2. rész: Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi élmény 18 hónap alatt…

– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története

Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.

A mostani beszámolóm a 2020. januártól-júniusig történő időszakot öleli fel. Az első részben márciusig jutottam el, azt itt olvashatod.

Koronavírus, Te csodás!

A koronavírusról az a hír (is) kering, hogy ‘fekete hattyú’. Fekete hattyúnak nevezik az előre nem jelezhető, megjósolhatatlan eseményeket, melyeknek tömeghatása van és melyekre az jellemző, hogy ’utólag összeáll a kép’, és megérteni véljük, hogy mégis miért történt az egész (Nassim Nicholas Taleb könyve a The Impact of the Highly Improbable / A fekete hattyú avagy a legváratlanabb hatás című könyvében fejtegeti az elméletét – csak műrajongóknak ajánlom a száraz matematikai levezetések nagyfokú jelenléte okán 😊). Példa gyanánt az eddig fekete hattyúnak titulált események közt szerepel a számítógép feltalálása, az internet elterjedése, a szeptember 11-i terrortámadás, az Első Világháború kitörése és a Harry Potter könyvek/filmek átütő sikere is.  Egyesek szerint a koronavírus a következő esemény ebben a sorban.

Hogy miért is hozom mindezt ide? Mert a koronavírus hirtelen és gyorsan, mondhatni előzmény nélkül és nagy erővel érkezett. Persze, én is olvastam az első cikkeket Vuhanról, meg követtem a John Hopkins Intézet interaktív térképét a vírus mozgását illetően, sejtettem azt is, hogy az lenne a csoda, ha Magyarországon nem jelenne meg vírus, mégis (számomra) letaglózó ütemben robbant be a köztudatba és a gazdaságba is a koronavírus itthon is. Egészen elképesztő jelenségként éltem meg, hogy szó szerint ’vészféket’ nyomtunk úgy kb. mindenben és egyik napról a másikra zártuk az ajtóinkat virtuálisan és fizikális szinten is.

Azonban a hirtelen légnyomás-változás hatására vákuum keletkezhet.
Azaz légüres tér = oxigénmentes állapot 0 légnyomással.

A tudomány (és sajnos néhány szerencsétlen baleset) igazolta, hogy az ember 30-40 másodpercet bír ki egy ilyen közegben. Utána elpusztul.

Te mit csinálnál abban a 30-40 másodpercben? Tenné fel az elgondolkodtatónak szánt kérdést egy TED előadásban egy kiváló előadó.

Ám a helyzet az, amíg ez a kérdés fiktív, addig a koronavírus okozta helyzet nagyon is valódivá változott. Egyik napról a másikra satufékeztünk. Egyik napról a másikra ’üres tér’ vett bennünket körül (oxigénünk -egyelőre- van/volt, bár mégis sokunknak akadt légszomja…). Ilyen helyzetben, mint egy satufékezés, a fizikai törvények hatásaként a tehetetlenségi erő hat rád a legjobban.

Mert ahogy esel, úgy puffansz.

Mert puffanni fogsz, hiába találod Te azt ki, hogy ’mentálisan ura leszel a helyzetnek’, vagy majd a ’korábbi tapasztalatokra támaszkodva kimászol a gödörből’ – a satufék pillanatában ez (még) nem számít. Leesel a földre és bumm. És ez fáj. Meg meg is zavarodsz, hogy ’izé, mi van? Tegnap még oké volt minden, most meg a földön vagyok. Ki húzta meg a vészféket?!’.

Az első pár pillanat (perc, óra, napok, hetek, hónapok, évek – kinek hogy…) még arról szólnak, ami a helyzet maga: elestem és az fáj nekem. Ezt nem lehet és leginkább nem is kell szépíteni. Ezt a részt nem szokták a TED előadásokban kivesézni, ott már egyből átugranak a ’Hogyan éljünk túl egy orbitális krízis helyzetet? 10 pont, ami segít kilábalni a válságból’ szakaszba.

Ám attól, hogy nem beszélünk róla, attól még fáj és sokkoló az egész.
És attól még ez a szakasz is létezik.

Én is ott álltam március közepén sokkolódva és csak pislogtam körbe, hogy mi is történik pontosan? Hogy nincs kijárás? Hogy nincsenek rendezvények? Személyes találkozás? Nincs iskola és munkába járás? Hogy digitális oktatás lesz? Hogy a 65 éves Anyukám ápolónő? Hogy a párom fuvarozási cégnél dolgozik, ahol a kamionok aktívan járnak Olaszországba? Hogy a tesóm Franciaországból jött haza a határzárás előtt utolsó 24 órában és nem mellesleg babát is várnak? Hogy miből fogok megélni, ha az emberek (érthető módon) másra tartalékolják a pénzüket és az életenergiájukat és per pillanat ugyanúgy nem kapnak levegőt, mint én?!

Részemről a ’nem kapok levegőt’ és a ’víz alatt vagyok’ érzet kb. két hétig tartott – ez alatt a ’sima’, értsd: tudománymentes, túlélési ösztöneim szerint tettem a dolgomat és az operatív életben maradás volt a cél: beszív és kifúj. És kezdeni előlről.
Ennyi.

Mert ha ez megvolt, akkor lehetett arra figyelnem, hogy

• huh, de jó, hogy fiam apjával meghoztuk azt a döntést, hogy a fiam március 11-i névnapjára laptopot kap, hogy
• huh, de jó, hogy voltunk otthon anyukámnál az előző héten, és tudom, hogy jól van és még egy kis ’hazait’ is hoztunk a fagyasztóba; hogy
• huh, de jó, hogy ilyen klassz ügyfeleim vannak, akik zökkenőmentesen állnak át az online coachingra; hogy
• huh, de jó, hogy a LinkedIN-es ismeretség most elérhető maszkok formájában is gyümölcsözik és
• huh de jó, hogy tudom tenni a dolgomat tovább… mert van dolgom!!

Mindebben azt is éreztem, hogy ismerős vizeken vagyok… mintha nem is olyan régen, lettem volna már egy hasonlóan meghasonult (micsoda szókapcsolat, figyeled! 😊) helyzetben… mintha a kuruzslótörvény okozta érzelmi vihar valójában egy nagyon klassz ’főpróba’ lett volna a premierhez (a cikkem első részében írtam erről). Hogy jó ég, most mennyivel hamarabb ’találok mégis magamra’ és tervezem a ’válságtervemet’ … hogy köszi (!) kuruzslótörvény a rutinért, hogy felkészítettél egy másik durva pofonra…

Talán emiatt is volt az, hogy azt éreztem, hogy bár megrengett újra a föld alattam – én magam mégis stabilabban állok (állhatok). Persze, a tehetetlenségi törvény rám is hatott, el-elbillentem (és voltak napok, amikor azt éreztem, hogy el is ’hasaltam’), mégis ismerős volt a bizonytalanság érzet és ettől kevésbé volt félelmetes.

Mindezek tették azt is lehetővé, hogy 2020. március 18-án, valószínűleg az elsők közt az országban, de útjára indult az Online Emberség nevű webináriumom, ahol embertársaimnak kívántam abban segíteni, hogy hogyan is lehet megérteni és jól kezelni a kialakult status quo-t. Tettem ezt értük és magam miatt – hiszen magamról már tudtam azt, hogy a strukturált átbeszélés stresszoldó hatással van rám. És másokra is hathat így – és hatott is! 7 héten keresztül minden héten csütörtökön egy hol kisebb, hol nagyobb csoportnyi ember merített erőt egymásból és szerzett energiát a kollektív energiatérből. Adtunk, kaptunk és teremtettünk energiát. Felemelő volt.

Felemelő volt azért is, mert pont a megszorított környezetben végre választ kaptam a kínzó kérdésemre is (amit az előző részben fejtegettem), hogy vajon milyen coach vagyok én? Vajon jó coach vagyok-e én?

Látni magamat, hogy igen, nehéz helyzetben IS ’ösztönösen’ jön az, hogy nekem az a dolgom, hogy mások jóllétéhez hozzájáruljak – ez nagyon jól esett. És örültem, hogy másoknak is jól esett és jól estem 😊. Örültem, hogy a szakma, a tudás, amit magaménak választottam, nem csak engem, hanem általam több más embert sem hagyott cserben.

Hogy szívből IS segíthettem másoknak és tudásból IS. Szeretem ezt a kombót 😊

Oké, hogy ’Teréz Anya’ vagy, de miből éltél meg?

Hiszed vagy sem, én is azon emberek közé tartozom, akiknek nem a vánkos alatt terem a pénz és a pénztárnál én is fizetek. Amíg őszinte örömmel teljesítettem a ’szívem hangját’ a koronavírus okozta bezártság alatt, addig folyamatosan kattogott az agyam azon is, hogy az én tartalékaim vajon meddig futják? És ha azok elfogynak, akkor mi lesz? Hogyan fogom fizetni a rezsit, a jelzáloghitelt és egyáltalán, hogyan fog kinézni pénz nélkül az életem, életünk? Hogyan és mit fogok csinálni, ami pénzt ér(het)?

Ezek a kérdések persze nem új kérdések… 1,5 éve váltam főállású vállalkozóvá, mielőtt „ki mertem lépni’ az aranykalitkámból, akkor is feltettem magamnak ezeket a kérdéseket, mert pont ezek a kérdések tartottak addig vissza, hogy meg merjem lépni a vállalkozóvá válást.

A TITKOS Recept

És milyen jó, hogy azt akkor megtettem, mert volt hová nyúlni az emlékeimben… amiben a legelső pont az volt:

1. Bénító kérdések

Ne engedjem, hogy a kérdések fogságába essek! Ne engedjem, hogy megbéklyózza az agyamat a nyomás, csak azért, mert VÁLASZ KELL! Mert nyomás alatt az agyam nem teljesít a legjobban. EGY darab megoldást akar, amit sokkal nehezebb megtalálni, mintha hagynám magam, hogy nyitottan meglássak akár TÖBB megoldási lehetőséget is.

2. Rossz kérdésre rossz válaszok érkeznek

Nem baj, ha elsőre (vagy másodikra …. vagy harmadikra…) olyan kérdést teszek fel magamnak, amire nem tudom most a választ. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy hülye vagyok (kognitív torzítás), csak azt, hogy most nem a jó kérdést tettem fel magamnak. Nem jó kérdés volt példásul, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz? Nem volt jó, mert ezzel azt is mondom magamnak a kérdésben, hogy meg akarom várni, amíg elfogy… hogy nem teszek semmit, hanem hagyom, hogy elfogyjon…

Hát nem! Nem akarok ölbe tett kézzel ülni és várni, hogy majd egyszer csak elfogy a pénzem és valamennyien az utcára kerülünk! Értem, hogy ezt mind a ’katasztrofizálás’ címszó alatt tárgyalják a szakirodalomban, de klasszul rádöbbentett arra, hogy ezt a kérdést nekem szükséges átfogalmazni ahhoz, hogy működésre bírjam az agyamat.

3. A JÓ kérdés megtalálása

Találjam meg a kérdést, amire már tudok válaszolni! Mert az lesz a jó kérdés. Nekem ez lett a jó kérdés: Ma mit tudok tenni, hogy életben maradjunk? És ehhez mire/kire van szükségem? Mindennap csak arra az aznapra koncentráltam. Talán ez rövidlátónak hangzik, valójában azonban pont hosszú távon segít. Mert ha úgy adódott, akkor egy adott napon belül is bőven volt min aggódni, min bizonytalankodni, bőven volt dolgom az online oktatással, a meglévő ügyfeleimmel, az Online Emberség webinárral, a háztartással, a családommal, a saját és mások mentális egészségével…  – minek kellett volna még azon rágódnom, hogy de vajon mi lesz holnap?

4. És ha nincs válasz?
Fogadjam el azt, hogy nincs mindig kérdés, ahogy néha válasz sem. Hogy néha a válasz az: nincs válasz (pl. miért pont most jött ez a koronavírus? miért nem tudom, hogy mit is kellene tennem?, miért nem érzem/látom/teszem azt, amit mások?’, stb.)

5. Sávváltás és tempó

Sávot váltani nehéz álló helyzetből. Bár ösztönösen fékezünk, ha előttünk fékeznek a közlekedésben is (a koronavírus kapcsán ez családi és vállalati kasszák újragondolásában, ’budget-cut’-okban, elbocsátásokban, stb nyilvánult meg…), addig igyekeztem tudatosan is felmérni azt, hogy van-e vajon egy ‘másik sáv, amiben még halad a forgalom’? Vagy szükséges-e nekem is 0 km/órára megállni, elég lehet-e, ha lassítok? És amúgy tényleg előttem lassítanak konkrétan, vagy csak körülöttem? Mert nem mindegy… Avagy egy gyorsítással és egy hirtelen manőverrel kikerülhetem az egészet, ami a lassulást okozza?

Én azt választottam, hogy amennyire csak lehet, tartom a sebességemet akkor is, amikor mások lassulnak körülöttem. Vagyis nem hagytam abba az addigi tevékenységeimet, ugyanúgy írtam, posztoltam, jelen voltam, mint korábban is (sőt, majd látni fogod, lesz olyan, amiben még rá is kapcsoltam).

Persze, a közösségi felületeken a témák érzékenyedtek, mert nem volt az a célom, hogy ’mindenáron eladom magam és az utolsó garast is kicsalogatom az emberek pénztárcájából’. Nekem nem jön be ez a ’lefölöző’ típusú eladás, értékesítés, mert a legtöbb esetben nagyon érzékeny a jég (morálisan). Igen, mindig van egy réteg, akit egy válság nem zökkent ki és egy válságban is akad pont elég pénzük költeni. Láttam én is, hogy egy pár vállalkozó/szervezet milyen szépen ’ült rá’ erre a rétegre – és még azt is elhiszem, hogy sikerült is nekik. Üzletileg akár nagyot szakíthattak, ám morálisan nagyon megkérdőjelezhető volt az, amit és ahogyan tették ezt.

Én ezt biztosan nem akartam. Biztosan nem így.

 Szerencsére voltak jó példák is, akik úgy váltottak profilt, úgy találtak ki új szolgáltatásokat akár, hogy az példaértékű volt, mert emberien és etikusan IS tették.

Úgyhogy már csak miattuk is, de leginkább magam miatt is inkább ezt az utat választottam.

6. Helyzetelemzés a következő lépés előtt

Valószínűleg van egy ilyen bekezdés, a ’Hogyan éljünk túl egy válságot’ című nagykönyvben… az életem könyvében erre most nem jutott külön fejezet a karantén alatt. Legalábbis tudatos szinten nem (éppen most, ezen sorok írásával teszek erre kísérletet, de vegyük észre, hogy itt van időben némi elcsúszás a sztori idősíkjához képest…).

Bámulattal, irigységgel (bizony…) figyeltem azokat, akik játszi (vagy annak tűnő) könnyedséggel számoltak be arról, hogy megcsináltak két újabb nyelvvizsgát, elolvastak 20 könyvet 5 nap alatt, naponta jógáznak (még a gyerekek is), kiemelkedően és makulátlanul egészségesen étkeznek, bonszájokat vagy paradicsomot nevelnek balkonon/cserépben/kertben, 180 fokos fordulattal irányt vettek és immáron dagadó vitorlával zúznak előre és teltházas online eseményeik vannak… Ha csak a a fele így van, ahogy mondják, én akkor is tisztelem őket. A másik felével meg nekem nincs dolgom 🙂

Ám velem ilyenek nem történtek …. – illetve nem pont ilyenek történtek (mondjuk nekem is van 3 db paradicsomtő a kertben, amit szégyenszemre (?) palántaként vettem és nem magról neveltem).

Ami velem történt a karantén alatt (és amiben az ég adta egy világon semmi túlzás, de degradálás sincs), azok ezek voltak:

1.Sokat főztem
A legnagyobb mumusom a főzés volt (mert bár jól tudok főzni, mégsem szívesen szentelek ennek órákat MINDENNAP) – vállon veregetem magam, hogy sikerült ‘oké ételekkel’ ellátnom a családomat ezekben a bezárt hónapokban ÉS emellett sikerült MÁST IS csinálnom 😊. (igen, tudom, hogy lehet rendelni is ételt…én döntöttem úgy, hogy az erre szánható pénzt inkább másra tartogatom).

2. Digitálisan és valóságban is okultam
A digitális oktatás az első két hétben kicsinált. Sokkal jobban kifáradtam, mint a 11 éves fiam. Ekkor jöttem rá, hogy valamit nem jól csinálhatok, mert ő meg egyáltalán nem fáradt 😊 Sőt, élvezi. Élvezi???! Bizony… Hagytam hát boldogulni és érvényesülni, és igen, hibázni is. Nem én figyelmeztettem mindig a leadási határidőkre, nem én idegeskedtem, hogy ’hú, honnan fogja így tudni az Árpád-házi fejedelmeket’. Persze, én is festettem vele tájképet (de nem helyette), persze, én is átnéztem az angol dogát, mielőtt elküldte volna (amire 4-est kaptunk, illetve én 😊 Nesze neked felső fokú szakmai angol nyelvvizsga 😊 ).
Maradéktalanul büszke vagyok rá, mert derekasan helytállt: ő, egyedül! És hát igen, nem kapott mindig ötöst, sőt, még hármast is kapott (azt a dogát már nem néztem át előtte), de rájöttem, hogy nem ez számít. Az számít, hogy felelősséget tudott tanulni, hogy rájött arra: magáért tanul és magáért felel. És a tanáraira is büszke vagyok. Volt, aki nem érzett rá, hogy mit és hogyan is lehetne ilyen helyzetben tenni, ám voltak olyan is, akik szívvel és lélekkel, felelősségteljesen hozták ki a helyzetből a legjobbat. És örültem annak, hogy az év végén mindezt merték is vállalni: nem a jegyek alapján kaptak értékelést, hanem a gyerekek hozzáállása miatt. Így az én fiam, életében először, kitűnő lett 😊

3. Online Emberség Webinárt szerveztem
Erről írtam korábban: közel 100 emberrel kerültem így közelebbi kapcsolatba, így tartottuk egymásban a lelket és így tudtuk egy közösséget is magunkat kialakítani. Köszönöm mindannyiótoknak ezt az időszakot! Én is sokat tanultam tőletek! És remélem, hogy lesz alkalmunk nem csak online találkozni a jövőben is! 🙂

4. Jelen voltam a közösségi médiában is
A karantén ideje alatt írtam 40 posztot (melyek több mint 210 ezres nézettséget, átlagban 72 like-ot generáltak), 5 hosszabb cikket, 4 podcast hanganyagot, 4 vendégcikket… külsős publikációimat, hanganyagaimat össze is gyűjtöttem őket ide.

5. Online vezetői program született
Van már Brexit, MEGXIT… Székely Violával meg arra gondoltunk, hogy mi meg csináljuk meg a CoronEXIT-et… mert miért ne? 😊 Nagyon úgy tűnt, hogy mindenki nagyon szeretne már rátalálni a kijáratra. Így fejlesztettük ki és így született meg az 5*3 órás online modulokból álló egyedülálló vezetői programunk, melynek (egyelőre) nincsen párja.

Azért nincs, mert a 3 nemzetközi modul, amit alkalmazunk (Design Thinking, LEGO Serious Play, Being at Full Potential), ilyen kombinációban még nem került átadásra, és mert eddig nem volt koronavírus sem 😊. A Program olyan inspirációkat és gyakorlati tudást és szemléletváltást ad át, melyet a vezetők és csapataik bármilyen nehéz, válságos, összetett helyzetben tudnak használni. És mivel az inspiráció önmagában nem elég és a szemléletváltás sem az egyik napról a másikra fog megtörténni maradandóan, ezért a Programot egy 4 hónapos utánkövető szakasz is támogatja a tartós tanulás érdekében. Nem hallottál még róla? Olvass róla bővebben és próbáld ki: a CoronEXIT Mindset modult önállóan is elvégezhető modullá alakítottuk! Persze, a teljes Program az igazi, de értjük, hogy Te sem akarsz zsákbamacskát 😊

6. Tanulni, tanulni, tanulni
Nekem van ez a fixa ideám, hogy tudásból sosem elég 😊 PACSI néven már a tavaly év végén bemutatkozott az egyénekre szabott Potenciál Aktivizáló Coaching Programon. Most jött el az idő, hogy megtanuljam a csapatokra való metodikát is, így áprilisban egy 5*8 órás online (!) kurzus keretében Human Potential Team Coach is lettem 😊

7. Meditáltam és futottam
A korábbi napi rutinom ment a kukába a karantén alatt. Azonban a meditációt nem engedtem sehová menni. Ha már nem tudok 10 percet sem reggelente magamra szánni, az már nagyon rossz hír lett volna számomra… úgyhogy meditáció maradt 😊 A futásra a karantén 4. hetétől kezdve tudtam időt szánni. Ez a fiammal való közös sétának indult a közeli erőben, aztán egyre merészebben már futni is kezdtem. Nem sokat, 1-3 kilométert, mikor mennyi fért bele, vagy mennyit bírtam. Mert már 2 éve nem futottam… Lippai Roland coach barátom mondaná, hogy ne keress kifogást anyukám, csak csináld 😊 Úgyhogy csináltam 😊 Lassan is, meg keveset is, de legalább rendszeresen 😊

8. A virágaimat csodáltam
Szerencsére sok van bent is és a kertben is es eddig is örömömet leltem bennünk, így a karantén ideje alatt csodálhattam a nyíló virágok tucatjait közvetlen közelről is. Az Instagrammon #seemoreathome hashtag alatt jó sokat meg is örökítettem belőlük 😊 És leginkább magamnak, de csodás ZEN bölcsességeket is tettem melléjük kísérőnek 🙂

9. Zokogtam
Egy szombati nap volt, a karantén kb. 5. hete. És én hirtelen, kb. a semmiből zokogni kezdtem.

A semmit úgy értem, hogy nem történt aznap semmi rendkívüli. Mégis, ahogy egy percre leültem a fürdőszobában, elkapott a sírás. Közben jöttem rá, hogy a fáradtságtól sírok.

Hogy az elmúlt pár hetet megfeszített tempóban, leginkább másokra odafigyelve, munkával töltöttem. Bár én vagyok az is, aki ki szokta emelni az ’én-idő fontosságát’, és azt is, hogy az, hogy eleget alszol és csinálsz olyat, ami konkréten neked is jó, az nem önzőség…most én magam mégis abban találtam magam, hogy kimerültem. Hogy nem figyeltem arra teljesen, hogy én hogyan is vagyok. Hogy ’elvártam’, hogy a napi 10 perc meditáció majd ’megoldja’ nekem…. nem így lett. Úgyhogy hagytam magam sírni. Kb. 30 perc alatt Ferrari vörösre bőgtem a szememet.

Belenéztem a tükörbe, és jól megszidtam magam ezért. Hogy hogy lehetek ilyen gyenge? Hogy mit hisztizek, amikor minden oké? Aztán leszidtam magam azért, mert leszidtam és aláztam magam. Aztán bőgtem egyet megint, hogy nekem ez sem megy.

Aztán aludtam egy fél órát és amikor felkeltem, helyreállt a világbéke bennem. Legalábbis már nem szóltam magamhoz sem rosszallóan. Sikerült konstatálni a tényeket: sok, ami most van – ÉN IS elfárad(hat)ok, ÉN IS kimerülök… ÉN IS EMBER VAGYOK.

10. A legfontosabb pont?
…. mert manapság a ’10 pontos listák’ a menők – na de nincs ilyen pontom. Bocsi 😊

Összegzés

A koronavírus okozta bezártság az elmúlt hetekben elmúlt, noha maga a koronavírus valószínűleg már örökre az életünk részévé vált. Szeretném mondani, hogy a bezártsággal együtt a krízisnek vége – egészségügyi szempontból talán helytálló is ez Magyarországon. Ám a gazdasági krízis azért nem múlik ilyen könnyen. Továbbra sem érzem azt, hogy hátradőlhetek, mert most már megint ’olyan minden, mint rég’.

És az csak az egyik része, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen (ez a koronavírus előtt is igaz volt azért), a másik része az, hogy van, amit nem is akarok, hogy ugyanolyan legyen. Mert örülök annak, hogy

• a fiam megtanult egyedül tanulni és ezért felelősséget vállalni
• megszületett az Online Emberség Webinár és CoronEXIT Leader Online Programunk
• hogy mertem magamba is invesztálni és Human Potential Team Coach lettem
• újra mozogni kezdtem
• tudom magamról, hogy mire számíthatok nehéz időkben és azt is tudom, hogy én kire számíthatok

Viszont igazán remélem, hogy az elkövetkezendő időkben főzhetek kevesebbet is 😊

Így érkezünk el a mostanba, ahol már egy kicsit megint ’békeidő’ van: újra van mozgolódás a piacon, újra találkozhatunk személyesen is az emberekkel, újra köttetnek szerződések és a jól végzett munkáért újra fizetség is jár. Nekem is.

Így mondhatom, hogy

IGEN, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK, mert én bizony FOLYTATOM 😊.

És Te hogy vagy épp most? Folytatod, abbahagyod, újrakezdesz? Hol tartasz épp? És én hogyan támogathatlak ebben?

Gyere, beszéljünk!