Blog

Az első 6 hónap szabadúszóként – avagy élet egy multis karrier után és a 45 ezer szó titka…

2019. július 1.- Pontosan ma 6 hónapja, hogy a közel 20 éves multinacionális életből átléptem a szabadúszó életbe és mint főállású coach élem az életemet. Már az első 60 nap után is ’számot vetettem’, ezt itt olvashatod, és most újból érzem a késztetést, hogy szeretnék a mai napon megállni, hogy végiggondoljam, hogy mi is történt velem, hogy mi az, ami jól ment és mi az, ami nem annyira és hol is tartok legbelül, önmagamban ezzel az egész folyamattal.

A számszerű tényekkel, adatokkal kezdem. Kicsit amúgy magamnak is érdekes, hogy ezt tartom a könnyebbik részének az egész folyamatnak. Talán azért, mert anno, a munkahelyemen sokat dolgoztam excellel, adatokkal és számokkal, napi szinten gyártottam a kimutatásokat, úgyhogy természetesnek tűnt, hogy úgy vágok 2019-nek is, a vállalkozásomnak is, hogy van egy számszerűsített (marketing)tervem. A terv heti lebontású, tartalmazza a tevékenységeket, hogy mennyit tudok költeni rájuk és a hozzájuk rendelt célszámokat is, melyek segítenek eldönteni, hogy milyen mértékben haladok az összcélom felé (megjegyzés: a céljaimat szakmai, személyes és marketing/vállalkozásirányítási oldalról is meghatároztam az egész évre vonatkozóan). És mivel ez a tervezet megszületett, így most egyszerű a dolgom, hogy egyszerre lássak összefüggéseket vagy pontos részleteket is, ha szükséges. Lelkiismereteresen, minden hónap végén frissítettem a tervet a tényleges számokkal, így jól látszódik, hogy mit értem el és mit nem.

És most arra szántam el magam, hogy betekintést adok számodra is, hogy mit is látok a táblázatom alapján a 2019. január 1-je és 2019. június 30-a közti időtartamra. Teszem ezt azért, mert nekem is jó, hogy gondosan átböngészem a számaimat, másrészt meg tudom, mert hallom tőletek, hogy sokan vagytok, akik kacérkodtok hasonló gondolattal, hogy belevágjatok-e vagy sem egy vállalkozásba – és a saját élményeim talán hoznak Nektek is a konyhára valamit 😊 Kezdjük a puritán számokkal:

Kiadás-Bevétel:

  • A kiadás-bevétel aránya egymáshoz képest 45-55 a kiadások javára (55%), vagyis az eddigi költéseim/kiadásaim majdnem egálban vannak az eddigi bevételeimmel (45%). Ez mindenképp biztató és azt engedi sejtetni, hogy a befektetés megtérül.
  • A tényleges bevétel az (általam) tervezett bevételhez képest 40%, azaz vagy túl brutálisra terveztem a saját bevételi céljaimat, vagy bőven van még hely fejlődni és gyarapodni, vagy mindkettő 😊 Mindenesetre, ha valaki 2018. év végén ezt mondja nekem, hogy coachingból ennyi bevételem lesz mostanra, akkor azonnal a tenyerébe csapok és elfogadom az ajánlatot 😊.
  • A kiadásaim legnagyobb részét (37%-ot) az adózás visz el (februártól vagyok KATA-s, azóta lényegesen jobb a helyzet), ezt követik az eszköz költségek (26%, ide tartozik pl. az új laptop, telefon, nyomtató, amiket a vállalkozás indításával vettem).
  • Az önképzésre tudatosan terveztem büdzsét, mert elengedhetetlen tartom a folyamatos fejlődést, ami így a 20%-át teszi ki az összköltésemnek. Ezekbe a költségekbe sorolom a szakmai konferenciákon és más szakmai összejöveteleken való részvételt, szakmai könyveket, tanfolyamokat, a saját magamra vonatkozó szupervíziós coachingot is.
  • A hirdetésekben a Facebook, Google Ads hirdetési kampányok, illetve más különböző regiszterekben való megjelenések vannak. Hirdetéseimet magam készítem és menedzselem, az ehhez szükséges tudás egy részét már tudtam, a többit pedig az ’önfejlesztés’ címszóval tanfolyamokon megtanultam 😊
Költségek eloszlása (2019. január 1 – 2019. június 30.)

És akkor most nézzük meg, hogy mik történtek velem és milyen tevékenységeket vittem véghez az elmúlt hónapok során:

1. Közösségi média: Ez az a pont a táblázatomban, amit kb. az első napok óta túlteljesítek 😊 Nem akarlak száraz számokkal traktálni, ezért csak néhány érdekes dolgot ragadok most ki. A tervemben (egyik) célként az szerepel, hogy szeretnék megalapozni egy biztos online jelenlétet, amivel eljutok több tízezer emberhez (én 15 ezerre gondoltam tavaly) és akikből aztán születhet közös coaching együttműködés. A marketinges vénám azt is mondta, érdemes 360 fokos marketingtervet építeni, hogy az érdeklődőket egyszerre, több irányból érkezően is érje hatás, mert azok felerősítik egymást. Így történt az, hogy a LinkedInen, a Facebookon, az Instagrammon egyszerre kapcsoltam rá a gázra és szisztematikusan, platformonként (picit) eltérő stratégiával, de mégis összecsengően jelentem és jelenek meg rajtuk. Ennek az lett az eredménye, hogy az a tervezett 15 ezer most több mint 100 ezer elért ember. És ez nem pusztán a megtekintések összege, hanem a valóban elért emberek száma … Ami összesítve már egy egész komoly szám. Ha most az jár az eszedben, hogy oké-oké, de ez ’idő és pénz’, akkor igen, jóra gondolsz. Tartalomgyártással, azaz a blogok írásával tetemes időm megy el és mellette pénz is, mert rendszeresen hirdetek a Facebookon, 3 napja pedig elkezdtem a Google Ads-et is használni mind fizetett hirdetések, mind remarketing kampányokra (láthatod, fentebb, hogy a költéseim 17%-át hirdetésekre költöm).

A sok elért ember közül 5%-uk biztosan a honlapomon is kiköt. Persze, köztük vannak sokan, akik rokonok, barátok, coach kollégák is (ezt onnan tudom, hogy mondják, hogy olvasnak 😊), de tényleg sokan vannak érdeklődők is. Érdekes és új tapasztalás az nekem, hogy az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak az ilyen megjegyzések: ’olyan ismerős vagy’, ’ismerős a neved’, ’ismerős az arcod, már találkoztunk?’, ’Ah, te vagy az? Olvasom a blogodat’ 😊 Számomra ez is mutatja, hogy a blogolás és hirdetések is működnek. Magamra úgy tekintek ebben a mostani helyzetemben, mint amolyan személyes márka, amit csak ’úgy vesznek meg az emberek’, ha ismernek. Ehhez pedig az kell, hogy minél többet halljon, minél többet lássa azt a márkát.

Ha megnézed a lenti ábrát, akkor láthatod, hogy a LinkedIn támogat a legjobban az emberek elérésében (64%), és ehhez nagyon hasonló az az arány is, hogy honnan érkeznek végül az ügyfeleim. A LinkedIN befogadó közönségének pedig köszönöm, hogy a saját szakmai megéléseimre, hosszabb lélegzetvételű posztjaimra ilyen jól reagál és fantasztikus párbeszédekben van így részünk! Sokat tanulok tőletek!

A második félév bekövetkeztével újabb közösségi platformokat is szeretnék kipróbálni, de ezekről majd fél év múlva 😊

Tartalmak nézettsége forrás szerint (fő)

2. Tartalomgyártás: Ahogy írtam fentebb, maga a tartalom kulcsszerepet játszik a vállalkozás ezen szakaszában (felteszem, később sem fog hátrányommá válni 😊), ezért megérdemel egy külön bekezdést 😊 A mai napig közel 200 posztot posztoltam a különböző felületeken, ez 110 (!) A4-es oldalnyi szöveg, ami több mint 45 ezer szó …. mindez közel 1000 új követőt jelentett, és mintegy 5000 like-ot ért meg az olvasóknak – Neked! És itt a helye egy köszönömnek is: köszönöm a figyelmedet, hogy úgy érezhetem, hogy vissza is kapom tőled a neked szánt időmet és energiámat is! Jól esik azt éreznem, hogy bár igen, nagy munka 45 ezer szót leírni, ám a Te időd is pont ilyen értékes és ezt arra fordítod, hogy engem (is) elolvasol! Köszönöm nagyon! 😊

És ha esetleg az jutott eszedbe, hogy hogyan tudok én ennyit írni? Akkor arra az a válasz, hogy egyrészt szeretek, másrészt meg sokat olvasok. Szakmai könyveket. Ez az önfejlesztési részhez tartozik – ezek a könyvek megihletnek és sok blogbejegyzés egy interpretációja annak, amit épp olvasok. Azzal, hogy átforgatom magamban és a saját szájízemre, szójárásomra szabom, rögzítem is az információt. Szummázva: a blogírás nekem tanulás is.

3. Egyéb megjelenések: Az első 6 hónapban voltam meghívott előadó a Wellbeing Gyakorlati Fórumon (a poszttraumás stressz személyiségfejlesztő hatásairól beszéltem), workshop tréner (egy nemzetközi kozmetikai vállalat kelet-európai vezetőinek tartottam egy vezetői készségfejlesztő tréninget), tartottam meet-upokat és több cikkemet is publikálták (az Üzletem.hu oldalon). Lett hírlevelem is, mert lettek feliratkozóim is 😊

4. Nem tervezett dolgok: Nekem úgy tűnik, hogy itt egy szabály van: tervezz azzal, hogy lesznek tervezhetetlen és váratlan dolgok 😊 Én is így tettem, ám még így is születtek meglepetések (testi, lelki és anyagi téren egyaránt): ilyen volt a bokarándulásom, vagy hogy csúnyán összetörtem az autómat egy balesetben és vele együtt az ujjam is megsérült. A bokám és az ujjam kezd a régi lenni, ám az autómnak annyi ☹ Nem volt mai darab, de nem így és nem most akartam lecserélni…

5. Meg nem történt dolgok: Nézvén az excel táblámat, azt látom, hogy kevés dolog nem valósult meg az első félévre vonatkozóan. Olyan van, hogy nem teljesen valósult meg, meg olyan is, ami még jobban is megvalósulhatott volna – de olyan, hogy megterveztem és nem történt vele semmi, olyan nincs. Ez jelenthet több mindent: jelentheti azt, hogy reálisan terveztem, de azt is, hogy nem engedtem eléggé szabadon magam az ötletekkel és ’biztonságos, ismert’ dolgokat terveztem – amivel nincsen baj, de lehet, hogy megpiszkálhatnám ezt egy kicsit 😊
Amire viszont nem vagyok büszke, hogy többször kaptam magam halogatáson. Igen-igen, határozottan voltak olyan napok, hogy bár volt időm, de mégsem csináltam meg a dolgokat. Aztán meg nehezteltem magamra, hogy miért nem… ezek a helyzetek aztán átfordultak, mert az egyik tulajdonságom, a szorgalmam, nem hagyta ezt szó nélkül 😊 A szorgalmamnak és a vele együtt járó kitartásomnak már sok eredményt köszönhetek – akkor is tudnak dolgozni és dolgoztatni, amikor nincs kedvem… Mert lőn, ilyen nap is akadt. De aztán lett másmilyen napom is 😊

Hogyan is lehetne összegezni a számok tükrében az elmúlt időszakomat?

  1. Örülök, hogy a tervezésre időt szántam a legelején.
    Hasznosnak bizonyul, mert így napi szinten tudom, hogy merre megyek és ezért mit kell tennem. És hasznos az értékelésnél is 😊 Kicsit túlcsináltnak érzem most ezt a sok számot, amit beállítottam magamnak az excelemben, így jövőre, amikor tervezek, majd változtatok, hogy ne adminisztráltassam magam körkörösen, csak azt, amire tényleg szükségem van és aminek hasznát is veszem.
  2. A szabadúszáshoz pénz kell.
    Ezt nem én mondom, hanem kb. mindenki, aki már egyszer is belevágott ilyesmibe 😊 Pénz kell ahhoz, hogy elindítsuk a dolgokat, vannak elkerülhetetlen kezdeti költségek és vannak állandó költségek is (lsd. adó). Nem beszélve arról, hogy valamiből lesz valami- ha nem fektetek be (hirdetések, tanfolyamok, önképzés), ugyan miből várhatná az ember a megtérülést? És pénz kell ahhoz is, hogy amíg az ember lánya vállalkozást épít, addig a család se maradjon éhen és fedél nélkül sem. Ezért is rettentően hálás vagyok magamnak, hogy rászántam korábban azt a 2,5 évet, hogy felkészüljek a dolgok ezen részére. És nagyon hálás vagyok a közvetlen családomnak, akik napi szinten támogatnak arról, hogy velem vannak – bármi is történjen, ott vannak. A pénz mellett ez a háttértámogatás még kardinális számomra.
  3. A tartalmas blogolás megéri az időbefektetést.
    Több szakembernél látok hasonlót és magam is azt tapasztalom, hogy megéri blogolni, megéri a közönségedre figyelni, hozzájuk, értük beszélni – megéri Neked írni és beszélni! Persze, Te kedves Olvasóm, igényes vagy arra, amit olvasol. Nem lehet ez akármi. Ami teljesen rendben van, hisz’ mindenki ideje értékes. Én se szeretném (csak) hülyeségekkel elcsapni, úgyhogy igenis felkötöm a gatyámat, amikor hozzád szólok 🙂
  4. Váratlan dolgok pedig lesznek.
    És mindenfajta váratlan dolog lesz: pozitív is, meg nehéz, fájdalmas is. Nekem pozitív volt, hogy nagy elánnal indult a szabadúszói létem, hogy dinamikusan fogadott el a piac és reagáltak rám az emberek, hogy összességében bevételben is több érkezett, mint amire tavaly ilyenkor gondolni mertem. Ám egy totálkáros autóval és az azzal járó költségekkel, lelki teherrel bizony nem számoltam – jópár havi tartalékomnak kell most a végére járni. És a lelkemben is rendezés alatt áll ez a polc.
  5. Lelki tényezők és a hit
    Számítottam arra, hogy megjelenik bennem a bizonytalanság érzés, de arra nem, hogy ilyen hamar, már az első félévben is…. Nehézségnek élem meg azt, hogy bár van tervem min. 12 hónapra, a bizonytalanság erősen felüti a fejét. Mert oké, hogy most van bevétel, de hogyan biztosítom ezt magunknak hosszú távon? Nehezek azok a percek, órák vagy épp napok, amikor úrrá lesz rajtam ez a bizonytalanság. És van ilyen nap, hiszen mindennap más. Egyik nap mozgalmasabb, több potenciállal kecsegtet, máskor meg napokig semmi. Nehezek ezek a napok, mert energiátlanná tesznek és ha nincs energiám, akkor nem csinálok semmit. Semmiből meg megint nem lesz valami 😊 Persze tudom én, nem kell mindent erőből tolni, mert ami meg nem akar menni, az nem is fog, ha megszakad bele az ember, akkor sem. Szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt ebben a húzd meg-ereszd el helyzetben. Hogy merjem megélni az érzéseimet: mindegyiket. Hogy legyek oké azzal, hogy bizonytalan is lehetek. Hogy ezekben a helyzetekben is higgyek magamban és abban, ami belülről is újra meg újra az utamra terel: hogy nekem most coachnak lenni a ’dolgom’. Coachként van alkalmam azt csinálni, tenni, amit igazán szeretek, amiben nem fáradok és amiben igazán jó vagyok: emberekkel foglalkozni, támogatni őket az egyéni fejlődésükben, az útjukat megtalálni. És pont ez szokott segíteni a bizonytalan időszakokban: lecsendesülni és meghallgatni magamban újra meg újra a hívást. És ez megnyugtat, hogy hallom, mert ott van – az én utam ez. Az irányom jó. A sebességen és a figyelmen érdemes dolgoznom – én így fordítottam le a bokarándulást és a koccanásomat.

    Az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni – a vállalkozás indításakor is: fontos a megfelelő tempó (aminek része a gyorsítás és lassítás is, de még az állás is, ha piros a lámpa…), mert a megfelelő tempó mellett lehet teljes a figyelem: magamra, a környezetemre és másokra. Ha a tempóm nem jó, a figyelmem, az éberségem is csorbul. Jelen lenni, tudatában lenni a dolgoknak kulcsfontosságú – különben elmegy mellettünk az élet. Mellettem is elmegy…
  6. Ha megkérdezik, hogy elégedett vagyok-e, mit mondok?
    Azt, hogy igen, elégedett vagyok. Ott vagyok, ahol lenni szeretnék pont most, azt csinálom, amit szeretek és azok vesznek körül, akiket szeretek. Örülök, hogy mertem meglépni ezt a lépést, ami könnyűnek nem könnyű és sok mindennel, időről-időre nehéz érzésekkel és helyzetekkel is jár – ám mindezekkel együtt jó, hogy megléptem és örülök annak, ahol most tartok és érzek kedvet, energiát, hogy folytassam.

Úgyhogy kedves 2019. július 1-je, én szeretettel köszöntelek, örülök, hogy a mai nappal elkezdődik az év második fele, ami vélhetően nem lesz kevésbé mozgalmas és eseménydús, mint az elmúlt 6 hónap 😊

Vagyis fene tudja, hogy milyen lesz – legyen csak olyan, amilyen és én meg megnézem, hogy hogyan tudom belőle és magamból a legjobbat kihozni.

Belőled mikor hozzuk ki a legjobbat? Az biztos, hogy itt és most foglalhatsz egy 60 perces díjmentes coaching alkalmat. A többi pedig rajtad múlik! 🙂

Blog

2. rész: Az első 60 nap a multis élet után, mint vállalkozó

Folytatom a sztorimat arról, hogy hogyan is telt az első 60 napom vállalkozóként, mint business coach, ígéretemhez híven, most ‘ráncba szedett tanulságok formájában’ 🙂 Ha az első része a sztorimnak kimaradt, azt itt helyben pótolhatod 🙂

Hát akkor íme, a pontba szedett tanulságaim listája az elmúlt 60 napom alapján:

1.Tervezni igenis kell.

Álmodozni jó, szükséges is vizualizálni, hogy hol is szeretnék tartani, milyen is lesz az, amikor elérem a célt, meg hogy mi is lesz az a cél, honnan fogom azt tudni, hogy már elértem azt a célt? Mindezt tűpontosan és akkurátusan leírni, megtervezni is pont ilyen szükséges ÉS fontos. A szó elszáll, az írás megmarad. Ugye. Emellett meg az írott dolog is pont segít a vizualizációban, hogy lássam a saját szememmel, hogy igen, akkor én ’innen ide’ jutok majd el és ehhez ’ez’ lesz az út. Szóval én amondó vagyok, hogy, ha egy fontos döntés előtt állsz, akkor kérlek, tervezz. Gondold végig, hogy honnan hová tartasz, mit és hogyan szeretnél elérni, mi lesz a következmény – és szépen írd is le olyan pontosan, olyan részletességgel, ahogy csak tudod. És fogod tudni. Mert akarod azt a változást.
Vagy nem?!

2. A káosz az új rend.

Mióta vállalkozó vagyok és a magam idejének az ura (azért ezt nagyon jó leírni 😊), azóta nincs két napom, ami egyforma. Mondhatod, hogy amúgyse egyforma, de tudjuk sokan, hogy a szürke monotónia mégiscsak létezik. No, jelenleg, ha létezik is nálam, most színes köntösben flangál egész álló nap. Szóval tutira nem szürke 😊 Merthogy tényleg mindegyik napom más. A korábbi évek napi rutinjából annyi maradt meg, hogy a fiamat reggel elviszem a suliba. Meg hogy délután együtt tanulunk és együtt van a család. A kettő közti időszak pedig igazán változatosan alakul: felkészülés a coaching alkalmakra, találkozók az ügyfelekkel és a leendő ügyfelekkel, szakirodalom feldolgozása olvasás és blogírás formájában, vállalkozás ügyintézése (adózás, számlázás), marketingtevékenységek széles körű ügyintése (márkaelemek megteremtése: logó, vizuális elemek, névjegy; honlap gondozása, külső honlapokon való megjelenés, hirdetések, adatbázisokban való megjelenés, előadások, hírlevél tartalmak készítése, élménytábor szervezése, stb). A legtöbb időmet amúgy a blogírás viszi el, de tőletek, kedves Olvasóm, azt kapom vissza, hogy megéri csinálnom, hát csinálom lelkesen 😊. Úgyhogy amit itt tanulok az a türelem és a rugalmasság.

Türelmesnek kell lennem, hisz pont attól új valami, hogy nem régi …  (hogy szúrjam be ide, hogy most hangosan felkaccantottam ezen a L’art pour l’art stílusú megjegyzésemen?! 😊, vagy én vagyok egy új Coelho?! :D), vagyis tök természetes dolog, hogy még nincs napi rutin. Most alakul, most készül – a legjobb dolog, amit tehetek, hogy türelmes vagyok és rugalmas.

3. Mindig tanulok.

És ezt pont így értem, ahogy mondom. Mindennap tanulok a coachingról, az emberekről, emberektől, az egész vállalkozósdiról – teszem ezt aktívan (könyvekből, tanfolyamokból, szakemberekkel történő konzultációkból, az ügyfeleimtől, meg magamról is …), meg passzívan is, amikor ’helyzet’ van és olyan dolog történik, amire én pont nem számítottam. Például, amikor ’számítok valamilyen reakcióra, mert én magam úgy csinálnám’  – de egy másik ember meg máshogy csinálja 😊 Ilyenkor jó sokat tanulok – leginkább magamról 😊Meg úgy általában a vállalkozás ’szeszélyességéről’, a hol fent-hol lent érzésről, ami alighanem az egyik ismérve a vállalkozói létformának.

4. A hétfő is lehet egy jó nap.

A váltásom az alkalmazotti létből a vállalkozói létbe tervezett volt. 1 évig tanultam az ’új szakmámat’, ezt megelőzően pár hónapos belső önismereti munka is volt szakemberrel, hogy magamra és a vágyaimra is rátaláljak, és egy másik évet pedig a váltás előkészítésére szántam a munkahelyen és szakmai tapasztalatszerzésre az új szakmámban. Tudatos és tervezett lépéssorozat volt kb. 2,5 éven keresztül. Maga a kilépés a munkahelyről a lehető legjobban sikerült, pont úgy, ahogy elterveztem – és amire büszke is vagyok. De kemény időszak volt. Sokszor kimerültem, sokszor úgy éreztem magam, mint egy bokszoló a 12., mindent eldöntő körben a ring sarkában: alig éltem, erőtlen voltam, kedvem sem volt a ringbe visszamenni és az utolsó erőmig mégiscsak harcolni. Ilyenek voltak nekem az utolsó időszak hétfői. Már vasárnap este konkrét gyomorideg fogott el, hogy úristen-holnap-mármegint-hétfő-és-nekem-dolgozni-kell-menni. De hideg vizet spriccoltam az arcomra, megráztam magam és bementem. Vagyis emlékeztettem magam arra minden vasárnap, hogy ezt miért csinálom, hogy mit is fogok elérni azzal, ha másnak még bemegyek dolgozni és igenis, még forgó gyomorral is a tőlem telhető legjobbat teszem le az asztalra. És ehhez be kellett mennem a munkahelyre. Hogy aztán kijöhessek. Mert először le kell ahhoz ülnöm, hogy felállhassak, hogy a magam lábára állhassak! Mert kell lennie ’rossz hétfőknek’, hogy legyenek aztán ’jó hétfők is’. És 2019-ben, alig pár héttel később a kilépésem után már újragondoltan tudok a hétfőre nézni: ez a nap is olyan, mint a többi – egy olyan nap, amikor élhetem azt az életet, amit szeretek. Amit magamnak elterveztem.

5. Tartsd a fókuszt!

Erősségemnek gondolom azt a képességemet, hogy képes vagyok az ’üres lapra rajzolni’. Vagyis elgondolni ma, hogy mi is lesz a közeli és távoli jövőben. Nem okoz gondot az a kérdés, hogy hogy látod a jövődet? – valahogy mindig van rá válaszom. Konkrét válasz. Hogy ez honnan jött belém, azt nem tudom, de azt már igen, hogy van ez a képességem és tudatosan tudom használni minden előnyével együtt. És megtanultam, hogy hátránya is van: mert amíg a jövőn gondolkozok és szép, színes és szagos jövőképet festek le, addig nem vagyok a jelenben. Ha sokat vagyok a jövőben és az álmaimat szépítgetem, akkor sokat nem vagyok a jelenben. És ha nem vagyok a jelenben, ugyan ki csinálja meg nekem a jövőbeli álomképemet?? A MA kell a HOLNAPHOZ. Mert a HOLNAP csak úgy, önmagában nem létezik. Pontosítok: létezik, ha szerencsénk van másnap is felkelünk, de akkor az a holnap mitől lesz olyan, amit tegnap akartam? Persze, élhetünk, mint Marci Hevesen, nem tiltja ezt senki – csak épp akkor ne panaszkodjuk, hogy jaj, sosem sikerül nekem semmi, meg jaj, nem érem el soha a célomat. A célokat, a sikert nem adják ingyen. Azért meg kell dolgozni. Mindennap meg kell értük dolgozni. Pont MA kell ahhoz dolgozni, hogy holnap azt mondhasd: tettem a célomért. Minden nap, minden MA egy alkalom arra, hogy tegyél valamit a célodért.

No – hát erre figyelmeztetem én is magam mindennap reggel, amikor felkelek: MA van az a nap, amikor tehetek a célomért és teszek is! Úgy akarok lefeküdni, hogy ha véggiggondolom a napomat, akkor azt érezzem: ez a nap sem múlt el hiába. És erre gondolok akkor is, amikor már vagy félórája ülök ihlet nélkül a klaviatúra felett és csak telik az idő, de nekem meg nincs kedvem írni a blogot, pedig az az aznapi feladat, az idő meg egyre telik én egyre feszültebb leszek, hogy na! Ági, hát nem történik semmi! És akkor azt mondom: elég ebből – csak kezdd el Ági. Csak egy szó. Csak az első mondat. Csak még egy mondat, nem baj, ha nem az igazi, majd átírod. És akkor lassan, döcögve, szóról-szóra, mondatról-mondatra egyre több minden jelenik meg a laptopom kijelzőjén a Word doksiban. És egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem kínlódom, hogy már nem feszengek, hogy mit is hogyan is kéne írni, hanem csak úgy dől belőlem a szó és már a 3. oldal lesz sűrűn teleírva 😊 Mert amúgy meg szeretek írni😊 Most majd azon kezdek el itt helyben rágódni, hogy jaj! vajon el fogod-e ezt mind olvasni és hogy jaj! vajon mit szólsz hozzá? Aztán meg azt mondom magamnak: hogy pont az fogja elolvasni, akit érdekel – nem többen és nem kevesebben. És nekem pont ők számítanak, ők az én mélyen tisztelt Olvasóim, akik közt vannak barátok, családtagok, ismerősök, volt és jelenlegi kollégák, tanítóim a múltamból és a jelenemből, ügyfelek és érdeklődők – és nekem ez így pont jó! Miattatok is sikerül a fókuszban maradnom és miattatok is sikerül úgy lefeküdnöm minden este, hogy igen! a mai napom is eredményes volt 😊

6. Segítők a legjobb útitársak.

Jó érzés, hogy az ember a maga útját járhatja. Jó érzés azt érezni, hogy igen, sikerülnek a dolgok (van, ami nem, persze, de ez is az út része). Nekem mindig fontos volt, hogy ezt a jó érzést megosszam, hogy többeket is belevonhassak az örömömbe, hogy másoknak is adhassak abból a jóleső érzésből, ami bennem van. Jó egyedül is menni, de jobb szeretem, ha vannak mellettem 😊 Ők a családom, a barátaim, coach társaim, a szakemberek (akik valami olyanhoz értenek, amihez én meg nem vagy nem eléggé, pl. könyvelés), – akik mindannyian tudnak bölcs tanítóim is lenni és mindannyian örülnek velem, vagy épp osztoznak a kételyeimben, a szomorúságomban – mert ilyen napok is vannak. Én az a típus vagyok, hogy a poharat ’félig telinek’ látja, örülök annak, ami van és nem bánkódom azért, ami nincs (illetve nem bánkódom túl hosszan 😊). De még egy félig teli pohár is szereti, ha megtalálja a többi vizet, amivel a pohár teli lehet 😊 Nekem a többi vizet a segítőim jelentik mellettem 😊

7. Megvan mindenem, ami a kezdéshez szükséges.

Engem mindig le tud nyűgözni mások tudása, ügyessége, tulajdonsága, képessége – vagy bármi, amiben szerintem ők nagyon jók. Ez lehet tényleg bármi, pl ha jól egyensúlyoz valaki egy citromkarikát a nyelvén is ujjongok, meg akkor is ha épp megnyerte az Olimpiát. Őszinte csodálattal adózom a különböző emberek különböző tehetségének és hiszem azt, hogy mindenki jó valamiben (akár több mindenben is). Elhiszem ezt másnak.

Magamnak már kevésbé.

Emlékszel, hogy azt írtam, hogy el akartam menni arra az évtervező rendezvényre, hogy majd ott megcsináljuk a jövő éves tervemet? Emlékszel, hogy ebből mi lett? Én csináltam meg végül egyedül. És miért? Mert meg tudtam csinálni egyedül is. Mert marketing-közgazdász végzettséggel, közel 20 éves céges marketingben, vállalatmenedzsmentben szerzett tapasztalataim vannak. Hát mi kéne ennél több így kezdésnek? Hányszor csináltam éves marketingtervet nemzetközi viszonylatban a munkám sorám? Közel 10-szer. És hogyan sikerültek? Rendre teljesítettük őket a csapattal. És persze, más egy több országot felölelő, több szegmenset lefedő tervet építeni, mint egy újonnan induló vállalkozás tervét összerakni. De akkor is van honnan indulnom, van használható tudásom. Hát akkor használjam. Nem tudok mindent, de eleget ahhoz, hogy most egy határozott indulást vegyek – tisztelem mások tudását, ami lehet több, mint az enyém. Amikor itt lesz az ideje, igénybe is veszem majd – ahogy igénybe veszem azt, amit már most is tudok. Elhiszem, hogy megvan mindenem, ami a sikeres kezdéshez szükséges. Elhiszem (most már tényleg! 😊), mert időt és energiát fektettem abba, hogy megismerjem eléggé magamat, hogy mi az, amit tudok, amire számíthatok magamtól.  És az elmúlt 60 napom ezt már szépen domborítja is 😊 És hogy a nap végén, amit csodálok abban a másik vállalkozónőben, akinek a rendezvényére elmentem (a lendülete, bátorsága, a stílusa, a kommunikációja) – az tulajdonképp… bennem is megvan. Ha nála ezt látom annak, amiért neki sikerülnek a dolgok, akkor nálam miért ne működne? Úgyhogy vissza az alapokhoz, ami így szól: Higgy magadban! Először magadban higgy, hogy aztán mások is hihessenek benned! Ismerd és szeresd az erősségeidet, hogy aztán céltudatosan tudd használni őket.

8.  Van miért és kiért csinálnom!

Közel 40 000-en láttátok és olvastátok az előző részt a Facebookon, a LinkedIn-en és közel 5 ezren valóban olvastátok is a cikkemet, legalábbis hosszan elidőztetek a honlapomom 🙂 NAGY KÖSZÖNET a figyelemért! Nélkületek ma nem írhatnám ezeket a sorokat 🙂

’Eddig tartott a móka mára, zárul Móka Misi mókatára’ 🙂 De én meghívlak, hogy folytassuk! Gyere és találkozzunk!

Több módon is kapcsolatba léphetsz velem, amit remélek, hogy meg is teszel:

  1. Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.
  2. Én Testben-Én Lélek Élménytábor: 2019. május 6-9-ig a tudatos életmódot elősegítő, támogató tábort szervezek természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó kollégámmal, hogy a tested és a lelked is feltöltődhessen. Ha március 31-ig regisztrálsz, még a kedvezményes áron teheted meg. Részleteket itt találsz.

Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 3. rész

Ha most kapcsolódsz be a történetembe, akkor Neked írom azt, hogy ezek a sorok azért születtek, mert közel 20 év multinacionális alkalmazotti/vezetői lét után meghoztam a döntést, hogy 2019. januárjától főállású vállalkozóként folytatom tovább az életemet, mint coach. Eljutni idáig, finoman szólva sem volt könnyű és gyors folyamat sem – a bejárt utamat, érzéseimet, gondolataimat osztom meg ezeken a sorokon. Teszem ezt azért, hogy ’rend’ legyen bennem, hogy méltón zárjak le egy korszakot, hogy megéljem és eltegyem az emlékeimet jól felcímkézve, hogy amikor kell, azért elő tudjam őket venni, de ne legyenek szanaszét dobálva a fejemben, a szívemben, hisz’ akkor nem férnek be majd az új élmények 😊 És írom ezen sorokat amúgy Neked is: mert hiszem azt, hogy amíg egyediek vagyunk, addig valahol meg mégis közösek, hogy összeköt bennünket valami, amit úgy hívunk: az Élet. Az Élet meg nagy rendező, bár külsőleg mindannyian másoknak hatunk, meg a DNS láncunk is egyedi – az életutunk, a tanulásaink, a sorsunk nagyon is mutathat közösséget. Én hiszek az adok-kapok-ban és én most ezen sorokon keresztül adom Neked azt, amit megéltem, tanultam. Te meg majd kiszemezgeted, hogy mi kell Neked 😊 A blog első részét itt, a másodikat meg itt olvashatod, a harmadik rész meg pont itt kezdődik 😊

2015. áprilisa van. Bő egy év telt el, hogy a volt férjemmel elváltak az útjaink és abban a bő egy évben igazán ’hasítottam’ a munkahelyen: európai szintű kinevezést kaptam egy nagy csapat élére, még egy plecsnit a vezetői adottságomról, folyamatosan fenntartott bizalmat, hogy még innen is lehet tovább, ha akarom. És én azon a napon este csak feküdtem az ágyamban. A lábamat húzta a görcs, a szívem ritmikátlanul, össze-vissza vert, a gyomrom borsónyira szűkült, rázott a hideg. Nem éreztem hasonlót soha korában.

Féltem.

Féltem attól, hogy soha nem lesz reggel.

Hogy nekem nem lesz már reggel sosem. Mert most menten elpatkolok. Valami történik velem, ami nem tudom, hogy mi, csak azt érzem, hogy megbénít. Meg sem tudok mozdulni, miközben a szívem majd kiugrik a helyéből és egyáltalán nem vagyok ura a testemben zajló folyamatoknak. Nekem meg reggel Londonba kellene utaznom, mert lesz egy kétnapos meeting. Nekem most aludni, meg pihenni kéne, ehelyett tényleg mindjárt végem van.

És itt vagyok egyedül. Teljesen egyedül a házban. Ha történik velem valami, hosszú órák is eltelhetnek, mire valaki majd megtalál. Mi lesz velem?

Na ez volt az az éjszaka, ami egyszerre bénított le és aktivizált soha nem látott erővel. Olyan dolgokat tettem, amit azelőtt soha: lemondtam a londoni utat az utazás napján. Megértették és elfogadták.

Azonnali szabadságot kértem a munkahelyen: megmondtam neki, hogy összeomlottam, képtelen vagyok dolgozni menni.  Megértették és elfogadták.

Felhívtam a pszichológust, akinek már vagy egy éve hordoztam a telefonszámát a pénztárcámban.

Pár nappal később már nála ültem.

Kisminkelve, szép ruhában. De valószínűleg mégis igazán pocsék kinézetben. Hiszen nem a ruha teszi az embert. Ha valami belül igazán rossz, az nyomot hagy kívül is.  Itt volt az ideje rendbe tenni magamat belülről is.

És akkor álljanak itt azok a gondolatok, amiket megtanultam, újragondoltam magamról:

Érzelmek és Érzések

Nekem bőven kijutott belőlük. Amióta az eszemet tudom nagyon érzékeny vagyok, hamar elérzékenyülök és mások rezgéseit, aktuális érzelmi állapotát is nagy pontossággal érzem meg.

És mindezt, hosszú éveken keresztül, kemény munkával próbáltam a minimumra letolni. A munkahelyen különösen, hisz’ egy ’vezető nem lehet érzelmes’, egy ’vezető erős, könnyezni sem könnyezik, nemhogy sír!’ – a ’munkahelyen nincs helye érzelmeknek’. És én próbáltam, annyira próbáltam nem érezni a munkahelyen, hanem ’hideg fejjel’, számokra, a rációra hagyatkozni, megfelelni az elvárásoknak. És évente többször is meglepődtem, amikor a környezet mégis azt jelezte vissza, hogy ’túl érzelmes vagyok’ …. és még volt utána más is, de én azt már nem hallottam, mert:

Túl érzelmes?? Én??! Hát de hogy??!! – Horkantottam fel és bumm, már meg is sértődtem. Meg dühös is voltam, sírtam egyet a mosdóban, aztán otthon is puffogtam erről egy kicsit. Vagy 2-3 napot, igazán nem többet. Vagy csak akkor többet, ha otthon nem értették meg, hogy nekem van igazam, mert kinek másnak? …. Még hogy én érzelmes!  …. Én??!! Pff. Impulzív vagyok, már az első főnököm is megmondta az első munkahelyen – és akkor mi van??!!

No, látod ugye, hogy honnan jövök 😊 Jah, jó messziről, nagy út van mögöttem 😊 Most ugyanezt árnyaltabban látom már. Azt gondolom, hogy érezni szuper dolog. Jó, hogy vannak érzelmeim. De nagyon nem mindegy, hogy én mihez kezdek velük, hogy hogyan élem őket meg belül és hogyan ’tálalom’ ezeket a környezetnek. Ha ez a környezetemre terhes, akkor valami nem oké. És az sem oké, hogy az egész nap visszafojtott érzéseket otthon, a társamon töltöm ki. Az érzéseket nem visszafojtani kell, hanem megismerni, megélni őket olyannak, amilyenek  – de tudni azt, hogy az érzéseimért én vagyok a felelős, bennem születnek, nálam van a ’gyeplő’, rajtam múlik, hogy mihez kezdek velük. Vagyis az oké, ha feszült, vagy szomorú vagyok, mert miért ne lehetnék? De tényleg muszáj ebbe az érzésbe hosszú percekre, akár órákra is beleragadni? Tényleg muszáj ilyenkor a környezetünkkel zsémbesnek, kiállhatatlannak lenni? Ki tud ezen változtatni? Hát én.

Az ’érzelmi intelligencia’ azóta beépült nemcsak a szótáramba, hanem a mindennapjaimba is. Nagy tanulás volt rájönni, hogy attól, hogy érzelmeink vannak, az még nem egyenlő az ’érzelmileg intelligensnek lenni’ állapottal. Ahogy jó volt pontosabban megérteni magamat is, hogy az érzelmi intelligencia mely területén van dolgom magammal.

Most magamnak is emlékeztetőül megint ide írom az Érzelmi Intelligencia (EQ) területeit:

  1. öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
  2. önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
  3. társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
  4. társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus.

Így mostanra már azt is gondolom, hogy egy vezetőnek is oké érezni, különösen, ha emberekkel is közvetlenül foglalkozik a vezető. Jól jön, ha rá tudok hangolódni a másikra, megértem az aktuális állapotát, ha kíváncsi vagyok rá is, mint ember, mert így megértem őt. Ha értem őt, akkor tudom támogatni a munkájában a legjobban. És nagyon sokszor nem is ebben kértek támogatást, ’csak mint ember’. Egy vezető is érezhet ’csak úgy’ is, hiszen emberből vagyok, de ezt igenis helyén kell kezelni egy munkahelyen. Erre nekem kell vezetőként figyelnem. Az érzéseimért én vagyok a felelős.

És amúgyis, jobb, ha észben tartom, az ember a munkahelyen ugyanaz az ember, aki hazamegy aznap és vacsorát főz, tanul a gyerekkel és beszélget a férjével. Ha ez az ember, aki én vagyok, ‘belülről borul’, akkor bizony csak idő kérdése, hogy akár a munkahelyen, akár otthon, akár mindkét ‘fronton’ változzon a helyzet. Egyensúlyt találni magunkban tehát kardinális fontosságú.

Egy nőnek mindig választania kell: karrier vagy család

Már jó ideje folyik a csapból, hogy „a mai világban egy nő nem lehet egyszerre sikeres a munkahelyen és a magánéletben is”. Engem szoktak az ilyen általános megfogalmazások dühíteni belül (érzelmek, ugye), ez az egy meg különösen piszkáló hatással van rám – mert provokációnak érzem és azonnal ’ringbe’ akarok szállni, mert én ’meg akarom mutatni’ hogy ez nem így van, mert ’nekem senki emberfia nem mondhatja, hogy nem vagyok rá képes, hogy nem vagyok erre elég jó’ (maximalizmus, ugye, ami nálam egy fiatal felnőttkorban elszenvedett apai dorgálás, meg egy gyerekkori, feldolgozás alatt lévő, apa-lánya kapcsolatrendszer eredménye). Persze az, hogy van egy erő, egy energia, ami bennünket mozgásba hoz, az nem rossz azért. A provokációt még coachingban is szoktuk mozgósító erőként alkalmazni, de ezzel azért finoman kell bánni. Nekem például van/volt tanulnivalóm, hogy el tudjam dönteni, hogy ’mikor veszem fel a kesztyűt’ és mikor meg nem, illetve, ha nem veszem fel a kesztyűt, hogyan használom fel mégis a felszabaduló tettrekészséget magamban?

Nem szeretnék fals reményeket táplálni, úgyhogy tisztán elmondom, hogy nem ismerem a Szent Grál titkát ebben a témakörben (sem😊). Amit megéltem magam, az az, hogy de, lehet egy nő sikeres vezetőként. Meg lehet sikeres otthon anyaként, társként is. Csak nekem ezt a kettőt eddig nem sikerült időben egyszerre egyeztetni (de láttam már jó példákat, szóval biztos nehéz, de nem lehetetlen). Én most azt mondom magamról, hogy nekem eddig azért nem sikerült, mert a fókuszban nem tudtam egyensúlyt tartani. Ami kicsit azért abszurdum, hiszen a fókusz önmagában hordozza, hogy attól fókusz, mert egy időben egy valamire figyelünk épp: karrier vagy család. De akkor mit tehetek mégis én, mint nő, ha bennem van a vágy, hogy szeretnék jó anya és társ lenni és szeretném, ha sikeres lennék a munkámban is?

Szerintem sok mindent.

És ez a sok minden az alapos önismerettel kezdődik.

Amikor megismerem magam, hogy ki is vagyok valójában és amikor elfogadom azt, hogy ki is vagyok valójában.

És én egy érzelemgazdag, magamat és másokat is szeretni és becsülni tudó nő vagyok, aki harmonikus életre vágyik. A harmónia nekem azt jelenti, hogy megélhetem a nőiségemet, a nőiességemet, a partneri, anyai szerepemet és megtalálom azt a munkát, amiben szintén merek önmagam lenni. Ahol sikeres vagyok a magam szintjén, magamhoz viszonyítva, nekem jólesően, ahol azt érzem, értelme van annak, amit naphosszat csinálok. Akkor élem jól az életem, ha a szívem és a tetteim egyensúlyban vannak, amikor az eszem nem ‘vitatkozik’ a szívemmel és fordítva sem teszik ezt. Amikor azt érzem, pont az csinálom, amit kell, hogy csináljak, mert ez ‘jön belülről’.

Szenvedélyes munka versus ’csak’ munka

Nagyon jó munkaerőnek számítottam az elmúlt közel 20 évben. Lehetett rám számítani, nemcsak teljesítettem az elvárásokat, hanem rendre túl is szárnyaltam őket. Erőfeszítéseimet nemzetközi szakmai díjak, elismerő oklevelek, kiváló szakmai visszajelzések, előléptetések, jó fizetés kísérték – ezek nekem fontosak voltak, örültem nekik.

Egy darabig.

Aztán azt vettem észre, hogy ezek illanó örömök voltak csak. Nagyot lobbantak, aztán másnapra ki is aludtak. Eleinte egy újabb célon dolgoztam ilyenkor, amit szintén teljesítettem, és jöhetett is a következő. Az is sikerült és mégsem éreztem boldognak magam tartósan.

Később már ’csak tettem a dolgom’, az évek és a rutin kisegített, jó volt, amit csináltam még így is. De a szenvedély már hiányzott belőlem. Olyanokat kezdtem el mondani egyre többet, hogy ’én ezt nem így csinálnám, ha a magam ura lennék’, ’én már ezzel nem értek egyet’, ’nem hiszek ebben’, ’nem érdekel’ – untam és szellemileg, lelkileg is unatkoztam. Kivéve…

Kivéve akkor, amikor a vezető gyakorlat részeként a heti rendszeres megbeszéléseket tartottam a csapatom tagjaival, egyenként. Ilyenkor azt vettem észre, hogy ’félre tudom tenni magamat’ és a másikra figyelek. És nagyon leköt, hogy mi van a másik emberrel, hogy felizzik bennem valami, amikor azt érzem, hogy támogatást, segítséget kér és vár tőlem. Örültem, hogy szakmailag vagy direktben tudtam segíteni, vagy kitaláltuk együtt, hogy mi lehetne a legjobb következő lépés, és örültem akkor is, amikor magukról, a saját személyes helyzetükről, nem ritkán nehézségükről meséltek. Bizalomnak éltem ezt meg és érezhetően közel kerültünk egymáshoz, holott a legutóbbi csapatom 95%-a Európa, Arábia és India különböző országaiban ült, és őket meg engem csak a technika hozott egy idő- és légtérbe. Azt vettem észre, hogy az emberek szívesen fordulnak hozzám ’csak úgy’ is, és hogy miután beszéltünk, akkor úgy szummázták, hogy ’jó, hogy beszéltünk, segített’.

Ezeken a beszélgetéseken azt éreztem, hogy tudok valami olyat, valami sajátosat nyújtani, amiben az emberek fogódzkodót találnak. Nagyon gyakran kaptam azt a visszajelzést, hogy a beszélgetéseink során mennyire értékelték azt, hogy meg tudtam őket hallgatni, ha kellett, tudtam segíteni és az is visszatérő elem volt, hogy tudtam őket inspirálni, motiválni, hogy ’megtanítottam őket repülni, mert ők is elhitték, hogy lehetnek szárnyaik’.

Én meg úgy éreztem, hogy igen! Ez számomra az, amit értékes munkának tartok: hogy pozitív hatással tudok lenni másokra, hogy hozzá tudom őket segíteni az ő saját legjobb lépésükhöz, a saját boldogságukhoz! Fontos nekem, hogy a munkámban is megéljem azt, hogy ’hasznos’, amit csinálok – és nekem ez az, amit hasznosnak élek meg. Szeretem és fontos nekem (test)közelből megélni és látni a munkám eredményét: ami lehet mosoly a másik arcán, lehet egy eltöprengő kifejezés a kérdésem hallatán, egy felcsillanó szem egy hirtelen jött megoldásra, egy spontán kis levél, hogy ’most végre megéltem, hogy milyen egy hozzá illő vezetővel dolgozni’, őszintén örülni és büszkének lenni a másik emberre,  vagy épp a meghatódottságtól könnyes szemmel mosolyogni, mert a másik boldogsága akkora …). Ez a típusú munka az, ami szenvedéllyel tölt el újra meg újra, és olyan mélyen jóleső érzés jár át, ami hosszan tartó nekem is és a másik embernek is. Amolyan ’pillangó-hatás’ a világra, egyéni szinten történik és mégis kihat a világra😊 És én nem is munkaként gondolok már rá 😊 Ezt nekem ’nem kötelező’ csinálnom, ezt azért csinálom, mert jól esik nekem és jó lesz ezzel a másik embernek is, hogy jól esik másokat az útjukon támogatni (miközben én is újra meg újra felfedezem magamat is :)).

Ettől a felismeréstől már ’csak egy lépés volt’ a coach iskola, ami tovább vitt az önismeret útján és ami szakmai támogatást adott az ösztöneimnek. Ezért lettem tehát coach: mert valahol mindig is az voltam 😊

 Egyedül nem megy?

Az elmúlt éveimben nemcsak szakmailag, de a magánéletemben is nagy utat jártam be – és most végre azt érzem, hogy az egyik és másik út is összeér, integrálódik, hogy tulajdonképpen egy az utam és nem kettő (meg több) – és én most az én saját életutamon vagyok.

És arról is meg vagyok győződve, hogy mindez nem jöhetett volna így létre, ha nincs a támogató környezet, a Családom mellettem. Anyukám, a testvérem a feleségével, a kiterjedtebb Családom, a barátok, a partnerem – mind-mind biztos támaszként álltak mellettem. Rám hagyták, hogy mit és hogyan intézek, de ott voltak és jöttek, ha hívtam őket, mehettem hozzájuk, ha szerettem volna, hallgattak, ha arra vágytam, beszéltek, segítettek, ha kérdeztem őket, adtak zsepit, ha bőgtem és néha velem is sírtak. Hálás vagyok nekik mindezért (is). Velük együtt könnyebb volt és azt gondolom, hogy időben gyorsabban is átjutottam a nehézségeimen.

Nekem meg jó volt rálátni arra is, hogy nem kell mindig egyedül megcsinálni mindent, lehet, hogy meg tudnám, de oké segítséget és kérni és elfogadni azt. Azt is érzem, hogy a biztos párkapcsolatom is ad egy olyan pluszt, amire merek hagyatkozni és bátrabban merek rálépni a régi-új utamra 😊 Elfogadtam magam társas lénynek, aki egy partnerkapcsolatban érzi a legjobban magát.

Mert bár igen, megtanultam és merek egyedül lenni, tudom magamról, hogy egyedül is tudok haladni, már egyedül is egésznek érzem magam– csak épp nem ez az, amit szeretek, nem ez az, amire vágyom. Az érzelemgazdag énem, a lélek, akinek a testem az otthona, egy szerető partneri kapcsolatban tud a legjobban működni, ahol nem egymástól függünk, hanem szeretjük azt az embert, aki mellettünk van, úgy, ahogy van.

Spiritualitás és meditáció

A meditáció közel 3 éve van az életemben.  Vicces módon, pont a maximalizmusom miatt kezdtem el, mert egy volt kollégám azt mondta, hogy úgyse tudom 30 napig se csinálni…. Még hogy én nem tudom??! – lángolt fel bennem a harci vágy és bumm, elkezdtem. Egy angol nyelvű applikációval indult az egész. Napi 10 perc – szólt az instrukció. Oké, ennyi belefér, majd este meghallgatom, úgyis álmatlanul fetrengek már hosszan már hónapok óta, legalább eltelik majd 10 perc. Így is tettem: meghallgattam az első 10 percet este, lefekvés után.

Illetve majdnem meghallgattam, mert elaludtam rajta kb. 5 perc után, a végére másnap nem emlékeztem…. Azta! Hosszú idő után végre sikerült elaludnom hamar! De jó cucc ez a meditáció! -gondoltam és a következő nap is megnéztem mi lesz: hát elaludtam ismét. Meg a harmadnap is, meg utána mindig. Így ’szoktam rá a meditációra’ és így lettem túl észrevétlen az első 30 napon is.

Persze, aztán a kezdő meditációs időszak után én is megtanultam, hogy szuper, ha az ember ennyire megnyugszik, hogy belealszik, de amúgy a meditációnak nem ez a célja 😊 A meditáció tudatos jelenlét, egy olyan éber állapot, ami lehetővé teszi befogadni a világot olyannak, amilyen – minden ítélkezés nélkül. A meditáció sem gyógyír mindenre, de kimutathatóan pozitívan befolyásolja és hozzájárul a fizikai és mentális jóléthez és bizonyítottan stresszoldó hatású.

Velem is ez történt, érzem magamon a pozitív hatásait, megtanultam megélni az érzéseimet, de nem ’beléjük ragadni’. Felszabadítóan hatott rám, hogy rájöttem: van választásom, mindig van választásom – és ez igaz az érzelmeinkre is, el tudom dönteni, hogy milyen érzésekkel hogyan viszonyulok helyzetekhez, új perspektívákat kínált. Rám nagy hatással volt a meditáció, ezért az elmúlt időszakban beleástam magam jobban a tudatos jelenlét meditációs alapjaiba is (más néven mindfulness), képzettséget szereztem belőle, mert a coaching és a meditáció együttes alkalmazása szintén egy nagyon hatékony, előre mozdító kombináció.

A meditáció meg ’valahogy együtt jár’ a spiritualitással – amikor az ember elméje csendben van és nem ontja magából a gondolatokat, akkor meghallhatjuk a ’szív hangját’ – a lelkünk hangját. Több tanítás létezik, több, ma is élő mester tanait lehet elsajátítani, én is megtaláltam a nekem szólót. Úgy érzem, hogy a meditáción keresztül ’élesedett a látásom és a hallásom’ – nemcsak a magam hangját hallom meg jobban, hanem másokét is még jobban. És ez felelősséggel jár, biztos kézzel kell, hogy kormányozzak a magam és mások érzelmei és gondolatai közt. A meditáció meg ebben is segít tovább.

ZÁRSZÓ: A történetem itt nem ért véget, hanem folytatódik tovább. 2019. januárjával egy új fejezet nyílott az életem könyvében, amit írok tovább 😊 És most már abban a helyzetben vagyok, hogy elmondhatom, hogy persze, nem én irányítok mindent és nem is kell, hogy ez legyen a cél – de a toll, amivel a történetemet írom, már nálam van. És igenis én döntöm el, hogy mit írok a következő lapra 😊

És hiszek abban is, hogy mindenki képes megtalálni a saját tollát. A Te tollad vajon miről írna?

Blog

Érzelmi Intelligencia: Fejlesszük Együtt! – 4. rész

Egy pár hete arra kértelek, hogy nézd át az alábbi listát és gondolod végig, hogy melyik állítás igaz rád. Ez egy érzelmi intelligencia teszt, melyből, ha több mint 5 állítás igaz rád is, akkor ez jelezheti számodra, hogy az EQ-d egy kis fejlesztésre vágyik.

  1. Könnyen stresszessé, ingerültté válsz
  2. Nehezen érvényesíted magad
  3. Nehéz szavakba önteni az érzelmeidet
  4. Hamar ítélkezel és utána vehemensen véded az álláspontodat
  5. Nem tudod elengedni a negatív érzelmeket
  6. Nem vagy nagyon nehezen tudsz megbocsátani
  7. Gyakran érzed úgy, hogy nem értenek meg
  8. Nem ismered a gyenge pontjaidat
  9. Sosem vagy mérges
  10. Gyakran hibáztatsz másokat az érzéseid miatt
  11. Könnyen megsértődsz

A lista első 5 pontját a korábbi bejegyzések alkalmával már kiveséztük, megnéztük, hogy mit is tehetsz ezekben a helyzetekben. Nem beszéltünk azonban még arról a helyzetről, amikor azt tapasztalod magadon, hogy ha megbántanak, vagy igazságtalanság ér, akkor nem, vagy alig-alig tudsz megbocsátani a másiknak. Ez a jelenség meglehetősen gyakori, ne érezd magad rosszul, ha veled is megtörténik. Nem győzöm ismételni, hogy az már egy jó nagy lépés előre, ha bátran felvállalod, hogy bizony, nehezen megy a megbocsátás. De vajon miért? Ez összefügg a lista következő pontjával is, hogy gyakran érzed úgy, hogy nem értenek meg. Ez abból fakad, hogy még nem vagy képes úgy közvetíteni a gondolataidat, érzéseidet, hogy az mások számára könnyen érthető legyen – és hát ki szereti a ’mintha a falnak beszélnék’ vagy ’hányszor kell még elmondanom ugyanazt?!’ érzést? Hát persze, hogy senki 😊 De ezek azok a reakciók, amit, ha észlelsz magadon, hogy előfordul veled is, akkor pontosan jelzi, hogy a mondanivalódat nem érti a másik fél. Ez benned meg nem értettséget okoz, a másikban meg frusztrációt, mert őt meg zavarja, hogy nem ért téged. Innen már szinte csak egy lépés, hogy úgy megbántódj, hogy alig lehet majd aztán kiengesztelni- ha ki lehet egyáltalán. Belül persze Te is kimondatlanul rágódsz a helyzeten, idegessé és bátortalanná válsz, félsz elmondani, hogy mit is érzel, hiszen ’minek is tennéd, eddig sem értett meg’ – és már ki is alakult a jó kis ördögi kör. A jó hír az, hogy ahogy beleléptél, ugyanúgy rajtad áll, hogy kilépsz-e belőle. Figyeld a magadban zajló érzéseket és ha már érzed, hogy épp ’kiborulni készülsz’, vagy már megint úgy érzed, hogy ’ugyanazt szajkózod’- akkor állj meg egy pillanatra és ismerd fel, hogy miben vagy. Hadd segítsek: abban vagy, hogy a másik nem ért téged. Ha nem változtatsz azon, amit mondasz és ahogyan mondod, akkor nem is fog továbbra sem érteni téged – ugyanaz a játszma és vitatkozás fog lezajlani újra meg újra. Szóval légy csak résen, és legyél Te az, aki a játszmát nyeri azzal, hogy átgondolod, hogy mit is akarsz igazából mondani a másiknak, mi az az egy dolog, amit szeretnél, hogy megértsen- és mondd el neki. Tedd ezt úgy, ahogyan te is szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Tekints el a magas, feszült hanghordozástól, a személyeskedéstől, a ’mert te bezzeg’ mondatoktól – csak tisztán kommunikáld az igényeidet: ’Egész nap dolgoztam, mostanra elfáradtam, jól esne, ha most te vinnéd ki a szemetet’.  Fedezd fel, hogy egy egyszerű szóhasználat, mint a ’jól esne nekem’ ez vagy az – mennyire könnyen érthető a másiknak, hogy ez egy tiszta közlése az igényeidnek, mely egyenrangú partnerként szólítja meg a másikat (szemben mondjuk a ’mindig én viszem ki a szemetet, egyszer te is igazán kivihetnéd már’ – mert ebben az esetben csak fixálod a magad érzéseit (’mindig én’), nem vagy elég nyitott és a másikat védekezésre fogod kényszeríteni, aki védekezés gyanánt akár vissza is támadhat, ez pedig már egy alá-fölérendelt viszonyt és vitát eredményez köztetek).

Nem is könnyű a jó kommunikáció, ugye? 😊 De ne add fel, minden nap egy alkalom, hogy javíts akár a kommunikációdon, akár a többi területen, amit gyenge pontodként élsz meg. Mert mindenkinek vannak gyenge pontjai– olyan helyzetek és emberek, amelyek és akik impulzív válaszokra sarkallnak minket. A magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek ismerik ezeket a gyenge pontokat, és arra használják ezt a tudást, hogy kikerüljék azokat a szituációkat és embereket, akik nem a legjobbat hozzák ki belőlük. Úgyhogy nézz csak magadba, mintha egy másik emberre néznél és sorold fel objektívan, hogy hol is tudnál javítani a dolgaidon, hiszen önmagunkért és a kialakult helyzetért mindenképp felelősséget kell vállaljunk. Tetszik vagy nem, a saját dolgainkért mi vagyunk a felelősek. A tagadás, a másik hibáztatása nem visz sem előre, sem a megoldás felé, nem várhatjuk el mástól, csak magunktól, hogy a saját életünk jobb legyen. Tegyünk hát meg érte mindent, hogy így legyen!

Hagyatkozz az érzelmi intelligenciára, légy tudatos, észleld az érzéseidet, figyeld meg a reakcióidat- csak így tudod a legmegfelelőbb reakciót adni egy-egy helyzetre. Légy vele tisztában, hogy az érzéseid a tiéid, te érzed őket, tehát te is irányíthatod őket- ne hagyd, hogy az érzések átvegyék az irányítást. És még mielőtt félreérted, egy érzelmileg intelligens ember is érez feszültséget, mérget vagy idegességet – nem lesz valaki attól műanyag, mert megtanul az érzéseivel bánni. Attól lesz könnyebb neki, hogy miután felismeri az érzéseit, eldöntheti, hogy mihez is kezd velük. A döntés szabadsága hoz igazi változást, amikor először megtapasztalod, hogy módodban áll eldönteni, hogy meddig szeretnél abban az érzésben lenni. És egyben kitisztul a kép, hogy ez hogyan hat rád és a közvetlen környezetedre. Ez fog abban segíteni, hogy végig gondolhasd mi is a legmegfelelőbb válaszreakció az adott helyzetre. Egyszeriben azon kapod majd magad, hogy az addig stresszes helyzetek kevésbé terhelnek meg, mert pontosan felismered, hogy épp abban vagy és szabadon döntesz majd arról, hogy akkor hogyan tovább. Te fellélegzel, a környezeted meg higgadtnak és átgondoltnak fog megélni, aki a nehéz helyzetben is jól megállja a helyét. Szóval vedd csak észre, ha épp összeszorul a gyomrod, vagy összeszorítod az állkapcsodat feszültségedben, vagy hirtelen elönt a meleg, mert idegessé váltál – és dönts!

Dönts magadról.
Dönts magadért.
Hogy boldogabb lehess.

Díjmentes 0. találkozó: 60 perc együtt: csak Te meg én – na és a coaching 😊 Megismerheted, hogy milyen is az a coaching és engem is megtapasztalhatsz életnagyságban 😊 Itt foglalhatod le az időpontodat.