(Részlet életem könyvéből mindazoknak, akik segítettek testileg és lelkileg is felkészülni a műtétemre és végig kísértek a folyamaton. Szeretetem árad a családom, a barátaim felé és minden olyan közeli és távolabbi (akár ismeretlen) ismerősöknek, mentoroknak, ügyfeleknek is, akik változatos módon és formában kifejezésre juttatták törődésüket: KÖSZÖNÖM!)
Túl vagyok a műtéten. Jól sikerült és jól is viseltem.
Az altatásról nem tudtam mindent, de azt igen, hogy az egy fajsúlyos dolog egy műtét során. Amolyan “ki- és bekapcs”, csak épp az az ember agyával teszik ezt.
Arra emlékszem, hogy háton fekve nézem a műtőlámpákat. Jó sok volt belőlük, kicsit vonzott, hogy megszámoljam őket, de nem tettem. Helyette inkább felnéztem a fölém hajoló női arcra, Flórára, az altató asszisztensre és könnybe lábadt a szemem. Elfogott a félelem, hogy talán az ő arca lesz az utolsó, akit az életemben látok. Talán drámáztam ott és akkor, talán nem, de ez volt bennem.
Csak nem fog sírni? – kérdezi Flóra. Hááát….- szólok nem túl meggyőzően. Mondaná azt nekem, hogy minden rendben lesz? – kérdezem reménykedve. Varázslatos bűverővel hat rám ez a mondat, amit ő persze nem tud, ám elmosolyogja magát és belemondja a szemembe: Minden rendben lesz.
Könnyektől tele szememmel és végtelen hálával a szívemben mosolygok vissza rá. Ekkor az altató orvos is bekapcsolódik és arról kérdez, hogy voltunk-e nyaralni. Mondom, hogy igen, a Balatonon, többször is az idén. És mennyi egy lángos? Körképet készítek – mondja, én meg felröhögök már félig kábán, de még tudok válaszolni, hogy 1000 Ft-ért már sajtos-tejfölöst is kap. És ezzel kikapcs.
Két órával később köhögve, nyögve, furán nagyokat lélegezve ébredezek. A torkom az intubálástól kapar.
Már régen nem használta a légző funkcióját, kiszáradt a torka és a légcsöve – mondja mosolyogva a nővér. Nézek rá bágyadtan és könnyekkel a szememben. Mi a helyzet? Fáj valami? – kérdezi a nővér azonnal. Nem, csak örülök, hogy látom – felelem és már patakzik is a szememből a könny. Minden rendben van – hangzik varázsmondatom a nővér szájából is, én meg már csak kapkodom a levegőt és kissé szédülve pihegek.
Túléltem – konstatálom örömmel. Minden rendben van! – mondom magamnak is, aztán nyomok egy szunyát még.
Történetem hamarosan folytatódik.
