– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története
Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.
2020. június 30-át írunk. Ma ünneplem a vállalkozásom másfél éves fennállását. 18 hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mostanra csaknem teljesen egészében reprodukálni tudom a korábbi 18 éves alkalmazotti/ vezetői létem csaknem teljes eseménytárát az ’ismerkedésen keresztül a felfutáson át a lassú, de legalább látványos kínlódásig’…
Amikor 2020. január 1-én éjfélkor pezsgőt bontottunk, a legtöbben még nem arra készültünk, hogy ez az év ennyire sorsfordítóan más lesz, mint az előzőek. Személy szerint én, mint kezdő vállalkozó, tele voltam ambícióval és lendülettel a 2020-as évet nézve. Erre (szerintem) minden okom megvolt, mert az első 12 hónapom annyira sikerült jól, hogy azt biztos alapnak éreztem a dinamikus folytatáshoz. Ennek megfelelően el is készítettem a 2020-as évre szóló terveimet, célokkal, számokkal, elvárt eredményekkel – ahogy azt a Nagy Könyv is megírja.
Baj van. Van baj? Mi a baj? Sebaj!
2020 első két hónapja nyugisan indult. Akkor még azt is mondtam rá, hogy ’lassan’. Kicsit hosszabbnak éreztem a téli szünetből való ’ébredését’ a közönségemnek, annak ellenére, hogy január 3-án már volt egyeztetett coaching ülésem és január 2. hete is 70%-os telítettséget mutatott a naptáramban. Ami aztán folytatódott egészen február végéig.
Mégis eszembe jut egy akkori, elégedetlen megjegyzésem, melyben Anyukámnak ecseteltem arra a kérdésre, hogy hogy megy a vállalkozás? Amire én azt feleltem, hogy ’jól-jól, de valahogy azt érzem, hogy mehetne jobban is. Bár nem megy rosszul sem, mert igazából pont ott folytatom, ahol 2019-ben abbahagytam’. És mi ezzel a baj? – tette fel Anyukám a teljesen releváns kérdést, látván, hogy a fenti mondatokat lefelé görbülő szájjal préselem ki magamból.
Hát az, hogy nem növekszem! Hogy ahelyett, hogy ’felfutnék’, csak stabilan megyek tovább előre! – buggyant ki belőlem kissé durcásan a válasz és a kezemmel még mutattam is, hogy egy stabil, vízszintes vonalra gondolok mindez alatt, amiben nincs egy 0,1%-os emelkedés sem. (Meg hát csökkenés sem, de ez akkor még nem volt terítéken).
– Szóval az a baj, hogy folyamatosan van bevétel, hogy továbbra is megtalálod azokat és megtalálnak azok, akik majd ügyfeleid lesznek? Hogy mindez nem változott, csak mert most 2020. február közepét írunk? – kérdezte összegezve Anyukám, hogy tényleg pontosan értsen. Az! – csaptam le azonnal verbálisan a lehetőségre, és tűzben égő szemekkel kezdtem el mesélni a ’vállalatok életciklusa’ nevet viselő modellről (Adizes modell néven a menedzsment könyvek állandó szereplője), mely szerint nekem már a ’felfutás’ szakaszában illene lennem és amúgyis olyan számokat írtam az excelembe, amik jól mutatják, hol van a megtérülésen túli növekedésem. Mert a megtérülés pipa, most már növekedni kell! És én most nem hozom azokat a számokat! – görbült újra lefelé a szám, Anyukám meg csak bölcsen hallgatott. Én meg még puffogtam egy darabig, aztán mentem a dolgomra.
Szóval így, ilyen elégedetlen hangulatban teltek 2020 év első hónapjai, holott akár láthattam volna azt is, hogy amíg:
- heti 12-20 órában vannak coaching üléseim egyeztetve a naptáramban, nincs olyan különösebb probléma még akkor sem, ha mindez ’csupán’ a 2019-es ütemem folytatása
- nő a követettségem és az olvasottsági/reagálási statisztikám a közösségi médiában
- nő a hírlevélre feliratkozóim száma
- nő a honlapomra érkezők száma
addig nagyon nagy baj nincs. Persze, még jobb (mondhatni ideális) lett volna, ha mindezekkel arányban nő az ügyfélkör nagysága is – de az maradt változatlan.
Ami számomra a ’megtorpanással’ volt egyenlő és már le is játszódott benne az a szenárió, hogy ’belekényelmesedek ebbe, mert már ’elég jó’ és akkor egyszercsak azon kapom magam, hogy már évek óta nem tudok fejlődni, növekedni’. Erre figyelmeztető jelként éltem meg azt, hogy a ’dashboard’-om sárgát mutatott. Se nem csökkenés, se nem növekedés = sárga. Lefordítva: YoY 0%.
Pfúj. Ez elviselhetetlen!
Én meg, ugye, ennél szilajabb (verseny)ló vagyok, akit a 18 éves multis háttér arra edzett, hogy ’nincs megállás’, hogy ’nincs lassulás és szinten tartás’, hogy ’kizárólag a növekedés az eredmény’, hogy a ’növekedés A JÓ és más nem’.
Persze, nem foghatom mindezt a vállalati múltamra, a ’teljesíteni vágyás’, a ’légy kiváló’, a ’ne elégedj meg a status quo-val’ – ezek mind ’hozott anyagok’😊 Amik folyamatosan meghatároznak. Hol jobban, hol kevésbé – hol tudok róluk, hol meg nem.
Ennél a pontnál talán benned is felvillan az, hogy oké, értem, hogy ez a csaj vállalkozó, meg hogy multis világban vezető volt korábban, hogy coach lett, hogy vállalkozik és persze, érthető, hogy fontos neki az, hogy rentábilis (szakzsargon, cöccc) legyen, na de csak ez számít neki? Hát egy coach nem attól JÓ coach, hogy felül tud emelkedni az anyagi javakon, mert az a nemes cél lebeg a szeme előtt, hogy embereknek akar segíteni? Hát milyen coach ez a nő, akik most nem arról számol be, hogy ’nem is gondolkodik a pénzen, az anyagiakon, mert ez a földi élet arról szól számára, hogy megélje hivatástudatát és 1000%-os szenvedéllyel és fáradhatatlanul azon a nemes ügyön dolgozik, hogy az embereken segítsen?’ Na tényleg, milyen coach az ilyen?!
És ha most épp azt gondolod kedves Olvasóm, hogy ’Dehogy! Miket írkál ez a nő, nekem nem is jutott ez az eszembe … bár most, hogy mondja…. tényleg van benne valami, hogy milyen coach is az ilyen?’ – szóval, ha épp ilyesmiket gondolsz (vagy sem), meg is nyugtatlak: ezek nem a Te gondolataid és kérdéseid voltak felém. Ezek mindet ÉN gondoltam. Én tettem fel vádló kérdésként saját magam felé. És eredményként cefet rosszul is éreztem magam. Válságot éreztem.
Mindezt most mementó gyanánt írom Neked (és magamnak is!), hogy pontosan lásd (és lássam) milyen az, amikor saját magunk leszünk saját magunk ellenségei, amikor saját magunk kezdjük ásni a saját sírunkat.
Vállalkozás ügyileg, méltóságunkban és önbecsülésünkben is.
Ezeket Te NE tedd. Soha. Semmilyen szerepkörödben.
Tanulj belőlem. Légy okosabb. Vagy menj coach-hoz, aki rávilágít az ANG-re (automatikus negatív gondolatok) – mert nagyon fontos, hogy tudd mindezt a helyén kezelni. Mert oké, hogy vannak ANG-ok (ezek is ugyanolyan gondolatok, mint a többi), csak az nem mindegy, hogy mihez kezdesz velük és a hatásukkal. Mert hatásai aztán vannak!
Láthatod, hogy még csak február közepét írunk és én már válságról beszélek, holott még csak sejtésem sem lehetett, hogy ami ezután jön, az sokkal inkább válság a maga természetszerű mivoltában is (magyarán nem csak annak látszik, hanem az is…).
Amikor a fal adja a másikat…
Történetem 2020. február 15-ével folytatódik. Ami nem Valentin nap, mégis jegyzem a naptáramban. Ezen a napon lépett ugyanis hatályba a mostanra ’kuruzslótörvény’ néven elhíresült salátatörvény (a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő törvénymódosítások összessége).
Két dolog miatt volt ez számomra (és sok más szakember számára) fundamentális szinten megrengető (jogi szakzsargot mellőző, ugyanakkor jogi megértést nem nélkülöző, – kedves jóakaróm, Zsófi visszajelzését is figyelembe vevő – , leegyszerűsített konklúziók következnek):
- a jogalkotás értelmében nem hívhatom magam coachnak peres eljárás fennálló veszélye nélkül (értsd: feljelenthetővé váltam csak azért, mert coachnak hívom magam egy nemzetközileg akkreditált coach képzés elvégzése után. Nonszensz, ugye?)
- 1-3 évig tartó szabadságvesztéssel büntethetővé váltam, mert a törvény egészségügyi diplomához köti a pszichoterápia alkalmazását (ami amúgy nagyon helyes és egyetértek, ám az is leszögezhető, hogy egy coach egyébként sem ’csinál terápiát’, ugyanakkor a coaching folyamat során használ(hat) pszichoterápiás elemeket, amibe olyan közismert elemek/eszközök is tartoznak, mint az ’értő hallgatás’. Igen, pont az, amikor megkérdezed a másiktól, hogy na, hát mi történt? És az erre érkező választ értően hallgatod….
Ja, hogy ezt Te is csinálod a kollégáddal, a szomszédoddal, a gyerekeddel? Egészségügyi diploma nélkül??
Juj! Tudj róla, hogy illegálisan nyomod a dolgot!)
Szóval február 15-e hagyott egy határozott lenyomatot a vállalkozói mivoltomban, hiszen alig több mint 12 hónapja ’adtam fel a biztos alkalmazotti létet’ azért, hogy coach-vállalkozó legyek. Ám február 15-től kezdődően pont coachként nem hívhattam magamat és pont be is kasznizhatnak, ha netán kiderül, hogy ’üzemszerűen és üzletszerűen értően hallgatlak meg’….
Most nem túlzóan állítom, de azt éreztem, hogy megrengett alattam a föld. Eddig a pontig ’csak’ fiktív nehézségeim voltak, amiket javarészt én generáltam magamnak, ám ez a törvényhozás már valóságos volt, valódi következményekkel.
Az érzelmi viharomat meg is örökítettem egy cikk formájában a LinkedIN-en, és nem azért, hogy emlékezzek rá, hanem hogy ’rendet rakjak magamban’, hogy az olvasóimon keresztül külső szemet is kapjak. Az Olvasóim pedig nem hagytak cserben, értő figyelemmel (!) és nyitott szívvel, segíteni akarással valós támasztékot nyújtottak.
Ki merem jelenteni, hogy számomra február két hete mentálisan piszkosul megterhelő volt és régen éreztem akkora mennyiségű stresszt, amit már alig-alig tudtam kezelni. És most is szívből köszönöm Neked Olvasóm, hogy abban a cikkben merhettem vállalni önmagamat előtted, hogy belefért számodra az a tény, hogy a coach is ember. Hogy vannak nehézségei, érzései és lehet olyan, hogy átmenetileg ’elvész az erdőben’. Hogy ez az ember nehéz helyzetbe került, és ez az ember most én magam vagyok.
Március idusán…
Így érkezett meg a március. Feldúlt, bizonytalan, stresszel teli állapotom március elejére higgadni látszott, ami lehetővé tette, hogy megtaláljam azokat a lépéseket, amiket még a fenti feltételek és korlátok közt is tehetek.
Nahát! Egy mondatba milyen jól elfér minden! Pedig a ’higgadni látszott’ kifejezés valójában ezt takarja:
- tudom magamról azt, hogy a túlélésemhez az egyik zálog az, ha ’kibeszélem’ magamból a dolgokat. Ezért beszéltem másokkal, hallgattam meg másokat, kiírtam magamból a gondolataimat, érzéseimet
- ez a helyzet egyértelmű és nagyfokú stresszhelyzet volt számomra. Volt már olyan, hogy nem tudtam jól kezelni a stresszt és kis híján elpatkoltam (és ez nem túlzás), úgyhogy tudatosan stresszoldó technikákat alkalmaztam: légzőgyakorlatok, meditáció, mozgás
Mindezek esszenciálisan szükségesek voltak ahhoz, hogy az agyamat ne a stressz uralja, hanem én uraljam a stresszt és az agyamat is 😊 Amint a jó kérdést teszed fel az agyadnak, a jó válaszok érkeznek – így tudtam kb. 2 nap alatt a saját válságtervemet kitalálni és a megvalósításába belekezdeni (pl. új megnevezés/titulus, ha már coach nem lehetek ugye, az erre való szisztematikus átállás a nyilvános felületeken és magamban…, ’új’ kommunikációs mód és stratégia arra vonatkozóan, hogy hogyan is folytathatom tovább a szolgáltatásaim értékesítését, stb.)
Így alakult, hogy március közepére, amikor a koronavírus ’megérkezett’ és vele együtt a válság is, én már túl voltam egy válságon és éppen egy válságkezelő terv megvalósításán fáradoztam…
Ha szeretnéd tudni, hogy konkrétan hogyan is éltem meg a koronavírust és a márciustól -júniusig tartó időszakot, vagy csak általában szeretnéd olvasni a sztorimat, akkor dobj egy lájkot, hagyj egy kommentet, stb… hogy tudjam, van kinek mesélnem 🙂
Folyt. köv. hamarosan.