Vad Ágnes Coach
Blog

Vállalkozóként 2020-ban – avagy az első 2 évem vállalkozóként

2020. december vége van. Pontosan 2 éve vagyok főállású coach és vállalkozó is egyben. Ezt megelőzően 18 évig a multinacionális világban dolgoztam a marketing területén, 10 évig regionális vezetői pozíciókban is (a váltásomról itt írok).

Ezekhez a számokhoz képest smafu is lehetne ez a 2 év vállalkozóként – ám nekem nem az. Különösen, hogy bő 15 évig fennhangon mondogattam magamnak és alkalmanként mindenki másnak is, hogy ’én bizony soha nem leszek vállalkozó!’.  

Honnan is ered ez a magabiztosnak tűnő meggyőződés?

Íme az akkori (és bántóan arrogáns) 5 fő gondolatmenetem:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?
  2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
  3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
  4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!
  5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Ehhez képest most zárom a 2. teljes évemet vállalkozóként. Hogy hogyan jutottam el idáig és mi is történt velem azóta? Mindezekről rendszeresen írok, a korábbi bejegyzéseimet itt találod.

Most arra gondoltam, hogy a fenti, éveken keresztül hurcolt gondolataim formálódásáról írok Neked. Könnyű lenne azt mondani, hogy mind megszűnt, felszívódott, teljesen átfordult. Könnyű lenne, ám nem fedné a valóságot. Ha valamit mostanra még tisztábban látok, mint ezelőtt 2 évvel, akkor az az, hogy a dolgok nem csak fehérek vagy feketék: azaz egy dolog nem csak könnyű, vagy nem csak nehéz lehet. Van úgy, hogy akár mindkettő is igaz rá.

Most hogyan látom a fenti pontokat? Hát így:

  1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?

Vállalkozni tényleg nem életbiztosítás. Nincs garantálva a következő perc, óra, ahogy a következő nap sem. És soha nem is volt – még akkor sem, amikor alkalmazott voltam. Ez önmagában egy tévhit, hogy valami azért biztos, mert épp most ’van’. Az, hogy ’van munkám’, ez nem garancia mindenre. A garancia én magam vagyok magamnak.

Vállalkozóként még jobban megtanulok magamra IS számítani és magamban hinni is. Újraformálhatom azt is magamban, hogy a ’munka az munka, nem baj, ha kicsit sz@r, vagy hogy nem érzem jól magam, hiszen jön a pénz és akkor kibírom’. Túrót!

Más dolog kitartónak lenni és más tétlenül ülni abban, ami már nem jó nekem. Nem azzal csinálok jót magammal, ha fog-összeszorítva, némán tűröm azt, ami rám már ártóan hat. Ahogy az sem az igazi, ha hirtelen felindulásból, meggondolatlanul ugrok az üres medencébe. De ezt senki sem kéri tőlem – én miért kérném ezt magamtól? Korábban a jó fizuért is éveket tanultam és szorgalmasan dolgoztam. Azaz vállalkozónak sem csak születni lehet, hanem belenőni, megtanulni is… Biztos meg amúgyis csak leginkább az lehet, ami már megtörtént.

És az, hogy mi történik meg, az meg MA dől. Így nyer értelmet a dalszöveg:
Ma van a Holnap Tegnapja…

2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!

Fél 6 van, amikor ezeket a sorokat írom. Ma hamar kivetett az ágy, pedig éppen most aludhatnék hosszabban is. Talán nem alszom jól? De, az év legtöbb napján tök jól alszom. Ami nagy szó nekem, mert alkalmazottként tényleg sok éjszakát álmatlanul töltöttem és csak felszínesen sikerült aludnom. Jól sejted, nyilván nem csak a munka miatt nem aludtam. Volt más is, ami ébren tartott (megírtam ezeket is).

Ehhez képest az elmúlt két évemben sokkal jobban alszom, mint az elmúlt éveimben. Szerintem azért, mert az ébren töltött óráimban azt csinálom, amit én ’hasznosnak és értelmesnek’ tartok, amit szívesen és jól is csinálok, ami rajtam kívül másnak is értékes annyira, hogy pénzt is ad érte. Megtanultam, hogy mélyen felelősséget vállalni egyszerre megy nekem jól és nehezen is. Hogy amikor azt hiszem, hogy vállalom a felelősséget, kiderülhet, hogy amúgy nem is…ahogy az is, hogy másokért gyakran túlzottan is vállani akarom a felelősséget…

Hogy minden napom ilyen békésen rózsaszín? Ilyen kiegyensúlyozott? Hogy mindez egyik napról a másikra történt, amint vállalkozó lettem? Neeeem 😊 De sok napom ilyen volt ebben az évben is és ez örömmel tölt el.

És van, hogy simán csak ’negatív’ vagyok, amikor meg nem ilyen napom van.
Na bumm. Ilyen is vagyok 😊

3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!

Az nem változott bennem, hogy a ’kiskapuzást’, ’svindlerkedést’, a kizárólag a ’kijátszásra’ való törekvést taszítónak élem meg még ma is, szóval én magam az ’arany középutat’ célzom meg: kreatív és leleményes is vagyok, ezzel együtt törvénytisztelő is. Van, hogy ennek a kettőnek a mezsgyéje szűkös és van, hogy nincs is mezsgye. Ilyen helyzetekben én bizony a megérzéseimre hallgatok. Ha valamit nem érzek a saját normám szerint etikusnak és helyesnek, akkor azt nem teszem meg. És ettől még vállalkozó vagyok én is 😊

4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós beleállni, nem hülyültem én meg!

Igen, sok a rizikó faktor a vállalkozóságban. Kiszámíthatatlan az egész. Ezért lett fontos az, hogy én magam kiszámítható legyek. Magamnak. Hogy nagyon pontosan tudjam, hogy mit várhatok el magamtól a ’jó időkben’ (milyen vagyok, amikor jól mennek a dolgaim: netán eltunyulok, vagy pont ’szárnyakat ad’ egy-egy sikerélmény?) és mit várhatok el magamtól a ’háborús időkben’ (hogyan reagálok az akadályokra, mit élek meg nehézségnek, hogyan reagálok egy szorított helyzetben?) Mire kimondhattam magamról, hogy főállású vállalkozó vagyok, sok ’önismereti órán’ is túl voltam (és nem mellesleg két éven keresztül tudatosan terveztem szakmailag és anyagilag is a vállalkozóvá válásomat). Hogy ’kész’ lettem-e magammal? Neeeem 😊

De ’elég készen vagyok’ még jobban megérteni magam és elindulni a saját utamon, hogy merjem látni magamat pont olyannak, amilyen vagyok (ami van, hogy sikerül és van, hogy még mindig nem)

5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó? Pfff. Nagy karrier!

Most is számít nekem a külső elismerés – is. Fontos, hogy mit mondanak a velem való munkáról az ügyfeleim, hogy mit lát mindebből a külvilág. De már nem csak ez a fontos. Már nem csak ez a mérvadó. A szakmai és egyéni sikerem az, amikor már magam is annak élem meg a magam eredményeit, ami hol könnyebben érkezik, hol meg, ha megfeszülök sem akar jönni – amikor már nem csak az számít, hogy mit írhatok a névjegykártyámra.

Eszmélek arra, hogy nem az vagyok, amit én mondok magamról. És az sem, amit mások mondanak rólam. Az vagyok, aki szeretnék lenni és amit már mások is kezdenek meglátni belőlem.

És ennek még mindig nincs vége 😊

2020 – A Legjobb Évem volt! Ja, nem is…

2020 magunk közt és finoman szólva is mozgalmas év volt. Többször is volt évközben, hogy úgy éreztem, mintha a nem létező a ’vállalkozói iskola általános első osztályából’ egyből a ’vállalkozói egyetemre’ kerültem volna és nem azért, mert ennyire géniusz vagyok, hanem mert a forgószél idesodort 😊 Így, december végén szummázva, örömteli büszkeséggel azért azt is elmondhatom, hogy lehet, hogy a szél sodort ide, ám sikerült megkapaszkodnom és gyökeret ereszteni a szikesnek tűnő talajban is.

De azt is elmondhatom, hogy ez a 365 nap igazán kipróbált engem. Nőként, Anyaként, Coachként, Vállalkozóként – Emberként is. Biztosan sokat fejlődtem sok tekintetben, meg megcselendzseltem saját határaimat és korlátaimat is, megfejlődtem a lelki magaslataimat – de mélységeimet is. A ’csodás magamra találások’ mellett bizony elkerülhetetlenül ott voltak (és vannak) a mélységes magamba zuhanások is.

Most, hogy írom ezeket a sorokat, azon töprengek, hogy hogyan is adjam át ennek az évnek a sutaságát, rendhagyó nagyszerűségét és feneketlen mélységét. Hogy hogyan mondjam el, hogy amíg az alapbeállítottságom optimista és idealista, addig van egy erős realista énem is, sőt, van egy nyavalygós, panaszkodós énem is. Meg még ezer másik arcom, hangulatom és érzésem… És amikor ezek mindannyian porondon vannak… na, az ám a cirkusz! És pontosan ez történt 2020-ban. Az előző beszámolómban írtam már a törvényhozatal okozta nehézségeimről, ahogy megírtam a ’karantén naplómat is’.

2020. második féléve egy cseppet sem volt kevésbé mozgalmas. Szerencsére több törvény módosításával továbbra is reflektorfényben érezhetem magam vállalkozóként is (pl. ’katás törvények’ vagy felnőttoktatási rendelkezések), és hála az első féléves ’kiképzésnek’, ezeket már egészen jól viselem (értsd: célzottan engedem ki a dühömet / csalódottságomat / szomorúságomat a szememen keresztül az arcomra – alias sírok. Régmódi, de nekem rendre bejön-, majd ezután már sokkal konstruktívabban állok a dolgokhoz).

2020. kora nyarától mintha kezdett volna ’visszatérni’ az élet és azt vettem észre, hogy ’pont ott folytatom’, ahol abbahagytam március idusán: coachinggal volt tele a naptáram. Én ekkor éreztem azt, hogy ’de jó, hogy már 2019-ben is vállalkozó voltam’, hiszen megtapasztalhattam milyen egy ’normális év normális üzletmenete’, hogy 2020-ban már az addigi eredményeimmel segíthetem magam tovább, hiszen nem a nulláról kellett átverekednem magam az akadályokon;
hogy minden nyilvános megmozdulásom;
egyéni és csoportos munkafolyamataim;
posztjaim, hirdetéseim, előadásaim, podcastjaim, tartalmaim most ’meghálálták’ magukat.

Hogy milyen jó, hogy nem ’satufékeztem’ márciusban, hanem tempót igazítottam, hogy a figyelmemet továbbra is azon tartottam: figyelni az utamat és csinálni tovább. Megköszönte magát a korábbi ’fog-összeszorítós’ kitartásom is, már tudtam magamról, hogy nem csak sírós, hanem szívós is vagyok.

Csodás szeptember

A nyári időszaktól kezdve a coaching mellett rendre kezdtek érkezni olyan felkérések, hogy segítsek a karrierváltásban;
vállalkozás indításban- vállalkozás fellendítésében;
személyes márkaépítésben;
online marketingben;
LinkedIN megjelenésben;
logótervezésben;
tartalomírásban;
online (remote) csapatépítésben…

.segítsek, mert ők azt látják, hogy nekem ez megy, hogy jó cégére vagyok önmagamnak, hogy hiteles vagyok.

Ezeket a felkéréseket csodás volt megtapasztalni és egyben elbizonytalanító is: hiszen én végig azt mondom magamról, hogy ’coach vagyok’ (igaz, nem rejtettem sosem el azt sem, hogy marketinges is), és most lám, többek mégis mást IS látnak bennem és másra IS szükségük van tőlem.

Mindez tette lehetővé, hogy 2020. szeptemberében olyan kiemelkedő hónapot zártam, amit soha azelőtt, még alkalmazott vezetőként sem. Akkor, szeptemberben, nyakig (nem csak coaching) munkában, ledöntöttem egy magamban felállított ’üvegplafont’ arról, hogy mire is vagyok képes… hogy mit is érek magamnak és másoknak is… Jó volt látni, ahogy az üvegplafonom szilánkjaira hullik. Jó volt meglátni, hogy pont egy ilyen évben, mint az idei, pont ennyi tapasztalattal (és tapasztalatlansággal), optimizmussal (és sírós szívóssággal) ezt IS meg tudom önmagam teremteni.

Az őszi, majd téli hónapok hasonló dinamikával és változatossággal teltek: nagyon klassz coachingfolyamatok mellett nagyon klassz marketing típusú munkákkal, csapatépítő tréningekkel telve. Eljátszottam a gondolattal is, hogy ha (!) az egész évem ilyen lett volna, mint ez a 2. félév, akkor minden bizonnyal a saját terveimet is messze túlszárnyalom. Pedig én aztán bátran tervezek! 😊 De aztán ezt elengedtem, hiszen a ’mi lett volna, ha’ dolgok nem visznek előre.

És hogy teljes legyen a kép, az év vége felé átestünk a koronavíruson is. És bár ’csak’ enyhébb tüneteink voltak, pár hétre kivett bennünket a ’forgalomból’ és lemerített energetikailag is. Rám leginkább mentálisan hatott rosszul, mert kiszámíthatatlan volt, hogy pont ránk hogyan is hat majd a vírus… szóval az aggódásom, a félelmeim el is hatalmasodtak rajtam egy időre. Meg aztán nem könnyű betegen más betegeket is ápolni, az ő jóllétüket is figyelni – engem legalábbis jól kimerített.

Úgyhogy olyan történt velem, ami kisiskolás korom óta nem: vártam az év végét.
Nagyon.
Türelmetlenül és visszaszámolva.
Már végre le akartam tenni a munkát és minden mást is, amit ez a 2020 hozott magával.

Egész egyszerűen elég volt.

Nem vitatom el, hogy remek dolgok IS történtek, hogy több esetemben javamra IS vált ez az egész kialakult helyzet, hogy bennem is alakult ki hála IS – de azt is KI AKAROM MONDANI, hogy PISZKOSUL ELFÁRADTAM és ELÉG volt már 2020 összes küzdelméből.

Tudom, hogy sok minden simán csak folytatódik 2021-ben is – nem várok csodára. Hatalmas változásokra, pálfordulásokra, hihetetlen eredményekre.

Ezt mind megkaptam 2020-ban is 😊

És megkaptam azt is, amire tavaly ilyenkor még csak vágytam: társakat az utamra. Igen, többen is vagytok (Székely ViolaCoronEXIT Leader és Csapatépítő Online Programok; Huszák Nikolett vezetőfejlesztés, Pintér Gábor és a Mind Mate Inspiration; Nagy Gábor és Németh László a Nautix), akikkel idén valami közösbe fogtunk, akikkel úgy döntöttünk, közös alkotásba kezdünk. Mert nagyon jó egyedül is alkotni, de együtt még jobb! Ezért is ragadott meg a mondás, hogy

Ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül. Ha messzire, akkor másokkal. És én messzire akarok menni…

Ám éppen most, kérem szépen, én pihenek. Telefon lenémítva, mellettem mákos bejgli, amit igen is meg fogok enni, a szobában a karácsonyfa mosolyog a sarokban. Kint fúj a szél, a macska idegesen szemléli az ablakból a korhadt diófán ügyködő harkályt, nekem rendezetlenül érkeznek a gondolatok a fejemből…

… és ez így most jó. Nem baj, hogy nem vagyok még tele tervekkel 2021-re, hogy vannak még szabad coaching helyeim januárra is, hogy továbbra sem tudok kovászt készíteni, hogy nem fogytam a karantén időkben, ’csak’ szinten tartottam a súlyomat egész évben; hogy nem tudok min. 3 oklevelet felmutatni az elmúlt 12 hónapból…

Nem baj.

Nem baj, mert szeretem azt látni, ami már mögöttem van és tetszik az is, ami még előttem áll.

A maga bizonytalanságával, kiforratlanságával, nehézségével.

Én, kérem, 2020-at ezennel lezárom!

2021 – Téged már kipihenve, nyitott szívvel és lélekkel várlak: hadd lássalak teljes pompádban!

Utóirat:

Tudom, hogy mindig van olyan Olvasóm is, aki a számok nyelvét jobban érti (és én is szeretem így is megnézni a dolgaimat). Az ő kedvükért is álljon itt ez az infografika az idei évemről.

VadAgnes.Coach - 2020 Infografika
VadAgnes.Coach – 2020 Infografika

Véleményed van? Oszd meg!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.