Vad Ágnes, Business és Life Coach, Okleveles Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

2. rész: Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi élmény 18 hónap alatt…

– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története

Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését, ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1 évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.

A mostani beszámolóm a 2020. januártól-júniusig történő időszakot öleli fel. Az első részben márciusig jutottam el, azt itt olvashatod.

Koronavírus, Te csodás!

A koronavírusról az a hír (is) kering, hogy ‘fekete hattyú’. Fekete hattyúnak nevezik az előre nem jelezhető, megjósolhatatlan eseményeket, melyeknek tömeghatása van és melyekre az jellemző, hogy ’utólag összeáll a kép’, és megérteni véljük, hogy mégis miért történt az egész (Nassim Nicholas Taleb könyve a The Impact of the Highly Improbable / A fekete hattyú avagy a legváratlanabb hatás című könyvében fejtegeti az elméletét – csak műrajongóknak ajánlom a száraz matematikai levezetések nagyfokú jelenléte okán 😊). Példa gyanánt az eddig fekete hattyúnak titulált események közt szerepel a számítógép feltalálása, az internet elterjedése, a szeptember 11-i terrortámadás, az Első Világháború kitörése és a Harry Potter könyvek/filmek átütő sikere is.  Egyesek szerint a koronavírus a következő esemény ebben a sorban.

Hogy miért is hozom mindezt ide? Mert a koronavírus hirtelen és gyorsan, mondhatni előzmény nélkül és nagy erővel érkezett. Persze, én is olvastam az első cikkeket Vuhanról, meg követtem a John Hopkins Intézet interaktív térképét a vírus mozgását illetően, sejtettem azt is, hogy az lenne a csoda, ha Magyarországon nem jelenne meg vírus, mégis (számomra) letaglózó ütemben robbant be a köztudatba és a gazdaságba is a koronavírus itthon is. Egészen elképesztő jelenségként éltem meg, hogy szó szerint ’vészféket’ nyomtunk úgy kb. mindenben és egyik napról a másikra zártuk az ajtóinkat virtuálisan és fizikális szinten is.

Azonban a hirtelen légnyomás-változás hatására vákuum keletkezhet.
Azaz légüres tér = oxigénmentes állapot 0 légnyomással.

A tudomány (és sajnos néhány szerencsétlen baleset) igazolta, hogy az ember 30-40 másodpercet bír ki egy ilyen közegben. Utána elpusztul.

Te mit csinálnál abban a 30-40 másodpercben? Tenné fel az elgondolkodtatónak szánt kérdést egy TED előadásban egy kiváló előadó.

Ám a helyzet az, amíg ez a kérdés fiktív, addig a koronavírus okozta helyzet nagyon is valódivá változott. Egyik napról a másikra satufékeztünk. Egyik napról a másikra ’üres tér’ vett bennünket körül (oxigénünk -egyelőre- van/volt, bár mégis sokunknak akadt légszomja…). Ilyen helyzetben, mint egy satufékezés, a fizikai törvények hatásaként a tehetetlenségi erő hat rád a legjobban.

Mert ahogy esel, úgy puffansz.

Mert puffanni fogsz, hiába találod Te azt ki, hogy ’mentálisan ura leszel a helyzetnek’, vagy majd a ’korábbi tapasztalatokra támaszkodva kimászol a gödörből’ – a satufék pillanatában ez (még) nem számít. Leesel a földre és bumm. És ez fáj. Meg meg is zavarodsz, hogy ’izé, mi van? Tegnap még oké volt minden, most meg a földön vagyok. Ki húzta meg a vészféket?!’.

Az első pár pillanat (perc, óra, napok, hetek, hónapok, évek – kinek hogy…) még arról szólnak, ami a helyzet maga: elestem és az fáj nekem. Ezt nem lehet és leginkább nem is kell szépíteni. Ezt a részt nem szokták a TED előadásokban kivesézni, ott már egyből átugranak a ’Hogyan éljünk túl egy orbitális krízis helyzetet? 10 pont, ami segít kilábalni a válságból’ szakaszba.

Ám attól, hogy nem beszélünk róla, attól még fáj és sokkoló az egész.
És attól még ez a szakasz is létezik.

Én is ott álltam március közepén sokkolódva és csak pislogtam körbe, hogy mi is történik pontosan? Hogy nincs kijárás? Hogy nincsenek rendezvények? Személyes találkozás? Nincs iskola és munkába járás? Hogy digitális oktatás lesz? Hogy a 65 éves Anyukám ápolónő? Hogy a párom fuvarozási cégnél dolgozik, ahol a kamionok aktívan járnak Olaszországba? Hogy a tesóm Franciaországból jött haza a határzárás előtt utolsó 24 órában és nem mellesleg babát is várnak? Hogy miből fogok megélni, ha az emberek (érthető módon) másra tartalékolják a pénzüket és az életenergiájukat és per pillanat ugyanúgy nem kapnak levegőt, mint én?!

Részemről a ’nem kapok levegőt’ és a ’víz alatt vagyok’ érzet kb. két hétig tartott – ez alatt a ’sima’, értsd: tudománymentes, túlélési ösztöneim szerint tettem a dolgomat és az operatív életben maradás volt a cél: beszív és kifúj. És kezdeni előlről.
Ennyi.

Mert ha ez megvolt, akkor lehetett arra figyelnem, hogy

  • huh, de jó, hogy fiam apjával meghoztuk azt a döntést, hogy a fiam március 11-i névnapjára laptopot kap, hogy
  • huh, de jó, hogy voltunk otthon anyukámnál az előző héten, és tudom, hogy jól van és még egy kis ’hazait’ is hoztunk a fagyasztóba; hogy
  • huh, de jó, hogy ilyen klassz ügyfeleim vannak, akik zökkenőmentesen állnak át az online coachingra; hogy
  • huh, de jó, hogy a LinkedIN-es ismeretség most elérhető maszkok formájában is gyümölcsözik és
  • huh de jó, hogy tudom tenni a dolgomat tovább… mert van dolgom!!

Mindebben azt is éreztem, hogy ismerős vizeken vagyok… mintha nem is olyan régen, lettem volna már egy hasonlóan meghasonult (micsoda szókapcsolat, figyeled! 😊) helyzetben… mintha a kuruzslótörvény okozta érzelmi vihar valójában egy nagyon klassz ’főpróba’ lett volna a premierhez (a cikkem első részében írtam erről). Hogy jó ég, most mennyivel hamarabb ’találok mégis magamra’ és tervezem a ’válságtervemet’ … hogy köszi (!) kuruzslótörvény a rutinért, hogy felkészítettél egy másik durva pofonra…

Talán emiatt is volt az, hogy azt éreztem, hogy bár megrengett újra a föld alattam – én magam mégis stabilabban állok (állhatok). Persze, a tehetetlenségi törvény rám is hatott, el-elbillentem (és voltak napok, amikor azt éreztem, hogy el is ’hasaltam’), mégis ismerős volt a bizonytalanság érzet és ettől kevésbé volt félelmetes.

Mindezek tették azt is lehetővé, hogy 2020. március 18-án, valószínűleg az elsők közt az országban, de útjára indult az Online Emberség nevű webináriumom, ahol embertársaimnak kívántam abban segíteni, hogy hogyan is lehet megérteni és jól kezelni a kialakult status quo-t. Tettem ezt értük és magam miatt – hiszen magamról már tudtam azt, hogy a strukturált átbeszélés stresszoldó hatással van rám. És másokra is hathat így – és hatott is! 7 héten keresztül minden héten csütörtökön egy hol kisebb, hol nagyobb csoportnyi ember merített erőt egymásból és szerzett energiát a kollektív energiatérből. Adtunk, kaptunk és teremtettünk energiát. Felemelő volt.

Felemelő volt azért is, mert pont a megszorított környezetben végre választ kaptam a kínzó kérdésemre is (amit az előző részben fejtegettem), hogy vajon milyen coach vagyok én? Vajon jó coach vagyok-e én?

Látni magamat, hogy igen, nehéz helyzetben IS ’ösztönösen’ jön az, hogy nekem az a dolgom, hogy mások jóllétéhez hozzájáruljak – ez nagyon jól esett. És örültem, hogy másoknak is jól esett és jól estem 😊. Örültem, hogy a szakma, a tudás, amit magaménak választottam, nem csak engem, hanem általam több más embert sem hagyott cserben.

Hogy szívből IS segíthettem másoknak és tudásból IS. Szeretem ezt a kombót 😊

Oké, hogy ’Teréz Anya’ vagy, de miből éltél meg?

Hiszed vagy sem, én is azon emberek közé tartozom, akiknek nem a vánkos alatt terem a pénz és a pénztárnál én is fizetek. Amíg őszinte örömmel teljesítettem a ’szívem hangját’ a koronavírus okozta bezártság alatt, addig folyamatosan kattogott az agyam azon is, hogy az én tartalékaim vajon meddig futják? És ha azok elfogynak, akkor mi lesz? Hogyan fogom fizetni a rezsit, a jelzáloghitelt és egyáltalán, hogyan fog kinézni pénz nélkül az életem, életünk? Hogyan és mit fogok csinálni, ami pénzt ér(het)?

Ezek a kérdések persze nem új kérdések… 1,5 éve váltam főállású vállalkozóvá, mielőtt „ki mertem lépni’ az aranykalitkámból, akkor is feltettem magamnak ezeket a kérdéseket, mert pont ezek a kérdések tartottak addig vissza, hogy meg merjem lépni a vállalkozóvá válást.

A TITKOS Recept

És milyen jó, hogy azt akkor megtettem, mert volt hová nyúlni az emlékeimben… amiben a legelső pont az volt:

  1. Bénító kérdések

Ne engedjem, hogy a kérdések fogságába essek! Ne engedjem, hogy megbéklyózza az agyamat a nyomás, csak azért, mert VÁLASZ KELL! Mert nyomás alatt az agyam nem teljesít a legjobban. EGY darab megoldást akar, amit sokkal nehezebb megtalálni, mintha hagynám magam, hogy nyitottan meglássak akár TÖBB megoldási lehetőséget is.

2. Rossz kérdésre rossz válaszok érkeznek

Nem baj, ha elsőre (vagy másodikra …. vagy harmadikra…) olyan kérdést teszek fel magamnak, amire nem tudom most a választ. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy hülye vagyok (kognitív torzítás), csak azt, hogy most nem a jó kérdést tettem fel magamnak. Nem jó kérdés volt példásul, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz? Nem volt jó, mert ezzel azt is mondom magamnak a kérdésben, hogy meg akarom várni, amíg elfogy… hogy nem teszek semmit, hanem hagyom, hogy elfogyjon…

Hát nem! Nem akarok ölbe tett kézzel ülni és várni, hogy majd egyszer csak elfogy a pénzem és valamennyien az utcára kerülünk! Értem, hogy ezt mind a ’katasztrofizálás’ címszó alatt tárgyalják a szakirodalomban, de klasszul rádöbbentett arra, hogy ezt a kérdést nekem szükséges átfogalmazni ahhoz, hogy működésre bírjam az agyamat.

3. A JÓ kérdés megtalálása

Találjam meg a kérdést, amire már tudok válaszolni! Mert az lesz a jó kérdés. Nekem ez lett a jó kérdés: Ma mit tudok tenni, hogy életben maradjunk? És ehhez mire/kire van szükségem? Mindennap csak arra az aznapra koncentráltam. Talán ez rövidlátónak hangzik, valójában azonban pont hosszú távon segít. Mert ha úgy adódott, akkor egy adott napon belül is bőven volt min aggódni, min bizonytalankodni, bőven volt dolgom az online oktatással, a meglévő ügyfeleimmel, az Online Emberség webinárral, a háztartással, a családommal, a saját és mások mentális egészségével…  – minek kellett volna még azon rágódnom, hogy de vajon mi lesz holnap?

4. És ha nincs válasz?
Fogadjam el azt, hogy nincs mindig kérdés, ahogy néha válasz sem. Hogy néha a válasz az: nincs válasz (pl. miért pont most jött ez a koronavírus? miért nem tudom, hogy mit is kellene tennem?, miért nem érzem/látom/teszem azt, amit mások?’, stb.)

5. Sávváltás és tempó

Sávot váltani nehéz álló helyzetből. Bár ösztönösen fékezünk, ha előttünk fékeznek a közlekedésben is (a koronavírus kapcsán ez családi és vállalati kasszák újragondolásában, ’budget-cut’-okban, elbocsátásokban, stb nyilvánult meg…), addig igyekeztem tudatosan is felmérni azt, hogy van-e vajon egy ‘másik sáv, amiben még halad a forgalom’? Vagy szükséges-e nekem is 0 km/órára megállni, elég lehet-e, ha lassítok? És amúgy tényleg előttem lassítanak konkrétan, vagy csak körülöttem? Mert nem mindegy… Avagy egy gyorsítással és egy hirtelen manőverrel kikerülhetem az egészet, ami a lassulást okozza?

Én azt választottam, hogy amennyire csak lehet, tartom a sebességemet akkor is, amikor mások lassulnak körülöttem. Vagyis nem hagytam abba az addigi tevékenységeimet, ugyanúgy írtam, posztoltam, jelen voltam, mint korábban is (sőt, majd látni fogod, lesz olyan, amiben még rá is kapcsoltam).

Persze, a közösségi felületeken a témák érzékenyedtek, mert nem volt az a célom, hogy ’mindenáron eladom magam és az utolsó garast is kicsalogatom az emberek pénztárcájából’. Nekem nem jön be ez a ’lefölöző’ típusú eladás, értékesítés, mert a legtöbb esetben nagyon érzékeny a jég (morálisan). Igen, mindig van egy réteg, akit egy válság nem zökkent ki és egy válságban is akad pont elég pénzük költeni. Láttam én is, hogy egy pár vállalkozó/szervezet milyen szépen ’ült rá’ erre a rétegre – és még azt is elhiszem, hogy sikerült is nekik. Üzletileg akár nagyot szakíthattak, ám morálisan nagyon megkérdőjelezhető volt az, amit és ahogyan tették ezt.

Én ezt biztosan nem akartam. Biztosan nem így.

 Szerencsére voltak jó példák is, akik úgy váltottak profilt, úgy találtak ki új szolgáltatásokat akár, hogy az példaértékű volt, mert emberien és etikusan IS tették.

Úgyhogy már csak miattuk is, de leginkább magam miatt is inkább ezt az utat választottam.

6. Helyzetelemzés a következő lépés előtt

Valószínűleg van egy ilyen bekezdés, a ’Hogyan éljünk túl egy válságot’ című nagykönyvben… az életem könyvében erre most nem jutott külön fejezet a karantén alatt. Legalábbis tudatos szinten nem (éppen most, ezen sorok írásával teszek erre kísérletet, de vegyük észre, hogy itt van időben némi elcsúszás a sztori idősíkjához képest…).

Bámulattal, irigységgel (bizony…) figyeltem azokat, akik játszi (vagy annak tűnő) könnyedséggel számoltak be arról, hogy megcsináltak két újabb nyelvvizsgát, elolvastak 20 könyvet 5 nap alatt, naponta jógáznak (még a gyerekek is), kiemelkedően és makulátlanul egészségesen étkeznek, bonszájokat vagy paradicsomot nevelnek balkonon/cserépben/kertben, 180 fokos fordulattal irányt vettek és immáron dagadó vitorlával zúznak előre és teltházas online eseményeik vannak… Ha csak a a fele így van, ahogy mondják, én akkor is tisztelem őket. A másik felével meg nekem nincs dolgom 🙂

Ám velem ilyenek nem történtek …. – illetve nem pont ilyenek történtek (mondjuk nekem is van 3 db paradicsomtő a kertben, amit szégyenszemre (?) palántaként vettem és nem magról neveltem).

Ami velem történt a karantén alatt (és amiben az ég adta egy világon semmi túlzás, de degradálás sincs), azok ezek voltak:

1.Sokat főztem
A legnagyobb mumusom a főzés volt (mert bár jól tudok főzni, mégsem szívesen szentelek ennek órákat MINDENNAP) – vállon veregetem magam, hogy sikerült ‘oké ételekkel’ ellátnom a családomat ezekben a bezárt hónapokban ÉS emellett sikerült MÁST IS csinálnom 😊. (igen, tudom, hogy lehet rendelni is ételt…én döntöttem úgy, hogy az erre szánható pénzt inkább másra tartogatom).

2. Digitálisan és valóságban is okultam
A digitális oktatás az első két hétben kicsinált. Sokkal jobban kifáradtam, mint a 11 éves fiam. Ekkor jöttem rá, hogy valamit nem jól csinálhatok, mert ő meg egyáltalán nem fáradt 😊 Sőt, élvezi. Élvezi???! Bizony… Hagytam hát boldogulni és érvényesülni, és igen, hibázni is. Nem én figyelmeztettem mindig a leadási határidőkre, nem én idegeskedtem, hogy ’hú, honnan fogja így tudni az Árpád-házi fejedelmeket’. Persze, én is festettem vele tájképet (de nem helyette), persze, én is átnéztem az angol dogát, mielőtt elküldte volna (amire 4-est kaptunk, illetve én 😊 Nesze neked felső fokú szakmai angol nyelvvizsga 😊 ).
Maradéktalanul büszke vagyok rá, mert derekasan helytállt: ő, egyedül! És hát igen, nem kapott mindig ötöst, sőt, még hármast is kapott (azt a dogát már nem néztem át előtte), de rájöttem, hogy nem ez számít. Az számít, hogy felelősséget tudott tanulni, hogy rájött arra: magáért tanul és magáért felel. És a tanáraira is büszke vagyok. Volt, aki nem érzett rá, hogy mit és hogyan is lehetne ilyen helyzetben tenni, ám voltak olyan is, akik szívvel és lélekkel, felelősségteljesen hozták ki a helyzetből a legjobbat. És örültem annak, hogy az év végén mindezt merték is vállalni: nem a jegyek alapján kaptak értékelést, hanem a gyerekek hozzáállása miatt. Így az én fiam, életében először, kitűnő lett 😊

3. Online Emberség Webinárt szerveztem
Erről írtam korábban: közel 100 emberrel kerültem így közelebbi kapcsolatba, így tartottuk egymásban a lelket és így tudtuk egy közösséget is magunkat kialakítani. Köszönöm mindannyiótoknak ezt az időszakot! Én is sokat tanultam tőletek! És remélem, hogy lesz alkalmunk nem csak online találkozni a jövőben is! 🙂

4. Jelen voltam a közösségi médiában is
A karantén ideje alatt írtam 40 posztot (melyek több mint 210 ezres nézettséget, átlagban 72 like-ot generáltak), 5 hosszabb cikket, 4 podcast hanganyagot, 4 vendégcikket… külsős publikációimat, hanganyagaimat össze is gyűjtöttem őket ide.

5. Online vezetői program született
Van már Brexit, MEGXIT… Székely Violával meg arra gondoltunk, hogy mi meg csináljuk meg a CoronEXIT-et… mert miért ne? 😊 Nagyon úgy tűnt, hogy mindenki nagyon szeretne már rátalálni a kijáratra. Így fejlesztettük ki és így született meg az 5*3 órás online modulokból álló egyedülálló vezetői programunk, melynek (egyelőre) nincsen párja.

Azért nincs, mert a 3 nemzetközi modul, amit alkalmazunk (Design Thinking, LEGO Serious Play, Being at Full Potential), ilyen kombinációban még nem került átadásra, és mert eddig nem volt koronavírus sem 😊. A Program olyan inspirációkat és gyakorlati tudást és szemléletváltást ad át, melyet a vezetők és csapataik bármilyen nehéz, válságos, összetett helyzetben tudnak használni. És mivel az inspiráció önmagában nem elég és a szemléletváltás sem az egyik napról a másikra fog megtörténni maradandóan, ezért a Programot egy 4 hónapos utánkövető szakasz is támogatja a tartós tanulás érdekében. Nem hallottál még róla? Olvass róla bővebben és próbáld ki: a CoronEXIT Mindset modult önállóan is elvégezhető modullá alakítottuk! Persze, a teljes Program az igazi, de értjük, hogy Te sem akarsz zsákbamacskát 😊

6. Tanulni, tanulni, tanulni
Nekem van ez a fixa ideám, hogy tudásból sosem elég 😊 PACSI néven már a tavaly év végén bemutatkozott az egyénekre szabott Potenciál Aktivizáló Coaching Programon. Most jött el az idő, hogy megtanuljam a csapatokra való metodikát is, így áprilisban egy 5*8 órás online (!) kurzus keretében Human Potential Team Coach is lettem 😊

7. Meditáltam és futottam
A korábbi napi rutinom ment a kukába a karantén alatt. Azonban a meditációt nem engedtem sehová menni. Ha már nem tudok 10 percet sem reggelente magamra szánni, az már nagyon rossz hír lett volna számomra… úgyhogy meditáció maradt 😊 A futásra a karantén 4. hetétől kezdve tudtam időt szánni. Ez a fiammal való közös sétának indult a közeli erőben, aztán egyre merészebben már futni is kezdtem. Nem sokat, 1-3 kilométert, mikor mennyi fért bele, vagy mennyit bírtam. Mert már 2 éve nem futottam… Lippai Roland coach barátom mondaná, hogy ne keress kifogást anyukám, csak csináld 😊 Úgyhogy csináltam 😊 Lassan is, meg keveset is, de legalább rendszeresen 😊

8. A virágaimat csodáltam
Szerencsére sok van bent is és a kertben is es eddig is örömömet leltem bennünk, így a karantén ideje alatt csodálhattam a nyíló virágok tucatjait közvetlen közelről is. Az Instagrammon #seemoreathome hashtag alatt jó sokat meg is örökítettem belőlük 😊 És leginkább magamnak, de csodás ZEN bölcsességeket is tettem melléjük kísérőnek 🙂

9. Zokogtam
Egy szombati nap volt, a karantén kb. 5. hete. És én hirtelen, kb. a semmiből zokogni kezdtem.

A semmit úgy értem, hogy nem történt aznap semmi rendkívüli. Mégis, ahogy egy percre leültem a fürdőszobában, elkapott a sírás. Közben jöttem rá, hogy a fáradtságtól sírok.

Hogy az elmúlt pár hetet megfeszített tempóban, leginkább másokra odafigyelve, munkával töltöttem. Bár én vagyok az is, aki ki szokta emelni az ’én-idő fontosságát’, és azt is, hogy az, hogy eleget alszol és csinálsz olyat, ami konkréten neked is jó, az nem önzőség…most én magam mégis abban találtam magam, hogy kimerültem. Hogy nem figyeltem arra teljesen, hogy én hogyan is vagyok. Hogy ’elvártam’, hogy a napi 10 perc meditáció majd ’megoldja’ nekem…. nem így lett. Úgyhogy hagytam magam sírni. Kb. 30 perc alatt Ferrari vörösre bőgtem a szememet.

Belenéztem a tükörbe, és jól megszidtam magam ezért. Hogy hogy lehetek ilyen gyenge? Hogy mit hisztizek, amikor minden oké? Aztán leszidtam magam azért, mert leszidtam és aláztam magam. Aztán bőgtem egyet megint, hogy nekem ez sem megy.

Aztán aludtam egy fél órát és amikor felkeltem, helyreállt a világbéke bennem. Legalábbis már nem szóltam magamhoz sem rosszallóan. Sikerült konstatálni a tényeket: sok, ami most van – ÉN IS elfárad(hat)ok, ÉN IS kimerülök… ÉN IS EMBER VAGYOK.

10. A legfontosabb pont?
…. mert manapság a ’10 pontos listák’ a menők – na de nincs ilyen pontom. Bocsi 😊

Összegzés

A koronavírus okozta bezártság az elmúlt hetekben elmúlt, noha maga a koronavírus valószínűleg már örökre az életünk részévé vált. Szeretném mondani, hogy a bezártsággal együtt a krízisnek vége – egészségügyi szempontból talán helytálló is ez Magyarországon. Ám a gazdasági krízis azért nem múlik ilyen könnyen. Továbbra sem érzem azt, hogy hátradőlhetek, mert most már megint ’olyan minden, mint rég’.

És az csak az egyik része, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen (ez a koronavírus előtt is igaz volt azért), a másik része az, hogy van, amit nem is akarok, hogy ugyanolyan legyen. Mert örülök annak, hogy

  • a fiam megtanult egyedül tanulni és ezért felelősséget vállalni
  • megszületett az Online Emberség Webinár és CoronEXIT Leader Online Programunk
  • hogy mertem magamba is invesztálni és Human Potential Team Coach lettem
  • újra mozogni kezdtem
  • tudom magamról, hogy mire számíthatok nehéz időkben és azt is tudom, hogy én kire számíthatok

Viszont igazán remélem, hogy az elkövetkezendő időkben főzhetek kevesebbet is 😊

Így érkezünk el a mostanba, ahol már egy kicsit megint ’békeidő’ van: újra van mozgolódás a piacon, újra találkozhatunk személyesen is az emberekkel, újra köttetnek szerződések és a jól végzett munkáért újra fizetség is jár. Nekem is.

Így mondhatom, hogy

IGEN, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK, mert én bizony FOLYTATOM 😊.

És Te hogy vagy épp most? Folytatod, abbahagyod, újrakezdesz? Hol tartasz épp? És én hogyan támogathatlak ebben?

Gyere, beszéljünk!

Generációs ellentét
Blog

Generációs Szakadék: Vajon tényleg létezik?

Tettem fel Nektek a kérdést egy pár hete, amikor az interjúmhoz gyűjtöttem anyagot a Kossuth Rádióban.

Azt sejtettem, hogy nem hagy hidegen benneteket a téma, ám mégis meglepett, hogy alig 4 nap alatt több mint 80 válasz érkezett (az egyébként kifejtős) kérdésekre! Szóval remek kis anyagot adtatok nekem, amiből öröm volt merítkezni! Mivel többen is jeleztétek, hogy érdeklődtök az összegzés iránt, ezért összeállítottam egy 34 diás összefoglalót Nektek.

Ha érdekel, hogy mit is gondoltok több mint 80-an a generációs feszültségről, akkor itt le is töltheted:

Vad Ágnes, Business és Life Coach, Emberi Potenciál Maximalizáló Coach
Blog

2. rész – Multi után Vállalkozás: Milyen volt az első évem szabadúszóként?

A szaftos részletek, amiket most elmondok

20 évvel ezelőtt frissdiplomás marketingesként csatlakoztam a multinacionális világhoz, ahol bejártam a ‘ranglétrát’ eleinte egyedül, aztán csapatban és vezetőként is. Majd 18 év után meghoztam sorsfordító döntésemet: 2019. januárjától főállású coach leszek és teszem mindezt vállalkozói formában és önszántamból 😊

Persze a sztorim ennél összetettebb és hosszabb is, megéléseimről viszont rendszeresen beszámolok, így olvashattál már az első 60 napomról, majd az első 6 hónapomról, meg arról is, hogy miért is döntöttem úgy, hogy otthagyom a munkahelyemet. Ezek a sorok pedig már az első éves tapasztalataimról szólnak, szóval, ha még nem olvastad az első részt, akkor azt most is megteheted 🙂

Jöjjön hát a folytatás:

Mik a terveim a jövőre vonatkozóan?

• Azt érzem, hogy tele vagyok ötletekkel a jövőre nézve! Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az írásos tartalmaimra, többen is azt mondjátok, hogy a blogok mellett szívesen hallgatnátok, vagy néznétek is – ez nagyon jól esik és ösztönöz! Ám eddig nem sikerült legyűrnöm a saját belső falaimat, hogy tényleg nekiállhassak kis videóknak… De figyelj, mert bejelentés következik!
Ezeket a sorokat fogösszeszorítva írom, mert a komfortzónámon kívüli ígéretre készülök: azt ígérem Neked, kedves Olvasóm, hogy 2020-ban, az első negyedévben látni fogsz tőlem egy videó-sorozatot. És őszinte leszek újfent: mert most még semmi nincs meg belőle, viszont így, hogy nyilvános ígéretet tettem, ez eléggé fog ’sürgetni’ – mert ahhoz még mindig elég hiú vagyok, hogy csak úgy ’lebőgjek’ 🙂 Persze, ettől még lehet majd a videó pocsék, de ezen ráérek majd akkor aggódni 😊

• A 2019-es év sok mindent tartalmazott, ami nekem fontos – két dolog viszont hiányérzetként mégis megjelent. Az egyik az utazás, mert amíg volt olyan pontja is az életemnek, hogy minden 2. héten külföldön voltam és már a reptértől a hideg rázott, mostanra letisztult: a vágyam nem szűnt meg, hogy új kultúrákba pillanthassak bele, hogy új helyeket, embereket, ételeket, szokásokat ismerjek meg. Jól esik felfedezni saját magamat is egy ilyen új környezetben, hogy mire és hogyan is reagálok. Szóval igen, szeretnék utazni megint! És nagyon szívesen kombinálom ezt a coachinggal 🙂

A másik hiányérzet a csapatban, a közös célért való együtt dolgozás körül jelent meg. Nagyon élvezem, hogy a ’magam ura vagyok’, ám jó az is, amikor másokkal együtt dolgozik az ember. Én ezt újra szeretném megélni – és úgy tűnik, ezt az ’égiek’ is támogatják, mert az elmúlt hetekben egy nemzetközi, tengerentúli projektbe kapcsolódhattam bele nagy örömmel (és ha jól csinálom, ez a projekt mégis az utazási céljaimhoz is hozzá tud járulni! :). Szeretném az egyéni vállalkozásomat tovább fejleszteni és ’lokálisan’ is megteremteni azt a szakmai közeget magam körül, akikkel úgy hívjuk magunkat: a csapat. Szóval nem titkolt szándékom az, hogy a VadAgnes.Coach több legyen, mint egy egyéni vállalkozó coach. 2020 év végére szinergiát, üzletfejlesztést és a csapatnak karácsonyi évzáró vacsorát vízionálok 😊

• Tervezem azt is, hogy az egyéni ügyfelek mellett vállalati oldalon is többet megjelenek tréningekkel és coachinggal egyaránt. Nagyon izgalmas volt 2019-ben is együtt dolgozni egy francia kozmetikai márka kelet-európai vezetőségével a vezetői készségek tudatos fejlesztésén és a vezető munkastílusuk magukra szabásában. Szeretnék több ilyen feladatot és szeretném, ha a vállalati környezetre kiépített humán potenciál aktivizáló metodika minél szélesebb körben terjedjen el Magyarországon. Szimplán csak azért, mert egy vállalat sikere az egyének sikerével kezdődik. Ha ezt tudatosan lehetővé teszi egy vállalat, akkor az emberi erőforrás valóban tőkévé változik.

Fent és lent, azok a fránya érzelmek

Talán az már számodra is kiderült eddig is, hogy érzelmekkel megáldott ember vagyok 😊 Fontosak nekem az érzések, szeretem megélni őket és szeretek róluk beszélni is. Ettől érzem azt, hogy őszinte vagyok magammal – és következményként Veled is. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor amúgy nem vagyok rózsás hangulatban. Már többedik napja kedvetlen, lehangolt vagyok, kínlódom ezekkel a sorokkal is, valahogy nem jön belőlem, ahogy eddig. Nem is értem magam, hogy mi van és határozott elégedetlenséget érzek. Elégedetlen vagyok, mert nem tudok a saját elvárásaimnak megfelelni. Nekem most ’ontani kéne a sorokat’ magamból és ’túláradó hálát érezni’, amiért ilyen klassz évet zárhatok. És helyette mi van?! A szenvedés, a picsogás, a kínlódás. Amiért persze már ’ér utálni magam’ nagy erőkkel, hiszen nem ’hozom a normámat’. Töprengtem, hogy mi is legyen ezekkel az érzetekkel, leírjam vagy ne írjam, lesz-e ebből hasznod vagy sem, segít-e ez nekem vagy sem.

Aztán látod, úgy döntöttem, hogy igen! Megengedem magamnak azt, hogy merjem magam nem rózsaszínen érezni. Én is elfáradtam. Kimerítő év volt, tényleg odatettem magam testestül és lelkestül is, szorgalomból és magatartásból is ötös még magamtól is 😊 Ám egész évben a saját magam által szabott kemény elvárásoknak megfelelni nem könnyű. Kimerültem. És a magam háza táján is söprögetek tovább, hiszen pontosan tudom magamról, hogy amíg a legkisebb kudarcot is nagyítóval vizslatom, addig a legnagyobb sikereim mellett gyakran némán megyek el, mert az ’természetes’. Amikor pedig kimerült vagyok, akkor ostorozom magam. Mint most.

Szóval – újfent arra jutok, hogy az érzelmek menedzselésének óriási fontossága van. Hiszen nagyon klassz, hogy képes vagyok 150%-kal is égni, tenni és őszintén pozitívnak lenni, ám ennek a skálának van egy másik szélsőértéke is és bizony, ha nem figyelek eléggé, akkor könnyen ott kötök ki. Azt javaslom magamnak, hogy figyeljek erre még jobban oda 2020-ban (és utána is), legyek elég bátor megállni, pihenni, örülni, sírni még többször, illetve pont annyiszor, amennyiszer erre van szükségem.

De mik a számok? Most akkor megélsz vagy sem a coachingból?

Érzem és hallom többőtöktől is, hogy eléggé foglalkoztat ez a kérdés is – és értelemszerűen engem is. Ez nekem is egy fontos dolog. Az első teljes vállalkozói évem alapján ezeket tapasztalom és látom:

Jól jött, hogy van tartalék. Ezt már korábban is írtam és mások is mondták, én pedig a fontossága miatt ismétlem. Azt látom, hogy kevés az a vállalkozás, mely már az első évben profitot termel. Olyannyira kevés, hogy a felmérések szerint a vállalkozások 25%-a már az első évet sem éri meg. Persze a hírek mindig azokról szólnak, egy rendezvényre mindig azokat a vállalkozókat, vállalkozásokat hívják meg, akik nagyon hirtelen, nagyon a semmiből nagyon nagyot építettek. És ez amúgy oké is, inspiráló látni, hogy vannak ilyenek is, még itt Magyarországon is! Ez nekem azt mutatja: meg lehet csinálni és mélyen motivál is. Hiszem, hogy ha egy valaki megcsinálta már, akkor meg lehet még egyszer csinálni. Vagyis: nekem is sikerülhet 😊 Ám azzal sincs nagy baj, ha a vállalkozásom nem éri el a csúcsát az első félévben, vagy akár az első 1 évben. Nyilván nem érdekem éveken keresztül veszteséget termelni, így, ha az elhivatottságom mellett nincs meg bennem az üzleti szellem, hogy ’legyen csak termő a vállalkozás, ami lehetővé teszi az anyagilag is gazdaságos életet úgy, hogy azt csinálom, amiben a legjobb vagyok’, akkor talán tényleg jobb, ha nem kizárólag a vállalkozásból szeretnék megélni. Szóval amíg ’megengedő vagyok az építési, felfutási szakaszban’ (mert az első évet lehet így tekinteni, és ehhez pont jól jön a tartalék, amire tud támaszkodni az ember), addig igenis érdemes tervezni és tenni azért, hogy ’mihamarabb stabilan megélhessek a bevételből, amit szerzek’. Ehhez pedig tényleg tenni és folyamatosan képezni érdemes magamat, amihez szintén jól jön a tartalék.

Hogy lásd miről beszélek, lentebb az eloszlás, hogy a 2019-es kiadásaimat hogyan költöttem el. Eszközökbe soroltam pl. laptop, internet, telefon ktg, szoftver előfizetések (pl. hírlevél szoftver vagy honlap ktg). Könnyen láthatod, hogy jelentős (60%) állandó kiadásokkal kell számolnom, amiben van azért az első évre vonatkozó sajátosság, hiszen pl. az eszközök közül nem vesz az ember minden évben laptopot (ha persze újat szeretnél mindig, akkor meg tervezz így 😊). KATÁ-s vállalkozó vagyok, így az adóterhem állandó, ez ad egy biztos kiszámíthatóságot és tervezhetőséget is.

2019. éves ktg elsozlás, VadAgnes.Coach
2019. Éves költség-eloszlás

Önképzésnek hívom az összes szakmai rendezvényt, könyvet, tanfolyamot, mentori és szupervíziós munkát, melyek a fejlődésemben és a tárgyi tudásomban is támogatnak.
Hirdetésbe pedig a Facebook hirdetések, Google Ads költések, remarketing, a szakmai portálokon, regiszterekben való megjelenéseket számoltam.

Bevétel és kiadás – Az első évemet egálban sikerült lezárni. Ez azt jelenti, hogy szinte forintra pontosan annyit költöttem, mint amennyi bevételt szereztem. Sőt, még azt is elárulom, hogy mindkét szám (azaz a bevétel és a kiadás is) 7 számjegyű és nem egyessel kezdődik 😊 Innentől már a fantáziádra bízom, meg úgyis egyénileg döntöd el azt, hogy Neked mennyi bevétel az ’elég’, vagy ’mennyitől érzed magad (meg engem) sikeresnek’. Ami engem illet, én baromira büszke vagyok, hogy ezt sikerült elérnem a coaching területén. És ez nem önfényező büszkeség, meg nem melldöngetés, mert nem születik senki sem vállalkozónak (és más szakmát is tanulással tud bárki elsajátítani). Ez egy eredmény. Az én eredményem, amiért megdolgoztam. És ennek szívből örülök 🙂

További pozitivitásra az ad okot, hogy érezhetően és láthatóan van igény arra, amit csinálok és ahogyan csinálom és lám, az egész éves odafigyelés, a tervek szerinti tudatos munka meghozza az eredményt. Hogy ez már vajon az az a szint, ahol ’hátradőlhetek, mert dől a lé és jól megélünk a családommal együtt’? Történetesen tudom, hogy vannak olyan családok, akik megélnek (ha nem is hátradőlve) ekkora összegből. Azt is tudom, hogy ennyiért lehet lakást vagy autót venni, még ha nem is újat és nem is a legnagyobbat. Tudom azt is, hogy a saját magam által gyártott és magamhoz viszonyított referenciaérték igen magas – régiós vezetőként multinacionális környezetben tisztességgel megfizettek korábban, így mostanra egy stabil életforma és életkörülmény alakult ki. Általános szemléletem az, hogy visszafelé, ha egy mód van rá, nem szeretek lépni. Megteszem, ha muszáj, de inkább azon munkálkodom mindennap, hogy ne legyen erre szükség. Szóval ugyanezt az életformát és életkörülményt vállalkozóként is fenntartani nem a legkönnyebb döntés és irány. Ám az első év végén elmondhatom, hogy ’irányba álltam, amit ’csak tartani kell’, mert az irányom jó; a tempót pedig lehet, tudom és akarom is fokozni. Képes vagyok utat teremteni a ’semmibe’ és képes vagyok meglátni más utakat is, képes vagyok tempót váltani és nagy az ingerenciám a kiválóságra, szeretek kiválót nyújtani.

És igen, mindez időről-időre azért továbbra is félelemmel tölt el, hiszen sosincs garancia a sikerre. Ahogy a kudarcra sem. Nekem ebben a helyzetben azt fontos tudnom, hogy mindent és tényleg mindent megteszek és megtettem a sikeremért (minden szinten). Kezdve onnan, hogy tudom, mi is jelenti a sikert számomra 😊 Amit eddig láttam tapasztaltam, éreztem, mint vállalkozó coach, arra hagyatkozva azt mondom: emelem a tétet és megyek tovább a fődíjért! 🙂

Mik legkedvesebb coaching emlékeim 2019-ből?

Ahogy ezen a kérdésen gondolkozom, rájövök, hogy ami a legkedvesebb, azaz a szívemnek, a lelkemnek kedves, az számomra a siker is egyben. Azaz a momentumok érintenek meg, melyeken keresztül megélem a saját életcélomat is: előrelendítő hatással lenni egy másik emberre, aktivizálni az erejét, hogy megkereshesse a saját megoldását, hogy elérhesse ő is a saját életcélját. Ilyesformán igen nehéz lenne kiválasztanom pl. a legkedvesebb 5-öt, így nem is rangsorolok 😊 A rövidség kedvéért ’ügyfélt írok’ – ám kivétel nélkül úgy gondolok rájuk, ahogy ők is rám: ’my partner in crime’… akarom mondani ’in coaching’ 😊 Egyenrangú partnerek, akik pont olyan keményen megdolgoznak az eredményeikért, mint én a saját eredményeimért.

• Amikor egy ügyfél gondosan felépített, prémium minőségű, mások és saját érzelmeit is távol tartó üvegfala fotocellás ajtóvá változik és szabad be-és kijárást tesz lehetővé: saját magához. Amikor először ezt észleli és megengedi magának, hogy könny gyűljön a szemébe. Az öröm könnyei.

• Amikor egy héten belül akár több emailt vagy üzenetet kapok arról, hogy ’eszembe jutott, amiket a coaching során beszéltünk és most megpróbáltam máshogyan. Képzeld, sikerült! 😊’ Vagy köszönetet és hálát kapok, amiért pont úgy, pont azt meg tudtuk beszélni.

• Amikor az ügyfélnek és nekem is a technológia adta közelségre és közegre kell hagyatkozni, mert nincs mód arra, hogy személyesen is osszuk a fizikai teret, és amikor ez a virtuális közeg is pont olyan ’bőtermő’, az fantasztikus!

• Amikor az ügyfél először rácsodálkozik, hogy a régóta őrzött hiedelmei mennyire kihatnak minden mozzanatára és mennyire lehet a hiedelmeket ’újragyártani’ is, mert amit ő gondol/hisz, azt nem biztos, hogy mások is úgy gondolják, avagy épp hiszik.

• Amikor az ügyfél ráérez, hogy merre is van az arra, hogy mit mond a szíve és a lelke és amikor elindul abba az irányba eleinte bizonytalan, majd egyre magabiztosabb léptekkel és amikor legközelebb találkozunk, már mosolyogva mesél az útjáról.

Mindegyik coaching partneremre büszke vagyok a bátorságukért, a kitartásukért, hogy tettek magukért és mertek változtatni. Közülük többen is csodásan megfogalmazták az élményeiket, melyeket érdemes elolvasni vagy a honlapomon vagy a LinkedIN profilomon.

Top 5+ blogbejegyzés 2019-ből

  1. A 6 hónapos beszámolóm, melyet a mai napig szoktatok olvasni. A honlapom szerint eddig 2152 egyéni látogató olvasta el, vagy legalábbis eltöltött 4-5 percet pont ezen az oldalon 😊.
  2. Az ’Otthagyod a munkahelyedet?!’ – sorozat is tisztes olvasottságnak örved, szintén a mai napig aktív a maga kb. 1700 fős látogatottságával.
  3. Az idei legnagyobb LinkedIN megtekintést márciusban volt, amikor az első 60 napomról írtam meg a gondolataimat. Ez poszt akkor 33 214 megtekintést kapott és 188 like-ot. Ennél már csak az a poszt volt nagyobb megtekintésű, amikor eljöttem a munkahelyről 2018 év végével (267 like 44 500 megtekintés – juj, ennyi embernek tetszett??? 😊).
  4. Láthatóan szeretitek az elgondolkodásra invitáló tanmeséket, melyeket a #MondokEgyMesét hashtag alatt kezdtem el egy pár hónapja LinkedIN-en. Ezek közül több is magasabb nézettséget kapott:
    o Szókratészi gondolatok a kommunikációról – 24 507 views, 236 like
    o Indián bölcsességek – 12 768 views, 123 likes
    o Marc Levy elhíresült gondolatai az időbankról – ez még most is aktív, 297 like-nál és 20 004 megtekintésnél írom ezeket a betűket
  5. Nálam az a tapasztalás, hogy szeretitek azokat a bejegyzéseket, amik a mindennapokról szólnak, ám amihez van egy kis plusz szakmai, tudományos kiegészítés is. Ilyen volt a ’Milyen volt a hétvégéd?’ poszt is, ami 195 like-ot és 16 831 megtekintést váltott ki belőletek. A másik hasonló cikk pedig a ’Merj Átlagos Lenni!’ blogbejegyzésem volt 65 like-kal és 11 309 megtekintéssel.

Mit vigyél el Te mindebből?

A bátorságot. Hogy merj. Hogy gondolkozz és érezz, halld meg saját magad és merj lépni, merj élni.

DE! Nem buzdítok mindenkit arra, hogy hagyja ott a munkahelyét és legyen vállalkozó.

Nem is tehetem, hiszen még magamról sem tudom, hogy ’annak való vagyok-e’. Azt tudom magamról, hogy merek bátor lenni, merek kockázatot vállalni, szorgalmas vagyok és kitartó és nem utolsó sorban jól csinálom azt, amit csinálok. De ettől még lehetek alkalmazott ugyanúgy, mert vannak olyan vállalati keretek, ahol pont erre van szükség.
Én arra buzdítalak egyedül, hogy magaddal légy elsődlegesen tisztában: mit szeretnél igazán, mi tesz boldoggá, mi a fontos számodra, hol tartasz most és hová szeretnél eljutni, hogyan éred el a saját boldogságodat, elégedettségedet? Ha ezeket végig gondolod máris nyertél. Hiszen ezen információk formálják az utadat és határozzák meg, hogy merre lesz az arra. Nem baj, ha nem sikerül elsőre, próbáld csak és/vagy gyere coachinra és kiderítjük közösen 😊

Az önismeret fontosságát. Láthatod általam is, hogy mennyire érzékeny iránytű egy ember. Tele vagyunk gondolatokkal, érzésekkel és bizony, saját tengerünkön néha nem jó kapitányok vagyunk. Hozunk téves döntéseket, ám aztán valahogy képesek vagyunk viharos tengereken is hajózni. De ennél még sokkal jobb az, ha a kapitány ismeri a tengert, a viszonyokat, ha tudja, hogy mit kell tenni, ha feltámad a szél és viharossá válik a tenger. Egy jó kapitány figyel, meglát, tervez, cselekszik és elfogad: sikert, kudarcot, örömöt és bánatot – majd kezdi mindezt elölről.

Tanítsd magad, hogy jó hajóskapitánya lehess magadnak!

A valóság az a Te valóságod. Te döntöd el, hogy mit akarsz meglátni, hogy mire figyelsz és hogy minderre hogyan reagálsz. Ha akarod, lehet az én sztorim egy sikersztori, ha azt akarod, akkor meg nem lesz az. Ha akarod, Te is megélheted a saját magad sikereit, ha nem akarod, nem fogod. A valóság nem fekete se nem fehér😊 Csak akkor lesz az, hogy ha annak látod. És azzá is fog válni, amilyennek látod.

A képességed a fontos ebből: mit vagy képes meglátni? És a helyzet az, hogy ez a képességed veled született. Mert ‘nem csak a szemével lát az ember’ 😊 Formáld a valóságodat, hogy aztán megélhesd azt. A formálásban szívesen segítelek én is a PACSI-val 🙂

Mit csinálj, ha még mindig olvasod ezeket sorokat?

Adj információt nekem. Összeállítottam egy kérdőívet, mert szeretnék még pontosabb egyensúlyt abban elérni, hogy mi az, amit tudok kínálni és mi az, amire Neked szükséged van.

Itt találod a kérdőívet. Kitöltése kb. 5-10 percet vesz igénybe.

És gyere coachingra – ne miattam, magad miatt! 😊 Hogy Te is megélhesd a magad sikereit mihamarabb. A 0. díjmentes találkozóra itt tudsz időpontot foglalni. A Potenciál Aktivizáló Coachingról, a PACSI-ról, meg olvass itt bővebben.

Egészségben, boldogságban gazdag új évtizedet kívánok Neked is!
A sikerért megdolgozol úgyis, ugye? 😊

Vad Ágnes, Személyfejlesztő és Üzleti Tanácsadó, Emberi Potenciál Maximalizáló Szakember, Stratégiai Marketing Szakértő
Blog

Otthagyod a munkahelyedet?!! – 3. rész

Ha most kapcsolódsz be a történetembe, akkor Neked írom azt, hogy ezek a sorok azért születtek, mert közel 20 év multinacionális alkalmazotti/vezetői lét után meghoztam a döntést, hogy 2019. januárjától főállású vállalkozóként folytatom tovább az életemet, mint coach. Eljutni idáig, finoman szólva sem volt könnyű és gyors folyamat sem – a bejárt utamat, érzéseimet, gondolataimat osztom meg ezeken a sorokon. Teszem ezt azért, hogy ’rend’ legyen bennem, hogy méltón zárjak le egy korszakot, hogy megéljem és eltegyem az emlékeimet jól felcímkézve, hogy amikor kell, azért elő tudjam őket venni, de ne legyenek szanaszét dobálva a fejemben, a szívemben, hisz’ akkor nem férnek be majd az új élmények 😊 És írom ezen sorokat amúgy Neked is: mert hiszem azt, hogy amíg egyediek vagyunk, addig valahol meg mégis közösek, hogy összeköt bennünket valami, amit úgy hívunk: az Élet. Az Élet meg nagy rendező, bár külsőleg mindannyian másoknak hatunk, meg a DNS láncunk is egyedi – az életutunk, a tanulásaink, a sorsunk nagyon is mutathat közösséget. Én hiszek az adok-kapok-ban és én most ezen sorokon keresztül adom Neked azt, amit megéltem, tanultam. Te meg majd kiszemezgeted, hogy mi kell Neked 😊 A blog első részét itt, a másodikat meg itt olvashatod, a harmadik rész meg pont itt kezdődik 😊

2015. áprilisa van. Bő egy év telt el, hogy a volt férjemmel elváltak az útjaink és abban a bő egy évben igazán ’hasítottam’ a munkahelyen: európai szintű kinevezést kaptam egy nagy csapat élére, még egy plecsnit a vezetői adottságomról, folyamatosan fenntartott bizalmat, hogy még innen is lehet tovább, ha akarom. És én azon a napon este csak feküdtem az ágyamban. A lábamat húzta a görcs, a szívem ritmikátlanul, össze-vissza vert, a gyomrom borsónyira szűkült, rázott a hideg. Nem éreztem hasonlót soha korában.

Féltem.

Féltem attól, hogy soha nem lesz reggel.

Hogy nekem nem lesz már reggel sosem. Mert most menten elpatkolok. Valami történik velem, ami nem tudom, hogy mi, csak azt érzem, hogy megbénít. Meg sem tudok mozdulni, miközben a szívem majd kiugrik a helyéből és egyáltalán nem vagyok ura a testemben zajló folyamatoknak. Nekem meg reggel Londonba kellene utaznom, mert lesz egy kétnapos meeting. Nekem most aludni, meg pihenni kéne, ehelyett tényleg mindjárt végem van.

És itt vagyok egyedül. Teljesen egyedül a házban. Ha történik velem valami, hosszú órák is eltelhetnek, mire valaki majd megtalál. Mi lesz velem?

Na ez volt az az éjszaka, ami egyszerre bénított le és aktivizált soha nem látott erővel. Olyan dolgokat tettem, amit azelőtt soha: lemondtam a londoni utat az utazás napján. Megértették és elfogadták.

Azonnali szabadságot kértem a munkahelyen: megmondtam neki, hogy összeomlottam, képtelen vagyok dolgozni menni.  Megértették és elfogadták.

Felhívtam a pszichológust, akinek már vagy egy éve hordoztam a telefonszámát a pénztárcámban.

Pár nappal később már nála ültem.

Kisminkelve, szép ruhában. De valószínűleg mégis igazán pocsék kinézetben. Hiszen nem a ruha teszi az embert. Ha valami belül igazán rossz, az nyomot hagy kívül is.  Itt volt az ideje rendbe tenni magamat belülről is.

És akkor álljanak itt azok a gondolatok, amiket megtanultam, újragondoltam magamról:

Érzelmek és Érzések

Nekem bőven kijutott belőlük. Amióta az eszemet tudom nagyon érzékeny vagyok, hamar elérzékenyülök és mások rezgéseit, aktuális érzelmi állapotát is nagy pontossággal érzem meg.

És mindezt, hosszú éveken keresztül, kemény munkával próbáltam a minimumra letolni. A munkahelyen különösen, hisz’ egy ’vezető nem lehet érzelmes’, egy ’vezető erős, könnyezni sem könnyezik, nemhogy sír!’ – a ’munkahelyen nincs helye érzelmeknek’. És én próbáltam, annyira próbáltam nem érezni a munkahelyen, hanem ’hideg fejjel’, számokra, a rációra hagyatkozni, megfelelni az elvárásoknak. És évente többször is meglepődtem, amikor a környezet mégis azt jelezte vissza, hogy ’túl érzelmes vagyok’ …. és még volt utána más is, de én azt már nem hallottam, mert:

Túl érzelmes?? Én??! Hát de hogy??!! – Horkantottam fel és bumm, már meg is sértődtem. Meg dühös is voltam, sírtam egyet a mosdóban, aztán otthon is puffogtam erről egy kicsit. Vagy 2-3 napot, igazán nem többet. Vagy csak akkor többet, ha otthon nem értették meg, hogy nekem van igazam, mert kinek másnak? …. Még hogy én érzelmes!  …. Én??!! Pff. Impulzív vagyok, már az első főnököm is megmondta az első munkahelyen – és akkor mi van??!!

No, látod ugye, hogy honnan jövök 😊 Jah, jó messziről, nagy út van mögöttem 😊 Most ugyanezt árnyaltabban látom már. Azt gondolom, hogy érezni szuper dolog. Jó, hogy vannak érzelmeim. De nagyon nem mindegy, hogy én mihez kezdek velük, hogy hogyan élem őket meg belül és hogyan ’tálalom’ ezeket a környezetnek. Ha ez a környezetemre terhes, akkor valami nem oké. És az sem oké, hogy az egész nap visszafojtott érzéseket otthon, a társamon töltöm ki. Az érzéseket nem visszafojtani kell, hanem megismerni, megélni őket olyannak, amilyenek  – de tudni azt, hogy az érzéseimért én vagyok a felelős, bennem születnek, nálam van a ’gyeplő’, rajtam múlik, hogy mihez kezdek velük. Vagyis az oké, ha feszült, vagy szomorú vagyok, mert miért ne lehetnék? De tényleg muszáj ebbe az érzésbe hosszú percekre, akár órákra is beleragadni? Tényleg muszáj ilyenkor a környezetünkkel zsémbesnek, kiállhatatlannak lenni? Ki tud ezen változtatni? Hát én.

Az ’érzelmi intelligencia’ azóta beépült nemcsak a szótáramba, hanem a mindennapjaimba is. Nagy tanulás volt rájönni, hogy attól, hogy érzelmeink vannak, az még nem egyenlő az ’érzelmileg intelligensnek lenni’ állapottal. Ahogy jó volt pontosabban megérteni magamat is, hogy az érzelmi intelligencia mely területén van dolgom magammal.

Most magamnak is emlékeztetőül megint ide írom az Érzelmi Intelligencia (EQ) területeit:

  1. öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink kialakítása
  2. önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
  3. társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott reakció (empátia)
  4. társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus.

Így mostanra már azt is gondolom, hogy egy vezetőnek is oké érezni, különösen, ha emberekkel is közvetlenül foglalkozik a vezető. Jól jön, ha rá tudok hangolódni a másikra, megértem az aktuális állapotát, ha kíváncsi vagyok rá is, mint ember, mert így megértem őt. Ha értem őt, akkor tudom támogatni a munkájában a legjobban. És nagyon sokszor nem is ebben kértek támogatást, ’csak mint ember’. Egy vezető is érezhet ’csak úgy’ is, hiszen emberből vagyok, de ezt igenis helyén kell kezelni egy munkahelyen. Erre nekem kell vezetőként figyelnem. Az érzéseimért én vagyok a felelős.

És amúgyis, jobb, ha észben tartom, az ember a munkahelyen ugyanaz az ember, aki hazamegy aznap és vacsorát főz, tanul a gyerekkel és beszélget a férjével. Ha ez az ember, aki én vagyok, ‘belülről borul’, akkor bizony csak idő kérdése, hogy akár a munkahelyen, akár otthon, akár mindkét ‘fronton’ változzon a helyzet. Egyensúlyt találni magunkban tehát kardinális fontosságú.

Egy nőnek mindig választania kell: karrier vagy család

Már jó ideje folyik a csapból, hogy „a mai világban egy nő nem lehet egyszerre sikeres a munkahelyen és a magánéletben is”. Engem szoktak az ilyen általános megfogalmazások dühíteni belül (érzelmek, ugye), ez az egy meg különösen piszkáló hatással van rám – mert provokációnak érzem és azonnal ’ringbe’ akarok szállni, mert én ’meg akarom mutatni’ hogy ez nem így van, mert ’nekem senki emberfia nem mondhatja, hogy nem vagyok rá képes, hogy nem vagyok erre elég jó’ (maximalizmus, ugye, ami nálam egy fiatal felnőttkorban elszenvedett apai dorgálás, meg egy gyerekkori, feldolgozás alatt lévő, apa-lánya kapcsolatrendszer eredménye). Persze az, hogy van egy erő, egy energia, ami bennünket mozgásba hoz, az nem rossz azért. A provokációt még coachingban is szoktuk mozgósító erőként alkalmazni, de ezzel azért finoman kell bánni. Nekem például van/volt tanulnivalóm, hogy el tudjam dönteni, hogy ’mikor veszem fel a kesztyűt’ és mikor meg nem, illetve, ha nem veszem fel a kesztyűt, hogyan használom fel mégis a felszabaduló tettrekészséget magamban?

Nem szeretnék fals reményeket táplálni, úgyhogy tisztán elmondom, hogy nem ismerem a Szent Grál titkát ebben a témakörben (sem😊). Amit megéltem magam, az az, hogy de, lehet egy nő sikeres vezetőként. Meg lehet sikeres otthon anyaként, társként is. Csak nekem ezt a kettőt eddig nem sikerült időben egyszerre egyeztetni (de láttam már jó példákat, szóval biztos nehéz, de nem lehetetlen). Én most azt mondom magamról, hogy nekem eddig azért nem sikerült, mert a fókuszban nem tudtam egyensúlyt tartani. Ami kicsit azért abszurdum, hiszen a fókusz önmagában hordozza, hogy attól fókusz, mert egy időben egy valamire figyelünk épp: karrier vagy család. De akkor mit tehetek mégis én, mint nő, ha bennem van a vágy, hogy szeretnék jó anya és társ lenni és szeretném, ha sikeres lennék a munkámban is?

Szerintem sok mindent.

És ez a sok minden az alapos önismerettel kezdődik.

Amikor megismerem magam, hogy ki is vagyok valójában és amikor elfogadom azt, hogy ki is vagyok valójában.

És én egy érzelemgazdag, magamat és másokat is szeretni és becsülni tudó nő vagyok, aki harmonikus életre vágyik. A harmónia nekem azt jelenti, hogy megélhetem a nőiségemet, a nőiességemet, a partneri, anyai szerepemet és megtalálom azt a munkát, amiben szintén merek önmagam lenni. Ahol sikeres vagyok a magam szintjén, magamhoz viszonyítva, nekem jólesően, ahol azt érzem, értelme van annak, amit naphosszat csinálok. Akkor élem jól az életem, ha a szívem és a tetteim egyensúlyban vannak, amikor az eszem nem ‘vitatkozik’ a szívemmel és fordítva sem teszik ezt. Amikor azt érzem, pont az csinálom, amit kell, hogy csináljak, mert ez ‘jön belülről’.

Szenvedélyes munka versus ’csak’ munka

Nagyon jó munkaerőnek számítottam az elmúlt közel 20 évben. Lehetett rám számítani, nemcsak teljesítettem az elvárásokat, hanem rendre túl is szárnyaltam őket. Erőfeszítéseimet nemzetközi szakmai díjak, elismerő oklevelek, kiváló szakmai visszajelzések, előléptetések, jó fizetés kísérték – ezek nekem fontosak voltak, örültem nekik.

Egy darabig.

Aztán azt vettem észre, hogy ezek illanó örömök voltak csak. Nagyot lobbantak, aztán másnapra ki is aludtak. Eleinte egy újabb célon dolgoztam ilyenkor, amit szintén teljesítettem, és jöhetett is a következő. Az is sikerült és mégsem éreztem boldognak magam tartósan.

Később már ’csak tettem a dolgom’, az évek és a rutin kisegített, jó volt, amit csináltam még így is. De a szenvedély már hiányzott belőlem. Olyanokat kezdtem el mondani egyre többet, hogy ’én ezt nem így csinálnám, ha a magam ura lennék’, ’én már ezzel nem értek egyet’, ’nem hiszek ebben’, ’nem érdekel’ – untam és szellemileg, lelkileg is unatkoztam. Kivéve…

Kivéve akkor, amikor a vezető gyakorlat részeként a heti rendszeres megbeszéléseket tartottam a csapatom tagjaival, egyenként. Ilyenkor azt vettem észre, hogy ’félre tudom tenni magamat’ és a másikra figyelek. És nagyon leköt, hogy mi van a másik emberrel, hogy felizzik bennem valami, amikor azt érzem, hogy támogatást, segítséget kér és vár tőlem. Örültem, hogy szakmailag vagy direktben tudtam segíteni, vagy kitaláltuk együtt, hogy mi lehetne a legjobb következő lépés, és örültem akkor is, amikor magukról, a saját személyes helyzetükről, nem ritkán nehézségükről meséltek. Bizalomnak éltem ezt meg és érezhetően közel kerültünk egymáshoz, holott a legutóbbi csapatom 95%-a Európa, Arábia és India különböző országaiban ült, és őket meg engem csak a technika hozott egy idő- és légtérbe. Azt vettem észre, hogy az emberek szívesen fordulnak hozzám ’csak úgy’ is, és hogy miután beszéltünk, akkor úgy szummázták, hogy ’jó, hogy beszéltünk, segített’.

Ezeken a beszélgetéseken azt éreztem, hogy tudok valami olyat, valami sajátosat nyújtani, amiben az emberek fogódzkodót találnak. Nagyon gyakran kaptam azt a visszajelzést, hogy a beszélgetéseink során mennyire értékelték azt, hogy meg tudtam őket hallgatni, ha kellett, tudtam segíteni és az is visszatérő elem volt, hogy tudtam őket inspirálni, motiválni, hogy ’megtanítottam őket repülni, mert ők is elhitték, hogy lehetnek szárnyaik’.

Én meg úgy éreztem, hogy igen! Ez számomra az, amit értékes munkának tartok: hogy pozitív hatással tudok lenni másokra, hogy hozzá tudom őket segíteni az ő saját legjobb lépésükhöz, a saját boldogságukhoz! Fontos nekem, hogy a munkámban is megéljem azt, hogy ’hasznos’, amit csinálok – és nekem ez az, amit hasznosnak élek meg. Szeretem és fontos nekem (test)közelből megélni és látni a munkám eredményét: ami lehet mosoly a másik arcán, lehet egy eltöprengő kifejezés a kérdésem hallatán, egy felcsillanó szem egy hirtelen jött megoldásra, egy spontán kis levél, hogy ’most végre megéltem, hogy milyen egy hozzá illő vezetővel dolgozni’, őszintén örülni és büszkének lenni a másik emberre,  vagy épp a meghatódottságtól könnyes szemmel mosolyogni, mert a másik boldogsága akkora …). Ez a típusú munka az, ami szenvedéllyel tölt el újra meg újra, és olyan mélyen jóleső érzés jár át, ami hosszan tartó nekem is és a másik embernek is. Amolyan ’pillangó-hatás’ a világra, egyéni szinten történik és mégis kihat a világra😊 És én nem is munkaként gondolok már rá 😊 Ezt nekem ’nem kötelező’ csinálnom, ezt azért csinálom, mert jól esik nekem és jó lesz ezzel a másik embernek is, hogy jól esik másokat az útjukon támogatni (miközben én is újra meg újra felfedezem magamat is :)).

Ettől a felismeréstől már ’csak egy lépés volt’ a coach iskola, ami tovább vitt az önismeret útján és ami szakmai támogatást adott az ösztöneimnek. Ezért lettem tehát coach: mert valahol mindig is az voltam 😊

 Egyedül nem megy?

Az elmúlt éveimben nemcsak szakmailag, de a magánéletemben is nagy utat jártam be – és most végre azt érzem, hogy az egyik és másik út is összeér, integrálódik, hogy tulajdonképpen egy az utam és nem kettő (meg több) – és én most az én saját életutamon vagyok.

És arról is meg vagyok győződve, hogy mindez nem jöhetett volna így létre, ha nincs a támogató környezet, a Családom mellettem. Anyukám, a testvérem a feleségével, a kiterjedtebb Családom, a barátok, a partnerem – mind-mind biztos támaszként álltak mellettem. Rám hagyták, hogy mit és hogyan intézek, de ott voltak és jöttek, ha hívtam őket, mehettem hozzájuk, ha szerettem volna, hallgattak, ha arra vágytam, beszéltek, segítettek, ha kérdeztem őket, adtak zsepit, ha bőgtem és néha velem is sírtak. Hálás vagyok nekik mindezért (is). Velük együtt könnyebb volt és azt gondolom, hogy időben gyorsabban is átjutottam a nehézségeimen.

Nekem meg jó volt rálátni arra is, hogy nem kell mindig egyedül megcsinálni mindent, lehet, hogy meg tudnám, de oké segítséget és kérni és elfogadni azt. Azt is érzem, hogy a biztos párkapcsolatom is ad egy olyan pluszt, amire merek hagyatkozni és bátrabban merek rálépni a régi-új utamra 😊 Elfogadtam magam társas lénynek, aki egy partnerkapcsolatban érzi a legjobban magát.

Mert bár igen, megtanultam és merek egyedül lenni, tudom magamról, hogy egyedül is tudok haladni, már egyedül is egésznek érzem magam– csak épp nem ez az, amit szeretek, nem ez az, amire vágyom. Az érzelemgazdag énem, a lélek, akinek a testem az otthona, egy szerető partneri kapcsolatban tud a legjobban működni, ahol nem egymástól függünk, hanem szeretjük azt az embert, aki mellettünk van, úgy, ahogy van.

Spiritualitás és meditáció

A meditáció közel 3 éve van az életemben.  Vicces módon, pont a maximalizmusom miatt kezdtem el, mert egy volt kollégám azt mondta, hogy úgyse tudom 30 napig se csinálni…. Még hogy én nem tudom??! – lángolt fel bennem a harci vágy és bumm, elkezdtem. Egy angol nyelvű applikációval indult az egész. Napi 10 perc – szólt az instrukció. Oké, ennyi belefér, majd este meghallgatom, úgyis álmatlanul fetrengek már hosszan már hónapok óta, legalább eltelik majd 10 perc. Így is tettem: meghallgattam az első 10 percet este, lefekvés után.

Illetve majdnem meghallgattam, mert elaludtam rajta kb. 5 perc után, a végére másnap nem emlékeztem…. Azta! Hosszú idő után végre sikerült elaludnom hamar! De jó cucc ez a meditáció! -gondoltam és a következő nap is megnéztem mi lesz: hát elaludtam ismét. Meg a harmadnap is, meg utána mindig. Így ’szoktam rá a meditációra’ és így lettem túl észrevétlen az első 30 napon is.

Persze, aztán a kezdő meditációs időszak után én is megtanultam, hogy szuper, ha az ember ennyire megnyugszik, hogy belealszik, de amúgy a meditációnak nem ez a célja 😊 A meditáció tudatos jelenlét, egy olyan éber állapot, ami lehetővé teszi befogadni a világot olyannak, amilyen – minden ítélkezés nélkül. A meditáció sem gyógyír mindenre, de kimutathatóan pozitívan befolyásolja és hozzájárul a fizikai és mentális jóléthez és bizonyítottan stresszoldó hatású.

Velem is ez történt, érzem magamon a pozitív hatásait, megtanultam megélni az érzéseimet, de nem ’beléjük ragadni’. Felszabadítóan hatott rám, hogy rájöttem: van választásom, mindig van választásom – és ez igaz az érzelmeinkre is, el tudom dönteni, hogy milyen érzésekkel hogyan viszonyulok helyzetekhez, új perspektívákat kínált. Rám nagy hatással volt a meditáció, ezért az elmúlt időszakban beleástam magam jobban a tudatos jelenlét meditációs alapjaiba is (más néven mindfulness), képzettséget szereztem belőle, mert a coaching és a meditáció együttes alkalmazása szintén egy nagyon hatékony, előre mozdító kombináció.

A meditáció meg ’valahogy együtt jár’ a spiritualitással – amikor az ember elméje csendben van és nem ontja magából a gondolatokat, akkor meghallhatjuk a ’szív hangját’ – a lelkünk hangját. Több tanítás létezik, több, ma is élő mester tanait lehet elsajátítani, én is megtaláltam a nekem szólót. Úgy érzem, hogy a meditáción keresztül ’élesedett a látásom és a hallásom’ – nemcsak a magam hangját hallom meg jobban, hanem másokét is még jobban. És ez felelősséggel jár, biztos kézzel kell, hogy kormányozzak a magam és mások érzelmei és gondolatai közt. A meditáció meg ebben is segít tovább.

ZÁRSZÓ: A történetem itt nem ért véget, hanem folytatódik tovább. 2019. januárjával egy új fejezet nyílott az életem könyvében, amit írok tovább 😊 És most már abban a helyzetben vagyok, hogy elmondhatom, hogy persze, nem én irányítok mindent és nem is kell, hogy ez legyen a cél – de a toll, amivel a történetemet írom, már nálam van. És igenis én döntöm el, hogy mit írok a következő lapra 😊

És hiszek abban is, hogy mindenki képes megtalálni a saját tollát. A Te tollad vajon miről írna?