkenteni 😊.

Külön jó hír lehet az, hogy van számodra 60 percem, amikor megismerheted bővebben is, hogy miről is szól a teszt és a coaching.

Foglald le most a helyedet, legyen ez az első lépés a változásodban. Húzz most egy ’jó szerencsekártyát’!

Kép: A cikkel nem volt célom népszerűsíteni a játékot, ám dönthetsz úgy, hogy felidézed az emlékeidet és veszel egyet 🙂 A borítóképet itt találtam.

HVG Restart Konferencia 2019
Blog

Milyen Szülő Vagyok?

Te milyen szülőnek gondolod magadat? És vajon milyen is vagy valójában?
Tegnap a Restart konferencián voltam, ahol L. Stipkovits Erika is előadott a szülők típusairól. Mert hogy ebben is típusokba vagyunk sorolhatók 🙂

Bevallom, volt egy pár alkalom, amikor nagyokat nyeltem a felismerés hatására. Úgyhogy gondoltam, elhozom ide is Nektek is, mert ha tudunk dolgokról, akkor tehetünk értük, vagy ellenük – mikor mire van éppen szükségünk. Ha meg nem tudunk róluk, akkor aztán az esély is elvész a változtatáshoz.

Szóval szemeket nagyra nyitni, íme a típusok:

BOROSTYÁN  SZÜLŐ

Készséges, segítőkész védelmezi, óvja, félti gyermekét. Megnehezíti autonóm  törekvéseit, nem mer elég önállóságot adni gyermekének. Ezzel csökkenti gyermeke önállóságát és a felelősség alóli felmentés által, felelősségérzetét is. A gyermek küzdőképessége, problémamegoldó képessége nem tud kifejlődni.

Nem örül, ha gyermeke felnő és le akar válni mert akkor szembe kell néznie saját magányosságával, személyes problémáival. Felnőtt gyermekére is rátelepszik mintegy fontosságát bizonyítva. Nem érzi fontosnak magát és ezt a  gyermekéről való folyamatos gondoskodással akarja kivívni. Felnőtt gyermekét is túlfélti irányítja, retteg gyermeke elvesztésétől. Nincs határ kettőjük életében.

Mit tegyünk? / ha észleljük magunkon a jegyeket/

  • Tekintsünk magunkra önálló értékes emberként
  • Szervezzünk magunknak gyermek nélküli programokat
  • Tekintsünk gyermekünkre önálló független személyként
  • Bízzunk a gyermekben a  képességeiben

SZÜLŐSÍTŐ SZÜLŐ

Az ilyen szülő tudattalanul felcseréli a szerepeket és elvárja, hogy gyermeke mintegy az ő szülőjeként viselkedjen. Gyermekére annak életkorát, erejét képességeit  meghaladó feladatokat ró. Párkapcsolati problémák esetén gyermekét társpótlékként használja, esetleg döntőbíró vagy szövetséges szerepébe kényszeríti. Nem adja meg a gyermeknek a szükséges biztonságot, kiszámíthatóságot. Tudattalanul ellopja gyermekkorát, koravénné  teszi őt, mivel saját problémáival felnőtti felelősséggel terhei meg.

A szülősítés nem csupán apa-anya probléma az egész család hibás működését jelzi. A minták szerint azok a szülők szülősítenek, azok várják el a gondoskodást akikre gyermekként is ezt a terhet rótták.

Mi jellemzi a gyermeket szülősítő szülője mellett ?

Számtalan negatív következménnyel kell szembenézniük. A gyerek túlterhelődik, mert a szeretett személy szükségleteit tartja szem előtt, az ő igényeit szolgálja. Azt tapasztalja egész életében, hogy csak akkor szeretik, ha másokat támogat, miközben önmagáért nehezen tesz. Nincs tapasztalata arról , hogy önmagáért is szerethető. Mivel a faladatok meghaladják a képességeit, sokszor él át kudarcot, érez bűntudatot. Önmagát hibáztatja, ami csökkenti önbizalmát, örök bizonytalanná teszi őt.

IDOMÁR SZÜLŐ

Az idomár szülő jót akar gyermeknek, ám nem képes arra, hogy a gyerek valós igényeihez alkalmazkodva adjon feladatokat, jelöljön ki  célokat és nyújtson elismerést. Az idomár szülő bezsebeli az elismerést gyermeke teljesítményéért . Életéből hiányzik a spontaneitás és nem igazán kreatív. Másokkal szemben maximalista, önmagát is nehezen fogadja el. Versenypályává alakítja saját és gyermeke életét, de  a sikereknek sem tud örülni, mert fél attól, hogy ha legközelebb kudarcot vall, akkor elveszítheti számára a  legfontosabbat: a szeretetet és az elfogadást. Meggyőződése, hogy mindent kézben kell tartania. Számára a legjobb nem jó, csak a tökéletes a cél elérése érdekében gyakran él érzelmi zsarolással. Üzenete: mindig a kötelesség az első és csak ezért jár elfogadás és szeretet.

Mit tegyünk ?

  • Vizsgáljuk meg a gyermek irányába tett elvárásokat.
  • Próbáljuk gyermekünk hibáit, kudarcait bátorítással fogadni.
  • Vegyünk részt gyermekünk életében, biztassuk, ismerjük el erőfeszítéseit.
  • Érzelmeinket természetességgel mutassuk meg , biztassuk őt is erre, viselkedjünk spontán módon, rugalmasan, fejlesszük gyermekünk kreativitását.

JÓ FEJ SZÜLŐ

A jó fej anya, apa nem vállalja  fel a szülői szerepet, azzal akar imponálni gyermekének, hogy nem veszi fel a szabályalkotó, korlátozó, határozott irányt mutató szülői funkciót , nem vállal felelősséget , hanem barátként viselkedik vele. A jó fej szülő vagy hasonló szülője mintáját követi, vagy ellenkező neveltetést kapott és szülőként nem akarja ismételni a  szigorú nevelési módszerek miatt elszenvedett sérüléseket.

Bárki hordozhatja magán a jó fej szülő jegyeit, aki túl engedékeny és felelősségvállalás terén egyenlőnek tekinti magát gyermekével.

Hagyja elmosódni a határokat maga és a gyermekei közt, ennek eredménye egyfajta egészségtelen összegabalyodás. Előfordul , hogy együtt bulizik, pasizik , vagy csajozik gyermekével , vagy bevonja őt párkapcsolati problémáiba.

Mi jellemzi a jó fej szülő gyermekét ?

Figyelemzavar, magatartászavar, önbizalomhiány, kortárskapcsolatok deficitje.

SZUPERSZÜLŐ

Saját tehetségét, fontosságát eltúlozza, gyakran saját magát tartja a létező legjobb szülőnek. Gyermekét illetően is túlzó csodálatot vár el másoktól. Gyermekét gyakran saját, be nem teljesített vágyainak megvalósítására ösztönzi. Mindent jobban tud gyermekénél és a pedagógusoknál is.

Hiányos az empátiája, szeretetét csak akkor mutatja ki , ha gyermeke az elvárásainak megfelelően teljesít. Nem érzékeli, amikor mások előtt gyermekével gonoszul  bánik. Azt hiszi magáról, hogy kiváltságos teremtmény és kapcsolataiban is gyakorta önző.

Érezhet átható irigységet, rivalizál gyermekével még annak felnőttkorában is. Sokszor a pénzt hajtja, verseng, gőgős és fennhéjázó is lehet.

MÁRTÍR SZÜLŐ

A mártír szülő szlogenje lehetne: Hát ezt érdemlem én? Pedig mindent megtettem érted ! De ne is törődj velem!

A szülői léthez hozzátartozik, hogy sok mindenről le kell mondanunk. Azonban nem könnyű eltalálni, hogy mit adjunk fel életünkből gyermekünk boldogulása érdekében és mikortól van szó rosszul értelmezett „önfeláldozásról”. Azonban mindig magunk döntjük el mit vállalunk és mit nem.

A mártír szülő jellemzői

  • Lemond igényeiről, vágyairól.
  • Minden cselekedete a mások, elsősorban gyermeke szükségleteiről szól.
  • Gyermekében és környezetében állandó bűntudatot kelt és felemlegeti az áldozatot.
  • Alacsony az önértékelése, a túlsegítés ennek kompenzálása, hogy önmagát fontossá nélkülözhetetlenné tegye.
  • Érzelmi zsarolásával, viselkedésével folyamatosan manipulálja gyermekét.
  • Saját családjában élő gyermekétől is azt várja el, hogy bármikor álljon rendelkezésére, ha nem így történik, akkor megsértődik .
  • Nem igazán képes arra, hogy meghallgassa gyermeke gondjait, inkább panaszládaként használja a körülötte élőket.

Mit tegyünk, ha észleljük a jeleket?

Gondoljuk át , hogy vajon  mi az amit gyerekkorunkban nem kaptunk meg ? Vajon nem magamnak adom e a hiányok pótlására ?

  • Figyeljünk arra, hogy gyermekünk gyermek maradhasson, támogassuk kezdeményezéseit.
  • Tanuljunk meg nemet mondani és keressünk magunknak elfoglaltságot, hobbit.
  • Tanuljunk empátiát és gyakoroljuk ezt gyermekünkkel, családtagjainkkal szemben .

ÜVEGHEGY SZÜLŐ

Bizonyára minden szülő érzi néha , hogy jobban tudja szeretni gyermekét, amikor az már elaludt vagy távol van tőle. Ha  viszont csak távollétében tudunk szeretettel gondolni gyermekünkre, tekintsünk magunkba: vajon tudunk-e mélyen szeretni ?

Az üveghegy szülő kötelességtudó, teszi a dolgát, de gondoskodásra csak fizikai síkon képes. Elérhetetlen és megközelíthetetlen. Érzelmi értelemben is. Az időt csak a gyermek mellett tölti és nem vele. Képtelen melegséget, szeretetet adni, mivel eredeti családját is hideg távolságtartó kapcsolatok jellemezték, maga sem kapott elfogadó szeretetet. Fél az intimitástól közelségtől.

Elvárja a gyermekétől, hogy egyre önállóbb legyen, mindent oldjon meg valahogy. Emellett gyakran elutasítja a gyermek kezdeményezéseit. Érzékelteti szavakkal is, hogy az érzelmek fölösleges dolgok , szégyellnivalók, a gyengédség pedig gyengeség.

Az  üveghegy szülő gyermekének párkapcsolata

A szeretethiány nyomot hagy a gyermeken és felnőttként ezt próbálja pótolni. Az alárendelt helyzetben élők gyakran üveghegy szülő mellett nőttek fel.

Felnőttként a szeretet legapróbb  morzsáit is túlzottan viszonozzák, mert vágynak az elfogadásra a figyelemre . Rettegnek az elhagyatástól és ragaszkodnak párjukhoz . A gyengédségre vágyik, de közben képtelen azt fogadni, mert zakatol benne a parancs: Ne gyere hozzám túl közel.

Kerülik a mély  érzelmi kötődést a partnerükkel szemben. A személyes kommunikációval is gondjaik vannak. Felnőttként maga sem tud mély szeretetet adni, valódi intimitást megélni, de egy életen át sóvárog érte.

AGRESSZOR  SZÜLŐ

Gyermeke /szerinte/ nem megfelelő viselkedésére verbális vagy fizikai agresszióval reagál. Cinikus leértékelő, megalázó  megnyilvánulásai vannak.

Ha a gyermeket baj éri a segítés helyett őt hibáztatja. Mások előtt is leszidja, támogatás helyett kioktatja. Agresszív viselkedésének oka a szülői bizonytalansága, feszültségeit a gyereken vezeti le. A bántalmazással gyakran önbizalomhiányát ellensúlyozza, agresszióval akarja kimutatni a fölényét.

Mi jellemzi a  gyerekeket ?

A bántalmazásokat elszenvedett gyerekek nehezen látják magukat értékesnek, szerethetőnek. Az őszinte érzelmeket vagy dicséretet hihetetlennek tartják. Csökkent értékűnek érzik magukat és nem hiszik, hogy bárki is szeretni tudná őket. A gyerek lelkében állandó a nyugtalanság, haragot érez mind a bántalmazó, mind az őt megvédeni nem tudó szülő ellen. Bizalmatlanok, állandó szorongással tekintenek a világra, hiszen azokra sem számíthatnak, akiknek szeretniük kellene őket.

BÁTORÍTÓ  SZÜLŐ

Az elég jó, bátorító szülő biztonságot nyújt, ugyanakkor teret is ad. Engedi, hogy a gyermek megismerhesse és gyakorolhassa  a képességeit és bűntudat nélkül kilépjen a világba .

Úgy válhatunk hatékonyabb szülővé, ha a gyermekünk születésétől fogva törekszünk a legjobban figyelni rá, szinte belehelyezkedni a lelkébe .

A bátorító szülő arra biztatja gyermekét , hogy természetességgel fejezze ki érzelmeit , élje meg a szeretetet, az örömöt, a dühöt, a haragot . A gyermeke így tudja aztán felnőttkorban is megélni az érzelmeit, megteremteni az intimitást, anélkül, hogy attól tartana kiadja magát.

A szülő érzelmi támogatása esetén még a félénkebb gyerekek is képesek bátrabbá válni és hatékonyabban viselkedni, ha ehhez támogatást kapnak, azáltal, hogy a szülők biztatják és dicsérik őt , előre látják hol lesz a gyerek problémája és megpróbálnak ezen segíteni.

A bátorító szülő hiteles is : életével cselekedeteivel példát is mutat a gyermeknek, másokkal is empatikusan bánik.

Kutatások sora igazolja, hogy jobban fejlődnek azok a gyerekek, akik az önállóság  mellett érzelmi támogatást, bátorítást kapnak a szüleiktől.

A szülői biztatás, dicséret a gyerek döntéseinek támogatása a problémamegoldó készséget fejleszti, ill. hatással van tanulmányi eredményeire .

Az elég jó szülő megtanítja gyermekének a kudarcok elviselését, mert tudja, hogy az életben sokszor sok minden nem úgy sikerül ahogy elképzeljük. A kudarctűrő képességnek pedig jó hasznát veszik majd a nehézségek esetén.

A kudarc frusztráló, de az  a gyerek, aki enélkül nő fel, nem lesz képes arra, hogy kiharcolja magának mindazt, amire az életben szüksége lehet. A frusztráció tehát szükséges rossz , de azzal segíthetünk gyermekünknek, ha hagyjuk , hogy néha csalódjon, mert így fel tudja mérni és elfogadni képessége határait.


Forrás: L. STIPKOVITS ERIKA: SZERETETTEL SEBEZVE című könyve alapján összefoglalta Szentmihályi Judit

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

De Ki Vagyok Én?

Valamikor 2016 őszén … Ülök a meetingen és nem értem. Nem értem őket, nem értem, amit beszélnek.

És nem értem magamat sem, hogy mit nem értek, hiszen egész életemben multinacionális környezetben dolgoztam. És nem az angolról van szó, hiszen jómagam is sokszor kapom magam azon, hogy hamarabb jönnek az angol kifejezések a számra, mint azok magyar megfelelői. Pedig istenemre, nem flancolok ezzel. Eddig persze (most már bevallom) fura szemmel néztem azokra, akik pl. kéthavi külföldön élés után már ’törték a magyart’ és angol szavakat tűzdeltek a beszédükbe, majd mondogatták, hogy ’őőő, hogy is van ez magyarul?’. Mára már kicsit megbocsátóbb vagyok ezzel, mióta magamon is tapasztalom, hogy basszuskulcs, tényleg van olyan, hogy hamarabb ugrik be az angol szó, mint a magyar. Kevésbé lennék ettől ’magyarabb’ avagy éppen ’jobb avagy rosszabb’? Nem hinném.

Szóval az angol tudásomra nem foghatom, hogy mi is bennem ez a merő értetlenség. Hogy hiába hallom, de nem értem. Pontosabban értem, csak nem szeretem azt, amit hallok. Nem tetszik az, amit mondanak. Még pontosabban: egy egészen kicsi énemnek tetszik az, amit mondanak, de a nagyobbik részem ellenkezik. A nagyobbik részem nem ért egyet.

A nagyobbik részem már azt érzi, hogy ez színjáték. És én már nem akarok ebben a darabban részt venni. Nem akarok, mert ahhoz, hogy részt vegyek, olyasmit kéne csinálnom, ami nem vagyok. Vagy csak nagyon kis részben vagyok én.

Na de akkor ki vagyok én?

Mert hogy eddig én itt főszereplő voltam. Azt éreztem, hogy teljes energiával, teljes lelkesedéssel és sikeresen végzem a munkámat. És más is így gondolja.

Ám azon a meetingen azt éreztem, hogy csak részben vagyok én már idevaló. Hogy már nem tudok teljes énemmel, teljes lelkesedésemmel, teljes energiámmal itt lenni. És ezek nélkül sikeres sem tudok lenni. Hogy nekem már ’viselkednem kell’, hogy már ’el kell játszanom valamit’, ami piszkosul nem esik jól. Mert valaki olyannak kell lennem, aki nem vagyok.

Na de akkor ki vagyok én?

Eddig a pontig nem voltak ilyen gondjaim. Az egyik legígéretesebb fiatal (35 év alatti) női vezetők közé tartoztam a vállalatnál. Teljesítmény értékeléseimben olyanok hangzottak el: hogy ’sosem az elvártat hozza, hanem annál sokkal többet. A kiválót’.; vagy, hogy ’Elképesztő potenciál lakik benne, minden készség megvan benne ahhoz, hogy igazgatói szintű feladatokat is ellásson’.

És azon a meetingen ülve mégis azt érzem, hogy mindez csak egy ’kéreg’ rajtam. Hogy viselek valamit, ami nem illik hozzám. Már nem passzol úgy, ahogy korábban passzolt. Kilógok belőle, túl szűk és én végtelenül utálom ezt az érzést. Frusztrál, mert nem értem, hogy mi zajlik. Frusztrál, mert azt érzem, hogy ahhoz, hogy megint ’passzoljanak’ a dolgok, valamit fixálni kell bennem.

Te jó ég, elromlottam!
Valami rohadtul elromlott bennem. De mi?!

Nézem és hallgatom a meetingen ülőket és mintha egy üvegfalon keresztül nézném őket. Azokat a kollégákat, akiket amúgy nagyra becsülök és szeretek velük együtt dolgozni. Most is őket látom az asztalnál. De valami mégis más.

Én vagyok más.
Miattam van ott az az üvegfal és nem miattuk. Én akarom, hogy ott legyen az üvegfal és nem ők.
Érzem, hogy feszülök belülről. És ez a feszülés most más. Nem a szokásos ’munkaizgalom’, amikor ’meg akarok oldani valamit’ érzet. Hanem inkább úgy feszülök, mint amikor a napégett bőr hámlani kezd. A régi bőr már szűk, felszakadozik, mert alatta nő az új bőr. Az új bőr viszont érzékeny még, hiszen nagyon vékony, megérez mindent, ami éri. És mégis, ezt a folyamatot már nem lehet megállítani: az új bőr utat tör magának. Eltaszítja magától a régit, sürgeti ő maga is az elválást. Hadd peregjen, hadd menjen a régi! És jöjjön az új! Az új bőröm az, aki feszül a meetingeken. Aki még nem látszik ki teljesen, de már ott van. Érlelődik és felszínre akar jönni.

Új bőr – új én. Mondhatnám.

Na de akkor ki vagyok én?

Valami bennem van, ami ki akar jönni. Ki akar törni. Érvényesülni akar. Akarja, hogy lássam, hogy lássák. Akar engem. És én is akarom.

Valami, ami mindig is ott volt. Talán használtam már eddig is, talán nem – ebben bizonytalan vagyok. Abban vagyok biztos csak, hogy most, éppen most, nem használom. És tulajdonképpen jó ideje nem használom már. Nem használom azt, ami bennem van. Nem használom ezt az erőt.
Az erőmet.
A tehetségemet.
A potenciálomat.

Nem élem meg mindazt, ami vagyok és aki vagyok.

És ez feszít. Nagyon-nagyon feszít.
Most kap értelmet az, amit már korábban is jeleztek nekem: hatalmas potenciál van bennem. Lehetnék ez, vagy az, akár amaz is. Csak épp nem leszek. Telik az idő, és én nem leszek igazgató. Meg nem leszek más sem. És fene tudja, hogy mi kellene nekem ahhoz, hogy az legyek, amit ŐK szeretnének bennem látni.

Mert a helyzet az, hogy magamban már egyre inkább valami mást látok.
Valaki mást látok.
És az a valaki már egy ideje nem igazgató akar lenni. Vagy nem olyan igazgató akar lenni, akit ők akarnak. Az ő útjuk, már nem az enyém. Amit ŐK akarnak, azt nem ÉN akarom.

A feszülés érzet csak akkor hagy alább, amikor az új bőrömet kezdem figyelmesen vizsgálni. Amikor óvatosan tapogatni kezdem, amikor végig gondolom, hogy mi is vezetett addig, hogy új bőröm kezdjen nőni. Leégtem egy párszor? Le ám 😊 Mert én a déli napsütésben is mentem napozni, meg akkor is, amikor felhők borították az eget, akkor is, amikor esett és fújt, és akkor is, amikor nem akartam már napozni – pedig belül valami már erősen tiltakozott. Valahol legbelül éreztem, hogy ez így nem jó, ez így nem helyes: védtelen bőrrel nem mehet az ember lánya napozni! Ezt nem fogom büntetlenül megúszni, az tuti…

Én most a napozás analógiát használom, de érzem, hogy Te mégis pontosan tudod, hogy miről beszélek. Pontosan érted, mert ismerős Neked az az érzés, amikor van benned valami érzet, fene tudja mi, nem is biztos, hogy adtál neki nevet – meg nem is nagyon veszed figyelembe, ha jelez. De mégis: érzet szintjén jelen van. És jelez, hogy ez így nem jó. Nem oké. Csak épp Te nem figyelsz rá. És ezt most lehet, hogy elég sz@r is olvasni. Nem mindig kellemes érzés, amikor szembesülünk a magunk süketségével vagy vakságával. Könnyen lehet, hogy most sem történik meg és fogod magad, aztán becsukod ezt az oldalt, mondván, hogy ez rád nem vonatkozik. És én nem neheztelek rád, majd érzed, ha másként kell döntened. Ám ha mégis tovább olvasol, akkor figyelj.

Figyelj, mert speciel, én elég nehezen vettem észre, hogy a feszülés, amit érzek, a jel.

A jel, hogy valami kezdődik. Hogy valami változik.
Hogy valaki változik.

Hogy ÉN változom.

Átváltozom. Vagy épp megérkezem ahhoz, aki mindig is voltam.
Ez, ugye, nézőpont kérdése. Mindannyiunknak más lehet a jel. De legtöbbször egy érzet, egy hang az, ami valami olyasmit mond „ez nem én vagyok”.

Na de akkor ki vagyok én?

Hosszú utazás kezdődött el azon a meetingen. Ezt csak a mából, 2019-ből, visszanézve tudom. Ahogy azt is, hogy ez az utazás még tart akkor is, ha már az elmúlt években elég messzire jutottam.

Messzire jutottam: önmagamban. A magamba való figyeléssel végre megértettem azt, hogy miről szólok én, hogy ki vagyok én? Hogy mik fontosak számomra, hogy mi számomra az érték? Hogy végre megértettem, hogy nem attól lesz nekem jobb, ha megállás nélkül tolom a láthatatlan szekeremet, hanem ha megállok és eldöntöm, hogy melyik szekeret is akarom tolni. Mert ha megtalálom, megépítem a saját szekeremet, amit önfeledten és teljes energiával tolok, akkor az a szekér messzire fog menni – és messzire visz engem is. Ráadásul pont oda, ahová szeretnék menni. Nagy különbség!

Magammal összekapcsolódni, az öntudatosságomat növelni, meglátni és megérteni önnön magam – na ez, minden változás alapja.

Ha már értem magam, hogy ki vagyok és miért vagyok, akkor könnyű meghatározni, merre van az irány és mi a cél. Amikor a belsőm életre kel, akkor már egyértelmű, hogy mit kell tennem. Hogy hová kell lépnem. Akkor már nincsenek kérdőjelek, feszengések azzal kapcsolatban, hogy ’miért csinálom’, hogy ’minek vagyok itt’, hogy ’ki vagyok én’ – hanem pont azért csinálok valamit, mert TUDOM, hogy miért vagyok itt és TUDOM, merre tartok és TUDOM, hogy mi a célom, hiszen tudom KI is vagyok.

Szóval az helyzet az, hogy mostanra úgy gondolom (és igen, angolul fogom ezt most mondani…), hogy ’when the BEING comes alive, the DOING thrives’ – Amikor életre kell a lényed, aki igazán TE vagy, akkor éred el a legnagyobb hatásfokodat, akkor érhetsz el a legtöbbet – mindazt, aki TE vagy, amiért TE vagy.

És mielőtt azt gondolnád, hogy ezzel itt az én utam vége, mert boldog vagyok, hogy megértettem mi lakozik bennem és most már örömmel tartok a saját irányomba, a saját céljaim felé, akkor mondom, hogy ez az út nem ért még véget. Őszintén szólva nem is tudom, hogy valaha véget ér-e, vagy valaha véget KELL, hogy érjen. Amit én érzek, hogy ’vedlés’ azóta is van 😊 Hogy időről-időre megjelenik a most már ismerős ’feszülés’ érzet, amikor tudom, hogy valami új készülődik, valami olyan kerül felszínre, ami eddig nem volt még a felszínen. Persze ne gondolod, hogy minden második hónapban valami ’új értelmet nyer az életem’ – nem mindig történik transzformáció, de alakulás, változás, az igen. Amikor új színárnyalatot nyer a bőröd, legyen az akár új vagy a régi, mert olyan ingerek érik, amitől változik. A különbség most már az, hogy sokkal többet látok és élek meg ebből a folyamatból és jó érzés látnom magam az új bőrömben. Jó érzés tudni, hogy a potenciálom, a belső erőm nyer teret magának.

És hogy ki vagyok én?

Az az ember, aki támogat egy másik olyan embert, aki hasonló cipőben jár. Aki épp most még ’feszeng’, mert legbelül azt érzi, hogy valami nem oké. Hogy nem akar már ott lenni, vagy azt csinálni, amit épp most csinál. De még maga sem tudja, hogy mit kellene tennie, de az a feszítő érzés már marja. Már nem tudja tovább tűrni. Már változtatna rajta. Már mindent megtenne azért, hogy végre megint ’nyugta’ legyen. Mert már azok az emberek ’sem elég jók’, akikkel korábban jól kijött, akiket amúgy meg bír. Már azt érzi, hogy belefáradt a mindennapos színházba. Amikor már csak egy vágya van:

Megtudni, hogy ki vagyok én.

Én ebben segítelek. A magam módján mindig is ez tettem: másokat támogattam. Csak még nem tudatosan. Csak még nem szakképzetten. Csak még nem hivatásszerűen.

Ma már tudatosan teszem, a ’hivatalos’ szakmai tudást is magam mellé szegődtettem az utamra. Mertem bízni abban, hogy nem vagyok egyedül azzal a hitemmel, hogy minden emberben ott van a saját maga potenciálja. Amit vagy használ, vagy pont nem. Ha már használja a benne rejlő erőt, akkor elérheti a számára ideális életet, jelentsen az bármit is. Ha a saját potenciája kiaknázatlan marad, akkor utoléri az aggasztó érzet: „ez nem én vagyok, de ki vagyok én?”

És lőn, valóban nem vagyok egyedül a világban, aki hiszi, hogy az emberi potenciál felszínre hozható. Egy nemzetközi coaching metodika alapszik rá és én örömmel a szívemben váltam Certified Human Potential Coach-csá, azaz Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach. Mára (egyedüliként Magyarországon) a metodika segítségével láthatóvá tehetem a láthatatlant: megnézheted Te magad is, hogy hogyan is állsz a potenciálod kiaknázásával. Itt vagyok, ha azt érzed, hogy végre tudni akarod, mi és ki lakik benned.

Itt tudsz egy díjmentes coaching időpontot kérni, ahol megteszed az első lépésed magad felé.

Ha érdekel a potenciálodat felmérő teszt, azt itt jelezheted és küldök információt.