2021 VadAgnes.Coach infografika
Blog

Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 1. rész

2021. december 29-e van, hamarosan vége az évnek! Mindig is felemás érzetekkel voltam az év vége iránt, mert ’zárni és búcsúzni’ nem annyira szeretek, sokkal inkább ’örülni és előre nézni’- fajtának vallom magam (ugyanakkor irtózom a kategorizálástól is :D).

Emiatt a kettősség miatt (ami egy visszatérő érzet az életem több területén is), igyekszem az év végét IS magamra szabni. Mindig így teszek, amikor valamivel nem vagyok elsőre és teljesen kibékülve (volt egy időszakom, amikor azt hittem, hogy ettől leszek valaki, hogy ’nem hagyom magam csak úgy’ és akkor mutatom meg a magam ‘nagyságát’, ha csípőből kritika-tüzet indítok mindenre, ami szembejön velem – ez elég szélsőséges értelmezése a magunk értékeinek fitogtatására, ezt ma már sejtem 😊).

Az év végét tehát egyszerre kezelem zárásként és nyitásként, ami lényegében a folytonosságot eredményezi bennem – hiszen mi a fenének kéne bármit is lezárni azért, mert eltelt 365 nap?! A munkahelyeken megszokott és rövid távú célok esetén hasznos is tud lenni, ha értjük, hogy mi minden történt abban a naptári évben. Fontos lehet tudni, hogy miből mennyit értünk el, hogy megláthassuk a változást, hiszen gyakran a változás mértéke sugallja a lényeget.

Ám a valódi eredményességünk, a valódi hasznunk és értékünk túlmutat 365 napon. És túlmutat mindenféle hasznos, ugyanakkor gyakran sablonos mérőszámon is.

Nekem biztosan túlmutat, mert coach-vállalkozóként már nem üzleti célokról és eredményekről beszélek kizárólag, hanem a saját magam életcéljának alakulásáról, amiben 365 nap pusztán egy következő állomás és semmiképp sem a ’vége’ bárminek is (ennek a gondolatmenetnek a mellékhatása az is, hogy emiatt nem hiszek és élek az újévi fogadalmakkal sem – számomra minden nap lehet valaminek a kezdete, nem kell ehhez január 1-et írni 😊).

Ezért talán kissé rendhagyó ez a mostani beszámolóm is – mert az itt leírtak majd egyszerre mutatják be, hogy ’számtanilag’ mit tudok elmondani az elmúlt 365 napról (amit történetesen 2021-ként jellemez a Gergely-naptár), és betekintést ad az aktuális érzet-halmazomba az életcéljaimat tekintve.

A ’klasszikus’ értelemben hadd kezdjem a számszerű tényekkel – ezeket foglaltam Neked össze az infografikán. Ugye milyen jól néz ki? 😊 Nagyon ügyes vagyok az adatok szép tálalásában, jól megtanultam a vállalati évek során, hogy ez milyen fontossággal bír.

Másoknak.

Nekem ennél már akkor is bonyolultabb volt a képlet – mert mindig szerettem és nagyon érdekelt a számok ’mögé’ is nézni. Ha mindezt most Te is olvasod, akkor szerintem ebben Te is hasonlóan vélekedsz .)

No alt text provided for this image

A csatolt infografika értelmében mindenképpen kijelenthető az, hogy eddigi, vállalkozói évem legjobbját zárom ÚGY, hogy több, szépen prezentált fenti számom pirosan alacsonyabb a tavalyinál (pirossal jeleztük anno a ’dashboardokon’ a legnagyobb lefelé mutató eltéréseket az előző évhez képest).

Ja, hogy ezt Te nem látod az ábrából?

Nem hát, mert ott nem mutatom – hanem leírom a ’számok mögé’, úgyhogy olvass figyelmesen [és örülj, hogy aki csak a képet nézi, az mennyire fals értelmezést visz majd el, míg Te látod az EGÉSZ képet. Hogy ez kárörvendés? Majd eldöntöd, engem most ez annyira nem izgat 😊]:

Szóval képzeld el, hogy:

–       tavalyhoz képest mintegy felére esett vissza a LinkedIn posztjaim megtekintési száma, idén ’csak’ 210 ezer a tavalyi félmillióhoz képest. Pedig a posztjaim mennyisége kb. ugyanannyi és vélhetően a minőségük sem lett ennyivel ótvarabb 😊 Önbizalomhiányosabb pillanataimban képes vagyok persze magamat vádolni és pocskondiázni is, ám józanabb perceimben simán kimondom, hogy ezen bizony nem múlik ’semmi – de legalábbis biztos, hogy a ’minden’ nem ezen múlik! Persze, az sem lenne teljesen fair, ha mindezt a változást úgy állítanám be, hogy ’változott a LI algoritmus’ (amúgy tényleg), vagy hogy ’nagy a zaj’ (amúgy ez is igaz). Szerintem ez a helyzet is egy többtényezős dolog, amiből én is kivettem a részem például azzal, hogy már nem a LinkedInre tettem fel a ’mindent’, azaz nem ’pusztultam bele’, hogy minden 3. nap biztosan posztoljak és nem estem kétségbe sem, amikor egy-egy posztom ’csak’ 3 ezres nézettséget produkált (hiszen tavaly az átlag 5-6 ezer volt!). Őszintén szólva, a tavalyi számaimnak most örülök igazán, mert az sugallja, hogy sikerült az alapjait megteremteni annak a kommunikációnak, ami már ’viszi magát’ és kellő gondozással (ami azért fontos!) folytatja a ’termelést’ és a nap végén mégis 2,5-szeres bevétel-növekményhez (!) segít úgy, hogy abszolút LI számokban ez nem látszik. Bizarr, mi? 😊

Mindezzel együtt azt is ideteszem, hogy 365 nap múlva megint más, a 2020-as évhez jobban közelítő, avagy épp azt meghaladó számokról tervezek majd beszélni. Hogy miért? Mert ez a folytonosság 😊 A kialakult énmárkám gondos törődést igényel és mert amúgy is van egy versengő szellemem, aminek ez a fajta kihívás épp a fogára való 😊 Magamnak szeretek lenni a magam referencia vonala – nem másokhoz hasonlítgatom magam (legalábbis ma nem, mert a józanabb énem ír éppen :D).

–       A honlap látogatottságom is hasonlóan meredeken zuhant idén, ennek viszont nagyon prózai oka van, ráadásul megint kettő és nem is egy. Az első oka, hogy egy korábbi villámcsapás miatt cserélt modem miatt nem férek jól hozzá a honlapomhoz és így pl. nem tudok posztokat feltölteni; a második ok, hogy mindennek nem jártam a végére… nem hiába mondom, hogy halogatni nem jó dolog 😀

Igazság szerint ez a két érték az, ami 2020-ról 2021-re nem nőtt, mert a következő számom

–       a ’coaching óra’, az bizony szép emelkedést mutat évről évre és az idei év sem kivétel! Mondanám, hogy szerencsére, de ez nem a szerencsén múlott… rajtam sokkal jobban, komolyan megdolgoztam azért, hogy ezt mondhassam. Érdekes látni azt is, ahogy a nemek aránya szépen kiegyenlítődött, tavaly még inkább a női ügyfelem voltak többen, idén már több folyamatban tudtam férfiakkal is együtt dolgozni!

Azt is itt mondom el, hogy azt első két évemben pont ezt akartam elérni, pont ide tartottam, hogy ezt el tudjam mondani mostanra: minden hétre van munkám és meg tudok élni a coachingból! Újfent mondom: ez nem a vége semminek, ám egy nagyon fontos állomás, amiről nagyon jó megemlékezni és nagyon jó ezen a nyomvonalon továbbmenni és tenni érte. És Érted – hiszen mindebben Te is benne vagy, ráadásul nyakig! 😊 Azért, mert figyelsz rám, olvasol tőlem, találkozol velem, együtt dolgozol velem, együtt örülünk és olyan is van, hogy barátok leszünk idővel 😊 KÖSZÖNLEK!

–       a pro-bono coaching/mentoring arány is növekményt mutat – ami valószínűleg csak nekem fontos, mert nekem azt jelenti, hogy idén is sikerült az emberi, humánus oldalamat is megélni ebben az üzleties világban is (korábban, a vállalati szféra utolsó éveiben már nagyon hiányoztam magamnak :)). Csodás emberekkel volt alkalmam együtt dolgozni – büszke vagyok rájuk, hogy mertek támogatást kérni!

Elérkeztünk ahhoz a számhoz, amiről egyértelművé teszi (másoknak :D), hogy milyen évet is zárok – ez a bevétel. Ez a szám 2,5-szeresére nőtt a tavalyi számhoz képest – és a valaha volt legjobb bevételem! Ez hatalmas eredmény nekem és legfőként azért, mert ez egy cél következménye volt! A cél az volt, hogy tudatos és szorgalmas munkával, apró lépések sorozatával mindennap tegyek azért, hogy elmondhassam: emberül élek egy olyan világban, aminek részese és alakítója is vagyok a Dolgommal. A Dolgom pedig az, hogy a coaching eszközén keresztül támogassam mindazokat is, akik hatással akarnak lenni ugyanerre a világra a saját életükön és Dolgukon keresztül. (Tudom-tudom, ez hosszú is, túl magasztos is és lehet, hogy a Nagyi nem érti – de amondó vagyok, hogy ne becsüljük ennyire le a Nagyikat sem, jó? :))

Szóval kijelentem, hogy többről szól nekem ez az év, mint erről a számról. Mert ez az évem (is), a harmóniáról szól, ami az életcélom. Nekem a harmónia azt jelenti, hogy olyan életet élek, amiben a szakmaiság és a saját mivoltom körülbelüli egyensúlyi állapotban lehet. Körülbelüli, hiszen állandó egyensúly nem létezik.

A képesség létezik, ami lehetővé teszi, hogy a ’kibillenéseket’ korrigálni tudja az ember – és ez a képesség fejleszthető. Nekem ezt a képességet fejlesztette tovább az idei év is – és ezért sincs vége ennek csak azért, mert hamarosan egy újabb naptári évet kezdünk. 

Meg talán ezért sincs még vége ennek a beszámolónak sem, szóval folytatás következik – amiben írok még a kiemelt társaimról és projektjeimről is😊

Bon voyage 2021! 💫

#VadAgnes #Coaching

1 thought on “Évértékelés 2021 – avagy mi van a számok mögött? – 1. rész”

Véleményed van? Oszd meg!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.