– Meghívlak! – szólított meg őszinte mosollyal az arcán az ismeretlen.
– Engem? Mire? – néztem az ismeretlenre a szemem sarkából sandán, kissé talán gyanakvóan is. Hisz’ nem is tudom, hogy ki ez!
– Ünnepelni! – válaszolta mosolyogva, mit sem törődve az én viszolygó pillantásommal.
– Ünnepelni?? És mégis mit? – kérdeztem pökhendien, egy félfintorral az arcomon. A karácsony még odébb van – fújtattam egyet lerázóan.
– Nem mit, hanem kit: téged! – felelte arcátlanul magabiztos örömmel az idegen.
– Hát ez egyre furább – szakadt ki belőlem az értetlenség. – Mit kell rajtam ünnepelni?
– A sikereidet, amit ma coachként elértél – felelte nyugodtan.
– Te azt meg honnan tudhatnád? Egyáltalán, honnan tudod, hogy coach vagyok és épp mit csinálok? – kérdeztem összezavarodva, de most már kíváncsian meredve az ismeretlenre. Kicsit tán mégis ismerősnek tűnt, most hogy így jobban megnéztem.
– Ott voltam. Láttalak dolgozni. – árulta el sejtelmesen.
Ezzel már végképp nem tudtam mit kezdeni, hát hagytam, hogy folytassa:
– Láttam, hogy maximális figyelemmel, tiszta szemekkel, nyitottan fogtál hozzá a záró háromszög beszélgetéshez. Benned volt a vágy, hogy még ez az utolsó utáni alkalom is legyen jó, hadd mutassa meg itt is a coaching, hogy mire is képes- hadd ragyogjon ma is a coachee és kapjon szárnyakat, ahogy tette eddig is a coaching ülések során. És így is lett: amint megnyílt a tér, amint a coachee megérezte a biztos, értő jelenlétedet, az őszinte kíváncsiságodat, kirobbanó irammal kezdte sorolni, hogy mi minden változott, mi mindent ért el a coaching folyamatban, hogyan segítette ez őt a munkahelyén, de mint magánembert is, mennyire hálás azért, mert új perspektívát lát és új nézőpontra képes most már saját maga is, hogy milyen fantasztikus kincs van a kezében, ami a változás képessége, és az érzés, hogy ő bizony erre képes! Hogy mennyire örül annak, hogy ennek kézzelfogható jelei vannak a környezetében, a közvetlen csapata most először végzett a feladattal határidőre és jól! A főnöke is pozitívan reagált vissza és jelezte neki, hogy maradjon ezen az úton, mert kiváló menedzserjelöltté válhat, hisz nagyon tehetséges. Ahogy mondta mindezt, a coachee ragyogott, belülről ragyogott és csak úgy duzzadt az energiától és a stabil, magát tisztelő önbizalomtól. A főnöke, aki végig ott ült, mosolygott és rendre visszaigazolta a változásokat és nyugtázta, hogy a kitűzött célok bizony 100%-ban teljesültek!
Itt elhallgatott az ismeretlen ismerős, arca kipirult, gyorsabban vette a levegőt és csak nézett rám hosszan. Sütött a pillantása, de álltam. Farkasszemet néztünk egy pár másodpercig mire folytatta halkan, de tisztán érthetően:
– És láttalak. Láttalak téged, ahogy ott ülsz, arcodon szelíd félmosoly, de belül buja, hangos öröm, hogy atyavilág! Hát ez milyen jól sikerült! Büszkén és szeretettel néztél a coachee-ra, volt abban a nézésben valami anyai, mint amikor a szülő látja a gyermeke első lépéseit megtenni. Még ott van mellette, de már elengedte a kezét, mert hisz benne, hogy egyedül is képes járni. Útra kelt. Van ereje, hogy elérje a célját. És hite is. Hogy képes rá. És Te, Coach, Te is hozzájárultál ehhez! Kellett a Te tudásod, hited, tapasztalatod, figyelmed és személyed, hogy ezt láthasd, amit ma láttál! Ez igen! Szép munka volt, gratulálok! – mondta bele egyenesen az arcomba.
Fel sem tűnt, hogy nem is veszek levegőt egy ideje. Hogy visszatartott lélegzettel nézek rá és fel sem tűnt, hogy ahogy hallgatom, boldog, büszke mosoly költözött az arcomra.
– Köszönöm – leheltem halkan – Ez nagyon jól esett! Ezzel sarkon fordultam és a boldog mosollyal az arcomon kacsázva, sasszézva szeltem át a szobát. A fülemben dobogott a vér, a szívem gyorsabban és hangosan vert, arcom kipirult.
– Megcsináltam! – nézett a távolodó sziluettemre az ismeretlen elérzékenyülve.- Most örül! Örül magának! Ünnepeljünk! – vigyorodott el és elhalványodott.
Én meg mit sem sejtve, boldogan trillázva néztem hátra – de már nem volt ott senki. A szoba hátuljában lévő tükörből csak én néztem vissza magamra. Boldogan. Rózsaszínben tündökölve, fanfárok és tűzijáték kíséretében.
Ünnepeltem magam.
