Blog

Egyiknek Sikerül, a Másiknak Nem?

Ha mindenkinek ugyanannyi órából áll egy nap, hogy van az, hogy egyikünk vagy másikunk mégis többet ér el, mint a többiek? Hogy többet tud letenni azt asztalra? Hogy több jut neki? Hogy többet keres? Ha a rendelkezésre álló idő mindenkinek ugyanannyi, hogy lehet az, hogy némelyeknek jobban ‘kijut a jóból’?

Mi lehet a válasz, ha feltételezzük, hogy nem nyert a lottón, vagy nem ‘született bele a gazdagságba’, vagy nem ‘csak jó időben, jó helyen volt’?

Mi lehet a válasza azoknak a sikeres embereknek, akik láthatóan tényleg megdolgoztak a sikerükért?

A hozzállás. Ebben keresendő a válasz. A kiemelkedő eredményekhez kis lépéseken keresztül visz az út.


Ugyanis ők tudják, hogy MIT akarnak elérni.
NAGYOT álmodnak.
De KICSIben kezdik el megvalósítani.
Egyik LÉPÉST teszik a MÁSIK után.

A legtöbb ember épp az ellenkezőjét gondolja. Azt gondolják, hogy a nagy siker elérése időigényes és bonyolult. Ennek eredményeként ezer meg ezer dologgal vannak elfoglalva, sok dolgot csinálnak annak érdekében, hogy elérjék a céljukat.

A bibi azonban ott, van, hogy ez a sok minden bizony elfárasztja őket. Elárasztva, megterhelve érzik magukat, mert annyi mindent meg kellene csinálniuk a céljuk érdekében. Elvesztik szem elől azt a tényt, hogy a SIKER akkor jön, amikor NÉHÁNY DOLGOT teszünk, de azt IGAZÁN JÓL – és nem akkor, amikor sokat, de azt semmilyen hatékonysággal vagy eredménnyel. És mivel naponta azt élik meg, hogy ezt se, meg azt se sikerült befejezniük a hosszú listájukról aznapról, ezért hamar csalódottá válnak. És ha csalódottak, akkor nem motiváltak – így a sok előttük álló feladatból semmi, vagy csak nagyon kevés fog megvalósulni.

Szóval a lényeg a hozzáállás.

Amint megértjük, hogy MIT akarunk elérni (ami igenis lehet egy nagy dolog, számunkra nagy álom!), akkor azt bontsuk le kis lépésekre.

Olyan kis lépésekre, hogy már holnap pontosan tudjuk, hogy mit is kell tennünk azért, hogy a vágyott célunk megvalósuljon.

Nem sokat kell tenni vagy lépni.
Hanem eleget és azt jól.
Nem folyton rohanni kell, hogy minél hamarabb elérjünk valamit.
Hanem megtervezni és apró lépésekre lebontani. Amire pont annyi időt szánunk, amennyi a megvalósításához kell.

Ez akkor fog menni, ha elég kicsi a következő lépés és elég időt szánunk rá.
Azaz fókuszálunk rá.
Azaz arra fókuszálunk és nem minden másra.
Azaz addig nem fekszünk le, amíg azt az egy kis lépést meg nem tettük.
Azaz mindennap megtesszük azt a kis lépést a nagy célunk érdekében.
És ez a lényeg.

A PONTOS CÉL
Hogy tudjam, MIT akarok, merre van az arra és az fontos legyen nekem annyira, hogy nap mint nap tudjak érte tenni. A célom felé lépni.

A KIS LÉPÉSEKRE lebontott terv.
Értsem meg annyira a célomat, hogy képes legyek azt kisebb célokra, lépésekre is lebontani, egészen addig, amíg pontosan tudni fogom, hogy MA mit kell lépnem ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb érjek a célomhoz?

A KÖVETKEZETESSÉG
Hogy mindennap megteszem az aznapi lépésemet. Nem baj, ha esik az eső. Vagy ha épp szép az idő.

A FÓKUSZ
Hogy nem engedem magam másra figyelni addig, amíg az aznapi lépésemet meg nem léptem. Mert fontos nekem a célom annyira, hogy ne veszítsem szem elől azt.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy ölbe tett kézzel várjuk a sült galambot. Ha nem teszünk magunkért, a céljainkért, akkor bizony nem történik semmi. Illetve történhet, csak az nem olyan lesz, amit szeretnénk. És így lesz legkevesebb a valószínűsége, hogy elérjük a célunkat.

Persze, lehet céltalanul is élni. Van akinek ez elég jó.

Viszont, ha Te szeretnél egy olyan életet, amiben pontosan tudod, hogy mi a célod és azt is, hogy hogyan éred azt el, akkor tégy egy kis lépést ma és jelentkezz be a díjmentes 0. coaching találkozóra nálam.

Tedd meg azt a lépést ma, hogy a holnapod már a sikereidről szólhasson.

Merek lépni és időpontot foglalok.

Blog

Vakációs Émelygések

… ööö, akarom mondani, tévelygések – vagy nem, mégsem ezt akartam mondani, mert hát a vakáció az kizárólag jó lehet, ugye??! Ott a beach, a superfood az asztalodon, a cocktailod a szalmaszívószállal (mert a műanyag már nem menő), nézed a vörösen izzó naplementét, közben ujjzsibbadásig szorongatod életed szerelmének a kezét és…

Fancsali képet vágsz.

Mert lehetne ez az egész olyan szép. Olyan gyönyörűen szép.
És mégsem az, mert:

  1. Nem is vettél ki szabadságot. Már tavaly sem… Mer’ sok a munka, ugye.
  2. Nem vettél ki szabit, mert idén is az összes betegszabira ment el, hol a gyerek, hol te voltál beteg. Nincs annyi szabadnap a földön, ami elég lenne!
  3. Vettél ki szabadságot, de hát kinek futja a beachre?! Kispömpömpusztai naplementével meg nem lehet Instázni…
  4. Vettél ki szabit, futja is a tengerpartra, de vitted magaddal a céges mobilt is és kétóránként ránézel az emailjeidre. Minimum. Mert tutira ilyenkor történik valami, nem maradhatsz le!
  5. Vettél kis szabit Te is, meg a párod is, jó a szálloda is – na de 2 gyerekkel nyaralni?! Hát az nem pihenés!
  6. Vettél ki szabit, futná a beachre is, de inkább Hajdúszoboszlót választod, mert a Szépkártyán lévő pénzt is csak el kéne költeni.  A fene egye meg, hogy ezt a kártyát is csak belföldön lehet használni! Most majd a saját pénzből kell kimenni Görögbe. Mer’ a külföldi nyaralás az igazi!
  7. Vettél ki szabit, ott a beach is – de amúgy te meg piszkosul nem ott akarsz lenni, hiszen igazából a kutyasétáltatás és a kertészkedés az, ami feltölt. Csak hát kinek van ezekre ideje?
    +1-2-3: Tutira tudsz még mondani nekem 2-3 másik pontot is, hogy mitől nem jó egy vakáció, úgyhogy ez itt a Te részed – ne fogd vissza magad! 🙂

Nem kell sok ahhoz, hogy egy negatív viselkedésmintázatot alakítsunk ki magunknak és abba jól beleragadjunk és ördögi körré változzon:

Ördögi kör – avagy hogyan stresszeled magad boldogtalanná

Amikor nehéz az élet (és ilyen volt, van és lesz, ez ellen kár küzdeni), olyankor úgy érezhetjük, hogy nincs se időnk, se energiánk semmire. A hobbinkra, vagy azokra a dolgokra, amiket ’csak úgy’ szeretünk csinálni, meg pláne nem. Ám ez a hiányérzet, a ’semmire nincs időm’ egy hatalmas stressz bennünk, ami megakadályozza, hogy a saját magunk érdekében cselekedjünk (lsd. ördögi kör az ábrán). Ez a tudomány előtt is ismert jelenség, Peter Lewinsohn amerikai pszichológus foglalkozott ezzel bővebben az 1970-es években. Ő kifejezetten arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképp

hódoljunk azoknak a tevékenységeknek, amiket szeretünk, különösen stresszes időkben – mert pont ez lesz az, amivel kiléphetünk az ördögi körből.

Eredetileg a depresszió kezelésre állította fel az elméletét, de ‘csak’ stressz esetén is segít megőrizni az optimizmusunkat.

Sőt, azt is megállapította, hogy bár henyélni és lazulni nagyon vonzó és (sokszor) jó dolog is, de a stressz ellensúlyozásának legjobb módja mégis az, ha élvezetes, érdekes és kihívást jelentő cselekvést űzünk. Ez egyébként nagyban összecseng Csíkszentmihályi Mihályflow’ koncepciójával is, aki szintén azt mondja, hogy akkor jutunk el az optimális élményhez, azaz a flow-hoz, amikor annyira elmerülünk, mert eredményesnek és magabiztosnak érezzük magunkat közben. Ez utóbbiak pedig igazi ’stressz-killerek’ 😊

Szóval a helyzet az, amit már magad is tudsz, meg magad is rájöhettél már: hogy a vakációd olyan lesz, amilyen épp Te vagy. Ha nyakig stresszes vagy és az ördögi körödet nyomod a vakációd ideje alatt is, akkor sajna, pont semmire nem mentél a kivett szabadnapokkal.

Ám ha odafigyelsz magadra, ha észleled, hogy stresszelsz és ez ellen tudatosan teszel: példának okáért fogod a szomszéd nyávogós kis pincsijét, aki minden reggel 5.30-kor idegből ugatja a postást és elviszed sétálni, közben trükköket tanítasz neki – mert te azt szereted, ez feltölt és amúgy frankó kihívás is abba a csöpp kis fejébe bármit is beletenni – hát akkor tedd meg szépen.
És akkurátusan.
És mindig.
És akkor is, ha épp tunyulnál még az ágyadon. Jusson eszedbe az ördögi kör és lépj!

Mert pihenni fontos.
Jól pihenni meg életszükséglet.
És a boldogság forrása is.

Kellemes nyaralást mindenkinek 😊

ui: és csak mondom, hogy semmi bajom a pincsikkel.
Csak azt nem szeretem, amikor ugatnak 😀

Ha meg már nyaraltál, (ami vagy jó volt vagy nem, vagy feltöltődtél vagy nem) és most inkább a szellemi kihívást és fejlődéssel járó feltöltődést választanád, akkor itt foglald le a díjmentes coaching alkalmadat.

Mert 60 percet csak megérsz magadnak, nem? .)

IDŐPONTFOGLALÁS

Blog

Az első 6 hónap szabadúszóként – avagy élet egy multis karrier után és a 45 ezer szó titka…

2019. július 1.- Pontosan ma 6 hónapja, hogy a közel 20 éves multinacionális életből átléptem a szabadúszó életbe és mint főállású coach élem az életemet. Már az első 60 nap után is ’számot vetettem’, ezt itt olvashatod, és most újból érzem a késztetést, hogy szeretnék a mai napon megállni, hogy végiggondoljam, hogy mi is történt velem, hogy mi az, ami jól ment és mi az, ami nem annyira és hol is tartok legbelül, önmagamban ezzel az egész folyamattal.

A számszerű tényekkel, adatokkal kezdem. Kicsit amúgy magamnak is érdekes, hogy ezt tartom a könnyebbik részének az egész folyamatnak. Talán azért, mert anno, a munkahelyemen sokat dolgoztam excellel, adatokkal és számokkal, napi szinten gyártottam a kimutatásokat, úgyhogy természetesnek tűnt, hogy úgy vágok 2019-nek is, a vállalkozásomnak is, hogy van egy számszerűsített (marketing)tervem. A terv heti lebontású, tartalmazza a tevékenységeket, hogy mennyit tudok költeni rájuk és a hozzájuk rendelt célszámokat is, melyek segítenek eldönteni, hogy milyen mértékben haladok az összcélom felé (megjegyzés: a céljaimat szakmai, személyes és marketing/vállalkozásirányítási oldalról is meghatároztam az egész évre vonatkozóan). És mivel ez a tervezet megszületett, így most egyszerű a dolgom, hogy egyszerre lássak összefüggéseket vagy pontos részleteket is, ha szükséges. Lelkiismereteresen, minden hónap végén frissítettem a tervet a tényleges számokkal, így jól látszódik, hogy mit értem el és mit nem.

És most arra szántam el magam, hogy betekintést adok számodra is, hogy mit is látok a táblázatom alapján a 2019. január 1-je és 2019. június 30-a közti időtartamra. Teszem ezt azért, mert nekem is jó, hogy gondosan átböngészem a számaimat, másrészt meg tudom, mert hallom tőletek, hogy sokan vagytok, akik kacérkodtok hasonló gondolattal, hogy belevágjatok-e vagy sem egy vállalkozásba – és a saját élményeim talán hoznak Nektek is a konyhára valamit 😊 Kezdjük a puritán számokkal:

Kiadás-Bevétel:

  • A kiadás-bevétel aránya egymáshoz képest 45-55 a kiadások javára (55%), vagyis az eddigi költéseim/kiadásaim majdnem egálban vannak az eddigi bevételeimmel (45%). Ez mindenképp biztató és azt engedi sejtetni, hogy a befektetés megtérül.
  • A tényleges bevétel az (általam) tervezett bevételhez képest 40%, azaz vagy túl brutálisra terveztem a saját bevételi céljaimat, vagy bőven van még hely fejlődni és gyarapodni, vagy mindkettő 😊 Mindenesetre, ha valaki 2018. év végén ezt mondja nekem, hogy coachingból ennyi bevételem lesz mostanra, akkor azonnal a tenyerébe csapok és elfogadom az ajánlatot 😊.
  • A kiadásaim legnagyobb részét (37%-ot) az adózás visz el (februártól vagyok KATA-s, azóta lényegesen jobb a helyzet), ezt követik az eszköz költségek (26%, ide tartozik pl. az új laptop, telefon, nyomtató, amiket a vállalkozás indításával vettem).
  • Az önképzésre tudatosan terveztem büdzsét, mert elengedhetetlen tartom a folyamatos fejlődést, ami így a 20%-át teszi ki az összköltésemnek. Ezekbe a költségekbe sorolom a szakmai konferenciákon és más szakmai összejöveteleken való részvételt, szakmai könyveket, tanfolyamokat, a saját magamra vonatkozó szupervíziós coachingot is.
  • A hirdetésekben a Facebook, Google Ads hirdetési kampányok, illetve más különböző regiszterekben való megjelenések vannak. Hirdetéseimet magam készítem és menedzselem, az ehhez szükséges tudás egy részét már tudtam, a többit pedig az ’önfejlesztés’ címszóval tanfolyamokon megtanultam 😊
Költségek eloszlása (2019. január 1 – 2019. június 30.)

És akkor most nézzük meg, hogy mik történtek velem és milyen tevékenységeket vittem véghez az elmúlt hónapok során:

1. Közösségi média: Ez az a pont a táblázatomban, amit kb. az első napok óta túlteljesítek 😊 Nem akarlak száraz számokkal traktálni, ezért csak néhány érdekes dolgot ragadok most ki. A tervemben (egyik) célként az szerepel, hogy szeretnék megalapozni egy biztos online jelenlétet, amivel eljutok több tízezer emberhez (én 15 ezerre gondoltam tavaly) és akikből aztán születhet közös coaching együttműködés. A marketinges vénám azt is mondta, érdemes 360 fokos marketingtervet építeni, hogy az érdeklődőket egyszerre, több irányból érkezően is érje hatás, mert azok felerősítik egymást. Így történt az, hogy a LinkedInen, a Facebookon, az Instagrammon egyszerre kapcsoltam rá a gázra és szisztematikusan, platformonként (picit) eltérő stratégiával, de mégis összecsengően jelentem és jelenek meg rajtuk. Ennek az lett az eredménye, hogy az a tervezett 15 ezer most több mint 100 ezer elért ember. És ez nem pusztán a megtekintések összege, hanem a valóban elért emberek száma … Ami összesítve már egy egész komoly szám. Ha most az jár az eszedben, hogy oké-oké, de ez ’idő és pénz’, akkor igen, jóra gondolsz. Tartalomgyártással, azaz a blogok írásával tetemes időm megy el és mellette pénz is, mert rendszeresen hirdetek a Facebookon, 3 napja pedig elkezdtem a Google Ads-et is használni mind fizetett hirdetések, mind remarketing kampányokra (láthatod, fentebb, hogy a költéseim 17%-át hirdetésekre költöm).

A sok elért ember közül 5%-uk biztosan a honlapomon is kiköt. Persze, köztük vannak sokan, akik rokonok, barátok, coach kollégák is (ezt onnan tudom, hogy mondják, hogy olvasnak 😊), de tényleg sokan vannak érdeklődők is. Érdekes és új tapasztalás az nekem, hogy az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak az ilyen megjegyzések: ’olyan ismerős vagy’, ’ismerős a neved’, ’ismerős az arcod, már találkoztunk?’, ’Ah, te vagy az? Olvasom a blogodat’ 😊 Számomra ez is mutatja, hogy a blogolás és hirdetések is működnek. Magamra úgy tekintek ebben a mostani helyzetemben, mint amolyan személyes márka, amit csak ’úgy vesznek meg az emberek’, ha ismernek. Ehhez pedig az kell, hogy minél többet halljon, minél többet lássa azt a márkát.

Ha megnézed a lenti ábrát, akkor láthatod, hogy a LinkedIn támogat a legjobban az emberek elérésében (64%), és ehhez nagyon hasonló az az arány is, hogy honnan érkeznek végül az ügyfeleim. A LinkedIN befogadó közönségének pedig köszönöm, hogy a saját szakmai megéléseimre, hosszabb lélegzetvételű posztjaimra ilyen jól reagál és fantasztikus párbeszédekben van így részünk! Sokat tanulok tőletek!

A második félév bekövetkeztével újabb közösségi platformokat is szeretnék kipróbálni, de ezekről majd fél év múlva 😊

Tartalmak nézettsége forrás szerint (fő)

2. Tartalomgyártás: Ahogy írtam fentebb, maga a tartalom kulcsszerepet játszik a vállalkozás ezen szakaszában (felteszem, később sem fog hátrányommá válni 😊), ezért megérdemel egy külön bekezdést 😊 A mai napig közel 200 posztot posztoltam a különböző felületeken, ez 110 (!) A4-es oldalnyi szöveg, ami több mint 45 ezer szó …. mindez közel 1000 új követőt jelentett, és mintegy 5000 like-ot ért meg az olvasóknak – Neked! És itt a helye egy köszönömnek is: köszönöm a figyelmedet, hogy úgy érezhetem, hogy vissza is kapom tőled a neked szánt időmet és energiámat is! Jól esik azt éreznem, hogy bár igen, nagy munka 45 ezer szót leírni, ám a Te időd is pont ilyen értékes és ezt arra fordítod, hogy engem (is) elolvasol! Köszönöm nagyon! 😊

És ha esetleg az jutott eszedbe, hogy hogyan tudok én ennyit írni? Akkor arra az a válasz, hogy egyrészt szeretek, másrészt meg sokat olvasok. Szakmai könyveket. Ez az önfejlesztési részhez tartozik – ezek a könyvek megihletnek és sok blogbejegyzés egy interpretációja annak, amit épp olvasok. Azzal, hogy átforgatom magamban és a saját szájízemre, szójárásomra szabom, rögzítem is az információt. Szummázva: a blogírás nekem tanulás is.

3. Egyéb megjelenések: Az első 6 hónapban voltam meghívott előadó a Wellbeing Gyakorlati Fórumon (a poszttraumás stressz személyiségfejlesztő hatásairól beszéltem), workshop tréner (egy nemzetközi kozmetikai vállalat kelet-európai vezetőinek tartottam egy vezetői készségfejlesztő tréninget), tartottam meet-upokat és több cikkemet is publikálták (az Üzletem.hu oldalon). Lett hírlevelem is, mert lettek feliratkozóim is 😊

4. Nem tervezett dolgok: Nekem úgy tűnik, hogy itt egy szabály van: tervezz azzal, hogy lesznek tervezhetetlen és váratlan dolgok 😊 Én is így tettem, ám még így is születtek meglepetések (testi, lelki és anyagi téren egyaránt): ilyen volt a bokarándulásom, vagy hogy csúnyán összetörtem az autómat egy balesetben és vele együtt az ujjam is megsérült. A bokám és az ujjam kezd a régi lenni, ám az autómnak annyi ☹ Nem volt mai darab, de nem így és nem most akartam lecserélni…

5. Meg nem történt dolgok: Nézvén az excel táblámat, azt látom, hogy kevés dolog nem valósult meg az első félévre vonatkozóan. Olyan van, hogy nem teljesen valósult meg, meg olyan is, ami még jobban is megvalósulhatott volna – de olyan, hogy megterveztem és nem történt vele semmi, olyan nincs. Ez jelenthet több mindent: jelentheti azt, hogy reálisan terveztem, de azt is, hogy nem engedtem eléggé szabadon magam az ötletekkel és ’biztonságos, ismert’ dolgokat terveztem – amivel nincsen baj, de lehet, hogy megpiszkálhatnám ezt egy kicsit 😊
Amire viszont nem vagyok büszke, hogy többször kaptam magam halogatáson. Igen-igen, határozottan voltak olyan napok, hogy bár volt időm, de mégsem csináltam meg a dolgokat. Aztán meg nehezteltem magamra, hogy miért nem… ezek a helyzetek aztán átfordultak, mert az egyik tulajdonságom, a szorgalmam, nem hagyta ezt szó nélkül 😊 A szorgalmamnak és a vele együtt járó kitartásomnak már sok eredményt köszönhetek – akkor is tudnak dolgozni és dolgoztatni, amikor nincs kedvem… Mert lőn, ilyen nap is akadt. De aztán lett másmilyen napom is 😊

Hogyan is lehetne összegezni a számok tükrében az elmúlt időszakomat?

  1. Örülök, hogy a tervezésre időt szántam a legelején.
    Hasznosnak bizonyul, mert így napi szinten tudom, hogy merre megyek és ezért mit kell tennem. És hasznos az értékelésnél is 😊 Kicsit túlcsináltnak érzem most ezt a sok számot, amit beállítottam magamnak az excelemben, így jövőre, amikor tervezek, majd változtatok, hogy ne adminisztráltassam magam körkörösen, csak azt, amire tényleg szükségem van és aminek hasznát is veszem.
  2. A szabadúszáshoz pénz kell.
    Ezt nem én mondom, hanem kb. mindenki, aki már egyszer is belevágott ilyesmibe 😊 Pénz kell ahhoz, hogy elindítsuk a dolgokat, vannak elkerülhetetlen kezdeti költségek és vannak állandó költségek is (lsd. adó). Nem beszélve arról, hogy valamiből lesz valami- ha nem fektetek be (hirdetések, tanfolyamok, önképzés), ugyan miből várhatná az ember a megtérülést? És pénz kell ahhoz is, hogy amíg az ember lánya vállalkozást épít, addig a család se maradjon éhen és fedél nélkül sem. Ezért is rettentően hálás vagyok magamnak, hogy rászántam korábban azt a 2,5 évet, hogy felkészüljek a dolgok ezen részére. És nagyon hálás vagyok a közvetlen családomnak, akik napi szinten támogatnak arról, hogy velem vannak – bármi is történjen, ott vannak. A pénz mellett ez a háttértámogatás még kardinális számomra.
  3. A tartalmas blogolás megéri az időbefektetést.
    Több szakembernél látok hasonlót és magam is azt tapasztalom, hogy megéri blogolni, megéri a közönségedre figyelni, hozzájuk, értük beszélni – megéri Neked írni és beszélni! Persze, Te kedves Olvasóm, igényes vagy arra, amit olvasol. Nem lehet ez akármi. Ami teljesen rendben van, hisz’ mindenki ideje értékes. Én se szeretném (csak) hülyeségekkel elcsapni, úgyhogy igenis felkötöm a gatyámat, amikor hozzád szólok 🙂
  4. Váratlan dolgok pedig lesznek.
    És mindenfajta váratlan dolog lesz: pozitív is, meg nehéz, fájdalmas is. Nekem pozitív volt, hogy nagy elánnal indult a szabadúszói létem, hogy dinamikusan fogadott el a piac és reagáltak rám az emberek, hogy összességében bevételben is több érkezett, mint amire tavaly ilyenkor gondolni mertem. Ám egy totálkáros autóval és az azzal járó költségekkel, lelki teherrel bizony nem számoltam – jópár havi tartalékomnak kell most a végére járni. És a lelkemben is rendezés alatt áll ez a polc.
  5. Lelki tényezők és a hit
    Számítottam arra, hogy megjelenik bennem a bizonytalanság érzés, de arra nem, hogy ilyen hamar, már az első félévben is…. Nehézségnek élem meg azt, hogy bár van tervem min. 12 hónapra, a bizonytalanság erősen felüti a fejét. Mert oké, hogy most van bevétel, de hogyan biztosítom ezt magunknak hosszú távon? Nehezek azok a percek, órák vagy épp napok, amikor úrrá lesz rajtam ez a bizonytalanság. És van ilyen nap, hiszen mindennap más. Egyik nap mozgalmasabb, több potenciállal kecsegtet, máskor meg napokig semmi. Nehezek ezek a napok, mert energiátlanná tesznek és ha nincs energiám, akkor nem csinálok semmit. Semmiből meg megint nem lesz valami 😊 Persze tudom én, nem kell mindent erőből tolni, mert ami meg nem akar menni, az nem is fog, ha megszakad bele az ember, akkor sem. Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt ebben a húzd meg-ereszd el helyzetben. Hogy merjem megélni az érzéseimet: mindegyiket. Hogy legyek oké azzal, hogy bizonytalan is lehetek. Hogy ezekben a helyzetekben is higgyek magamban és abban, ami belülről is újra meg újra az utamra terel: hogy nekem most coachnak lenni a ’dolgom’. Coachként van alkalmam azt csinálni, tenni, amit igazán szeretek, amiben nem fáradok és amiben igazán jó vagyok: emberekkel foglalkozni, támogatni őket az egyéni fejlődésükben, az útjukat megtalálni. És pont ez szokott segíteni a bizonytalan időszakokban: lecsendesülni és meghallgatni magamban újra meg újra a hívást. És ez megnyugtat, hogy hallom, mert ott van – az én utam ez. Az irányom jó. A sebességen és a figyelmen érdemes dolgoznom – én így fordítottam le a bokarándulást és a koccanásomat.

    Az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni – a vállalkozás indításakor is: fontos a megfelelő tempó (aminek része a gyorsítás és lassítás is, de még az állás is, ha piros a lámpa…), mert a megfelelő tempó mellett lehet teljes a figyelem: magamra, a környezetemre és másokra. Ha a tempóm nem jó, a figyelmem, az éberségem is csorbul. Jelen lenni, tudatában lenni a dolgoknak kulcsfontosságú – különben elmegy mellettünk az élet. Mellettem is elmegy…
  6. Ha megkérdezik, hogy elégedett vagyok-e, mit mondok?
    Azt, hogy igen, elégedett vagyok. Ott vagyok, ahol lenni szeretnék pont most, azt csinálom, amit szeretek és azok vesznek körül, akiket szeretek. Örülök, hogy mertem meglépni ezt a lépést, ami könnyűnek nem könnyű és sok mindennel, időről-időre nehéz érzésekkel és helyzetekkel is jár – ám mindezekkel együtt jó, hogy megléptem és örülök annak, ahol most tartok és érzek kedvet, energiát, hogy folytassam.

Úgyhogy kedves 2019. július 1-je, én szeretettel köszöntelek, örülök, hogy a mai nappal elkezdődik az év második fele, ami vélhetően nem lesz kevésbé mozgalmas és eseménydús, mint az elmúlt 6 hónap 😊

Vagyis fene tudja, hogy milyen lesz – legyen csak olyan, amilyen és én meg megnézem, hogy hogyan tudom belőle és magamból a legjobbat kihozni.

Belőled mikor hozzuk ki a legjobbat? Az biztos, hogy itt és most foglalhatsz egy 60 perces díjmentes coaching alkalmat. A többi pedig rajtad múlik! 🙂

Blog

Stresszesnek Lenni Nem a Gyengeség Jele

A modern élet egyszerre áldás és átok. Imádjuk, hogy a nap minden másodpercében lehetőségünk nyílik hírt szerezni a másikról, lájkolni egy kutyás videót, szülinapi jókívánságot írni, találni egy új receptet, olvasgatni okos posztokat – mint amilyen ez is 😊 Imádjuk, hogy 0-24-ben minden elérhető, hogy nem kell várni, hogy azonnal megkapjuk, amit akarunk. Ám amíg imádjuk és imádattal használjuk, addig meg majd’ belepusztulunk ebbe a tömérdek ingerbe, ami bennünket ér. A sok információt azonban sok időbe telik megemészteni, percek, órák telnek el naponta csak ezzel. Reggel az első dolgunk a felkelés után, hogy végigpörgetjük a hírfolyamot, meg megnézzük, hogy ki írt emailt, ’csak hogy tudjuk mi történt’ az alatt az 5-6 óra alvás alatt, ami kijutott, mert ugye még éjjel, lefekvés után az ágyban is csak megnézzük, hogy mi is történt.

Ez a mai élet ritmusa. Ehhez nagyon könnyű hozzászokni, amit önként és boldogan, hipp-hopp meg is tettünk. Persze, nem csak szociális médiából áll a világ, azért nem csak a FB-ot meg a társait bújjuk – mondod most magadban. És ez így is van. Mert ott van a munka, az egyre növekvő teljesítmény, amit napról napra elvárnak tőled, ott van a család, a háztartás, a suli – az élet egy nagy ’multitasking’, amikor egy ember egyszerre több fronton is helyt kíván állni.

De vajon milyen hatást gyakorol mindez ránk? Sokan érezzük magunkat szorongatva az idő fogságában. Semmire sincs időm! Megpusztulok, annyi dolgom van! – felkiáltásokkal tarkák a mindennapjaink. És sokan vagyunk így ezzel….

2017-ben az Amerikai Pszichológiai Társaság, mely évente figyeli a világ stressz-szintjét, a következő adatokat gyűjtötte:

  • 61%-át a válaszadóknak gyötri pénzügyi nehézség
  • 58% a munkája miatt stresszel
  • 50%-nak a gazdaság helyzete, változása okoz fejtörést és szorongást
  • 80%-a megkérdezetteknek már testi és/vagy érzelmi tünetekről is beszámol az őt ért stresszhatás miatt.

A felmérésből is kiderül, hogy napi szinten, a nap jelentős részében jelentős stresszhatás ér bennünket. Vagyis, ha stresszesnek találjuk a modern életet, az nem a gyengeség jele. Pusztán annak a jele, hogy túl sok minden zajlik és sokszor nem jól reagáljuk le a helyzeteket. Mert igen, mi magunk is felelősek vagyunk azért, hogy mekkora részben vesszük ki a részünket a bennünket körülvevő stresszből.

De akkor mit is lehet tenni?
Én pl. rövidebb, ám velősebb posztokat írok Neked, hogy gyorsabban szabadulj 😊. Íme néhány praktikum:

  1. A mérték az új trend. Éljünk a modern kor adta kommunikációs forradalommal, de tegyük ezt ésszel, mértékkel és felelősséggel. Szabjunk határokat, hogy milyen hosszan is szörfözünk a neten, mert amíg egy ideig az internet adta lehetőség lehet hasznos, informatív, egy bizonyos szint és időtartam után ez már elvesz. Elvesz az idődből. A kedvedből. Az idegeidből. Az életedből. Biztos, hogy ezt akarod?
  2. Mértéktartás és átgondoltság a pénzügyekben (is). Nem hiába született meg a mondás, hogy addig nyújtózz, amíg a takaród ér. Mérd fel az anyagi helyzetedet és ennek megfelelően költekezz. Könnyű ezt mondani! – mondod. Igen, mondani tényleg könnyebb. Pont olyan könnyű, mint egyszer elcsúszni a banánhéjon, eltörni a lábadat és hetekig sántaságra, bicegésre, ágyban maradásra kárhoztatva. Legközelebb jobban a lábam elé nézek – jelented ki. Hát akkor nézz bele a pénztárcádba is legközelebb. És döntsd el magad, hogy ott van-e a banánhéj vagy sem. Ha ott volt és ráléptél, akkor pedig számolj el magaddal is. És a pénzeddel is.
  3. Miért érdemes élned? Mitől van értelme az életednek? Te ezekre tudod a választ? Ha igen, akkor nyugodtan ugorj tovább az olvasásban a következő pontra. Ha nem, akkor meg a hírfolyamok átpörgetése helyett akár ezeken a kérdéseken is gondolkozhatsz. Légy résen, mert könnyen lehet, hogy sorsfordító felfedezésekre jutsz! 😊
  4. Láss. Nem elég, ha csak nyitva van a szemed. Lásd meg, érezd meg, éld át azt, amiben vagy, akivel vagy. Mikor néztél utoljára a buszon szét az emberek közt és vetted észre, hogy melletted kettővel egy kismama áll, vagy hogy az égen a felhők tényleg bárány alakúak? Mikor szagoltál meg egy virágot ’csak úgy’, hogy átjárjon a ’de jó illata van’ érzés? Az életed a Te mozid. Ahol a Te filmedet vetítik. És pont Te nem nézed??
  5. Örülj. És ezt meg kell először tanulni. Újból. Mert már elfelejtetted. De bizony, így van: már nem emlékszel rá, hogy hogyan tudsz örülni annak, hogy van fedél a fejed felett, hogy van mit enned, hogy születettek csodás gyermekeid, hogy megtaláltad a szerelmet, hogy megtanultad elveszteni és újra megtalálni a szerelmet, hogy kitartó vagy és mindennap gyűröd a dolgokat – annyi minden van, amit méltányolhatunk! Aminek őszintén örülhetünk. Hálát adni, méltányolni a természetesnek vett dolgokat is lehet – sőt, azokat érdemes igazán. Megszokjuk a mindennapi dolgainkat, természetesnek vesszük, hogy van férjünk, családunk, munkák, ételünk, vizünk, egészségünk, barátunk … ha mindennap tortát eszel, akkor megszokod, esetleg meg is unod a tortát. De ez mit sem vesz el abból a tényből, hogy a torta jó, hogy a torta az torta. Hát becsüld meg mindennap a tortáidat 😊
  6. Figyelj magadra. De tényleg. Teljes szívvel aggódsz a gyerekért, a párodért, ha beteg, ha kimerült. Magadért miért nem? Miért nem veszed észre ugyanazt magadon, amit másokon azonnal? Hogy kimerült vagy, hogy sok minden van, hogy a tested jelez, mert szorít a gyomrod, fáj a fejed és amúgy is kedvetlen, fáradt és ingerlékeny vagy? Téged ki tesz az ágyba és biztatja, hogy na, pihenj egy kicsit? Amit megteszel másokért, tedd meg magadért is. Hidd el, ér fáradtnak, stresszesnek, kimerültnek lenni – modern ez a világ. És nehéz is. Összetett és komplex. Ember legyen a talpán, aki ehhez azonnal tud alkalmazkodni.

A világunk gyorsabban változik, mint ahogy mi tudunk változni. Nem vagy gyenge, ha ezt mind a saját bőrödön is megérzed.

És akkor sem vagy gyenge, ha ehhez mind segítséget kérsz és még most lefoglalod a díjmentes coaching alkalmadat :

IDŐPONTFOGLALÁS: díjmentes coaching találkozó

Blog

Egy Futás – Egy elmélet – Egy Élet

A reggeli főzős-beszélgetős műsor ment a tévében épp, amikor elfoglaltam a helyem a futógépen az egyik reggel. Általában két dolgot csinálok futógépen, miközben szolid tempóval kocogok: zenét hallgatok vagy zenét hallgatva nézek ki az ablakon és nézek be magamba, rendezem a gondolataimat, figyelem az érzéseimet😊 Azon a reggelen a gépet előttem használó nem kapcsolta ki a tévét a futógépen, én meg nem kapcsoltam ki, amikor felléptem a gépre. Így történt az, hogy bámultam a tévét, miközben a fülemben ment a zene.

Általában elmondható az rólam, hogy szeretem nézni az embereket. Érdekesnek találom az arcukra kiülő gondolatokat érzelmeket, eljátszom a gondolattal, hogy ott és akkor vajon milyen hangulatban vannak, mire gondolnak, mint mond a szemük, miről árulkodik a mozgásuk. Hát a futópadon, miközben még reggeli-rozsdásan próbáltam a futásra bemelegedni, megint ezt történt velem: néztem a reggeli beszélgetős-főzős műsort hang nélkül. Nem tudtam miről beszélgetnek, meg azt se túlzottan, hogy kik beszélgetnek- nem igazán ismertem fel őket. Néha, egy-egy felvillanó szövegcsík azért adott plusz információt.

Három meghívott vendég volt, két férfi és egy nő. Velük beszélgetett a műsorvezető nő és a férfi, és ott volt még egy ’helyszíni séf’, aki élő adásban főzőcskézett, amiből megkínálták a vendégeket. Mielőtt a vendégek megérkeztek volna, már azelőtt is érdeklődve figyeltem a műsorvezető hölgyet és a társát. Illetve azokat az embereket, akiknek (szerintem) az lett volna a feladata, hogy egymás társai legyenek a műsorvezetésben. Ám így, hang nélkül, csak a gesztikulációra, a mimikára, meg a testbeszédre hagyatkozva azt lehetett érzékelni, hogy bár fizikailag közel ülnek egymáshoz, pont semmi kapcsolódás nem volt köztük. Persze, elő kellett nekik adniuk, hogy ők milyen kafán megértik egymást – csakhogy ez egyáltalán nem jött át, ha az ember csak úgy nézte őket, ahogy én is tettem: hang nélkül. Szépen, mosolyogva beszéltek, de alig-alig néztek egymásra, a nő még egy kicsit félredőlten is ült, mert vagy nem fért a pasi mellett rendesen, vagy túl kényelmetlen volt neki olyan közel lenni ahhoz, akit igazából nem akart még bevenni a komfort-zónájába. Egyik is, másik is mondta a monológot, a szájuk mosolygott, a szemük már nem. Nem volt csillogás, nem volt pajkos összekacsintás, nem volt semmi, ami arra utalt volna, hogy na, hát ezek jól kijönnek egymással. És persze, oké, hogy ők nem egy pár- de a jól együttműködő kollégák testbeszéde is együttműködő. A testük is beszélget egymással, nem csak szájuk. Hát ők nem tették.

Ebbe a helyzetbe érkezett a 3 vendég: az egyedüli nő bántóan rosszul nézett ki, mindenféle smink, világítás, meg fodrászat és ruházat ellenére is fáradtnak, meggyötörtnek hatott, szeme alatt óriási fekete táskákkal – és nem, nem arra gondolok, hogy idősebb volt (egy 45+ nő még amúgysem öreg), mert az természetes, hogy idővel megereszkedik a bőrünk, hogy lesznek ráncaink – de az nem természetes, hogy ’szürkének hat’ a bőrünk, tompa, fénytelen a szemünk. A nő mellett volt még két férfi vendég is, alaposan megnézve őket, sajnos róluk sem a legjobb képet tudom most lefesteni: ugyanaz a szürkültség, a csillogásmentes szem, a messzire ’elrévedek-inkábbnemisvagyokitt’-szerű üveges tekintet. bored-businesspeople-sitting-in-the-cafe-and-not-talking_e1bhbamyd__F0000

És akkor így, ezek hárman kezdtek el beszélgetni a két műsorvezetővel. Tényleg fogalmam nincs arról, hogy miről is beszélgettek tulajdonképpen, de az arcukat nézve, már nekem volt kínos nézni a gyötrődést, ami a levegőben ötőjük közt volt. A műsorvezetők kérdeztek, hol az egyik, hol a másik vendég válaszolt, mindenki elmondta a válaszát, de a helyzet nem lett jobb: maradtak a csillogásmentes szemek, az elfelé vágyakozó testtartások, a kitekintgetések (hol a kamerába, hol csak úgy), mindenki játszotta a saját szerepét, amikor sorra került, de csak nézve az egészet, nem sok társasági, közösségi hangulat jött át az egészből.

A vendégekről amúgy annyi derült ki a szalagcsíkról, hogy közszereplők, szóvivők egészen pontosan. Innentől én már mertem feltételezni egy pár dolgot, hogy pl. nincs kameralázuk (vagyis nem az ijedtségtől szürke az arcuk) hiszen mindennap ilyen közegben mozognak, valószínűleg vannak már bevált ’kamera- pózaik’, meg ’kamera-mondataik’, valószínűleg álmukból felébresztve is képesek is akár 40 összefüggő és értelmes mondatot mondani. És mégis. Üres volt a tér. Valami hiányzott. Annak ellenére, hogy olyasvalamiről beszélgettek, ami a munkájukkal kapcsolatos, amiben biztos járatosak már. Ám ha így van, miért nem jön ez át a szemükön vagy a testtartásuk miért nem sugároz semmit?

Lehet, hogy már nem szeretik a munkájukat? Lehet, hogy már rég beleuntak és a fásultság, az unottság látszódott ennyire? Mert mi más indokolná azt, hogy nem csillog a szemük, amikor beszélnek? Legyen az bármi, ha valami érdekel bennünket, akkor arról lendülettel, izgalommal beszélünk és ez a hevület lesz a csillogás a szemünkben. Ha nincs csillogás, akkor nincs lelkesedés. Ez a helyzet.

És ez az állapot most kristálytisztán látszódott, nem vette el a szó a figyelmet arról, ami látható. És láthatóvá vált az, hogy mást mondanak, mint amit éreznek. Ők öten – mindannyian.

Fura volt ezt így végignézni és fel is merült a gyanú saját magam ellen, hogy hogyan befolyásolja az én megéléseimet az én saját, éppen aktuális hangulatos vagy kedvem? Aztán erre meg is kaptam a választ a következő vendég személyében. Az előző 3 vendég balra el és bejött az új vendég.

Egy pasi. A feliratból kiderült, hogy színész. Ő is 50 év felé járt. Csak neki csillogott a szeme! Mosollyal jött be és hozzá a szeme is mosolygott, könnyednek látszott és az összes gesztikulációja, testbeszéde is ezt mondta: jól érzem magam a bőrömben! És a helyzet az, hogy tényleg jól nézett ki. Ő is ápolt volt, akárcsak a többiek, ő is normálisan, hozzá illően fel volt öltve, akárcsak a többiek – ami lényeges különbség volt, hogy ő ÉLT. Észlelte nemcsak a műsorvezetőket, hanem szegény főzőpasit is, akit a többiek simán ignoráltak, míg ő rámosolygott és bevonta a beszélgetésbe. Közvetlen volt és barátságos – amire még a műsorvezetők is örömmel kapcsolódtak. És akkor ők ott egy jót beszélgettek: ment a mosolygás, a nem túlgondolt, hanem természetes gesztikuláció, a testrészek nem a csillagrózsa minden irányába mutattak, hanem mindenki egymás felé fordult, mintha egy láthatatlan kör mentén ülnének. Tartották a szemkontaktust és ez volt az a kép, amit nézni is jó érzés volt 😊 Nem az a verítékezős izzadság jött át, hogy ’jaj, mikor lesz már ennek vége, mert mindenki már úgyis csak elfelé menne’.

És hogy miért írom mindezt le?

Azért, mert tök sokan élünk úgy, hogy mást mondunk, mint amit érzünk, meg mást mutatunk, mint ami igazán bennünk van. És azt hisszük, hogy ezt senki nem látja.

De kérem szépen, ez bizony téves gondolat. És ezt amúgy Te is tudod, még akkor is, ha szereted a struccpolitikát és szereted két kézzel besöpörni a gondokat a szőnyeg alá. Attól azok még ott vannak…. és pontosan ezért fog el aztán az a különös érzés, hogy valami van… nem tudod mi, de nem jó érzés.

Valami zavar.

Valami nem jó.

Aztán felveszed a szép ruhádat és kisminkeled* magad (*persze férfiként ez a lépést kihagyható 🙂), elmész a munkába, hogy majd csak elmúlik.

De nem fog.

Amíg egyensúlyba nem kerül a belső igényed azzal, amit a külvilágnak is mutatsz – addig nem találod majd a helyed. Rosszul érzed magad a bőrödben és hidd el, ez látható.

Neked sem fog csillogni a szemed, szürkés árnyalatú lesz a bőröd, elvágyódsz mindenből, ami körülvesz, elvágyódsz még a saját bőrödből is – unni fogod magad, az életed, a problémáidat – és fájni fog az élet.

A szíved.
A lelked.
A tested is.

De végre! Végre, hogy fáj! Mert, ha fáj eléggé, akkor fogsz lépni! Csak akkor fogsz lépni, változtatni és változni, ha már tűrhetetlen. Akkor jön meg az az erő, ami úrrá lesz rajtad és ami azt mondatja veled: csinálj valamit, ez így nem mehet tovább! Ez így nem az az élet, amire vágytál!

No, és ha ez az erő megtalál, akkor mindenképp szólj nekem is. Ez lesz az az erő, ami kell ahhoz, hogy a coaching segítségével végre magadra találj.

Hogy megtaláld a külső-belső egyensúlyodat.

Hogy az légy, aki vagy és azt az életed éld, ami Neked a legjobb.

Mert nem kell megvárni, hogy olyan legyél, mint az a 3 vendég a reggeli tévéműsorban. Nem törvényszerű megkeseredni és kiégni sem. Tehetsz magadért már MA is.

Derítsd ki, hogy ki vagy Te valójában, hogy mi a jó Neked és alakítsd át az életedet!

Ha kell ebben segítség és támasz, én itt vagyok, csak egy kattintásodba kerül:

Időpontot foglalok a 0. díjmentes találkozóra.

Blog

2. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Folytatom a sztorimat arról, hogy hogyan is telt az első 60 napom vállalkozóként, mint business coach, ígéretemhez híven, most ‘ráncba szedett tanulságok formájában’ 🙂 Ha az első része a sztorimnak kimaradt, azt itt helyben pótolhatod 🙂

Hát akkor íme, a pontba szedett tanulságaim listája az elmúlt 60 napom alapján:

1.Tervezni igenis kell.

Álmodozni jó, szükséges is vizualizálni, hogy hol is szeretnék tartani, milyen is lesz az, amikor elérem a célt, meg hogy mi is lesz az a cél, honnan fogom azt tudni, hogy már elértem azt a célt? Mindezt tűpontosan és akkurátusan leírni, megtervezni is pont ilyen szükséges ÉS fontos. A szó elszáll, az írás megmarad. Ugye. Emellett meg az írott dolog is pont segít a vizualizációban, hogy lássam a saját szememmel, hogy igen, akkor én ’innen ide’ jutok majd el és ehhez ’ez’ lesz az út. Szóval én amondó vagyok, hogy, ha egy fontos döntés előtt állsz, akkor kérlek, tervezz. Gondold végig, hogy honnan hová tartasz, mit és hogyan szeretnél elérni, mi lesz a következmény – és szépen írd is le olyan pontosan, olyan részletességgel, ahogy csak tudod. És fogod tudni. Mert akarod azt a változást.
Vagy nem?!

2. A káosz az új rend.

Mióta vállalkozó vagyok és a magam idejének az ura (azért ezt nagyon jó leírni 😊), azóta nincs két napom, ami egyforma. Mondhatod, hogy amúgyse egyforma, de tudjuk sokan, hogy a szürke monotónia mégiscsak létezik. No, jelenleg, ha létezik is nálam, most színes köntösben flangál egész álló nap. Szóval tutira nem szürke 😊 Merthogy tényleg mindegyik napom más. A korábbi évek napi rutinjából annyi maradt meg, hogy a fiamat reggel elviszem a suliba. Meg hogy délután együtt tanulunk és együtt van a család. A kettő közti időszak pedig igazán változatosan alakul: felkészülés a coaching alkalmakra, találkozók az ügyfelekkel és a leendő ügyfelekkel, szakirodalom feldolgozása olvasás és blogírás formájában, vállalkozás ügyintézése (adózás, számlázás), marketingtevékenységek széles körű ügyintése (márkaelemek megteremtése: logó, vizuális elemek, névjegy; honlap gondozása, külső honlapokon való megjelenés, hirdetések, adatbázisokban való megjelenés, előadások, hírlevél tartalmak készítése, élménytábor szervezése, stb). A legtöbb időmet amúgy a blogírás viszi el, de tőletek, kedves Olvasóm, azt kapom vissza, hogy megéri csinálnom, hát csinálom lelkesen 😊. Úgyhogy amit itt tanulok az a türelem és a rugalmasság.

Türelmesnek kell lennem, hisz pont attól új valami, hogy nem régi …  (hogy szúrjam be ide, hogy most hangosan felkaccantottam ezen a L’art pour l’art stílusú megjegyzésemen?! 😊, vagy én vagyok egy új Coelho?! :D), vagyis tök természetes dolog, hogy még nincs napi rutin. Most alakul, most készül – a legjobb dolog, amit tehetek, hogy türelmes vagyok és rugalmas.

3. Mindig tanulok.

És ezt pont így értem, ahogy mondom. Mindennap tanulok a coachingról, az emberekről, emberektől, az egész vállalkozósdiról – teszem ezt aktívan (könyvekből, tanfolyamokból, szakemberekkel történő konzultációkból, az ügyfeleimtől, meg magamról is …), meg passzívan is, amikor ’helyzet’ van és olyan dolog történik, amire én pont nem számítottam. Például, amikor ’számítok valamilyen reakcióra, mert én magam úgy csinálnám’  – de egy másik ember meg máshogy csinálja 😊 Ilyenkor jó sokat tanulok – leginkább magamról 😊Meg úgy általában a vállalkozás ’szeszélyességéről’, a hol fent-hol lent érzésről, ami alighanem az egyik ismérve a vállalkozói létformának.

4. A hétfő is lehet egy jó nap.

A váltásom az alkalmazotti létből a vállalkozói létbe tervezett volt. 1 évig tanultam az ’új szakmámat’, ezt megelőzően pár hónapos belső önismereti munka is volt szakemberrel, hogy magamra és a vágyaimra is rátaláljak, és egy másik évet pedig a váltás előkészítésére szántam a munkahelyen és szakmai tapasztalatszerzésre az új szakmámban. Tudatos és tervezett lépéssorozat volt kb. 2,5 éven keresztül. Maga a kilépés a munkahelyről a lehető legjobban sikerült, pont úgy, ahogy elterveztem – és amire büszke is vagyok. De kemény időszak volt. Sokszor kimerültem, sokszor úgy éreztem magam, mint egy bokszoló a 12., mindent eldöntő körben a ring sarkában: alig éltem, erőtlen voltam, kedvem sem volt a ringbe visszamenni és az utolsó erőmig mégiscsak harcolni. Ilyenek voltak nekem az utolsó időszak hétfői. Már vasárnap este konkrét gyomorideg fogott el, hogy úristen-holnap-mármegint-hétfő-és-nekem-dolgozni-kell-menni. De hideg vizet spriccoltam az arcomra, megráztam magam és bementem. Vagyis emlékeztettem magam arra minden vasárnap, hogy ezt miért csinálom, hogy mit is fogok elérni azzal, ha másnak még bemegyek dolgozni és igenis, még forgó gyomorral is a tőlem telhető legjobbat teszem le az asztalra. És ehhez be kellett mennem a munkahelyre. Hogy aztán kijöhessek. Mert először le kell ahhoz ülnöm, hogy felállhassak, hogy a magam lábára állhassak! Mert kell lennie ’rossz hétfőknek’, hogy legyenek aztán ’jó hétfők is’. És 2019-ben, alig pár héttel később a kilépésem után már újragondoltan tudok a hétfőre nézni: ez a nap is olyan, mint a többi – egy olyan nap, amikor élhetem azt az életet, amit szeretek. Amit magamnak elterveztem.

5. Tartsd a fókuszt!

Erősségemnek gondolom azt a képességemet, hogy képes vagyok az ’üres lapra rajzolni’. Vagyis elgondolni ma, hogy mi is lesz a közeli és távoli jövőben. Nem okoz gondot az a kérdés, hogy hogy látod a jövődet? – valahogy mindig van rá válaszom. Konkrét válasz. Hogy ez honnan jött belém, azt nem tudom, de azt már igen, hogy van ez a képességem és tudatosan tudom használni minden előnyével együtt. És megtanultam, hogy hátránya is van: mert amíg a jövőn gondolkozok és szép, színes és szagos jövőképet festek le, addig nem vagyok a jelenben. Ha sokat vagyok a jövőben és az álmaimat szépítgetem, akkor sokat nem vagyok a jelenben. És ha nem vagyok a jelenben, ugyan ki csinálja meg nekem a jövőbeli álomképemet?? A MA kell a HOLNAPHOZ. Mert a HOLNAP csak úgy, önmagában nem létezik. Pontosítok: létezik, ha szerencsénk van másnap is felkelünk, de akkor az a holnap mitől lesz olyan, amit tegnap akartam? Persze, élhetünk, mint Marci Hevesen, nem tiltja ezt senki – csak épp akkor ne panaszkodjuk, hogy jaj, sosem sikerül nekem semmi, meg jaj, nem érem el soha a célomat. A célokat, a sikert nem adják ingyen. Azért meg kell dolgozni. Mindennap meg kell értük dolgozni. Pont MA kell ahhoz dolgozni, hogy holnap azt mondhasd: tettem a célomért. Minden nap, minden MA egy alkalom arra, hogy tegyél valamit a célodért.

No – hát erre figyelmeztetem én is magam mindennap reggel, amikor felkelek: MA van az a nap, amikor tehetek a célomért és teszek is! Úgy akarok lefeküdni, hogy ha véggiggondolom a napomat, akkor azt érezzem: ez a nap sem múlt el hiába. És erre gondolok akkor is, amikor már vagy félórája ülök ihlet nélkül a klaviatúra felett és csak telik az idő, de nekem meg nincs kedvem írni a blogot, pedig az az aznapi feladat, az idő meg egyre telik én egyre feszültebb leszek, hogy na! Ági, hát nem történik semmi! És akkor azt mondom: elég ebből – csak kezdd el Ági. Csak egy szó. Csak az első mondat. Csak még egy mondat, nem baj, ha nem az igazi, majd átírod. És akkor lassan, döcögve, szóról-szóra, mondatról-mondatra egyre több minden jelenik meg a laptopom kijelzőjén a Word doksiban. És egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem kínlódom, hogy már nem feszengek, hogy mit is hogyan is kéne írni, hanem csak úgy dől belőlem a szó és már a 3. oldal lesz sűrűn teleírva 😊 Mert amúgy meg szeretek írni😊 Most majd azon kezdek el itt helyben rágódni, hogy jaj! vajon el fogod-e ezt mind olvasni és hogy jaj! vajon mit szólsz hozzá? Aztán meg azt mondom magamnak: hogy pont az fogja elolvasni, akit érdekel – nem többen és nem kevesebben. És nekem pont ők számítanak, ők az én mélyen tisztelt Olvasóim, akik közt vannak barátok, családtagok, ismerősök, volt és jelenlegi kollégák, tanítóim a múltamból és a jelenemből, ügyfelek és érdeklődők – és nekem ez így pont jó! Miattatok is sikerül a fókuszban maradnom és miattatok is sikerül úgy lefeküdnöm minden este, hogy igen! a mai napom is eredményes volt 😊

6. Segítők a legjobb útitársak.

Jó érzés, hogy az ember a maga útját járhatja. Jó érzés azt érezni, hogy igen, sikerülnek a dolgok (van, ami nem, persze, de ez is az út része). Nekem mindig fontos volt, hogy ezt a jó érzést megosszam, hogy többeket is belevonhassak az örömömbe, hogy másoknak is adhassak abból a jóleső érzésből, ami bennem van. Jó egyedül is menni, de jobb szeretem, ha vannak mellettem 😊 Ők a családom, a barátaim, coach társaim, a szakemberek (akik valami olyanhoz értenek, amihez én meg nem vagy nem eléggé, pl. könyvelés), – akik mindannyian tudnak bölcs tanítóim is lenni és mindannyian örülnek velem, vagy épp osztoznak a kételyeimben, a szomorúságomban – mert ilyen napok is vannak. Én az a típus vagyok, hogy a poharat ’félig telinek’ látja, örülök annak, ami van és nem bánkódom azért, ami nincs (illetve nem bánkódom túl hosszan 😊). De még egy félig teli pohár is szereti, ha megtalálja a többi vizet, amivel a pohár teli lehet 😊 Nekem a többi vizet a segítőim jelentik mellettem 😊

7. Megvan mindenem, ami a kezdéshez szükséges.

Engem mindig le tud nyűgözni mások tudása, ügyessége, tulajdonsága, képessége – vagy bármi, amiben szerintem ők nagyon jók. Ez lehet tényleg bármi, pl ha jól egyensúlyoz valaki egy citromkarikát a nyelvén is ujjongok, meg akkor is ha épp megnyerte az Olimpiát. Őszinte csodálattal adózom a különböző emberek különböző tehetségének és hiszem azt, hogy mindenki jó valamiben (akár több mindenben is). Elhiszem ezt másnak.

Magamnak már kevésbé.

Emlékszel, hogy azt írtam, hogy el akartam menni arra az évtervező rendezvényre, hogy majd ott megcsináljuk a jövő éves tervemet? Emlékszel, hogy ebből mi lett? Én csináltam meg végül egyedül. És miért? Mert meg tudtam csinálni egyedül is. Mert marketing-közgazdász végzettséggel, közel 20 éves céges marketingben, vállalatmenedzsmentben szerzett tapasztalataim vannak. Hát mi kéne ennél több így kezdésnek? Hányszor csináltam éves marketingtervet nemzetközi viszonylatban a munkám sorám? Közel 10-szer. És hogyan sikerültek? Rendre teljesítettük őket a csapattal. És persze, más egy több országot felölelő, több szegmenset lefedő tervet építeni, mint egy újonnan induló vállalkozás tervét összerakni. De akkor is van honnan indulnom, van használható tudásom. Hát akkor használjam. Nem tudok mindent, de eleget ahhoz, hogy most egy határozott indulást vegyek – tisztelem mások tudását, ami lehet több, mint az enyém. Amikor itt lesz az ideje, igénybe is veszem majd – ahogy igénybe veszem azt, amit már most is tudok. Elhiszem, hogy megvan mindenem, ami a sikeres kezdéshez szükséges. Elhiszem (most már tényleg! 😊), mert időt és energiát fektettem abba, hogy megismerjem eléggé magamat, hogy mi az, amit tudok, amire számíthatok magamtól.  És az elmúlt 60 napom ezt már szépen domborítja is 😊 És hogy a nap végén, amit csodálok abban a másik vállalkozónőben, akinek a rendezvényére elmentem (a lendülete, bátorsága, a stílusa, a kommunikációja) – az tulajdonképp… bennem is megvan. Ha nála ezt látom annak, amiért neki sikerülnek a dolgok, akkor nálam miért ne működne? Úgyhogy vissza az alapokhoz, ami így szól: Higgy magadban! Először magadban higgy, hogy aztán mások is hihessenek benned! Ismerd és szeresd az erősségeidet, hogy aztán céltudatosan tudd használni őket.

8.  Van miért és kiért csinálnom!

Közel 40 000-en láttátok és olvastátok az előző részt a Facebookon, a LinkedIn-en és közel 5 ezren valóban olvastátok is a cikkemet, legalábbis hosszan elidőztetek a honlapomom 🙂 NAGY KÖSZÖNET a figyelemért! Nélkületek ma nem írhatnám ezeket a sorokat 🙂

’Eddig tartott a móka mára, zárul Móka Misi mókatára’ 🙂 De én meghívlak, hogy folytassuk! Gyere és találkozzunk!

Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 31-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.

Blog

1. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Miután sikerrel megbolygattam sokak lelki (és valós) világát a decemberi cikksorozatommal – amiben arról írtam, itt olvashatod, hogy vajon mi vitt rá, hogy közel 20 éves multinacionális, vezetői életemet lezárjam és átlépjek a főállásként a coach szakmába, mint egyéni vállalkozó – gondoltam, hogy megosztom veletek az első 60 napom tapasztalatát, mint vállalkozónő.

2019. Január 1. – ’Vajon a nap ma fényesebben ragyog, mint máskor?’ gondolattal nyitottam ki a szemem aznap reggel, mit sem törődve azzal, hogy naptárilag is egy új év vette kezdetét. Én azzal voltam elfoglalva, hogy memorizáljam a számomra új időszámítás minden percét, úgyhogy gyorsan lecsekkoltam, hogy vajon a nap most is Keleten ébredt-e fel, vagy nincs-e valami átsuhanó üstökös az egyébként szép, tiszta égbolton. Némi csalódással vettem tudomásul, hogy bizony, ez is pont olyan reggel, mint a többi. Újév vagy új időszámítás ide vagy oda, ettől még éhesek voltak a velem együtt szilveszterező férfitagjai is a családnak és mehettem szépen a konyhába előkészíteni a táplálékot maguknak 😊 Még a macska sem mutatott semmi ’extra állati megérzést’ arról, hogy aznap egy különleges nap van számomra, álmosan pislogva követett, mert ő is kaját akart 😊

Pedig belülről bennem csak úgy buzogott a tettvágy! Csinálni akartam a vállalkozást! Nagyon! A fejemben már nem januárt írtam, hanem minimum májust, könnyedén átugorva az olyan kis elhanyagolható dolgokat, mint ’belépés a piacra’, avagy ’márkaépítés’, netán ’vevőszerzés’  – én már fejben készen voltam 😊 Már január elsején ott tartottam fejben, hogy ’megy nekem minden, az első 10 lépcső balerina kecsességgel magasan átugorva, és működik minden olajozottan és simán’. És ezt gondolom, hogy az égiek is pontosan látták ezt (meg felteszem a többi ember is körülöttem :D), hogy a tettvágy az buzog bennem, csak épp mintha túlbuzogna….  és bár gyorsan, de a föld felett futok ebben a nagy hevületben – a fizika törvényeiből pedig az adódik, hogy, ha az ember lába nem éri a talajt miközben fut, háááát – akkor talán nem is halad….?? Úgyhogy az ‘égiek’ gyorsan’ intéztek nekem egy fincsi bokarándulást már január 4-én, ami egészen konkrétan és határozottan lehozott a földre 😊 Ezért tekintem a bokarándulásomat az igazi kezdetnek, amikor a VadAgnes.Coach vállalkozás igazán elkezdődött 😊 Meg is örökítettem ezt az élményemet egy cikkben, ezt itt olvashatod.

Január tehát arról szólt, hogy testben és lélekben is két lábbal kellett a FÖLDÖN elhelyezkedni, hogy én higgyem el legelsőként, hogy meg tudok állni, SŐT, még lépni is tudok előre 😊 Már korábban elhatároztam, hogy ’ha egyszer végre a magam lábán állok’, akkor majd szépen megtervezem, hogy hogyan is néz ki a vállalkozásom, hogyan szerzek ügyfelet, mennyi bevétel-kiadás lesz, mit fogok pontosan csinálni ahhoz, hogy idővel a bevétel több is legyen, mint a kiadás 😊 Akkor úgy gondoltam, hogy nagy segítségemre lesz egy évindító, évtervező témájú rendezvény, amit egy, általam elismert vállalkozónő tartott. Szerintem ő piszok jól megcsinálta az ő saját vállalkozását, teremtett valamit a semmiből, ami nekem imponál és mindenképp követendőnek gondolom. Tetszik nekem az ő lendülete, a bátorsága, hogy beleveti magát a dolgokba és nem izgulja magát halálra (vagy ha igen, akkor ezt nem lehet érezni, látni meg pláne nem) minden egyes alkalommal, hogy akkor most az a valami elég jó-e, de még inkább a legjobb …? Bírom benne azt is, hogy jó a dumája: közvetlen, humoros, élvezetes olvasni is, amit ír és ahogy – és még én is (=aki marketing közgazdászként végzett és közel 20 évig marketing területen is dolgoztam) ’bedőlök neki’ és vásárlásra adom a fejemet, mert fogtam magam és elmentem erre az évindító, évtervező rendezvényére. Ez a rendezvény nem ígért kevesebbet, mint, hogy a nap végére a kezemben lesz a hőn áhított éves tervem a vállalkozásomat illetően. Azonban ez ilyesformán nem valósult meg, nem találtam túl sok fogódzkodót ezen a rendezvényen – pontosabban szólva: nem adott többet, mint, amit már egyébként is tudtam. Így némileg csalódottan hazabattyogtam (a még mindig fájós lábammal ez tényleg battyogás volt 😊) és a csalódottságomat extra energiává változtatva másnap addig fel nem álltam az asztal mellől, amíg tényleg el nem készültem az egész éves, hetekre lebontott üzleti és marketing tervemmel. És bevallom, piszok jól esett, hogy ’csak’ annyi kellett, hogy végre rászánom magam és időt, energiát nem sajnálva végiggondolom a helyzetemet és azt, hogy mit is szeretnék elérni. Meghatároztam azt is, hogy mit kell ahhoz tegyek nap mint nap, hogy 2019 december végén azt tudjam mondani: megcsináltam a tervemet. És amikor belegondolok, akkor látom, hogy nem ez lenne az első eset, hogy amikor valamit pontosan megtervezek, akkor aztán azt tapasztalom, hogy jéé, pont azt történt, amit magamnak megfogalmaztam célként 😊

Így lett január első hetében egy olyan üzleti tervem, amit azóta is használok: csiszolgatom tovább és akkurátusan vezetem az elért eredményeket. Mert hogy ilyenem is van ám 😊 Ezt is a tervezésnek köszönhetem, hogy végiggondoltam, hogy mi is számomra a eredmény? Mikor van az a nap, amikor úgy megyek aludni, hogy: Na, ez aztán eredményes nap volt, megcsináltam, amit akartam! Ezen a napon is pont azt csináltam, ami szükséges ahhoz, hogy a célom felé lépjek! Én eredmény-orientált vagyok, fontos látnom, hogy amit csinálok, annak van látható eredménye. De nekem kell meghatározni, hogy mi számomra a látható eredmény. Így tudom azt megélni, hogy azt érzem, hogy már MOST is, már MA is azt az életem élem, amit szeretnék. Nem kell várnom semmire. Nem kötöm egymillió feltételhez az örömömet és a boldogságérzetemet – csak egyhez: MA tegyem meg, ami kell a holnapomhoz. Ennyi. És ebben remekül segít a jó kis üzleti tervem 😊

És eredményként már a január is hozott sok érdeklődő személyt, sok gondolatot, igényt – lehetőséget a kapcsolatteremtésre, lehetőséget arra, hogy a coaching hatékonyságát többen is megismerjék. A telefon csippanása új köntöst kapott: korábban már maga a hang is nyomasztó volt számomra, mert azt jelentette, hogy ’ahh, újabb email, újabb olyan munka, amit már nem akarok csinálni’ – és amíg ez a csippanás ma is egy új emailt jelent, addig nekem most már mégis merőben mást jelent: ’wow, egy újabb ember, aki kérdez, érdeklődik, mond, tesz, kér valamit tőlem!’ – örömmel tölt el, hogy jelen vagytok, hogy velem vagytok, hogy jöttök és hogy többötökkel dolgozhatunk is együtt! Jelen állás szerint elmondhatom azt, hogy az elmúlt 60 napban átlagosan minden második nap érkezett valaki hozzám 😊 És szerintem ez csodálatos! Itt is köszönöm a figyelmet, a nyitottságot, amit kapok tőletek! És ki is fejezem a vágyamat: kérek még ebből! Kérek még belőletek – kérek még belőled! 😊 Fantasztikus megismerni Téged!

A február pedig folytatta azt, amit elkezdett a január: újabb és újabb élmények, gondolatok, tapasztalások és emberek, akikkel egymás ’útjába kerültünk’. Kijelenthetem, hogy minden nap hoz valami újat a számomra, a legtöbbször jó dolgokat, szóval ezekre könnyű jól reagálni 😊 Ami nehéz, az a ’rendszer-teremtés’, hogy kialakuljon valamiféle rutin ebben a sok új dologban. Még úgy érzem, hogy jelenleg nincs elég nap mögöttem, hogy érdemi statisztikát jelentsek magamnak, szóval gyűjtögetem a tapasztalataimat, hogy hogy lehetek önfenntartó pl. pont a blogírással. Mert ehhez sok idő kell, és amikor több találkozó van, akkor nem a gép mellett ülök, azaz nem készülnek a bejegyzések. Most áthidaló megoldásként írok, amikor tudok és kihasználom, ha van ihletem: ilyenkor van, hogy szinte egész nap csak írok 😊 A blogírás nekem fontos, hiszen amikor találkozunk, akkor azt mondjátok, hogy ’szoktalak olvasni’, meg ’tetszett, amit írtál’ – szóval Te meg én nem ülhetnénk ott, ha nem írnék, úgyhogy én bizony folytatni fogom az írást! 😊

És ha szoktál olvasni, akkor már tudhatod, hogy úgy szeretek írni, hogy legyen egy kis ’rendbe szedett’ tanulság is benne, mert abban bízom, hogy ezt elviszed magaddal és használod 😊 Amúgyis ezt is mondjátok nekem, hogy legyek csak bátor, mondjam csak nyugodtan a megéléseimet, tapasztalataimat, mert szeretitek olvasni és sokszor érzitek úgy, hogy pont nektek, pont akkor szól és pont rólatok is szól és pont tudjátok használni 😊

….. De a tanulságokról akkor majd a következő részben mesélek 🙂 Ha várod és szeretnéd tovább olvasni, légyszi’ nyomj egy like-ot, hogy tudjam, hogy ott vagy 🙂

Addig is meghívlak, hogy találkozzunk! Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Wellbeing Gyakorlati Fórum: 2019. március 27-én előadóként veszek részt és a krízisek és traumák okozta személyiségfejlődésről beszélek. A szakmai tudásanyag mellett lesz alkalom kötetlen beszélgetésre is. Részleteket itt találsz.
  3. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 20-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.
  4. Írj nekem – ami épp a legjobban foglalkoztat, ami most elgondolkodtatott a cikk olvastán.

 

Blog

Ábrándozás az Élet Megrontója? – avagy Mi a Boldogság Titka?

„Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?”

Vörösmarty Mihály már A merengőhöz című versében is boncolgatta, hogy vajon mi is teszi az embert boldoggá? Ezzel azonban nem ő volt az első, akit ez a kérdés foglalkoztatott. Boldogságról ábrándozunk már ősidők óta, Arisztotelész is foglalkozott már a témával és ő “a legfőbb jónak” nevezte a boldogságot. Arisztotelész szerint a ’jó’ relatív fogalom, vagyis minden embernek más és más jelentheti a ’jó’-t.

Manapság sokan az tárgyaktól és/vagy egy másik embertől várják a boldogságot: ’Legyen egy ház, egy autó, munka, pénz, szerető férj/feleség/gyerek, stb – és ha meglesz, akkor boldog leszek’. Várjuk tőlük a boldogságot, az meg hol van, hol nincs – akárcsak a mesékben. Pedig, ha végiggondoljuk, az emberiség nagy része az elmúlt évtizedekben sok mindent megkapott: átlagosan tovább élünk, jobb életkörülmények közt, több esély van a betegségek gyógyítására, elérhető számunkra az a technológia, amely néhány évvel ezelőtt még sci-finek tűnt….

Ezek fényében akkor nem érdekes mégis, hogy amíg az életünk objektív feltételei jelentősen fejlődtek, addig mi, emberek, mégsem váltunk boldogabbá??

De akkor vajon mitől leszünk boldogok?

A kérdés nem új és nem is könnyű. Emberek, tudósok, filozófusok sokaságát mozgatja ez meg a mai napig. Az elmúlt néhány évben azonban robbanásszerű fejlődés mutatkozott a boldogság kutatásában, melyekből sokat tanulhattunk meg arról, hogy hogyan befolyásolja a boldogságérzetünket a jövedelem, az iskolázottság, a házasság vagy épp az egyedüllét. És talán meglepő, hogy ezen tényezők egyike sem bizonyul erős hatásnak. A kutatások alapján biztonsággal kijelenthetjük, hogy boldogságérzetünkhöz az említett dolgok csak rövid ideáig, átmenetileg járulnak hozzá. Mert hiszen persze, jobb sok pénzt keresni, mint keveset, vagy jobb, ha van munkánk, mintha nincs, de mindezektől mégsem leszünk tartósan boldogabbak.

Akkor hát melyek a boldogságot befolyásoló valódi tényezők?
Matthew Killingsworth boldogságkutató szerint, a boldogságnak sokkal inkább ahhoz van köze, hogy mennyire vagyunk jelen, mennyire figyelünk arra, amit épp csinálunk. Killingsworth szerint elég valószínű, hogy boldogságérzetünkhöz sokkal jobban hozzájárul az, hogy milyen a hozzáállásunk az élethez, mit is csinálunk épp, vagy kivel vagyunk körülvéve. Ezeket azonban nagyon nehéz mérni, hiszen ez minden embernél mást és mást jelent. Ezért is volt egyedülálló a Killingsworth által kidolgozott módszer, mely az emberek boldogságát kutatta. A modern világ előnyeit kihasználva Killingsworth megalkotta a trackyourhappiness.org (Kövesd nyomon a Boldogságodat) webes és telefonos alkalmazást, hogy az emberek boldogságát figyelhesse meg valós időben, a mindennapi életvitelük során.

De hogyan is működik ez applikáció? A nap folyamán véletlenszerűen küld jelzést az alkalmazás használójának és feltesz egy csomó kérdést, amire a felhasználónak válaszolnia kell. A kérdésekre adott válaszok segítségével rögzített és nyomon követhető lesz, hogy az adott pillanatokban milyen érzések mennek végbe a válaszadókban, éppen mit csinál, kivel van, mire gondol, mit érez. A válaszok segítségével alkalom nyílt meglátni azt, hogy az ember boldogsága hogyan változik a nap folyamán, akár percenként is. Mert a helyzet az, hogy nagyon is változik…

A kutatás idején az applikáció több, mint 650.000 valósidejű jelentést rögzített több mint 15.000 embertől közel 80 országból. Ez a szám nem csak nagy, de igazán örvendetes az is, hogy sokféle korosztály (18- 80+ éves) is képviseltette magát, ahogy jövedelem, családi állapot vagy iskolázottsági szint alapján is széles a válaszolók skálája.

Mit mutatnak az adatok? Emberi lényként megvan az az egyedülálló képességünk, hogy az elménk elkalandozzon a jelenből: hogy figyelni tudunk valami másra is, mint ami a jelenben történik – ezt hívjuk ábrándozásnak, elkalandozásnak vagy képzeletnek is. Szoktunk is élni ilyesmi szófordulattal, hogy ’fejben máshol vagyok, csak a testem van itt’.

A kutatás során rögzített válaszok azt mutatták, hogy pl: amikor dolgozunk a számítógép előtt, akkor közben észrevétlen elgondolkodunk a nyaralásunkról, vagy a szülői értekezletről, vagy hogy mit fogunk vacsorázni / Vagy amikor ülünk az autóban, akkor már az otthoni tennivalókon jár eszünk…. magyarán tök mással foglalkozunk agyban, mint az a tevékenység, amiben benne vagyunk. Vagyis az egyes tevékenységek közepette erőteljesen elkalandozik a figyelmünk, ’máshol jár az eszünk’.

És mi az összefüggés a boldogság és az elkalandozás közt? – kérdezed.
Mivel tudjuk, hogy az emberek egyik legősibb vágya az, hogy boldogok szeretnének lenni, az agyunk nagyon sokszor elkalandozik olyan helyekre, olyan tevékenységekre, ahol mi boldogabbnak hinnénk magunkat – elvágyódunk abból a helyzetből, amiben épp vagyunk. Amikor elkalandozunk, akkor az agyunk kényszerítéstől mentes marad. Nem tudjuk megváltoztatni a fizikai valóságot, de bárhová eljuthatunk a gondolatainkban. Az agyban érzett örömök talán hozzásegítenek ahhoz, hogy az elkalandozás által növeljük a boldogságérzetünket? Akkor most lehet, hogy az ábrándozás az egy jó dolog?

A Killingsworth vezette kutatás viszont egyértelműen kimutatta, hogy jóval boldogtalanabbak vagyunk, amikor ábrándozunk! Nézd csak meg az ábrát:

Boldogság

Hogy történhet ez meg?
A rögzített válaszok alapján kiderült, hogy amikor ábrándozunk, jóval gyakrabban gondolunk kellemetlen dolgokra, mint kellemes dolgokra. Agyunk, amikor elkalandozik, előszeretettel rágódik az aggodalmainkon, szorongásainkon. Sőt, a válaszok alapján, amikor közömbös dolgokon merengünk, akkor is boldogtalanabbnak érezzük magunkat mint, amikor ’fejben és testben’ pont ott vagyunk, ahol, és arra figyelünk, amit épp csinálunk. Ami még ennél is meglepőbb, hogy még ha valami kellemesnek mondott dologra is gondolunk, valójában akkor is egy kicsit boldogtalanabbaknak érezzük magunkat, mintha nem kalandoznának el!

Ezek alapján talán már ér kijelenteni, hogy az ábrándozás, az elkalandozás bizony boldogtalanság-érzetet okoz. Vörösmarty milyen jól rátapintott! 🙂

Mi, emberek, mégis nagyon sokat és sűrűn ábrándozunk. Egészen pontosan az idő 47%-ban máson jár az eszünk! Különösen nagy ’elkalandozási arányszámot’ mondhat magának a tusolás, az emberek 65 %-a másra gondol tusolás közben. Fogmosáskor az emberek fele kalandozik el fejben, amíg épp tisztára mossa a fogát, míg edzés közben pedig az emberek 40%-a réved a gondolataiba. Egy pikáns adat, hogy az emberek 10%-a még szeretkezés közben is máshol jár gondolatban.

Összességében elmondható, hogy szinte mindegy mit csinálnak az emberek, a gondolataik elkalandoznak, legalább az idő 30 százalékában, amely Killingsworth szerint azt jelenti, hogy az ábrándozás nem pusztán gyakori, hanem mindenütt jelen van és minden tevékenységünket átjárja.

Ábrándozni gyakori és normális dolog, de csöppet sem hat ránk jól.

De akkor mit is tehetünk?
A tudatos jelenlét gyakorlása segítséget jelenthet. Ilyenkor figyelmünket az adott pillanaton tartjuk és teljes figyelemmel vagyunk az iránt, ami éppen történik. Nem engedjük, hogy gondolataink elterelődjenek. A tudatos jelenlét technikája elsajátítható, megtanulható. Legtöbbször a saját testérzeteinkre való figyelemmel (pl légzés folyamatának megfigyelésével) kezdődik a folyamat, pontosan azért, mert a testünk érzetei mindig a jelenben történnek. És pontosan ezért horgonyként szolgálhatnak számunkra a rohanó gondolatok sodrásában. Amennyiben a testünkben zajló folyamatinkra, testérzeteinkre összpontosítunk máris a ’most’-ban találhatjuk magunkat- ezzel pedig távolabb kerülünk, kizökkenünk az agyunk által generált gondolatainkról, visszatérünk az elkalandozásból a jelenbe.

Ezt tudatos jelenlétet is gyakoroljuk a coaching folyamatok során, alkalom nyílik önmagunk ilyen szintű megismerésére is.

Ha most szeretnél boldog lenni és megtanulni, hogy Te magad mitől lehetsz boldog, hogyan tarthatod azt fent, akkor most van itt az ideje, hogy a díjmentes 0. alkalmat lefoglald magadnak! 😊 >> Időpontfoglalás

Várlak! 🙂

Blog

Ellenálló vagy Alkalmazkodó vagy?

Végiggondoltad már, hogy Te mit teszel, amikor valami nem felel meg neked? Ellenállsz vagy alkalmazkodsz?

És azt tudtad, hogy lényegében mindegy melyiket teszed, mert mindkettő káros rád? A belső ellenállás hátrányai jobban ismertek: ha valamit nem akarunk, akkor az ‘juszt se’ sikerül úgysem, a legtöbbször azért, mert annyira nem akarjuk. Mert ha nem akarjuk, nem fordítunk rá figyelmet, energiát, nem teszünk érte semmit, nem vagyunk türelmesek – szóval miért is sikerülne?? Így nem is fog.

Akkor talán jobb alkalmazkodni? Részben igen. De ezt sem érdemes túlcsinálni. Az úgynevezett káros alkalmazkodásról nem sokat hallunk.

Pedig mindannyian tesszük.

’Nincs túl sok kedvem hozzá, de megcsinálom… Nem annyira szeretem, de most ez a munkám van’ – ismerősen hangzik? Ilyenkor a belső akaratunk ellenére cselekszünk. Ahhoz, hogy mégis bemenjünk dolgozni, meg mégis megcsináljuk azt a dolgot, ehhez erőfeszítésre van szükségünk, hiszen ellenállásunkkal szemben cselekszünk, ilyenkor károsan alkalmazkodunk.

A káros alkalmazkodás hosszú távon magunk ellen hat, zabálja az életenergiánkat, ami a jövőbeli erőnk is egyben. Ma nélkül pedig nincs holnap.

Aki állandóan megterhelő kompromisszumokat köt (ami már inkább megalkuvás?), az kiégéshez vezethet. És ezek nem kellenek, hogy nagy döntések legyenek, ahogy az állandóan hulló vízcseppek is képesek óriási barlangrendszereket hosszú idő alatt kivájni, úgy sok rossz ’kis’ kompromisszum is felemészthet.

– De dolgozni meg mégis menni kell! – mondod.

– Nem, nem kell. Nem KELL azt a munkát csinálni, ami szépen lassan kinyír téged – mondom én.

– De akkor mit csináljak?

– Szánj magadra időt és értsd meg a belső akaratodat. A coaching munka során fény derül arra, hogy valójában mi is az, amit tényleg szeretsz, vagy mitől nem szereted azt, amit nem szeretsz. Ezen információk birtokában már könnyebb abba az irányba menni és olyan módosításokat véghez vinni, mely akaratunkkal megegyezőek. Persze a dolgokért tenni kell, ahhoz, hogy változni tudjanak. Ahogy magadért is tenni kell, ha változni és változtatni szeretnél.

A 0. coaching találkozó díjmentes. Mit veszítesz, ha most lefoglalod az időpontodat?  >> Ehhez kérlek töltsd ki ezt az űrlapot!

 

Blog

A vámpírok köztünk élnek…

Vígan érkeztél a munkahelyre. Jól ébredtél, kivételesen sikerült éjfél előtt már elaludni, így nem is volt olyan vészes az a reggel 6 órási ébresztő. Tettre készen nyomtad meg a számítógépen a bekapcsológombot, amikor….

…. amikor megjött a kolléganőd.

Ez önmagában nem egy megrendítő hír, hiszen sok embernek van kolléganője ugyebár – de ő … ő valahogy más. Nem tudod pontosan mi van vele, de egyre többször nagyon igyekszel, hogy még csak rá se kelljen nézned. Beszélni már jó ideje nem beszéltek, ami kissé furcsa, hisz’ melletted ül naphosszat. De nem, mégsem – te már nagyon ügyelsz, hogy a legelfoglaltabbnak tűnj az egész földkerekségen és bámulsz a monitorodra mereven.

Ja, hogy még nem is kapcsoltad be? Nem baj! Ez nem zökkenthet ki a szerepedből. Az elmúlt hetekben megtanultad a leckét: ha ránézel, ha megszólalsz, urambocsá’ érdeklődve hallgatod, amit mond, akkor neked véged van…

Véged van és nemcsak azért, mert kicsit sem érdekel, amit mond, mert:

  • már legalább 5-ször elpanaszolta, hogy a lányát nem vették fel a 10 osztályos gimibe, és te nem akarod meghallgatni hatodjára is. Szegény gyerek, ő már biztos 10x is hallotta…;
  • ha épp nem panaszkodik, akkor meg a még meg nem érkezett kolléganőket olyan hévvel kritizálja, hogy neked a gyomrod is felfordul;
  • persze, ha netán jelzed neki, hogy ez bizony nem szép dolog, akkor még ő van vérig sértődve és azonnal látványos szenvedésbe kezd és könnyes szemmel mered rád és vágja az arcodba, hogy őt már senki sem szereti, hogy őt már senki nem hallgatja meg … (ahh, vajon miért nem?!) – neked meg azonnal bűntudatod támad és feladva korábbi elveidet mégiscsak tovább hallgatod
  • de amikor újra megneszeli a figyelmedet, akkor meg olyan lesz, mintha egyszeriben felhúzták volna és energiától ismét megtelve, hangosan felnevetve a szemedbe mondja, hogy jaj, hát ő ezt nem így gondolta! Nem akarja ő rádtolni magát! Tudja ő jól, hogy te ilyen kis udvarias nyuszilélek vagy, mert már az apáddal sem voltatok jóban, de nem baj, mert így te egy rossz szót, annyit nem mondanál soha senkinek és hogy milyen jó, hogy ti ketten itt vagytok egymásnak! Ő bármikor számíthat rád!

Na, ezen a ponton Te már feladtad. Tényleg nem szólsz egy szót sem.

Nem szólsz, mert nem tudsz. Erre nincsenek észérvek, a logika ördöglakattá alakul át és amúgyis olyan kimerült lettél, elnyomva, megalázva érzed magad. Összeszűkült gyomorral, idegesen csak negatív gondolataid vannak, hogy igen, te egy nyuszi vagy- egy jó nagy gyáva nyuszi! Aki valójában gonosz vérnyuszi, hiszen ki akarta játszani embertársát és mindent elkövetett, hogy ne kelljen hozzá szólnia – hát milyen ember az ilyen?!! Ember az ilyen egyáltalán? Hát nem, mert egy NYUSZIIIII!!

És azon veszed észre magad, hogy teljesen lezsibbadtál. Nem tudsz mozdulni és mégis legszívesebben messzire rohannál. El-el, messzire innen! Nem bírsz ezzel a kolléganővel egy légtérben lenni, mindig ezt csinálja veled!!

De tudod, hogy ilyenkor mi is történik valójában? Van egy nem tudományos, ám annál kifejezőbb és ismert fogalom az ilyen személyekre: energiavámpír. Az a kolléganő, akitől ennyire menekülnél, mert ha kinyitja a száját, akkor folyton kritizál, vitatkozik, panaszkodik, játssza az áldozat szerepét, ott manipulál, ahol tud, kihasználja a gyenge pontjaidat és a végén még benned kelt bűntudatot – na ez kérem, ha mind megtörténik, akkor nagy eséllyel egy valódi vámpírral, egy energiavámpírral van dolgod.

És ez most nem csak urbán legenda. Energiavámpírok léteznek, bár gyakran még ők maguk sem tudják, hogy azok. De ez nem tarja őket vissza attól, hogy gátlástalanul lelejmolják a kis nyuszilelkek maradék energiáit, mert bizony, kitűnő érzékkel választanak maguknak ’áldozatot’.

Abszolút érvényesül a természet törvénye: az erősebb gyengébbet választ, ha éhes. Így aztán ha ilyen helyzetbe kerülsz és kifejezetten azt érzed, hogy téged valaki szipolyoz, magadba is kell, hogy nézz. Erre van egy pár jó módszer, amiket mindjárt meg is osztok.

De hogy néz ki az energiavámpír tudományos szempontból? Mit mond erre a jelenségre a pszichológia?

Tudományos oldalról már nem ennyire egzakt ez a jelenség, nehezen körbe határolható, mert elég sok betegséghez és/vagy mentális zavarhoz kapcsolható az energiavámpírság tünetegyüttese. Az energiavámpírok közül sokan szenvedhetnek önértékelési zavarokban, rendre mástól várják a választ, vagy valamilyen más személyiségzavarban szenvednek. Bár nincs egyértelmű megegyezés a pszichológiában róla, de több pszichológus az ún ’indulatátvitel’-t, vagy indulatáttételt, nevezi meg, mint lehetséges gyökérprobléma, amiért az energiavámpír energiavámpírrá válik.

Az indulatátvitel/indulatáttétel az a jelenség, amikor a személy egy másik ember(ek) iránt érzett érzéseit az épp vele egy helyszínen lévő emberre tolja át. Ez egyébként lehet negatív és pozitív indulat egyaránt, nyilván, mi a saját bőrünkön a negatív indulatokat érezzük meg sokkal jobban.

Az energiavámpír azért teszi ezt, mert így újra meg újra átélheti azt az érzést – hogy miért teszi ezt, ez rejtély, mindenesetre egy gyógyító környezetben, amikor az energiavámpír egy szakképzett terapeutával van, akkor ilyen formában (érzelmi kapcsolat révén) történik náluk az emlékek helyretevése.

Persze, ez lenne az ideális, hogy az energiavámpír felismeri, hogy vele ez történik és segítséget kér.

De mit tehetsz te? Egy pár dolgot azért mindenképp:

  1. Figyelj nagyon! Különösen, ha meg vagy győződve, hogy tőled rendszeresen energiát szívnak el, akkor kérlek nézz mélyen belülre magadban is. Ugyanis a kiegyensúlyozott testi és mentális teljesítőképesség az egyik legjobb pajzs az energia-elbitorlás ellen.
    Tudom, ezt könnyű mondani, de hogy hogyan is érheted ezt el? Meditációval biztosan! A rendszeres meditáció csökkenti a stresszt és megváltoztatja a gondolkodási mintákat. A bennünket érő negatív hatásokra sokkal ellenállóbak leszünk, ugyanakkor sokkal kevésbé heves érzelmi reakciókat mutatunk. Ha érdekel a meditáció, már írtam róla itt is, mert a saját bőrömön is ugyanezt tapasztalom és a coachingban is nagyon jól használható.
  2. Tudd azt is, hogy ha nem muszáj, akkor ne töltsd az időd egy energiavámpír társaságában. Nem kötelező (kivéve, ha mégis, mert melletted ül, de akkor menj vissza az egyes ponthoz légyszi’ 😊). Minden egyéb más helyzetben, amikor azt érzed energiát vesznek el tőled, emlékeztesd magad, hogy egy adott helyzetből jogod van bármikor kilépni, vagy egyáltalán bele se menni. Egyébként meg ha tényleg az a helyzet, hogy a Föld legnagyobb energiavámpírja a melletted ülő kolléganő, akkor meg ér és érdemes minimálisra korlátozni az interakció hosszát, rövidre zárni a beszélgetést, és nem belemenni például a panaszkodásba, vagy mások kritizálásába.
  3. Ismerd magadat! Tudd meg, hogy neked hol a határ? Mennyire folysz bele mások életébe vagy engeded, hogy mások belefolyjanak a tiédbe? Állítsd fel a határaidat és figyelj arra, hogy kit engedsz azon belülre!
  4. Figyelj önmagadra és tegyél magadért! Tanulj meg töltekezni! Mindegy, mi az a tevékenység, amelyből feltölt: torna, kalácssütés, rajzolás vagy körömfestés – a lényeg, hogy találd meg, és használd egészséggel! 😊

És ne feledd az energiaáramlás és szabályát (vagy más néven ’adok-kapok’ szabály): az energia mindig egyensúlyra törekszik. Ahol kevesebb energia van, oda áramlik a többletenergiából.

Szóval, ha épp a szomszéd energiavámpír által leszívott állapotban vagy, akkor még az is meglehet, hogy te is éhes leszel egy kis új energiára…??

Én mindenesetre most küldök egy kis energiát így is 😊

Írd meg légyszi’, hogy megérkezett-e hozzád és hogy mit váltott ki belőled! 😊

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 3. rész

Ha most kapcsolódsz be a történetembe, akkor Neked írom azt, hogy ezek a sorok azért születtek, mert közel 20 év multinacionális alkalmazotti/vezetői lét után meghoztam a döntést, hogy 2019. januárjától főállású vállalkozóként folytatom tovább az életemet, mint coach. Eljutni idáig, finoman szólva sem volt könnyű és gyors folyamat sem – a bejárt utamat, érzéseimet, gondolataimat osztom meg ezeken a sorokon. Teszem ezt azért, hogy ’rend’ legyen bennem, hogy méltón zárjak le egy korszakot, hogy megéljem és eltegyem az emlékeimet jól felcímkézve, hogy amikor kell, azért elő tudjam őket venni, de ne legyenek szanaszét dobálva a fejemben, a szívemben, hisz’ akkor nem férnek be majd az új élmények 😊 És írom ezen sorokat amúgy Neked is: mert hiszem azt, hogy amíg egyediek vagyunk, addig valahol meg mégis közösek, hogy összeköt bennünket valami, amit úgy hívunk: az Élet. Az Élet meg nagy rendező, bár külsőleg mindannyian másoknak hatunk, meg a DNS láncunk is egyedi – az életutunk, a tanulásaink, a sorsunk nagyon is mutathat közösséget. Én hiszek az adok-kapok-ban és én most ezen sorokon keresztül adom Neked azt, amit megéltem, tanultam. Te meg majd kiszemezgeted, hogy mi kell Neked 😊 A blog első részét itt, a másodikat meg itt olvashatod, a harmadik rész meg pont itt kezdődik 😊

2015. áprilisa van. Bő egy év telt el, hogy a volt férjemmel elváltak az útjaink és abban a bő egy évben igazán ’hasítottam’ a munkahelyen: európai szintű kinevezést kaptam egy nagy csapat élére, még egy plecsnit a vezetői adottságomról, folyamatosan fenntartott bizalmat, hogy még innen is lehet tovább, ha akarom. És én azon a napon este csak feküdtem az ágyamban. A lábamat húzta a görcs, a szívem ritmikátlanul, össze-vissza vert, a gyomrom borsónyira szűkült, rázott a hideg. Nem éreztem hasonlót soha korában.

Féltem.

Féltem attól, hogy soha nem lesz reggel.

Hogy nekem nem lesz már reggel sosem. Mert most menten elpatkolok. Valami történik velem, ami nem tudom, hogy mi, csak azt érzem, hogy megbénít. Meg sem tudok mozdulni, miközben a szívem majd kiugrik a helyéből és egyáltalán nem vagyok ura a testemben zajló folyamatoknak. Nekem meg reggel Londonba kellene utaznom, mert lesz egy kétnapos meeting. Nekem most aludni, meg pihenni kéne, ehelyett tényleg mindjárt végem van.

És itt vagyok egyedül. Teljesen egyedül a házban. Ha történik velem valami, hosszú órák is eltelhetnek, mire valaki majd megtalál. Mi lesz velem?

Na ez volt az az éjszaka, ami egyszerre bénított le és aktivizált soha nem látott erővel. Olyan dolgokat tettem, amit azelőtt soha: lemondtam a londoni utat az utazás napján. Megértették és elfogadták.

Azonnali szabadságot kértem a munkahelyen: megmondtam neki, hogy összeomlottam, képtelen vagyok dolgozni menni.  Megértették és elfogadták.

Felhívtam a pszichológust, akinek már vagy egy éve hordoztam a telefonszámát a pénztárcámban.

Pár nappal később már nála ültem.

Kisminkelve, szép ruhában. De valószínűleg mégis igazán pocsék kinézetben. Hiszen nem a ruha teszi az embert. Ha valami belül igazán rossz, az nyomot hagy kívül is.  Itt volt az ideje rendbe tenni magamat belülről is.

És akkor álljanak itt azok a gondolatok, amiket megtanultam, újragondoltam magamról:

Érzelmek és Érzések

Nekem bőven kijutott belőlük. Amióta az eszemet tudom nagyon érzékeny vagyok, hamar elérzékenyülök és mások rezgéseit, aktuális érzelmi állapotát is nagy pontossággal érzem meg.

És mindezt, hosszú éveken keresztül, kemény munkával próbáltam a minimumra letolni. A munkahelyen különösen, hisz’ egy ’vezető nem lehet érzelmes’, egy ’vezető erős, könnyezni sem könnyezik, nemhogy sír!’ – a ’munkahelyen nincs helye érzelmeknek’. És én próbáltam, annyira próbáltam nem érezni a munkahelyen, hanem ’hideg fejjel’, számokra, a rációra hagyatkozni, megfelelni az elvárásoknak. És évente többször is meglepődtem, amikor a környezet mégis azt jelezte vissza, hogy ’túl érzelmes vagyok’ …. és még volt utána más is, de én azt már nem hallottam, mert:

Túl érzelmes?? Én??! Hát de hogy??!! – Horkantottam fel és bumm, már meg is sértődtem. Meg dühös is voltam, sírtam egyet a mosdóban, aztán otthon is puffogtam erről egy kicsit. Vagy 2-3 napot, igazán nem többet. Vagy csak akkor többet, ha otthon nem értették meg, hogy nekem van igazam, mert kinek másnak? …. Még hogy én érzelmes!  …. Én??!! Pff. Impulzív vagyok, már az első főnököm is megmondta az első munkahelyen – és akkor mi van??!!

No, látod ugye, hogy honnan jövök 😊 Jah, jó messziről, nagy út van mögöttem 😊 Most ugyanezt árnyaltabban látom már. Azt gondolom, hogy érezni szuper dolog. Jó, hogy vannak érzelmeim. De nagyon nem mindegy, hogy én mihez kezdek velük, hogy hogyan élem őket meg belül és hogyan ’tálalom’ ezeket a környezetnek. Ha ez a környezetemre terhes, akkor valami nem oké. És az sem oké, hogy az egész nap visszafojtott érzéseket otthon, a társamon töltöm ki. Az érzéseket nem visszafojtani kell, hanem megismerni, megélni őket olyannak, amilyenek  – de tudni azt, hogy az érzéseimért én vagyok a felelős, bennem születnek, nálam van a ’gyeplő’, rajtam múlik, hogy mihez kezdek velük. Vagyis az oké, ha feszült, vagy szomorú vagyok, mert miért ne lehetnék? De tényleg muszáj ebbe az érzésbe hosszú percekre, akár órákra is beleragadni? Tényleg muszáj ilyenkor a környezetünkkel zsémbesnek, kiállhatatlannak lenni? Ki tud ezen változtatni? Hát én.

Az ’érzelmi intelligencia’ azóta beépült nemcsak a szótáramba, hanem a mindennapjaimba is. Nagy tanulás volt rájönni, hogy attól, hogy érzelmeink vannak, az még nem egyenlő az ’érzelmileg intelligensnek lenni’ állapottal. Ahogy jó volt pontosabban megérteni magamat is, hogy az érzelmi intelligencia mely területén van dolgom magammal.

Most magamnak is emlékeztetőül megint ide írom az Érzelmi Intelligencia (EQ) területeit:

  1. öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
  2. önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
  3. társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
  4. társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus.

Így mostanra már azt is gondolom, hogy egy vezetőnek is oké érezni, különösen, ha emberekkel is közvetlenül foglalkozik a vezető. Jól jön, ha rá tudok hangolódni a másikra, megértem az aktuális állapotát, ha kíváncsi vagyok rá is, mint ember, mert így megértem őt. Ha értem őt, akkor tudom támogatni a munkájában a legjobban. És nagyon sokszor nem is ebben kértek támogatást, ’csak mint ember’. Egy vezető is érezhet ’csak úgy’ is, hiszen emberből vagyok, de ezt igenis helyén kell kezelni egy munkahelyen. Erre nekem kell vezetőként figyelnem. Az érzéseimért én vagyok a felelős.

És amúgyis, jobb, ha észben tartom, az ember a munkahelyen ugyanaz az ember, aki hazamegy aznap és vacsorát főz, tanul a gyerekkel és beszélget a férjével. Ha ez az ember, aki én vagyok, ‘belülről borul’, akkor bizony csak idő kérdése, hogy akár a munkahelyen, akár otthon, akár mindkét ‘fronton’ változzon a helyzet. Egyensúlyt találni magunkban tehát kardinális fontosságú.

Egy nőnek mindig választania kell: karrier vagy család

Már jó ideje folyik a csapból, hogy „a mai világban egy nő nem lehet egyszerre sikeres a munkahelyen és a magánéletben is”. Engem szoktak az ilyen általános megfogalmazások dühíteni belül (érzelmek, ugye), ez az egy meg különösen piszkáló hatással van rám – mert provokációnak érzem és azonnal ’ringbe’ akarok szállni, mert én ’meg akarom mutatni’ hogy ez nem így van, mert ’nekem senki emberfia nem mondhatja, hogy nem vagyok rá képes, hogy nem vagyok erre elég jó’ (maximalizmus, ugye, ami nálam egy fiatal felnőttkorban elszenvedett apai dorgálás, meg egy gyerekkori, feldolgozás alatt lévő, apa-lánya kapcsolatrendszer eredménye). Persze az, hogy van egy erő, egy energia, ami bennünket mozgásba hoz, az nem rossz azért. A provokációt még coachingban is szoktuk mozgósító erőként alkalmazni, de ezzel azért finoman kell bánni. Nekem például van/volt tanulnivalóm, hogy el tudjam dönteni, hogy ’mikor veszem fel a kesztyűt’ és mikor meg nem, illetve, ha nem veszem fel a kesztyűt, hogyan használom fel mégis a felszabaduló tettrekészséget magamban?

Nem szeretnék fals reményeket táplálni, úgyhogy tisztán elmondom, hogy nem ismerem a Szent Grál titkát ebben a témakörben (sem😊). Amit megéltem magam, az az, hogy de, lehet egy nő sikeres vezetőként. Meg lehet sikeres otthon anyaként, társként is. Csak nekem ezt a kettőt eddig nem sikerült időben egyszerre egyeztetni (de láttam már jó példákat, szóval biztos nehéz, de nem lehetetlen). Én most azt mondom magamról, hogy nekem eddig azért nem sikerült, mert a fókuszban nem tudtam egyensúlyt tartani. Ami kicsit azért abszurdum, hiszen a fókusz önmagában hordozza, hogy attól fókusz, mert egy időben egy valamire figyelünk épp: karrier vagy család. De akkor mit tehetek mégis én, mint nő, ha bennem van a vágy, hogy szeretnék jó anya és társ lenni és szeretném, ha sikeres lennék a munkámban is?

Szerintem sok mindent.

És ez a sok minden az alapos önismerettel kezdődik.

Amikor megismerem magam, hogy ki is vagyok valójában és amikor elfogadom azt, hogy ki is vagyok valójában.

És én egy érzelemgazdag, magamat és másokat is szeretni és becsülni tudó nő vagyok, aki harmonikus életre vágyik. A harmónia nekem azt jelenti, hogy megélhetem a nőiségemet, a nőiességemet, a partneri, anyai szerepemet és megtalálom azt a munkát, amiben szintén merek önmagam lenni. Ahol sikeres vagyok a magam szintjén, magamhoz viszonyítva, nekem jólesően, ahol azt érzem, értelme van annak, amit naphosszat csinálok. Akkor élem jól az életem, ha a szívem és a tetteim egyensúlyban vannak, amikor az eszem nem ‘vitatkozik’ a szívemmel és fordítva sem teszik ezt. Amikor azt érzem, pont az csinálom, amit kell, hogy csináljak, mert ez ‘jön belülről’.

Szenvedélyes munka versus ’csak’ munka

Nagyon jó munkaerőnek számítottam az elmúlt közel 20 évben. Lehetett rám számítani, nemcsak teljesítettem az elvárásokat, hanem rendre túl is szárnyaltam őket. Erőfeszítéseimet nemzetközi szakmai díjak, elismerő oklevelek, kiváló szakmai visszajelzések, előléptetések, jó fizetés kísérték – ezek nekem fontosak voltak, örültem nekik.

Egy darabig.

Aztán azt vettem észre, hogy ezek illanó örömök voltak csak. Nagyot lobbantak, aztán másnapra ki is aludtak. Eleinte egy újabb célon dolgoztam ilyenkor, amit szintén teljesítettem, és jöhetett is a következő. Az is sikerült és mégsem éreztem boldognak magam tartósan.

Később már ’csak tettem a dolgom’, az évek és a rutin kisegített, jó volt, amit csináltam még így is. De a szenvedély már hiányzott belőlem. Olyanokat kezdtem el mondani egyre többet, hogy ’én ezt nem így csinálnám, ha a magam ura lennék’, ’én már ezzel nem értek egyet’, ’nem hiszek ebben’, ’nem érdekel’ – untam és szellemileg, lelkileg is unatkoztam. Kivéve…

Kivéve akkor, amikor a vezető gyakorlat részeként a heti rendszeres megbeszéléseket tartottam a csapatom tagjaival, egyenként. Ilyenkor azt vettem észre, hogy ’félre tudom tenni magamat’ és a másikra figyelek. És nagyon leköt, hogy mi van a másik emberrel, hogy felizzik bennem valami, amikor azt érzem, hogy támogatást, segítséget kér és vár tőlem. Örültem, hogy szakmailag vagy direktben tudtam segíteni, vagy kitaláltuk együtt, hogy mi lehetne a legjobb következő lépés, és örültem akkor is, amikor magukról, a saját személyes helyzetükről, nem ritkán nehézségükről meséltek. Bizalomnak éltem ezt meg és érezhetően közel kerültünk egymáshoz, holott a legutóbbi csapatom 95%-a Európa, Arábia és India különböző országaiban ült, és őket meg engem csak a technika hozott egy idő- és légtérbe. Azt vettem észre, hogy az emberek szívesen fordulnak hozzám ’csak úgy’ is, és hogy miután beszéltünk, akkor úgy szummázták, hogy ’jó, hogy beszéltünk, segített’.

Ezeken a beszélgetéseken azt éreztem, hogy tudok valami olyat, valami sajátosat nyújtani, amiben az emberek fogódzkodót találnak. Nagyon gyakran kaptam azt a visszajelzést, hogy a beszélgetéseink során mennyire értékelték azt, hogy meg tudtam őket hallgatni, ha kellett, tudtam segíteni és az is visszatérő elem volt, hogy tudtam őket inspirálni, motiválni, hogy ’megtanítottam őket repülni, mert ők is elhitték, hogy lehetnek szárnyaik’.

Én meg úgy éreztem, hogy igen! Ez számomra az, amit értékes munkának tartok: hogy pozitív hatással tudok lenni másokra, hogy hozzá tudom őket segíteni az ő saját legjobb lépésükhöz, a saját boldogságukhoz! Fontos nekem, hogy a munkámban is megéljem azt, hogy ’hasznos’, amit csinálok – és nekem ez az, amit hasznosnak élek meg. Szeretem és fontos nekem (test)közelből megélni és látni a munkám eredményét: ami lehet mosoly a másik arcán, lehet egy eltöprengő kifejezés a kérdésem hallatán, egy felcsillanó szem egy hirtelen jött megoldásra, egy spontán kis levél, hogy ’most végre megéltem, hogy milyen egy hozzá illő vezetővel dolgozni’, őszintén örülni és büszkének lenni a másik emberre,  vagy épp a meghatódottságtól könnyes szemmel mosolyogni, mert a másik boldogsága akkora …). Ez a típusú munka az, ami szenvedéllyel tölt el újra meg újra, és olyan mélyen jóleső érzés jár át, ami hosszan tartó nekem is és a másik embernek is. Amolyan ’pillangó-hatás’ a világra, egyéni szinten történik és mégis kihat a világra😊 És én nem is munkaként gondolok már rá 😊 Ezt nekem ’nem kötelező’ csinálnom, ezt azért csinálom, mert jól esik nekem és jó lesz ezzel a másik embernek is, hogy jól esik másokat az útjukon támogatni (miközben én is újra meg újra felfedezem magamat is :)).

Ettől a felismeréstől már ’csak egy lépés volt’ a coach iskola, ami tovább vitt az önismeret útján és ami szakmai támogatást adott az ösztöneimnek. Ezért lettem tehát coach: mert valahol mindig is az voltam 😊

 Egyedül nem megy?

Az elmúlt éveimben nemcsak szakmailag, de a magánéletemben is nagy utat jártam be – és most végre azt érzem, hogy az egyik és másik út is összeér, integrálódik, hogy tulajdonképpen egy az utam és nem kettő (meg több) – és én most az én saját életutamon vagyok.

És arról is meg vagyok győződve, hogy mindez nem jöhetett volna így létre, ha nincs a támogató környezet, a Családom mellettem. Anyukám, a testvérem a feleségével, a kiterjedtebb Családom, a barátok, a partnerem – mind-mind biztos támaszként álltak mellettem. Rám hagyták, hogy mit és hogyan intézek, de ott voltak és jöttek, ha hívtam őket, mehettem hozzájuk, ha szerettem volna, hallgattak, ha arra vágytam, beszéltek, segítettek, ha kérdeztem őket, adtak zsepit, ha bőgtem és néha velem is sírtak. Hálás vagyok nekik mindezért (is). Velük együtt könnyebb volt és azt gondolom, hogy időben gyorsabban is átjutottam a nehézségeimen.

Nekem meg jó volt rálátni arra is, hogy nem kell mindig egyedül megcsinálni mindent, lehet, hogy meg tudnám, de oké segítséget és kérni és elfogadni azt. Azt is érzem, hogy a biztos párkapcsolatom is ad egy olyan pluszt, amire merek hagyatkozni és bátrabban merek rálépni a régi-új utamra 😊 Elfogadtam magam társas lénynek, aki egy partnerkapcsolatban érzi a legjobban magát.

Mert bár igen, megtanultam és merek egyedül lenni, tudom magamról, hogy egyedül is tudok haladni, már egyedül is egésznek érzem magam– csak épp nem ez az, amit szeretek, nem ez az, amire vágyom. Az érzelemgazdag énem, a lélek, akinek a testem az otthona, egy szerető partneri kapcsolatban tud a legjobban működni, ahol nem egymástól függünk, hanem szeretjük azt az embert, aki mellettünk van, úgy, ahogy van.

Spiritualitás és meditáció

A meditáció közel 3 éve van az életemben.  Vicces módon, pont a maximalizmusom miatt kezdtem el, mert egy volt kollégám azt mondta, hogy úgyse tudom 30 napig se csinálni…. Még hogy én nem tudom??! – lángolt fel bennem a harci vágy és bumm, elkezdtem. Egy angol nyelvű applikációval indult az egész. Napi 10 perc – szólt az instrukció. Oké, ennyi belefér, majd este meghallgatom, úgyis álmatlanul fetrengek már hosszan már hónapok óta, legalább eltelik majd 10 perc. Így is tettem: meghallgattam az első 10 percet este, lefekvés után.

Illetve majdnem meghallgattam, mert elaludtam rajta kb. 5 perc után, a végére másnap nem emlékeztem…. Azta! Hosszú idő után végre sikerült elaludnom hamar! De jó cucc ez a meditáció! -gondoltam és a következő nap is megnéztem mi lesz: hát elaludtam ismét. Meg a harmadnap is, meg utána mindig. Így ’szoktam rá a meditációra’ és így lettem túl észrevétlen az első 30 napon is.

Persze, aztán a kezdő meditációs időszak után én is megtanultam, hogy szuper, ha az ember ennyire megnyugszik, hogy belealszik, de amúgy a meditációnak nem ez a célja 😊 A meditáció tudatos jelenlét, egy olyan éber állapot, ami lehetővé teszi befogadni a világot olyannak, amilyen – minden ítélkezés nélkül. A meditáció sem gyógyír mindenre, de kimutathatóan pozitívan befolyásolja és hozzájárul a fizikai és mentális jóléthez és bizonyítottan stresszoldó hatású.

Velem is ez történt, érzem magamon a pozitív hatásait, megtanultam megélni az érzéseimet, de nem ’beléjük ragadni’. Felszabadítóan hatott rám, hogy rájöttem: van választásom, mindig van választásom – és ez igaz az érzelmeinkre is, el tudom dönteni, hogy milyen érzésekkel hogyan viszonyulok helyzetekhez, új perspektívákat kínált. Rám nagy hatással volt a meditáció, ezért az elmúlt időszakban beleástam magam jobban a tudatos jelenlét meditációs alapjaiba is (más néven mindfulness), képzettséget szereztem belőle, mert a coaching és a meditáció együttes alkalmazása szintén egy nagyon hatékony, előre mozdító kombináció.

A meditáció meg ’valahogy együtt jár’ a spiritualitással – amikor az ember elméje csendben van és nem ontja magából a gondolatokat, akkor meghallhatjuk a ’szív hangját’ – a lelkünk hangját. Több tanítás létezik, több, ma is élő mester tanait lehet elsajátítani, én is megtaláltam a nekem szólót. Úgy érzem, hogy a meditáción keresztül ’élesedett a látásom és a hallásom’ – nemcsak a magam hangját hallom meg jobban, hanem másokét is még jobban. És ez felelősséggel jár, biztos kézzel kell, hogy kormányozzak a magam és mások érzelmei és gondolatai közt. A meditáció meg ebben is segít tovább.

ZÁRSZÓ: A történetem itt nem ért véget, hanem folytatódik tovább. 2019. januárjával egy új fejezet nyílott az életem könyvében, amit írok tovább 😊 És most már abban a helyzetben vagyok, hogy elmondhatom, hogy persze, nem én irányítok mindent és nem is kell, hogy ez legyen a cél – de a toll, amivel a történetemet írom, már nálam van. És igenis én döntöm el, hogy mit írok a következő lapra 😊

És hiszek abban is, hogy mindenki képes megtalálni a saját tollát. A Te tollad vajon miről írna?

Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 2. rész

Ha most kapcsolódsz be a történetembe, akkor Neked írom azt, hogy ezek a sorok azért születtek, mert közel 20 év multinacionális alkalmazotti/vezetői lét után meghoztam a döntést, hogy 2019. januárjától főállású vállalkozóként folytatom tovább az életemet, mint coach. Eljutni idáig, finoman szólva sem volt könnyű és gyors folyamat sem – a bejárt utamat, érzéseimet, gondolataimat osztom meg ezeken a sorokon. Teszem ezt azért, hogy ’rend’ legyen bennem, hogy méltón zárjak le egy korszakot, hogy megéljem és eltegyem az emlékeimet jól felcímkézve, hogy amikor kell, azért elő tudjam őket venni, de ne legyenek szanaszét dobálva a fejemben, a szívemben, hisz’ akkor nem férnek be majd az új élmények 😊 És írom ezen sorokat amúgy Neked is: mert hiszem azt, hogy amíg egyediek vagyunk, addig valahol meg mégis közösek, hogy összeköt bennünket valami, amit úgy hívunk: az Élet. Az Élet meg nagy rendező, bár külsőleg mindannyian másoknak hatunk, meg a DNS láncunk is egyedi – az életutunk, a tanulásaink, a sorsunk nagyon is mutathat közösséget. Én hiszek az adok-kapok-ban és én most ezen sorokon keresztül adom Neked azt, amit megéltem, tanultam. Te meg majd kiszemezgeted, hogy mi kell Neked 😊 A blog első részét itt olvashatod, a második rész meg pont itt kezdődik 😊

Az új világ

2007. februárját írjuk. Hétfő van. Torkomban dobog a szívem, mert ez az első napom életem második munkahelyén. Most kínosan ügyeltem, hogy ez alkalommal ne zárjam rá a lépcsőházi kaput az ujjaimra, ahogyan tettem ezt 7 évvel korábban, az első munkahely első munkanapján (tudjátok milyen rossz kezet fogni mindenkivel az első napon, amikor a kézfogó kezeden két ujjad egyébként is lüktet és a körmöd épp leválni készül??? És akkor ehhez mosolyogj kedvesen …).

Megérkeztem tehát az irodához, a biztonság kedvéért a kesztyűmet egészen az iroda ajtajáig magamon hagytam, majd beléptem. Izgatott voltam, nálam ez gyakran együtt jár a lelkesedéssel 😊 Tele voltam várakozással, hogy itt majd megtalálom azt, amit kerestem: a szakmai fejlődést, a lehetőséget arra, hogy csapatban dolgozzak, hogy vezetővé válhassak. És, bár ez most nagyon fennköltnek hangzik, azt éreztem anno, hogy egy ’új világba’ lépek be.

Ebben a világban a kollégák, akik fogadtak, nyitottak, izgatottak, lelkesek voltak – jééé, pont, mint én?! 😊 Újdonság erejével hatott, hogy sok kolléga volt külföldi, akik itt éltek és dolgoztak Magyarországon, ahogyan az is, hogy mennyire tudatosan és gazdagon bánnak a cégnél a visszajelzésekkel, a pozitív visszajelzéssel is! Emlékszem, eleinte nagyon furcsa volt, hogy amit én természetesnek gondoltam (pl. hogy ha csináltam egy kampányt, és azt megterveztem, hogy milyen legyen, mérőszámokat határoztam meg, majd kielemeztem és a tanulságokkal együtt a vezetőségnek kommunikáltam – mert így tanultam 😊), azért nagy köszönet és dicséret volt a visszajelzés. Teljesen zavarban voltam, meg kellett szoknom, hogy bizony, ha valamit jól csinálok, azért köszönetet, dicséretet kapok. Ha meg nem, mert azért volt olyan is, akkor azt meg megbeszélik velem és nem letolnak/hibáztatnak/kioktatnak, stb (ez utóbbitól én úgyis ’reszkettem’, pedig tulajdonképpen az iskolás évek óta nem történt velem ilyen. Az iskolás korszakból viszont jól ’beakadt a lemez nálam’, amiről egy-két számot a mai napig hallgatok róla azóta is, ha-ha-ha….De igen, azt akarom ezzel mondani, hogy ez egy jel volt ismét arra, hogy túlzott maximalizmus van jelen bennem. Mára már azt is jobban értem, hogy miért váltam azzá).

Fürödtem ebben a támogató környezetben, nagyon jó volt megtanulni a magam bőrén, hogy ez micsoda motiváló erővel jár és hogy mennyire klasszul kihozza az emberből a maximumot (khm!), mert mer próbálkozni, mert nem fél hibázni, mert meghallgatják, bevonják. Egy évvel a csatlakozásom után pedig már azt is elmondhattam, hogy vezető lettem – kineveztek régiós marketingkommunikációs vezetőnek. Lehetőségem volt a csapatot magamnak toborozni és együtt, csapatban fejlődni, gondolkozni, problémákat megoldani és hangosan nevetni – pont úgy, ahogy ezt korábban én megálmodtam magamnak.

Aztán a következő évek is egyre hozták az újabb és újabb feladatokat, az újabb és újabb kinevezéseket – viharos gyorsasággal bontogattam szárnyaimat először Kelet-Európán belül, aztán Európában, majd az Indiával és az arab országokkal bővített európai régióban is. Kb. minden 3. évben új pozícióban voltam, ami mindig ’etette bennem’ az újdonság iránti vágyamat. Utaztam, bejártam a világot, megismertem kultúrákat, embereket a világ miden tájáról.  Nyugodt szívvel és jól eső érzéssel tudtam azt mondani, hogy megvolt minden, amire vágytam. Még otthon is rendben éreztem magam: volt támogató férjem, megszületett a nagyon várt kisfiunk – nekem ez volt az az igazi leányálom 😊.

Jó hosszan élhettem ezt a leányálmot.

Aka jó sokáig csak ’éltem, mint Marci Hevesen’ 😊

Aztán egyszer valami történt. Igen, a legtöbbször így van ez ilyen történetekben, mindig van egy fordulópont. Nekem is lett egy 😊 A magánéletem kapta az első olyan találatot, amit már én is észrevettem: elváltunk a férjemmel. Ez olyan epizód volt, amire korábban sosem gondoltam, hogy ez bekövetkezhet – pont velem, pont velünk? Dehogyis!

Dehogyisnem.

Maga alá is rántott az az érzés, az az időszak jó hosszan. Most úgy emlékszem rá vissza, mint ha mindig éjszaka lett volna és én ülök magamban a fekete égbolt alatt és nem látok semmit.

A nagy fekete semmit látom. Nincs fény, nincs csillag, nincs semmi. Felállni nincs erőm, és talán nem is akarok. Mert félek, hogy nem bírok. A támasz, aki mellettem volt, aki megtartott – már nincs mellettem. Karó nélküli venyigeként omlanék úgyis vissza a földre.

Elvesztettem magam mellől a támaszt.

Elvesztem ebben az egészben.

Nem tudtam ki vagyok.

De ezt csak éjjelente mertem bevallani magamnak. Reggelente felkeltem, szépen felöltöztem, kisminkeltem magam, bementem a munkahelyre és megcsináltam a dolgomat. Ott még találtam örömöt, és amúgyis könnyebb volt a munkába ásni magam, mint egyedül maradni magammal és a párnába sírni.

A teljesítményemben nemigen volt hiba ez időtájt sem. Mentem, amerre a munkám vitt. És munkaútból aztán volt bőven. A válásunk évében 24 utam volt – kb minden második héten utaztam. Egyértelműen struccpolitikát toltam 😊 Így azt sem vettem észre, hogy az emberi kapcsolataim is megváltoznak. Voltak, akik ’eltűntek’ mellőlem, voltak, akik ’másnak’ éltek már meg, olyannak, akit már nem annyira kedvelnek.

Szokták ezt mondani, hogy traumatikus élmények után az ember fia-lánya átértékeli a helyzetét, az életét. A fentiekből az kiviláglik, hogy nekem a válás traumatikus élmény volt és talán sablonos, de engem is megállásra és újragondolásra késztetett a helyzet. Hiába van az a mondás meg, hogy ’az az okos, aki más kárából tanul’ –én nagyon is a saját káromból tanultam. És tanulok szerintem a mai napig is 😊

Most már azt mondom, hogy nincs ezzel baj, hogy a dolgok úgy történtek, ahogy. Mindig is erős volt bennem a tanulás, a fejlődni vágyás – hát most megkaptam 😊 Olyan kérdések kezdtek foglalkoztatni, hogy ki vagyok én? Miért vagyok itt a földön? Mi a feladatom? Boldog vagyok? Mitől vagyok boldog? Meg amúgyis, mi az, hogy boldogság? És oké, hogy gürizek éjjel-nappal, kapom érte a sok elismerést, a jó pénzt, becsülnek is érte, de valójában mi is az értéke annak a munkának, amit csinálok? Miért fordítom az összes energiámat a munkába, ami már nem hoz örömet? Miért nem hoz már örömet? Ha ezt nem akarom csinálni, akkor mit…? Ha nincs ez a munkám, akkor én megint ki vagyok? Én magam miért tudom akkor becsülni? Ha a munkám nincs én sem vagyok??

Tele voltam gondolattal, csak úgy zakatolt az agyam. Nem szerettem magam lenni, mert nem hallottam magamtól magamat. Őrült zaj volt a fejemben és teljes káosz az érzéseimben.

Tisztulnom kellett. És erre is elérkezett az idő. Végre mertem segítséget kérni.

Végre mertem vállalni, hogy hahó, Houston, van egy kis gond! Megtaláltam azt a pszichológust, aki olyan bizalmi teret adott nekem, ahol oké volt darabjaimra esni, hogy aztán ismét építkezhessek. Hogy az építkezésem már úgy történjen, hogy bennem örvénylő kérdésekre választ találjak.

És jönni kezdtek a válaszok. Mert, ha a kérdés jó, akkor arra mindig vannak válaszok.

A kérdésekről és válaszokról a következő részben mesélek.

Őszintén köszönöm a figyelmedet – ez ajándék nekem 😊

A 0. Coaching találkozónk díjmentes (60 perces) >> Ehhez kérlek töltsd ki ezt az űrlapot!

És most mi jár a Te fejedben? Írd le bátran:

Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 1. rész

Bár nem mondott semmit, hallottam, ahogy fújtat egyet és láttam, ahogy grimaszt vág az arcával a hírre, hogy önszántamból eljövök a jó kis munkahelyemről és feladni látszok egy olyan életformát, amire sokan vágynak. Miért jössz el? – kérdezte végül, és látszott rajta, hogy tényleg kíváncsi a válaszomra. Ha Te is az vagy, akkor bingó, mert most bizony megtudod! 😊

De lássuk csak, hol is kezdhetném…. Közel 20 évről évről írni röviden …. na, nekem az nem nagyon megy, és amúgy most nem is szeretnék, mert ezen sorok, mint egyfajta memoár maradnak majd fent nekem is. Úgyhogy már most szólok, csak akkor folytasd, ha van kb. 4-5 perced az első részt végigolvasni – mert lesz több rész is! 😊. Ha idő szűkében vagy, akkor legalább ezt a pár kérdést vidd el magaddal: Te miért kelsz fel mindennap? Mi az, ami bevisz a munkahelyre? És mi az, ami miatt nem akarsz a munkahelyre menni mégsem? Boldognak érzed magad? Ahogy ma élsz, szeretnéd pont úgy az életed hátralévő részét is eltölteni?

A kezdetek

Egyszer volt, hol nem voltam én is 22 éves …. a főiskola közgazdász-marketing szakának elvégzése után, életem első interjúján (az állásra akkor még újsághirdetésen keresztül, levélben elküldött önéletrajzzal jelentkeztem…) – megfeleltem és felvettek egy nemzetközi vállalathoz. Vidáman, tettre készen, nyitottam léptem be a multinacionális világba. Dolgozni, tanulni és fejlődni akartam. És a mai napig azt gondolom, hogy a lehető legjobb helyre kerültem 😊 Bár a feladatom nagyságára csak évek múltán döbbentem rá (ki kellett alakítanom a vállalat magyarországi marketing részlegét, marketingtervet építeni és futtatni azt, tettem ezt egyszemélyben), vitt előre a kíváncsiság, a tanulási és elismerés utáni vágy, a megfelelési igény a tapasztaltabb kollégák felé – és mindez remekül működött.

Közel hét évet töltöttem ennél a vállalatnál, tapasztalt kollégákkal, jó emberekkel és jó vezetőkkel körülvéve. Rendületlenül szerveztem a kiállításokat, szemináriumokat, tisztítottam az adatbázist, rendeztem a sajtó- és online megjelenést, küldtem a hírleveleket, fordítottam a honlapot, tuszkoltam több ezer karácsonyi lapot a borítékba munkaidő után. Ez utóbbit többször is morogva, mert a papír folyton elvágta a kezemet. Úgyhogy, ha anno valaki vérlenyomatos karácsonyi képeslapot kapott, akkor utólag is ezer bocs 😊 – szó szerint a véremet adtam a munkámért.

Most is azt gondolom, hogy a kemény, áldozatos munkának akkor is megvolt az eredménye, a vállalat marketingje erős alapokat kapott a munkám során, eljutottunk a célközönséghez, a forgalmi adatok szépen íveltek felfelé. Anno az egyik vevő meg is jegyezte: ’megkerülni sem lehet a céget, mert olyan erős a jelenléte’ 😊 Mennyire tetszett ez nekem akkor! 😊 Meg most is – szerintem ez egy jó eredmény a marketing szakmában 😊.

Aztán egyszer, ’röpke’ 7 év után, mégis úgy éreztem, hogy elég.
Menni akarok.

Azt éreztem, hogy új dolgokra vágyom, új tapasztalásokat szeretnék, új környezetben, új kihívásokkal. Hogy szeretném magam egy (marketing) csapatban is kipróbálni, ahol közös ötletelések vannak, közös problémák, közös kihívások és közös megkönnyebbült nevetés, amikor már készen vagyunk. Éreztem azt is, hogy szeretném azt is kipróbálni, hogy milyen az, amikor nagyobb felelősséget kapok és rám bíznak feladatokat, embereket – látni akartam, hogy ezzel hogyan boldogulok?

Ez már akkoriban is ’luxus-problémának’ számított, hiszen az elégedetlenség, ami bennem volt, az belőlem fakadt, az én tanulási, fejlődési vágyamból. Én akartam menni akkor is, nem akartak elküldeni. A munkahely jó volt és szerethető. Szerettem is. Pontosan ezért tudtam beleadni az akkori legjobbamat és pontosan ezért sikerült kezdő létemre látványos szakmai sikereket elérni. A konkrét feladatokon egy idő után talán túlnőttem (= azt éreztem, hogy többet/jobban/ is meg tudok csinálni), de az embereket, a kollégákat nagyon nehéz volt ott hagyni. Sok jó tanítást kaptam akkor, amikre nyugodtan és büszkén hagyatkozom azóta is és szabom saját szájízre a saját tapasztalataimmal, megéléseimmel.

Az egyik emlékezetes mondás ez volt: ’Ágnes, figyelje meg, hogy egy vezető mindig magányos’ – fogalmam sem volt akkor, hogy miről beszél. Hát miért lenne magányos? Mi az, hogy magányos? Miért kellene ennek szükségszerűen így lennie? Velem biztos nem így lenne!  – az akkori válaszgondolataimon most én is mosolygok, bár megéltem azt is, amikor ez a mondás ’igaz’ volt és azt is, amikor meg nem. Menet közben rájöttem arra is, hogy az ’igazság’ szubjektív, a vezetői magány nem csak a többiektől, vagy a munkahelytől függhet. Ez, kérem szépen, tőlem függ, de nagyon.  Attól, hogy én hogyan is vagyok/voltam benne a mindenkori szituációban. De ez a jelenség lehet, hogy önmagában is megér egy misét, úgyhogy erről majd máskor.

Életem sztorijának mesélésében tehát ott tartok, hogy azt már tudtam, hogy el akarok jönni az első munkahelyemről és azt is, hogy miért: tanulni, fejlődni akartam. Munkálkodott bennem a ’szakmai éhség’, a saját magam határainak a feszegetése, hogy megmutassam országnak-világnak: nekem ez megy és tudok kiváló lenni! (Megjegyzés: a -túlzott- maximalizmus, a kiválóságra törekvés az emberekben, bennem is, elakadásról árulkodik – amit felismeréssel, gondos munkával fel lehet és célszerű is feloldani. Jót tett velem is, hogy ezen dolgoztam 😊)

2007-ben, könnyek közepette, sok jó emlékkel a szívemben elhagytam életem első munkahelyét.

Az volt rá a teóriám, hogy az ’elsők’ midig ilyenek … az ’első szerelem’, az ’első csalódás’, az ’első fizetés’, az ’első lakás’, az ’első gyerek’ — és a lista folytatható, de hogy ezek az ’elsők’ mindig olyan mély nyomot hagynak. Mégis változást akartam, mert hittem azt, hogy vár rám valami, amiben még jobban kiteljesedhetek….

Folytatás következik.

A 0. Coaching találkozónk díjmentes (60 perces) >> Ehhez kérlek töltsd ki ezt az űrlapot!

Addig is mondd el, hogy mire gondolsz most:

Blog

Érzelem a Munkahelyen – Lehet?

Munkahelyen nincs helye érzelmeknek! Nem szabad kimutatni az érzelmeket, egy vezetőnek meg pláne nem! – csattannak hangosan a kimondott/kimondatlan elvárások rajtunk. Talán nem is tudjuk, hogy mekkora veszélyben vagyunk: az (örökös) racionalitás, az érzelemmentes logikusság ténylegesen veszélyeztetheti az egészségünket: kiégéshez vezethet.

Azok az emberek, akik:

– mindent pontosan akarnak tudni
– tudományos eredményekre alapoznak a döntéseknél
– szívesen és sokat elemeznek
– nem foglalkoznak az érzéseikkel (másokéval sem)
– tényekre hivatkoznak
– szeretik, ha igazuk van

-> nos, ők fokozottan ki vannak téve a kiégés veszélyének.

Mindez azért történik, mert nem akarják, vagy (még) nem tudják a saját érzéseiket megfelelően érzékelni. Ha ezt tennék, időben meghallanák a kiégésre figyelmeztető belső hangokat és cselekedni kezdenének.

A túl logikusan gondolkozó emberek gyakran nem vesznek észre másokat, kizárják a saját és a mások érzéseit is a tudatukból, mert az érzelmi intelligenciájuk gyakran nem elég fejlett.

Pedig a szív és a fej összehangja kiemelkedően fontos. A munkahelyen is. Minderre kiváló esélyed van, ha segítségül hívod az empátiádat, az érzelmi intelligenciádat. Aki az érzéseire hallgatva él, az kevésbé van kitéve a kiégettség állapotának.

Hozzuk bátran egyensúlyba az érzelmeket és a tudatosságot a döntéseinknél – nem csak magunknak, hanem a munkahelynek is ezzel tesszük a legjobbat.

Az érzelmi intelligencia fejleszthető. Ahogy a tudatosság is. És mindkettőt egyszerre fejlesztjük a coaching folyamatokban. Az egyik ügyfelem így nyilatkozott a coaching folyamatunk után:

 “Ajánlom mindazoknak a coachingot és első sorban az Ágnessel való közös munkát, akik szeretnének önmagukhoz közelebb kerülni, megérteni érzéseiket, gondolataikat és életüket tudatos döntések mellett élni. Az Ágnessel való közös munka egy csodálatos utazás volt, amin az Ő szakmai felkészültsége, érzelmi intelligenciája és a “multi” környezetből hozott tapasztalatai kísértek végig. “

Ha Te is szeretnél ebbe az irányba elindulni és fejleszteni a tudatosságodat, az érzelmi intelligenciádat, akkor foglald le a díjmentes 0. alkalmat most. Már csak pár alkalom elérhető 2018-ban, győződj meg róla, hogy tied az egyik!

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.

 

Blog

Mindfulness – A Tudatos Jelenlét

Mostantól a tudatosságról oklevelem is van!  A közelmúltban fejeztem be egy a mindfulness-szel, azaz a tudatos jelenléttel foglalkozó tanfolyamot.

A tanfolyamon a meditációt fejlesztettem tovább, melyet már évek óta napi rutinként gyakorlok, mert úgy érzem határozottan támogat a mindennapi egyensúlyom megtalálásában és emellett kiváló stresszoldó hatása is van.

A tanfolyamon tanultunk:
– Formális és nem formális meditációs gyakorlatokat, mint testpásztázás, tudatos mozgás, légzésgyakorlatok – a test, hangok, gondolatok tudatosítása, stb.,
– Új viszonyulással a gondolatainkhoz; a gondolatok és érzések közti kapcsolat; a depresszió és a szorongás természetének megértés

Gondoltam jó, ha tudod, hogy tudományos szakirodalmak szerint a leghatásosabb elsajátítható stresszkezelés a meditáció, mert az pozitívan hat a testre és az érzelmeinkre. Hatása abban rejlik, hogy a befelé figyeléssel közelebb kerülünk a belső énünkhöz, megértjük és megélhetjük önnön magunkat.

A meditáció a legmélyebb szintű hallgatás. Azt a csendet teszi lehetővé, melyben az elme lenyugszik.

Meditáción alapuló coaching. Én ezt tudom neked adni.

Keress már ma!

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.