Online Emberség

Online Emberség nevű webinár programom azzal a céllal indult, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben segítségemet ajánlhassam azoknak, akiknek szüksége van rá: emberséget kínálok az embertelen időkben.

Részemről ez egy önkéntes és ellenszolgáltatás nélküli támogatás, mert jelenleg nem csak a gazdaság van veszélyben, hanem az ember maga is – és az én dolgom az embereket támogatni (ahogy ezt tettem eddig is)

Frissítés: 2020. május 14-től kezdődően nem lesznek már Online Emberség Webináriumok.

Kérlek egyeztessünk, hogy milyen más módon támogathatlak. A Szolgáltatások menüpontban megtalálod a lehetőségeket.

Online Emberség

2020. március 19-től kezdődően hetente egy olyan 90 perces webináriumot indítok ingyenesen, ahol velem együtt 21-en fogunk:

  • az emberségünkhöz visszakapcsolódni
  • odafordulni félelmeinkhez és az összes felmerülő érzetünkhöz
  • megnyugvást találni ebben a stresszel teli időszakban
  • átbeszélni a legfájóbb pontokat
  • meghallgatni önmagunkat és a többieket is
  • olyan feladatokat megoldani, melyek segítik az előrelépést
  • érezni az emberi kapcsolódás megtámasztó erejét
  • visszatalálni a bennünk szunnyadó lehetőségekhez

Mit foguk csinálni ezeken az alkalmakon?

Ez egy egymást támogató, facilitált beszélgetés lesz, ahol alkalmad nyílik támasztékot adni és kapni embertársaidtól és közösen igyekszünk megértésre olyan témákban, mint a félelem, az aggodalom, a bizonytalanság, a motiváció, a lehetőségek meglátása vagy a stressz. Hiszen egy jó beszélgetés, az emberi kapcsolódás ereje életminőséget javíthat!

A csoportos feldolgozás és foglalkozás azonban nem helyettesíti az egyéni és személyre szabott tanácsadást, amennyiben úgy érzed, hogy mélyebben szeretnél a saját helyzetedre rálátást kapni és készen állsz az egyedi fejlesztési tervedre, akkor az egyéni üléseimet javaslom. Illetve kérlek tanulmányozd a ‘Megjegyzés‘ szekciót lejjebb.

Általános tervezett webinár menetrend:

  1. Köszöntés, rövid ismertetése a webinárnak – 5 perc
  2. Légzőgyakorlat /mediációs mese a bensőnkkel való kapcsolódás megteremtésére – 10 perc
  3. Facilitált egyéni bemutatkozás – 15 perc
  4. Tematikus körkérdés alapján egyéni válaszok, gondolatok megosztása / feladatmegoldás – 55 perc
  5. Zárás és elbúcsúzás – 5 perc

A webináriumok nem egymásra épülők, egyszeri részvétel is lehetséges.

A nagy érdeklődésre való tekintettel kérem, hogy egy résztvevő 3 egymást követő webinárium után proaktívan ajánlja fel helyét új résztvevőknek, ezzel is segítve minél több embertársunk támogatását.

Mit NEM fogunk csinálni ezeken az alkalmakon?

Azt fontos leszögezni, hogy az általam kínált Online Emberség webinár alkalmak nem szolgálnak terápiás célokat és nem is felelnek meg annak. Ezért kérem, hogy a gyógykezelés és pszichoterápia alatt álló-, vagy diagnosztizált lelki zavarral küzdők folytassák közös munkájukat a személyes terápiás szakemberükkel.

Továbbá, nem ígérek megoldást anyagi nehézségekre, ahogy gyógyulást fizikai vagy lelki betegségekből sem. A csoportos feldolgozás és foglalkozás nem helyettesíti az egyéni és személyre szabott tanácsadást.

A webináriumok során mellőzöm (és erre kérem a résztvevőket is) a direkt értékesítést vagy bármilyen fizetős szolgáltatásom direkt promócióját. A webináriumon nem fog pszichoterápiás gyakorlat folyni és nem is helyettesíti mentálhigiénés támogatást sem.

Megjegyzés

Amennyiben úgy érzed, hogy mélyebben szeretnél a saját helyzetedre rálátást kapni és készen állsz az egyedi fejlesztési tervedre, akkor az egyéni üléseimet javaslom. Részleteket itt találsz és jó, ha tudod, az Online Emberség Webinárumon való részvételed extra kedvezményekre jogosít fel a mindenkori óradíjhoz képest. Érdeklődj az egyedi díjszabásról külön a vad.agnes@vadagnes.coach emailen.

Mikor történnek a webinárok?

Az első alkalomra 2020. március 19-én kerül sor 8:30 órási kezdéssel, melyre regisztráció szükséges. A maximum létszám 20 fő.

A következő alkalmak hetente és csütörtökönként kerülnek megrendezésre 8:30* órási kezdéssel a veszélyhelyzeti időszakban (melynek hossza a hivatalos és nyilvános információk figyelembevételével fog alakulni). Mindegyik alkalomra külön és előzetes regisztráció szükséges.

*ha nem megfelelő az időpont, kérlek itt add le a preferenciádat, hogy mikor volna hosszabb távon (akár több héten keresztül is) alkalmas. Mindenki csak a saját adatait és szavazását látja, csak nálam jelenik meg az összesítés.

Regisztráció

A webináriumokon való részvétel ingyenes, ám előzetes (24 órával korábbi) regisztráció szükséges a lenti űrlap kitöltésével. A regisztrációk fogadása érkezési sorrendben történik. A maximális létszám (20 fő) elérése után után várólistára kerülsz. Mindegyik alkalomra külön regisztráció szükséges.

A lemondást emailben (vad.agnes@vadagnes.coach) és minél hamarabb kérem jelezni, hogy a várólistán lévőket is értesíteni tudjam.

A regisztráció beérkezése után külön emailben kapod meg a részvételhez szükséges belépési információkat, illetve azokat a segédanyagokat, melyek szükségesek lesznek az éppen soron következő beszélgetéshez.


Mire figyelj, ha csatlakozol a webinárhoz?

Támogatói légkörre törekszünk, ezért a résztvevők betartják az alábbi szabályokat:

  • Titoktartás: Többen leszünk és megosztjuk majd a saját érzéseinket, helyzeteinket. Jelenléteddel vállalod azt, hogy, amit a webináriumon kívül nem osztasz meg másokkal a csoportban hallott információkat. Neked is jó fog esni, hogy más ugyanígy figyel rád. Természetesen a webináriumon résztvevők igény szerint teremthetnek közvetlen kapcsolatot egymással a webinárium keretein túl is. Ebben lesz az egyik ereje ennek az egésznek 🙂
  • Pozitív jelenlét: A webinárium során mindannyian törekszünk a pozitív légkör megteremtésére, így személyeskedés, kritizálás, trágárság, öncélú monológ és egyéb zavaró elterelés nem támogatott és az okozó azonnali kizárását vonja maga után.
  • Csendes sarok: Lehetőség szerint a webinárium idejére biztosíts magadnak egy csöndes helyszínt, hogy alkalmad lehessen magadra figyelni, hogy a bejövő háttérzajok Téged sem és másokat se zavarjanak.
  • Láthatóság: Dönthetsz arról, hogy használod-e a webkamerádat vagy sem, csak arról győződj meg, hogy jól hallható legyél, amikor beszélsz és hogy Te is jól hallj másokat.
  • Személyazonosság vállalása: Hús-vér emberekre számítok, akik vállalják teljes nevüket is a beszélgetésekben, megkönnyítve ezzel az egymáshoz való kapcsolódást. Ezért, amikor bejelentkezel a webinárra, a teljes és valós nevedet használd.
  • Technikai előkészület: A webinárium időpontja előtt győződj meg az internetkapcsolatod stabil működéséről. A Zoom alkalmazást fogjuk használni, melyhez vagy letöltöd előzetesen az alkalmazást, vagy a böngésződön keresztül kapcsolódsz a megadott Meeting ID segítségével.
  • Pontosság: Kérlek, hogy érkezz időben. A pontosságoddal megtiszteled magadat és másokat is és nem zavarod meg a folyó beszélgetést sem. Cserébe én is pontosan fogom zárni az alkalmakat.
  • Te magad is segítő kolléga vagy?: Kérlek vedd figyelembe, hogy a webinár nem helyettesíti sem a szupervíziót és továbbképzésre sem alkalmas. Elsősorban magánembereknek készült. Ha szeretnél a webináriumban segítőként velem együttműködni, akkor keress meg és beszéljünk 🙂

Mit Mondanak a Résztvevők?

“Én nagyon nyitottam, kb. elvárások nélkül érkeztem ma reggel, és egészen mély élmény volt egy csoportban, idegenek között, ilyen őszintén foglalkozni saját magammal. Ugyan többen voltunk a beszélgetésben, de alapvetően a saját gondolataimat, érzéseimet, megélésemet mondtam ki hangosan, a hasonló problémák és helyzetek pedig természetes módon, kimondatlanul is összekapcsoltak a többiekkel. Azt hiszem, hogy egyrészt a keretrendszer, másrészt a Te személyes jelenléted megalapozta ezt a bizalmi légkört, ahol ennyire meg tudtunk nyílni. Nagyon kevés hasonló alkalom áll rendelkezésre, nehéz időkben pedig különösen felértékelődik ez!”

“Nagyon érdekes volt, hogy ennyi különböző ember gyűlt össze és osztotta meg tapasztalatait egymással, gyakorlatilag ismeretlenül.”

“Nagyszerűen sikerült a délelőtti webinár! Jól föltárultak belső rejtekutak. Az fantasztikus, milyen jó kis összetétel jelentkezett be és mennyire egymást erősítve fűződtek a vélemények, önföltárások.”

“Nagyon jól éreztem magam a webinar időtartama alatt. Nagyon gyorsan telt az idő, kiváló volt a felépítése és az idő beosztása az egésznek. Érdekes volt, hogy mennyire különböző élethelyzetben lévő emberek, igazán figyelmesen és kellő érzékenységgel figyelték társaik hozzászólásait. Korábban még soha nem vettem rész ilyen alkalmon, de most már tudom, hogy érdemes időt szánni és több emberrel megosztani az érzéseinket, történetünket, mert mi is tanulhatunk másoktól. Bennem elindított egy új oldali megközelítését a jelenlegi helyzetnek.”

“Fantasztikus volt a ma reggeli webinar 🙂 Rengeteg hasznos információ hangzott el és nekem személy szerint sokat segített.”

“Fantasztikus gondolatok és életutak jelentek meg a beszélgetésben, azon túl, hogy mint kiderült még kisebb a világ (utána még annál is kisebb lett). Nyilván várjuk a folytatást.”

“Jó volt a hatása, jó volt mások problémáját meghallgatni. Nagyon jó kezdeményezés, hogy ilyen időkben kapunk szakmai segítséget.”

“Jó tartozni közösséghez, jó látni, hogy mások hogyan élik meg, milyen tanáccsal, nézőponttal segítenek abban, hogy hogyan is értékeljük a napi helyzetünket, kilátásainkat.”


Ki vagyok én?

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach

Vad Ágnes Életvezetési és Üzleti Tanácsadó, Emberi Potenciál Maximalizáló Szakember vagyok.

Multinacionális vállalatoknál dolgoztam közel 20 évig vezetői pozíciókban a marketing területén. Ez idő alatt bejártam a világot, megismertem sok országot és kultúrát is. Vezetői pozícióimban legjobban az emberekkel való szoros együttműködést élveztem, mert szenvedélyesen hiszek abban, hogy a személyek erősségeinek, motivációnak, személyiségének alapos megismerésével nyílik arra lehetőség, hogy az egyéni maximum, a személyben lévő potenciál és képesség napvilágot lásson.

Eleinte ösztönösen, majd tudatosan is kezdtem kutatni és megérteni a saját és más emberek működését és támogatni, vezetni őket egyéni fejlődésükben a munkában és egyéni életútjukban is. 2017-től kezdődően váltam nemzetközileg elismert képzés keretében business coach-csá. 2019. januárjától főállású coach-vállalkozó vagyok. Hitvallásom az, hogy mindenkiben ott lakozik a ’legjobb én’, hogy mindenki válhat a maga legjobbjává. Bővebben olvass rólam a honlapomon.

Szakképzettség: posztgraduális marketing-közgazdász végzettség, életvezetési és üzleti tanácsadó, MBCT – Mindfulness Based Cognitive Therapy, azaz Tudatos Jelenléten Alapuló Kognitív Terápia tréning


Fontos információ: Törvényesen ma Magyarországon csak orvos diagnosztizálhat és gyógyíthat. Az általam nyújtott szolgáltatás mns. egyéb oktatásnak (Teáor: 855901) minősül. Az előzőek következtében nem végzek pszichoterápiát, ill. tevékenységem nem helyettesíti az orvosi kezeléseket. 

Coachként abban segítek, hogy felismerd, tudatosítsd és megszabadulj azoktól a gátaktól, melyek akadályoznak a fejlődésben, továbblépésben. Egészségügyi, üzleti vagy egyéb döntések meghozatala előtt konzultálj szakértővel; a coaching során elhangzott információk felhasználása kizárólag a Te felelősségedre és kockázatodra történik. A coach semmilyen felelősséggel nem tartozik, hogy Te hogyan alkalmazod (és alkalmazod-e) a kapott gyakorlatokat, információt.