Potenciál Aktivizáló Coaching

azoknak, akikben több van

Azt érzed, hogy benned több van. Nem tudod mi az, nem tudod, hogy hogyan lehet ‘előcsalogatni’, mégis erős benned a hit, hogy többet is ki tudsz magadból hozni.

Ha ilyen és ehhez hasonló érzetek jelennek meg benned, akkor alighanem a benned élő potenciál üzen… Azt üzeni, hogy itt vagyok és kezdj el használni!

Figyelj, mert ez a Coaching Program Neked szól!

Eddig szinte lehetetlennek tűnt az a feladat, hogy a bennünk lévő erőt, a velünk született potenciált önmaga valójában is megláthassuk. Nem volt erre semmilyen kimutatás, szakmai anyag, de még csak egy teszt sem.

Ennek a korszaknak lett vége a ‘Being at Your Full Potential‘ megszületésével 2010-ben. Ez volt az az év, amikor Mark Vandeneijnde és Sujith Ravindran életre keltette a metódust, mellyel az emberi potenciál nem csak láthatóvá, de mérhetővé is vált. Azóta több mint 130+ coach dolgozik a módszerrel világszerte, Magyarországon pedig én szereztem meg elsőként metodika használatára vonatkozó szakképesítést (2019. szeptemberében). Oklevelemet itt láthatod a Being at Your Full Potential-ről pedig a honlapjukon olvashatsz további részleteket.

… ezután pedig megszületett az új programom, a

Potenciál Aktivizáló Coaching a Sikereidért

azaz: PACSI

A PACSI egy általam kialakított coaching alapú fejlesztési program, mely a Potenciál Maximalizáló metodikára alapszik.

A teljes PACSI egy 7+3 alkalmas munkafolyamat, mely az alábbiak szerint épül fel:

0. alkalom – Díjmentes találkozó  egy óra időtartamban, elvárások egyeztetése, megegyezés. Itt mindkettőnk számára kiderül, hogy mennyire tudunk együtt dolgozni és választ kapsz arra, hogy a PACSI miben tud Neked segíteni

1. alkalom – Teszt kitöltése (online történik a találkozó előtt) és kiértékelése, a további együttműködés átbeszélése és PACSI csomag választása

2-8. alkalom – A kitűzött célnak megfelelő, potenciált középpontba helyező coaching ülések

9. alkalom – Teszt újbóli kitöltése és kiértékelése, hogy mérhetővé váljon a változás

10. alkalom – Utánkövető, megerősítő coaching alkalom

Az ingyenes, 0. találkozónkat követően az alábbi módon és árakon tudod igénybe venni a PACSI-t:

1. alkalom: Teszt online kitöltése és kiértékelése személyesen másfél órában:
49 000 Ft.

Majd szabadon dönthetsz, hogy kisPACSI vagy éppen nagyPACSI:

kisPACSI

Akkor ajánlom, ha Neked fontos, hogy a teszten keresztül megláthasd és megismerhesd a benned rejlő potenciált. Úgy érzed, hogy már ez is jelentős segítség, ezért nem fogod igényelni a teljes coaching folyamatot, csak pár alkalmat szeretnél az elinduláshoz. Ha a kisPACSI-t választod, akkor nem igényled a folyamat végén az ismételt kiértékelést, vagy az utánkövető és megerősítő alkalmakat.

Ha biztosan tudod, hogy erre van szükséged, akkor alkalmanként (1 alkalom 60 perc)
35 000 Ft-ért elérhető számodra a standard coaching eszközein felül a a speciális PACSI elemekkel dúsított tematika. Ha menet közben rájössz, hogy mégis jó lenne egy záró teszt, akkor a teszt ismételt kitöltése és kiértékelése 49 000 Ft.


nagyPACSI - VadAgnes.Coach - Potenciál Aktivizáló Coaching

 nagyPACSI

Azoknak, akik a teszt kitöltését követően biztosak benne, hogy a teljes folyamat hasznukra válik, igénylik a megerősítést és az utánkövetést is, hogy meggyőződhessenek arról, hogy valóban elérték a kitűzött céljukat.

A NagyPACSI magába foglalja a 7 tematikus coaching ülést, a folyamat végén a teszt ismételt kitöltését és kiértékelését, valamint a gyakorlati tapasztalatokat átbeszélő utánkövető alkalmat. A teljes NagyPACSI csomagára (1 záró teszt és kiértékelés, 7 fejlesztő coaching ülés, 1 utánkövető alkalom) 378 000 Ft helyett csak 300 000 Ft előre fizetés esetén.

Ha az anyagi lehetőségeid nem engednek ekkora kiadást, fizethetsz alkalmanként is,
9 x 35 000 Ft-ot, a NagyPACSI úgy is csak összesen 315 000 Ft-odba kerül.


Az árak 0%-os ÁFÁ-t tartalmaznak.
A közös munkáról megbízási szerződés és elektronikus számla is készül.

A 0. alkalom minden esetben díjmentes.

Nem veszítesz semmit, ha már most lefoglalod a helyedet.

VadAgnes.Coach - Időpontfoglalás

Akik már kipróbálták a PACSI-t…

„Mivel jómagam imádom a különféle diagnosztikai eszközöket, teszteket, melyekkel mérhetővé tehetünk elsőre mérhetetlennek tűnő dolgokat is, nem hagyhattam ki a Human Potential* felmérést sem.
* a PACSI alapját képező teszt

Az alapvető motivációm a teszt kitöltésére a kíváncsiság volt, vajon tud-e mutatni számomra még új dolgokat, olyanokat, amiket sok éves önismereti munka és rengeteg teszt után esetleg még mindig nem, vagy csak nem pontosan tudok magamról 😊 Nos a válasz, hogy igen, mégpedig abból a szempontból, hogy az általam már ismert saját dimenziók milyen súllyal vesznek részt az életemben. Mi az, amit már most is remekül hasznosítok, és mi az, ahol van még tennivalóm. Bizonyos esetekben sokkal pozitívabb kép tárult elém, mint amit a szürke hétköznapok során érzek vagy gondolok. Ez természetesen újabb erőt és motivációt adott arra, hogy jó úton haladok, érdemes azt folytatnom, amit már elkezdtem.

Ez a teszt egy teljesen új megvilágításba helyezi az egyént, sokkal globálisabban tekint az életvitelünket és viselkedésünket meghatározó elemekre, mint más specifikus tesztek. Életcélokról, víziókról, értékrendről kellett gondolkodni, nem pusztán a napi rutin működésünk sokféleségéről. Ajánlom a tesztet mindazoknak, akik az önismereti munkában egy magasabb szintre kívánnak lépni és nyitottak arra, hogy egy újszerű perspektívából tekintsenek önmagukra és az életükre.”

Egyed Ildikó – Coach


“Mostanság azon kaptam magam, hogy rengeteg időt töltök el egy-egy döntés meghozatalával a munkahelyen és a magánéletemben is azért, mert minden egyes döntés esetén órákig mérlegelem az előnyöket és a hátrányokat is. A nap végén ez oda vezetett, hogy semmi sem történt meg abból, amit elterveztem… nem éreztem jól magam a bőrömben, oazt éreztem, hogy nekem semmi nem sikerül. Zavart, hogy nem tudom alkalmazni a már megszerzett tudásomat és hogy nem tudok rendet teremteni a gondolataim közt.

(…) Ekkor döntöttem úgy, hogy segítséget kérek. A Potenciál Aktivizáló Coaching első lépéseként kitöltöttem a tesztet arról, hogy mennyire használom ki a potenciálomat. (…)
A model egyedi, mert egy ‘ház’ mutatja, hogy melyik potenciál területemet hogyan használom ki. Érdekes volt látni magamtól, hogy egyből azokat kezdtem el nézni, ahol nem ‘teljesítettem’ olyan jól. (…) A folyamat során több kihívással is találkoztam, a legnehezebb a saját célom felállítása volt, hiszen meg kellett azt értenem, hogy mi is tenne boldoggá a folyamat végére.

(…) A folyamat során Ágnes addig kérdezett, amíg olyan konklúziókra nem jutottam, amikkel én is elégedett voltam. Fantasztikus volt újra döntési helyzetben megélni magam, hogy újra én vagyok a saját életem kormányánál, hogy tudok dönteni! A Potenciál Coaching eredményeként mélyebb elköteleződést érzek és azt, hogy újra én irányítom az életemet!”

A teljes beszámoló (angolul) itt olvasható.

Marta Seweryn, Marketing Events Business Lead for EMEIA, National Instruments


Kérdésed van? Valami még nem tiszta?

Írj nekem: vad. agnes@vadagnes.coach


Mit Kérdeztek Mások a Programról?

Mi a metodika lényege?

Az emberi potenciál aktivizálása egy 3 lépcsős folyamat. Első lépésként online kitöltöd a tesztet, mely magyarul már elérhető (vagy angol, német, holland, spanyol, francia, olasz nyelveken is). A kitöltés után kézhez is veheted a 12 oldalas részletes elemzésedet a benned lévő potenciálról aktuális kiaknázási helyzetéről (Human Potential Meter). A metodika 23 területen nézi meg a potenciálod aktuális kihasználtságát (lásd a ‘ház’ diagramot balra). Második lépcsőként kiértékeljük egy konzultáció keretein belül a kapott eredményt, hogy pontosan megérthesd az aktuális helyzetedet és felfedezhesd a főbb potenciál területeket, amelyeken érdemes lehet célzottan dolgozni. A konzultáció után, harmadik lépcsőként, lehetőség van kifejezetten a potenciál kiaknázását, fejlesztését célzó coaching folyamatra (lsd. kisPACSI és nagyPACSI fentebb).

Kiknek, mely területeken dolgozóknak ajánlod a PACSI-t?

A PACSI nem területfüggő. Mindenkinek szól, aki abban a helyzetben találja magát, hogy „nem boldog”, hogy „valami hiányzik”, hogy megjelenik az érzet „bennem több van ennél”. Amikor először azon kapod magad, hogy úgy érzed „olyasmit kell csinálnod, ami nem Te vagy”, hogy „meg kell játszanod magad azért, hogy megfelelj mások elvárásainak”. Ekkor jöhet jól egy olyan szemfelnyitó és tárgyilagos teszt, mint az Emberi Potenciál teszt és aztán pedig a potenciálod aktivizálására irányuló coaching.

Mennyire hatékony ez a coaching program?

Mennyire vagy ma hatékony? Mennyire érzed azt, hogy úgy éled a mindennapjaid, hogy a lehető legtöbbet hozod ki magadból? Meg tudod ezt igazán pontosan, számokkal is határozni? Nem baj, ha nem. Mert pont erre jó ez Emberi Potenciál teszt, ami kerek perec megmondja Neked, hogy a kitöltéskor mi is a pontos helyzeted és a 23 vizsgált területedet éppen milyen hatékonysággal használod a mindennapokban. És biztosra veszem, ha a saját potenciálod igazán ‘ki akar törni’, akkor, amikor ránézel az eredményedre, ezer meg ezer kérdés és gondolat lesz benned. És AKARNI fogod, hogy amit látsz, az változzon. Hogy jobb legyen. Hogy jobb legyél. Hogy végre önmagad legyél. Pont ez az akarás fogja garantálni a változást benned és ettől lesz az egész igazán hatékony. Így fog a program a gyökeres változásokat elindítani benned és ráadásul pont abban és pont úgy, amiben és ahogyan megállapodunk a program elején. Mert cél az kell. Ha nincs cél, akkor honnan tudnád, hogy elérted-e? Cél nélkül változás sincs, vagy legalábbis sokkal nehezebb bizonyítani.
Akarj bizonyítékot.
Akarj célt és akarj változni.

Vállalatoknál is alkalmazható ez a metodika?

Az egyének és a vállalatok is egyaránt érdekeltek abban, hogy a megélhessék és elérhessék a legnagyobb teljesítményt. Az Emberi Potenciál / PACSI metodikának ezért létezik kifejezetten vállalatokra kialakított keretrendszere is. Ahogy a bal oldali ábra mutatja, az Emberi Potenciál metodika direktben, 12 (8+4) pilléren keresztül tudja támogatni a jéghegy csúcsát az olyan vállalati teljesítményfaktorokat, mint pl. a customer orientation, employee engagement, self leadership. Ezeket a legtöbb vállalat szeretne mérni, majd szeretné azt biztos módszerekkel tovább fejleszteni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy amint a vállalat dönt, hogy valóban a munkatársra, az emberre fókuszál és lehetővé teszi számára azt a környezetet, ahol megélheti a benne lévő potenciált, ott rövid időn belül nagymértékű teljesítménynövekedés következett be.

Összefoglalva: a Human Potential módszer lehetőséget ad arra, hogy a jéghegy csúcsát támogató nagyobbik, láthatatlan részt az embereken, a csapatokon keresztül támogassa. Vajon melyik vállalat ne akarná, hogy dolgozói elégedettek és elkötelezettek legyenek és ebben az állapotukban a legjobb egyéni és vállalati eredményeket érjék el?

Szeretnéd, hogy a munkahelyeden a csapatod is kaphasson PACSI-t? Itt kérhetsz további információt és árajánlatot.


A 0. alkalom minden esetben díjmentes.

Időpontfoglalás


Fontos információ: Törvényesen ma Magyarországon csak orvos diagnosztizálhat és gyógyíthat. Az általam nyújtott szolgáltatás ‘Általános üzletviteli tanácsadásnak’ (Teáor: 702201) minősül. Az előzőek következtében nem végzek pszichoterápiát, ill. tevékenységem nem helyettesíti az orvosi kezeléseket. 

Coaching szemléletű folyamatunkban abban segítelek, hogy felismerd, tudatosítsd és megszabadulj azoktól a gátaktól, melyek akadályoznak a fejlődésben, továbblépésben. Egészségügyi, üzleti vagy egyéb döntések meghozatala előtt konzultálj szakértővel; a coaching során elhangzott információk felhasználása kizárólag a Te felelősségedre és kockázatodra történik. A coaching szemléletű tanácsadó semmilyen felelősséggel nem tartozik, hogy Te hogyan alkalmazod (és alkalmazod-e) a kapott gyakorlatokat, információt.