Vad Ágnes Coach
Blog

Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 2. rész

Ígértem a 2021-es évem értékelőjének a folytatását (itt az 1. rész) – azt, hogy a számok mögé engedlek Téged is. Mert egy dolog a számok tükrén nézni az eredményeinket, a világot és saját magunkat és egy nagyon másik tükör az, amikor az érzéseinken keresztül is kapcsolatot teremtünk ugyanezekkel.

Vad Ágnes Coach
Vad Ágnes Coach

Ami engem illet, én ’nem tartom magam a számok emberének’ – ám jól megtanultam ez eddig élt életem során, hogy mitől fontos és hogyan segít az, ha mégis készségszinten elsajátítom ’a számok nyelvét’ is. Ami eleinte piszok nehezen ment. Szó szerint elhasaltam matematikából és statisztikából is a főiskolai évem alatt. Akkoriban fel nem foghattam, hogy minek tanulni ilyesmit egy marketing szakos közgazdásznak és a felsülést követő mérgemben (hiszen korábban sosem fordult elő velem, hogy megbuktam…) porrá rugdostam az iskolai folyosó műanyag lambériáját.

Bezony… akkoriban a düh és frusztráció kezelésem is viszonylag kezdetlegesnek számított.

Aztán miután kitomboltam magam, bekopogtattam a titkárságra, jelentkeztem a pótvizsgákra és egyben színt vallottam a rongálásról is – a Titkárnő sokat látott szeme egyik mondanivalómra sem rebbent meg túlzottan, csak a szokásos egy csekk helyett, amit a pótvizsgadíj miatt adott, még kaptam egy másikat csekket is – csak az egy üres csekk volt. A Titkárnő nyitva hagyta nekem a lehetőséget, hogy mennyit vagyok hajlandó az okozott káromért fizetni, nem tartott monológot, nem oktatott ki, csak ’hagyott’ engem.

Akkor is azt éreztem, amit most gondolok, hogy komoly tanítói vénával megáldott egy ember volt ez a Titkárnő – ösztönösen megérezhette, hogy tomboló véremre ráküldeni bármiféle korlátozást, kioktatást vagy fenyítést csak olaj lett volna a tűzre. Megnyilvánulásán keresztül bizalmat is kaptam tőle, amivel azt sugallta felém, hogy a kirohanásom ellenére ő mégis hiszi, hogy talán ’helyén van a szívem és az eszem is’.

Ez a belém vetett bizalom azóta többszörösen meghálálta magát, mert ezek után fogtam magam és magántanárhoz jártam az ominózus tantárgyakból és komolyan vettem a tanulást, majd sikeresen levizsgáztam mindkét tantárgyból. Ezzel úgy pótoltam az elbukott szemesztert, hogy közben nem lettem évvesztes. Sőt, mindenek végén még ötösre is államvizsgáztam – és mindeközben még a műanyag lambéria is ’meggyógyult’.

Hogy mindez hogy is jön egy évértékelőbe?

Úgy, hogy a 2021-es év is lehetett volna simán ’olaj a tűzre’, hiszen a 2020-ban kialakult helyzet messze nem tűnt fényesnek és érzésben fel-felidézte bennem a ’megbuktam’ hangulatot. Ezúttal ugyan nem rongáltam már meg semmit, hanem a keletkező energiát inkább a ’folytonos mozgásba’ tettem, mert az éreztem, hogy teljesen és sokáig leállni, siratni magamat a sarokban most nem lesz jó megoldás és sokkal jobban járhatok, ha mozgásban maradok (ezzel együtt fontosnak tartottam már akkor is, hogy ne tagadjam, fojtsam el a fájdalmas érzéseket sem, úgyhogy volt, hogy sírtam, amikor az volt épp soron bennem…).

Emberi kapcsolatok: Alkotás!

Mondják, hogy a történelem ismétli önmagát – úgy tűnik, hogy ez nálam is így lehet, mert 2020-ban ismét volt valaki, aki bizalmat szavazott nekem és azóta, a bizalomból fakadó energia tovább gyümölcsözik.

Köszönöm Székely Viola, hogy akkor, azon a 2020-as márciusi napon is volt kedved felhívni és beszélgetni – nekem az a nap és az a beszélgetés meghatározó fontosságúvá vált 2021-ben is😊

Ezen telefonhívás után együtt alakítottuk ki a CoronEXIT online vezetőfejlesztő programunkat 2020. májusára, mely a vezetőket kívánta támogatni a krízisből való kilábalásban, hogy addig ismeretlen körülmények mellett, mint a pandémia, is csúcsteljesítményt hozhassanak ki magukból. A Program érezhetően és láthatóan is sok vezető és sok cég érdeklődését is felkeltette, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk és több munkánk is kialakult ennek kapcsán – ezzel együtt rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ’túl korán’ kínáltunk megoldást, mert sok vállalat csak nagyon lassan volt képes érdemben reagálni az aktuális helyzetre.

Cserébe Violával addigra kialakult egy erős kapcsolat, amiben a saját erősségeinkre támaszkodva alkothatunk egy nagyon erős kohéziót, amiből azóta is ömlenek a jobbnál jobb dolgok 😊. Akik ismernek bennünket személyesen is, gyakran megjegyzik, hogy milyen érdekes, hogy mi egy csapatban ilyen jól dolgozunk, mert ránézésre nagyon különbözőek vagyunk.

És van ebben a megállapításban igazság. Tényleg különbözőek vagyunk – Viola a komoly, logikus és megfontolt, ráció mentén gondolkodó mérnök, én meg a kimeríthetetlen ötlet- és víziógyáros, a szabad és olykor határokat feszegető (értsd: néha önfejű, ám kedves), intuitív és humanitárius ember.

Amiben mi ketten viszont biztosan egyezünk, az az értékrend. Mindkettőnknek fontos az EMBER, mindkettőnk gondolkodását és hozzáállását meghatározza az, hogy ’jobbá akarjuk tenni a világot úgy, hogy ebben az embert támogatjuk’. Tiszteljük egymás erősségeit és hagyjuk egymást kibontakozni. Persze, vannak vitáink és rosszul elsülő megjegyzéseink is. Az értékrendünk azonban ebben is közös: nem bántjuk a másikat, ám ha ez mégis megtörténik, akkor teljes szívből igyekszünk azt megbeszélni és rendbe hozni a kapcsolódást.

Workshop 2.0 – Játékosságal!

És mindez remekül működik a mindennapokban, a gyakorlati szinten is! A CoronEXIT programunk így tudott 2021-ben átalakulni és kibontakozni immáron egy olyan Programmá, mely nemcsak a vezetőket, hanem a csapattagokat is bevonja. 2021-ben debütált a Komoly Játék – azaz a Játékos workshop. Komolyan.

Nem kevesebbet tűztünk ki zászlónkra, mint hogy a közösen megálmodott csapatépítő rendezvényeinkkel és workshopjainkkal

–       a Covid alatt tartaléklángra került munkatüzet felélesztjük

–       szemléletmód váltást indítunk

–       a megszokott és megkopott viselkedést felfrissítjük

–       a korábbi rutinból kizökkentve új cselekvésre és kapcsolódásra hívjuk a munkatársakat

Mindezt tesszük fő eszközünkkel, a játékkal. Hiszen a játék örömforrás, boldogsággal emlékszünk vissza gyermekkorunkra, ahol mindennap játszhattunk. A rendezvényeinken az építőkockák adta örömöt hívjuk újra életre, mert a LEGO® SERIOUS PLAY® módszertanon keresztül a felnőttkorban is visszavarázsolható az örömteli játékélmény.  

Gondosan és szisztematikusan felépített élménydús workshopjaink az innovatív problémamegoldást célozzák a design thinking módszertan integrálásával, így az emberi kapcsolatok megerősítésével a növekedési szemlélet is a vállalati kultúra részévé válhat.

És talán Te is sejted, hogy minderre mekkora szükség van! Hálás vagyok, hogy 2021-ben több szervezet felismerte mindezt és tenni is kívánt érte! A 2021-es évben megtartott játékos workshopjaink segítették a létező rejtett erőforrásokat és értékeket kiaknázni, hogy azok rövid időn belül az egyéni felelősségvállalásokká válhassanak és növekedhessen a bizalmi szint és az együttműködés dinamikája!

Büszkék vagyunk a Morgan Advanced Materials vállalattal való közös együttműködésünkre is, helyettem most beszéljenek Kriston Gábor ügyvezető szavai – képre kattintva olvasható lesz a teljes visszajelzés.

Szellemi felfrissülés és mentorálás

A workshopok mellett voltak olyan szervezetek is, akik szervezett előadás-program keretében támogatták egy kis szellemi felfrissüléssel a sokezerfős csapatukat – ilyen a Groupama Énidők programja is, melyben nagy örömmel vettem részt. Köszönöm @Kiss-Kovács Edina, hogy megálmodtad ezt a programot és hogy én is hozzájárulhattam a Csapat szellemi frissüléséhez! 😊

No alt text provided for this image

2021. volt az az év is, amikor reagáltam arra az igényre is, ami érkezett felém és ami ’túlmutatott’ a coachingon. Cégvezetők mentorálást vállaltam. A jelenleg is folyó munka miatt, mely titoktartással is jár együtt, nem nevezem meg az érintett cégvezetőket, ám annyit mindenképp szeretnék elmondani, hogy ez a típusú együttműködés egy egészen új dimenziót nyitott számomra és minden eddigi, gazdasági, vállalati vezetői és marketing területeken szerzett szakemberségemet is meghívja. Nagyon élvezem ezeket a szoros együttműködéseket, mert én magam is tovább fejlődöm ezeken keresztül is!

Vagyis mi az, ami nincs azon az infografikán?

Az első részben az infografika a 2021-es vállalkozói évem ’számszerűsített’ részét mutatta meg, ám elég sok minden van, amit nem lehet számszerűsíteni, ám nekem mindez értékes. Az ügyfeleimmel való közös munkában érték és az ügyfeleimmel való közös munkák is erről szólnak:

–       aktív odafigyelés önmagunkra és a világunkra a tudatosság növelése érdekében: coaching folyamatok

–       emberi kapcsolatok és a bizalom előtérbe helyezése – workshopok és szakmai együttműködések

–       tanulási vágy és kontroll növelése, fejlesztése – sok olvasás: mert olvasni jó!

–       sok visszajelzés, és ha szükséges, iránymutatás, közös elemzés és akcióterv készítés: mentorálási folyamatok

–       a saját életünk megélése – privát szférában is harmóniára törekvés

És bizony, szó mi szó, meglehetősen elfáradtam 2021. decemberére. Alig vártam már, hogy kitehessen a ’szabadság miatt zárva’ táblát, mert a fizikai állapotom kimerültséget jelzett. Én pedig erre nagyon hallgatok, mióta ’kétlábon kihordtam’ egy tartós érzelmi és testi kimerülést, közismertebb nevén, kiégést. És bár újévkor nem szoktam megfogadni semmit, mert nem vagyok egy ’fogadkozós fajta’ (inkább megtenni szeretem, mint megfogadni), amikor azon az éjszakán 2014-ben a kimerültségem pánikrohamba torkollott, na akkor mégis megfogadtam magamnak, hogy sokkal jobban figyelek magamra és testem jelzéseire! És ehhez bizony tartom is magam!

Köszönöm 2021-nek, hogy segített komolyan tanulni és lehetővé tette, hogy a zajlás közepette a magammal való törődés is helyet kaphasson – mert pont így vagyok készen 2022-re és tovább! 😊

És hálás vagyok Neked is kedves Olvasóm, hogy eddig is velem tartottál, köszönöm a figyelmedet és munkádat is – folytassuk együtt idén is, jó? 😊

Üdvözöllek szeretettel:

Ági

www.vadagnes.coach #vadagnes #coaching

2021 VadAgnes.Coach infografika
Blog

Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 1. rész

2021. december 29-e van, hamarosan vége az évnek! Mindig is felemás érzetekkel voltam az év vége iránt, mert ’zárni és búcsúzni’ nem annyira szeretek, sokkal inkább ’örülni és előre nézni’- fajtának vallom magam (ugyanakkor irtózom a kategorizálástól is :D).

Emiatt a kettősség miatt (ami egy visszatérő érzet az életem több területén is), igyekszem az év végét IS magamra szabni. Mindig így teszek, amikor valamivel nem vagyok elsőre és teljesen kibékülve (volt egy időszakom, amikor azt hittem, hogy ettől leszek valaki, hogy ’nem hagyom magam csak úgy’ és akkor mutatom meg a magam ‘nagyságát’, ha csípőből kritika-tüzet indítok mindenre, ami szembejön velem – ez elég szélsőséges értelmezése a magunk értékeinek fitogtatására, ezt ma már sejtem 😊).

Az év végét tehát egyszerre kezelem zárásként és nyitásként, ami lényegében a folytonosságot eredményezi bennem – hiszen mi a fenének kéne bármit is lezárni azért, mert eltelt 365 nap?! A munkahelyeken megszokott és rövid távú célok esetén hasznos is tud lenni, ha értjük, hogy mi minden történt abban a naptári évben. Fontos lehet tudni, hogy miből mennyit értünk el, hogy megláthassuk a változást, hiszen gyakran a változás mértéke sugallja a lényeget.

Ám a valódi eredményességünk, a valódi hasznunk és értékünk túlmutat 365 napon. És túlmutat mindenféle hasznos, ugyanakkor gyakran sablonos mérőszámon is.

Nekem biztosan túlmutat, mert coach-vállalkozóként már nem üzleti célokról és eredményekről beszélek kizárólag, hanem a saját magam életcéljának alakulásáról, amiben 365 nap pusztán egy következő állomás és semmiképp sem a ’vége’ bárminek is (ennek a gondolatmenetnek a mellékhatása az is, hogy emiatt nem hiszek és élek az újévi fogadalmakkal sem – számomra minden nap lehet valaminek a kezdete, nem kell ehhez január 1-et írni 😊).

Ezért talán kissé rendhagyó ez a mostani beszámolóm is – mert az itt leírtak majd egyszerre mutatják be, hogy ’számtanilag’ mit tudok elmondani az elmúlt 365 napról (amit történetesen 2021-ként jellemez a Gergely-naptár), és betekintést ad az aktuális érzet-halmazomba az életcéljaimat tekintve.

A ’klasszikus’ értelemben hadd kezdjem a számszerű tényekkel – ezeket foglaltam Neked össze az infografikán. Ugye milyen jól néz ki? 😊 Nagyon ügyes vagyok az adatok szép tálalásában, jól megtanultam a vállalati évek során, hogy ez milyen fontossággal bír.

Másoknak.

Nekem ennél már akkor is bonyolultabb volt a képlet – mert mindig szerettem és nagyon érdekelt a számok ’mögé’ is nézni. Ha mindezt most Te is olvasod, akkor szerintem ebben Te is hasonlóan vélekedsz .)

No alt text provided for this image

A csatolt infografika értelmében mindenképpen kijelenthető az, hogy eddigi, vállalkozói évem legjobbját zárom ÚGY, hogy több, szépen prezentált fenti számom pirosan alacsonyabb a tavalyinál (pirossal jeleztük anno a ’dashboardokon’ a legnagyobb lefelé mutató eltéréseket az előző évhez képest).

Ja, hogy ezt Te nem látod az ábrából?

Nem hát, mert ott nem mutatom – hanem leírom a ’számok mögé’, úgyhogy olvass figyelmesen [és örülj, hogy aki csak a képet nézi, az mennyire fals értelmezést visz majd el, míg Te látod az EGÉSZ képet. Hogy ez kárörvendés? Majd eldöntöd, engem most ez annyira nem izgat 😊]:

Szóval képzeld el, hogy:

–       tavalyhoz képest mintegy felére esett vissza a LinkedIn posztjaim megtekintési száma, idén ’csak’ 210 ezer a tavalyi félmillióhoz képest. Pedig a posztjaim mennyisége kb. ugyanannyi és vélhetően a minőségük sem lett ennyivel ótvarabb 😊 Önbizalomhiányosabb pillanataimban képes vagyok persze magamat vádolni és pocskondiázni is, ám józanabb perceimben simán kimondom, hogy ezen bizony nem múlik ’semmi – de legalábbis biztos, hogy a ’minden’ nem ezen múlik! Persze, az sem lenne teljesen fair, ha mindezt a változást úgy állítanám be, hogy ’változott a LI algoritmus’ (amúgy tényleg), vagy hogy ’nagy a zaj’ (amúgy ez is igaz). Szerintem ez a helyzet is egy többtényezős dolog, amiből én is kivettem a részem például azzal, hogy már nem a LinkedInre tettem fel a ’mindent’, azaz nem ’pusztultam bele’, hogy minden 3. nap biztosan posztoljak és nem estem kétségbe sem, amikor egy-egy posztom ’csak’ 3 ezres nézettséget produkált (hiszen tavaly az átlag 5-6 ezer volt!). Őszintén szólva, a tavalyi számaimnak most örülök igazán, mert az sugallja, hogy sikerült az alapjait megteremteni annak a kommunikációnak, ami már ’viszi magát’ és kellő gondozással (ami azért fontos!) folytatja a ’termelést’ és a nap végén mégis 2,5-szeres bevétel-növekményhez (!) segít úgy, hogy abszolút LI számokban ez nem látszik. Bizarr, mi? 😊

Mindezzel együtt azt is ideteszem, hogy 365 nap múlva megint más, a 2020-as évhez jobban közelítő, avagy épp azt meghaladó számokról tervezek majd beszélni. Hogy miért? Mert ez a folytonosság 😊 A kialakult énmárkám gondos törődést igényel és mert amúgy is van egy versengő szellemem, aminek ez a fajta kihívás épp a fogára való 😊 Magamnak szeretek lenni a magam referencia vonala – nem másokhoz hasonlítgatom magam (legalábbis ma nem, mert a józanabb énem ír éppen :D).

–       A honlap látogatottságom is hasonlóan meredeken zuhant idén, ennek viszont nagyon prózai oka van, ráadásul megint kettő és nem is egy. Az első oka, hogy egy korábbi villámcsapás miatt cserélt modem miatt nem férek jól hozzá a honlapomhoz és így pl. nem tudok posztokat feltölteni; a második ok, hogy mindennek nem jártam a végére… nem hiába mondom, hogy halogatni nem jó dolog 😀

Igazság szerint ez a két érték az, ami 2020-ról 2021-re nem nőtt, mert a következő számom

–       a ’coaching óra’, az bizony szép emelkedést mutat évről évre és az idei év sem kivétel! Mondanám, hogy szerencsére, de ez nem a szerencsén múlott… rajtam sokkal jobban, komolyan megdolgoztam azért, hogy ezt mondhassam. Érdekes látni azt is, ahogy a nemek aránya szépen kiegyenlítődött, tavaly még inkább a női ügyfelem voltak többen, idén már több folyamatban tudtam férfiakkal is együtt dolgozni!

Azt is itt mondom el, hogy azt első két évemben pont ezt akartam elérni, pont ide tartottam, hogy ezt el tudjam mondani mostanra: minden hétre van munkám és meg tudok élni a coachingból! Újfent mondom: ez nem a vége semminek, ám egy nagyon fontos állomás, amiről nagyon jó megemlékezni és nagyon jó ezen a nyomvonalon továbbmenni és tenni érte. És Érted – hiszen mindebben Te is benne vagy, ráadásul nyakig! 😊 Azért, mert figyelsz rám, olvasol tőlem, találkozol velem, együtt dolgozol velem, együtt örülünk és olyan is van, hogy barátok leszünk idővel 😊 KÖSZÖNLEK!

–       a pro-bono coaching/mentoring arány is növekményt mutat – ami valószínűleg csak nekem fontos, mert nekem azt jelenti, hogy idén is sikerült az emberi, humánus oldalamat is megélni ebben az üzleties világban is (korábban, a vállalati szféra utolsó éveiben már nagyon hiányoztam magamnak :)). Csodás emberekkel volt alkalmam együtt dolgozni – büszke vagyok rájuk, hogy mertek támogatást kérni!

Elérkeztünk ahhoz a számhoz, amiről egyértelművé teszi (másoknak :D), hogy milyen évet is zárok – ez a bevétel. Ez a szám 2,5-szeresére nőtt a tavalyi számhoz képest – és a valaha volt legjobb bevételem! Ez hatalmas eredmény nekem és legfőként azért, mert ez egy cél következménye volt! A cél az volt, hogy tudatos és szorgalmas munkával, apró lépések sorozatával mindennap tegyek azért, hogy elmondhassam: emberül élek egy olyan világban, aminek részese és alakítója is vagyok a Dolgommal. A Dolgom pedig az, hogy a coaching eszközén keresztül támogassam mindazokat is, akik hatással akarnak lenni ugyanerre a világra a saját életükön és Dolgukon keresztül. (Tudom-tudom, ez hosszú is, túl magasztos is és lehet, hogy a Nagyi nem érti – de amondó vagyok, hogy ne becsüljük ennyire le a Nagyikat sem, jó? :))

Szóval kijelentem, hogy többről szól nekem ez az év, mint erről a számról. Mert ez az évem (is), a harmóniáról szól, ami az életcélom. Nekem a harmónia azt jelenti, hogy olyan életet élek, amiben a szakmaiság és a saját mivoltom körülbelüli egyensúlyi állapotban lehet. Körülbelüli, hiszen állandó egyensúly nem létezik.

A képesség létezik, ami lehetővé teszi, hogy a ’kibillenéseket’ korrigálni tudja az ember – és ez a képesség fejleszthető. Nekem ezt a képességet fejlesztette tovább az idei év is – és ezért sincs vége ennek csak azért, mert hamarosan egy újabb naptári évet kezdünk. 

Meg talán ezért sincs még vége ennek a beszámolónak sem, szóval folytatás következik – amiben írok még a kiemelt társaimról és projektjeimről is😊

Bon voyage 2021! 💫

#VadAgnes #Coaching

Vad Ágnes Coach
Blog

Vezetői Stílusok

Egy visszaemlékezéssel kezdek: amikor huszonévesen előszőr írhattam a titulusomba, hogy ‘vezető’, akkor élt a fejemben egy kép, hogy milyen is ‘A VEZETŐ’ – így, csupa nagybetűvel, mert így azt is magában foglalja, hogy JÓ vezető is. Marketing szakos közgazdászként végeztem, addigra már 6-7 éve mozogtam a multinacionális világban, így meg voltam győződve róla, hogy ha valaki, akkor én biztosan tudom, hogy milyen is a JÓ VEZETŐ.

Legalábbis elméletben… na de ugye, ha már valamit el tudsz képzelni (meg tudtad álmodni), azt meg is tudod csinálni – Walt Disney is ezt mondta (még ezt is tudtam, amit újfent egy ‘bizonyítéknak’ éltem meg a ‘ki, ha én nem’ állapotomban).

És hogy szerintem …

… Milyen a JÓ VEZETŐ?

  • Legelőször is elképesztő módon csillog a szeme, szinte szikrákat hány a nap 24 órájában, mert annyira szuper lelkes és szenvedélyes, hogy lényegében nem is alszik, így lehunynia sem kell a csillogó szemét.
  • Hiszen miben is fáradna el? Azt csinálja, amit a legjobban tud: vezet! Őszintén, szívből, szenvedélyből, belső tűzből és persze sok tudásból.
  • Mert egy JÓ VEZETŐ az aztán MINDENT tud. De tényleg! Odamész hozzá, ő rád néz és már válaszol a harmadik kérdésedre is, pedig még az első kettőt sem tetted fel.
  • A JÓ VEZETŐ elképesztő harmóniában van önmagával és a körülötte lévő emberekkel: reggelente elsőként érkezik az irodába és mindig van ideje pár kedves mondatot váltania mindenkivel, miközben a csillogás a szemében, a mosoly az arcán egy percre sem lankad. Sosem látod őt türelmetlennek, idegesnek – hogyan is lehetne, hiszen mindent tud, mindent kézben tart.
  • A JÓ VEZETŐ amellett, hogy okos, szép is. Ha férfi, akkor ellenállhatatlanul sármos, mosolya úgy ragyogó, hogy nem mesterkélt, lezser ám mégis kifinomult eleganciával hordja a nyakában az ujjánál megkötött pulóvert a tengerészkék inge felett, a keze ápoltan pasis, ujjai hosszúak és finomak, hangja bársonyos és hát az ötletei! Uff, még pislogni is elfelejtek tőlük, olyanok! Az észjárása bitang jó, van humora és amikor még az ajtóban is előre enged és közben rám mosolyog a csillogó szemével, akkor már magamban hozzá is mentem feleségül. (Nem ér kinevetni 😊)

    És ha nő a vezető? Akkor meg 38-as méretnél biztosan nem hord nagyobb ruhákat, amik szolidak (mert nem kell neki a ’seggét kiraknia, hogy figyeljenek rá’), hiszen nagyjából mindegy mit aggat magára, mert a teste tökéletes vonalait nem lehet eltakarni egy zsákkal sem; haja dús, hullámos és neki nem csak a szeme csillog, hanem a haja is. Valahogy nincs sosem rossz napja, legalábbis nem látszik rajta, mert makulátlanul jelenik meg mindenhol, magassarkúban is remekül vezet (autót is), hangja finom, szinte halk – de nem baj, mert amikor megszólal, akkor úgyis mindenki rá figyel, mert olyan jókat mond, hogy a többiek leesnek a székről. A nő vezető mesterien érzelmes, úgy szenvedélyes, hogy nem hisztis, hogy nem emeli fel a hangját sosem, hanem csak hátradől a széken és megold.

    MINDENT.
    A tegnapot, a jelent és a jövőt is.

    Mert érzi és tudja. A kettőt együtt.
    MINDIG.

    A nő vezető otthon is pont ilyen, hiszen van szerető családja, 2-3 gyereke, akik egytől egyig remekül tanulnak, a ház otthon a minimál és az elegáns megfelelő arányú kombinációjában van berendezve. Nincsenek szétszórt Lego darabok a szőnyegben, amire éjjel ráléphetne – meg nem is járkál éjjel amúgysem, hiszen úgy alszik, mint a tej. Egy boldog nő így alszik… Ez az egyik titka annak, hogy a szeme alatt egész egyszerűen nincsenek karikák. Nem is kell neki bőrápoló, mert belülről éli meg a szépséget, azt meg minek krémezni…

Napestig tudnám még írni, de alighanem kaptál mostanra egy jó kis ízelítőt abból, hogy mi minden is volt a fejemben a JÓ VEZETÉSRŐL… És fejben amúgy annyira könnyű volt ez! Nem láttam semmi nehézséget abban, hogy meg is valósítsam.

Magamat összefoglalva azt mondanám, hogy (látszólag) összetetten, ám valójában EGYféleképpen képzeltem azt, hogy hogyan lehet JÓL VEZETNI és JÓ VEZETŐNEK lenni. A fejemben megszületett pontjaimtól való eltérés nem volt elfogadható számomra, amit úgy oldottam meg, hogy vagy ignoráltam az eltérést, vagy az ’ebet a karóhoz’ fokozatban maradva nem tértem el egyáltalán a bennem élő képtől.

És mivel több minden a valódi valóságomban is adott volt már addigra, azt gondoltam, hogy nem lesz olyan nagy kunszt ÖRÖKKÉ megfelelni a saját álomvezetőmnek.

Évekig nem is volt nehézségem ebből – tényleg.

Mármint tényleg nem vettem észre, ha volt 🙂 Több évig éltem a saját álmomat. És sokáig nagyon is jól éreztem magam benne.

Míg aztán egy nap, a teljesítményértékelésemben olyat láttam, amit eddig sosem…

TÖBB ÉPÍTŐ VISSZAJELZÉST a 360 fokos részben (=amikor megkérdeznek több más kollégát is, ‘peert’, hogy hogyan is látnak téged). Tilos volt ezt kritikának hívni, de ez nem gátolt meg engem abban, hogy mélyen megsértődjek helyben és azonnal.

Az építő visszajelzések arról szóltak, hogy felrótták nekem, hogy stresszes helyzetben van, hogy ‘fejhangon kiabálok’ …hogy miiiii?? Én?! Neeeem, az kizárt! Bíró úr, tiltakozom!

Meg hogy gyakran ‘elvonulok’, és van, hogy néha keresnek engem az irodában… Hogy?! Már az is baj, ha dolgozom? Valamikor nekem is kell azt is… és azt én nem tudok ricsajban, meg ha folyton megszakítanak, attól hamar ideges leszek…ne mondd már, hogy te nem?!

Aztán még azt is mondták, hogy vannak emberek, akikkel nem tudok jól bánni, mert más csoportok panaszkodnak, hogy az az EGY emberem nem jól teljesít. Ááááá – itt valami tévedés van… és mindenkivel tök jóban vagyok, erre pont nagyon büszke vagyok!!

Puffogtam (magamban is, meg hallhatóan is) hosszasan ezeken és azt terveztem, hogy majd jól megkeresem azt, aki ezeket írta rólam és majd jól elbeszélgetek vele, mert bár anonim a visszajelzés, azért nem vagyok hülye, pont tudom, hogy ki vagy kik írhatták ezeket… Csak nem képzelik!

Aztán ebből nem lett semmi.

Nem lett semmi, mert az álombeli vezetőm, akinek akkoriban én magamat is gondoltam, hazament és rálépett egy Legóra a szőnyegben. Ezt tudjuk, hogy kijózanító hatású…

Piszkosul káromkodva (bizony…) volt alkalmam magamból kikiabálni a feszkót, ami lehetővé tette, hogy józanul IS végiggondoljam a hallottakat.

Snitt.

Most 15 évvel később van. Bár az elrejtett Legókra a szőnyegben még mindig hangosan reagálok, mostanra kijelenthetem, hogy az a régi visszajelzés egy fontos momentum volt a vezetői életemben. Nem kizárólag emiatt kezdtem még komolyabban (és egyben lazábban is) venni a vezetői létemet, önmagamat, de mindenképp szerepet kap az életemben, hiszen kellett ahhoz, hogy ’felnyíljon a szemem’.

Kezdetét vette a megfigyelés és a tanulás. Magamat is kezdtem egyre jobban meglátni, majd megérteni is, aztán elfogadni, hogy van ’rés a pajzson’, meg van olyan is, ami jól megy. De semmiképp sem csak az egyik, vagy csak a másik részem létezik. Azaz egyszerre vagyok ’jó és rossz is’, vagy méginkább, pont olyan vagyok, amilyen. Az álom-énem kezdett hús-vér formát ölteni, és egy teljesen emberi, és (megkockáztatom) szerethető formát IS ölteni.

Mígnem magamtól is rájöttem arra, hogy lehet hosszabb távon is jól vezetni, hogy messze nem csak egyféleképpen, és messze nem csak egy típusú, szabvány-ember tudja ezt

Vezetni nem kizárólag egyféleképpen lehet és nem kizárólag egy típusú ember képes erre – ami egyenlő azzal, hogy NINCS EGYETLEN univerzális vezetési stílus vagy mód, ami MINDIG, MINDENHEZ és MINDENKI-HEZ(vel) passzol.

Ahogy az én magam összetettségét, hibáit ÉS erősségeit, működésemet kezdtem jobban megismerni, úgy kezdtem magammal együtt a másokat is mélyebben megérteni és rájönni arra, hogy ’ami nekem jó, az nem biztos, hogy másnak is ugyanolyan jó’, és ha én kikérek magamnak valamit, attól az még lehet a másiknak jó, ám kérhet ki mást magának, ami meg nekem oké.

Azaz azért, mert ösztönösen sok emberrel jól kapcsolódom és jól tudok együttműködni és vezetni is őket, addig lesz olyan, akivel ez nem fog működni. És nem azért, mert ő vagy én ’jobbak vagy rosszabbak’ vagyunk egymásnál, hanem mert mások vagyunk és máshogy működünk, emiatt másra is van szükségünk egymástól is.

Felcsillant bennem az a megértés, hogy akkor vagyok még jobb vezető, ha ezeket a ’másságokat’ érzékelem és inputként kezelve tudom a válaszreakciómat igazítani úgy, hogy az jobban a közös együttműködésre és sikerességhez vezessen. Megérteni látszottam, hogy amíg van egy ösztönös, velem született módja (ami persze a nevelés és miegymás során kondicionált) módja, ahogyan viszonyulok az emberekhez, addig meg tudok tanulni más formában is viszonyulni emberekhez, ami történetesen jobb közös együttműködéshez vezethet.

Ekkor kezdtem felülírni magamban azt, hogy ’minden vezetőnek van egy vezetői stílusa’ dogmát, mert igen, egy lehet és mindenkinek van is – csakhogy nem ettől lesz igazán jó, hanem ha adaptívan, helyzethez, feladathoz ÉS az Emberhez IS tudja azt igazítani.

Vagyis nincs olyan, hogy EGY JÓ vezetési stílus. Több ’stílus’, vagy inkább módja van annak, ahogy viszonyulni lehet az emberekhez – és egy JÓ vezető bizony ismeri és nem is fél alkalmazni ezeket.

A saját bőrömet komolyan igénybe vevő példámon nevelődve elképesztően jól hatott rám, amikor a szakirodalomban is ’bizonyítást’ kapott a ’felfedezésem’. A vezetői továbbképzésemben ezért szerettem bele azonnal a Ken Blanchard féle Situational Leadership metodikába is, amit azóta is nagyon jó szívvel és eredményekkel is tudtam és tudok alkalmazni a coaching és tréning munkáimban is.

Goleman is (akit én csak az EQ atyjának hívok magamban), a Leadership that Gets Results publikációjóban is pont arról ír, hogy egy középvezető vezetési stílusa 30%-ban határozza meg egy vállalat jövedelmezőségét, ami túl magas arány, hogy ezt csak úgy figyelmen kívül hagyjuk. Mert képzeljük csak el, hogy mekkora pénzeket és energiát költ egy vállalat mindenféle költségcsökkentő módszerekre, a hatékonyság növelésére, miközben egy inspiráló vezetővel mindezt a töredékéből meg tudná valósítani!

Goleman 3 évig vizsgált 3000 középvezetőt az USA-ban, hogy megtudja: konkrét vezetői viselkedésük szerintük mennyire van hatással a vállalatuk irányítására és a jövedelmezőségükre.

És biztos sejted mostanra, hogy talált is valamit 😊

Ezt foglaltam össze Neked egy táblázatban – TÖLTSD LE INNEN is, mert lehet, hogy nem látod jól:

Goleman vezetői stílusok - Vad Ágnes Coach feldogozása
Vezetői Stílusok – Forrás: Goleman, Leadership that Gets Results

A megoldás? Váltogatni a vezetési stílusokat?

IGEN! Most már Goleman-on keresztül is értheted Te is, hogy a legjobb vezetők akár többféle vezetői stílust is életre hívhatnak önmagukban és a csapatuk tagjaiban – attól függően, hogy éppen mire van szüksége a csapatnak és a cégnek.

Goleman ezt hívja a vezetés megosztásának, ami az egész csapatot okosabbá, erősebbé, mozgékonyabbá teheti. Ugyanakkor nagyon nehéz megmondani, hogy mikor, milyen vezetői stílust használjuk középvezetőként.

Általában elmondható, hogy a jó vezető különböző vezetői stílusokat váltogat a helyzettől és a feladattól függően. Néha csak egy jó szóra, egy apró elismerésre van szüksége egy csapattagnak. Néha viszont egy új ötletet, egy új víziót kell állítani a csapat egésze elé.

A jó vezető tehát mindig hosszú távra tervez.

Goleman szerint, ha egy középvezető a fenti vezetői stílusokat következetesen váltogatja, akkor a csapata motiváltabb lesz, és mindenképpen jobb teljesítményt fog nyújtani hosszú távon, legalább 1-3 év távlatában is!

Bizonyára ismered azt a mondást, hogy ’jó pap holtig tanul’, vagy azt hogy ’okos ember MÁS hibájából’ tanul, amennyiben bármelyiket is osztod és lelked mélyén egyezel a mondanivalójukkal, akkor ne habozz jobban megérteni önmagadat a vezetői énedet és másokat!

Ne habozz folytatni a tanulást, amit talán már el is kezdtél és még most foglalj egy 60 perces díjmentes coaching időpontot! Ezt önmagadért és a veled együtt élőkért és dolgozókért is teszed.

Én már csak tudom 😊

Várlak!

ui: a borítókép a vezetői énemről készült pár éve azzal a személlyel, akit ‘utódomként neveltem’ – és mit mondjak… baromi jól csinálja a dolgát azóta is, nagyon büszke vagyok rá! És az vagyok magamra is – együtt szép munkát végeztünk. Vele és másokkal is 🙂

Vad Ágnes Coach
Blog

Vállalkozóként 2020-ban – avagy az első 2 évem vállalkozóként

2020. december vége van. Pontosan 2 éve vagyok főállású coach és vállalkozó is egyben. Ezt megelőzően 18 évig a multinacionális világban dolgoztam a marketing területén, 10 évig regionális vezetői pozíciókban is (a váltásomról itt írok).

Ezekhez a számokhoz képest smafu is lehetne ez a 2 év vállalkozóként – ám nekem nem az. Különösen, hogy bő 15 évig fennhangon mondogattam magamnak és alkalmanként mindenki másnak is, hogy ’én bizony soha nem leszek vállalkozó!’.  

Honnan is ered ez a magabiztosnak tűnő meggyőződés?

Íme az akkori (és bántóan arrogáns) 5 fő gondolatmenetem:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?
  2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
  3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
  4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!
  5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Ehhez képest most zárom a 2. teljes évemet vállalkozóként. Hogy hogyan jutottam el idáig és mi is történt velem azóta? Mindezekről rendszeresen írok, a korábbi bejegyzéseimet itt találod.

Most arra gondoltam, hogy a fenti, éveken keresztül hurcolt gondolataim formálódásáról írok Neked. Könnyű lenne azt mondani, hogy mind megszűnt, felszívódott, teljesen átfordult. Könnyű lenne, ám nem fedné a valóságot. Ha valamit mostanra még tisztábban látok, mint ezelőtt 2 évvel, akkor az az, hogy a dolgok nem csak fehérek vagy feketék: azaz egy dolog nem csak könnyű, vagy nem csak nehéz lehet. Van úgy, hogy akár mindkettő is igaz rá.

Most hogyan látom a fenti pontokat? Hát így:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?

Vállalkozni tényleg nem életbiztosítás. Nincs garantálva a következő perc, óra, ahogy a következő nap sem. És soha nem is volt – még akkor sem, amikor alkalmazott voltam. Ez önmagában egy tévhit, hogy valami azért biztos, mert épp most ’van’. Az, hogy ’van munkám’, ez nem garancia mindenre. A garancia én magam vagyok magamnak.

Vállalkozóként még jobban megtanulok magamra IS számítani és magamban hinni is. Újraformálhatom azt is magamban, hogy a ’munka az munka, nem baj, ha kicsit sz@r, vagy hogy nem érzem jól magam, hiszen jön a pénz és akkor kibírom’. Túrót!

Más dolog kitartónak lenni és más tétlenül ülni abban, ami már nem jó nekem. Nem azzal csinálok jót magammal, ha fog-összeszorítva, némán tűröm azt, ami rám már ártóan hat. Ahogy az sem az igazi, ha hirtelen felindulásból, meggondolatlanul ugrok az üres medencébe. De ezt senki sem kéri tőlem – én miért kérném ezt magamtól? Korábban a jó fizuért is éveket tanultam és szorgalmasan dolgoztam. Azaz vállalkozónak sem csak születni lehet, hanem belenőni, megtanulni is… Biztos meg amúgyis csak leginkább az lehet, ami már megtörtént.

És az, hogy mi történik meg, az meg MA dől. Így nyer értelmet a dalszöveg:
Ma van a Holnap Tegnapja…

2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!

Fél 6 van, amikor ezeket a sorokat írom. Ma hamar kivetett az ágy, pedig éppen most aludhatnék hosszabban is. Talán nem alszom jól? De, az év legtöbb napján tök jól alszom. Ami nagy szó nekem, mert alkalmazottként tényleg sok éjszakát álmatlanul töltöttem és csak felszínesen sikerült aludnom. Jól sejted, nyilván nem csak a munka miatt nem aludtam. Volt más is, ami ébren tartott (megírtam ezeket is).

Ehhez képest az elmúlt két évemben sokkal jobban alszom, mint az elmúlt éveimben. Szerintem azért, mert az ébren töltött óráimban azt csinálom, amit én ’hasznosnak és értelmesnek’ tartok, amit szívesen és jól is csinálok, ami rajtam kívül másnak is értékes annyira, hogy pénzt is ad érte. Megtanultam, hogy mélyen felelősséget vállalni egyszerre megy nekem jól és nehezen is. Hogy amikor azt hiszem, hogy vállalom a felelősséget, kiderülhet, hogy amúgy nem is…ahogy az is, hogy másokért gyakran túlzottan is vállani akarom a felelősséget…

Hogy minden napom ilyen békésen rózsaszín? Ilyen kiegyensúlyozott? Hogy mindez egyik napról a másikra történt, amint vállalkozó lettem? Neeeem 😊 De sok napom ilyen volt ebben az évben is és ez örömmel tölt el.

És van, hogy simán csak ’negatív’ vagyok, amikor meg nem ilyen napom van.
Na bumm. Ilyen is vagyok 😊

3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!

Az nem változott bennem, hogy a ’kiskapuzást’, ’svindlerkedést’, a kizárólag a ’kijátszásra’ való törekvést taszítónak élem meg még ma is, szóval én magam az ’arany középutat’ célzom meg: kreatív és leleményes is vagyok, ezzel együtt törvénytisztelő is. Van, hogy ennek a kettőnek a mezsgyéje szűkös és van, hogy nincs is mezsgye. Ilyen helyzetekben én bizony a megérzéseimre hallgatok. Ha valamit nem érzek a saját normám szerint etikusnak és helyesnek, akkor azt nem teszem meg. És ettől még vállalkozó vagyok én is 😊

4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!

Igen, sok a rizikó faktor a vállalkozóságban. Kiszámíthatatlan az egész. Ezért lett fontos az, hogy én magam kiszámítható legyek. Magamnak. Hogy nagyon pontosan tudjam, hogy mit várhatok el magamtól a ’jó időkben’ (milyen vagyok, amikor jól mennek a dolgaim: netán eltunyulok, vagy pont ’szárnyakat ad’ egy-egy sikerélmény?) és mit várhatok el magamtól a ’háborús időkben’ (hogyan reagálok az akadályokra, mit élek meg nehézségnek, hogyan reagálok egy szorított helyzetben?) Mire kimondhattam magamról, hogy főállású vállalkozó vagyok, sok ’önismereti órán’ is túl voltam (és nem mellesleg két éven keresztül tudatosan terveztem szakmailag és anyagilag is a vállalkozóvá válásomat). Hogy ’kész’ lettem-e magammal? Neeeem 😊

De ’elég készen vagyok’ még jobban megérteni magam és elindulni a saját utamon, hogy merjem látni magamat pont olyannak, amilyen vagyok (ami van, hogy sikerül és van, hogy még mindig nem)

5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Most is számít nekem a külső elismerés – is. Fontos, hogy mit mondanak a velem való munkáról az ügyfeleim, hogy mit lát mindebből a külvilág. De már nem csak ez a fontos. Már nem csak ez a mérvadó. A szakmai és egyéni sikerem az, amikor már magam is annak élem meg a magam eredményeit, ami hol könnyebben érkezik, hol meg, ha megfeszülök sem akar jönni – amikor már nem csak az számít, hogy mit írhatok a névjegykártyámra.

Eszmélek arra, hogy nem az vagyok, amit én mondok magamról. És az sem, amit mások mondanak rólam. Az vagyok, aki szeretnék lenni és amit már mások is kezdenek meglátni belőlem.

És ennek még mindig nincs vége 😊

2020 – A Legjobb Évem volt! Ja, nem is…

2020 magunk közt és finoman szólva is mozgalmas év volt. Többször is volt évközben, hogy úgy éreztem, mintha a nem létező a ’vállalkozói iskola általános első osztályából’ egyből a ’vállalkozói egyetemre’ kerültem volna és nem azért, mert ennyire géniusz vagyok, hanem mert a forgószél idesodort 😊 Így, december végén szummázva, örömteli büszkeséggel azért azt is elmondhatom, hogy lehet, hogy a szél sodort ide, ám sikerült megkapaszkodnom és gyökeret ereszteni a szikesnek tűnő talajban is.

De azt is elmondhatom, hogy ez a 365 nap igazán kipróbált engem. Nőként, Anyaként, Coachként, Vállalkozóként – Emberként is. Biztosan sokat fejlődtem sok tekintetben, meg megcselendzseltem saját határaimat és korlátaimat is, megfejlődtem a lelki magaslataimat – de mélységeimet is. A ’csodás magamra találások’ mellett bizony elkerülhetetlenül ott voltak (és vannak) a mélységes magamba zuhanások is.

Most, hogy írom ezeket a sorokat, azon töprengek, hogy hogyan is adjam át ennek az évnek a sutaságát, rendhagyó nagyszerűségét és feneketlen mélységét. Hogy hogyan mondjam el, hogy amíg az alapbeállítottságom optimista és idealista, addig van egy erős realista énem is, sőt, van egy nyavalygós, panaszkodós énem is. Meg még ezer másik arcom, hangulatom és érzésem… És amikor ezek mindannyian porondon vannak… na, az ám a cirkusz! És pontosan ez történt 2020-ban. Az előző beszámolómban írtam már a törvényhozatal okozta nehézségeimről, ahogy megírtam a ’karantén naplómat is’.

2020. második féléve egy cseppet sem volt kevésbé mozgalmas. Szerencsére több törvény módosításával továbbra is reflektorfényben érezhetem magam vállalkozóként is (pl. ’katás törvények’ vagy felnőttoktatási rendelkezések), és hála az első féléves ’kiképzésnek’, ezeket már egészen jól viselem (értsd: célzottan engedem ki a dühömet / csalódottságomat / szomorúságomat a szememen keresztül az arcomra – alias sírok. Régmódi, de nekem rendre bejön-, majd ezután már sokkal konstruktívabban állok a dolgokhoz).

2020. kora nyarától mintha kezdett volna ’visszatérni’ az élet és azt vettem észre, hogy ’pont ott folytatom’, ahol abbahagytam március idusán: coachinggal volt tele a naptáram. Én ekkor éreztem azt, hogy ’de jó, hogy már 2019-ben is vállalkozó voltam’, hiszen megtapasztalhattam milyen egy ’normális év normális üzletmenete’, hogy 2020-ban már az addigi eredményeimmel segíthetem magam tovább, hiszen nem a nulláról kellett átverekednem magam az akadályokon;
hogy minden nyilvános megmozdulásom;
egyéni és csoportos munkafolyamataim;
posztjaim, hirdetéseim, előadásaim, podcastjaim, tartalmaim most ’meghálálták’ magukat.

Hogy milyen jó, hogy nem ’satufékeztem’ márciusban, hanem tempót igazítottam, hogy a figyelmemet továbbra is azon tartottam: figyelni az utamat és csinálni tovább. Megköszönte magát a korábbi ’fog-összeszorítós’ kitartásom is, már tudtam magamról, hogy nem csak sírós, hanem szívós is vagyok.

Csodás szeptember

A nyári időszaktól kezdve a coaching mellett rendre kezdtek érkezni olyan felkérések, hogy segítsek a karrierváltásban;
vállalkozás indításban- vállalkozás fellendítésében;
személyes márkaépítésben;
online marketingben;
LinkedIN megjelenésben;
logótervezésben;
tartalomírásban;
online (remote) csapatépítésben…

.segítsek, mert ők azt látják, hogy nekem ez megy, hogy jó cégére vagyok önmagamnak, hogy hiteles vagyok.

Ezeket a felkéréseket csodás volt megtapasztalni és egyben elbizonytalanító is: hiszen én végig azt mondom magamról, hogy ’coach vagyok’ (igaz, nem rejtettem sosem el azt sem, hogy marketinges is), és most lám, többek mégis mást IS látnak bennem és másra IS szükségük van tőlem.

Mindez tette lehetővé, hogy 2020. szeptemberében olyan kiemelkedő hónapot zártam, amit soha azelőtt, még alkalmazott vezetőként sem. Akkor, szeptemberben, nyakig (nem csak coaching) munkában, ledöntöttem egy magamban felállított ’üvegplafont’ arról, hogy mire is vagyok képes… hogy mit is érek magamnak és másoknak is… Jó volt látni, ahogy az üvegplafonom szilánkjaira hullik. Jó volt meglátni, hogy pont egy ilyen évben, mint az idei, pont ennyi tapasztalattal (és tapasztalatlansággal), optimizmussal (és sírós szívóssággal) ezt IS meg tudom önmagam teremteni.

Az őszi, majd téli hónapok hasonló dinamikával és változatossággal teltek: nagyon klassz coachingfolyamatok mellett nagyon klassz marketing típusú munkákkal, csapatépítő tréningekkel telve. Eljátszottam a gondolattal is, hogy ha (!) az egész évem ilyen lett volna, mint ez a 2. félév, akkor minden bizonnyal a saját terveimet is messze túlszárnyalom. Pedig én aztán bátran tervezek! 😊 De aztán ezt elengedtem, hiszen a ’mi lett volna, ha’ dolgok nem visznek előre.

És hogy teljes legyen a kép, az év vége felé átestünk a koronavíruson is. És bár ’csak’ enyhébb tüneteink voltak, pár hétre kivett bennünket a ’forgalomból’ és lemerített energetikailag is. Rám leginkább mentálisan hatott rosszul, mert kiszámíthatatlan volt, hogy pont ránk hogyan is hat majd a vírus… szóval az aggódásom, a félelmeim el is hatalmasodtak rajtam egy időre. Meg aztán nem könnyű betegen más betegeket is ápolni, az ő jóllétüket is figyelni – engem legalábbis jól kimerített.

Úgyhogy olyan történt velem, ami kisiskolás korom óta nem: vártam az év végét.
Nagyon.
Türelmetlenül és visszaszámolva.
Már végre le akartam tenni a munkát és minden mást is, amit ez a 2020 hozott magával.

Egész egyszerűen elég volt.

Nem vitatom el, hogy remek dolgok IS történtek, hogy több esetemben javamra IS vált ez az egész kialakult helyzet, hogy bennem is alakult ki hála IS – de azt is KI AKAROM MONDANI, hogy PISZKOSUL ELFÁRADTAM és ELÉG volt már 2020 összes küzdelméből.

Tudom, hogy sok minden simán csak folytatódik 2021-ben is – nem várok csodára. Hatalmas változásokra, pálfordulásokra, hihetetlen eredményekre.

Ezt mind megkaptam 2020-ban is 😊

És megkaptam azt is, amire tavaly ilyenkor még csak vágytam: társakat az utamra. Igen, többen is vagytok (Székely ViolaCoronEXIT Leader és Csapatépítő Online Programok; Huszák Nikolett vezetőfejlesztés, Pintér Gábor és a Mind Mate Inspiration; Nagy Gábor és Németh László a Nautix), akikkel idén valami közösbe fogtunk, akikkel úgy döntöttünk, közös alkotásba kezdünk. Mert nagyon jó egyedül is alkotni, de együtt még jobb! Ezért is ragadott meg a mondás, hogy

Ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül. Ha messzire, akkor másokkal. És én messzire akarok menni…

Ám éppen most, kérem szépen, én pihenek. Telefon lenémítva, mellettem mákos bejgli, amit igen is meg fogok enni, a szobában a karácsonyfa mosolyog a sarokban. Kint fúj a szél, a macska idegesen szemléli az ablakból a korhadt diófán ügyködő harkályt, nekem rendezetlenül érkeznek a gondolatok a fejemből…

… és ez így most jó. Nem baj, hogy nem vagyok még tele tervekkel 2021-re, hogy vannak még szabad coaching helyeim januárra is, hogy továbbra sem tudok kovászt készíteni, hogy nem fogytam a karantén időkben, ’csak’ szinten tartottam a súlyomat egész évben; hogy nem tudok min. 3 oklevelet felmutatni az elmúlt 12 hónapból…

Nem baj.

Nem baj, mert szeretem azt látni, ami már mögöttem van és tetszik az is, ami még előttem áll.

A maga bizonytalanságával, kiforratlanságával, nehézségével.

Én, kérem, 2020-at ezennel lezárom!

2021 – Téged már kipihenve, nyitott szívvel és lélekkel várlak: hadd lássalak teljes pompádban!

Utóirat:

Tudom, hogy mindig van olyan Olvasóm is, aki a számok nyelvét jobban érti (és én is szeretem így is megnézni a dolgaimat). Az ő kedvükért is álljon itt ez az infografika az idei évemről.

VadAgnes.Coach - 2020 Infografika
VadAgnes.Coach – 2020 Infografika
Vad Ágnes, Business és Life Coach, Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

Az első 6 hónap szabadúszóként – avagy élet egy multis karrier után és a 45 ezer szó titka…

2019. július 1.- Pontosan ma 6 hónapja, hogy a közel 20 éves multinacionális életből átléptem a szabadúszó életbe és mint főállású coach élem az életemet. Már az első 60 nap után is ’számot vetettem’, ezt itt olvashatod, és most újból érzem a késztetést, hogy szeretnék a mai napon megállni, hogy végiggondoljam, hogy mi is történt velem, hogy mi az, ami jól ment és mi az, ami nem annyira és hol is tartok legbelül, önmagamban ezzel az egész folyamattal.

A számszerű tényekkel, adatokkal kezdem. Kicsit amúgy magamnak is érdekes, hogy ezt tartom a könnyebbik részének az egész folyamatnak. Talán azért, mert anno, a munkahelyemen sokat dolgoztam excellel, adatokkal és számokkal, napi szinten gyártottam a kimutatásokat, úgyhogy természetesnek tűnt, hogy úgy vágok 2019-nek is, a vállalkozásomnak is, hogy van egy számszerűsített (marketing)tervem. A terv heti lebontású, tartalmazza a tevékenységeket, hogy mennyit tudok költeni rájuk és a hozzájuk rendelt célszámokat is, melyek segítenek eldönteni, hogy milyen mértékben haladok az összcélom felé (megjegyzés: a céljaimat szakmai, személyes és marketing/vállalkozásirányítási oldalról is meghatároztam az egész évre vonatkozóan). És mivel ez a tervezet megszületett, így most egyszerű a dolgom, hogy egyszerre lássak összefüggéseket vagy pontos részleteket is, ha szükséges. Lelkiismereteresen, minden hónap végén frissítettem a tervet a tényleges számokkal, így jól látszódik, hogy mit értem el és mit nem.

És most arra szántam el magam, hogy betekintést adok számodra is, hogy mit is látok a táblázatom alapján a 2019. január 1-je és 2019. június 30-a közti időtartamra. Teszem ezt azért, mert nekem is jó, hogy gondosan átböngészem a számaimat, másrészt meg tudom, mert hallom tőletek, hogy sokan vagytok, akik kacérkodtok hasonló gondolattal, hogy belevágjatok-e vagy sem egy vállalkozásba – és a saját élményeim talán hoznak Nektek is a konyhára valamit 😊 Kezdjük a puritán számokkal:

Kiadás-Bevétel:

  • A kiadás-bevétel aránya egymáshoz képest 45-55 a kiadások javára (55%), vagyis az eddigi költéseim/kiadásaim majdnem egálban vannak az eddigi bevételeimmel (45%). Ez mindenképp biztató és azt engedi sejtetni, hogy a befektetés megtérül.
  • A tényleges bevétel az (általam) tervezett bevételhez képest 40%, azaz vagy túl brutálisra terveztem a saját bevételi céljaimat, vagy bőven van még hely fejlődni és gyarapodni, vagy mindkettő 😊 Mindenesetre, ha valaki 2018. év végén ezt mondja nekem, hogy coachingból ennyi bevételem lesz mostanra, akkor azonnal a tenyerébe csapok és elfogadom az ajánlatot 😊.
  • A kiadásaim legnagyobb részét (37%-ot) az adózás visz el (februártól vagyok KATA-s, azóta lényegesen jobb a helyzet), ezt követik az eszköz költségek (26%, ide tartozik pl. az új laptop, telefon, nyomtató, amiket a vállalkozás indításával vettem).
  • Az önképzésre tudatosan terveztem büdzsét, mert elengedhetetlen tartom a folyamatos fejlődést, ami így a 20%-át teszi ki az összköltésemnek. Ezekbe a költségekbe sorolom a szakmai konferenciákon és más szakmai összejöveteleken való részvételt, szakmai könyveket, tanfolyamokat, a saját magamra vonatkozó szupervíziós coachingot is.
  • A hirdetésekben a Facebook, Google Ads hirdetési kampányok, illetve más különböző regiszterekben való megjelenések vannak. Hirdetéseimet magam készítem és menedzselem, az ehhez szükséges tudás egy részét már tudtam, a többit pedig az ’önfejlesztés’ címszóval tanfolyamokon megtanultam 😊
Költségek eloszlása (2019. január 1 – 2019. június 30.)

És akkor most nézzük meg, hogy mik történtek velem és milyen tevékenységeket vittem véghez az elmúlt hónapok során:

1. Közösségi média: Ez az a pont a táblázatomban, amit kb. az első napok óta túlteljesítek 😊 Nem akarlak száraz számokkal traktálni, ezért csak néhány érdekes dolgot ragadok most ki. A tervemben (egyik) célként az szerepel, hogy szeretnék megalapozni egy biztos online jelenlétet, amivel eljutok több tízezer emberhez (én 15 ezerre gondoltam tavaly) és akikből aztán születhet közös coaching együttműködés. A marketinges vénám azt is mondta, érdemes 360 fokos marketingtervet építeni, hogy az érdeklődőket egyszerre, több irányból érkezően is érje hatás, mert azok felerősítik egymást. Így történt az, hogy a LinkedInen, a Facebookon, az Instagrammon egyszerre kapcsoltam rá a gázra és szisztematikusan, platformonként (picit) eltérő stratégiával, de mégis összecsengően jelentem és jelenek meg rajtuk. Ennek az lett az eredménye, hogy az a tervezett 15 ezer most több mint 100 ezer elért ember. És ez nem pusztán a megtekintések összege, hanem a valóban elért emberek száma … Ami összesítve már egy egész komoly szám. Ha most az jár az eszedben, hogy oké-oké, de ez ’idő és pénz’, akkor igen, jóra gondolsz. Tartalomgyártással, azaz a blogok írásával tetemes időm megy el és mellette pénz is, mert rendszeresen hirdetek a Facebookon, 3 napja pedig elkezdtem a Google Ads-et is használni mind fizetett hirdetések, mind remarketing kampányokra (láthatod, fentebb, hogy a költéseim 17%-át hirdetésekre költöm).

A sok elért ember közül 5%-uk biztosan a honlapomon is kiköt. Persze, köztük vannak sokan, akik rokonok, barátok, coach kollégák is (ezt onnan tudom, hogy mondják, hogy olvasnak 😊), de tényleg sokan vannak érdeklődők is. Érdekes és új tapasztalás az nekem, hogy az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak az ilyen megjegyzések: ’olyan ismerős vagy’, ’ismerős a neved’, ’ismerős az arcod, már találkoztunk?’, ’Ah, te vagy az? Olvasom a blogodat’ 😊 Számomra ez is mutatja, hogy a blogolás és hirdetések is működnek. Magamra úgy tekintek ebben a mostani helyzetemben, mint amolyan személyes márka, amit csak ’úgy vesznek meg az emberek’, ha ismernek. Ehhez pedig az kell, hogy minél többet halljon, minél többet lássa azt a márkát.

Ha megnézed a lenti ábrát, akkor láthatod, hogy a LinkedIn támogat a legjobban az emberek elérésében (64%), és ehhez nagyon hasonló az az arány is, hogy honnan érkeznek végül az ügyfeleim. A LinkedIN befogadó közönségének pedig köszönöm, hogy a saját szakmai megéléseimre, hosszabb lélegzetvételű posztjaimra ilyen jól reagál és fantasztikus párbeszédekben van így részünk! Sokat tanulok tőletek!

A második félév bekövetkeztével újabb közösségi platformokat is szeretnék kipróbálni, de ezekről majd fél év múlva 😊

Tartalmak nézettsége forrás szerint (fő)

2. Tartalomgyártás: Ahogy írtam fentebb, maga a tartalom kulcsszerepet játszik a vállalkozás ezen szakaszában (felteszem, később sem fog hátrányommá válni 😊), ezért megérdemel egy külön bekezdést 😊 A mai napig közel 200 posztot posztoltam a különböző felületeken, ez 110 (!) A4-es oldalnyi szöveg, ami több mint 45 ezer szó …. mindez közel 1000 új követőt jelentett, és mintegy 5000 like-ot ért meg az olvasóknak – Neked! És itt a helye egy köszönömnek is: köszönöm a figyelmedet, hogy úgy érezhetem, hogy vissza is kapom tőled a neked szánt időmet és energiámat is! Jól esik azt éreznem, hogy bár igen, nagy munka 45 ezer szót leírni, ám a Te időd is pont ilyen értékes és ezt arra fordítod, hogy engem (is) elolvasol! Köszönöm nagyon! 😊

És ha esetleg az jutott eszedbe, hogy hogyan tudok én ennyit írni? Akkor arra az a válasz, hogy egyrészt szeretek, másrészt meg sokat olvasok. Szakmai könyveket. Ez az önfejlesztési részhez tartozik – ezek a könyvek megihletnek és sok blogbejegyzés egy interpretációja annak, amit épp olvasok. Azzal, hogy átforgatom magamban és a saját szájízemre, szójárásomra szabom, rögzítem is az információt. Szummázva: a blogírás nekem tanulás is.

3. Egyéb megjelenések: Az első 6 hónapban voltam meghívott előadó a Wellbeing Gyakorlati Fórumon (a poszttraumás stressz személyiségfejlesztő hatásairól beszéltem), workshop tréner (egy nemzetközi kozmetikai vállalat kelet-európai vezetőinek tartottam egy vezetői készségfejlesztő tréninget), tartottam meet-upokat és több cikkemet is publikálták (az Üzletem.hu oldalon). Lett hírlevelem is, mert lettek feliratkozóim is 😊

4. Nem tervezett dolgok: Nekem úgy tűnik, hogy itt egy szabály van: tervezz azzal, hogy lesznek tervezhetetlen és váratlan dolgok 😊 Én is így tettem, ám még így is születtek meglepetések (testi, lelki és anyagi téren egyaránt): ilyen volt a bokarándulásom, vagy hogy csúnyán összetörtem az autómat egy balesetben és vele együtt az ujjam is megsérült. A bokám és az ujjam kezd a régi lenni, ám az autómnak annyi ☹ Nem volt mai darab, de nem így és nem most akartam lecserélni…

5. Meg nem történt dolgok: Nézvén az excel táblámat, azt látom, hogy kevés dolog nem valósult meg az első félévre vonatkozóan. Olyan van, hogy nem teljesen valósult meg, meg olyan is, ami még jobban is megvalósulhatott volna – de olyan, hogy megterveztem és nem történt vele semmi, olyan nincs. Ez jelenthet több mindent: jelentheti azt, hogy reálisan terveztem, de azt is, hogy nem engedtem eléggé szabadon magam az ötletekkel és ’biztonságos, ismert’ dolgokat terveztem – amivel nincsen baj, de lehet, hogy megpiszkálhatnám ezt egy kicsit 😊
Amire viszont nem vagyok büszke, hogy többször kaptam magam halogatáson. Igen-igen, határozottan voltak olyan napok, hogy bár volt időm, de mégsem csináltam meg a dolgokat. Aztán meg nehezteltem magamra, hogy miért nem… ezek a helyzetek aztán átfordultak, mert az egyik tulajdonságom, a szorgalmam, nem hagyta ezt szó nélkül 😊 A szorgalmamnak és a vele együtt járó kitartásomnak már sok eredményt köszönhetek – akkor is tudnak dolgozni és dolgoztatni, amikor nincs kedvem… Mert lőn, ilyen nap is akadt. De aztán lett másmilyen napom is 😊

Hogyan is lehetne összegezni a számok tükrében az elmúlt időszakomat?

  1. Örülök, hogy a tervezésre időt szántam a legelején.
    Hasznosnak bizonyul, mert így napi szinten tudom, hogy merre megyek és ezért mit kell tennem. És hasznos az értékelésnél is 😊 Kicsit túlcsináltnak érzem most ezt a sok számot, amit beállítottam magamnak az excelemben, így jövőre, amikor tervezek, majd változtatok, hogy ne adminisztráltassam magam körkörösen, csak azt, amire tényleg szükségem van és aminek hasznát is veszem.
  2. A szabadúszáshoz pénz kell.
    Ezt nem én mondom, hanem kb. mindenki, aki már egyszer is belevágott ilyesmibe 😊 Pénz kell ahhoz, hogy elindítsuk a dolgokat, vannak elkerülhetetlen kezdeti költségek és vannak állandó költségek is (lsd. adó). Nem beszélve arról, hogy valamiből lesz valami- ha nem fektetek be (hirdetések, tanfolyamok, önképzés), ugyan miből várhatná az ember a megtérülést? És pénz kell ahhoz is, hogy amíg az ember lánya vállalkozást épít, addig a család se maradjon éhen és fedél nélkül sem. Ezért is rettentően hálás vagyok magamnak, hogy rászántam korábban azt a 2,5 évet, hogy felkészüljek a dolgok ezen részére. És nagyon hálás vagyok a közvetlen családomnak, akik napi szinten támogatnak arról, hogy velem vannak – bármi is történjen, ott vannak. A pénz mellett ez a háttértámogatás még kardinális számomra.
  3. A tartalmas blogolás megéri az időbefektetést.
    Több szakembernél látok hasonlót és magam is azt tapasztalom, hogy megéri blogolni, megéri a közönségedre figyelni, hozzájuk, értük beszélni – megéri Neked írni és beszélni! Persze, Te kedves Olvasóm, igényes vagy arra, amit olvasol. Nem lehet ez akármi. Ami teljesen rendben van, hisz’ mindenki ideje értékes. Én se szeretném (csak) hülyeségekkel elcsapni, úgyhogy igenis felkötöm a gatyámat, amikor hozzád szólok 🙂
  4. Váratlan dolgok pedig lesznek.
    És mindenfajta váratlan dolog lesz: pozitív is, meg nehéz, fájdalmas is. Nekem pozitív volt, hogy nagy elánnal indult a szabadúszói létem, hogy dinamikusan fogadott el a piac és reagáltak rám az emberek, hogy összességében bevételben is több érkezett, mint amire tavaly ilyenkor gondolni mertem. Ám egy totálkáros autóval és az azzal járó költségekkel, lelki teherrel bizony nem számoltam – jópár havi tartalékomnak kell most a végére járni. És a lelkemben is rendezés alatt áll ez a polc.
  5. Lelki tényezők és a hit
    Számítottam arra, hogy megjelenik bennem a bizonytalanság érzés, de arra nem, hogy ilyen hamar, már az első félévben is…. Nehézségnek élem meg azt, hogy bár van tervem min. 12 hónapra, a bizonytalanság erősen felüti a fejét. Mert oké, hogy most van bevétel, de hogyan biztosítom ezt magunknak hosszú távon? Nehezek azok a percek, órák vagy épp napok, amikor úrrá lesz rajtam ez a bizonytalanság. És van ilyen nap, hiszen mindennap más. Egyik nap mozgalmasabb, több potenciállal kecsegtet, máskor meg napokig semmi. Nehezek ezek a napok, mert energiátlanná tesznek és ha nincs energiám, akkor nem csinálok semmit. Semmiből meg megint nem lesz valami 😊 Persze tudom én, nem kell mindent erőből tolni, mert ami meg nem akar menni, az nem is fog, ha megszakad bele az ember, akkor sem. Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt ebben a húzd meg-ereszd el helyzetben. Hogy merjem megélni az érzéseimet: mindegyiket. Hogy legyek oké azzal, hogy bizonytalan is lehetek. Hogy ezekben a helyzetekben is higgyek magamban és abban, ami belülről is újra meg újra az utamra terel: hogy nekem most coachnak lenni a ’dolgom’. Coachként van alkalmam azt csinálni, tenni, amit igazán szeretek, amiben nem fáradok és amiben igazán jó vagyok: emberekkel foglalkozni, támogatni őket az egyéni fejlődésükben, az útjukat megtalálni. És pont ez szokott segíteni a bizonytalan időszakokban: lecsendesülni és meghallgatni magamban újra meg újra a hívást. És ez megnyugtat, hogy hallom, mert ott van – az én utam ez. Az irányom jó. A sebességen és a figyelmen érdemes dolgoznom – én így fordítottam le a bokarándulást és a koccanásomat.

    Az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni – a vállalkozás indításakor is: fontos a megfelelő tempó (aminek része a gyorsítás és lassítás is, de még az állás is, ha piros a lámpa…), mert a megfelelő tempó mellett lehet teljes a figyelem: magamra, a környezetemre és másokra. Ha a tempóm nem jó, a figyelmem, az éberségem is csorbul. Jelen lenni, tudatában lenni a dolgoknak kulcsfontosságú – különben elmegy mellettünk az élet. Mellettem is elmegy…
  6. Ha megkérdezik, hogy elégedett vagyok-e, mit mondok?
    Azt, hogy igen, elégedett vagyok. Ott vagyok, ahol lenni szeretnék pont most, azt csinálom, amit szeretek és azok vesznek körül, akiket szeretek. Örülök, hogy mertem meglépni ezt a lépést, ami könnyűnek nem könnyű és sok mindennel, időről-időre nehéz érzésekkel és helyzetekkel is jár – ám mindezekkel együtt jó, hogy megléptem és örülök annak, ahol most tartok és érzek kedvet, energiát, hogy folytassam.

Úgyhogy kedves 2019. július 1-je, én szeretettel köszöntelek, örülök, hogy a mai nappal elkezdődik az év második fele, ami vélhetően nem lesz kevésbé mozgalmas és eseménydús, mint az elmúlt 6 hónap 😊

Vagyis fene tudja, hogy milyen lesz – legyen csak olyan, amilyen és én meg megnézem, hogy hogyan tudom belőle és magamból a legjobbat kihozni.

Belőled mikor hozzuk ki a legjobbat? Az biztos, hogy itt és most foglalhatsz egy 60 perces díjmentes coaching alkalmat. A többi pedig rajtad múlik! 🙂

Blog

Egy Futás – Egy elmélet – Egy Élet

A reggeli főzős-beszélgetős műsor ment a tévében épp, amikor elfoglaltam a helyem a futógépen az egyik reggel. Általában két dolgot csinálok futógépen, miközben szolid tempóval kocogok: zenét hallgatok vagy zenét hallgatva nézek ki az ablakon és nézek be magamba, rendezem a gondolataimat, figyelem az érzéseimet😊 Azon a reggelen a gépet előttem használó nem kapcsolta ki a tévét a futógépen, én meg nem kapcsoltam ki, amikor felléptem a gépre. Így történt az, hogy bámultam a tévét, miközben a fülemben ment a zene.

Általában elmondható az rólam, hogy szeretem nézni az embereket. Érdekesnek találom az arcukra kiülő gondolatokat érzelmeket, eljátszom a gondolattal, hogy ott és akkor vajon milyen hangulatban vannak, mire gondolnak, mint mond a szemük, miről árulkodik a mozgásuk. Hát a futópadon, miközben még reggeli-rozsdásan próbáltam a futásra bemelegedni, megint ezt történt velem: néztem a reggeli beszélgetős-főzős műsort hang nélkül. Nem tudtam miről beszélgetnek, meg azt se túlzottan, hogy kik beszélgetnek- nem igazán ismertem fel őket. Néha, egy-egy felvillanó szövegcsík azért adott plusz információt.

Három meghívott vendég volt, két férfi és egy nő. Velük beszélgetett a műsorvezető nő és a férfi, és ott volt még egy ’helyszíni séf’, aki élő adásban főzőcskézett, amiből megkínálták a vendégeket. Mielőtt a vendégek megérkeztek volna, már azelőtt is érdeklődve figyeltem a műsorvezető hölgyet és a társát. Illetve azokat az embereket, akiknek (szerintem) az lett volna a feladata, hogy egymás társai legyenek a műsorvezetésben. Ám így, hang nélkül, csak a gesztikulációra, a mimikára, meg a testbeszédre hagyatkozva azt lehetett érzékelni, hogy bár fizikailag közel ülnek egymáshoz, pont semmi kapcsolódás nem volt köztük. Persze, elő kellett nekik adniuk, hogy ők milyen kafán megértik egymást – csakhogy ez egyáltalán nem jött át, ha az ember csak úgy nézte őket, ahogy én is tettem: hang nélkül. Szépen, mosolyogva beszéltek, de alig-alig néztek egymásra, a nő még egy kicsit félredőlten is ült, mert vagy nem fért a pasi mellett rendesen, vagy túl kényelmetlen volt neki olyan közel lenni ahhoz, akit igazából nem akart még bevenni a komfort-zónájába. Egyik is, másik is mondta a monológot, a szájuk mosolygott, a szemük már nem. Nem volt csillogás, nem volt pajkos összekacsintás, nem volt semmi, ami arra utalt volna, hogy na, hát ezek jól kijönnek egymással. És persze, oké, hogy ők nem egy pár- de a jól együttműködő kollégák testbeszéde is együttműködő. A testük is beszélget egymással, nem csak szájuk. Hát ők nem tették.

Ebbe a helyzetbe érkezett a 3 vendég: az egyedüli nő bántóan rosszul nézett ki, mindenféle smink, világítás, meg fodrászat és ruházat ellenére is fáradtnak, meggyötörtnek hatott, szeme alatt óriási fekete táskákkal – és nem, nem arra gondolok, hogy idősebb volt (egy 45+ nő még amúgysem öreg), mert az természetes, hogy idővel megereszkedik a bőrünk, hogy lesznek ráncaink – de az nem természetes, hogy ’szürkének hat’ a bőrünk, tompa, fénytelen a szemünk. A nő mellett volt még két férfi vendég is, alaposan megnézve őket, sajnos róluk sem a legjobb képet tudom most lefesteni: ugyanaz a szürkültség, a csillogásmentes szem, a messzire ’elrévedek-inkábbnemisvagyokitt’-szerű üveges tekintet. bored-businesspeople-sitting-in-the-cafe-and-not-talking_e1bhbamyd__F0000

És akkor így, ezek hárman kezdtek el beszélgetni a két műsorvezetővel. Tényleg fogalmam nincs arról, hogy miről is beszélgettek tulajdonképpen, de az arcukat nézve, már nekem volt kínos nézni a gyötrődést, ami a levegőben ötőjük közt volt. A műsorvezetők kérdeztek, hol az egyik, hol a másik vendég válaszolt, mindenki elmondta a válaszát, de a helyzet nem lett jobb: maradtak a csillogásmentes szemek, az elfelé vágyakozó testtartások, a kitekintgetések (hol a kamerába, hol csak úgy), mindenki játszotta a saját szerepét, amikor sorra került, de csak nézve az egészet, nem sok társasági, közösségi hangulat jött át az egészből.

A vendégekről amúgy annyi derült ki a szalagcsíkról, hogy közszereplők, szóvivők egészen pontosan. Innentől én már mertem feltételezni egy pár dolgot, hogy pl. nincs kameralázuk (vagyis nem az ijedtségtől szürke az arcuk) hiszen mindennap ilyen közegben mozognak, valószínűleg vannak már bevált ’kamera- pózaik’, meg ’kamera-mondataik’, valószínűleg álmukból felébresztve is képesek is akár 40 összefüggő és értelmes mondatot mondani. És mégis. Üres volt a tér. Valami hiányzott. Annak ellenére, hogy olyasvalamiről beszélgettek, ami a munkájukkal kapcsolatos, amiben biztos járatosak már. Ám ha így van, miért nem jön ez át a szemükön vagy a testtartásuk miért nem sugároz semmit?

Lehet, hogy már nem szeretik a munkájukat? Lehet, hogy már rég beleuntak és a fásultság, az unottság látszódott ennyire? Mert mi más indokolná azt, hogy nem csillog a szemük, amikor beszélnek? Legyen az bármi, ha valami érdekel bennünket, akkor arról lendülettel, izgalommal beszélünk és ez a hevület lesz a csillogás a szemünkben. Ha nincs csillogás, akkor nincs lelkesedés. Ez a helyzet.

És ez az állapot most kristálytisztán látszódott, nem vette el a szó a figyelmet arról, ami látható. És láthatóvá vált az, hogy mást mondanak, mint amit éreznek. Ők öten – mindannyian.

Fura volt ezt így végignézni és fel is merült a gyanú saját magam ellen, hogy hogyan befolyásolja az én megéléseimet az én saját, éppen aktuális hangulatos vagy kedvem? Aztán erre meg is kaptam a választ a következő vendég személyében. Az előző 3 vendég balra el és bejött az új vendég.

Egy pasi. A feliratból kiderült, hogy színész. Ő is 50 év felé járt. Csak neki csillogott a szeme! Mosollyal jött be és hozzá a szeme is mosolygott, könnyednek látszott és az összes gesztikulációja, testbeszéde is ezt mondta: jól érzem magam a bőrömben! És a helyzet az, hogy tényleg jól nézett ki. Ő is ápolt volt, akárcsak a többiek, ő is normálisan, hozzá illően fel volt öltve, akárcsak a többiek – ami lényeges különbség volt, hogy ő ÉLT. Észlelte nemcsak a műsorvezetőket, hanem szegény főzőpasit is, akit a többiek simán ignoráltak, míg ő rámosolygott és bevonta a beszélgetésbe. Közvetlen volt és barátságos – amire még a műsorvezetők is örömmel kapcsolódtak. És akkor ők ott egy jót beszélgettek: ment a mosolygás, a nem túlgondolt, hanem természetes gesztikuláció, a testrészek nem a csillagrózsa minden irányába mutattak, hanem mindenki egymás felé fordult, mintha egy láthatatlan kör mentén ülnének. Tartották a szemkontaktust és ez volt az a kép, amit nézni is jó érzés volt 😊 Nem az a verítékezős izzadság jött át, hogy ’jaj, mikor lesz már ennek vége, mert mindenki már úgyis csak elfelé menne’.

És hogy miért írom mindezt le?

Azért, mert tök sokan élünk úgy, hogy mást mondunk, mint amit érzünk, meg mást mutatunk, mint ami igazán bennünk van. És azt hisszük, hogy ezt senki nem látja.

De kérem szépen, ez bizony téves gondolat. És ezt amúgy Te is tudod, még akkor is, ha szereted a struccpolitikát és szereted két kézzel besöpörni a gondokat a szőnyeg alá. Attól azok még ott vannak…. és pontosan ezért fog el aztán az a különös érzés, hogy valami van… nem tudod mi, de nem jó érzés.

Valami zavar.

Valami nem jó.

Aztán felveszed a szép ruhádat és kisminkeled* magad (*persze férfiként ez a lépést kihagyható 🙂), elmész a munkába, hogy majd csak elmúlik.

De nem fog.

Amíg egyensúlyba nem kerül a belső igényed azzal, amit a külvilágnak is mutatsz – addig nem találod majd a helyed. Rosszul érzed magad a bőrödben és hidd el, ez látható.

Neked sem fog csillogni a szemed, szürkés árnyalatú lesz a bőröd, elvágyódsz mindenből, ami körülvesz, elvágyódsz még a saját bőrödből is – unni fogod magad, az életed, a problémáidat – és fájni fog az élet.

A szíved.
A lelked.
A tested is.

De végre! Végre, hogy fáj! Mert, ha fáj eléggé, akkor fogsz lépni! Csak akkor fogsz lépni, változtatni és változni, ha már tűrhetetlen. Akkor jön meg az az erő, ami úrrá lesz rajtad és ami azt mondatja veled: csinálj valamit, ez így nem mehet tovább! Ez így nem az az élet, amire vágytál!

No, és ha ez az erő megtalál, akkor mindenképp szólj nekem is. Ez lesz az az erő, ami kell ahhoz, hogy a coaching segítségével végre magadra találj.

Hogy megtaláld a külső-belső egyensúlyodat.

Hogy az légy, aki vagy és azt az életed éld, ami Neked a legjobb.

Mert nem kell megvárni, hogy olyan legyél, mint az a 3 vendég a reggeli tévéműsorban. Nem törvényszerű megkeseredni és kiégni sem. Tehetsz magadért már MA is.

Derítsd ki, hogy ki vagy Te valójában, hogy mi a jó Neked és alakítsd át az életedet!

Ha kell ebben segítség és támasz, én itt vagyok, csak egy kattintásodba kerül:

Időpontot foglalok a 0. díjmentes találkozóra.

Vad Ágnes, Személyfejlesztő és Üzleti Tanácsadó, Emberi Potenciál Maximalizáló Szakember, Stratégiai Marketing Szakértő
Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 3. rész

Ha most kapcsolódsz be a történetembe, akkor Neked írom azt, hogy ezek a sorok azért születtek, mert közel 20 év multinacionális alkalmazotti/vezetői lét után meghoztam a döntést, hogy 2019. januárjától főállású vállalkozóként folytatom tovább az életemet, mint coach. Eljutni idáig, finoman szólva sem volt könnyű és gyors folyamat sem – a bejárt utamat, érzéseimet, gondolataimat osztom meg ezeken a sorokon. Teszem ezt azért, hogy ’rend’ legyen bennem, hogy méltón zárjak le egy korszakot, hogy megéljem és eltegyem az emlékeimet jól felcímkézve, hogy amikor kell, azért elő tudjam őket venni, de ne legyenek szanaszét dobálva a fejemben, a szívemben, hisz’ akkor nem férnek be majd az új élmények 😊 És írom ezen sorokat amúgy Neked is: mert hiszem azt, hogy amíg egyediek vagyunk, addig valahol meg mégis közösek, hogy összeköt bennünket valami, amit úgy hívunk: az Élet. Az Élet meg nagy rendező, bár külsőleg mindannyian másoknak hatunk, meg a DNS láncunk is egyedi – az életutunk, a tanulásaink, a sorsunk nagyon is mutathat közösséget. Én hiszek az adok-kapok-ban és én most ezen sorokon keresztül adom Neked azt, amit megéltem, tanultam. Te meg majd kiszemezgeted, hogy mi kell Neked 😊 A blog első részét itt, a másodikat meg itt olvashatod, a harmadik rész meg pont itt kezdődik 😊

2015. áprilisa van. Bő egy év telt el, hogy a volt férjemmel elváltak az útjaink és abban a bő egy évben igazán ’hasítottam’ a munkahelyen: európai szintű kinevezést kaptam egy nagy csapat élére, még egy plecsnit a vezetői adottságomról, folyamatosan fenntartott bizalmat, hogy még innen is lehet tovább, ha akarom. És én azon a napon este csak feküdtem az ágyamban. A lábamat húzta a görcs, a szívem ritmikátlanul, össze-vissza vert, a gyomrom borsónyira szűkült, rázott a hideg. Nem éreztem hasonlót soha korában.

Féltem.

Féltem attól, hogy soha nem lesz reggel.

Hogy nekem nem lesz már reggel sosem. Mert most menten elpatkolok. Valami történik velem, ami nem tudom, hogy mi, csak azt érzem, hogy megbénít. Meg sem tudok mozdulni, miközben a szívem majd kiugrik a helyéből és egyáltalán nem vagyok ura a testemben zajló folyamatoknak. Nekem meg reggel Londonba kellene utaznom, mert lesz egy kétnapos meeting. Nekem most aludni, meg pihenni kéne, ehelyett tényleg mindjárt végem van.

És itt vagyok egyedül. Teljesen egyedül a házban. Ha történik velem valami, hosszú órák is eltelhetnek, mire valaki majd megtalál. Mi lesz velem?

Na ez volt az az éjszaka, ami egyszerre bénított le és aktivizált soha nem látott erővel. Olyan dolgokat tettem, amit azelőtt soha: lemondtam a londoni utat az utazás napján. Megértették és elfogadták.

Azonnali szabadságot kértem a munkahelyen: megmondtam neki, hogy összeomlottam, képtelen vagyok dolgozni menni.  Megértették és elfogadták.

Felhívtam a pszichológust, akinek már vagy egy éve hordoztam a telefonszámát a pénztárcámban.

Pár nappal később már nála ültem.

Kisminkelve, szép ruhában. De valószínűleg mégis igazán pocsék kinézetben. Hiszen nem a ruha teszi az embert. Ha valami belül igazán rossz, az nyomot hagy kívül is.  Itt volt az ideje rendbe tenni magamat belülről is.

És akkor álljanak itt azok a gondolatok, amiket megtanultam, újragondoltam magamról:

Érzelmek és Érzések

Nekem bőven kijutott belőlük. Amióta az eszemet tudom nagyon érzékeny vagyok, hamar elérzékenyülök és mások rezgéseit, aktuális érzelmi állapotát is nagy pontossággal érzem meg.

És mindezt, hosszú éveken keresztül, kemény munkával próbáltam a minimumra letolni. A munkahelyen különösen, hisz’ egy ’vezető nem lehet érzelmes’, egy ’vezető erős, könnyezni sem könnyezik, nemhogy sír!’ – a ’munkahelyen nincs helye érzelmeknek’. És én próbáltam, annyira próbáltam nem érezni a munkahelyen, hanem ’hideg fejjel’, számokra, a rációra hagyatkozni, megfelelni az elvárásoknak. És évente többször is meglepődtem, amikor a környezet mégis azt jelezte vissza, hogy ’túl érzelmes vagyok’ …. és még volt utána más is, de én azt már nem hallottam, mert:

Túl érzelmes?? Én??! Hát de hogy??!! – Horkantottam fel és bumm, már meg is sértődtem. Meg dühös is voltam, sírtam egyet a mosdóban, aztán otthon is puffogtam erről egy kicsit. Vagy 2-3 napot, igazán nem többet. Vagy csak akkor többet, ha otthon nem értették meg, hogy nekem van igazam, mert kinek másnak? …. Még hogy én érzelmes!  …. Én??!! Pff. Impulzív vagyok, már az első főnököm is megmondta az első munkahelyen – és akkor mi van??!!

No, látod ugye, hogy honnan jövök 😊 Jah, jó messziről, nagy út van mögöttem 😊 Most ugyanezt árnyaltabban látom már. Azt gondolom, hogy érezni szuper dolog. Jó, hogy vannak érzelmeim. De nagyon nem mindegy, hogy én mihez kezdek velük, hogy hogyan élem őket meg belül és hogyan ’tálalom’ ezeket a környezetnek. Ha ez a környezetemre terhes, akkor valami nem oké. És az sem oké, hogy az egész nap visszafojtott érzéseket otthon, a társamon töltöm ki. Az érzéseket nem visszafojtani kell, hanem megismerni, megélni őket olyannak, amilyenek  – de tudni azt, hogy az érzéseimért én vagyok a felelős, bennem születnek, nálam van a ’gyeplő’, rajtam múlik, hogy mihez kezdek velük. Vagyis az oké, ha feszült, vagy szomorú vagyok, mert miért ne lehetnék? De tényleg muszáj ebbe az érzésbe hosszú percekre, akár órákra is beleragadni? Tényleg muszáj ilyenkor a környezetünkkel zsémbesnek, kiállhatatlannak lenni? Ki tud ezen változtatni? Hát én.

Az ’érzelmi intelligencia’ azóta beépült nemcsak a szótáramba, hanem a mindennapjaimba is. Nagy tanulás volt rájönni, hogy attól, hogy érzelmeink vannak, az még nem egyenlő az ’érzelmileg intelligensnek lenni’ állapottal. Ahogy jó volt pontosabban megérteni magamat is, hogy az érzelmi intelligencia mely területén van dolgom magammal.

Most magamnak is emlékeztetőül megint ide írom az Érzelmi Intelligencia (EQ) területeit:

  1. öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
  2. önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
  3. társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
  4. társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus.

Így mostanra már azt is gondolom, hogy egy vezetőnek is oké érezni, különösen, ha emberekkel is közvetlenül foglalkozik a vezető. Jól jön, ha rá tudok hangolódni a másikra, megértem az aktuális állapotát, ha kíváncsi vagyok rá is, mint ember, mert így megértem őt. Ha értem őt, akkor tudom támogatni a munkájában a legjobban. És nagyon sokszor nem is ebben kértek támogatást, ’csak mint ember’. Egy vezető is érezhet ’csak úgy’ is, hiszen emberből vagyok, de ezt igenis helyén kell kezelni egy munkahelyen. Erre nekem kell vezetőként figyelnem. Az érzéseimért én vagyok a felelős.

És amúgyis, jobb, ha észben tartom, az ember a munkahelyen ugyanaz az ember, aki hazamegy aznap és vacsorát főz, tanul a gyerekkel és beszélget a férjével. Ha ez az ember, aki én vagyok, ‘belülről borul’, akkor bizony csak idő kérdése, hogy akár a munkahelyen, akár otthon, akár mindkét ‘fronton’ változzon a helyzet. Egyensúlyt találni magunkban tehát kardinális fontosságú.

Egy nőnek mindig választania kell: karrier vagy család

Már jó ideje folyik a csapból, hogy „a mai világban egy nő nem lehet egyszerre sikeres a munkahelyen és a magánéletben is”. Engem szoktak az ilyen általános megfogalmazások dühíteni belül (érzelmek, ugye), ez az egy meg különösen piszkáló hatással van rám – mert provokációnak érzem és azonnal ’ringbe’ akarok szállni, mert én ’meg akarom mutatni’ hogy ez nem így van, mert ’nekem senki emberfia nem mondhatja, hogy nem vagyok rá képes, hogy nem vagyok erre elég jó’ (maximalizmus, ugye, ami nálam egy fiatal felnőttkorban elszenvedett apai dorgálás, meg egy gyerekkori, feldolgozás alatt lévő, apa-lánya kapcsolatrendszer eredménye). Persze az, hogy van egy erő, egy energia, ami bennünket mozgásba hoz, az nem rossz azért. A provokációt még coachingban is szoktuk mozgósító erőként alkalmazni, de ezzel azért finoman kell bánni. Nekem például van/volt tanulnivalóm, hogy el tudjam dönteni, hogy ’mikor veszem fel a kesztyűt’ és mikor meg nem, illetve, ha nem veszem fel a kesztyűt, hogyan használom fel mégis a felszabaduló tettrekészséget magamban?

Nem szeretnék fals reményeket táplálni, úgyhogy tisztán elmondom, hogy nem ismerem a Szent Grál titkát ebben a témakörben (sem😊). Amit megéltem magam, az az, hogy de, lehet egy nő sikeres vezetőként. Meg lehet sikeres otthon anyaként, társként is. Csak nekem ezt a kettőt eddig nem sikerült időben egyszerre egyeztetni (de láttam már jó példákat, szóval biztos nehéz, de nem lehetetlen). Én most azt mondom magamról, hogy nekem eddig azért nem sikerült, mert a fókuszban nem tudtam egyensúlyt tartani. Ami kicsit azért abszurdum, hiszen a fókusz önmagában hordozza, hogy attól fókusz, mert egy időben egy valamire figyelünk épp: karrier vagy család. De akkor mit tehetek mégis én, mint nő, ha bennem van a vágy, hogy szeretnék jó anya és társ lenni és szeretném, ha sikeres lennék a munkámban is?

Szerintem sok mindent.

És ez a sok minden az alapos önismerettel kezdődik.

Amikor megismerem magam, hogy ki is vagyok valójában és amikor elfogadom azt, hogy ki is vagyok valójában.

És én egy érzelemgazdag, magamat és másokat is szeretni és becsülni tudó nő vagyok, aki harmonikus életre vágyik. A harmónia nekem azt jelenti, hogy megélhetem a nőiségemet, a nőiességemet, a partneri, anyai szerepemet és megtalálom azt a munkát, amiben szintén merek önmagam lenni. Ahol sikeres vagyok a magam szintjén, magamhoz viszonyítva, nekem jólesően, ahol azt érzem, értelme van annak, amit naphosszat csinálok. Akkor élem jól az életem, ha a szívem és a tetteim egyensúlyban vannak, amikor az eszem nem ‘vitatkozik’ a szívemmel és fordítva sem teszik ezt. Amikor azt érzem, pont az csinálom, amit kell, hogy csináljak, mert ez ‘jön belülről’.

Szenvedélyes munka versus ’csak’ munka

Nagyon jó munkaerőnek számítottam az elmúlt közel 20 évben. Lehetett rám számítani, nemcsak teljesítettem az elvárásokat, hanem rendre túl is szárnyaltam őket. Erőfeszítéseimet nemzetközi szakmai díjak, elismerő oklevelek, kiváló szakmai visszajelzések, előléptetések, jó fizetés kísérték – ezek nekem fontosak voltak, örültem nekik.

Egy darabig.

Aztán azt vettem észre, hogy ezek illanó örömök voltak csak. Nagyot lobbantak, aztán másnapra ki is aludtak. Eleinte egy újabb célon dolgoztam ilyenkor, amit szintén teljesítettem, és jöhetett is a következő. Az is sikerült és mégsem éreztem boldognak magam tartósan.

Később már ’csak tettem a dolgom’, az évek és a rutin kisegített, jó volt, amit csináltam még így is. De a szenvedély már hiányzott belőlem. Olyanokat kezdtem el mondani egyre többet, hogy ’én ezt nem így csinálnám, ha a magam ura lennék’, ’én már ezzel nem értek egyet’, ’nem hiszek ebben’, ’nem érdekel’ – untam és szellemileg, lelkileg is unatkoztam. Kivéve…

Kivéve akkor, amikor a vezető gyakorlat részeként a heti rendszeres megbeszéléseket tartottam a csapatom tagjaival, egyenként. Ilyenkor azt vettem észre, hogy ’félre tudom tenni magamat’ és a másikra figyelek. És nagyon leköt, hogy mi van a másik emberrel, hogy felizzik bennem valami, amikor azt érzem, hogy támogatást, segítséget kér és vár tőlem. Örültem, hogy szakmailag vagy direktben tudtam segíteni, vagy kitaláltuk együtt, hogy mi lehetne a legjobb következő lépés, és örültem akkor is, amikor magukról, a saját személyes helyzetükről, nem ritkán nehézségükről meséltek. Bizalomnak éltem ezt meg és érezhetően közel kerültünk egymáshoz, holott a legutóbbi csapatom 95%-a Európa, Arábia és India különböző országaiban ült, és őket meg engem csak a technika hozott egy idő- és légtérbe. Azt vettem észre, hogy az emberek szívesen fordulnak hozzám ’csak úgy’ is, és hogy miután beszéltünk, akkor úgy szummázták, hogy ’jó, hogy beszéltünk, segített’.

Ezeken a beszélgetéseken azt éreztem, hogy tudok valami olyat, valami sajátosat nyújtani, amiben az emberek fogódzkodót találnak. Nagyon gyakran kaptam azt a visszajelzést, hogy a beszélgetéseink során mennyire értékelték azt, hogy meg tudtam őket hallgatni, ha kellett, tudtam segíteni és az is visszatérő elem volt, hogy tudtam őket inspirálni, motiválni, hogy ’megtanítottam őket repülni, mert ők is elhitték, hogy lehetnek szárnyaik’.

Én meg úgy éreztem, hogy igen! Ez számomra az, amit értékes munkának tartok: hogy pozitív hatással tudok lenni másokra, hogy hozzá tudom őket segíteni az ő saját legjobb lépésükhöz, a saját boldogságukhoz! Fontos nekem, hogy a munkámban is megéljem azt, hogy ’hasznos’, amit csinálok – és nekem ez az, amit hasznosnak élek meg. Szeretem és fontos nekem (test)közelből megélni és látni a munkám eredményét: ami lehet mosoly a másik arcán, lehet egy eltöprengő kifejezés a kérdésem hallatán, egy felcsillanó szem egy hirtelen jött megoldásra, egy spontán kis levél, hogy ’most végre megéltem, hogy milyen egy hozzá illő vezetővel dolgozni’, őszintén örülni és büszkének lenni a másik emberre,  vagy épp a meghatódottságtól könnyes szemmel mosolyogni, mert a másik boldogsága akkora …). Ez a típusú munka az, ami szenvedéllyel tölt el újra meg újra, és olyan mélyen jóleső érzés jár át, ami hosszan tartó nekem is és a másik embernek is. Amolyan ’pillangó-hatás’ a világra, egyéni szinten történik és mégis kihat a világra😊 És én nem is munkaként gondolok már rá 😊 Ezt nekem ’nem kötelező’ csinálnom, ezt azért csinálom, mert jól esik nekem és jó lesz ezzel a másik embernek is, hogy jól esik másokat az útjukon támogatni (miközben én is újra meg újra felfedezem magamat is :)).

Ettől a felismeréstől már ’csak egy lépés volt’ a coach iskola, ami tovább vitt az önismeret útján és ami szakmai támogatást adott az ösztöneimnek. Ezért lettem tehát coach: mert valahol mindig is az voltam 😊

 Egyedül nem megy?

Az elmúlt éveimben nemcsak szakmailag, de a magánéletemben is nagy utat jártam be – és most végre azt érzem, hogy az egyik és másik út is összeér, integrálódik, hogy tulajdonképpen egy az utam és nem kettő (meg több) – és én most az én saját életutamon vagyok.

És arról is meg vagyok győződve, hogy mindez nem jöhetett volna így létre, ha nincs a támogató környezet, a Családom mellettem. Anyukám, a testvérem a feleségével, a kiterjedtebb Családom, a barátok, a partnerem – mind-mind biztos támaszként álltak mellettem. Rám hagyták, hogy mit és hogyan intézek, de ott voltak és jöttek, ha hívtam őket, mehettem hozzájuk, ha szerettem volna, hallgattak, ha arra vágytam, beszéltek, segítettek, ha kérdeztem őket, adtak zsepit, ha bőgtem és néha velem is sírtak. Hálás vagyok nekik mindezért (is). Velük együtt könnyebb volt és azt gondolom, hogy időben gyorsabban is átjutottam a nehézségeimen.

Nekem meg jó volt rálátni arra is, hogy nem kell mindig egyedül megcsinálni mindent, lehet, hogy meg tudnám, de oké segítséget és kérni és elfogadni azt. Azt is érzem, hogy a biztos párkapcsolatom is ad egy olyan pluszt, amire merek hagyatkozni és bátrabban merek rálépni a régi-új utamra 😊 Elfogadtam magam társas lénynek, aki egy partnerkapcsolatban érzi a legjobban magát.

Mert bár igen, megtanultam és merek egyedül lenni, tudom magamról, hogy egyedül is tudok haladni, már egyedül is egésznek érzem magam– csak épp nem ez az, amit szeretek, nem ez az, amire vágyom. Az érzelemgazdag énem, a lélek, akinek a testem az otthona, egy szerető partneri kapcsolatban tud a legjobban működni, ahol nem egymástól függünk, hanem szeretjük azt az embert, aki mellettünk van, úgy, ahogy van.

Spiritualitás és meditáció

A meditáció közel 3 éve van az életemben.  Vicces módon, pont a maximalizmusom miatt kezdtem el, mert egy volt kollégám azt mondta, hogy úgyse tudom 30 napig se csinálni…. Még hogy én nem tudom??! – lángolt fel bennem a harci vágy és bumm, elkezdtem. Egy angol nyelvű applikációval indult az egész. Napi 10 perc – szólt az instrukció. Oké, ennyi belefér, majd este meghallgatom, úgyis álmatlanul fetrengek már hosszan már hónapok óta, legalább eltelik majd 10 perc. Így is tettem: meghallgattam az első 10 percet este, lefekvés után.

Illetve majdnem meghallgattam, mert elaludtam rajta kb. 5 perc után, a végére másnap nem emlékeztem…. Azta! Hosszú idő után végre sikerült elaludnom hamar! De jó cucc ez a meditáció! -gondoltam és a következő nap is megnéztem mi lesz: hát elaludtam ismét. Meg a harmadnap is, meg utána mindig. Így ’szoktam rá a meditációra’ és így lettem túl észrevétlen az első 30 napon is.

Persze, aztán a kezdő meditációs időszak után én is megtanultam, hogy szuper, ha az ember ennyire megnyugszik, hogy belealszik, de amúgy a meditációnak nem ez a célja 😊 A meditáció tudatos jelenlét, egy olyan éber állapot, ami lehetővé teszi befogadni a világot olyannak, amilyen – minden ítélkezés nélkül. A meditáció sem gyógyír mindenre, de kimutathatóan pozitívan befolyásolja és hozzájárul a fizikai és mentális jóléthez és bizonyítottan stresszoldó hatású.

Velem is ez történt, érzem magamon a pozitív hatásait, megtanultam megélni az érzéseimet, de nem ’beléjük ragadni’. Felszabadítóan hatott rám, hogy rájöttem: van választásom, mindig van választásom – és ez igaz az érzelmeinkre is, el tudom dönteni, hogy milyen érzésekkel hogyan viszonyulok helyzetekhez, új perspektívákat kínált. Rám nagy hatással volt a meditáció, ezért az elmúlt időszakban beleástam magam jobban a tudatos jelenlét meditációs alapjaiba is (más néven mindfulness), képzettséget szereztem belőle, mert a coaching és a meditáció együttes alkalmazása szintén egy nagyon hatékony, előre mozdító kombináció.

A meditáció meg ’valahogy együtt jár’ a spiritualitással – amikor az ember elméje csendben van és nem ontja magából a gondolatokat, akkor meghallhatjuk a ’szív hangját’ – a lelkünk hangját. Több tanítás létezik, több, ma is élő mester tanait lehet elsajátítani, én is megtaláltam a nekem szólót. Úgy érzem, hogy a meditáción keresztül ’élesedett a látásom és a hallásom’ – nemcsak a magam hangját hallom meg jobban, hanem másokét is még jobban. És ez felelősséggel jár, biztos kézzel kell, hogy kormányozzak a magam és mások érzelmei és gondolatai közt. A meditáció meg ebben is segít tovább.

ZÁRSZÓ: A történetem itt nem ért véget, hanem folytatódik tovább. 2019. januárjával egy új fejezet nyílott az életem könyvében, amit írok tovább 😊 És most már abban a helyzetben vagyok, hogy elmondhatom, hogy persze, nem én irányítok mindent és nem is kell, hogy ez legyen a cél – de a toll, amivel a történetemet írom, már nálam van. És igenis én döntöm el, hogy mit írok a következő lapra 😊

És hiszek abban is, hogy mindenki képes megtalálni a saját tollát. A Te tollad vajon miről írna?

Blog

Érzelem a Munkahelyen – Lehet?

Munkahelyen nincs helye érzelmeknek! Nem szabad kimutatni az érzelmeket, egy vezetőnek meg pláne nem! – csattannak hangosan a kimondott/kimondatlan elvárások rajtunk. Talán nem is tudjuk, hogy mekkora veszélyben vagyunk: az (örökös) racionalitás, az érzelemmentes logikusság ténylegesen veszélyeztetheti az egészségünket: kiégéshez vezethet.

Azok az emberek, akik:

– mindent pontosan akarnak tudni
– tudományos eredményekre alapoznak a döntéseknél
– szívesen és sokat elemeznek
– nem foglalkoznak az érzéseikkel (másokéval sem)
– tényekre hivatkoznak
– szeretik, ha igazuk van

-> nos, ők fokozottan ki vannak téve a kiégés veszélyének.

Mindez azért történik, mert nem akarják, vagy (még) nem tudják a saját érzéseiket megfelelően érzékelni. Ha ezt tennék, időben meghallanák a kiégésre figyelmeztető belső hangokat és cselekedni kezdenének.

A túl logikusan gondolkozó emberek gyakran nem vesznek észre másokat, kizárják a saját és a mások érzéseit is a tudatukból, mert az érzelmi intelligenciájuk gyakran nem elég fejlett.

Pedig a szív és a fej összehangja kiemelkedően fontos. A munkahelyen is. Minderre kiváló esélyed van, ha segítségül hívod az empátiádat, az érzelmi intelligenciádat. Aki az érzéseire hallgatva él, az kevésbé van kitéve a kiégettség állapotának.

Hozzuk bátran egyensúlyba az érzelmeket és a tudatosságot a döntéseinknél – nem csak magunknak, hanem a munkahelynek is ezzel tesszük a legjobbat.

Az érzelmi intelligencia fejleszthető. Ahogy a tudatosság is. És mindkettőt egyszerre fejlesztjük a coaching folyamatokban. Az egyik ügyfelem így nyilatkozott a coaching folyamatunk után:

 “Ajánlom mindazoknak a coachingot és első sorban az Ágnessel való közös munkát, akik szeretnének önmagukhoz közelebb kerülni, megérteni érzéseiket, gondolataikat és életüket tudatos döntések mellett élni. Az Ágnessel való közös munka egy csodálatos utazás volt, amin az Ő szakmai felkészültsége, érzelmi intelligenciája és a “multi” környezetből hozott tapasztalatai kísértek végig. “

Ha Te is szeretnél ebbe az irányba elindulni és fejleszteni a tudatosságodat, az érzelmi intelligenciádat, akkor foglald le a díjmentes 0. alkalmat most. Már csak pár alkalom elérhető 2018-ban, győződj meg róla, hogy tied az egyik!

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

 

Blog

Mindenki Magából Indul Ki!

Mindenki magából indul ki.

Tartja egy közismert népi bölcsesség . De vajon min alapszik ez a megfigyelés?

Ha erős érzelmeket élünk meg valakinek a viselkedésével kapcsolatban, szinte biztosra vehetjük, hogy a projekció is közrejátszik a dologban.

A projekció (kivetítés) egy védekező mechanizmus, amely során a bennünk keletkező, fel nem ismert, nemkívánatos gondolatokat vagy késztetéseket másoknak tulajdonítjuk, vagy bennük látjuk.

Ezáltal lehetőségünk nyílik arra, hogy az önmagunkban elfogadhatatlannak látott dolgokat elrejtsük, de közben mégiscsak kifejezésre jutnak ezek a tartalmak. Például, amikor azonnal rávágjuk, hogy a másik hazudik – akkor az esetek nagytöbbségében épp mi magunk vagyunk azok, akik nem játszanak tiszta lapokkal. A projekció tömegméretekben is működik, például amikor kisebbségi csoportokat vádolunk minden rosszért.

A projekció azért történik, mert nem adunk asszertív* módon teret dühünknek, irigységünknek és más negatív érzelmeinknek, így azokat nagy a valószínűséggel másban fogjuk viszontlátni. A projekció célja a védelem, hogy megakadályozza az „én”-t negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. Ez olyan jól működik, hogy eltorzíthatja a valóság megfelelő érzékelését.

Mit tehetünk a projekció feloldása érdekében?

  1. Vegyük észre, hogy történik. Akár mi projektálunk, akár ránk projektálnak- észleljük azonnal!
  2. Szétválasztás. Válasszuk szét a múltat a jelentől, vagyis különítsük el a múltbéli tapasztalatoktól a jelenbe vetített tartalmat. Szóval mielőtt nekiesel a másiknak, hogy megcsal, akkor nézz magadba, hogy mi a helyzet veled belül?
  3. A felismert érzelmek kifejezése magunk és a másik felé. Így tudunk felelősséget vállalni magunkért, a saját részünkért a szituációban. És pontosan elég a saját részünket vállalni.

*Az asszertivitás, vagy asszertív kommunikáció egy olyan tanulható készség, vagy viselkedés, amikor valaki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül, hogy passzív vagy agresszív lenne. Az asszertívan viselkedő ember kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be (passzív), és nem próbálja dominálni a másik felet (agresszív). – forrás: Wikipédia

Blog

Érzelmi Intelligencia: Fejlesszük együtt! 3. rész

Üdvözöllek újból! 😊 Készen állsz, hogy folytassuk az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségeit feltáró ötletsorozatot? A korábbi cikkekben átnéztük, hogy mit tehetsz akkor, ha könnyen stresszessé válsz, ha nehezen érvényesíted magad vagy ha nehezedre esik kifejezni az érzelmeidet. Ezek olyan jelenségek, melyek jelezhetik, hogy az EQ-d fejlesztésre vágyik😊. A jelzésekről itt találsz összefoglalót.

De mi történik akkor, ha rendre azon kapod magad, hogy hamar ítélkezel, aztán pedig ember legyen a talpán, aki meg akarja változtatni a véleményedet, mert te ahhoz foggal-körömmel ragaszkodsz?

Azt mutatják a kutatások, hogy aki úgy alkot gyorsan véleményt, hogy csak azokat a tényeket, információkat veszi figyelembe, amelyek alátámasztják a véleményét és az ellenérveket pedig figyelmen kívül hagyja – akkor ennek a személynek nagy gyakorisággal alacsony az EQ-ja. Az ilyen személy akár orrvérzésig is kiáll helyes vagy helytelen véleménye mellett egyaránt. Értelemszerűen nem szokták kedvelni az ilyen emberek társaságát sem munkahelyen sem másmilyen társas kapcsolatban. Megint egy ok lehet arra, hogy változtass magadon 😊

Ellenben a magasabb EQ-val megáldott emberek hagyják ötleteiket „pácolódni”, hiszen tudják, hogy az első reakciókat érzelmek okozzák. A gondolataiknak is időt adnak és megvizsgálják a lehetséges következményeket és ellenérveket is. Ezután megbeszélik az ötletüket másokkal és számításba veszik a többiek véleményét is.  Próbáld csak ki! 😊

Nézzük akkor a következőt: hogy állsz a negatív érzelmekkel?

Gyakran érzed magad feszültnek, idegesnek, hamar ’elszakad a szíj’ és rámorransz a másikra? Nem tudsz leállni egy pillanatra sem? Folyamatosan ’harci üzemmódban’ vagy, ugrásra készen? Napokig szomorú, kedvetlen vagy búskomor szoktál lenni?

Ha leginkább igenekkel válaszoltál a fenti kérdésekre, akkor sanszos, hogy hajlamos vagy ’benne ragadni’ a negatív érzelmekben. Ennek egyébként régre visszavezethető oka van: az ősembernek nap mint nap meg kellett küzdeni az életben maradásért. Amikor veszély fenyegette akkor menekülni kényszerült és ez a reakció nagyon fontos volt a túlélés szempontjából. Azonban amikor ez a veszély már elmúlt, akkor a stressz szint is visszaállt a normálisra.  A mai világban már nem a kardfogú tigristől kell rettegnünk, de akad bőven, ami stresszet generálhat, ami bennünket védekezésre, menekülésre, pozícióváltásra ösztönöz. A folyamatos stressz azonban két kézzel rombolja a testet és akár olyan egészségügyi következményei is lehetnek, mint a magas vérnyomás vagy a szívelégtelenség.

Megelőlegzem, hogy biztosan érdekel, hogy mit tehetsz, hogy ez ne történjen meg veled?

Talán mostanra ismerős is lehet a gondolat, mert az első lépés az:

  1. A saját érzelmeid megfigyelése – ez szükséges ahhoz, hogy azonosítsd, hogy épp mi is zajlik benned. Ehhez az előző részben osztottam meg egy pár lépést, ami segíthet.
  2. Ha megvan, hogy milyen érzés is az, ami épp benned van, akkor próbáld összekapcsolni a gondolatokkal. Sok érzés, a negatívak meg különösen, elég intenzíven vannak jelen, könnyebben észlelhetőek. Ilyen esetekben megkérdezhetjük magunkat, hogy mit is tudnánk mondani a helyzetünkről valakinek, aki megkérdezni, hogy mi a helyzet? Példa gyanánt gondold el, hogy ülsz az autóban és magadban, vagy félhangosan puffogsz a hülye dugó meg a többi ostoba autós miatt. Lehet, hogy már a gondolatától is felment benned a pumpa? 🙂 Mit is tehetsz ilyenkor? Képzeld el magadat gondolatban és mondd el a jelenséget, amit látsz: Rengeteg autó van az úton, az egyik piros kisautóban egy nő ül. Egy nő, aki már legalább 30 perce levegőt is alig vesz, meredt szemekkel nézi az utat, fehérre változott ujjakkal szorítja az autója kormányát, idegesen ráncolja a homlokát, húzigálja a száját. Kicsit vörös is az arca, sőt, a nyakán is vörös foltok vannak már az idegességtől. Lehet, hogy mindjárt felrobban…? Biztosan nagyon siet és ideges, mert nem halad. Sok másik autóban is hasonló fejek vannak. Ők is szeretnének haladni. Érdekes, hogy mindenki a másikra mutogat és dudál, pedig valamennyi autós a dugó része. Egyik sem hibás jobban a másiknál. Valójában hibás-e egyáltalán valaki? Együtt képezik a dugót. Vehetne egy jó nagy levegőt ez a nő, még a végén tényleg kidurran… és el is dönthetné, hogy hogyan szeretne tovább utazni abban az autóban: továbbra is ilyen vörösre duzzadt fejjel, feszülten? Vagy talán normalizált érzelmi állapotban? Ki hozhatná meg ezt a döntést, ha nem ő?!

Megtörténhet, hogy mire végig érsz a történetben, elmosolygod magad, ami egyből csökkenti a stressz szintedet és mivel a történeteden agyalsz, el is tereled a figyelmedet, kizökkentheted magad a beragadt állapotból. Persze ugyanilyen segítő hatással lehet rád, ha mondjuk bekapcsolod a zenét (vagy épp ki, hogy csend legyen), vagy nagy levegőket veszel. A lényeg, hogy ismerd fel, hogy mi zajlik benned és hozz egy döntést, hogy továbbra is ideges kívánsz-e maradni, vagy inkább csinálsz valami jobban esőt helyette.

 A döntés a tiéd. Ahogy az érzéseid is. Te döntesz az érzéseidről és nem az érzések döntenek rólad. Vedd vissza a kontrollt! 😊

Mit gondolsz, mit érzel most? Oszd meg velem:

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

Blog

Sztrókot Kaptam! 

Segítség, sztrókot kaptam! …. Szerencsére nem orvosi értelemben – bár ennek a sztróknak is lehet maradandó hatása…. A sztrók/stroke szót kezdték el használni az érzelmi intelligencia területén arra vonatkozóan, amikor valaki valamilyen jelzővel, minősítéssel illet bennünket.

Ez lehet pozitív:

  1. verbálisan, dicséret formájában  (‘jó veled dolgozni’; ‘ügyesen voltál’)
  2.  testbeszéden, gesztuson keresztül (pl. egy kedves mosoly; a másikra való teljes figyelem)

és lehet negatív:

  1. verbálisan (‘hülye vagy’; ‘megcsinálhattad volna ezt jobban is’)
  2. testbeszéden, gesztusokon keresztül (szemforgatás, a másik ‘kicüccögése’, ironikus félmosoly)

A magyar fordítások a stroke-ot szokták ‘simogatásnak’ is mondani, szerintem ez nem fejezi ki azt a tényleg ütés-szerű hatást, amit akár egy pozitív stroke is tehet egy személlyel. Azt könnyű elfogadni, hogy a negatív stroke-okat nem szeretjük, hiszen elfogadhatatlan az, ha valaki azt mondja nekünk, hogy ’hülye vagy’, ezzel rombolólag hat az önbecsülésünkre. De nem is kell, hogy ez verbálisan kimondott legyen, ha abban a helyzetben találod magad, hogy valaki becsmérlően elhúzza a száját miközben beszélsz, vagy a fejét rázza és úgy fintorog- ezek pont olyan elfogadhatatlanok, mintha szavakon keresztül is tolmácsolnák őket. Ezeket feltétel nélküli negatív stroke-oknak hívjuk.  De azt is hozzá kell tenni, hogy van olyan negatív, de mégis konstruktív visszajelzés, ami a fejlődésünket segíti (’legközelebb figyelj oda, hogy jobban artikulálj, amikor prezentálsz’ ; ’a kimutatás hasznosabb lett volna, ha egy összefoglaló táblázatot is készítesz’). Ezek már a feltételhez kötött negatív stroke-ok, tanulhatunk belőlük, ha jól vannak megfogalmazva.

Arról külön tanulmányok szólnak, hogy milyen extrém erős hatással van az emberre a pozitív megnyilvánulás, a dicséret, hogy szinte ’szárnyakat kap’. Ezek rendkívüli fontossággal bírnak az önbecsülésünk egészséges fennmaradásában és segítenek annak fejlődésében. A pozitív stroke-ok is kétfélék: feltétel nélküli pozitív (’tetszik, hogy ilyen lelkes vagy’ ; ’kedves vagy’); és feltételhez kötött pozitív (jól sikerült a tárgyalás, mert meg tudtad őket győzni’ ; ’a felső vezetés könnyen megértette az üzenetet, mert nagyon jó prezentációt készítettél). Bár a feltételhez kötött negatív (konstruktív) visszajelzés is tanító, fejlesztő jellegű, mégis a pozitív stroke-ok építik a legjobban az ember önbecsülését.

Ha a leírtak függvényében végiggondolod a mai napodat, te milyen stroke-okat kaptál ma? És milyeneket adtál…?

Blog, Mindent a coachingról

Érzelmi Intelligencia! Hogy Te Milyen Magas Vagy! – 1. rész

Hadd csapjak rögtön a dolgok közepébe egy bizonyított ténnyel: napjainkra már több évtizednyi kutatási anyag bizonyítja, hogy az érzelmi intelligencia a munkavégzésben is kulcsfontosságú: a legjobban teljesítők 90 %-ánál fontos szerepe van az EQ-nak abban, miért jutnak előbbre, mint mások. A munkájukban sikeres emberek tehát fejlett érzelmi intelligenciával rendelkeznek. Talán nem meglepő módon ugyanezek az emberek a magánéletükben is sikeresek…

Megvan még az előző blogbejegyzésemben lévő teszt eredménye a fejedben, hogy hány állítás is volt igaz rád a tesztből? Nézzük őket szépen sorjában:

  1. Könnyen stresszessé válsz?

Érzelmeink elfojtásával vagy azok nem megfelelő kezelésével könnyen feszültség, stressz és szorongás keletkezhet bennünk.  Az EQ fejlesztésével mindez sokkal jobban kezelhetővé válik, mert képesek leszünk azonnali és helyzetnek megfelelő válaszokat adni a nehéz helyzetekre, mielőtt a dolgok túlnőnének rajtunk.

De hogyan is kell ezt tenni?

Legfontosabb lépés, hogy pontosan észleld, hogy mi is zajlik benned. Ehhez erőt kell venni magadon és megállni egy pillanatra. Hunyd be a szemed, vegyél pár nagy lélegzetet és képzeld el, hogy valaki más szemével látod magad. Nézz végig magadon és vizsgáld meg mit látsz? Mit látsz az arcodon? Milyen a testtartásod? Hogyan veszed a levegőt? Mi történik belégzéskor a testeddel? Mi történik kilégzéskor? Milyen izmaidat érzed? Milyen érzés, hangulat van benned? Hol vannak ezek az érzések? Mutass rá, tapintsd meg.  Nézd végig magadat, nézz bele magadba – alaposan. Minden részlet számít. Nevezd nevén azt, amit meglátsz – akár fennhangon is: Nyomás van a mellkasomban. Gombóc van a torkomban. Feszültség van a gyomromban.  Kavarognak a gondolatok a fejemben. Gondold azt is végig, hogy hogyan szoktál hasonló helyzetekben reagálni? Mit teszel? Mit mondasz? Mit látnak rajtad mások?

Extra tipp: Miközben válaszolgatsz, figyelj a szóhasználatodra: pl. az ’ideges vagyok’ helyett mondd inkább azt, hogy feszültséget észlelek. Hogy miért fontos ez? Az agy azonosítja magát a kimondott, határozottan állított dolgokkal. Ha azt mondod ideges vagy, akkor úgymond belehelyezed magad az érzésbe, ezáltal bele is ragadsz abba és tényleg ideges is leszel (talán még jobban is, mint voltál). Amúgy pont ezért működik a pozitív gondolkodás is, az agy a pozitív mondatokat is parancsnak veszi – viszont negatív, feszült állapotba azért nem annyira szeretünk beleragadni, igaz?  Szóval a negatív ténymegállapításokat inkább tedd passzívvá, lépj el tőlük azzal, hogy úgy fogalmazol: feszültséget érzek a gyomromban. Így csak ’ránézel’ az érzésre, de nem azonosulsz vele.

Összegezve kimondhatjuk, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztésének alapja a saját érzelmeink megértése. Ahhoz, hogy megértsük az érzelmeinket, először meg kell látnunk őket, hogy azonosíthassuk őket. Ez vezet el odáig, hogy megértjük mi zajlik bennünk.

Erre jó lehet a fenti gyakorlat. Ha erre tudatosan oda tudsz figyelni és rendszeresen, vagy legalább időről-időre monitorozod magad különféle (pozitív és negatív) helyzetekben, ahol képes vagy objektíven rálátni magadra és az érzésidre, akkor már tettél egy nagy lépést az EQ-d fejlesztése felé.

(Van kedved ezt rögtön ki is próbálni? Szakítsd meg az olvasást, hunyd be a szemed, vegyél 3 nagy levegőt és nézz végig magadon és magadon. Tedd fel a fenti kérdéseket és válaszolj rájuk. Én addig itt várok 😊  – Végeztél? És hogy esett ez a gyakorlat? 😊 Mi ment jól? Mi volt nehéz benne? — Kérdezném tőled most, ha épp egy coaching folyamatban lennénk 😊 Ugyanis a coaching folyamat is éppen ezért (is) tud olyan hatásos lenni, mert úgy működünk együtt a folyamatban, úgy támogatlak, hogy te egyre jobban rálátsz a saját állapotodra, érzéseidre, megismered a saját működésedet, hogy mire hogyan reagálsz.  Vagyis egy coaching folyamatban is fejlesztjük az érzelmi intelligenciádat.)

Oké, akkor most képzeld el, hogy ettől a naptól kezdve tisztábban látod magad, felismered az érzéseidet. Akkor most hogyan tovább? – kérdezed ezt joggal. Ha már tudod, hogy mi zajlik benned, ha már meg tudod határozni hol és pontosan nevén nevezni, akkor az ’éntudatosságodért’ már sokat tettél. És egyben ez az állapot meghív egy lehetőségre: ha már tudod, hogy éppen mi zajlik, akkor lehetőséged van eldönteni, hogy hogyan is reagálsz rá. Egy választási lehetőséget kapsz, ahol Te magad döntöd el, hogy mihez is kezdesz az adott szituációval. Hogy reagálsz rá? Talán pont ugyanúgy, ahogy eddig is, ami stresszhez vezetetett eddig mindig, vagy éppenséggel kipróbálsz valami mást?

Erre majd a következő bejegyzésben nézünk rá részleteiben. Addig is gyakorold a megállás és észlelés művészetét😊

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

Felhasznált tartalom:

Blog, Mindent a coachingról

10 dolog, amiért Téged választanak az állásinterjún!

Olvastam a Forbes.com-on egy cikket, ahol azt fejtegetik, hogy milyen jelölteket is keresnek a cégek, a munkaadók? Ki is képes arra, hogy nagy bizonysággal elnyerjen egy állást? Összességében nekem tetszenek az összegyűjtött pontok, valószínűleg azért, mert magam is hasonló szempontok alapján választok a vezetői munkakörömben embereket- és eddig ez igazán jól bejött.

De! Most épp az is elgondolkodtatott, hogy igen, itt van egy tutinak mondható 10 állítás, de hogy milyen emberi kvalitás, érték, belső tulajdonság az egy emberben, ami mindezt lehetővé teszi? Mi kell vajon ahhoz, hogy valaki ezeket a pontokat teljesíteni tudja? Mitől válik ez a mágikus 10 pont elérhetővé számunkra? Hiszen, ha ezekre a kérdésekre tudunk választ adni, akkor sokkal könnyebb az adott tulajdonságot, vagy épp tulajdonságokat jól ‘kigyúrni”, fejleszteni, hogy aztán a segítségével méltóképpen domboríthassunk egy állásinterjún.

Szóval ilyen szemüveggel kezdtem nézegetni, olvasgatni az alábbi pontokat, melyeket most Te is olvashatsz, hogy vajon mit is keres egy munkaadó egy jelöltben?

Olyasvalakit, aki

  1. Azonnal és világosan mutat be egy helyzetet, logikusan érvel és gyorsan hoz döntést váratlan helyzetekben is.
  2. Előre meglátja azokat a helyzeteket, melyek kockázatot jelentenek a folyamatra/a cégnek/ és ezt időben jelzi az illetékeseknek, adott esetben akár megoldást is javasol rá.
  3. Boldogan ajánlja fel a segítségét másoknak, amikor épp szükség van rá
  4. Mindent megtesz azért, hogy a feladatokat a lehető legjobb módon végezze el, hogy a dolgok végére járjon minél előbb és minél jobban.
  5. Hajlandó újat is tanulni és a tudását megosztani másokkal.
  6. Rengeteg kiváló ötlete van.
  7. Jó humorérzékkel rendelkezik.
  8. Önálló és felelősségteljes, amit ígér és vállal, azt betartja és elvégzi.
  9. Kiválóan együttműködik többféle típusú emberrel is.
  10. Szenvedélyes és a munkát nem csak a fizetésért végzi el. Jól.

Most itt nyugodtan vegyél egy nagy levegőt, engedd meg magadnak, hogy az olvasottak után kialakuljanak gondolatok a fejedben – ha már itt tartasz az olvasásban, szinte egészen biztos vagyok, hogy bukkantak is fel gondolatok😊 Hát nekem is😊 A 10 pontot összerakni az ideális pályázóról a munka kisebbik része. Szerintem. Felismerni, megtalálni, aktiválni és hosszú távon megtartani ezt az embert már egész komoly kihívást jelenthet.

De mit is keresünk akkor pontosan egy jelöltben? Mitől lesz egy jelölt pont ilyen (vagy nagyon hasonló) mint a fenti felsorolásban? Mi szükséges ahhoz, hogy egy hús-vér ember a fenti pontokat teljesíteni tudja? – Nem ígérhetem neked a Szent Grált erre a kérdésre, de szívesen megosztom, hogy én mire jutottam ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában.

Nos itt van: érzelmi intelligencia – Most talán kicsit meglepődtél? Te másra jutottál? Könnyen lehet és örülnék is, ha ezt akár komment formájában megosztanád majd velem. Addig is elmondom, hogy hogyan jutottam erre.

Sok fogalom van az érzelmi intelligenciára (EQ – Emotional Intelligence/Quotient), de nagyon röviden megfogalmazhatjuk úgy is, hogy az érzelmi intelligencia segíti elő a szoros emberi kapcsolatok kialakítását, ahogy saját magunk menedzselési képességét is pozitívan segíti. Nekem ez már önmagában elég válasz lehet, de ha még azt is tudjuk az érzelmi intelligenciáról, hogy annak jelenléte a munkahelyen lehetővé teszi, hogy jobban tudjunk kommunikálni munkatársainkkal, főnökeinkkel, beosztottjainkkal, az ügyfelekkel  – lényegében bárkivel, illetve, hogy minderre akkor is képesek vagyunk, amikor komoly stressz, vagy nyomás van rajtunk és csak úgy zúdul ránk a sok információ- akkor azt gondolom, hogy már Te is érdeklődést mutatsz, hogy mi minden másra is jó még egy erős érzelmi intelligencia hányados? És hogy hogyan segít az emberi kapcsolatok kialakításában és a kommunikációban? Úgy, hogy az érzelmi intelligencia az, ami lehetővé teszik, hogy érzékeljük magunk és mások érzelmeit és az adott helyzetben a legmegfelelőbb módon reagáljunk rá (asszertív kommunikáció). A Wikipédia is egy jó, összeszedett definíciót hoz, olvasd csak el.

Kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudtalak lázba hozni ezzel mostanra, mindenesetre meghívlak most arra, hogy a fenti 10 pontot olvasd át most még egyszer, de immáron úgy, hogy az érzelmi intelligenciáról olvasottakat is beépíted. Nézzünk szúrópróba szerűen egy pár pontot a fentiekből, hogy hogy segít az érzelmi intelligencia?

Azonnal és világosan mutat be egy helyzetet, logikusan érvel és gyorsan hoz döntést váratlan helyzetekben is. – A fejlett EQ-val rendelkező azért tudja ezt, mert fel tudja mérni, hogy éppen ki a hallgatósága és annak a hallgatóságnak a ’szintjét’ képes a kommunikációjával megcélozni, úgy elmondani a mondanivalóját, hogy azt a közönsége megértse, de mindeközben észleli, ha ez nem valósul meg, vagy csak részben és ezt azonnal korrigálni képes. Így elnyeri a megértést, ezzel a támogatási esélyei hatványozottan nőnek, így a javaslatait, döntéseit is szívesen fogadják és nagy hajlandósággal értenek majd vele egyet.

Rengeteg kiváló ötlete van. Az EQ egy olyan képesség is, mely lehetővé teszi, hogy tudatosan olyan érzelmi állapotba kerüljünk, amely produktivitáshoz és sikerességhez vezet. Az érzelmek hasznosításával az EQ-val jellemezhető személy kreatívabban gondolkodik.  Ez az önmotiválás képessége is egyben.

Boldogan ajánlja fel a segítségét másoknak, amikor épp szükség van rá. Az EQ képesség mások érzéseinek olvasására, érzékenynek lenni azokra, illetve befolyásolni őket.

Kiválóan együttműködik többféle típusú emberrel is. Az EQ teszi lehetővé a kielégítő kapcsolatok létrehozását és fenntartását, hiszen a személy képes a figyelmét rugalmasan ráirányítani vagy elirányítani bizonyos dolgokról, megérezni, megérteni a saját maga és mások érzéseit, a megfelelő módon használni, illetve szabályozni azokat.

És innentől rád hagyom, hogy a többi pontot is végig gondold, de hagytam a végére egy igazán remek hírt: az érzelmi intelligencia fejleszthető! Akár felnőttkorban is😊

Hogyan? Erről a következő bejegyzésemben fogok írni. Addig is ajánlom figyelmedbe az alábbi linkeket az érzelmi intelligenciáról (melyek egyben az általam felhasznált irodalmak is voltak):

A blogbejegyzést a Forbes.com Ten Things Every Hiring Manager Is Looking For cikke ihlette.

Blog, Mindent a coachingról

Ünnepeljünk!

– Meghívlak! – szólított meg őszinte mosollyal az arcán az ismeretlen.
– Engem? Mire? – néztem az ismeretlenre a szemem sarkából sandán, kissé talán gyanakvóan is. Hisz’ nem is tudom, hogy ki ez!
– Ünnepelni! – válaszolta mosolyogva, mit sem törődve az én viszolygó pillantásommal.
– Ünnepelni?? És mégis mit? – kérdeztem pökhendien, egy félfintorral az arcomon.  A karácsony még odébb van – fújtattam egyet lerázóan.
– Nem mit, hanem kit: téged! – felelte arcátlanul magabiztos örömmel az idegen.
– Hát ez egyre furább – szakadt ki belőlem az értetlenség. – Mit kell rajtam ünnepelni?
– A sikereidet, amit ma coachként elértél – felelte nyugodtan.
– Te azt meg honnan tudhatnád? Egyáltalán, honnan tudod, hogy coach vagyok és épp mit csinálok? – kérdeztem összezavarodva, de most már kíváncsian meredve az ismeretlenre. Kicsit tán mégis ismerősnek tűnt, most hogy így jobban megnéztem.
– Ott voltam. Láttalak dolgozni. – árulta el sejtelmesen.

Ezzel már végképp nem tudtam mit kezdeni, hát hagytam, hogy folytassa:
– Láttam, hogy maximális figyelemmel, tiszta szemekkel, nyitottan fogtál hozzá a záró háromszög beszélgetéshez. Benned volt a vágy, hogy még ez az utolsó utáni alkalom is legyen jó, hadd mutassa meg itt is a coaching, hogy mire is képes- hadd ragyogjon ma is a coachee és kapjon szárnyakat, ahogy tette eddig is a coaching ülések során. És így is lett: amint megnyílt a tér, amint a coachee megérezte a biztos, értő jelenlétedet, az őszinte kíváncsiságodat, kirobbanó irammal kezdte sorolni, hogy mi minden változott, mi mindent ért el a coaching folyamatban, hogyan segítette ez őt a munkahelyén, de mint magánembert is, mennyire hálás azért, mert új perspektívát lát és új nézőpontra képes most már saját maga is, hogy milyen fantasztikus kincs van a kezében, ami a változás képessége, és az érzés, hogy ő bizony erre képes! Hogy mennyire örül annak, hogy ennek kézzelfogható jelei vannak a környezetében, a közvetlen csapata most először végzett a feladattal határidőre és jól! A főnöke is pozitívan reagált vissza és jelezte neki, hogy maradjon ezen az úton, mert kiváló menedzserjelöltté válhat, hisz nagyon tehetséges. Ahogy mondta mindezt, a coachee ragyogott, belülről ragyogott és csak úgy duzzadt az energiától és a stabil, magát tisztelő önbizalomtól. A főnöke, aki végig ott ült, mosolygott és rendre visszaigazolta a változásokat és nyugtázta, hogy a kitűzött célok bizony 100%-ban teljesültek!

Itt elhallgatott az ismeretlen ismerős, arca kipirult, gyorsabban vette a levegőt és csak nézett rám hosszan. Sütött a pillantása, de álltam. Farkasszemet néztünk egy pár másodpercig mire folytatta halkan, de tisztán érthetően:
– És láttalak. Láttalak téged, ahogy ott ülsz, arcodon szelíd félmosoly, de belül buja, hangos öröm, hogy atyavilág! Hát ez milyen jól sikerült! Büszkén és szeretettel néztél a coachee-ra, volt abban a nézésben valami anyai, mint amikor a szülő látja a gyermeke első lépéseit megtenni. Még ott van mellette, de már elengedte a kezét, mert hisz benne, hogy egyedül is képes járni. Útra kelt. Van ereje, hogy elérje a célját. És hite is. Hogy képes rá. És Te, Coach, Te is hozzájárultál ehhez! Kellett a Te tudásod, hited, tapasztalatod, figyelmed és személyed, hogy ezt láthasd, amit ma láttál! Ez igen! Szép munka volt, gratulálok! – mondta bele egyenesen az arcomba.

Fel sem tűnt, hogy nem is veszek levegőt egy ideje. Hogy visszatartott lélegzettel nézek rá és fel sem tűnt, hogy ahogy hallgatom, boldog, büszke mosoly költözött az arcomra.
– Köszönöm – leheltem halkan – Ez nagyon jól esett! Ezzel sarkon fordultam és a boldog mosollyal az arcomon kacsázva, sasszézva szeltem át a szobát. A fülemben dobogott a vér, a szívem gyorsabban és hangosan vert, arcom kipirult.
– Megcsináltam! – nézett a távolodó sziluettemre az ismeretlen elérzékenyülve.- Most örül! Örül magának! Ünnepeljünk! – vigyorodott el és elhalványodott.

Én meg mit sem sejtve, boldogan trillázva néztem hátra – de már nem volt ott senki. A szoba hátuljában lévő tükörből csak én néztem vissza magamra. Boldogan. Rózsaszínben tündökölve, fanfárok és tűzijáték kíséretében.

Ünnepeltem magam.

Blog, Mindent a coachingról

Mi van akkor, ha szembejön a dilemma?

Joggal kérdezhetsz vissza, hogy hát mi lenne? Mindig jöhet szembe egy dilemma. Ez egyszerű kérdés: válaszolni kell rá és meg kell oldani.

Nos igen: sokunkban ez a természetes igény, ami azonnal felmerül, ha dilemmával találkozunk. Sokunkban meg nem, ez is oké. Én az a típus vagyok, aki meg akarja oldani a dilemmát és nem által farkasszemet nézni vele, hogy aztán egyszer és mindenkorra véget vessen neki.

– És mi ezzel a baj? – kérdezi azonnal a Belső Dilemma Menedzserem tudálékos hangon.
– Az, hogy ez a természetes, magamból kitörő, megoldást kereső késztetés nem differenciál. Nem tesz különbséget, hogy ez az most az én dilemmám, vagy más dilemmája – felelem én meggyőződéssel a belső hangomnak.
– Aha… és ezzel mi a baj? – folytatja kissé feszélyezettebben a dilemma-központomat jól képviselő Belső Dilemma Menedzserem.
– Hogy ez coachként nem támogat sem engem, de a (látszat ellenére) a coachee-t sem. Az, hogy ha egy coaching helyzetben meghallom a szót, hogy dilemma, bennem pedig azonnal az kezd el kattogni, hogy meg kell oldjam ezt a dilemmát … pedig ez az Ő dilemmája…. akkor ez nem segít…. Ezzel én úgy fogom az Ő dilemmáját, mint a kutya a szomszéd kutya csontját. Erőből akarom magamnál tartani. Én akarom megoldani. De ez a dilemma az övé! És a dilemma-ráharapásnak van egy súlyos mellékhatása is: közben megszűnök a coachee-ra magára, vagyis az emberre figyelni, mert a dilemmát nézem, arra fókuszálok.
– Izé… ezt most miért mondod el pont nekem? – kérdezi tágra nyílt szemekkel, értetlenkedve a Belső Dilemma Menedzserem. Azt mondod, hogy te miattam nem vagy jó coach? – kérdezi elbizonytalanodva és dilemmára készen.
– Nem megyek bele ilyen provokációkba – mosolygok rá huncutul.
Nem hagyom, hogy Te, Dilemma, vezérelj mindig mindent. Fontos tudnod, hogy tudok nélküled is élni. Kérlek békélj meg ezzel – mondom, és szelíden nyújtom felé a jobb kezemet.

Látom rajta, hogy hezitál.
– Mi lesz akkor így az állásommal? – kérdezi dilemmázva miközben ő is kezet nyújt.
– Nem tudom – mosolygok megkönyebbülve és ezúttal dilemma-mentesen.