A #vezetés a kapcsolódásról szól – amiben a nehéz emberekkel, helyezetekkel való kapcsolódás is beletartozik. Hiszen milyen jó lenne, ha mindenkivel jól kijönnénk! De ilyen a valóságban nincs. Időnként mindannyian találkozunk nehéz emberekkel. Néha ők nehezek a saját természetük miatt, néha pedig mi magunk tesszük azzá…
….mégpedig az empátia általános hiányával, melyet olyan gyakran tapasztalunk. Ezzel bizony bonyolítjuk a helyzetet.
Az #empátia az, melynek használatával a másik szemszögéből IS átláthatjuk az adott helyzetet és olyan teret teremthetünk, ahol megszülethetnek azok válaszok, melyek előremozdulást és haladást eredményeznek, nem pedig konfliktust.
Gallo a könyvében [Getting Along: How to Work with Anyone (Even Difficult People)] 8 nehéz és jellegzetes embertípust mutat be (annak tudatában, hogy egy ember akár többféle jegyet is hordozhat magában).
Személy szerint, én nem nagyon szeretem a tipizálást (mert túlzottan egyszerűsít), ezzel együtt elismerem, hogy egy ilyen áttekintés és a tulajdonságok, jellegzetességek csoportosítása könnyen emészthetővé és megközelíthetővé teszi a témakört. A könyv külön értéke az, hogy nem csak a típusokat mutatja be részletesen, hanem ad gyakorlati útmutatót is, hogy hogyan jó ezeket az embereket kezelni.
Persze, ez sem szentírás és bizonyára nem mindenkivel alkalmazható és nem is mindenkire igaz – ezért is hasznos és szükséges az ilyen típusú információt magadra szabni.
És lényegében pont ez a vezetés csimborasszója: hogy mennyire vagy jó emberismerő és mennyire tudsz jól alkalmazkodni ahhoz, amivel vagy akivel dolgod van. Minél inkább gazdag vezetési eszköz- repertoárod van, mely illeszkedik az adott emberhez és feladathoz, annál inkább hatékonyabb vezető leszel Te magad is. Hiszen a vizet sem gereblyével gyűjtjük össze, nem igaz? 😅
Fedezd fel a benned rejlő legjobb vezetőt: ismerd meg önmagad, vezesd végig magad az utadon, hogy megismerhess és (jól) vezethess másokat is.
2022. után 2023-ban is a Top 15 Coach (Budapest) közé választott az Influence Digest Media. Jól esik, hogy a folyamatos és magas szintű munka folyamatos elismerést is kap, köszönöm az újbóli jelölést!
Fel a kezekkel, akinek ismerős ez a sztori: A hős felszegi állát, nagy levegőt vesz és acélos tekintettel nekivág az ismeretlennek. Erőfeszítéseit útja végén siker koronázza és elnyeri méltó jutalmát. Felteszem, sokak lelki szemei előtt megjelent ez a kép és bőszen bólogatnak, hogy ez bizony ismerős. Látott már ilyet a filmekben, hallott már ilyen meséket, meg talán a maga életében is volt valami hasonlóban része.
Akár filmbéli, akár mindennapi, hús-vér hősről legyen szó, a történet mögött A Hős útja nevő archetipikus történetminta áll, amelyet Joseph Campbell dolgozott ki.
Campbell egy amerikai író és vallástörténész volt, aki már gyerekkorától kezdve rajongott a kultúráért és mítoszokért és tizenéves korától pedig behatóan foglalkozni kezdett az amerikai indián kultúrával. Világnézetét két mitológiai nézőpont közti dinamikus feszültség formálta: egyrészt elmélyült ír katolikus örökségének szertartásokban és jelképekben gazdag hagyománykincsében, másrészt rajongott a primitív (vagy ahogy később hívta, primális) emberek közvetlen megtapasztalásaiért.* (Wikipédia)
Az ő munkája a 12 szakasznól álló ’Hős útja’ modell is, mely azóta mélyen beépült több fejlesztői módszertanba is, köztünk a coachingba is.
Emlékszem, amikor először találkoztam a modellel, én is azonnal magamra ismertem benne.
Most elhoztam ezt Neked is, hiszen a hősi karakter maga halhatatlan és tipikus az útja, könnyen lehet, hogy épp (nyakig) benne vagy Te is 😊 Arról nem is beszélve, senki sem állítja azt, hogy életünk során csak egyszer lehetünk hősök 😊 Én is ennek tudom be, hogy pár év után újra ez a modell érdekel, pont úgy, ahogy akkor, amikor kiléptem a multinacionális életből és önálló coach-vállalkozóvá váltam.
Honnan sejtheted, hogy épp a hős útját járod?
Az életed ismert, megszokott, talán már unalmassá is vált. Egyrészt jól esik ebben a komfortzónában lenni, másrészt meg hív valami. Valami más, valami új. Valami ismeretlen.
Ám meghozni a döntést és kilépni a megszokottból, az riasztó. Nem nagyon mersz nekivágni.
Toporogsz egyhelyben.
Aztán egyszercsak mégis történik valami – vagy valaki, aminek hatására megteszed AZT a bizonyos lépést.
Kilépsz! Végre!
De akkor kezdődik igazán a harc, a küzdelem, hogy meg tudj kapaszkodni abban az új minőségedben.
És van, hogy ez nem sikerül. Van, hogy elbuksz.
Ilyenkor azt érzed, hogy a félelmeiden sosem jutsz túl. Hogy gúzsba kötnek és mozdulatlanságra kárhoztatnak. Az pedig egyenlő a biztos kudarccal.
Ám mindig hajnal előtt legnagyobb a sötétség. Utolsó erődet is felhasználva, lelked legményebb bugyrait is megjárva talpra állsz.
Legyőzöd a saját sárkányodat és megerősödve folytatod az utadat.
A nap végére megváltoztál. És Veled együtt a környezeted, az emberek is körülötted.
És itt lenne a mese vége – de az élet nem mese. Hanem hőises küzdelem.
Egy állandó körforgás, hiszen a hős, bennünk, halhatatlan. Az útja pedig tipikus, hiszen ökölszabály, hogy
“Csak akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.” – írta Campbell is Az ezerarcú hős című könyvében.
Hogyan is néz ki a Hős útja modell?
A mindennapi, rendes világ a kiindulópont = Komfort zóna
Érkezik a kalandra hívás, hogy lépni kell! = Stresszor, ami elég erős ahhoz, hogy mozgásra bírjon
Elutasítod a hívást = Kifogások, félelmek, ellenállás
Átléped a küszöböt = Kezedbe veszed az irányítást és az ismertből átlépsz az ismeretlenbe
Próbatétel, Szövetségesek, Ellenfelek – Megfigyelés és tapasztalás: ki van ellened, ki van veled? Egyáltalán, hogyan tovább?
Megérkezel a legbelsőbb barlangodhoz = Megérted a miértedet, értelmet nyer az utad, a küzdelmed
Megpróbáltatás, tetőpont – Tűzpróba, itt dől el minden
Megszerzed a jutalmadat – Erővel, bátorsággal, tudással gazdagodva lépsz ki a barlangból
Visszaút – Jöhetnek veszélyek szembe, bizonyíts!
Újjászületés – A hazafelé tartó úton megtörténik a transzformáció
Visszatérsz az elixírrel – Beépíted a működésedbe az újonnan szerzett képességeidet, elnyered méltó jutalmadat
A ’rendes világba’ való visszatérés is hozhat kihívásokat, hiszen Te magad változtál – ők viszont nem biztos. Így gyakran van az, hogy szembe kell nézned kétkedőkkel, hogy ’gyomlálni’ fogsz az ismerőseid közt, akik csak eddig tudtak téged kísérni az utadon. De azt is megtapasztalod, hogy helyettük lesznek mások! Akik éppen most tudnak hozzád kapcsolódni, akik most szegődnek társadul hozzád az utadon!
Az elixír, a kincsed, amiért megjártad a kanosszádat, fényesen ragyog – de nem mindenki örül majd az új életednek, az átalakulásnak … feltehetően lesznek, akik becsmérelnek, irigykednek, vagy épp lenéznek, hogy pl. kevesebbet keresel, mert ők azt nem értik, hogy Neked az a fontos, hogy azt csinálod, amit akarsz. És bár szerényebben élsz, de boldogabb vagy. Példát mutatva ezzel gyerekeknek, felőtteknek, barátoknak – másoknak.
2022. december 27-ét írunk. Ez a negyedik teljes évem, mint coach-vállalkozó. Hihetetlen, hogy röpül az idő! 2018. decemberében, amikor az első bizonytalan lépéseimet megtettem, mint ’újszülött’ vállalkozó, nem is sejtettem, hogy mi mindenre leszek túl 2022. decemberére 😊 Az eddigi élményeimről, tapasztalataimról eddig is mindig beszámoltam Neked év végével – és úgy látom, hogy most sem lesz ez másként 😊 (Ha van kedved, olvasd el a korábbi évértékelőimet is: 2019, 2020, 2021)
Az év végi áttekintés amolyan, ’bevált gyakorlattá’ vált számomra – több szempontból is hasznomra válik ránézni, hogy milyen út van mögöttem. Hiszen van megtett út mögöttem, ezt is jó ilyenkor nyomatékosítani saját magamban – ez is egy tanulás nekem, mert gyakran csak arra fókuszálok, ami előttem van, és/vagy amit meg kell oldanom és így nem érzékelem a saját haladásomat, mert vissza sem nézek az útra, amin hol kisebb, hol meg elég öles léptekkel haladok. De haladok. Folyamatosan.
Most, hogy visszanézek, hogy hogyan is indult a 2022. évem, azt veszem észre, hogy ’teljes gázzal’. Már január 6-tól kezdve teli naptárral kezdtem az évnek, minden napra jutott coaching, workshop vagy konferencia. Elképesztő dinamikával rajtolt el ez az év, a naptáram szerint április 20-a volt január 6-a óta az első olyan munkanapom, amikor nem volt egyetlen coaching alkalom vagy workshop beiktatva. Pedig azokban a hónapokban azért történt ez-az a nagyvilágban…
Én és érzelmek
2022. végre újból ígéretesen indult, kikecmeregni látszódtunk a pandémia ilyen-olyan hatásaiból, egyének és szervezetek is kezdték felvenni a régi-új menetrendet. Én is bizakodóan tekintettem a 2022. évre, hiszem az első 6 hónapra, azaz június végéig pontosan tudtam, hogy mit is fogok csinálni. Büszke is voltam, hogy félévre előre látom a tervezett munkáimat, vállalkozóként ezt tudni mondani, nekem nagy eredmény (és nagy előzetes munka is) volt.
Különösen, hogy mind 2020. és 2021. arról szólt, hogy március legelején ’beütött a krach’ (pandémiás lezárások, home office, online tanulás, teljes leállás, többszörös újratervezés…), úgyhogy már egyfajta extra figyelemmel voltam idén február vége felé, hogy na, vajon most mit hoz a március? Az a március, ami korábban szólhatott a születésnapokról, mert úgy adódott, hogy az öcsémmel szinte egy napon születtünk, csak 5 év eltéréssel. Én március 5-én, ő meg március 6-án. Ez a két dátum viszont 2020-től kezdve inkább a ’maradj otthon’ és a ’koronavírus’ dátuma mindenkinek – nekünk meg 2020. óta ’fura születésnapi ajándék’.
Szóval idén, február végén már figyeltem, ám ez alkalommal nem is kellett március elejéig sem ’várni’, hiszen február 24. ismét egy olyan dátum lett, ami nagyon sokunknak belevésődött a fejébe. Meg a szívébe is.
A háborúról szóló első hírek érzelmi sokkal jártak számomra. Hirtelen ’nem is fogtam fel’, hogy mi történik, hogy EZ TÉNYLEG történik, ráadásul a ’szomszédban’. Persze, tudom, hogy vannak olyanok, akik szerint ebben pont semmi meglepetés nincs – én ezt a részért nem kívánom most ide behozni.
Az érzelmeim minden rációt felülírva öntöttek el. Az első pár napban képtelen voltam bármit is tenni a saját érzelmeim áradata ellen. Úgy éreztem, hogy ’gyomorszájba rúgtak’, hogy fekszem a földön és tehetetlen vagyok. Pedig már épp kezdett minden jobbra fordulni! Már épp kezdett a világ a ’régi’ lenni’! És erre tessék – jön egy háború…
Jobb híján hagytam magam sodorni az árral, a bizonytalansággal, a kétségbe eséssel, a félelemmel – mert volt ott minden. Annyira minden, hogy mintha ’fantom emlékeim’ is lettek volna a háborúról – fantom, hiszen én magam nem éltem meg háborút korábban.
Ám a nagyszüleim igen. Bennem pedig minden, még gyerekként hallott történet hirtelen ’élesedett’ és ’valóság’ lett. ’Valóság lett’, az orosz katonákról szóló történet, ami Papa mesélt, hogy ’jöttek és elvittek mindent’, hogy a ’kislányok és a kisfiúk is elbújtak’, hogy ’inkább odaadták maguktól mindazt, ami kamrában volt, hogy nyugtuk lehessen’, hogy ’pár szót inkább megtanultak oroszul is, mint: vigyétek; nincs itt semmi/senki más; tej, tehén, tea ’. Emlékszem, hogy Papa a Szabad Föld újság margójára kunkori farkú kismalacot rajzolt, meg egy katonát puskával, aki elvitte a kismalacot. Az utolsót.
Furán éles ’emlékek’ sora tört rám akkortájt, nagyon nehezemre esett elkülöníteni a saját érzéseimet ezektől az ’idegen’ és mégis sajátként megélt érzésektől.
És milyen érdekes (?!), hogy pont ekkor, pont ebben az állapotomban úgy kaptam segítséget, hogy még nem is kértem! Az egyik legmélyebben becsült, tisztelt és szeretett Coach-Tanárom írt egy levelet nekem és pár embertársunknak, hogy a kialakult helyzetben ő szupervíziót ajánl fel nekünk. Hadd idézzem sorait szó szerint, mert nekem már maga a felhívás és lehetőség fáklyaként lobbant fel az érzelemeim hullámzó tengerén: „Mélyen hiszem azt, hogy ami most körülöttünk történik, végérvényesen nem lehet tőlünk független. Nem tud nem hatni azokra a mélyen magunkban cipelt fájdalmakra, amik a korábbi háborúk, szenvedések lenyomatai, és amelyeket a családunkon és a felnövésünkön keresztül direktben mi is érzékeltünk.
Azt hiszem, mindannyian tesszük a dolgunkat, ki hogyan tudja. Számomra az egyik feladat az, hogy teremtsünk együtt segítők olyan tereket, ahol mi magunk teret adhatunk annak, ami bennünk történik – hogy minél többet integrálhassunk a múltban meg nem integrált dolgokból. Ezáltal segítve azt, hogy minél inkább válaszokat, es ne reakciókat tudjunk adni a körülöttünk folyó eseményekre, engedjük be, de ne vesszünk el annak borzalmában, ami történik, es ezáltal segítve az ügyfeleinket is ugyanebben a tanulási és integrálási folyamatban.
Amire hívlak Titeket: kéthetente másfél óra csoportos ‘szupervízió’, vagy meg inkább közös tér, ahol hallhatjuk a saját es egymás hangját. Ezáltal növelve az együttérzés képességét magunkban, és ezáltal erővé es cselekvőképességé alakítva a fájdalom rétegeit.”
Így vehette kezdetét egy csodálatos utazás 8 további embertársammal együtt, ahol szó szerint együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt adtunk hálát (és én azóta is teszem) annak, aminek éppen lehetet. Felemelő érzés rájönni, hogy MINDIG van miért hálásnak lenni – és megélni a hála és a szeretet érzetét a legszörnyűbb időszakokban nem csak holmi romkom és gej brazil szappanoperában lehet, hanem a földi mindennapokban is.
Innen újfent hálát mondok Tanáromnak és Csoporttársaimnak, akikkel akkor közös egységet alkothattunk és egymás legmélyebb bizalmi szövetségeseivé válhattunk!
Nekem ez a lehetőség, ez a közös munka életmentő öv volt. Amit utánam dobtak, amikor épp fuldokolni kezdtem. Nem tudom eléggé megköszönni, de mindenképp meg akarom próbálni mégis eléggé megköszönni! 😊
Abban az időszakban született ez a ’vers’ is bennem:
Lapulok lankadatlan és léhán, Csak a csönd csücsörít énrám.
Színes szája szívemet szorítja, Mégis mosolya a szeretet hídja.
Néz nevetőn és nincstelen – a szemembe Végre végigsuhan a végtelen – a lelkembe’.
Van Kiút. Van Remény. Van Szeretet.
Prüszköli hangosan tele a szobát, míg velem meg csak egyre forog a világ.
Forog, hiszen ez a dolga. Bár ez most mindenki világa volna!
Lám, már nem lapulok lankadatlan és léhán, Inkább teszem a dolgom ezen a sakktáblán.
Szívemmel szólítom a szíveket – Tegyék meg ők is lépéseiket!
Mert van Kiút.
És van Remény.
Amíg van Szeretet.
… Így telt hát az első pár hónapja az évnek a ’színpad mögött’, míg mások talán ebből mit sem vettek észre. És ez jól is van így – az érzelmeinket megélni jó és szükséges is, de ezt nem kell szükségszerűen mindenki előtt is tenni, vagy mindenki más tudtára is hozni.
A belső egyensúly épp ettől belső egyensúly, hogy nem kívül történik – csak épp kívülről is látszódik. Az is, ha van és az is, ha nincs.
2022-ben újratanultam megbirkózni a nehéz érzetekkel, újra megtanultam megélni azokat úgy, hogy képes legyek ismét talpra állni és működni tovább – hogy másoknak is ezt tovább adhassam.
És ez így is lett 😊
2022 számokban
Tudom, mindig vannak olyanok is, akiket a száraz számok, a tények jobban érdekelnek. És nem először vallom be Nektek, hogy a számok engem is érdekelnek 😊 Lássuk hát mi minden történt 2022-ben:
223 coaching találkozó, ami
314 coaching óra
150 óra marketing szolgáltatás
96 workshop óra
212 ember, akivel együtt dolgoztam idén
50% nő és 50 % férfi arány a coachingban
92%-os volt a munkanapjaim kihasználtsága, azaz kb.
220 napján az évnek volt vagy coaching ülés vagy workshop, meet-up
+10-kal nőtt a nettó árbevételem a megnövekedett adózás mellett
60-40% az arány az új és visszatérő ügyfelek aránya
Közösségi média és honlap:
369 189 volt a posztjaim megtekintése a LinkedIn-en, ami összesen 4866 like-ot jelent a 115 db posztra, amit készítettem (mindez egyébként 150 ezerrel több összmegtekintés és 1686-tal több like mint 2021-ben)
Sikerrel vettem az adózás kötelezettség megváltozását és váltottam adónemet.
Íme a szokásos infografika is:
VadAgnes.Coach – Évértékelő 2022
Legnehezebb időszak
A 2022-es év is jócskán tartogatott megoldandó helyzeteket, időnként komoly nehézségeket. Nekem a szeptember-október időszak volt talán a legnehezebb. A legnehezebb, mert addigra ’ért be’ az összes korábbi esemény és halmozottan kezdtem érezni a hatását a pandémiának, a háborúnak és a KATA adózás és rezsi megváltozásának hatásait. Mint magánembert is megcincált ez az időszak, nehéz volt megbirkózni a megnövekedett árakkal a boltokban meg az energiaszámlák is máshogy kezdtek kinézni, mint eddig. Ezzel párhuzamosan, mint vállalkozó is kihívásokkal szembesültem az adózás hirtelen megváltozása, a gazdaság, a szervezeti döntési folyamatok lelassulása kapcsán.
Büszke vagyok arra, hogy a KATA megváltozását jól vettem, mint vállalkozó és hogy kivétel nélkül minden addigi ügyfelem folytatta velem a közös munkát a megváltozott körülmények mellett is! Hálás vagyok, hogy olyan ügyfelekkel dolgozom, akiknek a közös munka közös érték is!
És amíg augusztusban el tudtam azt mondani már, minden eddigi legjobb évemet fogom majd zárni, addig meg egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok csinálni 2023-ban… Emlékszem, akkortájt az volt az érzetem, hogy a ’fű sem nő’ – és eltelik a szeptember, az október is úgy, hogy nem látom, hogy mit fogok csinálni 2023. januárjában. És ez merőben más volt, mint korábban.
Rémisztő volt.
Rémisztő volt, hogy ennyire elbizonytalanodott a helyzet – még akkor sem éreztem ilyen nagyfokú bizonytalanságot, amikor belevágtam a vállalkozói létbe. Pedig akkor sem tudtam, hogy mit fogok csinálni pár hónap múlva.
Hogy mi mégis a különbség a két helyzet közt?
Az, hogy az elmúlt 2 év hazai és világszintű eseményei olyan gyökeres változásokat indítottak el, melyek ellehetetlenítik a (legtöbb) gazdaság egészséges működését. És ezek mind most ’érnek be’ – mostanra tetőződnek. Ha engem kérdezel, szerintem nem értük el még a gazdasági mélypontpontot itthon…
Szóval az a két hónap kimerítő volt. Elfáradtam. Az immunrendszerem is elfáradhatott, mert újból Covidos is lettem, ami minden korábbinál jobban megviselt. Mikor azt hittem, már épp felépülök, akkor meg kiderült, hogy egy szövődmény további 6 hétre kivon még a forgalomból. Heveny fülgyulladásom lett, ami fittyet hányt az antibiotikumra és minden egyéb kezelésre, cserébe elképesztő módon fájt a fülem. Bármilyen fájdalomcsillapító csak max. 3 órára tudta tompítani az éles fájdalmat. Még éjjel is felébresztett a rám törő fájdalom és fel kellett kelnem és fájdalomcsillapítót bevenni, hogy újra el tudjak aludni.
Nem voltam jó bőrben és semmi nem használt. Amikor már egy egész konzorcium azon töprengett, hogy mi tartja fent a gyulladást a fülemben és mitől immunis mindenféle terápiára, akkor jutottam arra, hogy lehet, ez egy kérdés magam felé is: vajon mit nem hallok meg? Mi az, ami nem tudok, vagy nem akarok meghallani?
Ezek voltak azok a pillanatok, amikor magamnak, hangosan ki tudtam mondani dolgokat – többek közt azt, hogy félek. Soha ennyire nem féltem még a jövőtől, mint akkor. Félek a létbizonytalanságtól, hogy tönkremegyünk és zátonyra futunk. Ilyen létbizonytalanságot én korábban még nem éreztem.
Szóval dolgom volt a félelmemmel – és ehhez kértem és kaptam is profi segítséget én is. Egy coaching folyamatban. Hétről-hétre dolgoztuk meg és át az érzéseimet és Gábor coach segítségével bontogattam magam, mint a hagyma rétegeit. Rég elavult hiedelemeket tártunk fel, amit vagy kidobhattam, mert már nem támogatott, vagy újra fogalmaztam, ami már helytállóbb és pontosabb tudott lenni.
A coaching munka mellett elkezdtem tanulni is, ekkor kezdtem el a Pennsylvania University Pozitív Pszichológia kurzusát – elképesztő jó dolgot tettem ezzel magammal 😊 Megtanultam formálni a saját belső monológomat korábban nem ismert módszerekkel és hasznos praktikákat is kaptam, amivel a pozitív irányba úgy állíthatom magam, hogy közben nem tagadom el a nehézségeket sem. Ezt mindig fontosnak tartottam, és örültem, hogy most további technikákat is elsajátítok és gyakorolhatom magamon is.
Így evickéltem át ezen a két hónapon és november végére azon kaptam magam, hogy lassan, de bizonyosan újra formálódik a jövőképem. Hogy lassan, de biztosan tér vissza a hitem, a belső erőm, hogy 2023-ban is tudom tovább haladni. Már nem gyötörtem annyit magam, hogy mi is lesz, meg hogyan is lesz, sokkal inkább a jelenre kezdtem el fókuszálni, hogy éppen most mit tehetek?
Így történt, hogy újra élesztettem olyan kapcsolódásokat, amik valamiért pihenőpályán voltak, vagy ’időhiány miatt’ elporolódtak, bár nekem fontosak voltak és így történt, hogy kiléptem olyan kapcsolódásokból, ami nem támogatott.
Jobban jelen lenni, hogy megláthassam a lehetőségeimet – ez lett a mottóm és talán ennek is köszönhetem, hogy így is lett. Így nyílt szemem az Inner Development Goals kezdeményezésre is, melyről itt olvashatsz bővebben és melynek magyarországi hubjának elindítását és vezetését vállaltam magamra.
Összegzés
2022. is rally volt a javából. Én sokszor voltam lent és fent, miközben nagyon vágytam a „biztonságos”-ra. Közben megint rájöttem, hogy ez amúgy tőlem lesz biztonságos 😊 Amikor én azt érzem, hogy meg tudok birkózni helyzetekkel, akkor lesz a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb helyzet is ’biztonságos’ – nem a helyzet változik azzá, én változok hozzá. Én leszek és vagyok képes.
Most, 2022. december 27-én már jobban látok előre. Már tudom újra, hogy teszem majd a dolgom – legyen az bármi is. Most talán nem az út a fontos, sokkal inkább a hit az ön- és énerőben, saját magamban. Mostanában azt lehetett megtanulni nagyon jól, hogy csak a változás állandó, hogy tervezni mit sem ér, ha nem tervezzük azt újra.
Meg újra. Aztán megint újra.
Mert az út is lépésekből tevődik össze. Ezért fontos a jelenben lenni és CSAK a következő lépésünket jól megtervezni ÉS meglépni azt.
Onnan meg a következőt.
Aztán a következőt.
Persze, az fontos, hogy hová tartunk – de én azt már egy ideje tudom: az emberek figyelmének a felhívása az önismeret fontosságára és az emberi képességeik fejlesztése, amivel a saját legjobb életüket hozhatják létre.
Hogy mindenki képes legyen ’CSAK ’ a következő lépésre. Aztán a következőre…
… mert így éljük túl.
… mert így élhetjük meg az életet.
… mert ez a nagybetűs Élet.
Szóval kedves 2022., én köszönöm, hogy megint sokat tanítottál és így köszönthetem 2023-at: kíváncsisággal és teljes jelenléttel!
’Akkor nem tehetünk mást, te most innentől átveszed a people management részt. Hogy őszinte legyek, csalódtam Laciban, mert az ő szintjén ezt már tudnia kellene. Egy 2-es szintű vezetőnek ezt már tudnia kellene!’ – hallom a hátam mögül a szavakat, melyek puskagolyóként csapódtak az utca kövén.
A fenti telefonbeszélgetésbe akaratom ellenére csöppentem bele. Egy konferencia beléptetői sorában álltam épp a nyílt utcán, amikor határozott tűsarok kopogással beállt mögém a telefonáló. Tisztán és artikuláltan beszélt, fenti mondatai azonnal hatottak rám is, önkéntelenül egy lépést tettem előre, hogy kikerüljek a hallótávolságból, hiszen jól hallhatóan szigorúan személyes és bizalmas dolgokról volt szó.
És amíg dafke se néztem hátra, addig érzés szinten csak megjelent a bosszúság bennem, hogy vajon mi a túrért kell ennyire hangosan az utcán beszélni olyan dolgokról, ami egészen bizonyosan nem tartozik a nagyvilágra?!
Majd azon kezdtem el töprengeni, hogy ’szegény Laci’ (akit nem meg- vagy lesajnáltam, pusztán együttéreztem vele), vajon tudja-e, hogy épp most van vezetői mivoltjában (jó hangosan) elítélve?
Hogy talán itt törik épp keresztbe a vezetői karrierjét? Itt, egy sorban állva, a nagyvilág füle hallatára a nyílt utcán?!
Érdekelt volna az is, hogy vajon
– kap-e alkalmat és lehetőséget, hogy ő is elmondhassa a maga álláspontját?
– volt-e tiszta elvárás felé kommunikálva, hogy mit is akar tőle látni a szervezet?
– volt-e alkalma „people management”-et tanulni, kapott-e valós és minőségi segítséget ebben a folyamatában?
– a telefonáló vajon vette-e a fáradtságot, hogy személyesen is beszéljen Lacival?
Mert azt tudtuk eddig is, hogy egy vezető felé rengeteg elvárás érkezik. A szervezettől, a munkatársaktól, a vezetőtársaktól. Persze, egy vezető jó, ha állja a sarat – hiszen ezért vezető, nemde?
Hiszen mi, akit ő vezetővé emeltük, kiválasztottuk, mindent megtettünk, hogy ő sikeres vezető lehessen. Nemde?!
Csak mert a statisztika szerint, a frissen kinevezett vezetők több mint fele nem teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket … és ennek elsősorban nem a szaktudás hiánya az oka.
Sokkal inkább a vezetői tapasztalat hiánya,
vagy a lassú reagálás,
vagy a megfelelő támogatás hiánya okozza a problémákat.
Az is köztudott, hogy egy új, vagy újonnan kinevezett vezetőnek számos kihívással kell megküzdenie. A napi feladatokon túl meg kell ismernie az embereket, be kell illeszkednie a szervezeti rendszerbe, ha volt, akkor egykori elődjének hagyatékával is illene valamit kezdenie, na meg az sem árt, ha a vezetői meetingeken időnként brillírozni is tud.
És manapság mindezekre nincsenek hónapok. Napok, esetleg hetek vannak csupán, hogy a történéseket, az új információkat feldolgozza és reagáljon rájuk.
És ami a leginkább hiányzik egy új vezetőnél, az gyakran pont a #peoplemanagement tudás. Mert hiába van 5-10 éve a cégnél, hiába piszok jó szakember, emberekkel bánni egy egészen más történet. Figyelni, hallgatni, megérteni, reagálni, motiválni, delegálni, számonkérni, visszajelezni… fenntartani és növelni a kollégák teljesítményét, közben kezelni a konfliktusokat, megértően támogatni a magánéleti elakadásokat ez mind-mind egy <kiváló vezető> feladata.
Akivé majd LESZ egy új vezető.
Akkor, ha Ő MAGA is MEGFELELŐ TÁMOGATÁST kap…
Sejtem, hogy ha Te épp HR, vagy cégvezetés területen dolgozol, már egy ideje mélyeket sóhajtasz, hogy pontosan érted, hogy miről írok, hogy Te pont így csinálnád, ha
nem egyedül lennél
hallgatnának rád és elfogadnák a javaslataidat
nem vágták volna le a tréning és vezetőfejlesztési büdzsédet
lenne több időd ilyen érdemi feladatokra és nem fulladnál meg az adminisztrációban
lenne valaki, aki meg NEKED segít ebben!
Én pedig nyújtom a kezem feléd, nézek a szemedbe és mondom: ÉN ITT VAGYOK.
Itt vagyok Neked, a Vezetőidnek, a Szervezetednek.
Én vagyok a Te coach partnered, a Te értő szakmai kezed ’meghosszabbítása’, aki ugyanilyen értő füllel és tudással támogatja a VEZETŐT, aki felé ekkorák az elvárások!
Egyéni vagy team #coaching-gal, adott helyzetre szabott készségfejlesztői #workshop-okkal tudlak Téged és a Szervezeted Vezetőit a legnagyobb kihívások közepette is úgy támogatni, hogy a támasztott elvárások megléphetőek legyenek!
A munkában nincs helye az érzelmeknek. Mára ez hiedelem nemcsak megkopni látszik, hanem épp az ellenkezője látszik körvonalazódni: szó szerint kifizetődő is lehet, ha egy munkahelyen megjelenik az érzelem. Persze, ennek mikéntje egy összetett folyamat.
Hogyan lett trendi az empatikus vezetés?
Egyre több vezető ráeszmél, hogy egy munkatárs nem tudja (vagy csak ideiglenesen képes) az irodán kívül hagyni mindennemű érzéseit, félelmeit, aggályait. Egy vezető ezért nem bújhat ki azon felelőssége alól sem, hogy képes legyen megérteni az embereket és azok érzéseit is. Kizárólag így tud hatékony kapcsolatokat építeni a csapatban, hogy ha figyelembe veszi az egyéni sajátosságokat is – beleértve az egyéni érzeteket is.
Jómagam huszonévesen, a 2000-es években kezdtem el dolgozni egy multinacionális nagyvállalatnál marketing munkakörben. Fiatal, tapasztalatlan és egyben lelkes munkaerőként ösztönösen igényeltem a tapasztaltabb kollégák iránymutatását és nagyra értékeltem a tudásmegosztást is. Feladatom nem kisebb volt, mint a vállalat magyarországi marketingjét megteremteni és pozícionálni az iparágvezető céget a magyar piacon is.
A kitartó tanulni akarásom és a megfelelő támogatás együttesen látványosan formálta a pályámat. Nem telt el egy év sem, amikor egy dühödt telefonhívást kaptam. A vonal másik végén ’A Vevő’ volt. Köszönés helyett meglehetősen nagy indulatokkal rám rontott: „Hagyják ezt abba! Nem tudok úgy keresni az interneten, hogy ne a maguk cégét találjam meg! Most kénytelen vagyok maguktól vásárolni!” – A szám a fülemig ért, hiszen, munkám eredménye ezen, a némileg ingerült visszajelzésen keresztül is már jól látszódott.
Fel sem merült bennem, hogy mindez történhetett volna máshogy is.
Hogy könnyen kerülhettem volna én is egy olyan munkahelyi környezetbe, ami még a 2000-es évek tájékán nagyon jellemző volt: ahol még fennhangon hirdették, hogy az ’erőforrásunk az ember’. Ezeken a munkahelyeken úgy szólt a vezető a HR-hez (ha volt HR-es egyáltalán), hogy ’kéne egy új ember’. Mintha csak azt mondták volna, hogy kellenek friss virágok a vázába, mert a mostaniak már elhervadtak.
Ez akkortájt ’normális’ volt – a legtöbb munkahely így működött.
Aztán az idő előrehaladtával egyre több szervezet észlelte, hogy nem lehet a munkavállalóra kizárólag erőforrásként, ’egy cellaként egy excelben’ gondolni. Hogy sokkal kifizetődőbb, ha az új munkatárs nem lép ki 3 hónap után, vagy hogy nem ’kelletlenül dolgozik’. Ez pedig úgy érhető el, ha értékeinek és erősségeinek megfelelő munkakört lát el, azaz figyelembe vesszük őt, mint Ember is.
Ekkor kezdett el a posztindusztrális világ először beszélni munkaerő megtartásról, elköteleződésről, munkahelyi lojalitásról, tehetséggondozásról. Végre kimondásra került, hogy egy munkavállaló többé nem redukálódik a készségek listájára.
Minden egyes munkatárs egy egyedi tehetség-halmaz, érzelmekkel, szükségletekkel, értékekkel és célokkal, amelyeket figyelembe kell venni vezetőként.
Csak így képes egy vezető igazán ráhangolódni a csapatára, hogy képes megismerni az meg kell találni az “egyéni beállítottságokat is”. Az Ember megismerésével lesz képes egy szervezet vonzani és megtartani a számára megfelelő szakembereket és a legjobb feltételeket megteremteni számukra.
Az empatikus vezetés nem más, mint a vezető azon képessége, hogy a másik ember szempontjait is értően és érzően képes meglátni és figyelembe venni, ahogy képes a saját maga érzéseit és gondolatait is a megfelelő módon megosztani másokkal.
Mindez egy nyílt és őszinte teret eredményez, amit mostanában pszichológiai biztonságnak is hívnak. Egy ilyen környezetben az egyén képes fejlődni és megbecsülve érzi magát, mely további fejlődésre sarkallja.
Az empatikus vezetés tehát humánus is. Gyakran támadják is az empátiát gyakorló vezetőket, hogy ’nem elég keménykezűek’ és hamar megkapják a ’gyenge vezető’ címkét is.
Pedig nem is tévedhetnének nagyobbat.
Mostanra már számos kutatás bizonyítja, hogy az empátiára épülő munka az emberekkel kifejezetten előnyös az üzleti élet számára, még számokban is mérhető. Kutatások igazolják, hogy a szervezet jövedelmezősége összefügg a vezetők érzelmi kompetenciájával.
Manchester Inc. kutatása a coaching üzleti hatását vizsgálta, amely lényegében közel áll az empatikus vezetéshez. A következtetések a következők* (lsd. még a lábjegyzetet a cikk után is!):
a coaching 48%-kal növeli a munka minőségét,
52%-kal csökkenti a konfliktushelyzetek számát,
és ennek eredményeként 23%-kal csökkenti a költségeket
és 23%-kal növeli a jövedelmezőséget.
Érdemes ránézni még a többi számosítható eredményre is:
Forrás: Maximizing the Impact of Executive Coaching: Behavioral Change, Organizational Outcomes, and Return on Investment – By Joy McGovern, Ph.D., Michael Lindemann, Ph.D., Monica Vergara, M.A., Stacey Murphy,Linda Barker, M.A., & Rodney Warrenfeltz, Ph.D.
Ahogy a nem-számosítható eredmények is jelentősek:
Forrás: Maximizing the Impact of Executive Coaching: Behavioral Change, Organizational Outcomes, and Return on Investment – By Joy McGovern, Ph.D., Michael Lindemann, Ph.D., Monica Vergara, M.A., Stacey Murphy,Linda Barker, M.A., & Rodney Warrenfeltz, Ph.D.
Miben különbözik az empatikus vezetés az autoriter vezetéstől?
A direktív-autoriter stílusában a vezetőt az a meggyőződés vezérli, hogy a munkatárs (akit ő csak ’beosztottnak’ hív) “nincs rendben”: nem elég képzett, fegyelmezett stb. A pszichológiában ezt “apa-gyerek” kapcsolatnak nevezik: a vezető (apa) határoz meg feladatokat és irányít, a csapat (gyerek) engedelmesen követi a parancsokat. Ennek eredményeként a menedzser dicsér vagy büntet. Az „apa” elismerést kap az eredményekért, a „gyerekek” a hibásak a kudarcokért.
A modern megközelítések már eltérnek az direktív, megmondó megközelítéstől. A csapatban a kapcsolatok sokkal inkább a partnerségre épülnek, amiben egyenlőek pozíciók, “felnőtt – felnőtt” a kapcsolódás. Vagyis nemcsak a vezető, hanem minden dolgozó is részt tud venni a célok kitűzésében, állandó felügyelet nélkül dolgozni, és felelősséget viselni az eredményért.
A ma vezetőjének ezért előnyös és üzletileg is hasznos jó emberismerőnek lennie, hiszen így lesz képes az empátiáján keresztül azt a kapcsolódást megtalálni a másik személyhez, ami a legjobban fog kettőjük közt működni. Hiszen mindannyian egy kicsit mégis mások vagyok, más igényekkel, értékekkel – az empatikus vezetéssel mindez feltárható és mind az egyén, mind a szervezet érdekének szolgálatába képes állítani.
Érzelmi intelligencia és az empátia
Az empátiát gyakran azonosítják az érzelmi intelligenciával. Valójában az empátia, csak egy része az érzelmi intelligenciának. Az érzelmi intelligencia az intelligencia azon fajtája, ami a saját és mások érzelmeinek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásolásával kapcsolatos.
Goleman, mint az ’EQ Atyja’ 4 területet azonosított:
1. öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
2. önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
3. társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
4. társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus
Talán ebből jól látszódik, hogy mindezt átíveli az empátia. Ugyanakkor az empátia nem csak egyszerűen annyit jelent, hogy: „Megértem, milyen a helyedben lenni.” Az empátián keresztül valóban képesek vagyok megérteni a teljes kontextust, hogy pl., miért hozta meg valaki azokat a döntéseket, amelyeket meghozott. Mi történt, ami miatt valaki megtette azokat a lépéseket, amelyeket megtett? És tegyen bármit is, az empátiával rendelkező nem ítéli azt meg, hogy jól vagy épp rosszul tette.
Az empatikus vezető magas érzelmi intelligenciával rendelkezve ’teremtő és nyílt’ környezetet képes létrehozni, melyben az egyéni felelősségek is emberi méltósággal letisztulnak – az eredmények pedig így születhetnek meg.
Az empatikus vezetés fejlesztése:
· Tanuld meg megérteni saját (és így mások) érzelmeid teljes skáláját, “pozitívakat és negatívakat” egyaránt (megkülönböztetni, elfogadni és kezelni őket)
· Mutass példát a csapatodnak, hogyan lehet megfelelő módon kimutatni a munkahelyi érzéseket (még a nehéz érzeteket is), anélkül, hogy károsítaná az emberi kapcsolatot és az eredményt
· Tarts a határokat a csapattal való kommunikáció során – mind a saját, mind a többiek között (vonódj be, legyél aktív, de ne kényszeríts a másikra magad, ha nem igényli ezt és ne próbáld megoldani helyette a személye problémáját)
· Fejleszd a kommunikációd hatékonyságát: hallgass többször aktívan (figyelem), csatol vissza többször (és fogadd is, ha neked érkezik visszajelzés).
· Gyakorold a bizalmat a csapatban: add meg a lehetőséget az egyéni felelősségvállalásra is (folyamatért, eredményért)
· Tanuld meg észrevenni a munkavállalók érzelmeit – non-verbális jelzésekkel és párbeszédekben is
· Alakítsd át viselkedési mintáidat és a csapattal való kommunikációdat: vedd jobban figyelembe az emberek sajátosságait (érzelmi állapot nehéz élethelyzetekben, temperamentum, szükségletek-igények, értékek)
Az empatikus vezetés kockázatai
Az empatikus vezetésben a határokat is tiszteletben kell tartani. Az üzleti életben fontosak a pénzügyi eredmények, ezért az empátiát nem szabad összetéveszteni a szánalommal.
A vezetőnek meg kell értenie, tisztelnie kell a csapat érzelmeit, lehetőséget kell adnia azok megélésére. De ne „essünk” ezekbe az állapotokba. Például, ha egy alkalmazott konfliktust provokál, a vezető bevallhatja: „Rendben, most dühös vagy, ezért teremted ezt a helyzetet. Tarthatunk egy kis szünetet – és ezután visszatérünk a konstruktív párbeszédhez, megpróbáljuk megérteni egymást.”
Figyelj azonban arra, hogy ne ’ragadj bele a manipulációba’, amiben a munkavállaló a munkavállaló az „áldozat” szerepét tölti be, míg a vezetőként Neked meg pedig a „megváltó” szerep jut. A vezetőnek nem szabad ezt a szerepet felvállalnia (Karpman háromszög).
Az empatikus vezetés trendje a szervezetekben egyre aktuálisabb lesz. Az Edelman Trust Barometer éves globális felmérése szerint az emberek kormányba és médiába vetett bizalma csökken, a munkaadókban viszont növekszik. De az üzleti elvárások is emelkednek.
A munkahelyi kapcsolatok is megkövetelik az „adok és kapok” egyensúlyát: ha a vezetők megértést és támogatást kínálnak a csapatnak, az emberek hűségük és termelékenységük révén fektetnek be a vállalatba.
Munkavállalói elkötelezettséget növeő workshopokért keress a vad.agnes@vadagnes.coach email címemen.
————————————————————————————————-
* Lábjegyzet
Történt az, hogy ezen cikk megjelenése után kaptam egy visszajelzést az általam is mélyen tisztelt és elismert Miklos A. Szilagyi-tól. Miklós visszajelzése a coaching ROI-ra, illetve az általam forrásként használt Manchaster Review kutatásra vonatkoztak. Úgy fogalmazott, hogy “Komoly ember előtt ezek a számok a saját cégére vonatkozóan nem mondanak semmit, sőt, bocs, durva leszek, kóklernek tarthatja azt, aki ilyennel marketingeli a coaching szolgáltatását. Sőt, továbbmegyek, aki nem így következtet, az nem komoly ember.“
Indoklásul pedig az alábbiakat hozta fel:
“1996-2000 között coacholt 100 executive volt a bázisa, az USA észak-keleti és közép-atlantinak nevezett régióban csinálták, nagyot nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a keleti parti yankee kultúra képviselői vettek benne részt. Ebből készült az idézett 2001-es tanulmány. (…) 20 év távlata, Amerika, mi közünk is van ehhez, még ha pontosak is a számok, ami nem ellenőrizhető vissza a paper-ből? De igazából nem is ez az igazi baj vele… hanem hogy minden cég, minden beágyazódás, iparág más.”
És az a helyzet, hogy ezzel mélyen egyértek én is: hogy minden cégnél másmilyen lesz a coaching hatása, azaz sztenderként felmutatni (és onnantól kezdve elvárni), hogy pl. grammra pontosan “23%-kal növekedjen a jövedelmezőség, mert ennyi a coaching ROI-ja” – ez nyilvánvalóan nem teljesíthető, pontosan az egyes cégek ÉS emberek ÉS iparágak egyedisége miatt.
Való igaz, hogy a coaching ROI-t emeltem ki, mint amolyan ‘központi képelem’, ugyanakkor egy pillanat erejéig sem szeretnék téves elvárásokat, hamis lőzungokat terjeszteni a kedves Olvasóban és abban bízom most is (ahonnan fakad a bátorságom is arra vonatkozóan, hogy pont a coaching ROI-t emeltem ki), hogy a Tisztelt Olvasó figyelemmel és értve olvas. Hogy képes helyén kezelni a rendelkezésésre álló információt és igény esetén kellő éleslátással, kritikai szemlélettel és simán “csak” JPÉ-vel (józan paraszti ésszel) szűri az olvasottakat.
Hogy mindez részemről túlzottan jóhiszemű, talán naiv? Ám legyen, vállalom ezt is .). Mert a coaching nekem arról is nagyon szól, hogy megbízom az emberekben és vállalom a következményeket a tetteimért.
Köszönöm ezúton is Miklós, hogy felhívtad a figyelmemet, hogy könnyen félre is értelmezhető így az egész cikk üzenete, hogy akár ez rám is rossz fényt vethet – mélyen hálás vagyok, hogy átgondolásra kértél a kritikával és hogy mindezt kiemelkedő szakmaisággal és emberséggel tetted meg. Köszönöm!
2021. december 29-e van, hamarosan vége az évnek! Mindig is felemás érzetekkel voltam az év vége iránt, mert ’zárni és búcsúzni’ nem annyira szeretek, sokkal inkább ’örülni és előre nézni’- fajtának vallom magam (ugyanakkor irtózom a kategorizálástól is :D).
Emiatt a kettősség miatt (ami egy visszatérő érzet az életem több területén is), igyekszem az év végét IS magamra szabni. Mindig így teszek, amikor valamivel nem vagyok elsőre és teljesen kibékülve (volt egy időszakom, amikor azt hittem, hogy ettől leszek valaki, hogy ’nem hagyom magam csak úgy’ és akkor mutatom meg a magam ‘nagyságát’, ha csípőből kritika-tüzet indítok mindenre, ami szembejön velem – ez elég szélsőséges értelmezése a magunk értékeinek fitogtatására, ezt ma már sejtem 😊).
Az év végét tehát egyszerre kezelem zárásként és nyitásként, ami lényegében a folytonosságot eredményezi bennem – hiszen mi a fenének kéne bármit is lezárni azért, mert eltelt 365 nap?! A munkahelyeken megszokott és rövid távú célok esetén hasznos is tud lenni, ha értjük, hogy mi minden történt abban a naptári évben. Fontos lehet tudni, hogy miből mennyit értünk el, hogy megláthassuk a változást, hiszen gyakran a változás mértéke sugallja a lényeget.
Ám a valódi eredményességünk, a valódi hasznunk és értékünk túlmutat 365 napon. És túlmutat mindenféle hasznos, ugyanakkor gyakran sablonos mérőszámon is.
Nekem biztosan túlmutat, mert coach-vállalkozóként már nem üzleti célokról és eredményekről beszélek kizárólag, hanem a saját magam életcéljának alakulásáról, amiben 365 nap pusztán egy következő állomás és semmiképp sem a ’vége’ bárminek is (ennek a gondolatmenetnek a mellékhatása az is, hogy emiatt nem hiszek és élek az újévi fogadalmakkal sem – számomra minden nap lehet valaminek a kezdete, nem kell ehhez január 1-et írni 😊).
Ezért talán kissé rendhagyó ez a mostani beszámolóm is – mert az itt leírtak majd egyszerre mutatják be, hogy ’számtanilag’ mit tudok elmondani az elmúlt 365 napról (amit történetesen 2021-ként jellemez a Gergely-naptár), és betekintést ad az aktuális érzet-halmazomba az életcéljaimat tekintve.
A ’klasszikus’ értelemben hadd kezdjem a számszerű tényekkel – ezeket foglaltam Neked össze az infografikán. Ugye milyen jól néz ki? 😊 Nagyon ügyes vagyok az adatok szép tálalásában, jól megtanultam a vállalati évek során, hogy ez milyen fontossággal bír.
Másoknak.
Nekem ennél már akkor is bonyolultabb volt a képlet – mert mindig szerettem és nagyon érdekelt a számok ’mögé’ is nézni. Ha mindezt most Te is olvasod, akkor szerintem ebben Te is hasonlóan vélekedsz .)
A csatolt infografika értelmében mindenképpen kijelenthető az, hogy eddigi, vállalkozói évem legjobbját zárom ÚGY, hogy több, szépen prezentált fenti számom pirosan alacsonyabb a tavalyinál (pirossal jeleztük anno a ’dashboardokon’ a legnagyobb lefelé mutató eltéréseket az előző évhez képest).
Ja, hogy ezt Te nem látod az ábrából?
Nem hát, mert ott nem mutatom – hanem leírom a ’számok mögé’, úgyhogy olvass figyelmesen [és örülj, hogy aki csak a képet nézi, az mennyire fals értelmezést visz majd el, míg Te látod az EGÉSZ képet. Hogy ez kárörvendés? Majd eldöntöd, engem most ez annyira nem izgat 😊]:
Szóval képzeld el, hogy:
– tavalyhoz képest mintegy felére esett vissza a LinkedIn posztjaim megtekintési száma, idén ’csak’ 210 ezer a tavalyi félmillióhoz képest. Pedig a posztjaim mennyisége kb. ugyanannyi és vélhetően a minőségük sem lett ennyivel ótvarabb 😊 Önbizalomhiányosabb pillanataimban képes vagyok persze magamat vádolni és pocskondiázni is, ám józanabb perceimben simán kimondom, hogy ezen bizony nem múlik ’semmi’ – de legalábbis biztos, hogy a ’minden’ nem ezen múlik! Persze, az sem lenne teljesen fair, ha mindezt a változást úgy állítanám be, hogy ’változott a LI algoritmus’ (amúgy tényleg), vagy hogy ’nagy a zaj’ (amúgy ez is igaz). Szerintem ez a helyzet is egy többtényezős dolog, amiből én is kivettem a részem például azzal, hogy már nem a LinkedInre tettem fel a ’mindent’, azaz nem ’pusztultam bele’, hogy minden 3. nap biztosan posztoljak és nem estem kétségbe sem, amikor egy-egy posztom ’csak’ 3 ezres nézettséget produkált (hiszen tavaly az átlag 5-6 ezer volt!). Őszintén szólva, a tavalyi számaimnak most örülök igazán, mert az sugallja, hogy sikerült az alapjait megteremteni annak a kommunikációnak, ami már ’viszi magát’ és kellő gondozással (ami azért fontos!) folytatja a ’termelést’ és a nap végén mégis 2,5-szeres bevétel-növekményhez (!) segít úgy, hogy abszolút LI számokban ez nem látszik. Bizarr, mi? 😊
Mindezzel együtt azt is ideteszem, hogy 365 nap múlva megint más, a 2020-as évhez jobban közelítő, avagy épp azt meghaladó számokról tervezek majd beszélni. Hogy miért? Mert ez a folytonosság 😊 A kialakult énmárkám gondos törődést igényel és mert amúgy is van egy versengő szellemem, aminek ez a fajta kihívás épp a fogára való 😊 Magamnak szeretek lenni a magam referencia vonala – nem másokhoz hasonlítgatom magam (legalábbis ma nem, mert a józanabb énem ír éppen :D).
– A honlap látogatottságom is hasonlóan meredeken zuhant idén, ennek viszont nagyon prózai oka van, ráadásul megint kettő és nem is egy. Az első oka, hogy egy korábbi villámcsapás miatt cserélt modem miatt nem férek jól hozzá a honlapomhoz és így pl. nem tudok posztokat feltölteni; a második ok, hogy mindennek nem jártam a végére… nem hiába mondom, hogy halogatni nem jó dolog 😀
Igazság szerint ez a két érték az, ami 2020-ról 2021-re nem nőtt, mert a következő számom
– a ’coaching óra’, az bizony szép emelkedést mutat évről évre és az idei év sem kivétel! Mondanám, hogy szerencsére, de ez nem a szerencsén múlott… rajtam sokkal jobban, komolyan megdolgoztam azért, hogy ezt mondhassam. Érdekes látni azt is, ahogy a nemek aránya szépen kiegyenlítődött, tavaly még inkább a női ügyfelem voltak többen, idén már több folyamatban tudtam férfiakkal is együtt dolgozni!
Azt is itt mondom el, hogy azt első két évemben pont ezt akartam elérni, pont ide tartottam, hogy ezt el tudjam mondani mostanra: minden hétre van munkám és meg tudok élni a coachingból! Újfent mondom: ez nem a vége semminek, ám egy nagyon fontos állomás, amiről nagyon jó megemlékezni és nagyon jó ezen a nyomvonalon továbbmenni és tenni érte. És Érted – hiszen mindebben Te is benne vagy, ráadásul nyakig! 😊 Azért, mert figyelsz rám, olvasol tőlem, találkozol velem, együtt dolgozol velem, együtt örülünk és olyan is van, hogy barátok leszünk idővel 😊 KÖSZÖNLEK!
– a pro-bono coaching/mentoring arány is növekményt mutat – ami valószínűleg csak nekem fontos, mert nekem azt jelenti, hogy idén is sikerült az emberi, humánus oldalamat is megélni ebben az üzleties világban is (korábban, a vállalati szféra utolsó éveiben már nagyon hiányoztam magamnak :)). Csodás emberekkel volt alkalmam együtt dolgozni – büszke vagyok rájuk, hogy mertek támogatást kérni!
Elérkeztünk ahhoz a számhoz, amiről egyértelművé teszi (másoknak :D), hogy milyen évet is zárok – ez a bevétel. Ez a szám 2,5-szeresére nőtt a tavalyi számhoz képest – és a valaha volt legjobb bevételem! Ez hatalmas eredmény nekem és legfőként azért, mert ez egy célkövetkezménye volt! A cél az volt, hogy tudatos és szorgalmas munkával, apró lépések sorozatával mindennap tegyek azért, hogy elmondhassam: emberül élek egy olyan világban, aminek részese és alakítója is vagyok a Dolgommal. A Dolgom pedig az, hogy a coaching eszközén keresztül támogassam mindazokat is, akik hatással akarnak lenni ugyanerre a világra a saját életükön és Dolgukon keresztül. (Tudom-tudom, ez hosszú is, túl magasztos is és lehet, hogy a Nagyi nem érti – de amondó vagyok, hogy ne becsüljük ennyire le a Nagyikat sem, jó? :))
Szóval kijelentem, hogy többről szól nekem ez az év, mint erről a számról. Mert ez az évem (is), a harmóniáról szól, ami az életcélom. Nekem a harmónia azt jelenti, hogy olyan életet élek, amiben a szakmaiság és a saját mivoltom körülbelüli egyensúlyi állapotban lehet. Körülbelüli, hiszen állandó egyensúly nem létezik.
A képesség létezik, ami lehetővé teszi, hogy a ’kibillenéseket’ korrigálni tudja az ember – és ez a képesség fejleszthető. Nekem ezt a képességet fejlesztette tovább az idei év is – és ezért sincs vége ennek csak azért, mert hamarosan egy újabb naptári évet kezdünk.
Meg talán ezért sincs még vége ennek a beszámolónak sem, szóval folytatás következik – amiben írok még a kiemelt társaimról és projektjeimről is😊
Egy visszaemlékezéssel kezdek: amikor huszonévesen előszőr írhattam a titulusomba, hogy ‘vezető’, akkor élt a fejemben egy kép, hogy milyen is ‘A VEZETŐ’ – így, csupa nagybetűvel, mert így azt is magában foglalja, hogy JÓ vezető is. Marketing szakos közgazdászként végeztem, addigra már 6-7 éve mozogtam a multinacionális világban, így meg voltam győződve róla, hogy ha valaki, akkor én biztosan tudom, hogy milyen is a JÓ VEZETŐ.
Legalábbis elméletben… na de ugye, ha már valamit el tudsz képzelni (meg tudtad álmodni), azt meg is tudod csinálni – Walt Disney is ezt mondta (még ezt is tudtam, amit újfent egy ‘bizonyítéknak’ éltem meg a ‘ki, ha én nem’ állapotomban).
És hogy szerintem …
… Milyen a JÓ VEZETŐ?
Legelőször is elképesztő módon csillog a szeme, szinte szikrákat hány a nap 24 órájában, mert annyira szuper lelkes és szenvedélyes, hogy lényegében nem is alszik, így lehunynia sem kell a csillogó szemét.
Hiszen miben is fáradna el? Azt csinálja, amit a legjobban tud: vezet! Őszintén, szívből, szenvedélyből, belső tűzből és persze sok tudásból.
Mert egy JÓ VEZETŐ az aztán MINDENT tud. De tényleg! Odamész hozzá, ő rád néz és már válaszol a harmadik kérdésedre is, pedig még az első kettőt sem tetted fel.
A JÓ VEZETŐ elképesztő harmóniában van önmagával és a körülötte lévő emberekkel: reggelente elsőként érkezik az irodába és mindig van ideje pár kedves mondatot váltania mindenkivel, miközben a csillogás a szemében, a mosoly az arcán egy percre sem lankad. Sosem látod őt türelmetlennek, idegesnek – hogyan is lehetne, hiszen mindent tud, mindent kézben tart.
A JÓ VEZETŐ amellett, hogy okos, szép is. Ha férfi, akkor ellenállhatatlanul sármos, mosolya úgy ragyogó, hogy nem mesterkélt, lezser ám mégis kifinomult eleganciával hordja a nyakában az ujjánál megkötött pulóvert a tengerészkék inge felett, a keze ápoltan pasis, ujjai hosszúak és finomak, hangja bársonyos és hát az ötletei! Uff, még pislogni is elfelejtek tőlük, olyanok! Az észjárása bitang jó, van humora és amikor még az ajtóban is előre enged és közben rám mosolyog a csillogó szemével, akkor már magamban hozzá is mentem feleségül. (Nem ér kinevetni 😊)
És ha nő a vezető? Akkor meg 38-as méretnél biztosan nem hord nagyobb ruhákat, amik szolidak (mert nem kell neki a ’seggét kiraknia, hogy figyeljenek rá’), hiszen nagyjából mindegy mit aggat magára, mert a teste tökéletes vonalait nem lehet eltakarni egy zsákkal sem; haja dús, hullámos és neki nem csak a szeme csillog, hanem a haja is. Valahogy nincs sosem rossz napja, legalábbis nem látszik rajta, mert makulátlanul jelenik meg mindenhol, magassarkúban is remekül vezet (autót is), hangja finom, szinte halk – de nem baj, mert amikor megszólal, akkor úgyis mindenki rá figyel, mert olyan jókat mond, hogy a többiek leesnek a székről. A nő vezető mesterien érzelmes, úgy szenvedélyes, hogy nem hisztis, hogy nem emeli fel a hangját sosem, hanem csak hátradől a széken és megold.
MINDENT. A tegnapot, a jelent és a jövőt is.
Mert érzi és tudja. A kettőt együtt. MINDIG.
A nő vezető otthon is pont ilyen, hiszen van szerető családja, 2-3 gyereke, akik egytől egyig remekül tanulnak, a ház otthon a minimál és az elegáns megfelelő arányú kombinációjában van berendezve. Nincsenek szétszórt Lego darabok a szőnyegben, amire éjjel ráléphetne – meg nem is járkál éjjel amúgysem, hiszen úgy alszik, mint a tej. Egy boldog nő így alszik… Ez az egyik titka annak, hogy a szeme alatt egész egyszerűen nincsenek karikák. Nem is kell neki bőrápoló, mert belülről éli meg a szépséget, azt meg minek krémezni…
Napestig tudnám még írni, de alighanem kaptál mostanra egy jó kis ízelítőt abból, hogy mi minden is volt a fejemben a JÓ VEZETÉSRŐL… És fejben amúgy annyira könnyű volt ez! Nem láttam semmi nehézséget abban, hogy meg is valósítsam.
Magamat összefoglalva azt mondanám, hogy (látszólag) összetetten, ám valójában EGYféleképpen képzeltem azt, hogy hogyan lehet JÓL VEZETNI és JÓ VEZETŐNEK lenni. A fejemben megszületett pontjaimtól való eltérés nem volt elfogadható számomra, amit úgy oldottam meg, hogy vagy ignoráltam az eltérést, vagy az ’ebet a karóhoz’ fokozatban maradva nem tértem el egyáltalán a bennem élő képtől.
És mivel több minden a valódi valóságomban is adott volt már addigra, azt gondoltam, hogy nem lesz olyan nagy kunszt ÖRÖKKÉ megfelelni a saját álomvezetőmnek.
Évekig nem is volt nehézségem ebből – tényleg.
Mármint tényleg nem vettem észre, ha volt 🙂 Több évig éltem a saját álmomat. És sokáig nagyon is jól éreztem magam benne.
Míg aztán egy nap, a teljesítményértékelésemben olyat láttam, amit eddig sosem…
TÖBB ÉPÍTŐ VISSZAJELZÉST a 360 fokos részben (=amikor megkérdeznek több más kollégát is, ‘peert’, hogy hogyan is látnak téged). Tilos volt ezt kritikának hívni, de ez nem gátolt meg engem abban, hogy mélyen megsértődjek helyben és azonnal.
Az építő visszajelzések arról szóltak, hogy felrótták nekem, hogy stresszes helyzetben van, hogy ‘fejhangon kiabálok’ …hogy miiiii?? Én?! Neeeem, az kizárt! Bíró úr, tiltakozom!
Meg hogy gyakran ‘elvonulok’, és van, hogy néha keresnek engem az irodában… Hogy?! Már az is baj, ha dolgozom? Valamikor nekem is kell azt is… és azt én nem tudok ricsajban, meg ha folyton megszakítanak, attól hamar ideges leszek…ne mondd már, hogy te nem?!
Aztán még azt is mondták, hogy vannak emberek, akikkel nem tudok jól bánni, mert más csoportok panaszkodnak, hogy az az EGY emberem nem jól teljesít. Ááááá – itt valami tévedés van… és mindenkivel tök jóban vagyok, erre pont nagyon büszke vagyok!!
Puffogtam (magamban is, meg hallhatóan is) hosszasan ezeken és azt terveztem, hogy majd jól megkeresem azt, aki ezeket írta rólam és majd jól elbeszélgetek vele, mert bár anonim a visszajelzés, azért nem vagyok hülye, pont tudom, hogy ki vagy kik írhatták ezeket… Csak nem képzelik!
Aztán ebből nem lett semmi.
Nem lett semmi, mert az álombeli vezetőm, akinek akkoriban én magamat is gondoltam, hazament és rálépett egy Legóra a szőnyegben. Ezt tudjuk, hogy kijózanító hatású…
Piszkosul káromkodva (bizony…) volt alkalmam magamból kikiabálni a feszkót, ami lehetővé tette, hogy józanul IS végiggondoljam a hallottakat.
Snitt.
Most 15 évvel később van. Bár az elrejtett Legókra a szőnyegben még mindig hangosan reagálok, mostanra kijelenthetem, hogy az a régi visszajelzés egy fontos momentum volt a vezetői életemben. Nem kizárólag emiatt kezdtem még komolyabban (és egyben lazábban is) venni a vezetői létemet, önmagamat, de mindenképp szerepet kap az életemben, hiszen kellett ahhoz, hogy ’felnyíljon a szemem’.
Kezdetét vette a megfigyelés és a tanulás. Magamat is kezdtem egyre jobban meglátni, majd megérteni is, aztán elfogadni, hogy van ’rés a pajzson’, meg van olyan is, ami jól megy. De semmiképp sem csak az egyik, vagy csak a másik részem létezik. Azaz egyszerre vagyok ’jó és rossz is’, vagy méginkább, pont olyan vagyok, amilyen. Az álom-énem kezdett hús-vér formát ölteni, és egy teljesen emberi, és (megkockáztatom) szerethető formát IS ölteni.
Mígnem magamtól is rájöttem arra, hogy lehet hosszabb távon is jól vezetni, hogy messze nem csak egyféleképpen, és messze nem csak egy típusú, szabvány-ember tudja ezt…
Vezetni nem kizárólag egyféleképpen lehet és nem kizárólag egy típusú ember képes erre – ami egyenlő azzal, hogy NINCS EGYETLEN univerzális vezetési stílus vagy mód, ami MINDIG, MINDENHEZ és MINDENKI-HEZ(vel) passzol.
Ahogy az én magam összetettségét, hibáit ÉS erősségeit, működésemet kezdtem jobban megismerni, úgy kezdtem magammal együtt a másokat is mélyebben megérteni és rájönni arra, hogy ’ami nekem jó, az nem biztos, hogy másnak is ugyanolyan jó’, és ha én kikérek magamnak valamit, attól az még lehet a másiknak jó, ám kérhet ki mást magának, ami meg nekem oké.
Azaz azért, mert ösztönösen sok emberrel jól kapcsolódom és jól tudok együttműködni és vezetni is őket, addig lesz olyan, akivel ez nem fog működni. És nem azért, mert ő vagy én ’jobbak vagy rosszabbak’ vagyunk egymásnál, hanem mert mások vagyunk és máshogy működünk, emiatt másra is van szükségünk egymástól is.
Felcsillant bennem az a megértés, hogy akkor vagyok még jobb vezető, ha ezeket a ’másságokat’ érzékelem és inputként kezelve tudom a válaszreakciómat igazítani úgy, hogy az jobban a közös együttműködésre és sikerességhez vezessen. Megérteni látszottam, hogy amíg van egy ösztönös, velem született módja (ami persze a nevelés és miegymás során kondicionált) módja, ahogyan viszonyulok az emberekhez, addig meg tudok tanulni más formában is viszonyulni emberekhez, ami történetesen jobb közös együttműködéshez vezethet.
Ekkor kezdtem felülírni magamban azt, hogy ’minden vezetőnek van egy vezetői stílusa’ dogmát, mert igen, egy lehet és mindenkinek van is – csakhogy nem ettől lesz igazán jó, hanem ha adaptívan, helyzethez, feladathoz ÉS az Emberhez IS tudja azt igazítani.
Vagyis nincs olyan, hogy EGY JÓ vezetési stílus. Több ’stílus’, vagy inkább módja van annak, ahogy viszonyulni lehet az emberekhez – és egy JÓ vezető bizony ismeri és nem is fél alkalmazni ezeket.
A saját bőrömet komolyan igénybe vevő példámon nevelődve elképesztően jól hatott rám, amikor a szakirodalomban is ’bizonyítást’ kapott a ’felfedezésem’. A vezetői továbbképzésemben ezért szerettem bele azonnal a Ken Blanchard féle Situational Leadership metodikába is, amit azóta is nagyon jó szívvel és eredményekkel is tudtam és tudok alkalmazni a coaching és tréning munkáimban is.
Goleman is (akit én csak az EQ atyjának hívok magamban), a Leadership that Gets Results publikációjóban is pont arról ír, hogy egy középvezető vezetési stílusa 30%-ban határozza meg egy vállalat jövedelmezőségét, ami túl magas arány, hogy ezt csak úgy figyelmen kívül hagyjuk. Mert képzeljük csak el, hogy mekkora pénzeket és energiát költ egy vállalat mindenféle költségcsökkentő módszerekre, a hatékonyság növelésére, miközben egy inspiráló vezetővel mindezt a töredékéből meg tudná valósítani!
Goleman 3 évig vizsgált 3000 középvezetőt az USA-ban, hogy megtudja: konkrét vezetői viselkedésük szerintük mennyire van hatással a vállalatuk irányítására és a jövedelmezőségükre.
És biztos sejted mostanra, hogy talált is valamit 😊
Ezt foglaltam össze Neked egy táblázatban – TÖLTSD LE INNEN is, mert lehet, hogy nem látod jól:
Vezetői Stílusok – Forrás: Goleman, Leadership that Gets Results
A megoldás? Váltogatni a vezetési stílusokat?
IGEN! Most már Goleman-on keresztül is értheted Te is, hogy a legjobb vezetők akár többféle vezetői stílust is életre hívhatnak önmagukban és a csapatuk tagjaiban – attól függően, hogy éppen mire van szüksége a csapatnak és a cégnek.
Goleman ezt hívja a vezetés megosztásának, ami az egész csapatot okosabbá, erősebbé, mozgékonyabbá teheti. Ugyanakkor nagyon nehéz megmondani, hogy mikor, milyen vezetői stílust használjuk középvezetőként.
Általában elmondható, hogy a jó vezető különböző vezetői stílusokat váltogat a helyzettől és a feladattól függően. Néha csak egy jó szóra, egy apró elismerésre van szüksége egy csapattagnak. Néha viszont egy új ötletet, egy új víziót kell állítani a csapat egésze elé.
A jó vezető tehát mindig hosszú távra tervez.
Goleman szerint, ha egy középvezető a fenti vezetői stílusokat következetesen váltogatja, akkor a csapata motiváltabb lesz, és mindenképpen jobb teljesítményt fog nyújtani hosszú távon, legalább 1-3 év távlatában is!
Bizonyára ismered azt a mondást, hogy ’jó pap holtig tanul’, vagy azt hogy ’okos ember MÁS hibájából’ tanul, amennyiben bármelyiket is osztod és lelked mélyén egyezel a mondanivalójukkal, akkor ne habozz jobban megérteni önmagadat a vezetői énedet és másokat!
Ne habozz folytatni a tanulást, amit talán már el is kezdtél és még most foglalj egy 60 perces díjmentes coaching időpontot! Ezt önmagadért és a veled együtt élőkért és dolgozókért is teszed.
ui: a borítókép a vezetői énemről készült pár éve azzal a személlyel, akit ‘utódomként neveltem’ – és mit mondjak… baromi jól csinálja a dolgát azóta is, nagyon büszke vagyok rá! És az vagyok magamra is – együtt szép munkát végeztünk. Vele és másokkal is 🙂
2020. december vége van. Pontosan 2 éve vagyok főállású coach és vállalkozó is egyben. Ezt megelőzően 18 évig a multinacionális világban dolgoztam a marketing területén, 10 évig regionális vezetői pozíciókban is (a váltásomról itt írok).
Ezekhez a számokhoz képest smafu is lehetne ez a 2 év vállalkozóként – ám nekem nem az. Különösen, hogy bő 15 évig fennhangon mondogattam magamnak és alkalmanként mindenki másnak is, hogy ’én bizony soha nem leszek vállalkozó!’.
Honnan is ered ez a magabiztosnak tűnő meggyőződés?
Íme az akkori (és bántóan arrogáns) 5 fő gondolatmenetem:
Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?
Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!
A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!
Ehhez képest most zárom a 2. teljes évemet vállalkozóként. Hogy hogyan jutottam el idáig és mi is történt velem azóta? Mindezekről rendszeresen írok, a korábbi bejegyzéseimet itt találod.
Most arra gondoltam, hogy a fenti, éveken keresztül hurcolt gondolataim formálódásáról írok Neked. Könnyű lenne azt mondani, hogy mind megszűnt, felszívódott, teljesen átfordult. Könnyű lenne, ám nem fedné a valóságot. Ha valamit mostanra még tisztábban látok, mint ezelőtt 2 évvel, akkor az az, hogy a dolgok nem csak fehérek vagy feketék: azaz egy dolog nem csak könnyű, vagy nem csak nehéz lehet. Van úgy, hogy akár mindkettő is igaz rá.
Most hogyan látom a fenti pontokat? Hát így:
Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?
Vállalkozni tényleg nem életbiztosítás. Nincs garantálva a következő perc, óra, ahogy a következő nap sem. És soha nem is volt – még akkor sem, amikor alkalmazott voltam. Ez önmagában egy tévhit, hogy valami azért biztos, mert épp most ’van’. Az, hogy ’van munkám’, ez nem garancia mindenre. A garancia én magam vagyok magamnak.
Vállalkozóként még jobban megtanulok magamra IS számítani és magamban hinni is. Újraformálhatom azt is magamban, hogy a ’munka az munka, nem baj, ha kicsit sz@r, vagy hogy nem érzem jól magam, hiszen jön a pénz és akkor kibírom’. Túrót!
Más dolog kitartónak lenni és más tétlenül ülni abban, ami már nem jó nekem. Nem azzal csinálok jót magammal, ha fog-összeszorítva, némán tűröm azt, ami rám már ártóan hat. Ahogy az sem az igazi, ha hirtelen felindulásból, meggondolatlanul ugrok az üres medencébe. De ezt senki sem kéri tőlem – én miért kérném ezt magamtól? Korábban a jó fizuért is éveket tanultam és szorgalmasan dolgoztam. Azaz vállalkozónak sem csak születni lehet, hanem belenőni, megtanulni is… Biztos meg amúgyis csak leginkább az lehet, ami már megtörtént.
És az, hogy mi történik meg, az meg MA dől. Így nyer értelmet a dalszöveg: Ma van a Holnap Tegnapja…
2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
Fél 6 van, amikor ezeket a sorokat írom. Ma hamar kivetett az ágy, pedig éppen most aludhatnék hosszabban is. Talán nem alszom jól? De, az év legtöbb napján tök jól alszom. Ami nagy szó nekem, mert alkalmazottként tényleg sok éjszakát álmatlanul töltöttem és csak felszínesen sikerült aludnom. Jól sejted, nyilván nem csak a munka miatt nem aludtam. Volt más is, ami ébren tartott (megírtam ezeket is).
Ehhez képest az elmúlt két évemben sokkal jobban alszom, mint az elmúlt éveimben. Szerintem azért, mert az ébren töltött óráimban azt csinálom, amit én ’hasznosnak és értelmesnek’ tartok, amit szívesen és jól is csinálok, ami rajtam kívül másnak is értékes annyira, hogy pénzt is ad érte. Megtanultam, hogy mélyen felelősséget vállalni egyszerre megy nekem jól és nehezen is. Hogy amikor azt hiszem, hogy vállalom a felelősséget, kiderülhet, hogy amúgy nem is…ahogy az is, hogy másokért gyakran túlzottan is vállani akarom a felelősséget…
Hogy minden napom ilyen békésen rózsaszín? Ilyen kiegyensúlyozott? Hogy mindez egyik napról a másikra történt, amint vállalkozó lettem? Neeeem 😊 De sok napom ilyen volt ebben az évben is és ez örömmel tölt el.
És van, hogy simán csak ’negatív’ vagyok, amikor meg nem ilyen napom van. Na bumm. Ilyen is vagyok 😊
3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
Az nem változott bennem, hogy a ’kiskapuzást’, ’svindlerkedést’, a kizárólag a ’kijátszásra’ való törekvést taszítónak élem meg még ma is, szóval én magam az ’arany középutat’ célzom meg: kreatív és leleményes is vagyok, ezzel együtt törvénytisztelő is. Van, hogy ennek a kettőnek a mezsgyéje szűkös és van, hogy nincs is mezsgye. Ilyen helyzetekben én bizony a megérzéseimre hallgatok. Ha valamit nem érzek a saját normám szerint etikusnak és helyesnek, akkor azt nem teszem meg. És ettől még vállalkozó vagyok én is 😊
4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!
Igen, sok a rizikó faktor a vállalkozóságban. Kiszámíthatatlan az egész. Ezért lett fontos az, hogy én magam kiszámítható legyek. Magamnak. Hogy nagyon pontosan tudjam, hogy mit várhatok el magamtól a ’jó időkben’ (milyen vagyok, amikor jól mennek a dolgaim: netán eltunyulok, vagy pont ’szárnyakat ad’ egy-egy sikerélmény?) és mit várhatok el magamtól a ’háborús időkben’ (hogyan reagálok az akadályokra, mit élek meg nehézségnek, hogyan reagálok egy szorított helyzetben?) Mire kimondhattam magamról, hogy főállású vállalkozó vagyok, sok ’önismereti órán’ is túl voltam (és nem mellesleg két éven keresztül tudatosan terveztem szakmailag és anyagilag is a vállalkozóvá válásomat). Hogy ’kész’ lettem-e magammal? Neeeem 😊
De ’elég készen vagyok’ még jobban megérteni magam és elindulni a saját utamon, hogy merjem látni magamat pont olyannak, amilyen vagyok (ami van, hogy sikerül és van, hogy még mindig nem)
5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!
Most is számít nekem a külső elismerés – is. Fontos, hogy mit mondanak a velem való munkáról az ügyfeleim, hogy mit lát mindebből a külvilág. De már nem csak ez a fontos. Már nem csak ez a mérvadó. A szakmai és egyéni sikerem az, amikor már magam is annak élem meg a magam eredményeit, ami hol könnyebben érkezik, hol meg, ha megfeszülök sem akar jönni – amikor már nem csak az számít, hogy mit írhatok a névjegykártyámra.
Eszmélek arra, hogy nem az vagyok, amit én mondok magamról. És az sem, amit mások mondanak rólam. Az vagyok, aki szeretnék lenni és amit már mások is kezdenek meglátni belőlem.
És ennek még mindig nincs vége 😊
2020 – A Legjobb Évem volt! Ja, nem is…
2020 magunk közt és finoman szólva is mozgalmas év volt. Többször is volt évközben, hogy úgy éreztem, mintha a nem létező a ’vállalkozói iskola általános első osztályából’ egyből a ’vállalkozói egyetemre’ kerültem volna és nem azért, mert ennyire géniusz vagyok, hanem mert a forgószél idesodort 😊 Így, december végén szummázva, örömteli büszkeséggel azért azt is elmondhatom, hogy lehet, hogy a szél sodort ide, ám sikerült megkapaszkodnom és gyökeret ereszteni a szikesnek tűnő talajban is.
De azt is elmondhatom, hogy ez a 365 nap igazán kipróbált engem. Nőként, Anyaként, Coachként, Vállalkozóként – Emberként is. Biztosan sokat fejlődtem sok tekintetben, meg megcselendzseltem saját határaimat és korlátaimat is, megfejlődtem a lelki magaslataimat – de mélységeimet is. A ’csodás magamra találások’ mellett bizony elkerülhetetlenül ott voltak (és vannak) a mélységes magamba zuhanások is.
Most, hogy írom ezeket a sorokat, azon töprengek, hogy hogyan is adjam át ennek az évnek a sutaságát, rendhagyó nagyszerűségét és feneketlen mélységét. Hogy hogyan mondjam el, hogy amíg az alapbeállítottságom optimista és idealista, addig van egy erős realista énem is, sőt, van egy nyavalygós, panaszkodós énem is. Meg még ezer másik arcom, hangulatom és érzésem… És amikor ezek mindannyian porondon vannak… na, az ám a cirkusz! És pontosan ez történt 2020-ban. Az előző beszámolómban írtam már a törvényhozatal okozta nehézségeimről, ahogy megírtam a ’karantén naplómat is’.
2020. második féléve egy cseppet sem volt kevésbé mozgalmas. Szerencsére több törvény módosításával továbbra is reflektorfényben érezhetem magam vállalkozóként is (pl. ’katás törvények’ vagy felnőttoktatási rendelkezések), és hála az első féléves ’kiképzésnek’, ezeket már egészen jól viselem (értsd: célzottan engedem ki a dühömet / csalódottságomat / szomorúságomat a szememen keresztül az arcomra – alias sírok. Régmódi, de nekem rendre bejön-, majd ezután már sokkal konstruktívabban állok a dolgokhoz).
2020. kora nyarától mintha kezdett volna ’visszatérni’ az élet és azt vettem észre, hogy ’pont ott folytatom’, ahol abbahagytam március idusán: coachinggal volt tele a naptáram. Én ekkor éreztem azt, hogy ’de jó, hogy már 2019-ben is vállalkozó voltam’, hiszen megtapasztalhattam milyen egy ’normális év normális üzletmenete’, hogy 2020-ban már az addigi eredményeimmel segíthetem magam tovább, hiszen nem a nulláról kellett átverekednem magam az akadályokon; hogy minden nyilvános megmozdulásom; egyéni és csoportos munkafolyamataim; posztjaim, hirdetéseim, előadásaim, podcastjaim, tartalmaim most ’meghálálták’ magukat.
Hogy milyen jó, hogy nem ’satufékeztem’ márciusban, hanem tempót igazítottam, hogy a figyelmemet továbbra is azon tartottam: figyelni az utamat és csinálni tovább. Megköszönte magát a korábbi ’fog-összeszorítós’ kitartásom is, már tudtam magamról, hogy nem csak sírós, hanem szívós is vagyok.
Csodás szeptember
A nyári időszaktól kezdve a coaching mellett rendre kezdtek érkezni olyan felkérések, hogy segítsek a karrierváltásban; vállalkozás indításban- vállalkozás fellendítésében; személyes márkaépítésben; online marketingben; LinkedIN megjelenésben; logótervezésben; tartalomírásban; online (remote) csapatépítésben…
.segítsek, mert ők azt látják, hogy nekem ez megy, hogy jó cégére vagyok önmagamnak, hogy hiteles vagyok.
Ezeket a felkéréseket csodás volt megtapasztalni és egyben elbizonytalanító is: hiszen én végig azt mondom magamról, hogy ’coach vagyok’ (igaz, nem rejtettem sosem el azt sem, hogy marketinges is), és most lám, többek mégis mást IS látnak bennem és másra IS szükségük van tőlem.
Mindez tette lehetővé, hogy 2020. szeptemberében olyan kiemelkedő hónapot zártam, amit soha azelőtt, még alkalmazott vezetőként sem. Akkor, szeptemberben, nyakig (nem csak coaching) munkában, ledöntöttem egy magamban felállított ’üvegplafont’ arról, hogy mire is vagyok képes… hogy mit is érek magamnak és másoknak is… Jó volt látni, ahogy az üvegplafonom szilánkjaira hullik. Jó volt meglátni, hogy pont egy ilyen évben, mint az idei, pont ennyi tapasztalattal (és tapasztalatlansággal), optimizmussal (és sírós szívóssággal) ezt IS meg tudom önmagam teremteni.
Az őszi, majd téli hónapok hasonló dinamikával és változatossággal teltek: nagyon klassz coachingfolyamatok mellett nagyon klassz marketing típusú munkákkal, csapatépítő tréningekkel telve. Eljátszottam a gondolattal is, hogy ha (!) az egész évem ilyen lett volna, mint ez a 2. félév, akkor minden bizonnyal a saját terveimet is messze túlszárnyalom. Pedig én aztán bátran tervezek! 😊 De aztán ezt elengedtem, hiszen a ’mi lett volna, ha’ dolgok nem visznek előre.
És hogy teljes legyen a kép, az év vége felé átestünk a koronavíruson is. És bár ’csak’ enyhébb tüneteink voltak, pár hétre kivett bennünket a ’forgalomból’ és lemerített energetikailag is. Rám leginkább mentálisan hatott rosszul, mert kiszámíthatatlan volt, hogy pont ránk hogyan is hat majd a vírus… szóval az aggódásom, a félelmeim el is hatalmasodtak rajtam egy időre. Meg aztán nem könnyű betegen más betegeket is ápolni, az ő jóllétüket is figyelni – engem legalábbis jól kimerített.
Úgyhogy olyan történt velem, ami kisiskolás korom óta nem: vártam az év végét. Nagyon. Türelmetlenül és visszaszámolva. Már végre le akartam tenni a munkát és minden mást is, amit ez a 2020 hozott magával.
Egész egyszerűen elég volt.
Nem vitatom el, hogy remek dolgok IS történtek, hogy több esetemben javamra IS vált ez az egész kialakult helyzet, hogy bennem is alakult ki hála IS – de azt is KI AKAROM MONDANI, hogy PISZKOSUL ELFÁRADTAM és ELÉG volt már 2020 összes küzdelméből.
Tudom, hogy sok minden simán csak folytatódik 2021-ben is – nem várok csodára. Hatalmas változásokra, pálfordulásokra, hihetetlen eredményekre.
Ezt mind megkaptam 2020-ban is 😊
És megkaptam azt is, amire tavaly ilyenkor még csak vágytam: társakat az utamra. Igen, többen is vagytok (Székely Viola – CoronEXIT Leader és Csapatépítő Online Programok; Huszák Nikolett vezetőfejlesztés, Pintér Gábor és a Mind Mate Inspiration; Nagy Gábor és Németh László a Nautix), akikkel idén valami közösbe fogtunk, akikkel úgy döntöttünk, közös alkotásba kezdünk. Mert nagyon jó egyedül is alkotni, de együtt még jobb! Ezért is ragadott meg a mondás, hogy
Ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül. Ha messzire, akkor másokkal. És én messzire akarok menni…
Ám éppen most, kérem szépen, én pihenek. Telefon lenémítva, mellettem mákos bejgli, amit igen is meg fogok enni, a szobában a karácsonyfa mosolyog a sarokban. Kint fúj a szél, a macska idegesen szemléli az ablakból a korhadt diófán ügyködő harkályt, nekem rendezetlenül érkeznek a gondolatok a fejemből…
… és ez így most jó. Nem baj, hogy nem vagyok még tele tervekkel 2021-re, hogy vannak még szabad coaching helyeim januárra is, hogy továbbra sem tudok kovászt készíteni, hogy nem fogytam a karantén időkben, ’csak’ szinten tartottam a súlyomat egész évben; hogy nem tudok min. 3 oklevelet felmutatni az elmúlt 12 hónapból…
Nem baj.
Nem baj, mert szeretem azt látni, ami már mögöttem van és tetszik az is, ami még előttem áll.
A maga bizonytalanságával, kiforratlanságával, nehézségével.
Én, kérem, 2020-at ezennel lezárom!
2021 – Téged már kipihenve, nyitott szívvel és lélekkel várlak: hadd lássalak teljes pompádban!
Tudom, hogy mindig van olyan Olvasóm is, aki a számok nyelvét jobban érti (és én is szeretem így is megnézni a dolgaimat). Az ő kedvükért is álljon itt ez az infografika az idei évemről.
– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története
Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.
2020. június 30-át írunk. Ma ünneplem a vállalkozásom másfél éves fennállását. 18 hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mostanra csaknem teljesen egészében reprodukálni tudom a korábbi 18 éves alkalmazotti/ vezetői létem csaknem teljes eseménytárát az ’ismerkedésen keresztül a felfutáson át a lassú, de legalább látványos kínlódásig’…
Amikor 2020. január 1-én éjfélkor pezsgőt bontottunk, a legtöbben még nem arra készültünk, hogy ez az év ennyire sorsfordítóan más lesz, mint az előzőek. Személy szerint én, mint kezdő vállalkozó, tele voltam ambícióval és lendülettel a 2020-as évet nézve. Erre (szerintem) minden okom megvolt, mert az első 12 hónapom annyira sikerült jól, hogy azt biztos alapnak éreztem a dinamikus folytatáshoz. Ennek megfelelően el is készítettem a 2020-as évre szóló terveimet, célokkal, számokkal, elvárt eredményekkel – ahogy azt a Nagy Könyv is megírja.
Baj van. Van baj? Mi a baj? Sebaj!
2020 első két hónapja nyugisan indult. Akkor még azt is mondtam rá, hogy ’lassan’. Kicsit hosszabbnak éreztem a téli szünetből való ’ébredését’ a közönségemnek, annak ellenére, hogy január 3-án már volt egyeztetett coaching ülésem és január 2. hete is 70%-os telítettséget mutatott a naptáramban. Ami aztán folytatódott egészen február végéig.
Mégis eszembe jut egy akkori, elégedetlen megjegyzésem, melyben Anyukámnak ecseteltem arra a kérdésre, hogy hogy megy a vállalkozás? Amire én azt feleltem, hogy ’jól-jól, de valahogy azt érzem, hogy mehetne jobban is. Bár nem megy rosszul sem, mert igazából pont ott folytatom, ahol 2019-ben abbahagytam’. És mi ezzel a baj? – tette fel Anyukám a teljesen releváns kérdést, látván, hogy a fenti mondatokat lefelé görbülő szájjal préselem ki magamból.
Hát az, hogy nem növekszem! Hogy ahelyett, hogy ’felfutnék’, csak stabilan megyek tovább előre! – buggyant ki belőlem kissé durcásan a válasz és a kezemmel még mutattam is, hogy egy stabil, vízszintes vonalra gondolok mindez alatt, amiben nincs egy 0,1%-os emelkedés sem. (Meg hát csökkenés sem, de ez akkor még nem volt terítéken).
– Szóval az a baj, hogy folyamatosan van bevétel, hogy továbbra is megtalálod azokat és megtalálnak azok, akik majd ügyfeleid lesznek? Hogy mindez nem változott, csak mert most 2020. február közepét írunk? – kérdezte összegezve Anyukám, hogy tényleg pontosan értsen. Az! – csaptam le azonnal verbálisan a lehetőségre, és tűzben égő szemekkel kezdtem el mesélni a ’vállalatok életciklusa’ nevet viselő modellről (Adizes modell néven a menedzsment könyvek állandó szereplője), mely szerint nekem már a ’felfutás’ szakaszában illene lennem és amúgyis olyan számokat írtam az excelembe, amik jól mutatják, hol van a megtérülésen túli növekedésem. Mert a megtérülés pipa, most már növekedni kell! És én most nem hozom azokat a számokat! – görbült újra lefelé a szám, Anyukám meg csak bölcsen hallgatott. Én meg még puffogtam egy darabig, aztán mentem a dolgomra.
Szóval így, ilyen elégedetlen hangulatban teltek 2020 év első hónapjai, holott akár láthattam volna azt is, hogy amíg:
heti 12-20 órában vannak coaching üléseim egyeztetve a naptáramban, nincs olyan különösebb probléma még akkor sem, ha mindez ’csupán’ a 2019-es ütemem folytatása
nő a követettségem és az olvasottsági/reagálási statisztikám a közösségi médiában
nő a hírlevélre feliratkozóim száma
nő a honlapomra érkezők száma
addig nagyon nagy baj nincs. Persze, még jobb (mondhatni ideális) lett volna, ha mindezekkel arányban nő az ügyfélkör nagysága is – de az maradt változatlan.
Ami számomra a ’megtorpanással’ volt egyenlő és már le is játszódott benne az a szenárió, hogy ’belekényelmesedek ebbe, mert már ’elég jó’ és akkor egyszercsak azon kapom magam, hogy már évek óta nem tudok fejlődni, növekedni’. Erre figyelmeztető jelként éltem meg azt, hogy a ’dashboard’-om sárgát mutatott. Se nem csökkenés, se nem növekedés = sárga. Lefordítva: YoY 0%.
Pfúj. Ez elviselhetetlen!
Én meg, ugye, ennél szilajabb (verseny)ló vagyok, akit a 18 éves multis háttér arra edzett, hogy ’nincs megállás’, hogy ’nincs lassulás és szinten tartás’, hogy ’kizárólag a növekedés az eredmény’, hogy a ’növekedés A JÓ és más nem’.
Persze, nem foghatom mindezt a vállalati múltamra, a ’teljesíteni vágyás’, a ’légy kiváló’, a ’ne elégedj meg a status quo-val’ – ezek mind ’hozott anyagok’😊 Amik folyamatosan meghatároznak. Hol jobban, hol kevésbé – hol tudok róluk, hol meg nem.
Ennél a pontnál talán benned is felvillan az, hogy oké, értem, hogy ez a csaj vállalkozó, meg hogy multis világban vezető volt korábban, hogy coach lett, hogy vállalkozik és persze, érthető, hogy fontos neki az, hogy rentábilis (szakzsargon, cöccc) legyen, na de csak ez számít neki? Hát egy coach nem attól JÓ coach, hogy felül tud emelkedni az anyagi javakon, mert az a nemes cél lebeg a szeme előtt, hogy embereknek akar segíteni? Hát milyen coach ez a nő, akik most nem arról számol be, hogy ’nem is gondolkodik a pénzen, az anyagiakon, mert ez a földi élet arról szól számára, hogy megélje hivatástudatát és 1000%-os szenvedéllyel és fáradhatatlanul azon a nemes ügyön dolgozik, hogy az embereken segítsen?’ Na tényleg, milyen coach az ilyen?!
És ha most épp azt gondolod kedves Olvasóm, hogy ’Dehogy! Miket írkál ez a nő, nekem nem is jutott ez az eszembe … bár most, hogy mondja…. tényleg van benne valami, hogy milyen coach is az ilyen?’ – szóval, ha épp ilyesmiket gondolsz (vagy sem), meg is nyugtatlak: ezek nem a Te gondolataid és kérdéseid voltak felém. Ezek mindet ÉN gondoltam. Én tettem fel vádló kérdésként saját magam felé. És eredményként cefet rosszul is éreztem magam. Válságot éreztem.
Mindezt most mementó gyanánt írom Neked (és magamnak is!), hogy pontosan lásd (és lássam) milyen az, amikor saját magunk leszünk saját magunk ellenségei, amikor saját magunk kezdjük ásni a saját sírunkat.
Vállalkozás ügyileg, méltóságunkban és önbecsülésünkben is.
Ezeket Te NE tedd. Soha. Semmilyen szerepkörödben.
Tanulj belőlem. Légy okosabb. Vagy menj coach-hoz, aki rávilágít az ANG-re (automatikus negatív gondolatok) – mert nagyon fontos, hogy tudd mindezt a helyén kezelni. Mert oké, hogy vannak ANG-ok (ezek is ugyanolyan gondolatok, mint a többi), csak az nem mindegy, hogy mihez kezdesz velük és a hatásukkal. Mert hatásai aztán vannak!
Láthatod, hogy még csak február közepét írunk és én már válságról beszélek, holott még csak sejtésem sem lehetett, hogy ami ezután jön, az sokkal inkább válság a maga természetszerű mivoltában is (magyarán nem csak annak látszik, hanem az is…).
Amikor a fal adja a másikat…
Történetem 2020. február 15-ével folytatódik. Ami nem Valentin nap, mégis jegyzem a naptáramban. Ezen a napon lépett ugyanis hatályba a mostanra ’kuruzslótörvény’ néven elhíresült salátatörvény (a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő törvénymódosítások összessége).
Két dolog miatt volt ez számomra (és sok más szakember számára) fundamentális szinten megrengető (jogi szakzsargot mellőző, ugyanakkor jogi megértést nem nélkülöző, – kedves jóakaróm, Zsófi visszajelzését is figyelembe vevő – , leegyszerűsített konklúziók következnek):
a jogalkotás értelmében nem hívhatom magam coachnak peres eljárás fennálló veszélye nélkül (értsd: feljelenthetővé váltam csak azért, mert coachnak hívom magam egy nemzetközileg akkreditált coach képzés elvégzése után. Nonszensz, ugye?)
1-3 évig tartó szabadságvesztéssel büntethetővé váltam, mert a törvény egészségügyi diplomához köti a pszichoterápia alkalmazását (ami amúgy nagyon helyes és egyetértek, ám az is leszögezhető, hogy egy coach egyébként sem ’csinál terápiát’, ugyanakkor a coaching folyamat során használ(hat) pszichoterápiás elemeket, amibe olyan közismert elemek/eszközök is tartoznak, mint az ’értő hallgatás’. Igen, pont az, amikor megkérdezed a másiktól, hogy na, hát mi történt? És az erre érkező választ értően hallgatod…. Ja, hogy ezt Te is csinálod a kollégáddal, a szomszédoddal, a gyerekeddel? Egészségügyi diploma nélkül?? Juj! Tudj róla, hogy illegálisan nyomod a dolgot!)
Szóval február 15-e hagyott egy határozott lenyomatot a vállalkozói mivoltomban, hiszen alig több mint 12 hónapja ’adtam fel a biztos alkalmazotti létet’ azért, hogy coach-vállalkozó legyek. Ám február 15-től kezdődően pont coachként nem hívhattam magamat és pont be is kasznizhatnak, ha netán kiderül, hogy ’üzemszerűen és üzletszerűen értően hallgatlak meg’….
Most nem túlzóan állítom, de azt éreztem, hogy megrengett alattam a föld. Eddig a pontig ’csak’ fiktív nehézségeim voltak, amiket javarészt én generáltam magamnak, ám ez a törvényhozás már valóságos volt, valódi következményekkel.
Az érzelmi viharomat meg is örökítettem egy cikk formájában a LinkedIN-en, és nem azért, hogy emlékezzek rá, hanem hogy ’rendet rakjak magamban’, hogy az olvasóimon keresztül külső szemet is kapjak. Az Olvasóim pedig nem hagytak cserben, értő figyelemmel (!) és nyitott szívvel, segíteni akarással valós támasztékot nyújtottak.
Ki merem jelenteni, hogy számomra február két hete mentálisan piszkosul megterhelő volt és régen éreztem akkora mennyiségű stresszt, amit már alig-alig tudtam kezelni. És most is szívből köszönöm Neked Olvasóm, hogy abban a cikkben merhettem vállalni önmagamat előtted, hogy belefért számodra az a tény, hogy a coach is ember. Hogy vannak nehézségei, érzései és lehet olyan, hogy átmenetileg ’elvész az erdőben’. Hogy ez az ember nehéz helyzetbe került, és ez az ember most én magam vagyok.
Március idusán…
Így érkezett meg a március. Feldúlt, bizonytalan, stresszel teli állapotom március elejére higgadni látszott, ami lehetővé tette, hogy megtaláljam azokat a lépéseket, amiket még a fenti feltételek és korlátok közt is tehetek.
Nahát! Egy mondatba milyen jól elfér minden! Pedig a ’higgadni látszott’ kifejezés valójában ezt takarja:
tudom magamról azt, hogy a túlélésemhez az egyik zálog az, ha ’kibeszélem’ magamból a dolgokat. Ezért beszéltem másokkal, hallgattam meg másokat, kiírtam magamból a gondolataimat, érzéseimet
ez a helyzet egyértelmű és nagyfokú stresszhelyzet volt számomra. Volt már olyan, hogy nem tudtam jól kezelni a stresszt és kis híján elpatkoltam (és ez nem túlzás), úgyhogy tudatosan stresszoldó technikákat alkalmaztam: légzőgyakorlatok, meditáció, mozgás
Mindezek esszenciálisan szükségesek voltak ahhoz, hogy az agyamat ne a stressz uralja, hanem én uraljam a stresszt és az agyamat is 😊 Amint a jó kérdést teszed fel az agyadnak, a jó válaszok érkeznek – így tudtam kb. 2 nap alatt a saját válságtervemet kitalálni és a megvalósításába belekezdeni (pl. új megnevezés/titulus, ha már coach nem lehetek ugye, az erre való szisztematikus átállás a nyilvános felületeken és magamban…, ’új’ kommunikációs mód és stratégia arra vonatkozóan, hogy hogyan is folytathatom tovább a szolgáltatásaim értékesítését, stb.)
Így alakult, hogy március közepére, amikor a koronavírus ’megérkezett’ és vele együtt a válság is, én már túl voltam egy válságon és éppen egy válságkezelő terv megvalósításán fáradoztam…
Ha szeretnéd tudni, hogy konkrétan hogyan is éltem meg a koronavírust és a márciustól -júniusig tartó időszakot, vagy csak általában szeretnéd olvasni a sztorimat, akkor dobj egy lájkot, hagyj egy kommentet, stb… hogy tudjam, van kinek mesélnem 🙂
A teljes cikk változatlanul megjelent a Digital Hungary oldalain is 2020. május 28-án.
„Szia Zoli! A pénteki nappal kapcsolatban jelentkezem, hogy a kialakult vírushelyzetre való tekintettel tudjuk-e online formában tartani a coaching ülésünket? Mit szólsz hozzá?” – tettem fel pár hete a kérdést az egyik ügyfelemnek, akivel eddig személyesen találkoztunk.
„Uhh, hát… ez nagyon jó kérdés. Sokat gondolkoztam ezen, látom, hogy mi történik és értem, hogy most ezt a legjobb tennünk, engem is home office-ba küldtek. Szóval számítottam rá, hogy ez fog történni az üléseinkkel is, de mégis … mégis nehéz. Mert nem tudom elképzelni, vagyis egyelőre nem, hogy hogyan tudnék bevonódni itthonról egy olyan dologba, amihez nekem szükségem van a helyzetre és a szituációra, ami elindítja bennem a gondolatokat. Teljesen másként látom itthonról, mindenfajta nyomás nélkül a dolgokat, mint például nálad. Félek, ez nem vinne előre az utamban a célom felé” – hangzott a válasz az ügyféltől.
És biztos vagyok benne, hogy ezekkel az gondolataival, érzeteivel nem volt egyedül akkoriban. Talán most sem?
Legtöbbünknél az online térről alkotott véleményünk, megítélésünk, tapasztalatunk gyökeres változáson mentek keresztül az elmúlt 9-10 hétben.
Kezdve azzal, hogy egyáltalán szóba jött, mint ’cselekvési tér’. De ne szaladjunk ennyire előre. Egészen 2020. márciusának közepéig határozottan állítottuk, hogy az emberiség már jó ideje digitális világban él:
Online rendelünk ételt, ruhát, ajándékot, szervezünk találkozókat, tonna számra írjuk az emaileket, boldogan szörfölgetünk a neten napi több órát, megosztunk képeket, posztokat, olvassuk a híreket, csetelünk órákat a barátainkkal, netbankolunk, részt veszünk e-learning tanfolyamokon, vagy csak fogyasztjuk a digitális tartalmat gyakorlatilag korlátlanul. Egyre többen már meg is élnek abból, hogy az online térben mozognak. Kialakult a ’digitális nomád’ fogalom is, az ’élvezetes és fizikai kötöttségmentes munkát’ hirdetve. A tizen-huszonéves fiatalokat pedig már előszeretettel címkéztük ’cyber’-ré és nehezteltünk rájuk, mert napjuk 90%-át az online/virtuális térben élik.
Erre jön ez a koronavírus és mindezt kb. minimum újragondoltatja.
Mert tény, hogy eddig is sok mindent intéztünk már online, ám 2020. márciusa és az utána következő hetek/hónapok mégis tudtak új helyzetet teremteni sok ember és vállalkozás, szervezet számára is.
Különös tekintettel azokra az iparágakra, szakmákra és tevékenységekre, amikről korábban mélyen, szinte kizárólagosan hittük, hogy a siker és hatékonyság a személyes jelenléttől kiemelkedő mértékben függ. Hiszen ki látott már olyat, hogy nem egy kényelmes fotelben ülsz a pszichológusoddal szemben, hanem otthon vagy és Zoom híváson keresztül beszéltek?!
Vagy vajon ki hitte el azt korábban, hogy egy vezető, akinek az emberei nem vele ültek egy irodában, hanem más helyszíneken (akár más országokban is) ültek, az hatékonyan tudja menedzselni a csapatot? És azt vajon ki hitte el, hogy ezek a ’remote’ csapatok is lehetnek hatékonyak úgy, hogy a vezető több száz vagy épp ezer kilométerre van (és lehet, hogy egy másik időzónában is)?
Érezzük, hogy az online tér és a hatékonyság fogalmak közös említése bizony gyenge lábakon áll.
De miért is vagyunk ennyire bizalmatlanok? Miért hisszük azt, hogy az online tér kevésbé alkalmas hatékony kapcsolattartásra, közös munkára? Miért esett nehezünkre elhinni azt, hogy akár pszichológus, akár coaching ülés is tud jól működni az online térben is?
Tény, hogy a digitális korban számtalan módon juthatunk adatokhoz, információhoz, ám mégsem egyértelmű, hogy mindezt megfelelően fel tudjuk dolgozni és szolgálatába tudnák állítani. Az internet elterjedésével eddig azt biztosan megtanultuk, hogy könnyen, gyorsan és sok információ érhető el. Ezeket viszont ritkán használtuk tudatosan, rendszerezetten, kifejezett céllal a mindennapi munkahelyi együttműködéshez vagy a saját jóllétünkhöz például. Azaz nincs elég gyakorlatunk mindebben (a technikai feltételt most alapul veszem), így könnyebb azt hinni, hogy amit ’nem tapasztaltunk az nincs is’. Ami jó, azt ne piszkáljuk? A coachingot kiemelve, ezen a területen is általános nézet az, hogy a coach személyes személyes jelenléte és ereje kulcsfontosságú sikertényező a bizalomteljes légkör kialakításában. A személyes kapcsolat, az ebből adódó spontaneitás, az egymásra hangolódás és az egymásra adott érzelmi reakciók nagyon fontos részét képezik minden kétszemélyes helyzetnek. A találkozás helye és ideje, a két fél által megteremtett bizalommal teli légkör a közös munka sikerességének kulcseleme.
Persze, ez a nézet nem is véletlen született meg, hanem az eddigi coach és ügyfél tapasztalások alapján. És ami jó, azt minek bolygatni, igaz?
Én magam közel 10 évig vezettem egy nemzetközi csapatot egészen 2018-ig. 35-en 14 országban voltunk, a legnagyobb időeltérés 3,5 óra volt Magyarországhoz képest. Ez a csapat kétszer kapott vállalati díjat a kiemelkedő teljesítménye miatt.
Bár vezetőként meglehetősen sokat utaztam a személyes kapcsolat kialakítása érdekében, azért nem volt ez sem időben, sem költségekben mindig megoldható. Maradt hát az online kapcsolódás. Alighanem ez volt az az időszak, amikor nálam ’kompetencia fejlesztés’ zajlott az online térben. Hiszen az elvárás a hatékony és eredményes csapatmunka volt, vezetőként ezért (is) feleltem, ahogyan azért is, hogy az egyéni teljesítmény is optimális legyen, hiszen ebből adódik össze egy csapat eredményessége is.
Nem volt mit tenni, fel kellett ’tűrni az ingujjat’ és ’gyúrni kellett a csapatot’. Szisztematikusan és tudatosan, sokszor viszont intuitívan is. Bizony sok meetingbe (és persze utazásba is) került elérni azt, hogy kialakuljon a csapatérzés, hogy kialakuljon az közeg, amiben mindannyian szeretünk dolgozni.
Szóval, amikor megérkezett a 2020. március közepe, egyszeriben az ismeretlen régi ismerőssé vált számomra. Azon kaptam magam, hogy vezetői tapasztalataimhoz nagyon hasonló ’online üzemmódot’ kezdtem felvenni a coaching ügyfeleimmel is. Hogy milyen is ez?
Leginkább talán a hozzáállásomat emelném ki: a korábbi tapasztalataim alapján mertem azt hinni, hogy nem lesz baj az online térben sem a coaching terén. Eddig is voltak olyan ügyfeleim, akik külföldön élnek és sosem volt alkalmunk személyesen találkozni. Mégis amellett döntöttek, hogy dolgozzunk együtt és mégis tudtak ezek a folyamatok is eredményesek lenni.
A kérdés tehát az lehet, miben más az online tér egy coaching folyamat esetén? Mert ne jelentsük már ki, hogy kevesebb. Vagy hogy nehezebb. Hogy nem is működik…. Átkapcsolás A személyes tapasztalatom az, hogy én ilyenkor ’átkapcsolok online módra’. Ezt azt jelenti, alkalmazkodom ahhoz, ami van és azt veszem ’egésznek’ (így nincs hiányérzetem). Mert amíg egy személyes találkozó során 360 fokban, 4 dimenzióban ’kapom’ az ügyfelet, addig egy képernyő monitorja nyújtotta élmény ettől messze van. Ám bennem pont ez aktiválja a fókuszomat. Ez olyan, mint amikor egy érzékszervünk felerősödik, amikor egy másik épp nincs használatban, vagy nem használható. Az egyik funkció átveszi a másik funkcióját. Ez az extra fókuszált figyelem segít abban, hogy mihamarabb el tudjunk arról feledkezni, hogy valami elválaszt bennünket a fizikai térben. És amint ez megtörténi, amint ez a ’fal leomlik’, akkor létrejön A Kapcsolat kettőnk közt. Így, nagybetűvel.
Az a Kapcsolat, amiben már szabadon, falak nélkül száguldhatnak a gondolatok, az érzések, az energia. Az a Kapcsolat, ami kell az ügyfélnek ahhoz, hogy ugyanúgy megláthasson perspektívákat, ugyanúgy elgondolkoztassa, mint egy személyes találkozó során.
Ez történt Zolival is, aki eleinte el sem tudta képzelni azt, hogy a közös munkánk az online térben tud ugyanúgy működni. És persze nem volt ez attól még pont olyan. De rosszabb sem! És kevésbé hatékonyabb sem! Másabb volt. És így IS jó és eredményes volt!
Zolival azóta lezártuk a közös munkát. Mostanra ő is el tudja mondani, hogy az online tér az valóban más, ám ha úgy tekintünk rá, mint egy tanulható és fejleszthető készségre, akkor a nehézségei mellett az előnyeit is jobban megtapasztalhatjuk (pl. utazási idő megtakarítása).
Mindemellett persze azt is határozottan kijelentem én is, hogy a voksomat továbbra is a személyes találkozók mellett teszem le. Társas lények vagyunk, elemi ösztönünk a személyes kapcsolódás és már ismert előnyei, hasznai is vannak. Ugyanakkor az online térben történő coaching folyamatot se húzzuk le azért a kukán, mert valamit hiszünk róla, amit lehet, hogy még ki sem próbáltunk, vagy nem tanultuk meg eléggé…
Mert csak mostanság digitalizálódunk igazán!
Ha még mindig szkeptikus vagy az online coaching hatékonyságával (és miért ne lehetnél?), akkor tehetsz egy próbát itt és most. Mert ez a 60 perc online lesz, díjmentes lesz, coaching lesz …. és jó is lesz! 🙂 Ha meg nem vagy szkeptikus, hanem kíváncsi és tettre kész, akkor se várj semmire! 🙂
20 évvel ezelőtt frissdiplomás marketingesként csatlakoztam a multinacionális világhoz, ahol bejártam a ‘ranglétrát’ eleinte egyedül, aztán csapatban és vezetőként is. Majd 18 év után meghoztam sorsfordító döntésemet: 2019. januárjától főállású coach leszek és teszem mindezt vállalkozói formában és önszántamból 😊
Persze a sztorim ennél összetettebb és hosszabb is, megéléseimről viszont rendszeresen beszámolok, így olvashattál már az első 60 napomról, majd az első 6 hónapomról, meg arról is, hogy miért is döntöttem úgy, hogy otthagyom a munkahelyemet. Ezek a sorok pedig már az első éves tapasztalataimról szólnak, szóval, ha még nem olvastad az első részt, akkor azt most is megteheted 🙂
Jöjjön hát a folytatás:
Mik a terveim a jövőre vonatkozóan?
• Azt érzem, hogy tele vagyok ötletekkel a jövőre nézve! Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az írásos tartalmaimra, többen is azt mondjátok, hogy a blogok mellett szívesen hallgatnátok, vagy néznétek is – ez nagyon jól esik és ösztönöz! Ám eddig nem sikerült legyűrnöm a saját belső falaimat, hogy tényleg nekiállhassak kis videóknak… De figyelj, mert bejelentés következik! Ezeket a sorokat fogösszeszorítva írom, mert a komfortzónámon kívüli ígéretre készülök: azt ígérem Neked, kedves Olvasóm, hogy 2020-ban, az első negyedévben látni fogsz tőlem egy videó-sorozatot. És őszinte leszek újfent: mert most még semmi nincs meg belőle, viszont így, hogy nyilvános ígéretet tettem, ez eléggé fog ’sürgetni’ – mert ahhoz még mindig elég hiú vagyok, hogy csak úgy ’lebőgjek’ 🙂 Persze, ettől még lehet majd a videó pocsék, de ezen ráérek majd akkor aggódni 😊
• A 2019-es év sok mindent tartalmazott, ami nekem fontos – két dolog viszont hiányérzetként mégis megjelent. Az egyik az utazás, mert amíg volt olyan pontja is az életemnek, hogy minden 2. héten külföldön voltam és már a reptértől a hideg rázott, mostanra letisztult: a vágyam nem szűnt meg, hogy új kultúrákba pillanthassak bele, hogy új helyeket, embereket, ételeket, szokásokat ismerjek meg. Jól esik felfedezni saját magamat is egy ilyen új környezetben, hogy mire és hogyan is reagálok. Szóval igen, szeretnék utazni megint! És nagyon szívesen kombinálom ezt a coachinggal 🙂
A másik hiányérzet a csapatban, a közös célért való együtt dolgozás körül jelent meg. Nagyon élvezem, hogy a ’magam ura vagyok’, ám jó az is, amikor másokkal együtt dolgozik az ember. Én ezt újra szeretném megélni – és úgy tűnik, ezt az ’égiek’ is támogatják, mert az elmúlt hetekben egy nemzetközi, tengerentúli projektbe kapcsolódhattam bele nagy örömmel (és ha jól csinálom, ez a projekt mégis az utazási céljaimhoz is hozzá tud járulni! :). Szeretném az egyéni vállalkozásomat tovább fejleszteni és ’lokálisan’ is megteremteni azt a szakmai közeget magam körül, akikkel úgy hívjuk magunkat: a csapat. Szóval nem titkolt szándékom az, hogy a VadAgnes.Coach több legyen, mint egy egyéni vállalkozó coach. 2020 év végére szinergiát, üzletfejlesztést és a csapatnak karácsonyi évzáró vacsorát vízionálok 😊
• Tervezem azt is, hogy az egyéni ügyfelek mellett vállalati oldalon is többet megjelenek tréningekkel és coachinggal egyaránt. Nagyon izgalmas volt 2019-ben is együtt dolgozni egy francia kozmetikai márka kelet-európai vezetőségével a vezetői készségek tudatos fejlesztésén és a vezető munkastílusuk magukra szabásában. Szeretnék több ilyen feladatot és szeretném, ha a vállalati környezetre kiépített humán potenciál aktivizáló metodika minél szélesebb körben terjedjen el Magyarországon. Szimplán csak azért, mert egy vállalat sikere az egyének sikerével kezdődik. Ha ezt tudatosan lehetővé teszi egy vállalat, akkor az emberi erőforrás valóban tőkévé változik.
Fent és lent, azok a fránya érzelmek
Talán az már számodra is kiderült eddig is, hogy érzelmekkel megáldott ember vagyok 😊 Fontosak nekem az érzések, szeretem megélni őket és szeretek róluk beszélni is. Ettől érzem azt, hogy őszinte vagyok magammal – és következményként Veled is. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor amúgy nem vagyok rózsás hangulatban. Már többedik napja kedvetlen, lehangolt vagyok, kínlódom ezekkel a sorokkal is, valahogy nem jön belőlem, ahogy eddig. Nem is értem magam, hogy mi van és határozott elégedetlenséget érzek. Elégedetlen vagyok, mert nem tudok a saját elvárásaimnak megfelelni. Nekem most ’ontani kéne a sorokat’ magamból és ’túláradó hálát érezni’, amiért ilyen klassz évet zárhatok. És helyette mi van?! A szenvedés, a picsogás, a kínlódás. Amiért persze már ’ér utálni magam’ nagy erőkkel, hiszen nem ’hozom a normámat’. Töprengtem, hogy mi is legyen ezekkel az érzetekkel, leírjam vagy ne írjam, lesz-e ebből hasznod vagy sem, segít-e ez nekem vagy sem.
Aztán látod, úgy döntöttem, hogy igen! Megengedem magamnak azt, hogy merjem magam nem rózsaszínen érezni. Én is elfáradtam. Kimerítő év volt, tényleg odatettem magam testestül és lelkestül is, szorgalomból és magatartásból is ötös még magamtól is 😊 Ám egész évben a saját magam által szabott kemény elvárásoknak megfelelni nem könnyű. Kimerültem. És a magam háza táján is söprögetek tovább, hiszen pontosan tudom magamról, hogy amíg a legkisebb kudarcot is nagyítóval vizslatom, addig a legnagyobb sikereim mellett gyakran némán megyek el, mert az ’természetes’. Amikor pedig kimerült vagyok, akkor ostorozom magam. Mint most.
Szóval – újfent arra jutok, hogy az érzelmek menedzselésének óriási fontossága van. Hiszen nagyon klassz, hogy képes vagyok 150%-kal is égni, tenni és őszintén pozitívnak lenni, ám ennek a skálának van egy másik szélsőértéke is és bizony, ha nem figyelek eléggé, akkor könnyen ott kötök ki. Azt javaslom magamnak, hogy figyeljek erre még jobban oda 2020-ban (és utána is), legyek elég bátor megállni, pihenni, örülni, sírni még többször, illetve pont annyiszor, amennyiszer erre van szükségem.
De mik a számok? Most akkor megélsz vagy sem a coachingból?
Érzem és hallom többőtöktől is, hogy eléggé foglalkoztat ez a kérdés is – és értelemszerűen engem is. Ez nekem is egy fontos dolog. Az első teljes vállalkozói évem alapján ezeket tapasztalom és látom:
• Jól jött, hogy van tartalék. Ezt már korábban is írtam és mások is mondták, én pedig a fontossága miatt ismétlem. Azt látom, hogy kevés az a vállalkozás, mely már az első évben profitot termel. Olyannyira kevés, hogy a felmérések szerint a vállalkozások 25%-a már az első évet sem éri meg. Persze a hírek mindig azokról szólnak, egy rendezvényre mindig azokat a vállalkozókat, vállalkozásokat hívják meg, akik nagyon hirtelen, nagyon a semmiből nagyon nagyot építettek. És ez amúgy oké is, inspiráló látni, hogy vannak ilyenek is, még itt Magyarországon is! Ez nekem azt mutatja: meg lehet csinálni és mélyen motivál is. Hiszem, hogy ha egy valaki megcsinálta már, akkor meg lehet még egyszer csinálni. Vagyis: nekem is sikerülhet 😊 Ám azzal sincs nagy baj, ha a vállalkozásom nem éri el a csúcsát az első félévben, vagy akár az első 1 évben. Nyilván nem érdekem éveken keresztül veszteséget termelni, így, ha az elhivatottságom mellett nincs meg bennem az üzleti szellem, hogy ’legyen csak termő a vállalkozás, ami lehetővé teszi az anyagilag is gazdaságos életet úgy, hogy azt csinálom, amiben a legjobb vagyok’, akkor talán tényleg jobb, ha nem kizárólag a vállalkozásból szeretnék megélni. Szóval amíg ’megengedő vagyok az építési, felfutási szakaszban’ (mert az első évet lehet így tekinteni, és ehhez pont jól jön a tartalék, amire tud támaszkodni az ember), addig igenis érdemes tervezni és tenni azért, hogy ’mihamarabb stabilan megélhessek a bevételből, amit szerzek’. Ehhez pedig tényleg tenni és folyamatosan képezni érdemes magamat, amihez szintén jól jön a tartalék.
Hogy lásd miről beszélek, lentebb az eloszlás, hogy a 2019-es kiadásaimat hogyan költöttem el. Eszközökbe soroltam pl. laptop, internet, telefon ktg, szoftver előfizetések (pl. hírlevél szoftver vagy honlap ktg). Könnyen láthatod, hogy jelentős (60%) állandó kiadásokkal kell számolnom, amiben van azért az első évre vonatkozó sajátosság, hiszen pl. az eszközök közül nem vesz az ember minden évben laptopot (ha persze újat szeretnél mindig, akkor meg tervezz így 😊). KATÁ-s vállalkozó vagyok, így az adóterhem állandó, ez ad egy biztos kiszámíthatóságot és tervezhetőséget is.
2019. Éves költség-eloszlás
Önképzésnek hívom az összes szakmai rendezvényt, könyvet, tanfolyamot, mentori és szupervíziós munkát, melyek a fejlődésemben és a tárgyi tudásomban is támogatnak. Hirdetésbe pedig a Facebook hirdetések, Google Ads költések, remarketing, a szakmai portálokon, regiszterekben való megjelenéseket számoltam.
• Bevétel és kiadás – Az első évemet egálban sikerült lezárni. Ez azt jelenti, hogy szinte forintra pontosan annyit költöttem, mint amennyi bevételt szereztem. Sőt, még azt is elárulom, hogy mindkét szám (azaz a bevétel és a kiadás is) 7 számjegyű és nem egyessel kezdődik 😊 Innentől már a fantáziádra bízom, meg úgyis egyénileg döntöd el azt, hogy Neked mennyi bevétel az ’elég’, vagy ’mennyitől érzed magad (meg engem) sikeresnek’. Ami engem illet, én baromira büszke vagyok, hogy ezt sikerült elérnem a coaching területén. És ez nem önfényező büszkeség, meg nem melldöngetés, mert nem születik senki sem vállalkozónak (és más szakmát is tanulással tud bárki elsajátítani). Ez egy eredmény. Az én eredményem, amiért megdolgoztam. És ennek szívből örülök 🙂
További pozitivitásra az ad okot, hogy érezhetően és láthatóan van igény arra, amit csinálok és ahogyan csinálom és lám, az egész éves odafigyelés, a tervek szerinti tudatos munka meghozza az eredményt. Hogy ez már vajon az az a szint, ahol ’hátradőlhetek, mert dől a lé és jól megélünk a családommal együtt’? Történetesen tudom, hogy vannak olyan családok, akik megélnek (ha nem is hátradőlve) ekkora összegből. Azt is tudom, hogy ennyiért lehet lakást vagy autót venni, még ha nem is újat és nem is a legnagyobbat. Tudom azt is, hogy a saját magam által gyártott és magamhoz viszonyított referenciaérték igen magas – régiós vezetőként multinacionális környezetben tisztességgel megfizettek korábban, így mostanra egy stabil életforma és életkörülmény alakult ki. Általános szemléletem az, hogy visszafelé, ha egy mód van rá, nem szeretek lépni. Megteszem, ha muszáj, de inkább azon munkálkodom mindennap, hogy ne legyen erre szükség. Szóval ugyanezt az életformát és életkörülményt vállalkozóként is fenntartani nem a legkönnyebb döntés és irány. Ám az első év végén elmondhatom, hogy ’irányba álltam, amit ’csak tartani kell’, mert az irányom jó; a tempót pedig lehet, tudom és akarom is fokozni. Képes vagyok utat teremteni a ’semmibe’ és képes vagyok meglátni más utakat is, képes vagyok tempót váltani és nagy az ingerenciám a kiválóságra, szeretek kiválót nyújtani.
És igen, mindez időről-időre azért továbbra is félelemmel tölt el, hiszen sosincs garancia a sikerre. Ahogy a kudarcra sem. Nekem ebben a helyzetben azt fontos tudnom, hogy mindent és tényleg mindent megteszek és megtettem a sikeremért (minden szinten). Kezdve onnan, hogy tudom, mi is jelenti a sikert számomra 😊 Amit eddig láttam tapasztaltam, éreztem, mint vállalkozó coach, arra hagyatkozva azt mondom: emelem a tétet és megyek tovább a fődíjért! 🙂
Mik legkedvesebb coaching emlékeim 2019-ből?
Ahogy ezen a kérdésen gondolkozom, rájövök, hogy ami a legkedvesebb, azaz a szívemnek, a lelkemnek kedves, az számomra a siker is egyben. Azaz a momentumok érintenek meg, melyeken keresztül megélem a saját életcélomat is: előrelendítő hatással lenni egy másik emberre, aktivizálni az erejét, hogy megkereshesse a saját megoldását, hogy elérhesse ő is a saját életcélját. Ilyesformán igen nehéz lenne kiválasztanom pl. a legkedvesebb 5-öt, így nem is rangsorolok 😊 A rövidség kedvéért ’ügyfélt írok’ – ám kivétel nélkül úgy gondolok rájuk, ahogy ők is rám: ’my partner in crime’… akarom mondani ’in coaching’ 😊 Egyenrangú partnerek, akik pont olyan keményen megdolgoznak az eredményeikért, mint én a saját eredményeimért.
• Amikor egy ügyfél gondosan felépített, prémium minőségű, mások és saját érzelmeit is távol tartó üvegfala fotocellás ajtóvá változik és szabad be-és kijárást tesz lehetővé: saját magához. Amikor először ezt észleli és megengedi magának, hogy könny gyűljön a szemébe. Az öröm könnyei.
• Amikor egy héten belül akár több emailt vagy üzenetet kapok arról, hogy ’eszembe jutott, amiket a coaching során beszéltünk és most megpróbáltam máshogyan. Képzeld, sikerült! 😊’ Vagy köszönetet és hálát kapok, amiért pont úgy, pont azt meg tudtuk beszélni.
• Amikor az ügyfélnek és nekem is a technológia adta közelségre és közegre kell hagyatkozni, mert nincs mód arra, hogy személyesen is osszuk a fizikai teret, és amikor ez a virtuális közeg is pont olyan ’bőtermő’, az fantasztikus!
• Amikor az ügyfél először rácsodálkozik, hogy a régóta őrzött hiedelmei mennyire kihatnak minden mozzanatára és mennyire lehet a hiedelmeket ’újragyártani’ is, mert amit ő gondol/hisz, azt nem biztos, hogy mások is úgy gondolják, avagy épp hiszik.
• Amikor az ügyfél ráérez, hogy merre is van az arra, hogy mit mond a szíve és a lelke és amikor elindul abba az irányba eleinte bizonytalan, majd egyre magabiztosabb léptekkel és amikor legközelebb találkozunk, már mosolyogva mesél az útjáról.
Mindegyik coaching partneremre büszke vagyok a bátorságukért, a kitartásukért, hogy tettek magukért és mertek változtatni. Közülük többen is csodásan megfogalmazták az élményeiket, melyeket érdemes elolvasni vagy a honlapomon vagy a LinkedIN profilomon.
Top 5+ blogbejegyzés 2019-ből
A 6 hónapos beszámolóm, melyet a mai napig szoktatok olvasni. A honlapom szerint eddig 2152 egyéni látogató olvasta el, vagy legalábbis eltöltött 4-5 percet pont ezen az oldalon 😊.
Az ’Otthagyod a munkahelyedet?!’ – sorozat is tisztes olvasottságnak örved, szintén a mai napig aktív a maga kb. 1700 fős látogatottságával.
Az idei legnagyobb LinkedIN megtekintést márciusban volt, amikor az első 60 napomról írtam meg a gondolataimat. Ez poszt akkor 33 214 megtekintést kapott és 188 like-ot. Ennél már csak az a poszt volt nagyobb megtekintésű, amikor eljöttem a munkahelyről 2018 év végével (267 like 44 500 megtekintés – juj, ennyi embernek tetszett??? 😊).
Láthatóan szeretitek az elgondolkodásra invitáló tanmeséket, melyeket a #MondokEgyMesét hashtag alatt kezdtem el egy pár hónapja LinkedIN-en. Ezek közül több is magasabb nézettséget kapott: o Szókratészi gondolatok a kommunikációról – 24 507 views, 236 like o Indián bölcsességek – 12 768 views, 123 likes o Marc Levy elhíresült gondolatai az időbankról – ez még most is aktív, 297 like-nál és 20 004 megtekintésnél írom ezeket a betűket
Nálam az a tapasztalás, hogy szeretitek azokat a bejegyzéseket, amik a mindennapokról szólnak, ám amihez van egy kisplusz szakmai, tudományos kiegészítésis. Ilyen volt a ’Milyen volt a hétvégéd?’ poszt is, ami 195 like-ot és 16 831 megtekintést váltott ki belőletek. A másik hasonló cikk pedig a ’Merj Átlagos Lenni!’ blogbejegyzésem volt 65 like-kal és 11 309 megtekintéssel.
Mit vigyél el Te mindebből?
• A bátorságot. Hogy merj. Hogy gondolkozz és érezz, halld meg saját magad és merj lépni, merj élni.
DE! Nem buzdítok mindenkit arra, hogy hagyja ott a munkahelyét és legyen vállalkozó.
Nem is tehetem, hiszen még magamról sem tudom, hogy ’annak való vagyok-e’. Azt tudom magamról, hogy merek bátor lenni, merek kockázatot vállalni, szorgalmas vagyok és kitartó és nem utolsó sorban jól csinálom azt, amit csinálok. De ettől még lehetek alkalmazott ugyanúgy, mert vannak olyan vállalati keretek, ahol pont erre van szükség. Én arra buzdítalak egyedül, hogy magaddal légy elsődlegesen tisztában: mit szeretnél igazán, mi tesz boldoggá, mi a fontos számodra, hol tartasz most és hová szeretnél eljutni, hogyan éred el a saját boldogságodat, elégedettségedet? Ha ezeket végig gondolod máris nyertél. Hiszen ezen információk formálják az utadat és határozzák meg, hogy merre lesz az arra. Nem baj, ha nem sikerül elsőre, próbáld csak és/vagy gyere coachinra és kiderítjük közösen 😊
• Az önismeret fontosságát. Láthatod általam is, hogy mennyire érzékeny iránytű egy ember. Tele vagyunk gondolatokkal, érzésekkel és bizony, saját tengerünkön néha nem jó kapitányok vagyunk. Hozunk téves döntéseket, ám aztán valahogy képesek vagyunk viharos tengereken is hajózni. De ennél még sokkal jobb az, ha a kapitány ismeri a tengert, a viszonyokat, ha tudja, hogy mit kell tenni, ha feltámad a szél és viharossá válik a tenger. Egy jó kapitány figyel, meglát, tervez, cselekszik és elfogad: sikert, kudarcot, örömöt és bánatot – majd kezdi mindezt elölről.
Tanítsd magad, hogy jó hajóskapitánya lehess magadnak!
• A valóság az a Te valóságod. Te döntöd el, hogy mit akarsz meglátni, hogy mire figyelsz és hogy minderre hogyan reagálsz. Ha akarod, lehet az én sztorim egy sikersztori, ha azt akarod, akkor meg nem lesz az. Ha akarod, Te is megélheted a saját magad sikereit, ha nem akarod, nem fogod. A valóság nem fekete se nem fehér😊 Csak akkor lesz az, hogy ha annak látod. És azzá is fog válni, amilyennek látod.
A képességed a fontos ebből: mit vagy képes meglátni? És a helyzet az, hogy ez a képességed veled született. Mert ‘nem csak a szemével lát az ember’ 😊 Formáld a valóságodat, hogy aztán megélhesd azt. A formálásban szívesen segítelek én is a PACSI-val 🙂
Mit csinálj, ha még mindig olvasod ezeket sorokat?
Adj információt nekem. Összeállítottam egy kérdőívet, mert szeretnék még pontosabb egyensúlyt abban elérni, hogy mi az, amit tudok kínálni és mi az, amire Neked szükséged van.
A szaftos részletek, amiket most elmondok – 1. rész
Elkezdeni nehéz. Tartja a mondás és tartom én is, mert ez elég sok mindennel így is van az én sztorimban is. Nálam például igaz arra, hogy 18 év multinacionális vállalatoknál töltött idő után döntöttem úgy, hogy 2019. januárjától főállású coach leszek. Teszem ezt vállalkozói formában és önszántamból 😊 Igen nehéz volt ezt a döntést és lépést meghoznom. Megéléseimet rendszeresen megosztom Veled, olvashattál már az első 60 napomról, majd az első 6 hónapomról, hogy miért is döntöttem úgy, hogy otthagyom a munkahelyemet és most készen állok arra, hogy megosszam az első 1 évem tapasztalatait is.
Ha már több posztot is olvastál tőlem, tudhatod azt, hogy inkább hosszabb mondatokkal fejezem ki magamat mintsem rövidebbekkel, úgyhogy biztatlak, hogy most is dőlj hátra, mert eltöltesz egy pár percet most velem és a gondolataimmal 😊 Erre biztatlak akkor is, ha ez az első alkalom, hogy olvasod a soraimat, különösen, ha rászánod magad, hogy a korábbi előzményeket is elolvasd (linkeltem, hogy könnyebb legyen😊).
Hol is kezdjem?
Ez egy fontos kérdés a blogírás közepette is, ám kardinális
kérdésként jelent meg többször is bennem az év folyamán is. Amikor az ember
lánya ráveszi magát, hogy fejest ugrik az ismeretlenbe és vakmerőnek ható módon
követni akarja az álmait, akkor az első mámoros ’Szabad vagyok, azt csinálok,
amit akarok!’ érzés mellett elég hamar megérkezik a pillanat, amikor felmerül a
kérdés: hogy öööö, hol is kezdjem? Azt vettem észre, hogy ötletekben, majd konkrét
tervekben sosem volt hiányom eddig sem és ez bizony jól jött az új
életformámban is az év során. Nagyon könnyen aktivizálom a kreatív énemet, ami
nagyszerű érzés, mert az elmúlt években szegénykém elég elhanyagolt volt. Ehhez
nem kell mást tennem, mint pontosan tudni a saját motivációmat: hogy mit is
akarok valójában az életemmel kezdeni. Mivel erre a kérdésre már van határozott
válaszom (amin hosszú időn keresztül tudatosan dolgoztam!), így elég felidézni
a saját magam válaszát és ez máris elég napindító energiának bizonyult. Talán
furán is hangzik, de az év legtöbb napján alig vártam, hogy elkezdődjön a nap
és csinálhassam a dolgomat.
Ám amíg a sok ötlet lehet hasznos, addig, ha túl sok van,
akkor az ember könnyen elvész a lehetőségek közt. Nekem ez utóbbival meggyűlt
egy kicsit a bajom, időről-időre fejen kellett magamat billentenem, hogy ne
forgácsoljam szét a saját figyelmemet, időmet és erőmet, hanem mihamarabb
jussak döntésre, hogy melyik terv/ötlet után is megyek és akkor foglalkozzak
csak azzal. Amikor ezt nem tettem (mert ha hiszed, ha nem, nekem is van úgy,
hogy elvesztem a saját irányításomat 😊), akkor azokon a napokon volt, hogy már dél
is volt, mire elkezdtem azzal foglalkozni, ami aznapra fontos volt. Ez persze
nem vészesen ’rossz’, de megérzem a különbséget, amikor már reggel 8-kor neki
állok és pont azt csinálom, amire tényleg szükségem van. Leginkább az a
különbség, hogy ezekben az esetekben délre már készen is voltam azzal a
feladattal, ami nagyon klassz érzés 😊
Szummázva fentieket: a kreativitás és a fókusz is egyaránt
fontos tényező, jól jön, ha mindkettő rendelkezésre áll, ám érdemes őket térben
és időben tudatosan szétválasztani 😊 Legyen hely a kreativitásnak, de tudjak
koncentráltan fókuszálni is. Tavaly ilyenkor ezt a két energiát az üzleti és marketingtervem elkészítésre fordítottam –
ezt most is fontos lépésnek gondolom, jó, hogy helyeztem rá fókuszt. Könnyebbé
tette azt számomra, hogy amikor ’szertelen’ vagyok, akkor szépen tudjak megint
fókuszálni 😊
Hogy sikerült az éved?
Teszitek fel többen is ezt a kérdést nekem az utóbbi pár
hétben. És bevallom, nehéz erre egyszóval vagy röviden válaszolnom. Azért
nehéz, mert vállalkozni sem fehér vagy fekete. Vagy ha az, akkor én nem vagyok ehhez
elég fekete vagy fehér 😊 A legrövidebb válaszom mégis az (és így nem
tartom fel azokat sem, akiket már a részletek nem izgatnak annyira), hogy:
’Messzemenőkig ez volt a legjobb évem az elmúlt 6-8 évem
során. Rég éreztem magam ennyire ’egyben’ és rég éreztem magam ennyire
hatékonynak is.’
És hogy ez pontosan mit is jelent? No, ha tényleg kíváncsi
vagy, akkor jöjjenek a szaftos részletek😊 Úgy döntöttem, hogy válaszolok azokra a
kérdésekre, kommentekre, hiedelmekre, melyek egyrészt tőletek érkezik, másrészt
meg magam is gyártom őket 😊
Mitől volt ennyire jó az első év?
Nagyon jó érzés azzal foglalkozni nap mint nap, amiben
igazán jó vagyok és amit igazán szeretek, mert az a valami nekem fontos és
hasznosnak is gondolom. Nekem a coaching ilyen. Szívesen csinálom, tanulok és
teszek azért, hogy minél jobb legyek benne és örömmel tölt el a közvetlen,
direktbe érkező visszacsatolás tőletek, hogy ez Neked, Nektek is jó 😊
Rendszeresen magam előtt látni a ’munkám eredményét’, azaz Téged; Veled együtt
megélni a felismeréseidet, az aggodalmaidat, a félelmeidet, a motivációdat,
minden apróbb és nagyobb rezdülésedet – azaz önnön magadat, ez számomra
felbecsülhetetlen fontosságú és értékű! Látni azt, ahogyan változol, épülsz és
fejlődsz, ez mind nagyon inspiráló számomra és örömérzetként, plusz energiaként
is megélem. Talán ezért is érzem úgy, hogy amellett, hogy ez egy feszített
tempójú év volt, hiszen mégiscsak a 0-ról indultam, mégis pozitív
energiamérleggel zárom az évemet.
Mi ment jól nekem, mint vállalkozó coach?
Előkészítés és tervezés az eddigi tudás és tapasztalás hasznosításával: Egyértelműen hasznomra váltak a korábbi, versenyszférában szerzett alkalmazotti, vezetői tapasztalataim, hiszen ezeknek köszönhetően gazdasági tudatossággal indultam neki az első évemnek. Ez azt jelenti, hogy anyagilag megterveztem és előkészítettem az első vállalkozói évemet, így nem az ’üres medencébe’ ugrottam fejest. A korábbi tapasztalatimnak, tudásomnak köszönhetően nem idegenkedtem az üzleti tervezéstől, ahogyan a marketingtől sem, így mint vállalkozó is elkészítettem ezeket 2019-re vonatkozóan. Természetes volt számomra a gondolat, hogy ’belépni a piacra és megvetni ott a lábam’, ehhez több kell majd, mint szerencse. Nem féltem hát használni marketing tudásomat, nem féltem kiépíteni a személyes márkámat, hiszen tisztában voltam vele: először magamat érdemes eladnom 😊 (megjegyzés: ehhez jól jön az, ha tudom, hogy ’ki vagyok én’, vagyis az önismereti munka már jóval korábban elkezdődött nálam is)
Online jelenlét: Akik régebb óta követik az írásaimat, tudhatják, hogy pl. a LinkedIn-en már akkor is rendszeresen posztoltam, amikor még nem voltam főállású vállalkozó. Ez lehetővé tette számomra, hogy mire azzá váltam, már volt egy kialakult olvasótáborom, már volt rutinom és tapasztalatom a posztok írásában és arról is, hogy hogyan is működik a platform.
Mondanom sem kell, ez nagy helyzeti előnynek bizonyult és bátorsággal kezdtem el építeni a további online megjelenésemet is. Mostanra elmondhatom, hogy a #VadAgnes gondolatokat több ezren rendszeresen követitek nyomon. Azt sem titkoltam eddig sem, hogy az ügyfeleim jelentős részét (85%) az online felületeken megjelent posztjaimnak köszönhetem.
Igényteremtés: Bejegyzéseimet idén több mint 13 500 ember olvasta, ami több mint 24 000 oldalmegtekintéssel járt (azaz egy ember, ha már a weboldalamon járt, akkor még egy másik oldalt megnézett a honlapomon). Csak hogy tudd hová rakni ezt a számot, a honlapom már 2018-ban is működött, csak akkor még nem ’toltam teljes munkaidőben’ a coachingot. 2018-ban 1645 látogató volt és 3307 oldal megtekintés. Egy évvel később, azaz 2019-ben ezek a számok megnyolcszorozódtak – nekem ez így tetszik! 😊
És hogy mi történt a sok látogatóval a honlapomon? 2019-ben 102 emberrel találkoztam coaching beszélgetés céljából. Talán épp Veled is 😊 Nagyon örülök, hogy megkapom a figyelmedet és igényt tudok benned teremteni arra, hogy gyere, bátran próbáld ki a coachingot, mert jót teszel ezzel magadnak 😊 Minden coaching beszélgetés tartogat számomra is inspirációt és tanulást is. Őszinte érdeklődéssel iszom a szavadat és alig várom, hogy kibontakozz előttem, hogy lássam ’ki is vagy’. És ez rendre megtörténik, én pedig rendre hálát érzek és Veled örülök, amikor magad is meglátod magadat. Általad és Veled, csak idén több mint 250 coaching órát jegyezhettem fel a coaching naplómba 😊.
Folyamatos tanulás: Amíg sok dologban hasznos volt az eddig megszerzett tudásom is, azért sok olyan dolog volt, ami tanulásra késztetett. Nem is beszélve arról, hogy jómagam a tanulást értéknek, befektetésnek is látom. Voltak ebben egyszerűbb tanulási folyamatok, mint pl. ’hol ebédeljek, ha otthonról dolgozok?’ kérdés, mert ha főzök, akkor nem dolgozok (este meg inkább a családdal vagyok, mint főzök – ezt már ismertem magamról), ha meg rendelek, az egyrészt drága, másrészt attól még a család többi tagjának nem lesz kajája 😊; meg voltak olyanok is, hogy pl. ’hogyan építsek ki és árazzak egy szolgáltatási csomagot’; vagy ’mire érdemes specializálódnom, mint coach’. [Ha valakit érdekel, végül az ebéd kérdését rugalmasan kezelem: sokszor hétvégén több napra is főzök, van, hogy pl. főzök olyat magamnak, ami 30 perc alatt megvan és van, hogy rendelek, de akkor a többieknek is 😊. Az árazással kapcsolatban pedig szakember segítségét vettem igénybe, aki vérprofi ezen a téren. Szeretek vérprofiktól tanulni 😊 Specializációnak meg az emberi potenciál felmérését és maximalizálást választottam, ezt lett a PACSI 😊]
Önismeret: már lerágott csontként hangozhat ez a szó, de továbbra is határozottan állítom, hogy kardinális fontosságú egyébként is, meg induló vállalkozóként is 😊 Nekem is nagy előnyömül szolgált, hogy tudom, bizonyos helyzetekben milyen reakcióra számíthatok magamtól. Pl. hogy tudom, hogy hajlamos vagyok bizonytalankodni, túlagyalni, komplikálni dolgokat és azt is tudom, hogy mikor teszem ezeket. Tudom azt is, hogy szeretem azt hinni, ’objektív vagyok magammal kapcsolatban’, ám ez a mindennapokban inkább erős önkritikát és kevesebb önelismerést jelent. Vagyis tudatosan szánnom kell időt arra, hogy elismerjem az eredményeimet 😊 Az alapos önismeret (mely folyamatosan mélyülhet) kockázat- és kudarccsökkentő hatású, és nem azért, mert nem fog az ember hibázni, hanem azért, mert tudja, hogy mi fog történni benne/vele, amikor igen 😊 És ha ezt tudja, akkor már nem is tűnik olyan kockázatosnak mégis nekifutni 😊
Vágyak megélése: Tavaly ilyenkor nagyon vártam már, hogy legyen végre olyan időszak az életemben, amikor azt ’csinálom, ami nekem fontos, amiben jó vagyok és ami másoknak is jó, szerettem volna újra megélni az alkotás, a teremtés folyamatát, hogy valami olyan történik, ami korábban nem és amiben örömmel vállalom a saját felelősségemet. Szerettem volna az eddigi tudásomra alapozva új dolgokba kezdeni, és új szakterületbe igazán mélyen beleásni magam. Egy vállalkozás indítása mindezekre ’remek játszótér’. Lelkességem nem ismert határokat az év 330 napján 😊 Valóban átélni mindazt, amire korábban vágytam, nagyon jó érzés. És lám, maradt még több mint 30 nap az évben így is, ami az aggályoknak, a félelmeknek, rosszkedvnek, a halogatásnak, a lustaságnak jutott 😊 Ezt elfogadni, hogy ezek IS az út részei, hogy bizony, még amikor a ’csillagok is együtt állnak’, akkor is van úgy, hogy nincs kedvem, hogy nem sikerül….. ez nekem fontos tanulás, ahogyan az is, hogy ezeken át lehet és át is tudok jutni 😊
Mi az, amire még álmaimban sem gondoltam és lett belőle akár siker, akár
kudarc?
Már az első hónapokban is lesznek ügyfelek! – Ha
valaki azt mondja nekem, hogy január második felében lesznek ügyfeleim, nem
hittem volna neki. Pedig többen is úgy voltatok vele, hogy a 2019-es évet
magatokkal, magatokért és velem együtt kezditek 😊 Úgy alakult, hogy többőtökkel azóta is
tartom a kapcsolatot és nagyon jó látni, hallani, hogy a coaching során
generált energia, lendület és önismeret nemcsak kitart, hanem visz benneteket
előre! És persze, ez sem történt teljesen ’véletlenül’. A váltásomra hosszabban
készültem lelkiekben és anyagiakban egyaránt, ám aktív ’ügyfélszerzésben’ nem
voltam egészen idén januárig. Utólag igazolva látom azt a gondolatomat, hogy előnyös
az, ha ’személyes márkaépítés’ időben hamarabb kezdődik, mint az ’értékesítés’
maga. Mielőtt idén januárban kimondtam direktben azt, hogy ’a mai naptól
főállású coach vagyok, itt vagyok, gyertek és dolgozzunk együtt’, azelőtt már
egy éven keresztül gyártottam tartalmat, facilitáltam remek beszélgetéseket,
hoztam létre meet-upokat – azaz mutattam meg magamat. Azt gondolom, hogy ez jó
volt így, hiszen mire valóban vállalkozóvá váltam, addigra már voltak olvasóim,
követőim, ’ismeretlen ismerőseim’ sokan, akik közül többen is valódi
ismerősökké, barátokká, ügyfelekké is váltak 😊
Álmomban sem gondoltam volna azt, hogy 2019. január 4-én, a főállású vállalkozásomba állásom 4. napján már „betegszabira” fogok menni … kificamítottam ugyanis a bokámat (erről persze írtam, mert a kezem ettől még működött :D), ahogyan azt sem gondoltam volna, hogy egy szép, látási viszonyokban rendezett meleg nyári napon rommá töröm az autómat annyira, hogy jobb döntés lesz eladni és venni egy újat ☹ Csak hogy biztosan emlékezzek a történtekre, a baleset során megsérült az ujjam és sínbe is kellett tenni, mely több napon keresztül vádlón emlékeztetett a történtekre (bizony, volt ebben önvád rendesen). És ha mindez nem okozott volna elég bizonytalanságot, nehézséget, akkor ráadásként szeptemberben megműtöttek epekővel. Szerencsére ez utóbbit már tudatosan terveztem pont azért, hogy amennyire lehet, redukáljam akár a munkából való kiesésemet, akár a járulékos nehéz érzeteket magamban. Mert hogy ezek az esetek azért masszívan felhangosították bennem az összes aggályomat, kételyemet és alaposan megcincálták a magamba vetett hitet is (biztos, hogy a vállalkozni akarok? biztos, hogy tudok venni egy másik autót és nem kopik fel az állunk? biztos, hogy meg tudom én mindezt csinálni?)
Jelentem, nem adom könnyen magam és az utóbbi években kifejlesztett tudásom szerint külső segítséget (mentor, szupervízor, barát, család) is kértem. Így volt alkalmam nemcsak az ’átmeneti hithiány’ állapotot és következményeit megélni, hanem sikerrel túl is jutni rajta. És tudom, hogy hullámvölgyek mindig is voltak és lesznek is és egyre többet tudok, tanulok arról, hogy hogyan is vészelhetem át ezeket az időszakokat a legjobban 😊
Úgy indultam tavaly ilyenkor, hogy lesznek
rendezvényeim. Mert speciel pont vállalati rendezvényekkel foglalkoztam az
alkalmazotti létem utolsó éveiben, szóval úgy gondoltam, hogy ezt biztosan
tudom, hogyan is kell. Amolyan pár órás, workshopos, beszélgetős, egy-egy témát
boncolgató előadásokra gondoltam, kb. kéthavi rendszerességgel. Ehhez képest
egyet terveztem és mivel arra kevés volt a jelentkező, ezért elmaradt. Nem
szégyellem bevallani, hogy csalódott is voltam, bekapcsolt a ’mit csinálok
rosszul?’ lemez elég hamar. Jobbnak láttam hát másokkal is beszélni arról, hogy
mi is ebből az én tanulságom. Persze több is van (időzítés, téma, célcsoport,
helyszín, stb), számomra most a legfontosabb, hogy egy elmaradt rendezvény
nem egyenlő azzal, hogy soha nem is fog sikerülni összehozni egy másikat 😊
Ezen a ponton feladni olyan lenne, mintha meg sem próbáltam volna. Úgyhogy
készüljetek: azért is fogok olyan rendezvényeket összehozni, hogy pótszéket
kell majd behozni! 😊
Az első blog bejegyzéseimet az év elején tényleg csak a magam kedvére írtam, amolyan ’terápiás’ jelleggel kiírtam magamból mindent, hiszen a tavalyi és idei években nagy változások történtek, pontosabban nagy változásokat generáltam én magamnak. Hamar kiderült számomra, hogy jól esik, ha ezekről beszélek és írok is, könnyebben tudom feldolgozni és hamar látszódott az is, hogy Te kedves Olvasóm, pedig partnerem vagy és értő figyelemmel olvasod a soraimat 😊 Ezt szívből köszönöm, jó érezni azt, hogy többen is vagyunk, akik hasonlóan gondolkodnak és éreznek! Azt is hallom Tőletek, hogy a soraim bátorításul, megerősítésként szolgálnak, melyek hullámain megmozdultok és tesztek magatokért. Sokan írtok nekem a kommenteken keresztül, külön üzenetekben, emailekben, hogy hogyan és miként is támogatott benneteket ’az a bizonyos írásom’, hogy hogyan inspirált benneteket az, hogy ha még egyszer is, de beszéltünk egymással. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy általatok én is ajándékot kapok, mert fantasztikus azt érezni, hogy ’beengedtek’ és kapcsolódni tudunk úgy, hogy az előrevisz benneteket! Azt írjátok, mondjátok, hogy szeretitek az írásaimon keresztül érződő pozitív hozzáállást, emberséget, hogy ’hasonlítok rátok’, hogy merek írni örömről és bánatról egyaránt, hogy úgy vagyok pozitív, hogy nem vagyok ’túl rózsaszín’, de nem is mindig akarom megmondani a ‘tutit’, vagy nem akarok tökéletesnek tűnni. Örülök a benyomásaitoknak és sokszor mondtam már meg fogom is: KÖSZÖNÖM! Már egy jó ideje nem csak magam miatt írok, hanem miattad is kedves Olvasóm! Örülök, hogy ebben a formában is adhatok Neked is – és nekem elég jó, ha mindig ’csak egy embernek’ adok: épp annak, akik olvassa a soraimat: épp Neked!
És amíg a blogírással kapcsolatban a fentieket egyértelműen pozitív hozadékként élem meg, addig igen, van árnyoldala is a dolognak, mint ahogy a fény sincs az árnyék nélkül. Az nekem természetes, hogy mindannyian mások vagyunk és ebből kifolyólag mindenkinek más fog tetszeni, szóval nem törekszem arra, hogy ’mindenkinek megfeleljek’, ám nem törekszem arra sem, hogy ’szuperkülönleges’ legyek. Önmagam akarok lenni, olyan, amilyen én vagyok: emberszerű magatartással, tele gondolatokkal, jó sok érzéssel, jó és rossz döntésekkel, örömmel és bánattal, olyan valaki, aki igényes a munkájára, környezetére, másokra és magára is. Ám időről-időre van, hogy valakinek mindez mégis ’túl rózsaszín’, ’túl negédes’ vagy csak ’túl valamilyen’ és páros lábbal ’belém száll’, csak azért mert neki az esik éppen jól. Nekem meg nem esik jól még akkor sem, ha ebből a helyzetből azért elég kevés van. Az önvizsgálatnak szerintem mindig ideje és helye van és az ilyen esetek pedig csak fokozzák bennem a késztetést és egyben tanítanak is: hol a határ(om)? Mi szól rólam és nekem és mi arról, aki épp ’fikáz engem’? Ebben is mindannyian különböző ’szinten járunk’ és lehet úgy, hogy egy párbeszédben, egy helyzetben, pont én vagyok ’lejjebb’. Erre nyilván fájdalmas rájönnöm, hiszen más dolog a sérülékenységről beszélni, mint azt megélni – megélni azt, hogy ’bah! bizonyos pontjaim a többéves ápolás mellett is ki-ki sebesednek és vérezni kezdenek a mai napig’.
Amit viszont nem tudok jól tolerálni az a nagyképűség. A szakszerű, hivatástudatból űzött nagyképűség. Amikor pökhendi melldöngetéssel érkezik a lekicsinylő kinyilatkoztatás felém, mert az a másik ember aztán tutira tudja a tutit. Beismerem, rám ez sokkolóan hat. Nagy szemeket meresztek, hogy ‘fú, hát ez valszeg még nem ment ki a divatból …. meg valszeg nem is fog’. Nehezemre esik jól reagálni rá, különösen, ha egy olyan személytől érkezik, akit amúgy meg nagyra tartok és elismerően tekintek a munkásságára. Ilyenkor már legalább megpróbálom a ’korrektív’ érzés- és viselkedésmintáimat előhívni, ám ez nem mindig megy – ettől meg csalódott szoktam lenni. Ami felvidít viszont, hogy tudom azt is magamról, hogy remekül tanulok és kitartó vagyok, ez a két dolog máskor is kisegített a ’pácból’ – így innen is mondom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy ezek a sorok neki szólnak és szeretné ezt az inget leemelni a polcról és magára húzni: nem fogom feladni. Könnyen biztos nem adom fel és köszi, hogy mutatod, hol és mit kell tovább tanulnom. Pont ezt teszem 🙂
Itt a vége?!
Dehogy! 🙂 A blog folytatásban szó lesz a
jövőbeni terveimről
a konkrét számokról: megéri vagy nem éri meg nekem a vállalkozósdi
a legsikeresebb bejegyzéseimről és legkedvesebb coaching emlékeimről
mindarról, amit én tanulságként megéltem és kínálom Neked szíves felhasználásra 🙂
Ha abszolút szemfüles vagy, akkor biztos nem kerülte el az a figyelmedet, hogy a PACSI-t (Potenciál Aktivizáló Coaching a Sikereidért) még kedvezményes áron szerezheted be – de már csak 2019. december 31-ig.
Ha mindez hidegen hagy, ám egy díjmentes 0. coaching alkalomra azért neveznél, azt itt teheted meg:
Vedd könnyedén! Dobta oda nekem igazán könnyedén egy egykori kollégám. Nem kell mindent olyan komolyan venni, tanuld meg lazán kezelni a dolgokat – folytatta, én pedig még mélyebbre süllyedtem saját magamban.
Bénának éreztem magam, mert én ezt nem tudtam megcsinálni, ráadásul ezt még
világosan az arcomba is tolták. Attól esett igazán rosszul, mert legbelül tudtam,
hogy igaza van. Én tényleg komolyan szoktam venni a dolgokat, meg az egész
életet: kigondolom, megtervezem a dolgaimat és aztán odateszem magam. De miért baj
ez?
A változás akkor kezdődött bennem, amikor nem a fenti kérdésre próbáltam
válaszolni, hanem feltettem egy másik kérdést:
Mi változna, ha tudnám az életemet lazábban venni? Ha tudnék az életre játékossággal, lazán is tekinteni és nem csak kizárólag komolysággal?
Arra jutottam, hogy aki játékossággal, lazasággal IS tud tekinteni magára
és az életre, akkor több lehetősége nyílik az öröm és a saját kreativitásának
a megélésére.
Történik ez azért, mert ha valamire játékosan nézünk, mondhatni játéknak veszünk, akkor abba sokkal jobban belefér az, hogy valami nem sikerül. Vagy nem úgy sikerül, ahogy én azt gondoltam, ahogy én azt elterveztem.
Jobban belefér a kudarc. IS.
Jobban belefér az öröm, hiszen játszani
jó, az ember felszabadul és a játék öröme az, ami tovább viszi a folytatáshoz.
Jobban belefér az izgalom is és a
naivitás is, hiszen egy játékban sem tudom, hogy mit hoz a következő lépés,
izgalommal tölt el és el tudom hinni magamról, hogy nyerhetek is.
Jobban el tudok mozdulni a
határaimtól, a fenntartásaimtól, a félelmeimtől. Amit szoktuk racionalitásnak
is hívni. Ám az agy egyben egy korlát. IS.
Jobban tudok rugalmasan igazodni
az új, ismeretlen avagy éppen nem várt helyzethez. Nem sokkol agyon az, hogy
valami nem olyan, amilyennek azt én elgndoltam.
Szóval most ott tartok, hogy az élet egy játék. IS. És persze ettől még komoly munka is. Amivel (amúgy szintén) nincsen baj.
Az én ’játékossági potenciálom’ javuló tendenciát mutat, legutóbb 84 volt
egy 100-as skálán. Az előtt meg 76. Mert van egy teszt, ami ezt is tudja mérni
22 másik potenciál terület mellett.
Szóval változtam, mert változtatok. És hogy mire jó is ez nekem, miért éri meg ezen dolgoznom?
Sokkal többször élem meg azt, hogy felszabadultabb tudok lenni. Mert persze, az élet tényleg nem mindig könnyű és rózsaszín. Vannak helyzetek, ami nehéz. Nekem is nehéz. Én is aggódom, idegeskedem, rágódok, érzem magam siralmasan, fáradtnak, levertnek.
Lazábbnak lenni nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve már soha többé nem fogsz rossz érzetekkel, nehézségekkel, problémákkal találkozni.
Dehogynem fogsz.
Ám ahogy hozzáállsz, az lesz sokkal másabb. Más lesz attól, hogy jobban irányítani tudod a figyelmedet, hogy mikor mire is figyelsz és hogy meddig is teszed ezt. Más leszel abban is, hogy megengedsz magadnak mindenféle érzeteket. Hiszen van olyan, hogy valami baromira fáj, hogy valami szívfacsaróan szomorú és akár kilátástalannak is hat.
Nehéz helyzetek nehéz érzetekkel jönnek, ez egy normális folyamat és egy
normális reakció a részedről. Ám amint jobban ráérzel arra, hogy az érzéseidet
Te magad gyártod, akkor jobban ráérzel arra pontra is, amikor már dönthetsz
arról, hogy akarod-e még fenntartani magadban azt a hangulatot, érzést, vagy
megnézed, milyen más lehetőséged van még?
Kicsit olyan ez, mint amikor vesztésre állsz a ’Gazdálkodj Okosan’ társasjátékban, a többiek már rég megvették a házat, kezdik berendezni, Te meg még róvod a köröket és folyton olyan mezőkre lépsz, amik a pénzedet viszik. Csalódott vagy, hogy neked nem sikerül és kicsit irigykedsz azokra, akiknek meg igen. Ám minden egyes alkalommal, amikor a ’szerencsekártya’ mezőre lépsz, megdobban a szíved és feltör benned a vágy, hogy ’Csak húzzak valami jó kártyát’. Minden egyes alkalommal lehetőség bukkan fel, hogy ’Igen, most végre történhet velem is valami jó’. Aztán, amikor végül mégsem jó kártyát húzol, akkor persze csalódott vagy, hogy ’a fene egye meg, most sem sikerült, micsoda peches alak vagyok, bezzeg Kati egy mázlista!’.
Ám láss csodát, legközelebb, amikor újra a Szerencsekártya mezőre érsz, a remény újra felizzik benned, hogy „Na majd most! Majd most igenis jó kártyát húzok és én nyerem meg a szobabútort!”. Teszed ezt annak ellenére, hogy korábban akár már többször is ’pofára estél’, többször is azt érezted, hogy ’Áh! Ez már veszett fejsze nyele, Kati fog nyerni’. Ám mégis képes voltál újra meg újra felizzítani magadban azt, hogy
„Lehet máshogy! Lehet olyan nekem is, hogy jó kártyát húzok, hogy végre megszerzem azt, amit akarok”.
Tehát igenis megvan benned az erő, a lehetőség, hogy egy nehéz, néha reménytelen helyzetben is érez pozitív érzetet magadban!Képes vagy megrázni magad és azt mondani, hogy ’Nem, nem adom fel! Most dobok egy hatost, hogy újból húzhassak egy szerencsekártyát!” És bizony mész előre, végig csinálod.
Hogy nyersz-e a végén? Van, hogy igen és van, hogy nem. Van úgy, hogy igen, az erőfeszítésed meghozzák az eredményt és igenis lenyomod Katit és az utolsó körben megnyered a szobabútort és ezzel hamarabb rendezed be a házadat. Óriási örömöt, elégtételt érzel, hogy ’Lám, ezt is megcsináltam, pedig milyen sz@rul kezdtem’.
És van, hogy nem, nem jön össze, Kati bizony megnyeri a játékot. Csalódott vagy, mert a legtöbben szeretünk nyerni. Ám azt érzed, hogy ’Hát jó, ez most így sikerült, de legalább igazán megpróbáltam nyerni. Kár, hogy nem tudtam nyerni, na de majd legközelebb! Hiszen fogunk még játszani máskor is!’ Milyen könnyű volt ezt elképzelni, igaz?
És mindez ugyanarra mutat. Arra, hogy
Velünk születetten belénk van kódolva az a játékosság, hogy képesek vagyunk nagy küzdések közepette is tovább menni, megpróbálni a hitet, a reményünket feléleszteni, a lehetőségét megadni magunknak, hogy ’én is húzhatok jó szerencsekártyát’.
Azonban a felnőtt kor, a későbbi kudarcok valahogy elfeledtetik velünk, hogy ilyenek IS tudunk lenni. Hogy tulajdonképpen tudunk mihez kezdeni azzal, ha valami nem sikerül, képesek vagyunk továbblépni, képesek vagyunk elfogadni azt, hogy ’Igen, van az úgy, hogy néha nem jön össze. Van az úgy, hogy a dolgok nem állnak jól és én ettől nem érzem jól magam’.
Ám ne feledd: Te vagy az is, aki anno,gyerekként arra döntött, hogy ’Nem baj, nem adom fel! Húzok egy új lapot és nézzük mi lesz’. Te voltál az is, akinek időnként mégis sikerült legyőznie Katit – hát éleszd fel a magadban lévő játékosságot!
Akarj az lenni, aki egyébként is vagy: hogy használod a benne élő képességedet történjen bármi is.
Szóval, Te mikor akarsz változtatni? Mikor kezded aktivizálni a benned lévő potenciált?
Bármelyik nap jó nap lehet elkezdeni változtatni, ám ha úgy döntesz, hogy ezt még ebben az évben teszed, akkor 2019. december 31-ig 10%-os extra kedvezménnyelis tudlak a változtatásra serkenteni 😊.
Külön jó hír lehet az, hogy van számodra 60 percem, amikor megismerheted bővebben
is, hogy miről is szól a teszt és a coaching.
