Coaching & Tanácsadás & Szervezetfejlesztés
Vad Ágnes Business Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Szakember
2022. és 2023. évek után idén is a Top 15 Coach (Budapest) közé választott az Influence Digest Media. Jól esik, hogy a folyamatos és magas szintű munka ismét elismerést is kap, köszönöm az újbóli jelölést!
Gratulálok a többi Coach társamnak is!
Itt található az eredeti poszt: Top 15 Coaches In Budapest In 2025
“Tisztelt Ügyfelünk,
Őszintén gratulálunk az elismerés elnyeréséhez, amely megerősíti, hogy Ön a legmegbízhatóbb vállalkozások közé tartozik a piacon, kiemelkedik a felelős üzleti magatartásával, és nagy bizalmat élvez.
| A CompanyWall Kft. bonitási elismerését kizárólag azok a vállalkozók kapják meg, akik magas gazdasági kritériumoknak és egyéb üzleti normáknak felelnek meg Magyarország területén. Ezzel az elismeréssel bizonyítja, hogy Ön a legmegbízhatóbb magyar vállalkozók közé tartozik, akik megbízható üzleti normákat és minőségi szolgáltatásokat határoznak meg a piacon. Ezzel az elismeréssel Ön is a legversenyképesebb magyar vállalkozások közé kerül, akik bizalommal és hírnévvel határozzák meg a piac többi szereplőjének üzleti normáit.” |
2023. december 29. Nosztalgikus érzések kerítenek hatalmukba – és most nem csak az karácsony vagy év vége ünnepi hangulata miatt. Az idei decemberem már 5. teljes évemet, mint coach-vállalkozó, is jelzi.
Ehhez az íráshoz készülődve, a konyhánkban ülve (mely az elmúlt éveim meghatározó színhelyévé is vált) mélyen beszívom a levegőt, majd hangosan, sziszegve kifújom – mit sem törődve azzal, hogy ez a hanghatás a macskám idegeire megy és amire hunyorogva ébred jóleső álmából.
Hiszen, kicsit, én is pont így érzem most magam, hogy az elmúlt 5 évem egy szusszanásnyi idő alatt eltelt és bizony jócskán tartalmazott álomszerű eseményeket – is.
Na! De ne szaladjunk ennyire előre!
Ha úgy adódna (és miért ne adódhatna úgy?), hogy nem ismered a történetemet, ahogy hogyan (és miért is) lettem 18 év multinacionális környezetben eltöltött vezető évek után önálló coach-vállalkozó és hogyan alakult a vállalkozói életem évről-évre, akkor most sincs késő, hogy felzárkózz!
Kuckózz be egy kanna teával egy csendes sarokba és ismerj meg! Írásaim hosszúak, mert mindig igyekszem tartalmasan és szórakoztatóan is írni – már csak azért is, hogy én se unjam el magam halálra, miközben írom 😊.
Ha figyelmesen és értően olvasol, akkor a cikkeim valódi aranybánya lehet számodra, ha Te is épp ’karrier-váltásban’, vállalkozóvá válásban vagy, vagy éppen magad is coachként kívánsz helyt állni. Fogsz találni konkrét adatokat, számokat, siker- és kudarc tanulságokat, no meg az érzelmi megküzdést is nyíltan megosztom.
Összegyűjtöttem Neked ide a korábbi cikkeimet:
Miért hagytam ott a munkahelyemet? trilógia:
1. rész I 2. rész I 3. rész
2019. év – Hogyan telt az első évem vállalkozóként?
1. rész I 2. rész
2020. év – Milyen volt egy pandémiával is dúsított év vállalkozóként?
1. rész I 2. rész
2021. év – 3. éves évértékelő
1. rész I 2. rész
2022. év: – Milyen volt a 4. teljes évem?
Ez alkalommal arra gondoltam, hogy a (mostanra) szokásos évértékelőm helyett, az elmúlt 5 évemet egyben tekintem át. Így ünneplem az 5 éves évfordulómat – köszönöm, hogy Te is velem tartasz!
Bár minden évben megcsináltam az éves összesítő számaimat, mégis van egy megható bája, amikor az elmúlt 5 évet egyben nézem!
Önmagában az a tény, hogy a saját magam által összerakott honlapomon az elmúlt 5 évben 40 600 látogató (kb. ennyi lakosa van Hódmezővásárhelynek, Dunaújvárosnak, Dunakeszinek, Szigetszentmiklósnak vagy Nagykanizsának!) mintegy 69 700 megtekintést generált, már elismerés – hiszen ennyi ember figyelmét már biztosan megkaptam!
És hogy mit csinált ennyi ember a honlapomon? Hát kérem szépen, pont ezt, amit Te! Olvasták a blogomat 😊
Elképesztő még magamnak is látni, hogy az elmúlt években lényegében megírtam egy közel 400 oldalas könyvet, mintegy 1 250 000 szóval – mindezt blogcikkek és posztok formájában!
Az, hogy az írásaimat 28 604 like-kal jutalmaztátok, nagyon jól esett – ahogyan az is, hogy amikor végül arra szánjátok magatokat, hogy találkozzunk és ismerkedjünk meg, akkor 10-ből 8-an azt mondjátok, hogy már hosszú ideje olvassátok az írásaimat 😊
Ez nekem továbbra is azt mutatja, hogy a valódi tartalom bizony hasznos forrása az ügyfél- kapcsolatok építésének is!
Az 5 év során 928 alkalommal találkoztam Veletek, ami kb. 180 egyéni ügyfelet jelent és mintegy 25 szervezettel volt alkalmam hosszabban workshopok, szervezetfejlesztési vagy mentoring-coaching feladatokon együtt dolgozni. A vállalati együttműködések hol adott vezetőkkel (többnyire cégvezetők, felső vezetők), hol egyes szakmai csapatokkal, hol az egész szervezettel átfogóan zajlanak – amiket szintén nagyon élvezek.
2019-ben még 100%-osan egyéni ügyfelekkel dolgoztam együtt, ám a már 2020-tól kezdődően megjelentek a szervezetekkel való együttműködések is. 2023-ra pedig elértem a vágyott ’ügyfél-eloszlást’ is, hiszen az egyéni ügyfelek mellett már több szervezetfejlesztési projektben is részt veszek, hol jobban HR Business Partneri támogatással, hol inkább kompetencia- és folyamatoptimalizálási projektekben.
Menetközben is érzékeltem, de a számokat látva is büszke vagyok arra, hogy 10 nulladik találkozóból 8 alkalommal lesz közös munka – ami bizony 80% és piszok jó arány 😊 Büszke vagyok arra, hogy tudom képviselni azt a professzionális és emberi normát, amitől ennyien döntetek úgy, hogy mi leszünk egymásnak a legjobb közös partnerei!
Nagyon jól esik ránézni erre az összefoglaló ábrára is, hogy hogyan is alakult a vállalkozás bevételének volumene és eloszlása az elmúlt 5 évben:
2019-2023 időszak árbevétele volumene és eloszlása
Bár voltak időszakok, amikor úgy éreztem, hogy ’nem haladok’, hogy ’nem sikerülnek a dolgok’, vagy ’nem vagyok elég eredményes’ – ez a diagram pont arra emlékeztet, hogy egy adott szempontból (ami a sajátom) nézve minden igazság legjobb esetben is csak szubjektív lehet 😊.
Igen, kétségkívül voltak, vannak és -optimista realizmussal élve- lesznek is kemény és megpróbáltatásra hívó időszakok, melyek egy részén túljutottam és túljutok, míg egyes eseményeken meg úgy jutok túl, hogy annak simán kudarc a neve – és kész. Nem kell mindent túlspilázni 😊
És ha már a tanulságok vizére eveztem, akkor 5 év távlatából ezeket jegyzem meg magamnak (újra):
• Jó, hogy megtaláltam az elején azt az egyensúlyt, hogy meddig készülök fel és készülök rá arra, hogy vállalkozói életmódra térek át, és a között, hogy ’Ember tervez, Isten végez’, no meg a között, hogy ’éljen a spontaneitás, a flow meg a többi ’szikra’ 😊. Ennyi idő elteltével is azt látom, hogy jó döntés volt szakmailag és anyagilag is megalapozottan kilépnem a ’piacra’, hogy szántam időt arra, hogy ’előneveljem’ a későbbi ügyfeleimet, hogy már a ’piacra lépés’ előtt intenzíven építeni kezdtem a személyes márkámat.
Ahogy jól tettem azt is, hogy amikor azt vettem észre, hogy a szuperul megtervezett marketing- és üzleti tervem köszönőviszonyban sincs az adott gazdasági realitással, akkor egyet hátralépve és a szememet félig lehunyva (leginkább a félelemtől, hogy mi lesz velem), mertem hallgatni a megérzéseimre és ’hirtelen felindulásból’ változásokat eszközölni.
• Fontos tanulságom még az is, hogy van, ami a mozgásában állandó (és most nem változásra gondolok), hogy a tanulásom egyébként pont ilyen – sosem voltam ’igazán kész’, ám mindig elég készen vagyok az aznaphoz. Ahogy az érzeteim sem voltak és nem is lesznek állandóak, így jó megélni azt, amikor (újra és újra) rájövök, hogy a dinamikus egyensúly az, ami engem igazán kiegyensúlyozottá tud tenni, mert ebben a tempó és a nyugalom is egyformán alkotóerő – és nekem mindkettő lételemem.
• Örülök annak a realizálásomnak, hogy már nem akarok olyan veszettül ’valamilyen’ lenni 😊
Bár a világ továbbra is azt szajkózza, hogy ’legyél különleges’, meg ’legyél egyedi’, ’tudd, hogy mitől vagy egyedi’, találd meg a ’te közönségedet’ – arra rájönni, hogy az én egyediségem valójában többtényezős, ráadásul gyakran ambivalensen ható tulajdonságpárokat mondhatok egyszerre magaménak – ilyen például a kedves vadság, a sebes nyugalom vagy a kreatív logika. Vagy, hogy másokra kiemelkedően érzékeny vagyok, magamra pedig gyakran érzéketlen – de legalábbis süketséget és vakságot imitáló (hisz’ valójában pont elég jó szenzoraim vannak).
Vagy az a megélésem, hogy úgy vagyok nőies nő, hogy számos férfias jegyet és készséget is sikerrel alkalmazok, mert ezek segítenek, hogy az üzleti életben is jól megálljam a helyemet, de ettől (már) nem lettem férfias nő.
Mindezekkel azt akarom megjegyeztetni magammal végérvényesen (ilyen nincs is, haha! :)), hogy az egyediségünk nem egyenlő azzal, hogy homogének vagyunk! Nem kell választani a tulajdonságaink közül, főleg akkor nem, ha tényleg több területen is erős adottságokkal rendelkezünk. Válasszuk az ’és’ kombinációt a ’vagy’ helyett és vállaljuk fel, hogy összetettségünkben vagyunk egyediek!
• A hiedelmeink hasznosak – különösen miután felismerjük a ránk gyakorolt hatásukat és aztán már tudatosan kezdünk velük dolgozni! Az én hiedelmem sokáig az volt, hogy ’soha nem leszek vállalkozó’, ami valójában így szólt: Nem akarok kontár szakember és ügyefogyott, vagy alamuszi vállalkozó lenni! Amit, ha átkeretezek annyit jelent, hogy: mindent megteszek, hogy szakmai profizmussal, emberi és üzleti etikával is elől járjak és megálljam a helyemet a saját értékrendem szerint! Mikor erre rájöttem, onnantól kezdve eseti helyzetekre korlátozódott bennem a félsz és nem univerzálisan rettegtem a vállalkozósditól.
• Mindig tanulok. De tényleg. Hol a szakmát, hol a történésekből, hol az emberektől, hol magamról – és ezt amúgy annyira imádom! 😊 Izgatottsággal tölt el és mindig új utakra hív, vagy új kapukat nyit meg. Többek közt azt is, hogy bár vállalkozóként szükséges szemmel tartanom a pénzügyeket is, és tudatosnak is mondom magam ezen a téren, ám a legjobb énem vagy a legjobb lehetőségek meg sokszor mégis akkor bukkannak fel, amikor merem elengedni a pénz-fókuszt. Tudod mit jelent ez? Hogy van, hogy nemet mondok megkeresésekre, mert bár ’jól fizetne’, de nem felel meg a belső normámnak a feladat. Nagyon ’érdekes’, hogy kis idő múlva befut az a feladat, ahol már nem kell megalkudnom és ’pont jó’ minden😊.
• A reziliencia és én. Mostanra már említhetőek vagyunk egy közös mondatban! 😊 Alighanem mostanra valós gyakorlatot szereztem, hogy hogyan lehet rugalmasabb lenni igen kemény helyzetekben is 😊.
• Bátorsággal vállalt sebezhetőséget – amikor a legmélyebb rétegeitekbe és érzéseitekbe adtok belépési engedélyt és megosztjátok velem a valóságotok súlyos terhét. Ez a bizalom terepe – és megmutattátok nekem, hogy én itt működök veletek a legjobban!
• Cégvezető partnereim makacs kitartását ÉS tanulási vágyát, hogy még jobb emberek ÉS vezetők legyenek! Több éves együttműködésünk során őszinte ámulattal és tisztelettel nézem, ahogy építitek a cégeiteket és növelitek a cégértéket, vagy ahogy neves szakmai díjakat nyertek el! Köszönöm, hogy részese lehetek a növekedéseteknek, a fejlődéseteknek – az egyéni és céges álmaitok megvalósításának!
Általatok tanulom azt meg magamról, hogy hogyan tudlak a rátok szabott harmónia felé indítani, amiben az üzleti siker ÉS a boldog magánélet is jelen lehet.
• 55% nő és 45% férfi az összaránya az egyéni coaching ügyfeleknek, ez nagyon kiegyenlítődött az indulás óta, amikor még 75%-ban női ügyfeleim voltak.
• Az egyéni ügyfelek 50%-a közép- és felső vezető (team lead, szakmai vezető, cégvezető), a másik 50% magasan képzett szakember, egyéni vállalkozó, általában 40+-os és sokéves tapasztalattal rendelkező szakember, aki vagy elakadást érzékel, vagy elfáradást, kimerülést realizál, vagy éppen a ’körkörösség’ lehúzó ereje gyakorolja rá a legnagyobb hatást.
• Visszatérő motívumnak tekinthető az ügyfelek témái közül a ’hogyan legyek úgy sikeres a munkában, hogy közben a magánéletem is legyen sínen’, ahogyan sokaknál az a központi téma, hogy ’nem tudom, hogy merre van a tovább, mert az sem biztos, hogy egyáltalán erre akartam jönni’. A ’ki vagyok én’ és ’mivégre vagyok’ kérdéseket is sokszor beszéljük át – azaz mélyen emberi oldalaitokkal dolgozunk.
• Aztán vannak a kifejezetten szakmai készségeket (skilleket) támogató folyamatok: időmenedzsment, vezetői módszertanok, énmárka építés, vállalkozásindítás, hatásgyakorlás, stb. – amik valójában ugyanúgy rólatok, mint emberek, szólnak, hiszen az időmenedzsment kérdése leggyakrabban a határvonalakról szól, hogy vajon ismered-e a határaidat és szükség esetén kiállsz-e magadért? Jó azt megélni, hogy mind hajlandóak vagytok így is dolgozni magatokon.
• A szervezeti projektjeim és workshopjaim csapatépítésről (újonnan induló, vagy hibrid csapatok összekovácsolásról) szól, vagy a munkafolyamatok tisztázását, átvilágítását és optimalizálását tűzik ki célul, mindezt a szükséges kompetenciák megállapításával.
A workshopok gyakran inkább egymásra épülő workshop-sorozatok, melyek kifejezett célja a fejlesztés, fejlődés, a hatékonyság és együttműködés fokozása. De nagyon szeretem a mentális egészégre fókuszáló workshop együttműködésetek is, ahol havi rendszerességgel olyan témákat, mint a stresszmenedzsment, konfliktuskezelés, reziliencia, érzelmi intelligencia, tudatosság, stb. beszéljük és játsszuk át (helyzetgyakorlatok, szerepjátékok, egyéb játékosított technikákkal).
• A szervezetek, akikkel együtt dolgoztam eddig:
Büszke vagyok arra, hogy a cégvezetőkkel való közös munkáink során 20-30% évi cégnövekedés tapasztalható!
• Azon vágy napi megélése, hogy az legyen a munkám és azzal foglalkozzak a legtöbbet napi szinten, ami nagyon érdekel és ami miatt nagyon jó lehetek benne, hiszen folyamatosan képzem magam: az emberek fejlesztése coachinggal.
• Teljesült az, hogy a (2019-ben még kisiskolás) gyermekemért én hadd tudjak menni az iskolába és legyen több közös időnk!
• Teljesült az, hogy a coachingot pszichológiai ismeretekkel is bővítsem (Seligman: Positive Psychology, Pennsylvania University), mert fontosnak tartom az ezirányú szakmai alapokat is – illetve így még pontosabban rálátok arra, hogy mikor és hol van a határvonal a coaching és a pszichológia közt (hiszen a pszichológia tanulmányoktól még nem lettem pszichológus!).
• Kifizettem a lakáshitelemet 7 évvel hamarabb, mint a futamidő lejárta.
• A team coaching és az emberi potenciál aktivizáló tanulmányokat is tovább mélyítettem.
• Sokkal jobban odafigyelek a munka-magánélet egyensúlyára – eleinte nehezebben, most már rutinból fakadó könnyedséggel jelzem, hogy nem vállalok ügyfeleket 16.30 után, hétvégén nem dolgozom és elmegyek több hetes szabadságra nyáron (meg télen is 😊).
• Odafigyelek a tudatos és minőségi étkezésre az általános egészségem és energiamenedzsmentem érdekében, azaz nem ’csak fogyni’ akarok, hanem egészségesen enni, hogy jól működjön a szervezetem. A rendszeres mozgás is a mindennapjaim része, ahogy nem vagyok hajlandó 7 óránál kevesebbet aludni senki és semmi kedvéért 😊 (tudom, ahol kisded van még, ez hangozhat fájdalmasan, de kitartás, egyszer Neked is eljön az idő, amikor a gyerek már nem ébreszt fel 🙂
Mert azért ez is fontos kérdés, nemde? 😊 Van is egy pár dolog a listámon, de jó látni, hogy mindez viszonylag rövid és megléphető lista:
• A külföldi utazások. Korábban az életemhez tartoztak, egy ideig olyan sok volt belőlük, hogy már utáltam a reptereket – de mostanra ’kiürültem’ és újra vágyódom távolabbi helyekre is, ahová nagyon szeretném elvinni a fiamat is. Spanyolország, Portugália, Hollandia és Szingapúr: nagyon akarlak újra látni benneteket! Most végre feljebb kerültetek a cél-listámon! 😊
• Nem sikerült az, hogy a garázsból külön álló coaching részt alakítsak ki. De most már nincs hitel a házon, szóval alakulhat egy forrás akár erre is 😊
• Nem lettem ’többen’. Azaz nem indult el egy több fős vállalkozás. Bár most is vannak mellettem szakmai partnerek és dolgozok együtt másokkal, de nem indult el egy ’közös’ vállalkozás. És vannak megszakadt partnerségek is mögöttem, amik fontos tanulságokkal is szolgáltak. Ezen a téren (szervezetté válás) jelenleg is ’forr’ bennem valami, azon dolgozok, hogy ez ki is forrja magát 2024-ben.
Olyan jó volt áttekinteni ezt az 5 évet! Jó megnézni, hogy honnan indultam és most hol tartok, mi hogyan sikerült – hogy én most ebben egy kicsit fürdőzni szeretnék! Még tart a téli pihenésem amúgyis, az év végére lebetegedtem (ami kivételesek számít, mert nem szoktam beteg lenni), így pont most ezen még nem gondolkodom pontosabban.
Általában vannak érzéseim és vágyaim, hogy szeretnék még több szervezetekkel való projektet, workshopokat és szervezetfejlesztési programban is részt venni, illetve az egyéni ügyfelek kapcsán pedig egy építő közösséget kialakítani. A részletekről most tényleg nem mondok többet – ahhoz, hogy megtudj többet, figyelned kell az írásaimat jövőre is! 😊
Köszönöm, hogy itt voltál és most itt vagy! Tarts velem 2024-ben is!
Szeretettel:
Vad Ágnes Coach
A #vezetés a kapcsolódásról szól – amiben a nehéz emberekkel, helyezetekkel való kapcsolódás is beletartozik. Hiszen milyen jó lenne, ha mindenkivel jól kijönnénk! De ilyen a valóságban nincs. Időnként mindannyian találkozunk nehéz emberekkel. Néha ők nehezek a saját természetük miatt, néha pedig mi magunk tesszük azzá…
….mégpedig az empátia általános hiányával, melyet olyan gyakran tapasztalunk. Ezzel bizony bonyolítjuk a helyzetet.
Az #empátia az, melynek használatával a másik szemszögéből IS átláthatjuk az adott helyzetet és olyan teret teremthetünk, ahol megszülethetnek azok válaszok, melyek előremozdulást és haladást eredményeznek, nem pedig konfliktust.
Gallo a könyvében [Getting Along: How to Work with Anyone (Even Difficult People)] 8 nehéz és jellegzetes embertípust mutat be (annak tudatában, hogy egy ember akár többféle jegyet is hordozhat magában).
Személy szerint, én nem nagyon szeretem a tipizálást (mert túlzottan egyszerűsít), ezzel együtt elismerem, hogy egy ilyen áttekintés és a tulajdonságok, jellegzetességek csoportosítása könnyen emészthetővé és megközelíthetővé teszi a témakört. A könyv külön értéke az, hogy nem csak a típusokat mutatja be részletesen, hanem ad gyakorlati útmutatót is, hogy hogyan jó ezeket az embereket kezelni.
Persze, ez sem szentírás és bizonyára nem mindenkivel alkalmazható és nem is mindenkire igaz – ezért is hasznos és szükséges az ilyen típusú információt magadra szabni.
És lényegében pont ez a vezetés csimborasszója: hogy mennyire vagy jó emberismerő és mennyire tudsz jól alkalmazkodni ahhoz, amivel vagy akivel dolgod van. Minél inkább gazdag vezetési eszköz- repertoárod van, mely illeszkedik az adott emberhez és feladathoz, annál inkább hatékonyabb vezető leszel Te magad is.
Hiszen a vizet sem gereblyével gyűjtjük össze, nem igaz? 😅
Fedezd fel a benned rejlő legjobb vezetőt: ismerd meg önmagad, vezesd végig magad az utadon, hogy megismerhess és (jól) vezethess másokat is.
A #coaching és én ebben támogatunk. Tarts velünk!
#VadAgnes #leadership #leadershipdevelopment
Illusztrációk: #AshLamb
2022. után 2023-ban is a Top 15 Coach (Budapest) közé választott az Influence Digest Media. Jól esik, hogy a folyamatos és magas szintű munka folyamatos elismerést is kap, köszönöm az újbóli jelölést!
Gratulálok a többi Coach társamnak is!
——————
Thank you for the recognition! I feel honered to be on this list in 2023 again 🙂 Congratulations to all the peers too🤗
Fel a kezekkel, akinek ismerős ez a sztori: A hős felszegi állát, nagy levegőt vesz és acélos tekintettel nekivág az ismeretlennek. Erőfeszítéseit útja végén siker koronázza és elnyeri méltó jutalmát. Felteszem, sokak lelki szemei előtt megjelent ez a kép és bőszen bólogatnak, hogy ez bizony ismerős. Látott már ilyet a filmekben, hallott már ilyen meséket, meg talán a maga életében is volt valami hasonlóban része.
Akár filmbéli, akár mindennapi, hús-vér hősről legyen szó, a történet mögött A Hős útja nevő archetipikus történetminta áll, amelyet Joseph Campbell dolgozott ki.
Campbell egy amerikai író és vallástörténész volt, aki már gyerekkorától kezdve rajongott a kultúráért és mítoszokért és tizenéves korától pedig behatóan foglalkozni kezdett az amerikai indián kultúrával. Világnézetét két mitológiai nézőpont közti dinamikus feszültség formálta: egyrészt elmélyült ír katolikus örökségének szertartásokban és jelképekben gazdag hagyománykincsében, másrészt rajongott a primitív (vagy ahogy később hívta, primális) emberek közvetlen megtapasztalásaiért.* (Wikipédia)
Az ő munkája a 12 szakasznól álló ’Hős útja’ modell is, mely azóta mélyen beépült több fejlesztői módszertanba is, köztünk a coachingba is.
Emlékszem, amikor először találkoztam a modellel, én is azonnal magamra ismertem benne.
Most elhoztam ezt Neked is, hiszen a hősi karakter maga halhatatlan és tipikus az útja, könnyen lehet, hogy épp (nyakig) benne vagy Te is 😊 Arról nem is beszélve, senki sem állítja azt, hogy életünk során csak egyszer lehetünk hősök 😊 Én is ennek tudom be, hogy pár év után újra ez a modell érdekel, pont úgy, ahogy akkor, amikor kiléptem a multinacionális életből és önálló coach-vállalkozóvá váltam.
Honnan sejtheted, hogy épp a hős útját járod?
És itt lenne a mese vége – de az élet nem mese. Hanem hőises küzdelem.
Egy állandó körforgás, hiszen a hős, bennünk, halhatatlan. Az útja pedig tipikus, hiszen ökölszabály, hogy
“Csak akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.” – írta Campbell is Az ezerarcú hős című könyvében.
Hogyan is néz ki a Hős útja modell?
A ’rendes világba’ való visszatérés is hozhat kihívásokat, hiszen Te magad változtál – ők viszont nem biztos. Így gyakran van az, hogy szembe kell nézned kétkedőkkel, hogy ’gyomlálni’ fogsz az ismerőseid közt, akik csak eddig tudtak téged kísérni az utadon. De azt is megtapasztalod, hogy helyettük lesznek mások! Akik éppen most tudnak hozzád kapcsolódni, akik most szegődnek társadul hozzád az utadon!
Az elixír, a kincsed, amiért megjártad a kanosszádat, fényesen ragyog – de nem mindenki örül majd az új életednek, az átalakulásnak … feltehetően lesznek, akik becsmérelnek, irigykednek, vagy épp lenéznek, hogy pl. kevesebbet keresel, mert ők azt nem értik, hogy Neked az a fontos, hogy azt csinálod, amit akarsz. És bár szerényebben élsz, de boldogabb vagy. Példát mutatva ezzel gyerekeknek, felőtteknek, barátoknak – másoknak.
Így váltál és akár válsz újra és újra Hőssé.
A Hős benned él.
Személyes kalandodban csak egyet kell tenned:
Meglépni a következő lépést.
És amikor elérkezik a segítő ideje, keress meg!
2022. december 27-ét írunk. Ez a negyedik teljes évem, mint coach-vállalkozó. Hihetetlen, hogy röpül az idő! 2018. decemberében, amikor az első bizonytalan lépéseimet megtettem, mint ’újszülött’ vállalkozó, nem is sejtettem, hogy mi mindenre leszek túl 2022. decemberére 😊 Az eddigi élményeimről, tapasztalataimról eddig is mindig beszámoltam Neked év végével – és úgy látom, hogy most sem lesz ez másként 😊 (Ha van kedved, olvasd el a korábbi évértékelőimet is: 2019, 2020, 2021)
Az év végi áttekintés amolyan, ’bevált gyakorlattá’ vált számomra – több szempontból is hasznomra válik ránézni, hogy milyen út van mögöttem. Hiszen van megtett út mögöttem, ezt is jó ilyenkor nyomatékosítani saját magamban – ez is egy tanulás nekem, mert gyakran csak arra fókuszálok, ami előttem van, és/vagy amit meg kell oldanom és így nem érzékelem a saját haladásomat, mert vissza sem nézek az útra, amin hol kisebb, hol meg elég öles léptekkel haladok. De haladok. Folyamatosan.
Most, hogy visszanézek, hogy hogyan is indult a 2022. évem, azt veszem észre, hogy ’teljes gázzal’. Már január 6-tól kezdve teli naptárral kezdtem az évnek, minden napra jutott coaching, workshop vagy konferencia. Elképesztő dinamikával rajtolt el ez az év, a naptáram szerint április 20-a volt január 6-a óta az első olyan munkanapom, amikor nem volt egyetlen coaching alkalom vagy workshop beiktatva. Pedig azokban a hónapokban azért történt ez-az a nagyvilágban…
2022. végre újból ígéretesen indult, kikecmeregni látszódtunk a pandémia ilyen-olyan hatásaiból, egyének és szervezetek is kezdték felvenni a régi-új menetrendet. Én is bizakodóan tekintettem a 2022. évre, hiszem az első 6 hónapra, azaz június végéig pontosan tudtam, hogy mit is fogok csinálni. Büszke is voltam, hogy félévre előre látom a tervezett munkáimat, vállalkozóként ezt tudni mondani, nekem nagy eredmény (és nagy előzetes munka is) volt.
Különösen, hogy mind 2020. és 2021. arról szólt, hogy március legelején ’beütött a krach’ (pandémiás lezárások, home office, online tanulás, teljes leállás, többszörös újratervezés…), úgyhogy már egyfajta extra figyelemmel voltam idén február vége felé, hogy na, vajon most mit hoz a március? Az a március, ami korábban szólhatott a születésnapokról, mert úgy adódott, hogy az öcsémmel szinte egy napon születtünk, csak 5 év eltéréssel. Én március 5-én, ő meg március 6-án. Ez a két dátum viszont 2020-től kezdve inkább a ’maradj otthon’ és a ’koronavírus’ dátuma mindenkinek – nekünk meg 2020. óta ’fura születésnapi ajándék’.
Szóval idén, február végén már figyeltem, ám ez alkalommal nem is kellett március elejéig sem ’várni’, hiszen február 24. ismét egy olyan dátum lett, ami nagyon sokunknak belevésődött a fejébe. Meg a szívébe is.
A háborúról szóló első hírek érzelmi sokkal jártak számomra. Hirtelen ’nem is fogtam fel’, hogy mi történik, hogy EZ TÉNYLEG történik, ráadásul a ’szomszédban’. Persze, tudom, hogy vannak olyanok, akik szerint ebben pont semmi meglepetés nincs – én ezt a részért nem kívánom most ide behozni.
Az érzelmeim minden rációt felülírva öntöttek el. Az első pár napban képtelen voltam bármit is tenni a saját érzelmeim áradata ellen. Úgy éreztem, hogy ’gyomorszájba rúgtak’, hogy fekszem a földön és tehetetlen vagyok. Pedig már épp kezdett minden jobbra fordulni! Már épp kezdett a világ a ’régi’ lenni’! És erre tessék – jön egy háború…
Jobb híján hagytam magam sodorni az árral, a bizonytalansággal, a kétségbe eséssel, a félelemmel – mert volt ott minden. Annyira minden, hogy mintha ’fantom emlékeim’ is lettek volna a háborúról – fantom, hiszen én magam nem éltem meg háborút korábban.
Ám a nagyszüleim igen. Bennem pedig minden, még gyerekként hallott történet hirtelen ’élesedett’ és ’valóság’ lett. ’Valóság lett’, az orosz katonákról szóló történet, ami Papa mesélt, hogy ’jöttek és elvittek mindent’, hogy a ’kislányok és a kisfiúk is elbújtak’, hogy ’inkább odaadták maguktól mindazt, ami kamrában volt, hogy nyugtuk lehessen’, hogy ’pár szót inkább megtanultak oroszul is, mint: vigyétek; nincs itt semmi/senki más; tej, tehén, tea ’. Emlékszem, hogy Papa a Szabad Föld újság margójára kunkori farkú kismalacot rajzolt, meg egy katonát puskával, aki elvitte a kismalacot.
Az utolsót.
Furán éles ’emlékek’ sora tört rám akkortájt, nagyon nehezemre esett elkülöníteni a saját érzéseimet ezektől az ’idegen’ és mégis sajátként megélt érzésektől.
És milyen érdekes (?!), hogy pont ekkor, pont ebben az állapotomban úgy kaptam segítséget, hogy még nem is kértem! Az egyik legmélyebben becsült, tisztelt és szeretett Coach-Tanárom írt egy levelet nekem és pár embertársunknak, hogy a kialakult helyzetben ő szupervíziót ajánl fel nekünk. Hadd idézzem sorait szó szerint, mert nekem már maga a felhívás és lehetőség fáklyaként lobbant fel az érzelemeim hullámzó tengerén: „Mélyen hiszem azt, hogy ami most körülöttünk történik, végérvényesen nem lehet tőlünk független. Nem tud nem hatni azokra a mélyen magunkban cipelt fájdalmakra, amik a korábbi háborúk, szenvedések lenyomatai, és amelyeket a családunkon és a felnövésünkön keresztül direktben mi is érzékeltünk.
Azt hiszem, mindannyian tesszük a dolgunkat, ki hogyan tudja. Számomra az egyik feladat az, hogy teremtsünk együtt segítők olyan tereket, ahol mi magunk teret adhatunk annak, ami bennünk történik – hogy minél többet integrálhassunk a múltban meg nem integrált dolgokból. Ezáltal segítve azt, hogy minél inkább válaszokat, es ne reakciókat tudjunk adni a körülöttünk folyó eseményekre, engedjük be, de ne vesszünk el annak borzalmában, ami történik, es ezáltal segítve az ügyfeleinket is ugyanebben a tanulási és integrálási folyamatban.
Amire hívlak Titeket: kéthetente másfél óra csoportos ‘szupervízió’, vagy meg inkább közös tér, ahol hallhatjuk a saját es egymás hangját. Ezáltal növelve az együttérzés képességét magunkban, és ezáltal erővé es cselekvőképességé alakítva a fájdalom rétegeit.”
Így vehette kezdetét egy csodálatos utazás 8 további embertársammal együtt, ahol szó szerint együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt adtunk hálát (és én azóta is teszem) annak, aminek éppen lehetet. Felemelő érzés rájönni, hogy MINDIG van miért hálásnak lenni – és megélni a hála és a szeretet érzetét a legszörnyűbb időszakokban nem csak holmi romkom és gej brazil szappanoperában lehet, hanem a földi mindennapokban is.
Innen újfent hálát mondok Tanáromnak és Csoporttársaimnak, akikkel akkor közös egységet alkothattunk és egymás legmélyebb bizalmi szövetségeseivé válhattunk!
Nekem ez a lehetőség, ez a közös munka életmentő öv volt. Amit utánam dobtak, amikor épp fuldokolni kezdtem. Nem tudom eléggé megköszönni, de mindenképp meg akarom próbálni mégis eléggé megköszönni! 😊
Abban az időszakban született ez a ’vers’ is bennem:
Lapulok lankadatlan és léhán,
Csak a csönd csücsörít énrám.
Színes szája szívemet szorítja,
Mégis mosolya a szeretet hídja.
Sejtelmesen serkennek sejtjeim-
Békére, boldogságra bátorítva tetteim.
Tudod te tiltott titkaidat?!
Néz nevetőn és nincstelen – a szemembe
Végre végigsuhan a végtelen – a lelkembe’.
Van Kiút.
Van Remény.
Van Szeretet.
Prüszköli hangosan tele a szobát,
míg velem meg csak egyre forog a világ.
Forog, hiszen ez a dolga.
Bár ez most mindenki világa volna!
Lám, már nem lapulok lankadatlan és léhán,
Inkább teszem a dolgom ezen a sakktáblán.
Szívemmel szólítom a szíveket –
Tegyék meg ők is lépéseiket!
Mert
van
Kiút.
És
van
Remény.
Amíg
van
Szeretet.
… Így telt hát az első pár hónapja az évnek a ’színpad mögött’, míg mások talán ebből mit sem vettek észre. És ez jól is van így – az érzelmeinket megélni jó és szükséges is, de ezt nem kell szükségszerűen mindenki előtt is tenni, vagy mindenki más tudtára is hozni.
A belső egyensúly épp ettől belső egyensúly, hogy nem kívül történik – csak épp kívülről is látszódik. Az is, ha van és az is, ha nincs.
2022-ben újratanultam megbirkózni a nehéz érzetekkel, újra megtanultam megélni azokat úgy, hogy képes legyek ismét talpra állni és működni tovább – hogy másoknak is ezt tovább adhassam.
És ez így is lett 😊
Tudom, mindig vannak olyanok is, akiket a száraz számok, a tények jobban érdekelnek. És nem először vallom be Nektek, hogy a számok engem is érdekelnek 😊 Lássuk hát mi minden történt 2022-ben:
Íme a szokásos infografika is:
A 2022-es év is jócskán tartogatott megoldandó helyzeteket, időnként komoly nehézségeket. Nekem a szeptember-október időszak volt talán a legnehezebb. A legnehezebb, mert addigra ’ért be’ az összes korábbi esemény és halmozottan kezdtem érezni a hatását a pandémiának, a háborúnak és a KATA adózás és rezsi megváltozásának hatásait. Mint magánembert is megcincált ez az időszak, nehéz volt megbirkózni a megnövekedett árakkal a boltokban meg az energiaszámlák is máshogy kezdtek kinézni, mint eddig. Ezzel párhuzamosan, mint vállalkozó is kihívásokkal szembesültem az adózás hirtelen megváltozása, a gazdaság, a szervezeti döntési folyamatok lelassulása kapcsán.
Büszke vagyok arra, hogy a KATA megváltozását jól vettem, mint vállalkozó és hogy kivétel nélkül minden addigi ügyfelem folytatta velem a közös munkát a megváltozott körülmények mellett is! Hálás vagyok, hogy olyan ügyfelekkel dolgozom, akiknek a közös munka közös érték is!
És amíg augusztusban el tudtam azt mondani már, minden eddigi legjobb évemet fogom majd zárni, addig meg egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok csinálni 2023-ban… Emlékszem, akkortájt az volt az érzetem, hogy a ’fű sem nő’ – és eltelik a szeptember, az október is úgy, hogy nem látom, hogy mit fogok csinálni 2023. januárjában. És ez merőben más volt, mint korábban.
Rémisztő volt.
Rémisztő volt, hogy ennyire elbizonytalanodott a helyzet – még akkor sem éreztem ilyen nagyfokú bizonytalanságot, amikor belevágtam a vállalkozói létbe. Pedig akkor sem tudtam, hogy mit fogok csinálni pár hónap múlva.
Hogy mi mégis a különbség a két helyzet közt?
Az, hogy az elmúlt 2 év hazai és világszintű eseményei olyan gyökeres változásokat indítottak el, melyek ellehetetlenítik a (legtöbb) gazdaság egészséges működését. És ezek mind most ’érnek be’ – mostanra tetőződnek. Ha engem kérdezel, szerintem nem értük el még a gazdasági mélypontpontot itthon…
Szóval az a két hónap kimerítő volt. Elfáradtam. Az immunrendszerem is elfáradhatott, mert újból Covidos is lettem, ami minden korábbinál jobban megviselt. Mikor azt hittem, már épp felépülök, akkor meg kiderült, hogy egy szövődmény további 6 hétre kivon még a forgalomból. Heveny fülgyulladásom lett, ami fittyet hányt az antibiotikumra és minden egyéb kezelésre, cserébe elképesztő módon fájt a fülem. Bármilyen fájdalomcsillapító csak max. 3 órára tudta tompítani az éles fájdalmat. Még éjjel is felébresztett a rám törő fájdalom és fel kellett kelnem és fájdalomcsillapítót bevenni, hogy újra el tudjak aludni.
Nem voltam jó bőrben és semmi nem használt. Amikor már egy egész konzorcium azon töprengett, hogy mi tartja fent a gyulladást a fülemben és mitől immunis mindenféle terápiára, akkor jutottam arra, hogy lehet, ez egy kérdés magam felé is: vajon mit nem hallok meg? Mi az, ami nem tudok, vagy nem akarok meghallani?
Ezek voltak azok a pillanatok, amikor magamnak, hangosan ki tudtam mondani dolgokat – többek közt azt, hogy félek. Soha ennyire nem féltem még a jövőtől, mint akkor. Félek a létbizonytalanságtól, hogy tönkremegyünk és zátonyra futunk. Ilyen létbizonytalanságot én korábban még nem éreztem.
Szóval dolgom volt a félelmemmel – és ehhez kértem és kaptam is profi segítséget én is. Egy coaching folyamatban. Hétről-hétre dolgoztuk meg és át az érzéseimet és Gábor coach segítségével bontogattam magam, mint a hagyma rétegeit. Rég elavult hiedelemeket tártunk fel, amit vagy kidobhattam, mert már nem támogatott, vagy újra fogalmaztam, ami már helytállóbb és pontosabb tudott lenni.
A coaching munka mellett elkezdtem tanulni is, ekkor kezdtem el a Pennsylvania University Pozitív Pszichológia kurzusát – elképesztő jó dolgot tettem ezzel magammal 😊 Megtanultam formálni a saját belső monológomat korábban nem ismert módszerekkel és hasznos praktikákat is kaptam, amivel a pozitív irányba úgy állíthatom magam, hogy közben nem tagadom el a nehézségeket sem. Ezt mindig fontosnak tartottam, és örültem, hogy most további technikákat is elsajátítok és gyakorolhatom magamon is.
Így evickéltem át ezen a két hónapon és november végére azon kaptam magam, hogy lassan, de bizonyosan újra formálódik a jövőképem. Hogy lassan, de biztosan tér vissza a hitem, a belső erőm, hogy 2023-ban is tudom tovább haladni. Már nem gyötörtem annyit magam, hogy mi is lesz, meg hogyan is lesz, sokkal inkább a jelenre kezdtem el fókuszálni, hogy éppen most mit tehetek?
Így történt, hogy újra élesztettem olyan kapcsolódásokat, amik valamiért pihenőpályán voltak, vagy ’időhiány miatt’ elporolódtak, bár nekem fontosak voltak és így történt, hogy kiléptem olyan kapcsolódásokból, ami nem támogatott.
Jobban jelen lenni, hogy megláthassam a lehetőségeimet – ez lett a mottóm és talán ennek is köszönhetem, hogy így is lett. Így nyílt szemem az Inner Development Goals kezdeményezésre is, melyről itt olvashatsz bővebben és melynek magyarországi hubjának elindítását és vezetését vállaltam magamra.
2022. is rally volt a javából. Én sokszor voltam lent és fent, miközben nagyon vágytam a „biztonságos”-ra. Közben megint rájöttem, hogy ez amúgy tőlem lesz biztonságos 😊 Amikor én azt érzem, hogy meg tudok birkózni helyzetekkel, akkor lesz a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb helyzet is ’biztonságos’ – nem a helyzet változik azzá, én változok hozzá. Én leszek és vagyok képes.
Most, 2022. december 27-én már jobban látok előre. Már tudom újra, hogy teszem majd a dolgom – legyen az bármi is. Most talán nem az út a fontos, sokkal inkább a hit az ön- és énerőben, saját magamban. Mostanában azt lehetett megtanulni nagyon jól, hogy csak a változás állandó, hogy tervezni mit sem ér, ha nem tervezzük azt újra.
Meg újra.
Aztán megint újra.
Mert az út is lépésekből tevődik össze. Ezért fontos a jelenben lenni és CSAK a következő lépésünket jól megtervezni ÉS meglépni azt.
Onnan meg a következőt.
Aztán a következőt.
Persze, az fontos, hogy hová tartunk – de én azt már egy ideje tudom: az emberek figyelmének a felhívása az önismeret fontosságára és az emberi képességeik fejlesztése, amivel a saját legjobb életüket hozhatják létre.
Hogy mindenki képes legyen ’CSAK ’ a következő lépésre.
Aztán a következőre…
… mert így éljük túl.
… mert így élhetjük meg az életet.
… mert ez a nagybetűs Élet.
Szóval kedves 2022., én köszönöm, hogy megint sokat tanítottál és így köszönthetem 2023-at: kíváncsisággal és teljes jelenléttel!
’Akkor nem tehetünk mást, te most innentől átveszed a people management részt. Hogy őszinte legyek, csalódtam Laciban, mert az ő szintjén ezt már tudnia kellene. Egy 2-es szintű vezetőnek ezt már tudnia kellene!’ – hallom a hátam mögül a szavakat, melyek puskagolyóként csapódtak az utca kövén.
A fenti telefonbeszélgetésbe akaratom ellenére csöppentem bele. Egy konferencia beléptetői sorában álltam épp a nyílt utcán, amikor határozott tűsarok kopogással beállt mögém a telefonáló. Tisztán és artikuláltan beszélt, fenti mondatai azonnal hatottak rám is, önkéntelenül egy lépést tettem előre, hogy kikerüljek a hallótávolságból, hiszen jól hallhatóan szigorúan személyes és bizalmas dolgokról volt szó.
És amíg dafke se néztem hátra, addig érzés szinten csak megjelent a bosszúság bennem, hogy vajon mi a túrért kell ennyire hangosan az utcán beszélni olyan dolgokról, ami egészen bizonyosan nem tartozik a nagyvilágra?!
Majd azon kezdtem el töprengeni, hogy ’szegény Laci’ (akit nem meg- vagy lesajnáltam, pusztán együttéreztem vele), vajon tudja-e, hogy épp most van vezetői mivoltjában (jó hangosan) elítélve?
Hogy talán itt törik épp keresztbe a vezetői karrierjét? Itt, egy sorban állva, a nagyvilág füle hallatára a nyílt utcán?!
Érdekelt volna az is, hogy vajon
– kap-e alkalmat és lehetőséget, hogy ő is elmondhassa a maga álláspontját?
– volt-e tiszta elvárás felé kommunikálva, hogy mit is akar tőle látni a szervezet?
– volt-e alkalma „people management”-et tanulni, kapott-e valós és minőségi segítséget ebben a folyamatában?
– a telefonáló vajon vette-e a fáradtságot, hogy személyesen is beszéljen Lacival?
Mert azt tudtuk eddig is, hogy egy vezető felé rengeteg elvárás érkezik. A szervezettől, a munkatársaktól, a vezetőtársaktól. Persze, egy vezető jó, ha állja a sarat – hiszen ezért vezető, nemde?
Hiszen mi, akit ő vezetővé emeltük, kiválasztottuk, mindent megtettünk, hogy ő sikeres vezető lehessen. Nemde?!
Csak mert a statisztika szerint, a frissen kinevezett vezetők több mint fele nem teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket … és ennek elsősorban nem a szaktudás hiánya az oka.
Sokkal inkább a vezetői tapasztalat hiánya,
vagy a lassú reagálás,
vagy a megfelelő támogatás hiánya okozza a problémákat.
Az is köztudott, hogy egy új, vagy újonnan kinevezett vezetőnek számos kihívással kell megküzdenie. A napi feladatokon túl meg kell ismernie az embereket, be kell illeszkednie a szervezeti rendszerbe, ha volt, akkor egykori elődjének hagyatékával is illene valamit kezdenie, na meg az sem árt, ha a vezetői meetingeken időnként brillírozni is tud.
És manapság mindezekre nincsenek hónapok. Napok, esetleg hetek vannak csupán, hogy a történéseket, az új információkat feldolgozza és reagáljon rájuk.
És ami a leginkább hiányzik egy új vezetőnél, az gyakran pont a #peoplemanagement tudás. Mert hiába van 5-10 éve a cégnél, hiába piszok jó szakember, emberekkel bánni egy egészen más történet. Figyelni, hallgatni, megérteni, reagálni, motiválni, delegálni, számonkérni, visszajelezni… fenntartani és növelni a kollégák teljesítményét, közben kezelni a konfliktusokat, megértően támogatni a magánéleti elakadásokat ez mind-mind egy <kiváló vezető> feladata.
Akivé majd LESZ egy új vezető.
Akkor, ha Ő MAGA is MEGFELELŐ TÁMOGATÁST kap…
Sejtem, hogy ha Te épp HR, vagy cégvezetés területen dolgozol, már egy ideje mélyeket sóhajtasz, hogy pontosan érted, hogy miről írok, hogy Te pont így csinálnád, ha
Én pedig nyújtom a kezem feléd, nézek a szemedbe és mondom: ÉN ITT VAGYOK.
Itt vagyok Neked, a Vezetőidnek, a Szervezetednek.
Én vagyok a Te coach partnered, a Te értő szakmai kezed ’meghosszabbítása’, aki ugyanilyen értő füllel és tudással támogatja a VEZETŐT, aki felé ekkorák az elvárások!
Egyéni vagy team #coaching-gal, adott helyzetre szabott készségfejlesztői #workshop-okkal tudlak Téged és a Szervezeted Vezetőit a legnagyobb kihívások közepette is úgy támogatni, hogy a támasztott elvárások megléphetőek legyenek!
Vigyük együtt sikerre a peoplemanagement-et!
#VadAgnes #leadershipdevelopment
A munkában nincs helye az érzelmeknek. Mára ez hiedelem nemcsak megkopni látszik, hanem épp az ellenkezője látszik körvonalazódni: szó szerint kifizetődő is lehet, ha egy munkahelyen megjelenik az érzelem. Persze, ennek mikéntje egy összetett folyamat.
Egyre több vezető ráeszmél, hogy egy munkatárs nem tudja (vagy csak ideiglenesen képes) az irodán kívül hagyni mindennemű érzéseit, félelmeit, aggályait. Egy vezető ezért nem bújhat ki azon felelőssége alól sem, hogy képes legyen megérteni az embereket és azok érzéseit is. Kizárólag így tud hatékony kapcsolatokat építeni a csapatban, hogy ha figyelembe veszi az egyéni sajátosságokat is – beleértve az egyéni érzeteket is.
Jómagam huszonévesen, a 2000-es években kezdtem el dolgozni egy multinacionális nagyvállalatnál marketing munkakörben. Fiatal, tapasztalatlan és egyben lelkes munkaerőként ösztönösen igényeltem a tapasztaltabb kollégák iránymutatását és nagyra értékeltem a tudásmegosztást is. Feladatom nem kisebb volt, mint a vállalat magyarországi marketingjét megteremteni és pozícionálni az iparágvezető céget a magyar piacon is.
A kitartó tanulni akarásom és a megfelelő támogatás együttesen látványosan formálta a pályámat. Nem telt el egy év sem, amikor egy dühödt telefonhívást kaptam. A vonal másik végén ’A Vevő’ volt. Köszönés helyett meglehetősen nagy indulatokkal rám rontott: „Hagyják ezt abba! Nem tudok úgy keresni az interneten, hogy ne a maguk cégét találjam meg! Most kénytelen vagyok maguktól vásárolni!” – A szám a fülemig ért, hiszen, munkám eredménye ezen, a némileg ingerült visszajelzésen keresztül is már jól látszódott.
Fel sem merült bennem, hogy mindez történhetett volna máshogy is.
Hogy könnyen kerülhettem volna én is egy olyan munkahelyi környezetbe, ami még a 2000-es évek tájékán nagyon jellemző volt: ahol még fennhangon hirdették, hogy az ’erőforrásunk az ember’. Ezeken a munkahelyeken úgy szólt a vezető a HR-hez (ha volt HR-es egyáltalán), hogy ’kéne egy új ember’. Mintha csak azt mondták volna, hogy kellenek friss virágok a vázába, mert a mostaniak már elhervadtak.
Ez akkortájt ’normális’ volt – a legtöbb munkahely így működött.
Aztán az idő előrehaladtával egyre több szervezet észlelte, hogy nem lehet a munkavállalóra kizárólag erőforrásként, ’egy cellaként egy excelben’ gondolni. Hogy sokkal kifizetődőbb, ha az új munkatárs nem lép ki 3 hónap után, vagy hogy nem ’kelletlenül dolgozik’. Ez pedig úgy érhető el, ha értékeinek és erősségeinek megfelelő munkakört lát el, azaz figyelembe vesszük őt, mint Ember is.
Ekkor kezdett el a posztindusztrális világ először beszélni munkaerő megtartásról, elköteleződésről, munkahelyi lojalitásról, tehetséggondozásról. Végre kimondásra került, hogy egy munkavállaló többé nem redukálódik a készségek listájára.
Minden egyes munkatárs egy egyedi tehetség-halmaz, érzelmekkel, szükségletekkel, értékekkel és célokkal, amelyeket figyelembe kell venni vezetőként.
Csak így képes egy vezető igazán ráhangolódni a csapatára, hogy képes megismerni az meg kell találni az “egyéni beállítottságokat is”. Az Ember megismerésével lesz képes egy szervezet vonzani és megtartani a számára megfelelő szakembereket és a legjobb feltételeket megteremteni számukra.
Az empatikus vezetés nem más, mint a vezető azon képessége, hogy a másik ember szempontjait is értően és érzően képes meglátni és figyelembe venni, ahogy képes a saját maga érzéseit és gondolatait is a megfelelő módon megosztani másokkal.
Mindez egy nyílt és őszinte teret eredményez, amit mostanában pszichológiai biztonságnak is hívnak. Egy ilyen környezetben az egyén képes fejlődni és megbecsülve érzi magát, mely további fejlődésre sarkallja.
Az empatikus vezetés tehát humánus is. Gyakran támadják is az empátiát gyakorló vezetőket, hogy ’nem elég keménykezűek’ és hamar megkapják a ’gyenge vezető’ címkét is.
Pedig nem is tévedhetnének nagyobbat.
Mostanra már számos kutatás bizonyítja, hogy az empátiára épülő munka az emberekkel kifejezetten előnyös az üzleti élet számára, még számokban is mérhető. Kutatások igazolják, hogy a szervezet jövedelmezősége összefügg a vezetők érzelmi kompetenciájával.
Manchester Inc. kutatása a coaching üzleti hatását vizsgálta, amely lényegében közel áll az empatikus vezetéshez. A következtetések a következők* (lsd. még a lábjegyzetet a cikk után is!):
a coaching 48%-kal növeli a munka minőségét,
52%-kal csökkenti a konfliktushelyzetek számát,
és ennek eredményeként 23%-kal csökkenti a költségeket
és 23%-kal növeli a jövedelmezőséget.
Érdemes ránézni még a többi számosítható eredményre is:
Forrás: Maximizing the Impact of Executive Coaching: Behavioral Change, Organizational Outcomes, and Return on Investment – By Joy McGovern, Ph.D., Michael Lindemann, Ph.D., Monica Vergara, M.A., Stacey Murphy,Linda Barker, M.A., & Rodney Warrenfeltz, Ph.D.
Ahogy a nem-számosítható eredmények is jelentősek:
Forrás: Maximizing the Impact of Executive Coaching: Behavioral Change, Organizational Outcomes, and Return on Investment – By Joy McGovern, Ph.D., Michael Lindemann, Ph.D., Monica Vergara, M.A., Stacey Murphy,Linda Barker, M.A., & Rodney Warrenfeltz, Ph.D.
A direktív-autoriter stílusában a vezetőt az a meggyőződés vezérli, hogy a munkatárs (akit ő csak ’beosztottnak’ hív) “nincs rendben”: nem elég képzett, fegyelmezett stb. A pszichológiában ezt “apa-gyerek” kapcsolatnak nevezik: a vezető (apa) határoz meg feladatokat és irányít, a csapat (gyerek) engedelmesen követi a parancsokat. Ennek eredményeként a menedzser dicsér vagy büntet. Az „apa” elismerést kap az eredményekért, a „gyerekek” a hibásak a kudarcokért.
A modern megközelítések már eltérnek az direktív, megmondó megközelítéstől. A csapatban a kapcsolatok sokkal inkább a partnerségre épülnek, amiben egyenlőek pozíciók, “felnőtt – felnőtt” a kapcsolódás. Vagyis nemcsak a vezető, hanem minden dolgozó is részt tud venni a célok kitűzésében, állandó felügyelet nélkül dolgozni, és felelősséget viselni az eredményért.
A ma vezetőjének ezért előnyös és üzletileg is hasznos jó emberismerőnek lennie, hiszen így lesz képes az empátiáján keresztül azt a kapcsolódást megtalálni a másik személyhez, ami a legjobban fog kettőjük közt működni. Hiszen mindannyian egy kicsit mégis mások vagyok, más igényekkel, értékekkel – az empatikus vezetéssel mindez feltárható és mind az egyén, mind a szervezet érdekének szolgálatába képes állítani.
Az empátiát gyakran azonosítják az érzelmi intelligenciával. Valójában az empátia, csak egy része az érzelmi intelligenciának. Az érzelmi intelligencia az intelligencia azon fajtája, ami a saját és mások érzelmeinek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásolásával kapcsolatos.
Goleman, mint az ’EQ Atyja’ 4 területet azonosított:
1. öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
2. önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
3. társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
4. társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus
Talán ebből jól látszódik, hogy mindezt átíveli az empátia. Ugyanakkor az empátia nem csak egyszerűen annyit jelent, hogy: „Megértem, milyen a helyedben lenni.” Az empátián keresztül valóban képesek vagyok megérteni a teljes kontextust, hogy pl., miért hozta meg valaki azokat a döntéseket, amelyeket meghozott. Mi történt, ami miatt valaki megtette azokat a lépéseket, amelyeket megtett? És tegyen bármit is, az empátiával rendelkező nem ítéli azt meg, hogy jól vagy épp rosszul tette.
Az empatikus vezető magas érzelmi intelligenciával rendelkezve ’teremtő és nyílt’ környezetet képes létrehozni, melyben az egyéni felelősségek is emberi méltósággal letisztulnak – az eredmények pedig így születhetnek meg.
· Tanuld meg megérteni saját (és így mások) érzelmeid teljes skáláját, “pozitívakat és negatívakat” egyaránt (megkülönböztetni, elfogadni és kezelni őket)
· Mutass példát a csapatodnak, hogyan lehet megfelelő módon kimutatni a munkahelyi érzéseket (még a nehéz érzeteket is), anélkül, hogy károsítaná az emberi kapcsolatot és az eredményt
· Tarts a határokat a csapattal való kommunikáció során – mind a saját, mind a többiek között (vonódj be, legyél aktív, de ne kényszeríts a másikra magad, ha nem igényli ezt és ne próbáld megoldani helyette a személye problémáját)
· Fejleszd a kommunikációd hatékonyságát: hallgass többször aktívan (figyelem), csatol vissza többször (és fogadd is, ha neked érkezik visszajelzés).
· Gyakorold a bizalmat a csapatban: add meg a lehetőséget az egyéni felelősségvállalásra is (folyamatért, eredményért)
· Tanuld meg észrevenni a munkavállalók érzelmeit – non-verbális jelzésekkel és párbeszédekben is
· Alakítsd át viselkedési mintáidat és a csapattal való kommunikációdat: vedd jobban figyelembe az emberek sajátosságait (érzelmi állapot nehéz élethelyzetekben, temperamentum, szükségletek-igények, értékek)
Az empatikus vezetésben a határokat is tiszteletben kell tartani. Az üzleti életben fontosak a pénzügyi eredmények, ezért az empátiát nem szabad összetéveszteni a szánalommal.
A vezetőnek meg kell értenie, tisztelnie kell a csapat érzelmeit, lehetőséget kell adnia azok megélésére. De ne „essünk” ezekbe az állapotokba. Például, ha egy alkalmazott konfliktust provokál, a vezető bevallhatja: „Rendben, most dühös vagy, ezért teremted ezt a helyzetet. Tarthatunk egy kis szünetet – és ezután visszatérünk a konstruktív párbeszédhez, megpróbáljuk megérteni egymást.”
Figyelj azonban arra, hogy ne ’ragadj bele a manipulációba’, amiben a munkavállaló a munkavállaló az „áldozat” szerepét tölti be, míg a vezetőként Neked meg pedig a „megváltó” szerep jut. A vezetőnek nem szabad ezt a szerepet felvállalnia (Karpman háromszög).
Az empatikus vezetés trendje a szervezetekben egyre aktuálisabb lesz. Az Edelman Trust Barometer éves globális felmérése szerint az emberek kormányba és médiába vetett bizalma csökken, a munkaadókban viszont növekszik. De az üzleti elvárások is emelkednek.
A munkahelyi kapcsolatok is megkövetelik az „adok és kapok” egyensúlyát: ha a vezetők megértést és támogatást kínálnak a csapatnak, az emberek hűségük és termelékenységük révén fektetnek be a vállalatba.
————————————————————————————————-
Hasznos volt? Dolgozzunk együtt!
Egyéni és vállalati coaching – Időpontfoglalás
Munkavállalói elkötelezettséget növelő workshopokért keress a vad.agnes@vadagnes.coach email címemen.
————————————————————————————————-
* Lábjegyzet
Történt az, hogy ezen cikk megjelenése után kaptam egy visszajelzést az általam is mélyen tisztelt és elismert Miklos A. Szilagyi-tól. Miklós visszajelzése a coaching ROI-ra, illetve az általam forrásként használt Manchaster Review kutatásra vonatkoztak. Úgy fogalmazott, hogy “Komoly ember előtt ezek a számok a saját cégére vonatkozóan nem mondanak semmit, sőt, bocs, durva leszek, kóklernek tarthatja azt, aki ilyennel marketingeli a coaching szolgáltatását. Sőt, továbbmegyek, aki nem így következtet, az nem komoly ember.“
Indoklásul pedig az alábbiakat hozta fel:
“1996-2000 között coacholt 100 executive volt a bázisa, az USA észak-keleti és közép-atlantinak nevezett régióban csinálták, nagyot nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a keleti parti yankee kultúra képviselői vettek benne részt. Ebből készült az idézett 2001-es tanulmány. (…) 20 év távlata, Amerika, mi közünk is van ehhez, még ha pontosak is a számok, ami nem ellenőrizhető vissza a paper-ből? De igazából nem is ez az igazi baj vele… hanem hogy minden cég, minden beágyazódás, iparág más.”
És az a helyzet, hogy ezzel mélyen egyértek én is: hogy minden cégnél másmilyen lesz a coaching hatása, azaz sztenderként felmutatni (és onnantól kezdve elvárni), hogy pl. grammra pontosan “23%-kal növekedjen a jövedelmezőség, mert ennyi a coaching ROI-ja” – ez nyilvánvalóan nem teljesíthető, pontosan az egyes cégek ÉS emberek ÉS iparágak egyedisége miatt.
Való igaz, hogy a coaching ROI-t emeltem ki, mint amolyan ‘központi képelem’, ugyanakkor egy pillanat erejéig sem szeretnék téves elvárásokat, hamis lőzungokat terjeszteni a kedves Olvasóban és abban bízom most is (ahonnan fakad a bátorságom is arra vonatkozóan, hogy pont a coaching ROI-t emeltem ki), hogy a Tisztelt Olvasó figyelemmel és értve olvas. Hogy képes helyén kezelni a rendelkezésésre álló információt és igény esetén kellő éleslátással, kritikai szemlélettel és simán “csak” JPÉ-vel (józan paraszti ésszel) szűri az olvasottakat.
Hogy mindez részemről túlzottan jóhiszemű, talán naiv? Ám legyen, vállalom ezt is .). Mert a coaching nekem arról is nagyon szól, hogy megbízom az emberekben és vállalom a következményeket a tetteimért.
Köszönöm ezúton is Miklós, hogy felhívtad a figyelmemet, hogy könnyen félre is értelmezhető így az egész cikk üzenete, hogy akár ez rám is rossz fényt vethet – mélyen hálás vagyok, hogy átgondolásra kértél a kritikával és hogy mindezt kiemelkedő szakmaisággal és emberséggel tetted meg. Köszönöm!
#VadAgnes #Coaching #Leadershipcoaching #Leadershipdevelopment #Empatikusvezetés #employeeengagement
Jó érzés és megtiszteltetés is, hogy jómagam is ‘listára kerültem’. Köszönöm mindenkinek! És ahogy szoktam mondani: folytassuk! 🙂
Feel honored to be featured on this list among the top coaches in Budapest in 2022! I appreciate the recognition, thank you All!
To be continued .)
Itt találjátok a Top 15 Coachról Budapesten, 2022-ben:
2021. december 29-e van, hamarosan vége az évnek! Mindig is felemás érzetekkel voltam az év vége iránt, mert ’zárni és búcsúzni’ nem annyira szeretek, sokkal inkább ’örülni és előre nézni’- fajtának vallom magam (ugyanakkor irtózom a kategorizálástól is :D).
Emiatt a kettősség miatt (ami egy visszatérő érzet az életem több területén is), igyekszem az év végét IS magamra szabni. Mindig így teszek, amikor valamivel nem vagyok elsőre és teljesen kibékülve (volt egy időszakom, amikor azt hittem, hogy ettől leszek valaki, hogy ’nem hagyom magam csak úgy’ és akkor mutatom meg a magam ‘nagyságát’, ha csípőből kritika-tüzet indítok mindenre, ami szembejön velem – ez elég szélsőséges értelmezése a magunk értékeinek fitogtatására, ezt ma már sejtem 😊).
Az év végét tehát egyszerre kezelem zárásként és nyitásként, ami lényegében a folytonosságot eredményezi bennem – hiszen mi a fenének kéne bármit is lezárni azért, mert eltelt 365 nap?! A munkahelyeken megszokott és rövid távú célok esetén hasznos is tud lenni, ha értjük, hogy mi minden történt abban a naptári évben. Fontos lehet tudni, hogy miből mennyit értünk el, hogy megláthassuk a változást, hiszen gyakran a változás mértéke sugallja a lényeget.
Ám a valódi eredményességünk, a valódi hasznunk és értékünk túlmutat 365 napon. És túlmutat mindenféle hasznos, ugyanakkor gyakran sablonos mérőszámon is.
Nekem biztosan túlmutat, mert coach-vállalkozóként már nem üzleti célokról és eredményekről beszélek kizárólag, hanem a saját magam életcéljának alakulásáról, amiben 365 nap pusztán egy következő állomás és semmiképp sem a ’vége’ bárminek is (ennek a gondolatmenetnek a mellékhatása az is, hogy emiatt nem hiszek és élek az újévi fogadalmakkal sem – számomra minden nap lehet valaminek a kezdete, nem kell ehhez január 1-et írni 😊).
Ezért talán kissé rendhagyó ez a mostani beszámolóm is – mert az itt leírtak majd egyszerre mutatják be, hogy ’számtanilag’ mit tudok elmondani az elmúlt 365 napról (amit történetesen 2021-ként jellemez a Gergely-naptár), és betekintést ad az aktuális érzet-halmazomba az életcéljaimat tekintve.
A ’klasszikus’ értelemben hadd kezdjem a számszerű tényekkel – ezeket foglaltam Neked össze az infografikán. Ugye milyen jól néz ki? 😊 Nagyon ügyes vagyok az adatok szép tálalásában, jól megtanultam a vállalati évek során, hogy ez milyen fontossággal bír.
Másoknak.
Nekem ennél már akkor is bonyolultabb volt a képlet – mert mindig szerettem és nagyon érdekelt a számok ’mögé’ is nézni. Ha mindezt most Te is olvasod, akkor szerintem ebben Te is hasonlóan vélekedsz .)
A csatolt infografika értelmében mindenképpen kijelenthető az, hogy eddigi, vállalkozói évem legjobbját zárom ÚGY, hogy több, szépen prezentált fenti számom pirosan alacsonyabb a tavalyinál (pirossal jeleztük anno a ’dashboardokon’ a legnagyobb lefelé mutató eltéréseket az előző évhez képest).
Ja, hogy ezt Te nem látod az ábrából?
Nem hát, mert ott nem mutatom – hanem leírom a ’számok mögé’, úgyhogy olvass figyelmesen [és örülj, hogy aki csak a képet nézi, az mennyire fals értelmezést visz majd el, míg Te látod az EGÉSZ képet. Hogy ez kárörvendés? Majd eldöntöd, engem most ez annyira nem izgat 😊]:
Szóval képzeld el, hogy:
– tavalyhoz képest mintegy felére esett vissza a LinkedIn posztjaim megtekintési száma, idén ’csak’ 210 ezer a tavalyi félmillióhoz képest. Pedig a posztjaim mennyisége kb. ugyanannyi és vélhetően a minőségük sem lett ennyivel ótvarabb 😊 Önbizalomhiányosabb pillanataimban képes vagyok persze magamat vádolni és pocskondiázni is, ám józanabb perceimben simán kimondom, hogy ezen bizony nem múlik ’semmi’ – de legalábbis biztos, hogy a ’minden’ nem ezen múlik! Persze, az sem lenne teljesen fair, ha mindezt a változást úgy állítanám be, hogy ’változott a LI algoritmus’ (amúgy tényleg), vagy hogy ’nagy a zaj’ (amúgy ez is igaz). Szerintem ez a helyzet is egy többtényezős dolog, amiből én is kivettem a részem például azzal, hogy már nem a LinkedInre tettem fel a ’mindent’, azaz nem ’pusztultam bele’, hogy minden 3. nap biztosan posztoljak és nem estem kétségbe sem, amikor egy-egy posztom ’csak’ 3 ezres nézettséget produkált (hiszen tavaly az átlag 5-6 ezer volt!). Őszintén szólva, a tavalyi számaimnak most örülök igazán, mert az sugallja, hogy sikerült az alapjait megteremteni annak a kommunikációnak, ami már ’viszi magát’ és kellő gondozással (ami azért fontos!) folytatja a ’termelést’ és a nap végén mégis 2,5-szeres bevétel-növekményhez (!) segít úgy, hogy abszolút LI számokban ez nem látszik. Bizarr, mi? 😊
Mindezzel együtt azt is ideteszem, hogy 365 nap múlva megint más, a 2020-as évhez jobban közelítő, avagy épp azt meghaladó számokról tervezek majd beszélni. Hogy miért? Mert ez a folytonosság 😊 A kialakult énmárkám gondos törődést igényel és mert amúgy is van egy versengő szellemem, aminek ez a fajta kihívás épp a fogára való 😊 Magamnak szeretek lenni a magam referencia vonala – nem másokhoz hasonlítgatom magam (legalábbis ma nem, mert a józanabb énem ír éppen :D).
– A honlap látogatottságom is hasonlóan meredeken zuhant idén, ennek viszont nagyon prózai oka van, ráadásul megint kettő és nem is egy. Az első oka, hogy egy korábbi villámcsapás miatt cserélt modem miatt nem férek jól hozzá a honlapomhoz és így pl. nem tudok posztokat feltölteni; a második ok, hogy mindennek nem jártam a végére… nem hiába mondom, hogy halogatni nem jó dolog 😀
Igazság szerint ez a két érték az, ami 2020-ról 2021-re nem nőtt, mert a következő számom
– a ’coaching óra’, az bizony szép emelkedést mutat évről évre és az idei év sem kivétel! Mondanám, hogy szerencsére, de ez nem a szerencsén múlott… rajtam sokkal jobban, komolyan megdolgoztam azért, hogy ezt mondhassam. Érdekes látni azt is, ahogy a nemek aránya szépen kiegyenlítődött, tavaly még inkább a női ügyfelem voltak többen, idén már több folyamatban tudtam férfiakkal is együtt dolgozni!
Azt is itt mondom el, hogy azt első két évemben pont ezt akartam elérni, pont ide tartottam, hogy ezt el tudjam mondani mostanra: minden hétre van munkám és meg tudok élni a coachingból! Újfent mondom: ez nem a vége semminek, ám egy nagyon fontos állomás, amiről nagyon jó megemlékezni és nagyon jó ezen a nyomvonalon továbbmenni és tenni érte. És Érted – hiszen mindebben Te is benne vagy, ráadásul nyakig! 😊 Azért, mert figyelsz rám, olvasol tőlem, találkozol velem, együtt dolgozol velem, együtt örülünk és olyan is van, hogy barátok leszünk idővel 😊 KÖSZÖNLEK!
– a pro-bono coaching/mentoring arány is növekményt mutat – ami valószínűleg csak nekem fontos, mert nekem azt jelenti, hogy idén is sikerült az emberi, humánus oldalamat is megélni ebben az üzleties világban is (korábban, a vállalati szféra utolsó éveiben már nagyon hiányoztam magamnak :)). Csodás emberekkel volt alkalmam együtt dolgozni – büszke vagyok rájuk, hogy mertek támogatást kérni!
Elérkeztünk ahhoz a számhoz, amiről egyértelművé teszi (másoknak :D), hogy milyen évet is zárok – ez a bevétel. Ez a szám 2,5-szeresére nőtt a tavalyi számhoz képest – és a valaha volt legjobb bevételem! Ez hatalmas eredmény nekem és legfőként azért, mert ez egy cél következménye volt! A cél az volt, hogy tudatos és szorgalmas munkával, apró lépések sorozatával mindennap tegyek azért, hogy elmondhassam: emberül élek egy olyan világban, aminek részese és alakítója is vagyok a Dolgommal. A Dolgom pedig az, hogy a coaching eszközén keresztül támogassam mindazokat is, akik hatással akarnak lenni ugyanerre a világra a saját életükön és Dolgukon keresztül. (Tudom-tudom, ez hosszú is, túl magasztos is és lehet, hogy a Nagyi nem érti – de amondó vagyok, hogy ne becsüljük ennyire le a Nagyikat sem, jó? :))
Szóval kijelentem, hogy többről szól nekem ez az év, mint erről a számról. Mert ez az évem (is), a harmóniáról szól, ami az életcélom. Nekem a harmónia azt jelenti, hogy olyan életet élek, amiben a szakmaiság és a saját mivoltom körülbelüli egyensúlyi állapotban lehet. Körülbelüli, hiszen állandó egyensúly nem létezik.
A képesség létezik, ami lehetővé teszi, hogy a ’kibillenéseket’ korrigálni tudja az ember – és ez a képesség fejleszthető. Nekem ezt a képességet fejlesztette tovább az idei év is – és ezért sincs vége ennek csak azért, mert hamarosan egy újabb naptári évet kezdünk.
Meg talán ezért sincs még vége ennek a beszámolónak sem, szóval folytatás következik – amiben írok még a kiemelt társaimról és projektjeimről is😊
Bon voyage 2021! 💫
#VadAgnes #Coaching
Egy visszaemlékezéssel kezdek: amikor huszonévesen előszőr írhattam a titulusomba, hogy ‘vezető’, akkor élt a fejemben egy kép, hogy milyen is ‘A VEZETŐ’ – így, csupa nagybetűvel, mert így azt is magában foglalja, hogy JÓ vezető is. Marketing szakos közgazdászként végeztem, addigra már 6-7 éve mozogtam a multinacionális világban, így meg voltam győződve róla, hogy ha valaki, akkor én biztosan tudom, hogy milyen is a JÓ VEZETŐ.
Legalábbis elméletben… na de ugye, ha már valamit el tudsz képzelni (meg tudtad álmodni), azt meg is tudod csinálni – Walt Disney is ezt mondta (még ezt is tudtam, amit újfent egy ‘bizonyítéknak’ éltem meg a ‘ki, ha én nem’ állapotomban).
És hogy szerintem …
Napestig tudnám még írni, de alighanem kaptál mostanra egy jó kis ízelítőt abból, hogy mi minden is volt a fejemben a JÓ VEZETÉSRŐL… És fejben amúgy annyira könnyű volt ez! Nem láttam semmi nehézséget abban, hogy meg is valósítsam.
Magamat összefoglalva azt mondanám, hogy (látszólag) összetetten, ám valójában EGYféleképpen képzeltem azt, hogy hogyan lehet JÓL VEZETNI és JÓ VEZETŐNEK lenni. A fejemben megszületett pontjaimtól való eltérés nem volt elfogadható számomra, amit úgy oldottam meg, hogy vagy ignoráltam az eltérést, vagy az ’ebet a karóhoz’ fokozatban maradva nem tértem el egyáltalán a bennem élő képtől.
És mivel több minden a valódi valóságomban is adott volt már addigra, azt gondoltam, hogy nem lesz olyan nagy kunszt ÖRÖKKÉ megfelelni a saját álomvezetőmnek.
Évekig nem is volt nehézségem ebből – tényleg.
Mármint tényleg nem vettem észre, ha volt 🙂 Több évig éltem a saját álmomat. És sokáig nagyon is jól éreztem magam benne.
Míg aztán egy nap, a teljesítményértékelésemben olyat láttam, amit eddig sosem…
TÖBB ÉPÍTŐ VISSZAJELZÉST a 360 fokos részben (=amikor megkérdeznek több más kollégát is, ‘peert’, hogy hogyan is látnak téged). Tilos volt ezt kritikának hívni, de ez nem gátolt meg engem abban, hogy mélyen megsértődjek helyben és azonnal.
Az építő visszajelzések arról szóltak, hogy felrótták nekem, hogy stresszes helyzetben van, hogy ‘fejhangon kiabálok’ …hogy miiiii?? Én?! Neeeem, az kizárt! Bíró úr, tiltakozom!
Meg hogy gyakran ‘elvonulok’, és van, hogy néha keresnek engem az irodában… Hogy?! Már az is baj, ha dolgozom? Valamikor nekem is kell azt is… és azt én nem tudok ricsajban, meg ha folyton megszakítanak, attól hamar ideges leszek…ne mondd már, hogy te nem?!
Aztán még azt is mondták, hogy vannak emberek, akikkel nem tudok jól bánni, mert más csoportok panaszkodnak, hogy az az EGY emberem nem jól teljesít. Ááááá – itt valami tévedés van… és mindenkivel tök jóban vagyok, erre pont nagyon büszke vagyok!!
Puffogtam (magamban is, meg hallhatóan is) hosszasan ezeken és azt terveztem, hogy majd jól megkeresem azt, aki ezeket írta rólam és majd jól elbeszélgetek vele, mert bár anonim a visszajelzés, azért nem vagyok hülye, pont tudom, hogy ki vagy kik írhatták ezeket… Csak nem képzelik!
Aztán ebből nem lett semmi.
Nem lett semmi, mert az álombeli vezetőm, akinek akkoriban én magamat is gondoltam, hazament és rálépett egy Legóra a szőnyegben. Ezt tudjuk, hogy kijózanító hatású…
Piszkosul káromkodva (bizony…) volt alkalmam magamból kikiabálni a feszkót, ami lehetővé tette, hogy józanul IS végiggondoljam a hallottakat.
Snitt.
Most 15 évvel később van. Bár az elrejtett Legókra a szőnyegben még mindig hangosan reagálok, mostanra kijelenthetem, hogy az a régi visszajelzés egy fontos momentum volt a vezetői életemben. Nem kizárólag emiatt kezdtem még komolyabban (és egyben lazábban is) venni a vezetői létemet, önmagamat, de mindenképp szerepet kap az életemben, hiszen kellett ahhoz, hogy ’felnyíljon a szemem’.
Kezdetét vette a megfigyelés és a tanulás. Magamat is kezdtem egyre jobban meglátni, majd megérteni is, aztán elfogadni, hogy van ’rés a pajzson’, meg van olyan is, ami jól megy. De semmiképp sem csak az egyik, vagy csak a másik részem létezik. Azaz egyszerre vagyok ’jó és rossz is’, vagy méginkább, pont olyan vagyok, amilyen. Az álom-énem kezdett hús-vér formát ölteni, és egy teljesen emberi, és (megkockáztatom) szerethető formát IS ölteni.
Mígnem magamtól is rájöttem arra, hogy lehet hosszabb távon is jól vezetni, hogy messze nem csak egyféleképpen, és messze nem csak egy típusú, szabvány-ember tudja ezt…
Vezetni nem kizárólag egyféleképpen lehet és nem kizárólag egy típusú ember képes erre – ami egyenlő azzal, hogy NINCS EGYETLEN univerzális vezetési stílus vagy mód, ami MINDIG, MINDENHEZ és MINDENKI-HEZ(vel) passzol.
Ahogy az én magam összetettségét, hibáit ÉS erősségeit, működésemet kezdtem jobban megismerni, úgy kezdtem magammal együtt a másokat is mélyebben megérteni és rájönni arra, hogy ’ami nekem jó, az nem biztos, hogy másnak is ugyanolyan jó’, és ha én kikérek magamnak valamit, attól az még lehet a másiknak jó, ám kérhet ki mást magának, ami meg nekem oké.
Azaz azért, mert ösztönösen sok emberrel jól kapcsolódom és jól tudok együttműködni és vezetni is őket, addig lesz olyan, akivel ez nem fog működni. És nem azért, mert ő vagy én ’jobbak vagy rosszabbak’ vagyunk egymásnál, hanem mert mások vagyunk és máshogy működünk, emiatt másra is van szükségünk egymástól is.
Felcsillant bennem az a megértés, hogy akkor vagyok még jobb vezető, ha ezeket a ’másságokat’ érzékelem és inputként kezelve tudom a válaszreakciómat igazítani úgy, hogy az jobban a közös együttműködésre és sikerességhez vezessen. Megérteni látszottam, hogy amíg van egy ösztönös, velem született módja (ami persze a nevelés és miegymás során kondicionált) módja, ahogyan viszonyulok az emberekhez, addig meg tudok tanulni más formában is viszonyulni emberekhez, ami történetesen jobb közös együttműködéshez vezethet.
Ekkor kezdtem felülírni magamban azt, hogy ’minden vezetőnek van egy vezetői stílusa’ dogmát, mert igen, egy lehet és mindenkinek van is – csakhogy nem ettől lesz igazán jó, hanem ha adaptívan, helyzethez, feladathoz ÉS az Emberhez IS tudja azt igazítani.
Vagyis nincs olyan, hogy EGY JÓ vezetési stílus. Több ’stílus’, vagy inkább módja van annak, ahogy viszonyulni lehet az emberekhez – és egy JÓ vezető bizony ismeri és nem is fél alkalmazni ezeket.
A saját bőrömet komolyan igénybe vevő példámon nevelődve elképesztően jól hatott rám, amikor a szakirodalomban is ’bizonyítást’ kapott a ’felfedezésem’. A vezetői továbbképzésemben ezért szerettem bele azonnal a Ken Blanchard féle Situational Leadership metodikába is, amit azóta is nagyon jó szívvel és eredményekkel is tudtam és tudok alkalmazni a coaching és tréning munkáimban is.
Goleman is (akit én csak az EQ atyjának hívok magamban), a Leadership that Gets Results publikációjóban is pont arról ír, hogy egy középvezető vezetési stílusa 30%-ban határozza meg egy vállalat jövedelmezőségét, ami túl magas arány, hogy ezt csak úgy figyelmen kívül hagyjuk. Mert képzeljük csak el, hogy mekkora pénzeket és energiát költ egy vállalat mindenféle költségcsökkentő módszerekre, a hatékonyság növelésére, miközben egy inspiráló vezetővel mindezt a töredékéből meg tudná valósítani!
Goleman 3 évig vizsgált 3000 középvezetőt az USA-ban, hogy megtudja: konkrét vezetői viselkedésük szerintük mennyire van hatással a vállalatuk irányítására és a jövedelmezőségükre.
És biztos sejted mostanra, hogy talált is valamit 😊
Ezt foglaltam össze Neked egy táblázatban – TÖLTSD LE INNEN is, mert lehet, hogy nem látod jól:
IGEN! Most már Goleman-on keresztül is értheted Te is, hogy a legjobb vezetők akár többféle vezetői stílust is életre hívhatnak önmagukban és a csapatuk tagjaiban – attól függően, hogy éppen mire van szüksége a csapatnak és a cégnek.
Goleman ezt hívja a vezetés megosztásának, ami az egész csapatot okosabbá, erősebbé, mozgékonyabbá teheti. Ugyanakkor nagyon nehéz megmondani, hogy mikor, milyen vezetői stílust használjuk középvezetőként.
Általában elmondható, hogy a jó vezető különböző vezetői stílusokat váltogat a helyzettől és a feladattól függően. Néha csak egy jó szóra, egy apró elismerésre van szüksége egy csapattagnak. Néha viszont egy új ötletet, egy új víziót kell állítani a csapat egésze elé.
A jó vezető tehát mindig hosszú távra tervez.
Goleman szerint, ha egy középvezető a fenti vezetői stílusokat következetesen váltogatja, akkor a csapata motiváltabb lesz, és mindenképpen jobb teljesítményt fog nyújtani hosszú távon, legalább 1-3 év távlatában is!
Bizonyára ismered azt a mondást, hogy ’jó pap holtig tanul’, vagy azt hogy ’okos ember MÁS hibájából’ tanul, amennyiben bármelyiket is osztod és lelked mélyén egyezel a mondanivalójukkal, akkor ne habozz jobban megérteni önmagadat a vezetői énedet és másokat!
Ne habozz folytatni a tanulást, amit talán már el is kezdtél és még most foglalj egy 60 perces díjmentes coaching időpontot! Ezt önmagadért és a veled együtt élőkért és dolgozókért is teszed.
Én már csak tudom 😊
Várlak!
ui: a borítókép a vezetői énemről készült pár éve azzal a személlyel, akit ‘utódomként neveltem’ – és mit mondjak… baromi jól csinálja a dolgát azóta is, nagyon büszke vagyok rá! És az vagyok magamra is – együtt szép munkát végeztünk. Vele és másokkal is 🙂
2020. december vége van. Pontosan 2 éve vagyok főállású coach és vállalkozó is egyben. Ezt megelőzően 18 évig a multinacionális világban dolgoztam a marketing területén, 10 évig regionális vezetői pozíciókban is (a váltásomról itt írok).
Ezekhez a számokhoz képest smafu is lehetne ez a 2 év vállalkozóként – ám nekem nem az. Különösen, hogy bő 15 évig fennhangon mondogattam magamnak és alkalmanként mindenki másnak is, hogy ’én bizony soha nem leszek vállalkozó!’.
Honnan is ered ez a magabiztosnak tűnő meggyőződés?
Íme az akkori (és bántóan arrogáns) 5 fő gondolatmenetem:
Ehhez képest most zárom a 2. teljes évemet vállalkozóként. Hogy hogyan jutottam el idáig és mi is történt velem azóta? Mindezekről rendszeresen írok, a korábbi bejegyzéseimet itt találod.
Most arra gondoltam, hogy a fenti, éveken keresztül hurcolt gondolataim formálódásáról írok Neked. Könnyű lenne azt mondani, hogy mind megszűnt, felszívódott, teljesen átfordult. Könnyű lenne, ám nem fedné a valóságot. Ha valamit mostanra még tisztábban látok, mint ezelőtt 2 évvel, akkor az az, hogy a dolgok nem csak fehérek vagy feketék: azaz egy dolog nem csak könnyű, vagy nem csak nehéz lehet. Van úgy, hogy akár mindkettő is igaz rá.
Most hogyan látom a fenti pontokat? Hát így:
Vállalkozni tényleg nem életbiztosítás. Nincs garantálva a következő perc, óra, ahogy a következő nap sem. És soha nem is volt – még akkor sem, amikor alkalmazott voltam. Ez önmagában egy tévhit, hogy valami azért biztos, mert épp most ’van’. Az, hogy ’van munkám’, ez nem garancia mindenre. A garancia én magam vagyok magamnak.
Vállalkozóként még jobban megtanulok magamra IS számítani és magamban hinni is. Újraformálhatom azt is magamban, hogy a ’munka az munka, nem baj, ha kicsit sz@r, vagy hogy nem érzem jól magam, hiszen jön a pénz és akkor kibírom’. Túrót!
Más dolog kitartónak lenni és más tétlenül ülni abban, ami már nem jó nekem. Nem azzal csinálok jót magammal, ha fog-összeszorítva, némán tűröm azt, ami rám már ártóan hat. Ahogy az sem az igazi, ha hirtelen felindulásból, meggondolatlanul ugrok az üres medencébe. De ezt senki sem kéri tőlem – én miért kérném ezt magamtól? Korábban a jó fizuért is éveket tanultam és szorgalmasan dolgoztam. Azaz vállalkozónak sem csak születni lehet, hanem belenőni, megtanulni is… Biztos meg amúgyis csak leginkább az lehet, ami már megtörtént.
És az, hogy mi történik meg, az meg MA dől. Így nyer értelmet a dalszöveg:
Ma van a Holnap Tegnapja…
2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
Fél 6 van, amikor ezeket a sorokat írom. Ma hamar kivetett az ágy, pedig éppen most aludhatnék hosszabban is. Talán nem alszom jól? De, az év legtöbb napján tök jól alszom. Ami nagy szó nekem, mert alkalmazottként tényleg sok éjszakát álmatlanul töltöttem és csak felszínesen sikerült aludnom. Jól sejted, nyilván nem csak a munka miatt nem aludtam. Volt más is, ami ébren tartott (megírtam ezeket is).
Ehhez képest az elmúlt két évemben sokkal jobban alszom, mint az elmúlt éveimben. Szerintem azért, mert az ébren töltött óráimban azt csinálom, amit én ’hasznosnak és értelmesnek’ tartok, amit szívesen és jól is csinálok, ami rajtam kívül másnak is értékes annyira, hogy pénzt is ad érte. Megtanultam, hogy mélyen felelősséget vállalni egyszerre megy nekem jól és nehezen is. Hogy amikor azt hiszem, hogy vállalom a felelősséget, kiderülhet, hogy amúgy nem is…ahogy az is, hogy másokért gyakran túlzottan is vállani akarom a felelősséget…
Hogy minden napom ilyen békésen rózsaszín? Ilyen kiegyensúlyozott? Hogy mindez egyik napról a másikra történt, amint vállalkozó lettem? Neeeem 😊 De sok napom ilyen volt ebben az évben is és ez örömmel tölt el.
És van, hogy simán csak ’negatív’ vagyok, amikor meg nem ilyen napom van.
Na bumm. Ilyen is vagyok 😊
3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
Az nem változott bennem, hogy a ’kiskapuzást’, ’svindlerkedést’, a kizárólag a ’kijátszásra’ való törekvést taszítónak élem meg még ma is, szóval én magam az ’arany középutat’ célzom meg: kreatív és leleményes is vagyok, ezzel együtt törvénytisztelő is. Van, hogy ennek a kettőnek a mezsgyéje szűkös és van, hogy nincs is mezsgye. Ilyen helyzetekben én bizony a megérzéseimre hallgatok. Ha valamit nem érzek a saját normám szerint etikusnak és helyesnek, akkor azt nem teszem meg. És ettől még vállalkozó vagyok én is 😊
4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!
Igen, sok a rizikó faktor a vállalkozóságban. Kiszámíthatatlan az egész. Ezért lett fontos az, hogy én magam kiszámítható legyek. Magamnak. Hogy nagyon pontosan tudjam, hogy mit várhatok el magamtól a ’jó időkben’ (milyen vagyok, amikor jól mennek a dolgaim: netán eltunyulok, vagy pont ’szárnyakat ad’ egy-egy sikerélmény?) és mit várhatok el magamtól a ’háborús időkben’ (hogyan reagálok az akadályokra, mit élek meg nehézségnek, hogyan reagálok egy szorított helyzetben?) Mire kimondhattam magamról, hogy főállású vállalkozó vagyok, sok ’önismereti órán’ is túl voltam (és nem mellesleg két éven keresztül tudatosan terveztem szakmailag és anyagilag is a vállalkozóvá válásomat). Hogy ’kész’ lettem-e magammal? Neeeem 😊
De ’elég készen vagyok’ még jobban megérteni magam és elindulni a saját utamon, hogy merjem látni magamat pont olyannak, amilyen vagyok (ami van, hogy sikerül és van, hogy még mindig nem)
5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!
Most is számít nekem a külső elismerés – is. Fontos, hogy mit mondanak a velem való munkáról az ügyfeleim, hogy mit lát mindebből a külvilág. De már nem csak ez a fontos. Már nem csak ez a mérvadó. A szakmai és egyéni sikerem az, amikor már magam is annak élem meg a magam eredményeit, ami hol könnyebben érkezik, hol meg, ha megfeszülök sem akar jönni – amikor már nem csak az számít, hogy mit írhatok a névjegykártyámra.
Eszmélek arra, hogy nem az vagyok, amit én mondok magamról. És az sem, amit mások mondanak rólam. Az vagyok, aki szeretnék lenni és amit már mások is kezdenek meglátni belőlem.
És ennek még mindig nincs vége 😊
2020 magunk közt és finoman szólva is mozgalmas év volt. Többször is volt évközben, hogy úgy éreztem, mintha a nem létező a ’vállalkozói iskola általános első osztályából’ egyből a ’vállalkozói egyetemre’ kerültem volna és nem azért, mert ennyire géniusz vagyok, hanem mert a forgószél idesodort 😊 Így, december végén szummázva, örömteli büszkeséggel azért azt is elmondhatom, hogy lehet, hogy a szél sodort ide, ám sikerült megkapaszkodnom és gyökeret ereszteni a szikesnek tűnő talajban is.
De azt is elmondhatom, hogy ez a 365 nap igazán kipróbált engem. Nőként, Anyaként, Coachként, Vállalkozóként – Emberként is. Biztosan sokat fejlődtem sok tekintetben, meg megcselendzseltem saját határaimat és korlátaimat is, megfejlődtem a lelki magaslataimat – de mélységeimet is. A ’csodás magamra találások’ mellett bizony elkerülhetetlenül ott voltak (és vannak) a mélységes magamba zuhanások is.
Most, hogy írom ezeket a sorokat, azon töprengek, hogy hogyan is adjam át ennek az évnek a sutaságát, rendhagyó nagyszerűségét és feneketlen mélységét. Hogy hogyan mondjam el, hogy amíg az alapbeállítottságom optimista és idealista, addig van egy erős realista énem is, sőt, van egy nyavalygós, panaszkodós énem is. Meg még ezer másik arcom, hangulatom és érzésem… És amikor ezek mindannyian porondon vannak… na, az ám a cirkusz! És pontosan ez történt 2020-ban. Az előző beszámolómban írtam már a törvényhozatal okozta nehézségeimről, ahogy megírtam a ’karantén naplómat is’.
2020. második féléve egy cseppet sem volt kevésbé mozgalmas. Szerencsére több törvény módosításával továbbra is reflektorfényben érezhetem magam vállalkozóként is (pl. ’katás törvények’ vagy felnőttoktatási rendelkezések), és hála az első féléves ’kiképzésnek’, ezeket már egészen jól viselem (értsd: célzottan engedem ki a dühömet / csalódottságomat / szomorúságomat a szememen keresztül az arcomra – alias sírok. Régmódi, de nekem rendre bejön-, majd ezután már sokkal konstruktívabban állok a dolgokhoz).
2020. kora nyarától mintha kezdett volna ’visszatérni’ az élet és azt vettem észre, hogy ’pont ott folytatom’, ahol abbahagytam március idusán: coachinggal volt tele a naptáram. Én ekkor éreztem azt, hogy ’de jó, hogy már 2019-ben is vállalkozó voltam’, hiszen megtapasztalhattam milyen egy ’normális év normális üzletmenete’, hogy 2020-ban már az addigi eredményeimmel segíthetem magam tovább, hiszen nem a nulláról kellett átverekednem magam az akadályokon;
hogy minden nyilvános megmozdulásom;
egyéni és csoportos munkafolyamataim;
posztjaim, hirdetéseim, előadásaim, podcastjaim, tartalmaim most ’meghálálták’ magukat.
Hogy milyen jó, hogy nem ’satufékeztem’ márciusban, hanem tempót igazítottam, hogy a figyelmemet továbbra is azon tartottam: figyelni az utamat és csinálni tovább. Megköszönte magát a korábbi ’fog-összeszorítós’ kitartásom is, már tudtam magamról, hogy nem csak sírós, hanem szívós is vagyok.
A nyári időszaktól kezdve a coaching mellett rendre kezdtek érkezni olyan felkérések, hogy segítsek a karrierváltásban;
vállalkozás indításban- vállalkozás fellendítésében;
személyes márkaépítésben;
online marketingben;
LinkedIN megjelenésben;
logótervezésben;
tartalomírásban;
online (remote) csapatépítésben…
.segítsek, mert ők azt látják, hogy nekem ez megy, hogy jó cégére vagyok önmagamnak, hogy hiteles vagyok.
Ezeket a felkéréseket csodás volt megtapasztalni és egyben elbizonytalanító is: hiszen én végig azt mondom magamról, hogy ’coach vagyok’ (igaz, nem rejtettem sosem el azt sem, hogy marketinges is), és most lám, többek mégis mást IS látnak bennem és másra IS szükségük van tőlem.
Mindez tette lehetővé, hogy 2020. szeptemberében olyan kiemelkedő hónapot zártam, amit soha azelőtt, még alkalmazott vezetőként sem. Akkor, szeptemberben, nyakig (nem csak coaching) munkában, ledöntöttem egy magamban felállított ’üvegplafont’ arról, hogy mire is vagyok képes… hogy mit is érek magamnak és másoknak is… Jó volt látni, ahogy az üvegplafonom szilánkjaira hullik. Jó volt meglátni, hogy pont egy ilyen évben, mint az idei, pont ennyi tapasztalattal (és tapasztalatlansággal), optimizmussal (és sírós szívóssággal) ezt IS meg tudom önmagam teremteni.
Az őszi, majd téli hónapok hasonló dinamikával és változatossággal teltek: nagyon klassz coachingfolyamatok mellett nagyon klassz marketing típusú munkákkal, csapatépítő tréningekkel telve. Eljátszottam a gondolattal is, hogy ha (!) az egész évem ilyen lett volna, mint ez a 2. félév, akkor minden bizonnyal a saját terveimet is messze túlszárnyalom. Pedig én aztán bátran tervezek! 😊 De aztán ezt elengedtem, hiszen a ’mi lett volna, ha’ dolgok nem visznek előre.
És hogy teljes legyen a kép, az év vége felé átestünk a koronavíruson is. És bár ’csak’ enyhébb tüneteink voltak, pár hétre kivett bennünket a ’forgalomból’ és lemerített energetikailag is. Rám leginkább mentálisan hatott rosszul, mert kiszámíthatatlan volt, hogy pont ránk hogyan is hat majd a vírus… szóval az aggódásom, a félelmeim el is hatalmasodtak rajtam egy időre. Meg aztán nem könnyű betegen más betegeket is ápolni, az ő jóllétüket is figyelni – engem legalábbis jól kimerített.
Úgyhogy olyan történt velem, ami kisiskolás korom óta nem: vártam az év végét.
Nagyon.
Türelmetlenül és visszaszámolva.
Már végre le akartam tenni a munkát és minden mást is, amit ez a 2020 hozott magával.
Egész egyszerűen elég volt.
Nem vitatom el, hogy remek dolgok IS történtek, hogy több esetemben javamra IS vált ez az egész kialakult helyzet, hogy bennem is alakult ki hála IS – de azt is KI AKAROM MONDANI, hogy PISZKOSUL ELFÁRADTAM és ELÉG volt már 2020 összes küzdelméből.
Tudom, hogy sok minden simán csak folytatódik 2021-ben is – nem várok csodára. Hatalmas változásokra, pálfordulásokra, hihetetlen eredményekre.
Ezt mind megkaptam 2020-ban is 😊
És megkaptam azt is, amire tavaly ilyenkor még csak vágytam: társakat az utamra. Igen, többen is vagytok (Székely Viola – CoronEXIT Leader és Csapatépítő Online Programok; Huszák Nikolett vezetőfejlesztés, Pintér Gábor és a Mind Mate Inspiration; Nagy Gábor és Németh László a Nautix), akikkel idén valami közösbe fogtunk, akikkel úgy döntöttünk, közös alkotásba kezdünk. Mert nagyon jó egyedül is alkotni, de együtt még jobb! Ezért is ragadott meg a mondás, hogy
Ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül. Ha messzire, akkor másokkal. És én messzire akarok menni…
Ám éppen most, kérem szépen, én pihenek. Telefon lenémítva, mellettem mákos bejgli, amit igen is meg fogok enni, a szobában a karácsonyfa mosolyog a sarokban. Kint fúj a szél, a macska idegesen szemléli az ablakból a korhadt diófán ügyködő harkályt, nekem rendezetlenül érkeznek a gondolatok a fejemből…
… és ez így most jó. Nem baj, hogy nem vagyok még tele tervekkel 2021-re, hogy vannak még szabad coaching helyeim januárra is, hogy továbbra sem tudok kovászt készíteni, hogy nem fogytam a karantén időkben, ’csak’ szinten tartottam a súlyomat egész évben; hogy nem tudok min. 3 oklevelet felmutatni az elmúlt 12 hónapból…
Nem baj.
Nem baj, mert szeretem azt látni, ami már mögöttem van és tetszik az is, ami még előttem áll.
A maga bizonytalanságával, kiforratlanságával, nehézségével.
Én, kérem, 2020-at ezennel lezárom!
2021 – Téged már kipihenve, nyitott szívvel és lélekkel várlak: hadd lássalak teljes pompádban!
Utóirat:
Tudom, hogy mindig van olyan Olvasóm is, aki a számok nyelvét jobban érti (és én is szeretem így is megnézni a dolgaimat). Az ő kedvükért is álljon itt ez az infografika az idei évemről.
Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.
2020. június 30-át írunk. Ma ünneplem a vállalkozásom másfél éves fennállását. 18 hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mostanra csaknem teljesen egészében reprodukálni tudom a korábbi 18 éves alkalmazotti/ vezetői létem csaknem teljes eseménytárát az ’ismerkedésen keresztül a felfutáson át a lassú, de legalább látványos kínlódásig’…
Amikor 2020. január 1-én éjfélkor pezsgőt bontottunk, a legtöbben még nem arra készültünk, hogy ez az év ennyire sorsfordítóan más lesz, mint az előzőek. Személy szerint én, mint kezdő vállalkozó, tele voltam ambícióval és lendülettel a 2020-as évet nézve. Erre (szerintem) minden okom megvolt, mert az első 12 hónapom annyira sikerült jól, hogy azt biztos alapnak éreztem a dinamikus folytatáshoz. Ennek megfelelően el is készítettem a 2020-as évre szóló terveimet, célokkal, számokkal, elvárt eredményekkel – ahogy azt a Nagy Könyv is megírja.
2020 első két hónapja nyugisan indult. Akkor még azt is mondtam rá, hogy ’lassan’. Kicsit hosszabbnak éreztem a téli szünetből való ’ébredését’ a közönségemnek, annak ellenére, hogy január 3-án már volt egyeztetett coaching ülésem és január 2. hete is 70%-os telítettséget mutatott a naptáramban. Ami aztán folytatódott egészen február végéig.
Mégis eszembe jut egy akkori, elégedetlen megjegyzésem, melyben Anyukámnak ecseteltem arra a kérdésre, hogy hogy megy a vállalkozás? Amire én azt feleltem, hogy ’jól-jól, de valahogy azt érzem, hogy mehetne jobban is. Bár nem megy rosszul sem, mert igazából pont ott folytatom, ahol 2019-ben abbahagytam’. És mi ezzel a baj? – tette fel Anyukám a teljesen releváns kérdést, látván, hogy a fenti mondatokat lefelé görbülő szájjal préselem ki magamból.
Hát az, hogy nem növekszem! Hogy ahelyett, hogy ’felfutnék’, csak stabilan megyek tovább előre! – buggyant ki belőlem kissé durcásan a válasz és a kezemmel még mutattam is, hogy egy stabil, vízszintes vonalra gondolok mindez alatt, amiben nincs egy 0,1%-os emelkedés sem. (Meg hát csökkenés sem, de ez akkor még nem volt terítéken).
– Szóval az a baj, hogy folyamatosan van bevétel, hogy továbbra is megtalálod azokat és megtalálnak azok, akik majd ügyfeleid lesznek? Hogy mindez nem változott, csak mert most 2020. február közepét írunk? – kérdezte összegezve Anyukám, hogy tényleg pontosan értsen. Az! – csaptam le azonnal verbálisan a lehetőségre, és tűzben égő szemekkel kezdtem el mesélni a ’vállalatok életciklusa’ nevet viselő modellről (Adizes modell néven a menedzsment könyvek állandó szereplője), mely szerint nekem már a ’felfutás’ szakaszában illene lennem és amúgyis olyan számokat írtam az excelembe, amik jól mutatják, hol van a megtérülésen túli növekedésem. Mert a megtérülés pipa, most már növekedni kell! És én most nem hozom azokat a számokat! – görbült újra lefelé a szám, Anyukám meg csak bölcsen hallgatott. Én meg még puffogtam egy darabig, aztán mentem a dolgomra.
Szóval így, ilyen elégedetlen hangulatban teltek 2020 év első hónapjai, holott akár láthattam volna azt is, hogy amíg:
addig nagyon nagy baj nincs. Persze, még jobb (mondhatni ideális) lett volna, ha mindezekkel arányban nő az ügyfélkör nagysága is – de az maradt változatlan.
Ami számomra a ’megtorpanással’ volt egyenlő és már le is játszódott benne az a szenárió, hogy ’belekényelmesedek ebbe, mert már ’elég jó’ és akkor egyszercsak azon kapom magam, hogy már évek óta nem tudok fejlődni, növekedni’. Erre figyelmeztető jelként éltem meg azt, hogy a ’dashboard’-om sárgát mutatott. Se nem csökkenés, se nem növekedés = sárga. Lefordítva: YoY 0%.
Pfúj. Ez elviselhetetlen!
Én meg, ugye, ennél szilajabb (verseny)ló vagyok, akit a 18 éves multis háttér arra edzett, hogy ’nincs megállás’, hogy ’nincs lassulás és szinten tartás’, hogy ’kizárólag a növekedés az eredmény’, hogy a ’növekedés A JÓ és más nem’.
Persze, nem foghatom mindezt a vállalati múltamra, a ’teljesíteni vágyás’, a ’légy kiváló’, a ’ne elégedj meg a status quo-val’ – ezek mind ’hozott anyagok’😊 Amik folyamatosan meghatároznak. Hol jobban, hol kevésbé – hol tudok róluk, hol meg nem.
Ennél a pontnál talán benned is felvillan az, hogy oké, értem, hogy ez a csaj vállalkozó, meg hogy multis világban vezető volt korábban, hogy coach lett, hogy vállalkozik és persze, érthető, hogy fontos neki az, hogy rentábilis (szakzsargon, cöccc) legyen, na de csak ez számít neki? Hát egy coach nem attól JÓ coach, hogy felül tud emelkedni az anyagi javakon, mert az a nemes cél lebeg a szeme előtt, hogy embereknek akar segíteni? Hát milyen coach ez a nő, akik most nem arról számol be, hogy ’nem is gondolkodik a pénzen, az anyagiakon, mert ez a földi élet arról szól számára, hogy megélje hivatástudatát és 1000%-os szenvedéllyel és fáradhatatlanul azon a nemes ügyön dolgozik, hogy az embereken segítsen?’ Na tényleg, milyen coach az ilyen?!
És ha most épp azt gondolod kedves Olvasóm, hogy ’Dehogy! Miket írkál ez a nő, nekem nem is jutott ez az eszembe … bár most, hogy mondja…. tényleg van benne valami, hogy milyen coach is az ilyen?’ – szóval, ha épp ilyesmiket gondolsz (vagy sem), meg is nyugtatlak: ezek nem a Te gondolataid és kérdéseid voltak felém. Ezek mindet ÉN gondoltam. Én tettem fel vádló kérdésként saját magam felé. És eredményként cefet rosszul is éreztem magam. Válságot éreztem.
Mindezt most mementó gyanánt írom Neked (és magamnak is!), hogy pontosan lásd (és lássam) milyen az, amikor saját magunk leszünk saját magunk ellenségei, amikor saját magunk kezdjük ásni a saját sírunkat.
Vállalkozás ügyileg, méltóságunkban és önbecsülésünkben is.
Ezeket Te NE tedd. Soha. Semmilyen szerepkörödben.
Tanulj belőlem. Légy okosabb. Vagy menj coach-hoz, aki rávilágít az ANG-re (automatikus negatív gondolatok) – mert nagyon fontos, hogy tudd mindezt a helyén kezelni. Mert oké, hogy vannak ANG-ok (ezek is ugyanolyan gondolatok, mint a többi), csak az nem mindegy, hogy mihez kezdesz velük és a hatásukkal. Mert hatásai aztán vannak!
Láthatod, hogy még csak február közepét írunk és én már válságról beszélek, holott még csak sejtésem sem lehetett, hogy ami ezután jön, az sokkal inkább válság a maga természetszerű mivoltában is (magyarán nem csak annak látszik, hanem az is…).
Történetem 2020. február 15-ével folytatódik. Ami nem Valentin nap, mégis jegyzem a naptáramban. Ezen a napon lépett ugyanis hatályba a mostanra ’kuruzslótörvény’ néven elhíresült salátatörvény (a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő törvénymódosítások összessége).
Két dolog miatt volt ez számomra (és sok más szakember számára) fundamentális szinten megrengető (jogi szakzsargot mellőző, ugyanakkor jogi megértést nem nélkülöző, – kedves jóakaróm, Zsófi visszajelzését is figyelembe vevő – , leegyszerűsített konklúziók következnek):
Szóval február 15-e hagyott egy határozott lenyomatot a vállalkozói mivoltomban, hiszen alig több mint 12 hónapja ’adtam fel a biztos alkalmazotti létet’ azért, hogy coach-vállalkozó legyek. Ám február 15-től kezdődően pont coachként nem hívhattam magamat és pont be is kasznizhatnak, ha netán kiderül, hogy ’üzemszerűen és üzletszerűen értően hallgatlak meg’….
Most nem túlzóan állítom, de azt éreztem, hogy megrengett alattam a föld. Eddig a pontig ’csak’ fiktív nehézségeim voltak, amiket javarészt én generáltam magamnak, ám ez a törvényhozás már valóságos volt, valódi következményekkel.
Az érzelmi viharomat meg is örökítettem egy cikk formájában a LinkedIN-en, és nem azért, hogy emlékezzek rá, hanem hogy ’rendet rakjak magamban’, hogy az olvasóimon keresztül külső szemet is kapjak. Az Olvasóim pedig nem hagytak cserben, értő figyelemmel (!) és nyitott szívvel, segíteni akarással valós támasztékot nyújtottak.
Ki merem jelenteni, hogy számomra február két hete mentálisan piszkosul megterhelő volt és régen éreztem akkora mennyiségű stresszt, amit már alig-alig tudtam kezelni. És most is szívből köszönöm Neked Olvasóm, hogy abban a cikkben merhettem vállalni önmagamat előtted, hogy belefért számodra az a tény, hogy a coach is ember. Hogy vannak nehézségei, érzései és lehet olyan, hogy átmenetileg ’elvész az erdőben’. Hogy ez az ember nehéz helyzetbe került, és ez az ember most én magam vagyok.
Így érkezett meg a március. Feldúlt, bizonytalan, stresszel teli állapotom március elejére higgadni látszott, ami lehetővé tette, hogy megtaláljam azokat a lépéseket, amiket még a fenti feltételek és korlátok közt is tehetek.
Nahát! Egy mondatba milyen jól elfér minden! Pedig a ’higgadni látszott’ kifejezés valójában ezt takarja:
Mindezek esszenciálisan szükségesek voltak ahhoz, hogy az agyamat ne a stressz uralja, hanem én uraljam a stresszt és az agyamat is 😊 Amint a jó kérdést teszed fel az agyadnak, a jó válaszok érkeznek – így tudtam kb. 2 nap alatt a saját válságtervemet kitalálni és a megvalósításába belekezdeni (pl. új megnevezés/titulus, ha már coach nem lehetek ugye, az erre való szisztematikus átállás a nyilvános felületeken és magamban…, ’új’ kommunikációs mód és stratégia arra vonatkozóan, hogy hogyan is folytathatom tovább a szolgáltatásaim értékesítését, stb.)
Így alakult, hogy március közepére, amikor a koronavírus ’megérkezett’ és vele együtt a válság is, én már túl voltam egy válságon és éppen egy válságkezelő terv megvalósításán fáradoztam…
Ha szeretnéd tudni, hogy konkrétan hogyan is éltem meg a koronavírust és a márciustól -júniusig tartó időszakot, vagy csak általában szeretnéd olvasni a sztorimat, akkor dobj egy lájkot, hagyj egy kommentet, stb… hogy tudjam, van kinek mesélnem 🙂
Folyt. köv. hamarosan.
A teljes cikk változatlanul megjelent a Digital Hungary oldalain is 2020. május 28-án.
„Szia Zoli! A pénteki nappal kapcsolatban jelentkezem, hogy a kialakult vírushelyzetre való tekintettel tudjuk-e online formában tartani a coaching ülésünket? Mit szólsz hozzá?” – tettem fel pár hete a kérdést az egyik ügyfelemnek, akivel eddig személyesen találkoztunk.
„Uhh, hát… ez nagyon jó kérdés. Sokat gondolkoztam ezen, látom, hogy mi történik és értem, hogy most ezt a legjobb tennünk, engem is home office-ba küldtek. Szóval számítottam rá, hogy ez fog történni az üléseinkkel is, de mégis … mégis nehéz. Mert nem tudom elképzelni, vagyis egyelőre nem, hogy hogyan tudnék bevonódni itthonról egy olyan dologba, amihez nekem szükségem van a helyzetre és a szituációra, ami elindítja bennem a gondolatokat. Teljesen másként látom itthonról, mindenfajta nyomás nélkül a dolgokat, mint például nálad. Félek, ez nem vinne előre az utamban a célom felé” – hangzott a válasz az ügyféltől.
És biztos vagyok benne, hogy ezekkel az gondolataival, érzeteivel nem volt egyedül akkoriban. Talán most sem?
Legtöbbünknél az online térről alkotott véleményünk, megítélésünk, tapasztalatunk gyökeres változáson mentek keresztül az elmúlt 9-10 hétben.
Kezdve azzal, hogy egyáltalán szóba jött, mint ’cselekvési tér’. De ne szaladjunk ennyire előre.
Egészen 2020. márciusának közepéig határozottan állítottuk, hogy az emberiség már jó ideje digitális világban él:
Online rendelünk ételt, ruhát, ajándékot, szervezünk találkozókat, tonna számra írjuk az emaileket, boldogan szörfölgetünk a neten napi több órát, megosztunk képeket, posztokat, olvassuk a híreket, csetelünk órákat a barátainkkal, netbankolunk, részt veszünk e-learning tanfolyamokon, vagy csak fogyasztjuk a digitális tartalmat gyakorlatilag korlátlanul. Egyre többen már meg is élnek abból, hogy az online térben mozognak. Kialakult a ’digitális nomád’ fogalom is, az ’élvezetes és fizikai kötöttségmentes munkát’ hirdetve. A tizen-huszonéves fiatalokat pedig már előszeretettel címkéztük ’cyber’-ré és nehezteltünk rájuk, mert napjuk 90%-át az online/virtuális térben élik.
Szóval azt hittük, hogy nekünk ez megy.
Hogy mi már rég digitalizálódtunk.
Erre jön ez a koronavírus és mindezt kb. minimum újragondoltatja.
Mert tény, hogy eddig is sok mindent intéztünk már online, ám 2020. márciusa és az utána következő hetek/hónapok mégis tudtak új helyzetet teremteni sok ember és vállalkozás, szervezet számára is.
Különös tekintettel azokra az iparágakra, szakmákra és tevékenységekre, amikről korábban mélyen, szinte kizárólagosan hittük, hogy a siker és hatékonyság a személyes jelenléttől kiemelkedő mértékben függ. Hiszen ki látott már olyat, hogy nem egy kényelmes fotelben ülsz a pszichológusoddal szemben, hanem otthon vagy és Zoom híváson keresztül beszéltek?!
Vagy vajon ki hitte el azt korábban, hogy egy vezető, akinek az emberei nem vele ültek egy irodában, hanem más helyszíneken (akár más országokban is) ültek, az hatékonyan tudja menedzselni a csapatot? És azt vajon ki hitte el, hogy ezek a ’remote’ csapatok is lehetnek hatékonyak úgy, hogy a vezető több száz vagy épp ezer kilométerre van (és lehet, hogy egy másik időzónában is)?
Érezzük, hogy az online tér és a hatékonyság fogalmak közös említése bizony gyenge lábakon áll.
De miért is vagyunk ennyire bizalmatlanok? Miért hisszük azt, hogy az online tér kevésbé alkalmas hatékony kapcsolattartásra, közös munkára? Miért esett nehezünkre elhinni azt, hogy akár pszichológus, akár coaching ülés is tud jól működni az online térben is?
Tény, hogy a digitális korban számtalan módon juthatunk adatokhoz, információhoz, ám mégsem egyértelmű, hogy mindezt megfelelően fel tudjuk dolgozni és szolgálatába tudnák állítani. Az internet elterjedésével eddig azt biztosan megtanultuk, hogy könnyen, gyorsan és sok információ érhető el. Ezeket viszont ritkán használtuk tudatosan, rendszerezetten, kifejezett céllal a mindennapi munkahelyi együttműködéshez vagy a saját jóllétünkhöz például. Azaz nincs elég gyakorlatunk mindebben (a technikai feltételt most alapul veszem), így könnyebb azt hinni, hogy amit ’nem tapasztaltunk az nincs is’.
Ami jó, azt ne piszkáljuk?
A coachingot kiemelve, ezen a területen is általános nézet az, hogy a coach személyes személyes jelenléte és ereje kulcsfontosságú sikertényező a bizalomteljes légkör kialakításában. A személyes kapcsolat, az ebből adódó spontaneitás, az egymásra hangolódás és az egymásra adott érzelmi reakciók nagyon fontos részét képezik minden kétszemélyes helyzetnek. A találkozás helye és ideje, a két fél által megteremtett bizalommal teli légkör a közös munka sikerességének kulcseleme.
Persze, ez a nézet nem is véletlen született meg, hanem az eddigi coach és ügyfél tapasztalások alapján. És ami jó, azt minek bolygatni, igaz?
Én magam közel 10 évig vezettem egy nemzetközi csapatot egészen 2018-ig. 35-en 14 országban voltunk, a legnagyobb időeltérés 3,5 óra volt Magyarországhoz képest. Ez a csapat kétszer kapott vállalati díjat a kiemelkedő teljesítménye miatt.
Bár vezetőként meglehetősen sokat utaztam a személyes kapcsolat kialakítása érdekében, azért nem volt ez sem időben, sem költségekben mindig megoldható. Maradt hát az online kapcsolódás. Alighanem ez volt az az időszak, amikor nálam ’kompetencia fejlesztés’ zajlott az online térben. Hiszen az elvárás a hatékony és eredményes csapatmunka volt, vezetőként ezért (is) feleltem, ahogyan azért is, hogy az egyéni teljesítmény is optimális legyen, hiszen ebből adódik össze egy csapat eredményessége is.
Nem volt mit tenni, fel kellett ’tűrni az ingujjat’ és ’gyúrni kellett a csapatot’. Szisztematikusan és tudatosan, sokszor viszont intuitívan is. Bizony sok meetingbe (és persze utazásba is) került elérni azt, hogy kialakuljon a csapatérzés, hogy kialakuljon az közeg, amiben mindannyian szeretünk dolgozni.
Szóval, amikor megérkezett a 2020. március közepe, egyszeriben az ismeretlen régi ismerőssé vált számomra. Azon kaptam magam, hogy vezetői tapasztalataimhoz nagyon hasonló ’online üzemmódot’ kezdtem felvenni a coaching ügyfeleimmel is. Hogy milyen is ez?
Leginkább talán a hozzáállásomat emelném ki: a korábbi tapasztalataim alapján mertem azt hinni, hogy nem lesz baj az online térben sem a coaching terén. Eddig is voltak olyan ügyfeleim, akik külföldön élnek és sosem volt alkalmunk személyesen találkozni. Mégis amellett döntöttek, hogy dolgozzunk együtt és mégis tudtak ezek a folyamatok is eredményesek lenni.
A kérdés tehát az lehet, miben más az online tér egy coaching folyamat esetén? Mert ne jelentsük már ki, hogy kevesebb. Vagy hogy nehezebb. Hogy nem is működik….
Átkapcsolás
A személyes tapasztalatom az, hogy én ilyenkor ’átkapcsolok online módra’. Ezt azt jelenti, alkalmazkodom ahhoz, ami van és azt veszem ’egésznek’ (így nincs hiányérzetem). Mert amíg egy személyes találkozó során 360 fokban, 4 dimenzióban ’kapom’ az ügyfelet, addig egy képernyő monitorja nyújtotta élmény ettől messze van. Ám bennem pont ez aktiválja a fókuszomat. Ez olyan, mint amikor egy érzékszervünk felerősödik, amikor egy másik épp nincs használatban, vagy nem használható. Az egyik funkció átveszi a másik funkcióját. Ez az extra fókuszált figyelem segít abban, hogy mihamarabb el tudjunk arról feledkezni, hogy valami elválaszt bennünket a fizikai térben. És amint ez megtörténi, amint ez a ’fal leomlik’, akkor létrejön A Kapcsolat kettőnk közt. Így, nagybetűvel.
Az a Kapcsolat, amiben már szabadon, falak nélkül száguldhatnak a gondolatok, az érzések, az energia. Az a Kapcsolat, ami kell az ügyfélnek ahhoz, hogy ugyanúgy megláthasson perspektívákat, ugyanúgy elgondolkoztassa, mint egy személyes találkozó során.
Ez történt Zolival is, aki eleinte el sem tudta képzelni azt, hogy a közös munkánk az online térben tud ugyanúgy működni. És persze nem volt ez attól még pont olyan. De rosszabb sem! És kevésbé hatékonyabb sem! Másabb volt. És így IS jó és eredményes volt!
Zolival azóta lezártuk a közös munkát. Mostanra ő is el tudja mondani, hogy az online tér az valóban más, ám ha úgy tekintünk rá, mint egy tanulható és fejleszthető készségre, akkor a nehézségei mellett az előnyeit is jobban megtapasztalhatjuk (pl. utazási idő megtakarítása).
Mindemellett persze azt is határozottan kijelentem én is, hogy a voksomat továbbra is a személyes találkozók mellett teszem le. Társas lények vagyunk, elemi ösztönünk a személyes kapcsolódás és már ismert előnyei, hasznai is vannak. Ugyanakkor az online térben történő coaching folyamatot se húzzuk le azért a kukán, mert valamit hiszünk róla, amit lehet, hogy még ki sem próbáltunk, vagy nem tanultuk meg eléggé…
Mert csak mostanság digitalizálódunk igazán!
Ha még mindig szkeptikus vagy az online coaching hatékonyságával (és miért ne lehetnél?), akkor tehetsz egy próbát itt és most. Mert ez a 60 perc online lesz, díjmentes lesz, coaching lesz …. és jó is lesz! 🙂 Ha meg nem vagy szkeptikus, hanem kíváncsi és tettre kész, akkor se várj semmire! 🙂