FLASHNET

“Már egy ideje játszadoztam a gondolattal, hogy jó lenne kipróbálni a coaching-ot, egy szakértő segítségével tanulni többet magamról és arról, hogyan tudok fejlődni.

Olyan helyzetekben találtam magamat, amikor fejjel mentem a falnak, és bár sejtettem, hogy át lehet ezt mászni is, és talán képes lennék rá én is, egyszerűen csak nem tudtam, hogyan fogjak neki.

Mielőtt felvettem a kapcsolatot Ágnessel, még volt bennem egy adag fenntartás, az ismerőseim közül senki nem volt még coach-nál, és azt is éreztem, hogy csak olyan valaki tud megérteni, aki hasonló tevékenységi körben dolgozott, mint én. A fenntartásaim hamar szertefoszlottak az első ülés alatt, a bizalmi kapcsolat hamar kialakult miután elkezdtünk beszélni.

Ágnes segített megérteni, hogy amin keresztül megyek az nem valami egyedi furcsaság, hanem olyan folyamatok amiken más is átmegy, és már tudományosan is megmagyarázható az egész. A folyamat alatt sikerült jobban átlátni a helyzetet, a környezetemet, és az én helyemet is az egészben. Nem tudnám megmondani, hogy mikor volt a pillanat amikor a dolgok egyszer csak a helyükre kerültek, de visszagondolva a lelkiállapotomra 6 üléssel ezelőtt, mintha más ember lennék most. Tisztábban látom, hogy hol vagyok, hova szeretnék eljutni, és hogyan tudok odajutni.

Az egész folyamat alatt több száz kilométer távolságot a Skype segítségével hidaltunk át, de ezt soha nem éreztem nehézségnek. Mindenkinek ajánlom Ágnest, aki szeretne egy jobb verziója lenni önmagának!”

Szallós-Kis Orsolya
CEO Assistant, FLASHNET SA