Blog

Évértékelő – avagy milyen év volt 2022?

2022. december 27-ét írunk. Ez a negyedik teljes évem, mint coach-vállalkozó. Hihetetlen, hogy röpül az idő! 2018. decemberében, amikor az első bizonytalan lépéseimet megtettem, mint ’újszülött’ vállalkozó, nem is sejtettem, hogy mi mindenre leszek túl 2022. decemberére 😊 Az eddigi élményeimről, tapasztalataimról eddig is mindig beszámoltam Neked év végével – és úgy látom, hogy most sem lesz ez másként 😊 (Ha van kedved, olvasd el a korábbi évértékelőimet is: 2019, 2020, 2021)

Az év végi áttekintés amolyan, ’bevált gyakorlattá’ vált számomra – több szempontból is hasznomra válik ránézni, hogy milyen út van mögöttem. Hiszen van megtett út mögöttem, ezt is jó ilyenkor nyomatékosítani saját magamban – ez is egy tanulás nekem, mert gyakran csak arra fókuszálok, ami előttem van, és/vagy amit meg kell oldanom és így nem érzékelem a saját haladásomat, mert vissza sem nézek az útra, amin hol kisebb, hol meg elég öles léptekkel haladok. De haladok. Folyamatosan.

Most, hogy visszanézek, hogy hogyan is indult a 2022. évem, azt veszem észre, hogy ’teljes gázzal’. Már január 6-tól kezdve teli naptárral kezdtem az évnek, minden napra jutott coaching, workshop vagy konferencia. Elképesztő dinamikával rajtolt el ez az év, a naptáram szerint április 20-a volt január 6-a óta az első olyan munkanapom, amikor nem volt egyetlen coaching alkalom vagy workshop beiktatva. Pedig azokban a hónapokban azért történt ez-az a nagyvilágban…

Én és érzelmek

2022. végre újból ígéretesen indult, kikecmeregni látszódtunk a pandémia ilyen-olyan hatásaiból, egyének és szervezetek is kezdték felvenni a régi-új menetrendet. Én is bizakodóan tekintettem a 2022. évre, hiszem az első 6 hónapra, azaz június végéig pontosan tudtam, hogy mit is fogok csinálni. Büszke is voltam, hogy félévre előre látom a tervezett munkáimat, vállalkozóként ezt tudni mondani, nekem nagy eredmény (és nagy előzetes munka is) volt.

Különösen, hogy mind 2020. és 2021. arról szólt, hogy március legelején ’beütött a krach’ (pandémiás lezárások, home office, online tanulás, teljes leállás, többszörös újratervezés…), úgyhogy már egyfajta extra figyelemmel voltam idén február vége felé, hogy na, vajon most mit hoz a március? Az a március, ami korábban szólhatott a születésnapokról, mert úgy adódott, hogy az öcsémmel szinte egy napon születtünk, csak 5 év eltéréssel. Én március 5-én, ő meg március 6-án. Ez a két dátum viszont 2020-től kezdve inkább a ’maradj otthon’ és a ’koronavírus’ dátuma mindenkinek – nekünk meg 2020. óta ’fura születésnapi ajándék’.

Szóval idén, február végén már figyeltem, ám ez alkalommal nem is kellett március elejéig sem ’várni’, hiszen február 24. ismét egy olyan dátum lett, ami nagyon sokunknak belevésődött a fejébe. Meg a szívébe is.

A háborúról szóló első hírek érzelmi sokkal jártak számomra. Hirtelen ’nem is fogtam fel’, hogy mi történik, hogy EZ TÉNYLEG történik, ráadásul a ’szomszédban’. Persze, tudom, hogy vannak olyanok, akik szerint ebben pont semmi meglepetés nincs – én ezt a részért nem kívánom most ide behozni.

Az érzelmeim minden rációt felülírva öntöttek el. Az első pár napban képtelen voltam bármit is tenni a saját érzelmeim áradata ellen. Úgy éreztem, hogy ’gyomorszájba rúgtak’, hogy fekszem a földön és tehetetlen vagyok. Pedig már épp kezdett minden jobbra fordulni! Már épp kezdett a világ a ’régi’ lenni’! És erre tessék – jön egy háború…

Jobb híján hagytam magam sodorni az árral, a bizonytalansággal, a kétségbe eséssel, a félelemmel – mert volt ott minden. Annyira minden, hogy mintha ’fantom emlékeim’ is lettek volna a háborúról – fantom, hiszen én magam nem éltem meg háborút korábban.

Ám a nagyszüleim igen. Bennem pedig minden, még gyerekként hallott történet hirtelen ’élesedett’ és ’valóság’ lett. ’Valóság lett’, az orosz katonákról szóló történet, ami Papa mesélt, hogy ’jöttek és elvittek mindent’, hogy a ’kislányok és a kisfiúk is elbújtak’, hogy ’inkább odaadták maguktól mindazt, ami kamrában volt, hogy nyugtuk lehessen’, hogy ’pár szót inkább megtanultak oroszul is, mint: vigyétek; nincs itt semmi/senki más; tej, tehén, tea ’. Emlékszem, hogy Papa a Szabad Föld újság margójára kunkori farkú kismalacot rajzolt, meg egy katonát puskával, aki elvitte a kismalacot.
Az utolsót.

Furán éles ’emlékek’ sora tört rám akkortájt, nagyon nehezemre esett elkülöníteni a saját érzéseimet ezektől az ’idegen’ és mégis sajátként megélt érzésektől.

És milyen érdekes (?!), hogy pont ekkor, pont ebben az állapotomban úgy kaptam segítséget, hogy még nem is kértem! Az egyik legmélyebben becsült, tisztelt és szeretett Coach-Tanárom írt egy levelet nekem és pár embertársunknak, hogy a kialakult helyzetben ő szupervíziót ajánl fel nekünk. Hadd idézzem sorait szó szerint, mert nekem már maga a felhívás és lehetőség fáklyaként lobbant fel az érzelemeim hullámzó tengerén: „Mélyen hiszem azt, hogy ami most körülöttünk történik, végérvényesen nem lehet tőlünk független. Nem tud nem hatni azokra a mélyen magunkban cipelt fájdalmakra, amik a korábbi háborúk, szenvedések lenyomatai, és amelyeket a családunkon és a felnövésünkön keresztül direktben mi is érzékeltünk.

Azt hiszem, mindannyian tesszük a dolgunkat, ki hogyan tudja. Számomra az egyik feladat az, hogy teremtsünk együtt segítők olyan tereket, ahol mi magunk teret adhatunk annak, ami bennünk történik – hogy minél többet integrálhassunk a múltban meg nem integrált dolgokból. Ezáltal segítve azt, hogy minél inkább válaszokat, es ne reakciókat tudjunk adni a körülöttünk folyó eseményekre, engedjük be, de ne vesszünk el annak borzalmában, ami történik, es ezáltal segítve az ügyfeleinket is ugyanebben a tanulási és integrálási folyamatban.

Amire hívlak Titeket: kéthetente másfél óra csoportos ‘szupervízió’, vagy meg inkább közös tér, ahol hallhatjuk a saját es egymás hangját. Ezáltal növelve az együttérzés képességét magunkban, és ezáltal erővé es cselekvőképességé alakítva a fájdalom rétegeit.”

Így vehette kezdetét egy csodálatos utazás 8 további embertársammal együtt, ahol szó szerint együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt adtunk hálát (és én azóta is teszem) annak, aminek éppen lehetet. Felemelő érzés rájönni, hogy MINDIG van miért hálásnak lenni – és megélni a hála és a szeretet érzetét a legszörnyűbb időszakokban nem csak holmi romkom és gej brazil szappanoperában lehet, hanem a földi mindennapokban is.

Innen újfent hálát mondok Tanáromnak és Csoporttársaimnak, akikkel akkor közös egységet alkothattunk és egymás legmélyebb bizalmi szövetségeseivé válhattunk!

Nekem ez a lehetőség, ez a közös munka életmentő öv volt. Amit utánam dobtak, amikor épp fuldokolni kezdtem. Nem tudom eléggé megköszönni, de mindenképp meg akarom próbálni mégis eléggé megköszönni! 😊

Abban az időszakban született ez a ’vers’ is bennem:

Lapulok lankadatlan és léhán,
Csak a csönd csücsörít énrám.

Színes szája szívemet szorítja,
Mégis mosolya a szeretet hídja.

Sejtelmesen serkennek sejtjeim-
Békére, boldogságra bátorítva tetteim.

Tudod te tiltott titkaidat?!

Néz nevetőn és nincstelen – a szemembe
Végre végigsuhan a végtelen – a lelkembe’.

Van Kiút.
Van Remény.
Van Szeretet.

Prüszköli hangosan tele a szobát,
míg velem meg csak egyre forog a világ.

Forog, hiszen ez a dolga.
Bár ez most mindenki világa volna!

Lám, már nem lapulok lankadatlan és léhán,
Inkább teszem a dolgom ezen a sakktáblán.

Szívemmel szólítom a szíveket –
Tegyék meg ők is lépéseiket!

Mert
van
Kiút.

És
van
Remény.

Amíg
van
Szeretet.

… Így telt hát az első pár hónapja az évnek a ’színpad mögött’, míg mások talán ebből mit sem vettek észre. És ez jól is van így – az érzelmeinket megélni jó és szükséges is, de ezt nem kell szükségszerűen mindenki előtt is tenni, vagy mindenki más tudtára is hozni.

A belső egyensúly épp ettől belső egyensúly, hogy nem kívül történik – csak épp kívülről is látszódik. Az is, ha van és az is, ha nincs.

2022-ben újratanultam megbirkózni a nehéz érzetekkel, újra megtanultam megélni azokat úgy, hogy képes legyek ismét talpra állni és működni tovább – hogy másoknak is ezt tovább adhassam.

És ez így is lett 😊

2022 számokban

Tudom, mindig vannak olyanok is, akiket a száraz számok, a tények jobban érdekelnek. És nem először vallom be Nektek, hogy a számok engem is érdekelnek 😊 Lássuk hát mi minden történt 2022-ben:

  • 223 coaching találkozó, ami
  • 314 coaching óra
  • 150 óra marketing szolgáltatás
  • 96 workshop óra
  • 212 ember, akivel együtt dolgoztam idén
  • 50% nő és 50 % férfi arány a coachingban
  • 92%-os volt a munkanapjaim kihasználtsága, azaz kb.
  • 220 napján az évnek volt vagy coaching ülés vagy workshop, meet-up
  • +10-kal nőtt a nettó árbevételem a megnövekedett adózás mellett
  • 60-40% az arány az új és visszatérő ügyfelek aránya

Közösségi média és honlap:

  • 369 189 volt a posztjaim megtekintése a LinkedIn-en, ami összesen 4866 like-ot jelent a 115 db posztra, amit készítettem (mindez egyébként 150 ezerrel több összmegtekintés és 1686-tal több like mint 2021-ben)
  • Top 5 LinkedIn posztjaim voltak:
  • A honlapomat 2022-ben 29.47%-kal több egyéni látogató látogatta meg 2021-hez képest, ami összesen 9989 megtekintést hozott idén.
  • A Facebook-on 38 015 embert értek el a posztjaim idén organikusan (azaz nem fizetett hirdetésen keresztül).
  • Az Instagramra idén nem futotta az energiámból – ott nem csináltam semmit 😊.

További eredmények:

Íme a szokásos infografika is:

VadAgnes.Coach - Évértékelő 2022
VadAgnes.Coach – Évértékelő 2022

Legnehezebb időszak

A 2022-es év is jócskán tartogatott megoldandó helyzeteket, időnként komoly nehézségeket. Nekem a szeptember-október időszak volt talán a legnehezebb. A legnehezebb, mert addigra ’ért be’ az összes korábbi esemény és halmozottan kezdtem érezni a hatását a pandémiának, a háborúnak és a KATA adózás és rezsi megváltozásának hatásait. Mint magánembert is megcincált ez az időszak, nehéz volt megbirkózni a megnövekedett árakkal a boltokban meg az energiaszámlák is máshogy kezdtek kinézni, mint eddig. Ezzel párhuzamosan, mint vállalkozó is kihívásokkal szembesültem az adózás hirtelen megváltozása, a gazdaság, a szervezeti döntési folyamatok lelassulása kapcsán.

Büszke vagyok arra, hogy a KATA megváltozását jól vettem, mint vállalkozó és hogy kivétel nélkül minden addigi ügyfelem folytatta velem a közös munkát a megváltozott körülmények mellett is! Hálás vagyok, hogy olyan ügyfelekkel dolgozom, akiknek a közös munka közös érték is!

És amíg augusztusban el tudtam azt mondani már, minden eddigi legjobb évemet fogom majd zárni, addig meg egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok csinálni 2023-ban… Emlékszem, akkortájt az volt az érzetem, hogy a ’fű sem nő’ – és eltelik a szeptember, az október is úgy, hogy nem látom, hogy mit fogok csinálni 2023. januárjában. És ez merőben más volt, mint korábban.

Rémisztő volt.

Rémisztő volt, hogy ennyire elbizonytalanodott a helyzet – még akkor sem éreztem ilyen nagyfokú bizonytalanságot, amikor belevágtam a vállalkozói létbe. Pedig akkor sem tudtam, hogy mit fogok csinálni pár hónap múlva.

Hogy mi mégis a különbség a két helyzet közt?

Az, hogy az elmúlt 2 év hazai és világszintű eseményei olyan gyökeres változásokat indítottak el, melyek ellehetetlenítik a (legtöbb) gazdaság egészséges működését. És ezek mind most ’érnek be’ – mostanra tetőződnek. Ha engem kérdezel, szerintem nem értük el még a gazdasági mélypontpontot itthon…

Szóval az a két hónap kimerítő volt. Elfáradtam. Az immunrendszerem is elfáradhatott, mert újból Covidos is lettem, ami minden korábbinál jobban megviselt. Mikor azt hittem, már épp felépülök, akkor meg kiderült, hogy egy szövődmény további 6 hétre kivon még a forgalomból. Heveny fülgyulladásom lett, ami fittyet hányt az antibiotikumra és minden egyéb kezelésre, cserébe elképesztő módon fájt a fülem. Bármilyen fájdalomcsillapító csak max. 3 órára tudta tompítani az éles fájdalmat. Még éjjel is felébresztett a rám törő fájdalom és fel kellett kelnem és fájdalomcsillapítót bevenni, hogy újra el tudjak aludni.

Nem voltam jó bőrben és semmi nem használt. Amikor már egy egész konzorcium azon töprengett, hogy mi tartja fent a gyulladást a fülemben és mitől immunis mindenféle terápiára, akkor jutottam arra, hogy lehet, ez egy kérdés magam felé is: vajon mit nem hallok meg? Mi az, ami nem tudok, vagy nem akarok meghallani?

Ezek voltak azok a pillanatok, amikor magamnak, hangosan ki tudtam mondani dolgokat – többek közt azt, hogy félek. Soha ennyire nem féltem még a jövőtől, mint akkor. Félek a létbizonytalanságtól, hogy tönkremegyünk és zátonyra futunk. Ilyen létbizonytalanságot én korábban még nem éreztem.

Szóval dolgom volt a félelmemmel – és ehhez kértem és kaptam is profi segítséget én is. Egy coaching folyamatban. Hétről-hétre dolgoztuk meg és át az érzéseimet és Gábor coach segítségével bontogattam magam, mint a hagyma rétegeit. Rég elavult hiedelemeket tártunk fel, amit vagy kidobhattam, mert már nem támogatott, vagy újra fogalmaztam, ami már helytállóbb és pontosabb tudott lenni.

A coaching munka mellett elkezdtem tanulni is, ekkor kezdtem el a Pennsylvania University Pozitív Pszichológia kurzusát – elképesztő jó dolgot tettem ezzel magammal 😊 Megtanultam formálni a saját belső monológomat korábban nem ismert módszerekkel és hasznos praktikákat is kaptam, amivel a pozitív irányba úgy állíthatom magam, hogy közben nem tagadom el a nehézségeket sem. Ezt mindig fontosnak tartottam, és örültem, hogy most további technikákat is elsajátítok és gyakorolhatom magamon is.

Így evickéltem át ezen a két hónapon és november végére azon kaptam magam, hogy lassan, de bizonyosan újra formálódik a jövőképem. Hogy lassan, de biztosan tér vissza a hitem, a belső erőm, hogy 2023-ban is tudom tovább haladni. Már nem gyötörtem annyit magam, hogy mi is lesz, meg hogyan is lesz, sokkal inkább a jelenre kezdtem el fókuszálni, hogy éppen most mit tehetek?

Így történt, hogy újra élesztettem olyan kapcsolódásokat, amik valamiért pihenőpályán voltak, vagy ’időhiány miatt’ elporolódtak, bár nekem fontosak voltak és így történt, hogy kiléptem olyan kapcsolódásokból, ami nem támogatott.

Jobban jelen lenni, hogy megláthassam a lehetőségeimet – ez lett a mottóm és talán ennek is köszönhetem, hogy így is lett. Így nyílt szemem az Inner Development Goals kezdeményezésre is, melyről itt olvashatsz bővebben és melynek magyarországi hubjának elindítását és vezetését vállaltam magamra.

Összegzés

2022. is rally volt a javából. Én sokszor voltam lent és fent, miközben nagyon vágytam a „biztonságos”-ra. Közben megint rájöttem, hogy ez amúgy tőlem lesz biztonságos 😊 Amikor én azt érzem, hogy meg tudok birkózni helyzetekkel, akkor lesz a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb helyzet is ’biztonságos’ – nem a helyzet változik azzá, én változok hozzá. Én leszek és vagyok képes.

Most, 2022. december 27-én már jobban látok előre. Már tudom újra, hogy teszem majd a dolgom – legyen az bármi is. Most talán nem az út a fontos, sokkal inkább a hit az ön- és énerőben, saját magamban. Mostanában azt lehetett megtanulni nagyon jól, hogy csak a változás állandó, hogy tervezni mit sem ér, ha nem tervezzük azt újra.

Meg újra.
Aztán megint újra.

Mert az út is lépésekből tevődik össze. Ezért fontos a jelenben lenni és CSAK a következő lépésünket jól megtervezni ÉS meglépni azt.

Onnan meg a következőt.

Aztán a következőt.

Persze, az fontos, hogy hová tartunk – de én azt már egy ideje tudom: az emberek figyelmének a felhívása az önismeret fontosságára és az emberi képességeik fejlesztése, amivel a saját legjobb életüket hozhatják létre.

Hogy mindenki képes legyen ’CSAK ’ a következő lépésre.
Aztán a következőre…

… mert így éljük túl.

… mert így élhetjük meg az életet.

… mert ez a nagybetűs Élet.

Szóval kedves 2022., én köszönöm, hogy megint sokat tanítottál és így köszönthetem 2023-at: kíváncsisággal és teljes jelenléttel!

Vad Ágnes Coach
Blog

Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 2. rész

Ígértem a 2021-es évem értékelőjének a folytatását (itt az 1. rész) – azt, hogy a számok mögé engedlek Téged is. Mert egy dolog a számok tükrén nézni az eredményeinket, a világot és saját magunkat és egy nagyon másik tükör az, amikor az érzéseinken keresztül is kapcsolatot teremtünk ugyanezekkel.

Vad Ágnes Coach
Vad Ágnes Coach

Ami engem illet, én ’nem tartom magam a számok emberének’ – ám jól megtanultam ez eddig élt életem során, hogy mitől fontos és hogyan segít az, ha mégis készségszinten elsajátítom ’a számok nyelvét’ is. Ami eleinte piszok nehezen ment. Szó szerint elhasaltam matematikából és statisztikából is a főiskolai évem alatt. Akkoriban fel nem foghattam, hogy minek tanulni ilyesmit egy marketing szakos közgazdásznak és a felsülést követő mérgemben (hiszen korábban sosem fordult elő velem, hogy megbuktam…) porrá rugdostam az iskolai folyosó műanyag lambériáját.

Bezony… akkoriban a düh és frusztráció kezelésem is viszonylag kezdetlegesnek számított.

Aztán miután kitomboltam magam, bekopogtattam a titkárságra, jelentkeztem a pótvizsgákra és egyben színt vallottam a rongálásról is – a Titkárnő sokat látott szeme egyik mondanivalómra sem rebbent meg túlzottan, csak a szokásos egy csekk helyett, amit a pótvizsgadíj miatt adott, még kaptam egy másikat csekket is – csak az egy üres csekk volt. A Titkárnő nyitva hagyta nekem a lehetőséget, hogy mennyit vagyok hajlandó az okozott káromért fizetni, nem tartott monológot, nem oktatott ki, csak ’hagyott’ engem.

Akkor is azt éreztem, amit most gondolok, hogy komoly tanítói vénával megáldott egy ember volt ez a Titkárnő – ösztönösen megérezhette, hogy tomboló véremre ráküldeni bármiféle korlátozást, kioktatást vagy fenyítést csak olaj lett volna a tűzre. Megnyilvánulásán keresztül bizalmat is kaptam tőle, amivel azt sugallta felém, hogy a kirohanásom ellenére ő mégis hiszi, hogy talán ’helyén van a szívem és az eszem is’.

Ez a belém vetett bizalom azóta többszörösen meghálálta magát, mert ezek után fogtam magam és magántanárhoz jártam az ominózus tantárgyakból és komolyan vettem a tanulást, majd sikeresen levizsgáztam mindkét tantárgyból. Ezzel úgy pótoltam az elbukott szemesztert, hogy közben nem lettem évvesztes. Sőt, mindenek végén még ötösre is államvizsgáztam – és mindeközben még a műanyag lambéria is ’meggyógyult’.

Hogy mindez hogy is jön egy évértékelőbe?

Úgy, hogy a 2021-es év is lehetett volna simán ’olaj a tűzre’, hiszen a 2020-ban kialakult helyzet messze nem tűnt fényesnek és érzésben fel-felidézte bennem a ’megbuktam’ hangulatot. Ezúttal ugyan nem rongáltam már meg semmit, hanem a keletkező energiát inkább a ’folytonos mozgásba’ tettem, mert az éreztem, hogy teljesen és sokáig leállni, siratni magamat a sarokban most nem lesz jó megoldás és sokkal jobban járhatok, ha mozgásban maradok (ezzel együtt fontosnak tartottam már akkor is, hogy ne tagadjam, fojtsam el a fájdalmas érzéseket sem, úgyhogy volt, hogy sírtam, amikor az volt épp soron bennem…).

Emberi kapcsolatok: Alkotás!

Mondják, hogy a történelem ismétli önmagát – úgy tűnik, hogy ez nálam is így lehet, mert 2020-ban ismét volt valaki, aki bizalmat szavazott nekem és azóta, a bizalomból fakadó energia tovább gyümölcsözik.

Köszönöm Székely Viola, hogy akkor, azon a 2020-as márciusi napon is volt kedved felhívni és beszélgetni – nekem az a nap és az a beszélgetés meghatározó fontosságúvá vált 2021-ben is😊

Ezen telefonhívás után együtt alakítottuk ki a CoronEXIT online vezetőfejlesztő programunkat 2020. májusára, mely a vezetőket kívánta támogatni a krízisből való kilábalásban, hogy addig ismeretlen körülmények mellett, mint a pandémia, is csúcsteljesítményt hozhassanak ki magukból. A Program érezhetően és láthatóan is sok vezető és sok cég érdeklődését is felkeltette, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk és több munkánk is kialakult ennek kapcsán – ezzel együtt rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ’túl korán’ kínáltunk megoldást, mert sok vállalat csak nagyon lassan volt képes érdemben reagálni az aktuális helyzetre.

Cserébe Violával addigra kialakult egy erős kapcsolat, amiben a saját erősségeinkre támaszkodva alkothatunk egy nagyon erős kohéziót, amiből azóta is ömlenek a jobbnál jobb dolgok 😊. Akik ismernek bennünket személyesen is, gyakran megjegyzik, hogy milyen érdekes, hogy mi egy csapatban ilyen jól dolgozunk, mert ránézésre nagyon különbözőek vagyunk.

És van ebben a megállapításban igazság. Tényleg különbözőek vagyunk – Viola a komoly, logikus és megfontolt, ráció mentén gondolkodó mérnök, én meg a kimeríthetetlen ötlet- és víziógyáros, a szabad és olykor határokat feszegető (értsd: néha önfejű, ám kedves), intuitív és humanitárius ember.

Amiben mi ketten viszont biztosan egyezünk, az az értékrend. Mindkettőnknek fontos az EMBER, mindkettőnk gondolkodását és hozzáállását meghatározza az, hogy ’jobbá akarjuk tenni a világot úgy, hogy ebben az embert támogatjuk’. Tiszteljük egymás erősségeit és hagyjuk egymást kibontakozni. Persze, vannak vitáink és rosszul elsülő megjegyzéseink is. Az értékrendünk azonban ebben is közös: nem bántjuk a másikat, ám ha ez mégis megtörténik, akkor teljes szívből igyekszünk azt megbeszélni és rendbe hozni a kapcsolódást.

Workshop 2.0 – Játékosságal!

És mindez remekül működik a mindennapokban, a gyakorlati szinten is! A CoronEXIT programunk így tudott 2021-ben átalakulni és kibontakozni immáron egy olyan Programmá, mely nemcsak a vezetőket, hanem a csapattagokat is bevonja. 2021-ben debütált a Komoly Játék – azaz a Játékos workshop. Komolyan.

Nem kevesebbet tűztünk ki zászlónkra, mint hogy a közösen megálmodott csapatépítő rendezvényeinkkel és workshopjainkkal

–       a Covid alatt tartaléklángra került munkatüzet felélesztjük

–       szemléletmód váltást indítunk

–       a megszokott és megkopott viselkedést felfrissítjük

–       a korábbi rutinból kizökkentve új cselekvésre és kapcsolódásra hívjuk a munkatársakat

Mindezt tesszük fő eszközünkkel, a játékkal. Hiszen a játék örömforrás, boldogsággal emlékszünk vissza gyermekkorunkra, ahol mindennap játszhattunk. A rendezvényeinken az építőkockák adta örömöt hívjuk újra életre, mert a LEGO® SERIOUS PLAY® módszertanon keresztül a felnőttkorban is visszavarázsolható az örömteli játékélmény.  

Gondosan és szisztematikusan felépített élménydús workshopjaink az innovatív problémamegoldást célozzák a design thinking módszertan integrálásával, így az emberi kapcsolatok megerősítésével a növekedési szemlélet is a vállalati kultúra részévé válhat.

És talán Te is sejted, hogy minderre mekkora szükség van! Hálás vagyok, hogy 2021-ben több szervezet felismerte mindezt és tenni is kívánt érte! A 2021-es évben megtartott játékos workshopjaink segítették a létező rejtett erőforrásokat és értékeket kiaknázni, hogy azok rövid időn belül az egyéni felelősségvállalásokká válhassanak és növekedhessen a bizalmi szint és az együttműködés dinamikája!

Büszkék vagyunk a Morgan Advanced Materials vállalattal való közös együttműködésünkre is, helyettem most beszéljenek Kriston Gábor ügyvezető szavai – képre kattintva olvasható lesz a teljes visszajelzés.

Szellemi felfrissülés és mentorálás

A workshopok mellett voltak olyan szervezetek is, akik szervezett előadás-program keretében támogatták egy kis szellemi felfrissüléssel a sokezerfős csapatukat – ilyen a Groupama Énidők programja is, melyben nagy örömmel vettem részt. Köszönöm @Kiss-Kovács Edina, hogy megálmodtad ezt a programot és hogy én is hozzájárulhattam a Csapat szellemi frissüléséhez! 😊

No alt text provided for this image

2021. volt az az év is, amikor reagáltam arra az igényre is, ami érkezett felém és ami ’túlmutatott’ a coachingon. Cégvezetők mentorálást vállaltam. A jelenleg is folyó munka miatt, mely titoktartással is jár együtt, nem nevezem meg az érintett cégvezetőket, ám annyit mindenképp szeretnék elmondani, hogy ez a típusú együttműködés egy egészen új dimenziót nyitott számomra és minden eddigi, gazdasági, vállalati vezetői és marketing területeken szerzett szakemberségemet is meghívja. Nagyon élvezem ezeket a szoros együttműködéseket, mert én magam is tovább fejlődöm ezeken keresztül is!

Vagyis mi az, ami nincs azon az infografikán?

Az első részben az infografika a 2021-es vállalkozói évem ’számszerűsített’ részét mutatta meg, ám elég sok minden van, amit nem lehet számszerűsíteni, ám nekem mindez értékes. Az ügyfeleimmel való közös munkában érték és az ügyfeleimmel való közös munkák is erről szólnak:

–       aktív odafigyelés önmagunkra és a világunkra a tudatosság növelése érdekében: coaching folyamatok

–       emberi kapcsolatok és a bizalom előtérbe helyezése – workshopok és szakmai együttműködések

–       tanulási vágy és kontroll növelése, fejlesztése – sok olvasás: mert olvasni jó!

–       sok visszajelzés, és ha szükséges, iránymutatás, közös elemzés és akcióterv készítés: mentorálási folyamatok

–       a saját életünk megélése – privát szférában is harmóniára törekvés

És bizony, szó mi szó, meglehetősen elfáradtam 2021. decemberére. Alig vártam már, hogy kitehessen a ’szabadság miatt zárva’ táblát, mert a fizikai állapotom kimerültséget jelzett. Én pedig erre nagyon hallgatok, mióta ’kétlábon kihordtam’ egy tartós érzelmi és testi kimerülést, közismertebb nevén, kiégést. És bár újévkor nem szoktam megfogadni semmit, mert nem vagyok egy ’fogadkozós fajta’ (inkább megtenni szeretem, mint megfogadni), amikor azon az éjszakán 2014-ben a kimerültségem pánikrohamba torkollott, na akkor mégis megfogadtam magamnak, hogy sokkal jobban figyelek magamra és testem jelzéseire! És ehhez bizony tartom is magam!

Köszönöm 2021-nek, hogy segített komolyan tanulni és lehetővé tette, hogy a zajlás közepette a magammal való törődés is helyet kaphasson – mert pont így vagyok készen 2022-re és tovább! 😊

És hálás vagyok Neked is kedves Olvasóm, hogy eddig is velem tartottál, köszönöm a figyelmedet és munkádat is – folytassuk együtt idén is, jó? 😊

Üdvözöllek szeretettel:

Ági

www.vadagnes.coach #vadagnes #coaching

2021 VadAgnes.Coach infografika
Blog

Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 1. rész

2021. december 29-e van, hamarosan vége az évnek! Mindig is felemás érzetekkel voltam az év vége iránt, mert ’zárni és búcsúzni’ nem annyira szeretek, sokkal inkább ’örülni és előre nézni’- fajtának vallom magam (ugyanakkor irtózom a kategorizálástól is :D).

Emiatt a kettősség miatt (ami egy visszatérő érzet az életem több területén is), igyekszem az év végét IS magamra szabni. Mindig így teszek, amikor valamivel nem vagyok elsőre és teljesen kibékülve (volt egy időszakom, amikor azt hittem, hogy ettől leszek valaki, hogy ’nem hagyom magam csak úgy’ és akkor mutatom meg a magam ‘nagyságát’, ha csípőből kritika-tüzet indítok mindenre, ami szembejön velem – ez elég szélsőséges értelmezése a magunk értékeinek fitogtatására, ezt ma már sejtem 😊).

Az év végét tehát egyszerre kezelem zárásként és nyitásként, ami lényegében a folytonosságot eredményezi bennem – hiszen mi a fenének kéne bármit is lezárni azért, mert eltelt 365 nap?! A munkahelyeken megszokott és rövid távú célok esetén hasznos is tud lenni, ha értjük, hogy mi minden történt abban a naptári évben. Fontos lehet tudni, hogy miből mennyit értünk el, hogy megláthassuk a változást, hiszen gyakran a változás mértéke sugallja a lényeget.

Ám a valódi eredményességünk, a valódi hasznunk és értékünk túlmutat 365 napon. És túlmutat mindenféle hasznos, ugyanakkor gyakran sablonos mérőszámon is.

Nekem biztosan túlmutat, mert coach-vállalkozóként már nem üzleti célokról és eredményekről beszélek kizárólag, hanem a saját magam életcéljának alakulásáról, amiben 365 nap pusztán egy következő állomás és semmiképp sem a ’vége’ bárminek is (ennek a gondolatmenetnek a mellékhatása az is, hogy emiatt nem hiszek és élek az újévi fogadalmakkal sem – számomra minden nap lehet valaminek a kezdete, nem kell ehhez január 1-et írni 😊).

Ezért talán kissé rendhagyó ez a mostani beszámolóm is – mert az itt leírtak majd egyszerre mutatják be, hogy ’számtanilag’ mit tudok elmondani az elmúlt 365 napról (amit történetesen 2021-ként jellemez a Gergely-naptár), és betekintést ad az aktuális érzet-halmazomba az életcéljaimat tekintve.

A ’klasszikus’ értelemben hadd kezdjem a számszerű tényekkel – ezeket foglaltam Neked össze az infografikán. Ugye milyen jól néz ki? 😊 Nagyon ügyes vagyok az adatok szép tálalásában, jól megtanultam a vállalati évek során, hogy ez milyen fontossággal bír.

Másoknak.

Nekem ennél már akkor is bonyolultabb volt a képlet – mert mindig szerettem és nagyon érdekelt a számok ’mögé’ is nézni. Ha mindezt most Te is olvasod, akkor szerintem ebben Te is hasonlóan vélekedsz .)

No alt text provided for this image

A csatolt infografika értelmében mindenképpen kijelenthető az, hogy eddigi, vállalkozói évem legjobbját zárom ÚGY, hogy több, szépen prezentált fenti számom pirosan alacsonyabb a tavalyinál (pirossal jeleztük anno a ’dashboardokon’ a legnagyobb lefelé mutató eltéréseket az előző évhez képest).

Ja, hogy ezt Te nem látod az ábrából?

Nem hát, mert ott nem mutatom – hanem leírom a ’számok mögé’, úgyhogy olvass figyelmesen [és örülj, hogy aki csak a képet nézi, az mennyire fals értelmezést visz majd el, míg Te látod az EGÉSZ képet. Hogy ez kárörvendés? Majd eldöntöd, engem most ez annyira nem izgat 😊]:

Szóval képzeld el, hogy:

–       tavalyhoz képest mintegy felére esett vissza a LinkedIn posztjaim megtekintési száma, idén ’csak’ 210 ezer a tavalyi félmillióhoz képest. Pedig a posztjaim mennyisége kb. ugyanannyi és vélhetően a minőségük sem lett ennyivel ótvarabb 😊 Önbizalomhiányosabb pillanataimban képes vagyok persze magamat vádolni és pocskondiázni is, ám józanabb perceimben simán kimondom, hogy ezen bizony nem múlik ’semmi – de legalábbis biztos, hogy a ’minden’ nem ezen múlik! Persze, az sem lenne teljesen fair, ha mindezt a változást úgy állítanám be, hogy ’változott a LI algoritmus’ (amúgy tényleg), vagy hogy ’nagy a zaj’ (amúgy ez is igaz). Szerintem ez a helyzet is egy többtényezős dolog, amiből én is kivettem a részem például azzal, hogy már nem a LinkedInre tettem fel a ’mindent’, azaz nem ’pusztultam bele’, hogy minden 3. nap biztosan posztoljak és nem estem kétségbe sem, amikor egy-egy posztom ’csak’ 3 ezres nézettséget produkált (hiszen tavaly az átlag 5-6 ezer volt!). Őszintén szólva, a tavalyi számaimnak most örülök igazán, mert az sugallja, hogy sikerült az alapjait megteremteni annak a kommunikációnak, ami már ’viszi magát’ és kellő gondozással (ami azért fontos!) folytatja a ’termelést’ és a nap végén mégis 2,5-szeres bevétel-növekményhez (!) segít úgy, hogy abszolút LI számokban ez nem látszik. Bizarr, mi? 😊

Mindezzel együtt azt is ideteszem, hogy 365 nap múlva megint más, a 2020-as évhez jobban közelítő, avagy épp azt meghaladó számokról tervezek majd beszélni. Hogy miért? Mert ez a folytonosság 😊 A kialakult énmárkám gondos törődést igényel és mert amúgy is van egy versengő szellemem, aminek ez a fajta kihívás épp a fogára való 😊 Magamnak szeretek lenni a magam referencia vonala – nem másokhoz hasonlítgatom magam (legalábbis ma nem, mert a józanabb énem ír éppen :D).

–       A honlap látogatottságom is hasonlóan meredeken zuhant idén, ennek viszont nagyon prózai oka van, ráadásul megint kettő és nem is egy. Az első oka, hogy egy korábbi villámcsapás miatt cserélt modem miatt nem férek jól hozzá a honlapomhoz és így pl. nem tudok posztokat feltölteni; a második ok, hogy mindennek nem jártam a végére… nem hiába mondom, hogy halogatni nem jó dolog 😀

Igazság szerint ez a két érték az, ami 2020-ról 2021-re nem nőtt, mert a következő számom

–       a ’coaching óra’, az bizony szép emelkedést mutat évről évre és az idei év sem kivétel! Mondanám, hogy szerencsére, de ez nem a szerencsén múlott… rajtam sokkal jobban, komolyan megdolgoztam azért, hogy ezt mondhassam. Érdekes látni azt is, ahogy a nemek aránya szépen kiegyenlítődött, tavaly még inkább a női ügyfelem voltak többen, idén már több folyamatban tudtam férfiakkal is együtt dolgozni!

Azt is itt mondom el, hogy azt első két évemben pont ezt akartam elérni, pont ide tartottam, hogy ezt el tudjam mondani mostanra: minden hétre van munkám és meg tudok élni a coachingból! Újfent mondom: ez nem a vége semminek, ám egy nagyon fontos állomás, amiről nagyon jó megemlékezni és nagyon jó ezen a nyomvonalon továbbmenni és tenni érte. És Érted – hiszen mindebben Te is benne vagy, ráadásul nyakig! 😊 Azért, mert figyelsz rám, olvasol tőlem, találkozol velem, együtt dolgozol velem, együtt örülünk és olyan is van, hogy barátok leszünk idővel 😊 KÖSZÖNLEK!

–       a pro-bono coaching/mentoring arány is növekményt mutat – ami valószínűleg csak nekem fontos, mert nekem azt jelenti, hogy idén is sikerült az emberi, humánus oldalamat is megélni ebben az üzleties világban is (korábban, a vállalati szféra utolsó éveiben már nagyon hiányoztam magamnak :)). Csodás emberekkel volt alkalmam együtt dolgozni – büszke vagyok rájuk, hogy mertek támogatást kérni!

Elérkeztünk ahhoz a számhoz, amiről egyértelművé teszi (másoknak :D), hogy milyen évet is zárok – ez a bevétel. Ez a szám 2,5-szeresére nőtt a tavalyi számhoz képest – és a valaha volt legjobb bevételem! Ez hatalmas eredmény nekem és legfőként azért, mert ez egy cél következménye volt! A cél az volt, hogy tudatos és szorgalmas munkával, apró lépések sorozatával mindennap tegyek azért, hogy elmondhassam: emberül élek egy olyan világban, aminek részese és alakítója is vagyok a Dolgommal. A Dolgom pedig az, hogy a coaching eszközén keresztül támogassam mindazokat is, akik hatással akarnak lenni ugyanerre a világra a saját életükön és Dolgukon keresztül. (Tudom-tudom, ez hosszú is, túl magasztos is és lehet, hogy a Nagyi nem érti – de amondó vagyok, hogy ne becsüljük ennyire le a Nagyikat sem, jó? :))

Szóval kijelentem, hogy többről szól nekem ez az év, mint erről a számról. Mert ez az évem (is), a harmóniáról szól, ami az életcélom. Nekem a harmónia azt jelenti, hogy olyan életet élek, amiben a szakmaiság és a saját mivoltom körülbelüli egyensúlyi állapotban lehet. Körülbelüli, hiszen állandó egyensúly nem létezik.

A képesség létezik, ami lehetővé teszi, hogy a ’kibillenéseket’ korrigálni tudja az ember – és ez a képesség fejleszthető. Nekem ezt a képességet fejlesztette tovább az idei év is – és ezért sincs vége ennek csak azért, mert hamarosan egy újabb naptári évet kezdünk. 

Meg talán ezért sincs még vége ennek a beszámolónak sem, szóval folytatás következik – amiben írok még a kiemelt társaimról és projektjeimről is😊

Bon voyage 2021! 💫

#VadAgnes #Coaching

Vad Ágnes Coach
Blog

Vállalkozóként 2020-ban – avagy az első 2 évem vállalkozóként

2020. december vége van. Pontosan 2 éve vagyok főállású coach és vállalkozó is egyben. Ezt megelőzően 18 évig a multinacionális világban dolgoztam a marketing területén, 10 évig regionális vezetői pozíciókban is (a váltásomról itt írok).

Ezekhez a számokhoz képest smafu is lehetne ez a 2 év vállalkozóként – ám nekem nem az. Különösen, hogy bő 15 évig fennhangon mondogattam magamnak és alkalmanként mindenki másnak is, hogy ’én bizony soha nem leszek vállalkozó!’.  

Honnan is ered ez a magabiztosnak tűnő meggyőződés?

Íme az akkori (és bántóan arrogáns) 5 fő gondolatmenetem:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?
  2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
  3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
  4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!
  5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Ehhez képest most zárom a 2. teljes évemet vállalkozóként. Hogy hogyan jutottam el idáig és mi is történt velem azóta? Mindezekről rendszeresen írok, a korábbi bejegyzéseimet itt találod.

Most arra gondoltam, hogy a fenti, éveken keresztül hurcolt gondolataim formálódásáról írok Neked. Könnyű lenne azt mondani, hogy mind megszűnt, felszívódott, teljesen átfordult. Könnyű lenne, ám nem fedné a valóságot. Ha valamit mostanra még tisztábban látok, mint ezelőtt 2 évvel, akkor az az, hogy a dolgok nem csak fehérek vagy feketék: azaz egy dolog nem csak könnyű, vagy nem csak nehéz lehet. Van úgy, hogy akár mindkettő is igaz rá.

Most hogyan látom a fenti pontokat? Hát így:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?

Vállalkozni tényleg nem életbiztosítás. Nincs garantálva a következő perc, óra, ahogy a következő nap sem. És soha nem is volt – még akkor sem, amikor alkalmazott voltam. Ez önmagában egy tévhit, hogy valami azért biztos, mert épp most ’van’. Az, hogy ’van munkám’, ez nem garancia mindenre. A garancia én magam vagyok magamnak.

Vállalkozóként még jobban megtanulok magamra IS számítani és magamban hinni is. Újraformálhatom azt is magamban, hogy a ’munka az munka, nem baj, ha kicsit sz@r, vagy hogy nem érzem jól magam, hiszen jön a pénz és akkor kibírom’. Túrót!

Más dolog kitartónak lenni és más tétlenül ülni abban, ami már nem jó nekem. Nem azzal csinálok jót magammal, ha fog-összeszorítva, némán tűröm azt, ami rám már ártóan hat. Ahogy az sem az igazi, ha hirtelen felindulásból, meggondolatlanul ugrok az üres medencébe. De ezt senki sem kéri tőlem – én miért kérném ezt magamtól? Korábban a jó fizuért is éveket tanultam és szorgalmasan dolgoztam. Azaz vállalkozónak sem csak születni lehet, hanem belenőni, megtanulni is… Biztos meg amúgyis csak leginkább az lehet, ami már megtörtént.

És az, hogy mi történik meg, az meg MA dől. Így nyer értelmet a dalszöveg:
Ma van a Holnap Tegnapja…

2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!

Fél 6 van, amikor ezeket a sorokat írom. Ma hamar kivetett az ágy, pedig éppen most aludhatnék hosszabban is. Talán nem alszom jól? De, az év legtöbb napján tök jól alszom. Ami nagy szó nekem, mert alkalmazottként tényleg sok éjszakát álmatlanul töltöttem és csak felszínesen sikerült aludnom. Jól sejted, nyilván nem csak a munka miatt nem aludtam. Volt más is, ami ébren tartott (megírtam ezeket is).

Ehhez képest az elmúlt két évemben sokkal jobban alszom, mint az elmúlt éveimben. Szerintem azért, mert az ébren töltött óráimban azt csinálom, amit én ’hasznosnak és értelmesnek’ tartok, amit szívesen és jól is csinálok, ami rajtam kívül másnak is értékes annyira, hogy pénzt is ad érte. Megtanultam, hogy mélyen felelősséget vállalni egyszerre megy nekem jól és nehezen is. Hogy amikor azt hiszem, hogy vállalom a felelősséget, kiderülhet, hogy amúgy nem is…ahogy az is, hogy másokért gyakran túlzottan is vállani akarom a felelősséget…

Hogy minden napom ilyen békésen rózsaszín? Ilyen kiegyensúlyozott? Hogy mindez egyik napról a másikra történt, amint vállalkozó lettem? Neeeem 😊 De sok napom ilyen volt ebben az évben is és ez örömmel tölt el.

És van, hogy simán csak ’negatív’ vagyok, amikor meg nem ilyen napom van.
Na bumm. Ilyen is vagyok 😊

3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!

Az nem változott bennem, hogy a ’kiskapuzást’, ’svindlerkedést’, a kizárólag a ’kijátszásra’ való törekvést taszítónak élem meg még ma is, szóval én magam az ’arany középutat’ célzom meg: kreatív és leleményes is vagyok, ezzel együtt törvénytisztelő is. Van, hogy ennek a kettőnek a mezsgyéje szűkös és van, hogy nincs is mezsgye. Ilyen helyzetekben én bizony a megérzéseimre hallgatok. Ha valamit nem érzek a saját normám szerint etikusnak és helyesnek, akkor azt nem teszem meg. És ettől még vállalkozó vagyok én is 😊

4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!

Igen, sok a rizikó faktor a vállalkozóságban. Kiszámíthatatlan az egész. Ezért lett fontos az, hogy én magam kiszámítható legyek. Magamnak. Hogy nagyon pontosan tudjam, hogy mit várhatok el magamtól a ’jó időkben’ (milyen vagyok, amikor jól mennek a dolgaim: netán eltunyulok, vagy pont ’szárnyakat ad’ egy-egy sikerélmény?) és mit várhatok el magamtól a ’háborús időkben’ (hogyan reagálok az akadályokra, mit élek meg nehézségnek, hogyan reagálok egy szorított helyzetben?) Mire kimondhattam magamról, hogy főállású vállalkozó vagyok, sok ’önismereti órán’ is túl voltam (és nem mellesleg két éven keresztül tudatosan terveztem szakmailag és anyagilag is a vállalkozóvá válásomat). Hogy ’kész’ lettem-e magammal? Neeeem 😊

De ’elég készen vagyok’ még jobban megérteni magam és elindulni a saját utamon, hogy merjem látni magamat pont olyannak, amilyen vagyok (ami van, hogy sikerül és van, hogy még mindig nem)

5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Most is számít nekem a külső elismerés – is. Fontos, hogy mit mondanak a velem való munkáról az ügyfeleim, hogy mit lát mindebből a külvilág. De már nem csak ez a fontos. Már nem csak ez a mérvadó. A szakmai és egyéni sikerem az, amikor már magam is annak élem meg a magam eredményeit, ami hol könnyebben érkezik, hol meg, ha megfeszülök sem akar jönni – amikor már nem csak az számít, hogy mit írhatok a névjegykártyámra.

Eszmélek arra, hogy nem az vagyok, amit én mondok magamról. És az sem, amit mások mondanak rólam. Az vagyok, aki szeretnék lenni és amit már mások is kezdenek meglátni belőlem.

És ennek még mindig nincs vége 😊

2020 – A Legjobb Évem volt! Ja, nem is…

2020 magunk közt és finoman szólva is mozgalmas év volt. Többször is volt évközben, hogy úgy éreztem, mintha a nem létező a ’vállalkozói iskola általános első osztályából’ egyből a ’vállalkozói egyetemre’ kerültem volna és nem azért, mert ennyire géniusz vagyok, hanem mert a forgószél idesodort 😊 Így, december végén szummázva, örömteli büszkeséggel azért azt is elmondhatom, hogy lehet, hogy a szél sodort ide, ám sikerült megkapaszkodnom és gyökeret ereszteni a szikesnek tűnő talajban is.

De azt is elmondhatom, hogy ez a 365 nap igazán kipróbált engem. Nőként, Anyaként, Coachként, Vállalkozóként – Emberként is. Biztosan sokat fejlődtem sok tekintetben, meg megcselendzseltem saját határaimat és korlátaimat is, megfejlődtem a lelki magaslataimat – de mélységeimet is. A ’csodás magamra találások’ mellett bizony elkerülhetetlenül ott voltak (és vannak) a mélységes magamba zuhanások is.

Most, hogy írom ezeket a sorokat, azon töprengek, hogy hogyan is adjam át ennek az évnek a sutaságát, rendhagyó nagyszerűségét és feneketlen mélységét. Hogy hogyan mondjam el, hogy amíg az alapbeállítottságom optimista és idealista, addig van egy erős realista énem is, sőt, van egy nyavalygós, panaszkodós énem is. Meg még ezer másik arcom, hangulatom és érzésem… És amikor ezek mindannyian porondon vannak… na, az ám a cirkusz! És pontosan ez történt 2020-ban. Az előző beszámolómban írtam már a törvényhozatal okozta nehézségeimről, ahogy megírtam a ’karantén naplómat is’.

2020. második féléve egy cseppet sem volt kevésbé mozgalmas. Szerencsére több törvény módosításával továbbra is reflektorfényben érezhetem magam vállalkozóként is (pl. ’katás törvények’ vagy felnőttoktatási rendelkezések), és hála az első féléves ’kiképzésnek’, ezeket már egészen jól viselem (értsd: célzottan engedem ki a dühömet / csalódottságomat / szomorúságomat a szememen keresztül az arcomra – alias sírok. Régmódi, de nekem rendre bejön-, majd ezután már sokkal konstruktívabban állok a dolgokhoz).

2020. kora nyarától mintha kezdett volna ’visszatérni’ az élet és azt vettem észre, hogy ’pont ott folytatom’, ahol abbahagytam március idusán: coachinggal volt tele a naptáram. Én ekkor éreztem azt, hogy ’de jó, hogy már 2019-ben is vállalkozó voltam’, hiszen megtapasztalhattam milyen egy ’normális év normális üzletmenete’, hogy 2020-ban már az addigi eredményeimmel segíthetem magam tovább, hiszen nem a nulláról kellett átverekednem magam az akadályokon;
hogy minden nyilvános megmozdulásom;
egyéni és csoportos munkafolyamataim;
posztjaim, hirdetéseim, előadásaim, podcastjaim, tartalmaim most ’meghálálták’ magukat.

Hogy milyen jó, hogy nem ’satufékeztem’ márciusban, hanem tempót igazítottam, hogy a figyelmemet továbbra is azon tartottam: figyelni az utamat és csinálni tovább. Megköszönte magát a korábbi ’fog-összeszorítós’ kitartásom is, már tudtam magamról, hogy nem csak sírós, hanem szívós is vagyok.

Csodás szeptember

A nyári időszaktól kezdve a coaching mellett rendre kezdtek érkezni olyan felkérések, hogy segítsek a karrierváltásban;
vállalkozás indításban- vállalkozás fellendítésében;
személyes márkaépítésben;
online marketingben;
LinkedIN megjelenésben;
logótervezésben;
tartalomírásban;
online (remote) csapatépítésben…

.segítsek, mert ők azt látják, hogy nekem ez megy, hogy jó cégére vagyok önmagamnak, hogy hiteles vagyok.

Ezeket a felkéréseket csodás volt megtapasztalni és egyben elbizonytalanító is: hiszen én végig azt mondom magamról, hogy ’coach vagyok’ (igaz, nem rejtettem sosem el azt sem, hogy marketinges is), és most lám, többek mégis mást IS látnak bennem és másra IS szükségük van tőlem.

Mindez tette lehetővé, hogy 2020. szeptemberében olyan kiemelkedő hónapot zártam, amit soha azelőtt, még alkalmazott vezetőként sem. Akkor, szeptemberben, nyakig (nem csak coaching) munkában, ledöntöttem egy magamban felállított ’üvegplafont’ arról, hogy mire is vagyok képes… hogy mit is érek magamnak és másoknak is… Jó volt látni, ahogy az üvegplafonom szilánkjaira hullik. Jó volt meglátni, hogy pont egy ilyen évben, mint az idei, pont ennyi tapasztalattal (és tapasztalatlansággal), optimizmussal (és sírós szívóssággal) ezt IS meg tudom önmagam teremteni.

Az őszi, majd téli hónapok hasonló dinamikával és változatossággal teltek: nagyon klassz coachingfolyamatok mellett nagyon klassz marketing típusú munkákkal, csapatépítő tréningekkel telve. Eljátszottam a gondolattal is, hogy ha (!) az egész évem ilyen lett volna, mint ez a 2. félév, akkor minden bizonnyal a saját terveimet is messze túlszárnyalom. Pedig én aztán bátran tervezek! 😊 De aztán ezt elengedtem, hiszen a ’mi lett volna, ha’ dolgok nem visznek előre.

És hogy teljes legyen a kép, az év vége felé átestünk a koronavíruson is. És bár ’csak’ enyhébb tüneteink voltak, pár hétre kivett bennünket a ’forgalomból’ és lemerített energetikailag is. Rám leginkább mentálisan hatott rosszul, mert kiszámíthatatlan volt, hogy pont ránk hogyan is hat majd a vírus… szóval az aggódásom, a félelmeim el is hatalmasodtak rajtam egy időre. Meg aztán nem könnyű betegen más betegeket is ápolni, az ő jóllétüket is figyelni – engem legalábbis jól kimerített.

Úgyhogy olyan történt velem, ami kisiskolás korom óta nem: vártam az év végét.
Nagyon.
Türelmetlenül és visszaszámolva.
Már végre le akartam tenni a munkát és minden mást is, amit ez a 2020 hozott magával.

Egész egyszerűen elég volt.

Nem vitatom el, hogy remek dolgok IS történtek, hogy több esetemben javamra IS vált ez az egész kialakult helyzet, hogy bennem is alakult ki hála IS – de azt is KI AKAROM MONDANI, hogy PISZKOSUL ELFÁRADTAM és ELÉG volt már 2020 összes küzdelméből.

Tudom, hogy sok minden simán csak folytatódik 2021-ben is – nem várok csodára. Hatalmas változásokra, pálfordulásokra, hihetetlen eredményekre.

Ezt mind megkaptam 2020-ban is 😊

És megkaptam azt is, amire tavaly ilyenkor még csak vágytam: társakat az utamra. Igen, többen is vagytok (Székely ViolaCoronEXIT Leader és Csapatépítő Online Programok; Huszák Nikolett vezetőfejlesztés, Pintér Gábor és a Mind Mate Inspiration; Nagy Gábor és Németh László a Nautix), akikkel idén valami közösbe fogtunk, akikkel úgy döntöttünk, közös alkotásba kezdünk. Mert nagyon jó egyedül is alkotni, de együtt még jobb! Ezért is ragadott meg a mondás, hogy

Ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül. Ha messzire, akkor másokkal. És én messzire akarok menni…

Ám éppen most, kérem szépen, én pihenek. Telefon lenémítva, mellettem mákos bejgli, amit igen is meg fogok enni, a szobában a karácsonyfa mosolyog a sarokban. Kint fúj a szél, a macska idegesen szemléli az ablakból a korhadt diófán ügyködő harkályt, nekem rendezetlenül érkeznek a gondolatok a fejemből…

… és ez így most jó. Nem baj, hogy nem vagyok még tele tervekkel 2021-re, hogy vannak még szabad coaching helyeim januárra is, hogy továbbra sem tudok kovászt készíteni, hogy nem fogytam a karantén időkben, ’csak’ szinten tartottam a súlyomat egész évben; hogy nem tudok min. 3 oklevelet felmutatni az elmúlt 12 hónapból…

Nem baj.

Nem baj, mert szeretem azt látni, ami már mögöttem van és tetszik az is, ami még előttem áll.

A maga bizonytalanságával, kiforratlanságával, nehézségével.

Én, kérem, 2020-at ezennel lezárom!

2021 – Téged már kipihenve, nyitott szívvel és lélekkel várlak: hadd lássalak teljes pompádban!

Utóirat:

Tudom, hogy mindig van olyan Olvasóm is, aki a számok nyelvét jobban érti (és én is szeretem így is megnézni a dolgaimat). Az ő kedvükért is álljon itt ez az infografika az idei évemről.

VadAgnes.Coach - 2020 Infografika
VadAgnes.Coach – 2020 Infografika