Olvasom a cikket, amit írt és érzem, hogy a gyomrom szűkülni kezd. Amiről ír az releváns és a mai trendeknek is megfelel: beszél a karrierről, a sikerességről, tudatosan és határozottan formál véleményt a témájában és ezért bátor is, hiszen mer különcen feltűnő lenni, nyomot hagyni, létrehozni/teremteni valamit. Csak úgy árad a cikkéből a magabiztosság, az, hogy hiszi is, amit ír, hogy hiszi azt, hogy most valami nagyon különlegeset enged útjára a szavaival.
És ez amúgy mind nagyon oké – mondod Te és mondom én is, hiszen 10-ből minimum 9 marketingtaktika is azt ajánlja, hogy merj beleállni a figyelembe, hogy merj kitűnni a tömegből, hogy legyél 100-szor inkább megosztó, mint ’sima, átlagos, normális’, mert csak így leszel érdekes, mert akkor emlékeznek rád, mert akkor leszel sikeres. (Mert akkor érsz valamit és válsz valakivé? – de ezt már csak én mondom és kérdezem…)
Így mára már mindenki különleges akar lenni: a zöldséges, az orvos, a topmenedzser, az egyetemista, a kisiskolás, a gyerekét nevelő szülő, a vállalkozó, a coach, a tanító, az informatikus, a bárista, az influenszer, a web designer …. – meg talán Te is, meg még én is.
Különlegesnek lenni nem csak menő lett mostanság, hanem elvárás is. A különlegességnek, a kitűnésnek tulajdonítjuk a sikereink titkát, hogy talán ez, és csak ez a kulcs ahhoz, hogy megkapjuk a figyelmet, amire vágyunk, hogy magunk előtt is sikeresnek mondhassuk magunkat. Nem látunk más utat, meg nem is enged ez a világ nagyon más utat, hiszen mások csak akkor kapják fel a fejüket, ha valami nagyon rendkívülit csinálsz, ha nagyon rendhagyó az, ahogy kinézel, amit mondasz vagy amit teszel. A modern kor zajos világában nincs más eszközünk arra, hogy figyelmet kapjunk.
Ki kell tűnni.
Különlegesnek, rendhagyónak kell lenni.
Kell.
Muszáj, mert:
Ha nem ismernek, akkor nem látnak mások?
Ha nem látnak mások, akkor nem ismernek?
Ha nem látnak és ismernek, akkor nem szeretnek mások?
Ha mások nem szeretnek, akkor én sem szeretem magam?
Ha nem szeret senki, akkor egyedül vagyok?
És akkor én ki vagyok?
Mi van akkor, ha Te ‘csak egy ember vagy’? Ha egy olyan ember vagy, aki teljesen átlagos, aki normális/hétköznapi/klasszikus/átlagos/megszokott (válaszd ki a Neked tetsző szót …) életet él, ehhez az élethez illeszkedő elvekkel, gondolatokkal? Akkor ez a teljesen normális/átlagos/nemkülönleges ember lehet, hogy már nem is hiszi el, hogy merheti vállalni önmagát? Hiszen kit érdekelne? Ki emlékezne rá? Ki gondolná ezt az nagyon normális embert sikeresnek? Menőnek? Követendő példának? Ki akarna ’csak normális’ életet élni?
Jaaaa, hogy ezt meg mégis elég sokan akarjuk? Sokan szeretnénk normális életet és ’simán csak boldogok és elégedettek’ lenni? Szeretnénk normális életet, de nem hisszük, hogy ez sikerülhet, ha ’pusztán csak normálisak, átlagosak, nemkülönlegesek’ vagyunk?
De fura egy helyzet, nem?
A coaching mellett marketinges a másik szakmám, szóval (és elvileg) nem kéne a fenti leírt jelenségtől annyira idegenkednem. Sőt, magam is oszthatnám azt az igét, hogy de bizony, légy csak különleges. Nekem mégis összeszűkül a gyomrom, amikor minden irányból rám is áramlik sokak akart különlegessége (akart, azaz tudatos, mesterséges). Amikor fiatalok, idősebbek, profik és kezdők, tudatosan akarnak különlegesek lenni, mert ezzel céljuk van. Ilyenkor elfog egy nem-jó érzés a gyomrom tájékán, valami hiányérzetem jelentkezik. Félre ne érts amúgy, nem azt mondom, hogy ördögtől való az, hogy ha valaki boldogulni akar és ezért megteszi azt, amit szerinte kell tennie és ki akar tűnni. Inkább azzal van bajom, hogy már lassan mindenki azt érzi, hogy ezt kell tennie 😊 És amíg különlegeskedünk, addig nem vagyunk normálisak, ugye 😊
Hogy megnyugtassam azokat is, akik esetleg most azon filóznak, hogy vajon engem ez a téma miért is piszkál annyira (mert piszkál, ezt vállalom, ahogyan azt is, hogy baromi nagy dolog tőlem, hogy ez ide is írom 😊), no, azoknak azt tudom mondani, hogy már a coach énemnek is feltűnt és igen, magamat is megkérdeztem, hogy vajon mi az, ami miatt pont így reagálok erre a jelenségre? Mi az, ami ebből rólam szól és mi az, ami túlmutat rajtam és az egész jelenségre is igaz lehet?
Ebben a folyamatban most ott tartok, hogy megérett bennem az igény, hogy kiállok.
Kiállok a normálisért, az átlagosért, a simáért, a nemkülönlegesért.
Kiállok érted és magamért is.
Kiállok és leírom, hogy ez van bennem.
Kiállok és most hangosan ide leírom, hogy oké az az ember, aki most vagy.
Oké vagy így is – normálisan. Nemkülönlegesen.
Oké vagy akkor is, ha kitűnsz, de akkor is, ha nem tűnsz ki azonnal, vagy semmikor se.
Oké vagy, ha ’csak teszed a dolgod és úgy élsz, ahogy neked jó’.
Oké vagy, ha nem mondasz, teszel vagy gondolsz különlegeset.
És oké vagyok én is, hogy csak azt írom, amit gondolok, amit érzek, hogy most pont ez van a fejemben, ami lehet, hogy nem egy Nobel díjas eszmefuttatás, nem elég különleges, vagy szakmai, vagy bármilyen – hanem csak átlagos. Sima. Felejthető. Normális. Vagy épp hülyeség.
Ez oké, mert ez csak egy írás egy embertől.
Aki most én vagyok.
De lehetnél Te is.
Mert lehetsz az, aki vagy. Úgy, ahogy vagy. Azokkal a gondolatokkal, érzésekkel, amik benned vannak.
Mert lehetnek a normális, átlagos, sima gondolatok is érdekesek.
Mert lehet, hogy mára az átlagos az új különleges.
Mert lehet, hogy mára Te vagy az új különleges – pont így, ahogy vagy: a gondolataiddal, az érzéseiddel, a tetteiddel, az életeddel.
A helyzet az, hogy én most bátorítalak. (Erre lehet, hogy már magadtól is rájöttél 😊)
Bátorítalak arra, hogy merj olyannak lenni, amilyen vagy, vállald azt, amit gondolsz vagy érzel és teszel. Merd elhinni, hogy lehetsz az, aki vagy és így is van és lesz olyan, aki pont téged és pont így szeret.
Mert még a legkülönlegesebbek is vágynak erre a ’sima, átlagos’ szeretetre, megértettségre, elfogadásra, emberi kapcsolódásra.
És azt hiszem, hogy emiatt szűkült össze a gyomrom pont – mert a nagy különlegességre törekvés mellől mintha kiveszett volna a normalitás, ami az emberség maga. Az emberségben, a szeretetre való igényben, a szeretetadásban, a kapcsolódásban nincs semmi különleges, semmi extra, semmi kirívó, semmi rendhagyó.
Vagy mégis?
A nemes egyszerűség és tisztaság különlegessé tesz bármit és bárkit, és különleges lesz az, aki emberséges tud maradni ezekben a különlegességet elváró időkben.
Ezen a filozofikus napon én most Arany Jánossal vagyok, mert már ő is megírta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben”.
Szóval, szerinted Te most milyen vagy?
Átlagos vagy különleges? 😊
ui: Igen, jól mondod, hogy a megfejtés erre a kérdésre az, hogy ‘ember vagyok’.
Szeretettel tőlem Neked: Vad Ágnes
És ahogy mindig, most is invitállak egy személyes találkozóra, mert hiszem azt, hogy kapcsolódni így lehet a legjobban 🙂 Foglald le az időpontodat itt.
