Önbecsülés = Önszeretet
Megakadt a szemed ezen az állításon? Azonnali gondolatok kezdtek cikázni benned, hogy ez igaz / nem igaz / csak részben igaz / vagy valami még hiányzik a teljes képhez?
Barátsággal üdvözlöm a megjelenő egodat 🙂 Az ego ugyanis fontos pillére az önbecsülésnek és többnyire fordított a korreláció köztük: minél nagyobb az önbecsülésed, annál kisebb az egod – és fordítva is igaz.
Az ego fogalma sem éppen egyszerű, elképzelhetjük pl. ragasztóként, ami összetartja az önmagunkról alkotott képet a hiedelmeinkkel, értékeinkkel és viselkedésünkkel. Állandóságra és tartósságra vágyik (állandó pozitív visszajelzési igénye van) – függetlenül attól, hogy ez nekünk jó-e vagy sem. Ezért van az, hogy ‘bevágod a durcát’ és nem kérsz bocsánatot a másiktól, holott legbelül érzed, hogy kellene. Az ego ki nem állhat tévedni, de még ennél is jobban utálja, hogy ezt be kéne ismerni. Ilyenkor mondjuk azt, hogy a ‘világ igazságtalan’/’körülmények áldozata lettem’. Az ego megszűri a világunkat, távol tartja azt, ami (szerinte) ártalmas, ezzel eltérést okoz abban, ahogy mi látjuk magunkat és ahogy elvárjuk, hogy mások lássanak bennünket.
Az önbecsülés arról szól, ahogy másokkal bánsz, úgy bánsz magaddal is.
És ebben a (túlzott) ego az egyik faktor, ami meggátolhat….
Az önbecsülés az egyén hajlandósága arra, hogy megtapasztalja önmagát, mint az élet alapvető kihívásaival megbirkózni képes, boldogságra méltó lényt. Mindez magába foglalja gondolkodási, tanulási, döntéshozási képességünket, s a felfogást, hogy a siker, a beteljesedés, a boldogság jó és természetes számunkra.
Az önbecsülés nem pillanatnyi boldogság, pillanatnyi érzés, ehelyett tudatunk megfelelő működése által az idő folyamán kiépül bennünk, s a valóságon, realitásérzetünkön alapul, szükségünk van rá, mert szükségünk van arra, hogy meg tudjunk bízni önmagunkban.
Önbizalmat nem kaphatunk másoktól, ezt csak mi tudjuk önmagunkban kialakítani!
Ehhez az első lépés az önmagunk elfogadása, szeretete.
Kérdezz tőlem:
