Azt mondják, hogy véletlenek nincsenek – főként nem egy magam által írt blogban, ugye…
A dolgok összefüggenek, összeérnek. Valahol biztosan. Szóval az sem véletlen volt, hogy pont coach képzésre jelentkeztem közel 40 évesen (igen-igen, ez a mágikus szám, nálam is egy fordulópontnak tűnik). Az elmúlt években egyre többször, egyre tisztábban láttam és hallottam meg magamat, hogy mi az, amit szeretek, mi okoz örömöt, mi az, ami erőfeszítés nélkül, spontán is jól megy. És ez kijelölt egy haladási irányt a számomra. A coach utamat. Könnyű volt erre az útra rálépni, jól esett nekem ’belül’ és semmi nem állt az utamba ’kívül’. Természetesen jó érzés volt, olyan, mintha mindig is ezt csináltam volna.
A ‘hivatalos coach-csá válásom’ úgy kezdődött, hogy 2017-ben, egy márciusi napon, ott találtam magam egy teremben tíz másik nővel. Akik szintén vágytak a coach szakma mélységeinek elsajátításásra. Én meg titkon arra is vágytam, hogy legyen legalább egy férfi a csoportban. Csak mert az jó. Jó, ha a különböző energiák jelen vannak. De nem volt egy sem. Erre találtam egy nekem tetsző magyarázatot: ez pont így lesz jó, mert nem tereli el a figyelmemet férfi-energia (mert igen, el tudja :)), így nyugodtan és teljes sávszélességgel lehetek befogadó arra, ami majd következik. Beleértve magamat, a saját reakcióimat, érzéseimet is. Hogy mennyire beletrafáltam ebbe, azt csak most, pár hónappal később, a saját lábamra való állásom közepette kezdem csak kapizsgálni….
Fókuszáltnak és el-és befogadónak lenni egyszerre szinte kizárja egymást, hiszen ha nagyon figyelsz valamire, hogy engedhetsz be mindent és hogy fogadhatod el azt mind ítélkezés nélkül? Mégis ez a kívánt állapot a coach minőségünkben, ebben az állapotunkban tudjuk legjobban támogatni a másik embert. A helyzet az, hogy ezen állapot elérése magánemberként is cél kell, hogy legyen. Véletlen volna a mondás, hogy ha megtalálod magad, minden mást megtalálsz….? Ugye, hogy nem? John Whitmore* is erre jutott: ” Fejleszd a tudatosságod. Sok coach és más ember is úgy érzi, hogy a tudását folyamatosan fejlesztenie kell, tréningre kell mennie, pedig a belső munkánkat kell elvégeznünk.”
Szóval most itt vagyok és figyelek (=fókusz) és várom, hogy láthassalak Téged (=el- és befogadlak). Mikor kezdünk?
*John Whitemore: Coaching for Performance: Growing People, Performance and Purpose
